Pesti Hírlap, 1944. február (66. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-22 / 42. szám
Színház-Zene Arany szárnyak A Vígszínház egy hónapi rendkívül gondos előkészítő munka után pénteken este mutatja be Herczeg Ferenc új történelmi drámáját, az „Aranyszárnyak“-at. Ez a bemutató nemcsak a Vígszínháznak, hanem a magyar irodalomnak is ünnepe. A kiváló író új történelmi drámájának Zrínyi Ilona és Thököly Imre a hőse. Mint már jelentettük, Lázár Mária és Jávor Pál játssza ezt a két szerepet. Somlay Arthur, Bihary József, Kamarás Gyula, Sívó Mária, Philippi Irén és Alszegi Lajos játsszák a többi szerepet. A darabot Csathó Kálmán rendezi. A vígszínház bemutatót rendkívüli érdeklődés előzi meg. Új magyar szimfonikus szerzők Az idén kilencvenéves Filharmóniai Társaság a jubileum tisztes öröméből az új magyar zeneszerzőknek is juttatott. A pénteki ötödik bérleti est műsorán kizárólag ők szólaltak meg. Hat komponista képviselte azt a zeneszerző gárdát, amelyre a Bartók— Dohnányi—Kodály-triász már mint utódnemzedékre tekinthet. Vegyük sorra őket Takács Jenő „Antiqua Hungarica“ című szvitje — két lassú rész közt egy-egy friss ütemű tánctétel — régi magyar urimuzsikából merített anyagot dolgoz fel azokkal a nem nagyon választékos eszközökkel, melyeket egyéb műveiben is több-kevesebb külső hatással alkalmazott. Ügyes munkájánál őszintébbnek hat Gaál Jenő törekvése, aki a orgiasztikus fölgerjedés lélekhullámzását akarja kifejezni érdekes „Nocturne“-jében. A Respighi, Debussy és Ravel technikájára fölváltva emlékeztető zenekarkezelés jó színészérzékre vall, de a lelemény nem eléggé egyéni és nem eléggé tartalmas ahhoz, hogy meggyőzzön. Egészséges muzsikus-véna, jó szerkesztő-készség, biztos hangszerelő-tudás jellemzi Majorossy Tibor Szimfoniettáját. A négy tételes mű „kompozíció“ a szó akadémikus értelmében. Nem tagadhatja meg R. Strauss keresztapaságát, de szerzőjének hivatottsága felől sem hagy kétséget. Különösen sikerült a kánon-menetű lassú rész és a lendületes rondófinálé, a pompás pizzicato-epizóddal. Bandó Gyula „Előjáték egy tragédiához“ című újdonsággal szerepelt. A mű formailag szétesőbb, semhogy trz,?rócai feszültséget tudna éreztetni. De nagyotakarása, romantikus szerzeteltsége fejlődésképes talentumra vall.Szöges ellentéte, mint művészegyéniség, dr. Tóth Dénes, aki az új klasszicizmus formaszigorával alkotta meg a zeneirodalom legelső cimbalom-versenyművét. A cigányhangszer újkeletű, Kodály és Rácz Aladár nevéhez fűződő művészi rangemelkedésének fontos állomása ez a mű. Három tétele biztos anyagszerűséggel aknázza ki a cimbalom nemesebb lehetőségeit és logikusan méretezi hozzá a kamarazenekart. (A poétikus lassú tételt csak finom vonósnégyes kíséri.) A hangszerszóló virtuóz játszója, Tarjáni Tóth Ida, megérdemelt tapsokat kapott. A magyarság keleti eredetének éímszerű nosztalgiját idézi fel Horusitzky Zoltán műve: „Fantázia cseremisz népdalok nyomán.“ Nemes szándékú, komoly tudású muzsikus költői lelkülete szól hozzánk a szép és értékes, csak kissé terjengős műből Erős Kodály-hatásokat érzünk benne, de ezek a választott motívumanyagnak a székely népdalkinccsel való mély rokonságánál fogva nyilván elkerülhetetlenek. A magyar újdonság-est valamennyi darabjának dirigálását példamutató áldozatkészséggel Berg Ottó karnagy vállalta és színvonalas munkával szolgálta a szerzők erkölcsi sikerét. Lányi Viktor. • Székesfővárosi Zenekar. A Délvidék magyar zeneéletének a megszállás alatt is buzgó munkása volt Kiss Lajos. Főként az új kóruskultúra ápolásával szerzett érdemeket. A tehetséges karvezető most zenekar élén igyekezett megvalósítani jóravaló művészi szándékait. Voltak szépen sikerült mozzanatok, de a szükséges, különleges rutin hiánya is érezhető volt. Haydn londoni szimfóniájának és Beethoven III. Leonóra-nyitányának előadásában. A vasárnap délutáni népművelési hangverseny kiemelkedő sikerű száma volt Lengyel Gabriella elmélyedő, nemes tónusú játéka a Beethoven-bez gedűversenyben. Magyar újdonságként Pécsi Sebestyén „Bánatos órák“ dalciklusát hallottuk. Néhány búskomor Ady vers hangulatához jól illő zenei kifejezést talált a hangszerelésben is otthonos szerző. Szalay Eszter finom zenei fogékonysággal tolmácsolta dalait. (...) * A Nemzeti Színház heti műsora Lehotay Árpád, megbetegedése miatt megváltozott. Elmarad a „Napfoltok" csütörtök estére és jövő vasárnap délutánra hirdetett előadása. Helyette csütörtök este 6 órai kezdettel V. bérlők részére „A 106. születésnap" kerül színre, vasárnap délután fél 3 órakor pedig a „Bizánc". 101 cigány es a bokrétája március 5, vas. d. u. 143. Magyar Művelődés Háza. Közkedvelt művészek közreműködésével: Gaksa, Fazekas, Karácsonyi, Kéntor, Gömöry, Básthy, Dadics, lászló I., Ütry, Kerék, Mindszenti, Szecsűdy, Szigeti, Tegze Gerber, Uray, Tatár, Patocs. Konf. dr. Tolnay G., zongoránál Dankó A. Jegyet 3 P-től ugyanott Uray hangvers. iroda. Andréssy-út 62. T. 317—902. Rácz Aladá, a zseniális cimbalomművész, mai IIV-én a Zeneakadémán előadja a Bztkonikus Zenekar, kíséretével Strachdly „Ragtune"-jét is, melyet a szeri II Rácz Aladár számára komponált.* Solti Györfiy a Svájcban karmesterként is műkó fiatal magyar zongoraművész, a lany Géniben megtartott nemzetközi zsórás verseny győztese, óriási sikert atott legutóbbi zürichi hangversenye A svájci lapok zenerovatai hossz cikkekben elragadtatással méltatják műszerét. A Szabadka színház márciusban előadja „Hamlet ”. A címszerepre a színház igazgatóiagy vendéget hívott meg, Uray Tudart, a Nemzeti Színház utolsó Kamié kiadásának hősét. * Svanholm , a világhírű kamaraénekes febr. 26- és 29-én a „Parsival“ban lép fel óraházunkban. Az eredetileg tervezet „Siegfried“ előadására, ugyancsak Soholm Set vendégjátékával, csak májusban kerül sor. * Komáromi acz Rózsi, a drezdai Stadttheater szóló táncosnője, márc. 3-án önálló testjén Mozart... Schubert, Albeniz lasella és magyar szerzők műveire imponált táncait adja elő. * Új kamaraz . művek kerülnek márc. 5-én bemutatói a Zeneakadémián. Járdányi Pál, Milner András, Sugár Rezső és Székes Endre zongoradarabjait, trióit és kami kórusait adják elő Brunovszky Kál, Czakó Éva, Garay György, Mikus Gusztáv, Papp Lajos, Sólymos Péta, Szécsy Klára, Tátray Vilmos és a Bapesti Kamarakórus, dr. Paulovits Géz vezényletével. * •Sír / Textilszakmában elhelyezkedne esk. U-vez. Imp. szerv. tech. minden adm. kark. munk. Jártas. Többéves biz. Garancia. Ism. „Szerény 37 —996" jeligére a főkiadóba. Márkás árut előállító régi nagy konzervgyár keres őskeresztény konzervmestert azonnali belépésre, megfelelő jövedelemmel. Csakis nagy gyakorlattal rendelkező elsőrangú szakemberek jelentkezését kérjük. Ajánlatokat életkor, eddigi működés megjelölésével ..Konzervmester 1951“ jeligére Clockner J. hirdetőjébe, Városház u. 10. Bizet emléletet rendezett vasárnap az Újpesti Zeneművelő Egyesület Kárpáthy Margit Tamás Anna operaénekesnők, valmint Pilinszky Zsigmond adtak elő áriás, és duetteket tartalkmz*IV. fa 1812. Liszt: Esz-duB B. II. Z. Unger— Dániel. V. »17. (KonceiM ~F3Ensziá:pMáró " vasárnap 27-én, '/17. Vigadó I Kád! Katalin Kiss Manyi, Tillay Klán, Vágóné Margit, v. Benkő Gyuilf Bilcsi Tivadar, Greguss Zoltán, Mihály^fernő, Serényi Éva, Sárossy Andor, Szomváry, Halmai Imre, Szendrő József Henzációs műsorral. Jegyek 111—111. Berlini»'- « £« jegyirodák. Rózsavállyi hangversenyei! Ma: Meszlény Héria-dalest 7. V&T Debussy-est jEteken Zk. ló 7. Szűcs Gábor «a-dalest pénteken. Politic 2.'. saedd Bér, éji előadásaink kedveményes áron Kamara Varié I minden előadására Komédia hétfő, rímek este és szomb. d. u .Igyenővétel a Víg-, Uj Mihar, Andrássy, Madách-, Vidám-, Fővárosi Operettszínház és a Komédia ,amennyi előadására a Pesti Iírlap jegypénztáránál: Vilmos császáát 78 (Tel:—112— 295.) Színház ni Madách. 127: I. Anna azmnaz«« és m Károly, _ vi. Opera. 6: Plataff dám. %7: Ballépés (Ili. 9) — Mc ijlsett. jobbra. — Kamara 6: A 106. szüzeHnap Var. Váz: N5i kiszol(III. 8) — Vis^VAZ: gálás. — Komédia. Warrenné mc3.»«ge. ii7: Hetye-petye. — Uj Masy.ír.«- i. itevüszínház. 137: Az első. — Vári! 7: Automaták. — Bab- Rádiózenekar. -Röv. színjáték. %7: An-Operett. 6: K^Hyne gyalt vettem felesécsókra. — Anfiussy. gül. — Erzsébetvárosi. x/s 7: Pénz nem «do y,5, 7: Nótas kaplgit (Béri. L) - Vatány. — Józsefvárosi, mara. 1^7: ^fcor- \.£u, 7: India orzsajanyok. — Pesti«, 7. — Kisfaludy. i£5, 7: Inli Iliin «s Péter. Szinház—Zene Mozi útmutatónk egész héten nélkülözletetlen a darabok kivá______________Osztásánál Mozik ■ 144, 16, 08. — Átrium. 153-03. Ka- — Korso. 182-818. Eliotaszegi Magma. ső csók. 1,44, 126, V28, 144, l/2e. — — Nemzeti Apollo, belvárosi utraa^Blsl- 222-032. Kalotaszegi 244. Párisi em.éHUti- Madonna. 1^4, 1/,6, társak. Munkáé« Mi- V28. — Omnia. 130- hály. Híradók, ^glyt. 123. Lajta. l/24, 1/, 6, 10—21-ig. — Lvin. l/28. — Pest. 221-222. 133-988. Tonelli.« 5. Éjjeli zene. Va 12, 1^2, Va8. — Deák. 1 »032/24, J^6, %8. — Bá- Mukl. %2, %4 ,s/26, dius. 122-093. Cseresztes. — rérum. 189- nyevirág. 144, 140, 643. Valamit ; a ^48. — Scala. 114-411 viz. Vii, V26, 1 ■ — Benedek-ház. 144, Híradó. 222-49»Pá- y26, %8. — Szittya, risi emlék. J . ;sa- lil-140. A látszat csal reklám. Munkácsivil- 1/. 4, 149, 08. hály. Híradók. ^Biyt. Tiszti Kaszinó. Kedd: 9—21-ig. — Kiara. A bűn árnyékában. 423-901. Fényt |ár- 145, H 7. — Uránia, nyék. 1/212, H2 Kr.4 143-046. Felejts, ha •26, H 8. — Kis inó, tudsz. 3. 5. Bécsi este 383-102. Benedek ház. (Hörbiger). 1 órakor. Közgazdaság A Magyar Bank és Kereskedelmi R. T. mérlege A betétállomány 26 százalékos növekedése • Eredményes üzletév Osztalékemelés A Magyar Bank és Kereskedelmi R. T. most közzétett zárószámadásinak adatai a bank üzleteinek továbi erős fejlődéséről és igen kedvező eredményről tanúskodnak, amit legjobban bizonyít a mérleg főösszegének 51%-kal való emelkedése. A mérleg az előző évinél lényegesen nagyobb nyereségegyenleggel zárul, ami lehetővé teszi az osztalék emelését. Az igazgatóság — az illetékes tényezők hozzájárulásával — a közgyűlésnek javasolni fogja az osztaléknak 2,5 pengőről 2,50 pengőre (5%) való emelését. A mérlegtételek közül különösen szembetűnő a betétállománynak 45 millió pengővel való emelkedése. A betéteknek ilyen nagyarányú szaporodása lehetővé tette, hogy az intézet további hitelnyújtással álljon a magyar gazdasági élet rendelkezésére, amit a mérleg számadatai, főként azonban az adósok és a magángazdasági jellegű tárcaváltók tételeinek jelentékeny emelkedése tanúsítanak is. Az ország nyersanyagellátása szempontjából fontos áruk behozatalának finanszírozása, a mezőgazdasági és ipari termelés és kereskedelem hitelellátása, az állami és egyéb közérdekű hitelműveletek kielégítése, a közmunkáknak és közszállításoknak kezességi és óvadékhitelekkel való elősegítése terén a bank jelentős szerepet töltött be a lefolyt évben is. Érdekes a bank érdekkörébe tartozó ipari és kereskedelmi vállalatok számának szaporításáról és azok kedvező foglalkoztatásáról és eredményeiről, valamint az affiliált pénzintézeti és fiókhálózat kiterjesztéséről és jó üzletmenetéről szóló jelentés is Az igazgatóságnak az intézet alkalmazottairól való messzemenő szociális gondoskodásáról tanúskodnak a tisztviselőknek juttatott fizetésjavítások, valamint a Nyugdíjpénztár és a nyugdíjalapok újabb nagyarányú erődítése is. Ezáltal a bank Nyugdíjpénztára a legjelentékenyebb vagyonú vállalati nyugdíjintézmények sorába tartozik. Ezúttal is belső erő, kitűnő mobilitás, agilitás tükröződik vissza a bank mérlegében. Az 1943-iki üzletév mérlege A Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. Igazgatósága dr. Schober Béla m. kir. titkos tanácsos elnöklete alatt február 19-én tartott ülésében megállapította az 1943 (ötvenharmadik) üzletév mérlegét. A bank nyugdíjpénztára és a nyugdíjalapok céljaira a lefolyt üzletév nyereségéből mérlegen belül történt jelentős összegű juttatás után a mérleg a múlt évi nyereségátdozat betudásával 2 millió 820.063.25 P nyereségegyenleggel zárul (az előző évi 2.152.194.45 P-vel szemben). A nyereség felosztására nézve az igazgatóság a március 16-ra egybehívandó évi rendes közgyűlésnek azt az indítványt fogja előterjeszteni, hogy osztalékra a tavalyi 2,5 pengővel szemben — a 60/1944 M. E. sz. rendelet 8. § ában foglaltak alapján adott pénzügyminiszteri engedéllyel — részvényenként 2,50 pengő (5%) azaz: 750.000.— P, a rendes tartalék növelésére 600.000.— P és az Elismert Vállalati Nyugdíjpénztár dotálására 750.000 P fordittassék, míg az igazgatósági jutalék levonása után fennmaradó 640.669.81 P az 1944 üzletév számlájára vitessék át. A zárószámadások főbb tételei a bank minden üzletágára kiterjedő igen élénk tevékenységről és további fejlődésről tanúskodnak. Elsősorban kifejezésre jut ez a betétállománynak igen jelentékeny emelkedésében. A takarékbetétkönyvekre elhelyezett betétek állománya az előző évi 80.3 millió pengőről 97.6 millió pengőre, tehát 17.3 millió pengőre (vagyis 2271%-kal), a folyószámlabetétek összege pedig az előző évi 93.3 millió pengőről 121.1 millió pengőre, tehát 27.8 millió pengővel (307%-kal), az együttes betétállomány e szerint 173.6 millió pengőről 218.7 millió pengőre, azaz 45.1 millió pengővel (26%-kal) szaporodott, ami az intézet iránt megnyilvánuló általános bizalom örvendetes jele. A hitelezők tételénél a belföldi hitelezők összege visszafizetés folytán az előző évi 25.4 millió pengőről 13 millió pengőre csökkent. A külföldi hitelezők tételének 28.4 millió pengőről 22.6 millió pengőre történt csökkenése arra vezetendő vissza, hogy az intézet ügyfelei részére, azok árubehozatali üzleteinek finanszírozására külföldi bankösszeköttetéseinél igénybevett hitelek nagyrésze az év végével lebonyolítást nyert Az elfogadványok tétele 5.7 millió pengőről 21.7 millió pengőre emelkedett, ami átmeneti természetű állami hitelművelettel volt összefüggésben. A rendelkezésre álló idegen tőkék fentiek szerinti számottevő szaporodásának megfelelően a bank fokozott mértékben elégítette ki régi és nagyszámú új ügyfeleinek növekvő hiteligényeit, saját liquiditásának messzemenő szemelőtt tartásával. A pénztári készletek és girószámlán fennálló követelések 19.2 millió pengőről 27.8 millió pengőre, a pénzintézeteknél és bankcégeknél fennálló követelések pedig 10.6 millió pengőről 16.7 millió pengőre emelkedtek. A váltótárca 201.4 millió pengőről 358.8 millió pengőre emelkedett. A váltótárca emelkedése kétirányú: a folyó üzleti magángazdasági jellegű tárcaváltók tétele 111.9 millió pengőről 140.7 millió pengőre szaporodott, míg az állam hiteligénybevétele folytán az állami kincstárjegyek és kincstári utalványok tétele az előző évi 89.5 millió pengőről 218.1 millió pengőre emelkedett. A viszontleszámítolás összegének az előző évi 109 millió pengőről 259.3 millió pengőre történt emelkedése túlnyomórészben ezekkel az állami hitelműveletekkel áll összefüggésben. Az adósok tételei együttesen 102,1 millió pengőről 131,6 millió pengőre emelkedteti. Az intézet fokozott mértékben ügyelt arra, hogy csak olyan hiteligények nyerjenek kielégítést, melyek az ország jelenlegi gazdálkodása szempontjából fontos áruk termelésével és bel- vagy külföldi forgalombahozatalával kapcsolatosak. Az megemlítendő, hogy a „Futura“ a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt.-nak a termésértékesítéssel kapcsolatos közérdekű tevékenysége pénzügyi lebonyollásának előmozdítására a budapesti pénzintézetek által nyújtott mintegy félmilliárd pengő összegű hitelkeretben a bank megfelelő részesedést vállalt. Épp úgy részt vett az intézet a közellátás biztosítása céljából elhatározott közérdekű kenyérgabona- és hüvelyes-bevásárlási, illetve tárolási akcióban is. Az értékpapírok és érdekeltségek térétele 25,4 millió pengőről 25,8 millió pengőre emelkedett. Az értékpapírok és érdekvettségek értékelése a megszokott konzervatív módon történt, az évközben beállott árfolyamemelkedések az üzleteredmény megállapításánál ebben az évben sem vehettek figyelembe. A hosszúlejáratú jelzálogkölcsönök tétele visszafizetések folytján 3 millió pengővel 5 millió pengőre csökkent. A különféle passzívák 17.8 millió pengőnyi tételében amenő követelőszámlák és jelentős összegű tartalékjellegű számlák szerepelnek. A mérleg főösszege 387,9 millió pengőről 566,4 millió pengőre (tehát 51%nai) emelkedett. A kezességek tétele — mely alatt a bank az Ügyfeleinek belföldön rendelkezésére bocsátott óvadékokat és kezességeket tartja nyilván — a közmunkákkal és közszállításokkal kapcsolatban vállalt kezességek további igénybevétele folytán 37,2 millió pengőről 42,3 millió pengőre emelkedett. Messzemenő szociális gondoskodásról tanúskodnak többek között azok a jelentékeny juttatások is, amelyeket az intézet alkalmazottai Elismert Vállalati Nyugdíjpénztárának és a régi nyugdíjasok nyug- és kegydíjalapjának erősítése érdekében eszközölt. A mérlegen belül a lefolyt évben történt juttatás után a Nyugdíjpénztár vagyona immár 18,6 millió pengőre gyarapodott., , A folyó üzlet élénkülésének megfelelően a ‘tiszta kamatlövésletem 60 millió pengőről 8.6 millió pengőre, a jutalék, deviza és egyéb nyereség pedig 4 millió pengőről 4.8 millió pengőre emelkedett. A személyzeti kiadások új tisztviselők fölvétele, fizetésjavítások, jutalmak és pótlékok következtében 1.4 millió pengővel, a dologi kiadások pedig 183.000.— pengővel emelkedtek. A jótékony és kulturális célú adományok 212.000.— pengőre szaporodtak. Az adók és illetékek tétele az előző évi 1.4 millió pengőről 2.3 millió pengőre növekedett. A bank érdekkörébe tartozó ipari és kereskedelmi vállalatok hálózata a kulai Eterna Bőrgyár Rt.-nál és a békés- csabai Hubertus Kötött- és Szövöttárugyár Rt.-nál történt érdekeltségvállalással bővült. Úgy e társaságok, mint a bank érdekköréhez tartozó többi ipari és kereskedelmi vállalatok foglalkoztatásának mérve az elmúlt évben általában kedvező volt és ennek megfelelően alakult üzleti eredményük is. A bank 12 fővárosi és 10 vidéki saját fiókjának, valamint az ország 16 városában fenntartott affiliációinak, illetve ezek fiókjainak betét- és és egyéb üzleti állománya jelentősen fejlődött, hozamuk emelkedett. Affiliált pénzintézeti hálózatát a bank a Kaposvári Kereskedők és Iparosok Takarékpénztára Rtnak érdekkörébe vonásával kiterjesztette. A Magyar Magtenyésztési rt., Budapest —Mon°r, heti Jelentése: A vetőmag ne- ajánlás gazdarésztol úgyszólván teljesen Annál élénkebb a kereslet a vetésre kerülő tavaszi vetőmagvak. telen heremagvak, tavaszbükköny és takarmányfafi?itlaS ? szétküldés zavartalanul kéntk'»_eladási árak 100 kilóna feladóallomason: lucernamag, feherbarcás 846 P, lóheremag fehérbárcás 440 P, tavaszbükköny 102 P?Viktória-bmfó ^ expresszborsó 00 P, takarmányrépa- Szárfi e*ismert 390 P, takarmányrépa00 P, álL ellenőrzön 350 p, angol perje Az értéktőzsde záró árfolyamai Zárójelben az eltérő előző hig. záróárfolyam. A *-gal jelölt papirosban volt kötés Hitelbank . . . 136.5 Fallas ..... 10 B Magyar Bank . 96.5 ’Fegyver . . 165 Leszámítoló . . 98 •Ganz . . 73 •Nemzeti Bank 432 R.ma 347 3 Keresk. Bank . 233.6 Soproni vasáru 6715 Moktár.............. 75 75 •Korh. (47.75) 47.5 l. Magy. Bizt. . 1966 Ausztria .... 854 I. Bp. Gőzm. . 55 Duna.Száva . . 125 Hungária ... 108 Trust. ..... 142 Bauxit............. 772.5 pércukor .... 232 •Beocsini .... 55 "Magyar Cukor 375.75 Borsodi Szén . 44 Georgia.. 65.5 Szentlőr. (29.3) 29.60 Gyapjumosó . . 342 Cementla .... *03 Goldberger . . 159 Kohó .................. 67.5 Magy. Kender 74.1 Dräsche . ... 71 Pamutlpar . . . 126 25 Magnezit .... *34 Szegedi Kender 311.75 Aszfalt.............. 19 Gumi................. 136 25 Kőszén.............. 1626 Pálfalvi .... 60.5 Nagypátonyi . . 85 Kényszerít. . 90 Balgó.......................140 1941. é. 4.5% _ M Urikányi .... 65.40 1942. é. 3%-os 52 •Salg. előv. jog 3.65 1914. é. fv. kt. 607.5 Fővárosi .... 14.8 Buzakt.-ként 40 Pesti Hírlap 4944 febr. 0. kedd 7 Lóverseny Ügetőeredmények I. 1. Kürtöspusztai m.: Alraune (1) Wiltshire, 2. Botrány (8) Katona, 3. Pozsony (4) Konta, Pm. Jávor, Bravou, Érces, Jaj Liza, Domoszlói Bajnok, Dáridó, Jáspis. 10,32, 22, 31, 23. Bef.: 201 és 122. — II. 1. Gyarmati m.: Görgény (2) Kovács II, 2. Gergely (5) Gaila, 3. Pozsony II. 14) Katona. Fm.: Domoszló, Rézangyal, Bázis, Arkász, Vitamin D., Szerda, Hu, Gáspár. 10,31, 28, 23, 31. Bef.: 156 és 115. — III. Elmaradt. — IV. I. Domoszlól m.: Mangan (1) Marschall, 2. Tilíca (6) Marschall R., 3. Szabolcs (8) Jónás. Fm.: Fekete Barát, Ripacs, Bakancsos Mir, Aprópénz. 10:19, 13, 19, 21. Bef.: 165. — V. 1. Borsodi 1st.: Okos (1) Wiesner, 2. Cirkáló (3) Wiltshire. Fm.: Dudás, Csoda, Cecil, Hádli. 10:15, 14, 19. Bef.: 77. — VI. I. Évike 1sz.: Bella (2) Marschall, 2. Fomnár D. (2V) Jónás, 3. K. Palo (6) Kraudy. Fm.: Balga, Duna, Hypolit, Várvavárfc, Pam, Barnalány, Billy. 10:34, 12, 12, 17. Bef.: 59 és 169. — VII. 1. Domoszlói m.: Gyertyán (1), Marschall R., 2. Huba (2) Hauser, 3. Thekius (S) Marschall. Fm.: Extra, Ila, Gyöngyös, Sz Bence, Hárfa, Hunyad, Humor, Zsandár T., Csilla Mir. 10:17, 11, 11, 16. Bef.: 21 és 43. — VIII. 1. Dr. Síró Gy.: Dárda (12) dr. Biró, 2. Dolly (8,10) Kovács N., 3. Csalogány T. (4) Marschall R. Fm.: Galiba, Cinkos Mir, Rosmarin, Cicoma Mir, Tamara NI., Ördög. 10:108, 18, 12, ' 13. Bef.: 383 és 634. — IX. 1. Körmendi m.: Rába (2) Katona, 2. Udvarbíró (6) Fischer, 3. Sunyi (11/^) Földi. Fm.: Tündérlány m., Siker. Romár, Kyra, Csicskás, Honfi G. 10:25, 12, 28, 15. Bef.: 168 és 44 — X. 1. Kovács F., Almos II. (1) Marschall, 2. Eger II. (14) Máté, 3. Meridian II. (2V?) Reimer. Fm.: Fábián W., Amulett, Cimbalmos, Fogaras, Babsi, Zsuzsanna, ösvény, Bogaras, Drága II., . Veterán, ZoM. 10 26, 16, 58, 24. Bef.: 847 és 66. Főszerkesztő: Dr. LÉGRÁDI OTTO Felelősszerk.: Dr. BENDA JENŐ 17Kompi, hálószoba ^adó. nL*»i».gii.tsr Bókay J.u. 33 11. 32. D 1J • z ob á s lapunk Eladó * drb~ 230X160*» szombati számában gyapjú takaró. 2 drb. A ■ antik szekrény 1 drb. AD ASLTEL p nagy diófaszekrény. lem “ . , '" ^Ipedök és eg véb ruhag| Berendezés Binemnek. XIV., Zalán ^ utca 7. Zsifkovics. Va- Butorsárnap 9—4-ig, köznap Hálószoba és kombinált ---------------szoba olcsón eladó. Ko- « J,Af.,?potban, 14v5 rács, I. ker.. Rákócsi- ebédlőfiutor privátnak (A tiz eladó. Tisza Kálmán-Ut 19. I. 11.------------ tér 3 n 22. 1— 3-ig. Háló, kombinált 6*ek- -----------—,--------fény, rekamié, ebédlő. J"»» szikrén^teí°"í?* uriszoba. Karpfenstein- bled- páros foteszéutca 15. Asztalos. Jj*. /ul iróav-tal ^ó. —r-——7—rr—- Molnár-utca 10. kárp. Rokokó, harcok és bie- D(noe dermeyer uriszoba, 4 —------ - ■ .—Tajtós barokk szekrény. R51* xTMLcr' itlízv sublód. Karpfenstein-u. eladotte Attavis kedd, szerda 10—12-ig 15.. asztalos.---------------- Légrády K.-u. 48-B. II. 3. Kisiparostól gyönyörű kombinált szobák. Ble- Veszek használt hálót, dermeier könyvszekré- lakberendezést, zengények, többféle fotelágy, ráfc. Vadász. Rozsant- 1—7 személyes kanapé- «»'«• Tel . (tg—76t. ágy. sarok rekamiék. Vesz bútort, egész lak- Csakis a készítőtől, berendezést. Dobozi-u. meglepő olcsón. Vidék- 17. Friedmann Mór.re csomagolás. Csen- Tel.: 14—05—19 goly-u. 12. Pl postánál. . . butor, o.. Bútort bizalommal pl- VCSfcUB jet. és Orocsán Hungária butor-daberendezést. pénzcsarnokból. Nagymező- szekrényt, ruhaneműt, utca 41._____________ Jelinek Ármin Dobozi-Használt butor csere, u. 27. Telefon 133—769. kombinált szobák, re- _____ " 77 kamiék, konyhák flzr- VRZFK butort ruhaütési kedvezménnyel el- «»,utun nemüt, Irodaesőn. Bányatalut, Iza- butort, függönyt hagya, bella-u. ín. tékot. Klein, Tin ven Nincs,nye. ' kunka't. Doboz'-u. v.MW-Kal bútorüzlet udvarlS&n. , hutm-t' mtiitíl Hálók, kombináltak, VBSZBk V.,J rekamiék, sezlonok. *C*‘CR „„“!' Butort veszünk. Király-kőrut »6. dOBU. 426-098 Mindent veszek bútort, régiséget, sző-^ nyeget, porcellánt, ruhát, hagyatékot, egész háztartást. Hívásra azonnal megyek Klein, K 124-974 _____________________Szekrényt vennék priv. Kombinált bútorok -----konyhák, hármas szék- “?•*“*'* bútorért, szö-rények legolcsóbban: fi*/’, ha?r*' Dessewffy u. 47. tekert, bármiért magas ----- —--------------------- árat ad Urban, Sziget ff| IBflfH várl-u. 18. T. 338—152, | ^Jf Egyéb berendezés ti A Márkás festmények, modern, Sigi, Edvi Illés, Komáromi ..i Kacz, Szüle, Herman, UJ OS nasznalt Romek, Neogrády Ger-UfIRYQ/rUnnR rfenneHpokzez,e^sema" nHUI UHlUiülI Kárpáthy, Fried. Pólya olcsón eladók. — Dr. liáCAllf.krf Ofi ^chroeder ker., Tisza ItarUIJ-Klt Kálmán-tér 6 TI 26__ MMmmmmmmmmmm tményeket, régisége-B e I# tü n C k I ket magar árban *e- E El C SS E L I szék. Értesítési festményeket ki festette, választék, hálók, Dr. Schroeder, Tisza komb. és kárpitozott Kálmán-tér 6. I 26 bútorok. ---------------------------| Berkes Antal, Czene Já-OLCSO ARAK! no* olajfestmény farau-A.___^ Kott keretben eladó. Fizetési kedvezmény. Sziv-u. 3. IK 31 ROYAL BOTOR Perzsaszőny. veszek leg-Baroac.uilra XA magasabb árban Stern- LQro3S ula berg, Erzsébet-körut 17. , ' . Telefon 222—556. Konyha, előszoba bu- -----------—--------------» torok eladók. Hernád- Ves*» .. P®”®*** u. 86., asztalosmühely. azmirnát. T. 143-926. Mindenfajta szőnyeget magas árban veszek. VJ8elj3L6^,z10’ AkAcía* perzsaszőnyeget KARPFENSTEIN-U^ U veszek Saglám Ismét Antik bútorok, ösíIÜT-I Zlííf.,,eiJl8' 114-S90 fok, márkás dzsatár _____utca 10. gyak, órák eladók. Vé- Pensa, la, cca 2 o,.P tel, csere. Sternberg, 4000. Tátra-utca 20/b. Gróf Teleki Pál utca Trafik. 20. Telefon: 11—78—74. ~ . stiháló, sublód, kom. trivlon * 301|On .bináltak, fotelek, ura- Veszek legelőnyösebb szoba, gardrobszekr. stb. arba Bútoros, Király u. 28. SZőnyeget. jjfj.. T*“ férfiruhát, fehérnemüt hivő, 426 574._________ ezüstöt és táskairógépet 2 drb. fotelágy eladó. Gertli G. Tel. 427—122. XI., Horthy Miklós-ut Erzsébet-körut 32. * 23. I. 12 ---------------------—........... .1 —2--------- Keleti szőnyeg privátbre»á«i». «- nak. axi-49. XII. Dekarnier, 3 ajtós szekr., n.Vá. ., hálószoba eladó. Hagy- “®V*r. t 34' --------- -. mező-u. 37. t. 3. Rakt. Keleti szőnyeg valódi Használt recamlé eladó antik 16 ma eladó. T.: 3—4-ig Szinyei, Merse- 154-853. Érdeklődés 5— utca 16. I. 6. 10 óráig. komb. szekr. ut. eladó Szmirna szőnyeg prl- Ercsi-ut 9. I. 2. várnak eladó. Tűzoltó-Beraktározhatja „Butor utca 18~ 13zt- ^______ rát 44683“ jel. fők • Vennék olajfestményt. —5------------—’■------ Festő és ár megjele-U KSZOba léssel Gera, Rákóczlmü butor n”. Mu- ^Li^Ti-4a6—?-72- zeum-utca 15-a.. házi Vendéglői nagy tükör, if..„ ------.— ------ haszn. függönyök, lám-Bergamn. olcsóm Thék pák olcsón. Paulay E.B-b. **. *• 7. Horváth, utca 35. I. 3. .. *e ■•.Hl. "