Pesti Hírlap, 1944. február (66. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-01 / 25. szám

Makacs harcok a keleti hadszíntéren A­ keleti hadszíntéren most egé­­­­ezen világosan láthatók a szovjet hadvezetésnek közeli, sőt távolab­bi céljai is — mondja egy német illetékes közlés. — Különösen az elmúlt negyvennyolc óra esemé­nyei nyomán lehet egyre jobban felismerni az orosz hadmozdulatok mögött rejlő terveket. A Finn-öböl­től a Dnyeper-torkolatig húzódó hatalmas arcvonal ma már tulaj­donkép egyetlen harctérnek tekint­hető, mert az egyes arcvonalsza­kaszokon folyamatban levő harcok egymásba kapcsolódnak és egyet­len, minden eddigit felülmúló ará­nyú és kiterjedésű csatává alakul­nak. A német jelentések szerint a kö­zelmúlt napok harcai i határozott képet nyújtanak a keleti arcvonal csatáinak jelentőségéről. Az orosz haderő két súlyponton igyekszik erejét összpontosítani. A két gyúj­tópont több mint ezer kilométer­­távolságra van egymástól, mégis világosan megállapítható közöttük a hadászati összefüggés. Az egyik harctér továbbra is a Leningrád és az Ilmen-tó között van, ahol arány­lag rövid szakaszon összpontosul a támadó orosz seregek sokszor nyo­masztónak mutatkozó túlereje. A másik gyújtópont délen, a Dnye- Der-kanyarulat térségében, Cser­­kasszi és Kirovográd között alakult ki, ahol a szovjet hadvezetés az északi szárnyhoz hasonlóan hatal­mas tüzérségi és páncélos erők harcbavetésével igyekszik kierő­szakolni az­­ általa döntőnek ítélt előretörést, illetőleg az itteni arc­vonal teljes áttörését és az egész déli védelmi övezet felgöngyölíté­sét. Az arcvonal két szárnyán kiala­kult nagyerejű szovjet offenzíva nyilvánvalóan azt akarja elérni — mondja tovább a német magyará­zat —, hogy a védelmet összerop­­pantva, vagy roppant arányú be­kerítő hadmozdulatokat hajthas­son végre, vagy darabokra szag­gassa a német védelmet és kierő­szakolja a déli szárnyon a Balkán, az északi szárnyon pedig a balti te­­­­ület elleni felvonulást és beözön­­lést. A berlini jelentés szerint a küz­delem keménysége és súlyossága egyre növekszik. Német jelentés szerint a leningrád—moszkvai vas­útvonal mentén a német védelem kiürítette a rommá lőtt Csudovo helységet, de maga a vasútvonal egy 30—35 kilométeres szakaszon még német ágyuk tüzében áll. A Finn-öböl partvidékén — mint né­met jelentések mondják — a szov­jet csapatok erőltetett iramban az elszakadó­ német erők hátába akar­nak kerülni, ez a kísérletük azon­ban nem járt eredménnyel. A déli harci területen újabban nagy erővel jelentkező szovjet tá­madás közvetlen célja — berlini jelentés szerint — elsősorban az, hogy ellensúlyozza Mannstein tá­bornagy csapatainak az Unián­* Bjelaja Cerkov térségben végre­hajtott hadmozdulatait, az oroszok távolabbi célja pedig az, hogy a A keleti hadszíntér északi része 1 Ara 14 fillér " . \ . ^ ——.......... . .­V • zó fillér BME |mm /am gmm m üli fflik S­­kedd bet&oznap fill Mm fpi ifi pi «fail­y 1944 febr. k » an* «Mán»» MJI Hm ÉjE fjSiTM#ii M§ ifi fH fii üli ül fH lxvi. évi. a­cu.m) (a pályaudvarokon jwjjs g£§j| a§gg Wffä Jswf *3* fjgjW izSaS Kiadja: Pesti Mir­sa). Előfizetési óra KgS ffifsg OHM ■BSshBSBt jjgej ABälgg® lap r"t. Előállítja: 1 hóra S 40 P. H Bm Wll IHk §M§| IfK wBajfBjy Ka­jMMawt Uégrády Testv. r-t évre 4.88 r. Vég- ^ Jtotófe-Ú® Em iSfM Ml páni mBSkeSSm «a»’ nyomdája. Szerit, felenne hétf« kivé- IfealS H pai ftg« Bal P&3 wJL gSEfelSJI if£y| és fők.: V.. Vllmoa .telével minden nap itóisw ífeÁÉái® Hai hinM RAw m&m WjifföSIMi B9 W Bi­ca.­ut Tt. T. IIZ—SK Hitler Gigászi küzdelem a keleti harctér két szélső szárnyán 1 % hatalomátvétel évfordulóján a főhadiszállásról beszédet intézett a német néphez Nettunónál még nem bontakoztak ki nagyobb hadműveletek A Dnyeper-kapásban új támadást kezdtek az oroszok A német véderő főparancsnoksága közli.­­ A Szovjet Dnyepropetrovszktól dél­nyugatra páncélosok és csatarepülők által támogatott több lövészhadosz­tállyal támadásra indult. A támadá­sokat nagy veszteségekkel visszaver­tük, egy betörési hely kivételével, de ez ellen ellentámadás indult. Kirovográdtól északnyugatra Míg Kirovográdtól északnyugatra számos ellenséges támadást szétver­tünk, Cserkaszitól délnyugatra és Bjelaja Cerkovtól délkeletre tovább tartanak a harcok az előnyomuló el­lenséges harccsoportokkal. páncélos­­kötelékeink előretörései következté­ben a bolsevisták súlyos vesztesége­ket szenvedtek. Um­án térségében a támadó harcok során 1944 január 24-étől január 30-ig a Huber páncélos tábornok vezetése alatt álló hadsereg és SS fegyveres csapatok a légi fegyvernem kötelé­keinek hatásos támogatásávól több mint tíz szovjet hadosztályt és több páncélos hadtestet vertek szét. A bol­sevisták ez idő alatt 6500 foglyot és több mint 8000 halottat, 700 páncé­lost és rohamlöveget, 680 löveget, 340 nehéz géppuskát vesztettek. Ezenkí­vül többszáz gépjárművet, valamint számos más fegyvert és egyéb hadi­anyagot megsemmisítettünk vagy zsákmányoltunk. Itt különösen bevált a Bock­ tábor­­nok vezetése alatt álló veszfán­ai 16. páncélos hadosztály, valamint a Be­ekje alezredes vezetése alatt álló­­ nehéz páncélos-ezred. A Pripet és a Berezina között hét­főn is kemény harcokban visszaver­tük a Szovjet valamennyi áttörési kí­sérleteit. Néhány helyi betörést rire­­■taszeltünk. Az Ilmen-tó és a finn-öicöl között Az Ilmen-tó és a Finn-öböl között a Szovjet csapataink helyi elhárító si­kerei, ellenére több szakaszon további tért tudott nyerni. E térségben a sú­lyos elhárító harcok változatlan ke­ménységgel folynak tovább, Herbert Müller, egyik súlyos pán­célos osztag altisztje e harcok során „Tigris“-páncélosával 25 szovjet pán­célost lőtt ki. A nettunói hidífő Dél-Olaszországban az ellenség a nettunói hídfőállásból kiindulva, erős gyalogsági és páncéloserőkkel észak- és északkelet felé támadásra indult. Az ellenség ugyanakkor fokozta tá­madásait a déli arcvonalon, amelyek különösen a Minturno-Cassino térség­ben voltak igen hevesek. Az ellenség az erőfeszítéseinek eredményei csak csekélyek voltak, annál nagyobbak voltak azonban veszteségei. Fő­ harc­terünkbe történt több betörést, hatá­rozott ellentámadásokkal kiküszüböl­­­lünk, más helyeken még folyik a harc. Több mint 900 fogoly jutott csa­pataink kezére. Felső-Olaszországban levő repülő­tereink ellen indított légi támadások az ellenségnek 18 repülőgépébe ke­rültek. Ezeket vadászr­epülőink és légelhárító ütegeink lőtték le. Január 30-án délelőtt északameri­kai bombázók egészen Brauhschvieig —Magdeburg térségébe törtek előre. Bombadobások következtében egyes helyeken károk és a lakosság sorában csekély veszteségek keletkeztek. Bár az elhárítási feltételek nehezek vol­tak, heves légi harcokban lelőttünk 26 ellenséges repülőgépet, túlnyomó­részt négymotoros bombázókat. Újabb légi támadás Berlin ellen A brit terrorbombázók vasárnap este megtámadták a birodalmi fővá­ros nagy területeit, aminek követ­keztében súlyos károk keletkeztek a lakónegyedekben, kulturális épüle­tekben, szociális berendezésekben és középületekben. A lakosság vesztesé­geket szenvedett. Az eddigi jelentések szerint negyvennégy ellenséges bom­bázót megsemmisítettünk. Egyes za­varó repülőgépek bombákat dobtak Nyugat-N­émetországra. fiémeí Jer­jeraiattjárójt sikeres Tengeralattjáróink jó eredménnyel támadták az ellenséges utánpótló forgalmat, főleg egy erősen biztosí­tott hajókaravánt, amely az Északi­­tengeren Murmanszk felé haladt. El­süllyesztettünk öt hajót, amelynek, összes térfogata 32.000 bruttóregisz­tertonna, tíz rombolót és kisérőjáró­­művet, valamint partraszállítóhajó­­kat. Ezenkívül lelőttünk három re­pülőgépet. Számítani lehet arra ,­­hogy további eltalált rombolók megsemmisültek, de ezek elsüllyedé­sét nem lehetett megfigyelni. (MTI: Svédországban „radi­kális párt“ néven új szélsőbaloldali párt alakult Berlini közlés szerint a Szovjet folyton újabb csapatok beve­tésével kísérli meg északon az áttörést Clark Kerr moszkvai angol nagykövet a szovjet fővárosba ér­­___kezelt______ A Pripet és Berezina között az orosz nyo­más enyhülését je­­lentik Berlinből__ Kirovográd és Cser­­kasszi között a szov­jet támadás újabb súlypontja alakult ki Romániában súlyos fegyházbüntetésre ítéltek 36 kommunis­tát Hitler beszédet mon­dott a hatalom átvé­telének tizenegyedik évfordulóján Attlee nyilatkozott az angolszászok há­­ború utáni terveiről Doolittle amerikai repülőtábornak Lon­­­donba érzett Londonban vasárnap este légiriadó volt Londoni hír szerint Anglia megszünteti a búza- és szénszállítá­sokat Spanyolország­ba Amerikai repülők lé­gitámadást intéztek Braunschweig ellen Zürichben vasárnap este légiriadó volt Délnyugat-Németor­­szág fölött heves lé­giharcok zajlottak le Angol-amerikai köny­­nyű tengerészeti erők tüzeltek a­z­o­n 11 n­­ parti övezetre A nettunói hídfőállás körül még mindig nem alakultak ki na­gyobb hadműveletek Giraud tábornok az olasz arcvonalról visz­­szaérkezett Algírba A Pesti Hírlap beszélő térkép A háború eseményei Európában: Az új olasz hadsereg vezetői letették az esküt Német részről cáfol­ják azt a hírt, amely szerint Papén Német­­országba utazott A partizánok elleni harc fokozására vál­tozásokat léptettek életbe a horvát had­sereg vezetésében A Bariban tanácsko­zó olasz pártok egy­hangúan kövtenék Victor Emiluel le­mondását Magyarországon kizárólagos joggal. Dnyeper térségben keletre előre­nyúló német­eket visszanyomják és a harcok színhelyét a Bug ■ tor­kolat­vidékére, Odessza előterébe helyezhessék át. Az olaszországi Etsrcoi. A nettunói hídfőállás térségében a harcok még mindig nem öltöttek nagyobb arányokat. A hídfő már nyolcadik napja áll, anélkül, hogy a szövetségesek komolyabb hadmű­veletekbe kezdtek volna. A jelek szerint az angolszász hadvezetőség mindenekelőtt a szövetséges csapa­tok számbeli és anyagi fölényét akarja biztosítani. Újabb angolszász csapatok partraszállása már in­kább csak kis naszádokon történik, a szövetségesek hajói ugyanis a partvidék közvetlen közeléből eltá­volodtak és a nyílt tengeren álla­nak. A német légierő az elhárítás ellenére is állandóan támadja a an­golszász hajóhadat. Berlini véle­mény szerint a német repülőtáma­——————------,----------­---------­dások 200 ezer tonna veszteséget okoztak a szövetségeseknek. A délolaszországi szárazföldi arc­vonalon a harcok kissé megélénkül­tek, német katonai körök azonban lehetségesnek tartják, hogy egyelő­re ott olyan hadműveletekről van szó, amelyeknek céljuk az, hogy mi­nél több csapatot vonjanak el a nettuno-anziói hídfőállás térségéből és ezáltal megvalósítható legyen a Nettunónál partraszállított csapa­tok egyesülése a délolaszországi arc­vonal nyugati szárnyán támadó 5. amerikai hadsereggel. A németek az 5. hadsereg rohamaira ellentá­madásokkal válaszolnak. A leghe­vesebbek a harcok a szárazföldi arc­vonalon a Monte Jugo környékén. Ugyancsak heves harcok voltak Cassinónál is. Az angolszász hadihajók tűz alá vették a pontusi partvidék észak­­nyugati részének néhány községét, valamint a gaetai öböl partvidékét. A német partvédelmi ütegek heves tűzzel válaszoltak a támadásra. A Szovjet és Fr­ancsolszász A Szovjet európai politikáját alig lehet összeegyeztetni az­ angolszász hatalmak Atlanti-egyezményével. Churchill elhalasztotta parlamenti beszámolóját, a Basler Nachrichten londoni jelentése szerint azért, mi­vel nyilvánvalóvá lett a szövetsé­geseknek a lengyel-szovjet kon­fliktusból támadt válsága s ebben a helyzetben felelősségérzettel bíró államférfi számára kényes beszédi­­s­zám­a lett az általános nemzetközi helyzet. A Szovjet ugyanis saját határai előtt vagy megegyezéssel, vagy erővel meg akarja teremteni a vele szoros kapcsolatban levő ál­lamok védőövezetét. Ezt a kíván­ságát Csehszlovákiával szemben szép szóval megvalósíthatja." Kérdés azonban, várjon a dunai vagy bal­káni államokkal szemben miként valósíthatja meg ezt a tervet. Te­hát a Szovjet európai politikájú,­­az Atlanti-egyezménnyel való * nem egyeztethető volta olyan U... _

Next