Pesti Hírlap, 1944. május (66. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-07 / 103. szám

idegmunkát kíván a páncélos-képzés. Képünk: dombnak fel, zárt kötelékben. tónak legalább egyszer „egy harc­kocsit teljesen széjjel kell szedni és összerakni“, vagy legalább is egy harckocsi megjavítását magá­nak kell irányítani. Számtalan sok apró, de hasznos gyakorlati fogást sajátítanak el a tanulók a műhelyekben az öregebb szerelő „rókáktól“. A harckocsitartozé­koknak a megismerése az utolsó lépés. A műszereket, a löveget, a fegyvereket is ismerni kell a ta­nulóknak. A rádióval, amely a páncélosok nélkülözhetetlen esz­köze, szintén tisztában kell lenni a jövő páncélos katonáinak. Alsó kép: Hosszú gyakorlást, nagy A kiképzett páncélosok azután éles gyakorlatokon vesznek részt, amikor célokra, harcszerűen éles lőszerrel tüzelnek, kötelékben tá­madnak, ködösítenek stb. Gya­korló töltényekkel gyakorolják a páncélos páncélos elleni harcot. Az ellenfél szerepét lehetőleg az ellenségtől zsákmányolt páncé­losok játsszák, amelyeket sike­rült még üzembehelyezni. Az iskola befejeztével a fiatal tisztek és legénység kikerül a csapathoz, egyelőre a front mögé, ahol az iskolai tapasztalatokat kiegészítik a csapat-tapasztala­tokkal. Amikor a csapatélet min­den fogását már elsajátították a fiatal tisztek és tiszthelyettesek — útra indulnak a frontra. Itt mu­tatják meg a hosszú munkájuk­nak, tanulmányaiknak eredmé­nyét a valóságban, mert minden katona annyit ér, amennyit a harctéren az ellenség előtt fel tud mutatni. Így lesznek a páncélos- iskola hallgatóiból győzelmes, bá­tor, tapasztalt páncélos csapat­tisztek, akik biztos kézzel vezetik beosztottjaikat a harcban a győ­zelemhez. páncélos növendékek az egyik iskola-harckocsin. Gandhi London, május 6. Az angol­indiai kormány az utolsó pilla­natban mégiscsak úgy határo­zott, hogy szabadon , bocsátja Gandhit, nehogy a 74 éves Ma­hatma a poonai angol börtön­ben haljon meg. Gandhit 1942 augusztusában tartóztatták le utoljára. Azóta 22 hónap telt el s ezalatt a 22 hónap alatt a Mahatma álla­pota egyre rosszabbodott. Az indiai ügyek londoni mi­nisztériuma szombatra virradó­ra bejelentette, hogy a Mahat­ma egészségi állapotáról kiadott orvost jelentések alapján szom­bat reggel S órára elrendelték Gandhi szabadonbocsátását. 1893 őszén egy vékony, fiatal hindu ügyvéd érkezett Pretoriá­ba. A Londonban végzett, alig kétesztendeje praktizáló fiatal­embert egyik ügyfelének ügyes­bajos dolga szólította Bombayból a délafrikai gyémántvárosba, de látogatása sokkal hosszabbra nyúlt, mint eredetileg gondolta. Az érzékeny, rajongóan idealista Gandhi Mohandas Karamchandra — így hívták az ifjú ügyvédet — mély hatást tett ez a rövid dél­afrikai tartózkodás. Megdöbbe­néssel tapasztalta, hogy a „sötét“ földrész déli felébe szakadt 150.000 hindu milyen nyomorúsá­gos viszonyok között, minden szociális és jogi védelemtől meg­fosztva tengeti életét, távol hazá­jától. Ügy érezte, nem rendelke­zik többé szabadon sorsa felett, küldetése van. Visszautazott Bombayba, ügyeit felszámolta és rövidesen visszatért Dél-Afriká- ba, hogy életét elnyomott honfi­társai ügyének szentelje. Gandhi húsz évig élt Dél-Afri- kában. A búr, majd később az angol hatóságok csodálkozva fi­gyeltek fel a fiatal hindu ügy­védre, aki nem volt rest messze földre elutazni, ha egy-egy ár­tatlanul megvert hindu munkás igazáról volt szó. Kétévtizedes küzdelmét végül siker koronázta: 1914 áprilisban törvényben bizto­sították a délafrikai hindu mun­kások jogait. Az első világháború nagy vál­tozást ígért a szabadságáért év­századok óta hiába küzdő indiai nép éleiében is. Gandhi azonban, aki Dél-Afrikából hazatérve a hindu függetlenségi mozgalom vezetője lett, nem tartotta erköl­csös dolognak, hogy a hinduk Anglia nehéz helyzetét kihasz­nálva erőszakkal valósítsák meg céljaikat. A világháború idejére együttműködést vállalt az ango­lokkal, bízva, hogy az angolok a háború után méltányolni fogják India lojális magatartását s nem ellenzik többé függetlenségi tö­rekvéseit. Csalódott. Anglia a győztes háború után csak nagyon keveset volt hajlandó megvalósí­tani a háború alatti ígéretekből. Gandhi ekkor megszervezte az erőszaknélküli ellenállás mozgal­mát. A hinduk nem vásároltak többé sót az angoloktól, maguk szőtték meg otthon ruhájukat, hogy ne kelljen angol árut vásá- rolniok, hivatalt, tisztséget nem vállaltak, semmiféle formában nem működtek együtt az ango­lokkal. Maga Gandhi többízben éhségsztrájkot kezdett, hogy ön- feláldozásával érje el ezt vagy azt a kívánságát. A brit poli­tikusok nem tudtak mit kezdeni a vértelen ellenállás, a türelem és a szenvedés hindu bajnokával. Börtönbe vetették, konferenciák­ra hívták, megállapodásokat ajánlottak neki, híveit letartóz­tatták — egyik módszer sem bi­zonyult megfelelőnek. Gandhi az igazságot hirdette és az igazságot akarta. Időm van bőven — mon­dotta egyszer —, India várhat, nem ma vagy holnap, de egykor győzni fog ügyünk. Szereplését sokan nem értették meg. A második világháború ki­törésekor, de különösen az angol­japán hadiállapot beálltakor a hinduk egyrésze úgy érezte, elér­kezett az idő, amikor India meg­valósíthatja céljait. 1942 január­jában • már-már úgy látszott, hogy India fegyverhez nyúl. De Gandhi ismét a tűrést és a vára­kozást választotta. Nélküle va­lószínűleg egészen másként ala­kult volna, vagy alakul majd a jövőben India és Anglia viszonya. 297

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék