Pesti Hírlap, 1944. június (66. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-13 / 131. szám

Monyai larodalom, icéhatester avatás, kálnai ioné jelenet Falunapon az ipoly- és garammenti magyarok között Verebély, június. APesti Hírlap kiküldött munkatársától.) Az útjelző tábla még vagy húsz kilométert mutat Verebélyig, de a széles országutat máris ellepik a szekerek hosszú sorai, jobbról és balról, a bekötőutakról egyre kanyarodnak az országútra a kocsik és hajtanak a járási székhely felé. Vidám énekszó hangzik, kurjongatás, ostorpattogás, hangos visongatás. Gazdag, színpompás kép tárul elém s ahogy fogynak a kilométerek, úgy lesz a látvány egyre teljesebb, egyre színesebb. Uj meg uj csoportok sorolnak a menethez minden falunál, a lárma egyre vidámabb. Itt nyargalnak a tököliek, akkjiak, nagymányaiak, zsitvagyarmatiak s ki tudná felsorolni az egész garam-, ipoly- és zsitvamenti falvakat, ahonnét százával zarándokolnak a népek a verebélyi falunapra. Ez a magyar falu igazi ünnepe. Autók is keverednek a szekerek közé, meg kerékpárosok, majd az egészen közeli falvakból gyalogos csoportok is csatlakoznak, így érünk be a csinos, tiszta nagyközségbe. Itt már ezrekre menő tömeg hullámzik az utcákon s a széles főtéren. Minden érkező csoportot harsány éljenzés fogad. Erre nekibuzdulnak a nótázásban elfáradtak, hangos sikongással kezdenek újra énekelni. A férfiak isznak, az asszonyok hófehérbélű kalácsot hajigálnak a szekerek után loholó mezítlábas gyerekseregnek. Micsoda öröm! A falu kulturházában mozdulni sem lehet. Persze, csak az előre fordult idő kényszerít ide bennünket, egyébként a szabadban tervezték a falunap megtartását. Ezt már Hetényi Rezső alispántól tudom meg, akinek szíves kalauzolásával nyitok be a kulturházba, mert máskép bizonyára jómagam is kintmaradnék a sokezer kintrekedttel. — Harmadik esztendeje rendezem itt Bars és Hont megyében a falunapokat — mondja az alispán, ahogy a zsongó, zsibongó tömegen keresztül vergődünk az első sorig és az volt a célom megteremtésükkel, hogy itt a végeken és a szórványmagyar falvakban megerősítsem a nemzeti öntudatot. Népünk ősi szokásai, pompás táncai, gazdag melódiája énekei és szindús viselete igazán megérdemli a legmesszebbmenő figyelmet. Ezenkívül e vidék egyes részei, de különösen a Garammente, az ország legsivárabb egykes területe. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ennek a pusztító népbetegségnek milyen szörnyű hatása a nemzet jövője szempontjából. Az általános tragédiánál még sokkal súlyosabb volt a helyzet itt ezen a vidéken, ahol a magyarság aktív szaporodása valósággal új honfoglalást jelent. Nos, örömmel állapíthatom meg, hogy három esztendős oktató, felvilágosító és meggyőző munkánknak már jelentkezik is a látható eredménye: az olyan községekben, ahol évek óta pusztult a magyarság, most örvendetesen kezd szaporodni. A falunapok, a már említett feladatokon túl, ezt a nemes célt is propagálják. Ez a falu igazi ünnepe, amikor a vidék egyes községei összetalálkoznak, hogy megismerjék egymást és e megismerésen keresztül lássák, hogy a sokgyermekes falvak sem szegényebbek az egykézőknél. Közben, ahogy beszélgetünk, lassan elcsöndesedik a hatalmas terem, szétlebben a színpad elől a függöny és a szín közepén egy falusi énekkar, — ragyogó színhatású népviseletben, — tisztán, csengően énekli a Magyar Hiszekegyet. Másik szomszédom, a megye népművelési titkárja, halkan súgja felém: — Ezek nagymányaiak. Szlovákok. Később majd bemutatják lakodalmas szokásaikat is. „Ahogy férjem muzsikál, —gigi/ lesz táncolásom Azután megkezdődik a műsor. Egymásután lépnek színre a tidiek aratójelenettel, a csiffáriak seprűtánccal, az ahai kis pöttömlánykák a virágvasárnapi zöldágalást mutatják be, majd vidám énekszóval a nagycétényiek vonulnak fel, hogy megmutassák, hogyan ladokalmaznak odahaza? Megtudom, hogy Nagycétény egyike a legszaporább, színmagyar falvaknak. Hát igaz, gyönyörűek a lányok, jó kiállásúak a legények. És milyen szép a népviseletük! A legények kalapján rozmaringszál, a menyasszony fejdíszét is rozmaringból és színes szalagokból alkotta meg valami csodálatos tehetségű , és ízlésű kéz. A vőfély kiáll, mondja a hívogató versezetet, majd elbúcsúztatták a menyasszonyt apjától, anyjától, sőt még leánytársaitól is. Mosoly suhan át a hallgatóságon, amikor a következő sorokhoz ér: — Férjem házánál lesz eztán lakozásom. Ahogy férjem muzsikál, úgy lesz táncolásom. A búcsúztató után ebédhez ülnek, tréfás imádsággal kérik az Urat ,halágy szeleket támasszon és azok a jó ételeket“. Közben a szakácsnő „kásapénzt“ szed, megégette az ujját, arra kell gyógyír, meg doktor. . Folyik a vidám lakoma, majd azután elviszik a menyasszonyt az új házba. Erről már a tököltek mutatnak be színes képeket. A menyasszony, amikor átlép a küszöbön, ott talál a földön egy kisfiút. Felemeli, megcsókolja, annak a jeléül, hogy a szegénygyerekek iránt mindig irgalmasszívű lesz. Majd csipetnyi sót tesznek a nyelvére, hogy „jóbeszélő“ legyen, végül pironkodás közben les be a kéménylyukba, azt tartja a néphit, hogy akkor feketeszemű gyereke születik. A cipész-céh atyamestert avat Most érdekes, régi hagyomány elevenedik fel a színpadon: a verebélyi iparosok bemutatják, hogyan avatták fel régen a céhek az atyamesterüket? Megtalálták ugyanis a céh régi mesterládáját, amelynek titkos rekeszéből előkerült az avatási szabályzat. Ott is a láda a színpadon, rajta készítésének dátuma: — Anno Domini 1823. Die 31 decembris. Az atyamester vigyázott régen a céh tagjainak erkölcsi életére, a tanoncok tanulmányi előrehaladására, meg aztán őrizte a céhládát a benne levő iratokkal és forintokkal. A volt atyamester ékes szavakkal adja át a céh jelvényét, a virággal diszített kis háromlábú széket, a széles vállszalagot, meg az ezüstveretű kardot, az új atyamesternek, aki megfogadja, hogy híven teljesíti majd kötelességét. A nagykálnaiak fonó jelenete következik. Ez a község egykés és bizony összefacsarodik az ember szíve, ahogy látja ezeket a szép, tisztaarcú lányokat, izmos, erős legényeket, hogy éppen a magyarság e legszebb típusa ítéli magát halálra! A lányok viselete is magán hordja valami különös szomorúság jegyét. Fekete a szoknyájuk, kötényük, csak, a pruszlikjuk színes, bár azt is komorra tompítják az egyébként gyönyörű ezüstcsatok és láncok. Utoljára kerül sor a mányai lakodalomra, amelyet szlovák lányok és legények játszanak el. Bizony, ez egy kicsit „szomorúbb“ a magyarokénál, igen busák a nótáik. Csak amikor táncra kerül a sor, akkor robban ki a jókedv, úgy járják a csárdást, örösíi nézni. Közben egészen öreg este lesz. Vége a falunapnak. .. Megindulnak a szekerek, hazafelé. Csattog a lovak patkója a köves országúton, apró kis szikrákat vernek fel a vasak. Fent az égen a szétszakadó felhők közül sápadtan néz le a hold. .. A faluban azonban szól a nóta késő éjszakáig. Dj padog pál A hadigondozó tisztek tevékenysége Az egyik kerületi elöljáróság épületében régi ismerősömmel találkoztam. Valaha együtt jártunk egyetemre Azután a budapesti büntetőbírósághoz biróvá nevezték ki. Most pedig századosi egyenruhában láttam viszont. A melle tele kitüntetésekkel. — Szóval te is katona lettél? ... üdvözölöm. — Sőt, néhány frontot is megjártam már. Megsebesültem és most itt a hivatalom. — Itt az elöljáróságon? Mit keres itt egy katona a civilek közt? Beinvitált a szobájába. Az ajtóra erősített tábla szerint ez a „honvéd hadigondozó tiszt“ hivatala. • — Miből áll a munkátok? — érdeklődöm. — Hidd el, — mondja — kevés olyan munkakör van, ahol az ember több jót tehet az emberekkel, mint a honvéd hadigondozó tiszté. — Többen is vagytok hadigondozók? — Hogyne! Itt a fővárosban minden kerületben, az országban pedig a járási székhelyeken. Közvetlenül érintkezünk az emberekkel — A bevonulás folytán normális élettevékenységéből kizökkentett embert — ez lélektanilag érthető — az érdekszálak ezerfélesége fűzi polgári életéhez, már csak azért is, hogy mi lesz a hozzátartozóival, mi történik a magára hagyott feleséggel, gyermekekkel, magukkal tehetetlen öreg szülőkkel, akiknek ő volt az egyedüli kenyérkeresőjük? . Kifizeti-e a vállalat továbbra is azokat a járandóságokat, amelyek őt katonai szolgálatának idejébe megilletik; nem fogják-e közben helyét másokkal betölteni, nem fogják-e lakását felmondani és még sok más olyan dolog, amelyek figyelmét akkor is elvonják a katonai szolgálattól, ha egy ideig bevonulása után is ugyanabban a városban vagy helyen marad. Hát még, ha valami idegen városba, vagy éppen a frontra viszik. Márpedig a katonai szolgálat egész embert követel meg. Akinek folyton az jut az eszébe: „Te jó Isten, ezt sem intéztem el!“ meg „Azt is elfelejtettem elintézni a nagy sietségben!“ ... hogyan kívánhatjuk attól, hogy figyeljen a kiképzésre? — Az bizonyos! —‘ Na már most, — folytatja barátom — magad is voltál katona, ismered az emberek gondolkozásmódját és a hivatalos fórumok iránti bizalmatlanságát; ha hihet még valakinek és bízhat még valakiben az élet sok csalódása után, akkor ez a fórum■sak a honvéd hadigondozás lehet. A szakasz- vagy századparancsnok együtt van embereivel jóban-rosszban, ismeri gondjaikat, bajaikat, hivatalosan ellenőrzi levelezésüket, látja otthonmaradt hozzátartozóik sorsa miatti aggodalmukat, mint bajtárs, annyira velük érez, hogy szinte apjuknak is tekinthetnék, érthető és természetes, hogy más formában foglalkozik ügyeikkel, mint ha közvetlenül a lakáshivatalhoz vagy más hivatalos fórumhoz fordulnának. A hatóság mindenkit egyforma mértékkel mér, márpedig a hadbavonultat elsőbbség illeti minden téren. Csakhogy a honvéd közvetlen elöljárója többnyire fiatalabb tényleges tiszt, aki nem lehet szakember a különböző jogi és érdekszövevényi kérdésekben. Azután a lehetősége sincs meg ahhoz, hogy emberei ügyeiben személyesen járhasson el. Hiszen maga is ott van, ahol emberei. Jó tehát,ha van a honvédségnek egy külön olyan, szerve, amely a bevonultak személyes ügyeit hivatalos fórumként — az egész m. kir. honvédség súlyával és tekintélyével a háta mögött — a hatóságoknál képviseli és ahova a honvéd "közvetlen parancsnoka embereit ügyes-bajos dolgaikkal, panaszaikkal utasíthatja. " Ebből áll a mi munkánk A hozzánk beérkező minden kérést oly gonddal intézzük el, hogy a tulajdon édesapja se tehetné jobban és biztosítsak... eredménnyel! Avagy pedig, ha az a katona, vagy hozzátartozója látja, hogy ezt vagy azt még a főhadnagy úr, vagy a százados úr sem tudta elintézni, akkor nyugodt lehet, hogy azt nem lehetett elintézni. Az embert jobban megnyugtatja az a tudat, hogy felsőbb helyen foglalkoznak az ügyével, mint maga a tény, hogy az eredménnyel végződik-e. Mi azután a különféle kérelmeket — amellett, hogy igyekszünk eredménynyel elintézni —, összefoglaló jelentésekben felterjesztjük az illetékes hadtestparancsnokságnál működő „hadtest hadigondozó felügyelőknek, akiknek már rendeletkibocsátó javaslati joguk is van és az ily módon kialakult tapasztalatok alapján a hadtestparancsnoktól kérelmezik az újabb rendeletek kibocsátását, ha pedig kormányintézkedésre van szükség, a honvédelmi miniszterhez terjesztik fel az ügyet. A lényeg az, hogy minden jogos honvédelmi érdeket feltétlenül kielégítsünk. Ez meg is történik. Egymás után jönnek a kérelmezők Közben folyton jön hol egy katona, hol egy anya, hol egy feleség különböző kérésekkel. Százados barátor, mindenkit türelemmel meghallgat és felvilágosítja, mi a teendője. Akinek kérését majd aktaszerűen kell elintézni, annak egy napirjata feljegyzi nevét, címét és kérelmét, a másiknak megmondja, kittől kell ezt a kérést előadni. Ha pedig azonnali beavatkozásra van szükség — mint ezt később látni fogjuk —, veszi a köpenyét és személyesen kíséri el a kérelmezőt oda, ahol a kérést az ő fellépésével feltétlenül eredménnyel fogják majd elintézni. Egy idősebb szegény asszony amiatt panaszkodik, hogy egyetlen kenyérkereső, családfenntartó fia még a múlt évben elesett Kiev körül és még mindig nem utaltak ki részére semmi segélyt ... . — És csak mostön?... kérdi tőle a százados. — Idáig nem tudtam, hol kell az ilyesmit kérni. — Legyen csak türelemmel, — csillapítja, miközben feljegyzi az adatokat, — vegye úgy, mintha máris el lenne intézve a dolog! Leszerelt honvéd jelentkezik. — Nem vesznek vissza az állásomba!... — panaszkodik. — Üljön csak le kint a padra, ■— mondja neki a százados, — előbb még ezeknek az ügyeit elintézem, azután majd együtt megyünk. Szeretném látni, hogy valaki elveszítse a kenyerét, mert katona volt! Hasonlóan a padra kerül a következő két leszerelt honvéd is, akik amiatt panaszkodnak, hogy a vállalat alacsonyabb munkakörbe akarja őket visszavenni, mint amelyben azelőtt voltak. Egy szakaszvezető a köszönetét fejezi ki. Most jött haza a frontról és hozzátartozóitól értesült, hogy a százados úr olyan szépen rendbehozta a dolgukat . — Nagy dolog ám az, százados úr alázatosan jelentem, — hálálkodik a szakaszvezető, — amikor az ember tudja, hogy ha odakint van is a fronton, hozzátartozóit idehaza nem érheti semmi baj . Megnyugtató hallani az ilyesmiket. — Egy asszony amiatt panaszkodik, hogy ki akarják tenni a lakásából. — Miért akarják kitenni? — Nem tudom összehozni a lakbért! — Azelőtt mennyit fizetett? — Ennyit és ennyit? — Most mennyit tud? Az asszony mond egy kisebb öszszeget. A százados egy rendelet számát feljegyzi egy papírlapra. — Mutassa meg ezt a háziúrnak. Amennyit maga fizet, az most elég ahhoz, hogy ne lehessen kitenni. Ha nem használ, jöjjön vissza. Akkor majd magam megyek! Egy idősebb hölgy panaszkodik: — Kérem, az én fiam eltűnt. Munkaszolgálatos volt és most itt, hogy orosz fogságba került. Eddig nem kértem semmit, de most azt mondják, ilyen esetben jár valami... — Természetes, hogy jár, — nyugtatja meg a százados és jegyzi is az adatokat, — el lesz intézve a kérés! Különösen sok a lakáspanasz. Az egyik asszony férjét a frontra vitték, gyereket vár és most felmondták albérleti lakását, mert azt csak takarítás fejében lakhatja. Mit csináljon? — Várjon maga is kint a padon! Majd meglátjuk, mit lehet tenni. — Látod, ez már nehezebb eset, — fordul felém a százados. — Ilyenkor mit, tudsz tenni? — A személyes fellépés többnyire hatni szokott! Állandóan propagálják a sok gyereket, a sok gyerek sok gond és akkor az ilyen szegény anyákat a sok gyerekével és sok gondjával magárahagyják. Néhány szó és a főbérlő belátja, hogy igazam van, de kell lenni valakinek, aki ezt megmondja és akire hallgatnak is az emberek. * — Most pedig gyerünk! — mondja, miután a legutolsó panaszost is meghallgatta, — lássuk, mire megyünk majd ezekkel?! — Mindenesetre, — folytatja köpenyét begombolva, az ilyenek hozzátartozóitól kint a fronton hősi erőfeszítéseket várni nagyobb követelmény ... és nagyobb teljesítmény, mint olyanoktól, akiknek itthon biztos állásuk van, a fizetésüket családjuk zavartalanul élvezi, előremenetelüket a katonai szolgálat nem befolyásolja, vagy akiknek semmi gondjuk az itthoniak megélhetését illetőleg. Az ilyenek inkább lehetnek hősök! Az elmúlt világháborúban ez az intézmény sajnos még nem volt meg és a tapasztalat azt mutatta, hogy a hazulról érkező, rossz hírek megzavarták a frontkatonák nyugalmát. Ma azonban minden hadbavonult nyugodt lehet: hozzátartozóik sorsa jó kezekben van, mert amit a hadigondozó tiszt sem tud elintézni, azt az égvilágon senki másnak nem áll módjában elintézni. Elbúcsúztunk és százados barátom „ügyfeleinek“ azt a csoportját, akikkel a lakáshivatalnak lesz dolga, betessékelte kocsijába. A többiért majd visszajön, mihelyst ezeket elintézte. Kotzig Károly. Pestkörnyéki Ipartelep keres Hjh alkalmazásra tervezésben és gi! épitésvezetésben nagy gyakor- et lattal bíró általános mérnököt I épiszni ! Ajánlatokat eddigi működés leírásával és a fizetési igény meg- RS jelölésével kérjük azonnal „ön- Ifi álló munkaerő" jeligére vitéz Síi Nagyselyki Hirdetővállalathoz, Új VII., Erzsébet körút 23. szám. Paksi bor- és gyümölcsszeszfőzdénk részére gyakorlott őskeresztény szeszfőzőt keresünk. Ajánlatokat az eddigi működés és fizetési igény megjelölésével Budapest, Villgörömvölgy u. 8. kérünk. 3790 Budapesti vasipari vállalat keres Heti szűrni, vagy olyan gépészmérnököt, aki az öntészeti szakmában kiképezni akarja magát Részletes ajánlatokat referenciákkal „Szürke és lágyöntés" Jeligére Bleckner J. hirdetőbe, IV., Városháza u. 10 Citroen 2 literest (gumi nélkül) leállítottad ráfizetéssel Lancia Aprillianra becserélnék. Telefon 225—030, mellékállomás 54. Pesti Hírlap 1944 km. tt. Kejfü . Napi hirek — Napirend. Junius 13-án, kedden: r. kat.: P. Antal. — Prot.: Tóbiás. — Budapesten a nap kel 4 ó. 46-kor, nyugszik 20 ó. 41-kor, a hold kel 1 ó. 08-kor, nyugszik 12 ó. 05-kor. Elsötétítés este 10-től hajnali 4-ig. Itlennek a lelbők Fekszem a réten, hanyatt, kezem összekulcsolom a fejem alatt és nézem felettem a felhőket, ahogy mennek, lassan, gomolyogva, nyugatról kelet felé. Mennek a felhők, egészen elborítják az eget, ki sem látszik fakó kékre, csak tenyérnyi darabon, majd azt is betakarják a szürke fellegest. Ajkam nem mozdul, hang nem jön ki torkomon, *mégis beszélek, a felhőkhöz szólok és ezt mondom:, — Milyen jó nektek, felhők. Mentek az égen, messzi, ismeretlen cél felé. Visz benneteket egy nótátoknál erősebb hatalom s ti engedelmeskedtek. Nem ismeritek a lázadást, szelídek vagytok és jók. Jöttök az ismeretlen messzeségből és mentek az ismeretlen messzeségbe. Milyen jó lenne veletek menni. Hová? Magam sem tudom. Csak menni, oda, ahol békesség van, nyugalom, csend , ahol elfelejthetném minden gondomat, minden keserűségem, minden bánatom. Jó lenne veletek menni, csak uszki az égen, semmibefoszoltan, szótáradon, megszabadulva lényegemtől, amely rossz és nyomasztó. Itt kéne hagyni, ezen a magányos, üres, elhagyott réten, ezt a testet, amely annyira idegen tőlem. Csak ez a belső énem, lélek, öntudat szállana el, mint a felhők, közéjük keveredve, társakul olvadva, el az ismeretlenbe. Jó lenne itt hagyni a testet , vele mindazt, ami a testhez kötött, az érzéseket, a szenvedést, a nyomorúságot. Ha megszabadulnék a fájdalomtól, vagy ami még annál is kegyetlenebb, a szomorúságtól és itt hagyhatnám, amit ■ e földön tanultam él – földön ismertem meg, az emberi alaptulajdonságokat, az önzést, a szánalmat, az irigységet és szeretetet, milyen jó lenne, milyen megnyugtató, milyen meggyógyító. Mi a betegség? kérdezem. A fizikai fájdalom talán? Nem, azt el lehet viselni, erővel, öszszeszorítva a fogakat, ökölbe rántott kézzel. A szenvedés olyan része az életnek, mint az éhség, az öröm, a víz, a levegő vagy az ég, a föld. Nélküle nincsen élet, tehát tudomásul kell vennünk és el kell viselnünk. Többet úgy sem mér reánk semmiféle hatalom, mint amennyit el tudunk viselni. Tehát viseljük nyugodtan, tűréssel, közönyösen. De belül!... Jdj, belül, az keserűbb mindennél, égetőbb minden fizikai fájdalomnál. Amikor a lélek beteg és a szív törött, akkor talán segítség sincsen... De igen... még lenne, ha elválhatnánk a testtől és mindentől, ami a testtel kapcsolódott össze és a belsőnk, a szív, a lélek, uj hazát kereshetne, uj otthont, uj világot ...ha elmehetnénk a felhőkkel... De hát el lehet menekülni? Van uj élet? Hová is mehetnénk el, ahol gyógyulást találna a fáradt lélek és a törött szív? Hová mennek a felhők? Túl a hegyeken, túl az ismert tájon, máshová, ahol semmibefoszlón, semmibeveszőn múlnak el e világból. Eső hull belőlük, vagy könny , aztán eltűnnek, nyomtalanul. Az esőből újra felhő lesz a könnyből újra fájdalom. Ezért talán nincs is menekülés?... Hová is mehetnénk el beteg szívünkkel és beteg lelkünkkel? Sehová? Viselni kell a szenvedést és tűrni, várni, hogy egyszer vége lesz mindennek. De vájjon vége lesz-e? Van-e kezdet és van-e vég? Az idő végtelen fonalán csak egy parányi, emberi mérőeszközökkel fel nem mérhető része, amit látunk. Hol van a kezdete és hol lesz a vége mindennek? Niennek, a felhők, a magasban, részvétlenül, kavarogva, egymást kergetve. Nézem őket, s aztán lehunyom a szemem. Oh, milyen jó lenne aludni, álomtalan, és soha, soha fel sem ébredni! (—) — Szeged megfestett Glattfelder püspök krcképét. Szeged város törvényhatósága kisgyűlésén Pálfy György kulturtanácsnok bejelentette, hogy néhai Glattfelder Gyula Csanádi, érsek püspök arcképét Szeged város számára Héjja Zoltán festőművésszel megfestetik. — Hősi emlékietű avatás. A tolnamegyei Nak község művészi emlékművet emelt hősi halottas emlékének. Az avatóünnepélyen Hidasy Imre dombóvári főszolgabíró vezetésével a környékből is sokan jelentek meg. Az ünnepi beszédet dr. Szörényi István dombóvári gimnáziumi tanár mondotta és az egyházi avatást Kislinger József plébános végezte. — Adományok a Főméltóságu Asszony segélymozgalmára. A Főméltóságu Aszszony segélymozgalmára a 99.000 sz. postatakarékpénztári csekkszámlán junius 5—6-ig a következő Adományok érkeztek: M. kir. 109/37. tábori mu. század (T. p. 300 P) 1810 P. Mátrai Antal és Társa Részvénytársaság (Bpest) 1000 P, Magyar E. (Gödöllő) 100 P, N. N. Szent Antal nevében (Balatonfüred) 100 P, M. kir. csendőrőrsparancsnokság (Mosonszolnok) 30 P, Várady Irma (Bpest) 20 P, Gáthy Es.utcai házcsoport (Beregszász) 13.21 P, Csukás Imre (Eger) 15 P, Cserney József Szilágycseh) 5 pengő.