Pesti Hírlap, 1944. május (66. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-07 / 103. szám
tónak legalább egyszer „egy harckocsit teljesen széjjel kell szedni és összerakni“, vagy legalább is egy harckocsi megjavítását magának kell irányítani. Számtalan sok apró, de hasznos gyakorlati fogást sajátítanak el a tanulók a műhelyekben az öregebb szerelő „rókáktól“. A harckocsitartozékoknak a megismerése az utolsó lépés. A műszereket, a löveget, a fegyvereket is ismerni kell a tanulóknak. A rádióval, amely a páncélosok nélkülözhetetlen eszköze, szintén tisztában kell lenni a jövő páncélos katonáinak. A kiképzett páncélosok azután éles gyakorlatokon vesznek részt, amikor célokra, harcszerűen éles lőszerrel tüzelnek, kötelékben támadnak, ködösítenek stb. Gyakorló töltényekkel gyakorolják a páncélos páncélos elleni harcot. Az ellenfél szerepét lehetőleg az ellenségtől zsákmányolt páncélosok játsszák, amelyeket sikerült még üzembehelyezni. Az iskola befejeztével a fiatal tisztek és legénység kikerül a csapathoz, egyelőre a front mögé, ahol az iskolai tapasztalatokat kiegészítik a csapat-tapasztalatokkal. Amikor a csapatélet minden fogását már elsajátították a fiatal tisztek és tiszthelyettesek — útra indulnak a frontra. Itt mutatják meg a hosszú munkájuknak, tanulmányaiknak eredményét a valóságban, mert minden katona annyit ér, amennyit a harctéren az ellenség előtt fel tud mutatni. Így lesznek a páncélosiskola hallgatóiból győzelmes, bátor, tapasztalt páncélos csapattisztek, akik biztos kézzel vezetik beosztottjaikat a harcban a győzelemhez. London, május 6. Az angolindiai kormány az utolsó pillanatban mégiscsak úgy határozott, hogy szabadon , bocsátja Gandhit, nehogy a 74 éves Mahatma a poonai angol börtönben haljon meg. Gandhit 1942 augusztusában tartóztatták le utoljára. Azóta 22 hónap telt el s ezalatt a 22 hónap alatt a Mahatma állapota egyre rosszabbodott. Az indiai ügyek londoni minisztériuma szombatra virradóra bejelentette, hogy a Mahatma egészségi állapotáról kiadott orvosi jelentések alapján szombat reggel 8 órára elrendelték Gandhi szabadonbocsátását. 1893 őszén egy vékony, fiatal hindu ügyvéd érkezett Pretoriába. A Londonban végzett, alig két esztendeje praktizáló fiatalembert egyik ügyfelének ügyesbajos dolga szólította Bombayból a délafrikai gyémántvárosba, de látogatása sokkal hosszabbra nyúlt, mint eredetileg gondolta. Az érzékeny, rajongóan idealista Gandhi Mohandas Karamchandra — így hívták az ifjú ügyvédet — mély hatást tett ez a rövid délafrikai tartózkodás. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a „sötét“ földrész déli felébe szakadt 150.000 hindu milyen nyomorúságos viszonyok között, minden szociális és jogi védelemtől megfosztva tengeti életét, távol hazájától. Úgy érezte, nem rendelkezik többé szabadon sorsa felett, küldetése van. Visszautazott Bombayba, ügyeit felszámolta és rövidesen visszatért Dél-Afrikába, hogy életét elnyomott honfitársai ügyének szentelje. Gandhi húsz évig élt Dél-Afrikában. A búr, majd később az angol hatóságok csodálkozva figyeltek fel a fiatal hindu ügyvédre, aki nem volt rest messze földre elutazni, ha egy-egy ártatlanul megvert hindu munkás igazáról volt szó. Két évtizedes küzdelmét végül siker koronázta: 1914 áprilisban törvényben biztosították a délafrikai hindu munkások jogait. Az első világháború nagy változást ígért a szabadságáért évszázadok óta hiába küzdő indiai nép életében is. Gandhi azonban, aki Dél-Afrikából hazatérve a hindu függetlenségi mozgalom vezetője lett, nem tartotta erkölcsös dolognak, hogy a hinduk Anglia nehéz helyzetét kihasználva erőszakkal valósítsák meg céljaikat. A világháború idejére együttműködést vállalt az angolokkal, bízva, hogy az angolok a háború után méltányolni fogják India lojális magatartását s nem ellenzik többé függetlenségi törekvéseit. Csalódott, Anglia a győztes háború után csak nagyon keveset volt hajlandó megvalósítani a háború alatti ígéretekből. Gandhi ekkor megszervezte az erőszak nélküli ellenállás mozgalmát. A hinduk nem vásároltak többé sót az angoloktól, maguk szőtték meg otthon ruhájukat, hogy ne kelljen angol árut vásárolniok, hivatalt, tisztséget nem vállaltak, semmiféle formában nem működtek együtt az angolokkal. Maga Gandhi többízben éhségsztrájkot kezdett, hogy önfeláldozásával érje el ezt vagy azt a kívánságát. A brit politikusok nem tudtak mit kezdeni a vértelen ellenállás, a türelem és a szenvedés hindu bajnokával. Börtönbe vetették, konferenciákra hívták, megállapodásokat ajánlottak neki, híveit letartóztatták — egyik módszer sem bizonyult megfelelőnek. Gandhi az igazságot hirdette és az igazságot akarta. Időm van bőven — mondotta egyszer —, India várhat, nem ma vagy holnap, de egykor győzni fog ügyünk. Szereplését sokan nem értették meg. A második világháború kitörésekor, de különösen az angoljapán hadiállapot beálltakor a hinduk egy része úgy érezte, elérkezett az idő, amikor India megvalósíthatja céljait. 1942 januárjában már-már úgy látszott, hogy India fegyverhez nyúl. De Gandhi ismét a tűrést és a várakozást választotta. Nélküle valószínűleg egészen másként alakult volna, vagy alakul majd a jövőben India és Anglia viszonya. Gandhi Hosszú gyakorlást, nagy idegmunkát kíván a páncélosképzés. Képünk: dombnak fel, zárt kötelékben. Alsó kép: páncélos növendékek az egyik iskola-harckocsin. 297