Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)

1865-01-27 / 22. szám

csinos álcás­ menetből All , grotesk, gidor ,alakok­kal, s ig’oli diszcsálcás jelmezekben. Ez a vasárnapi bál érdekét nagy­ban fokozni fogja. *** (A magyar gazdasszonyok egylete) az általa tervezett Árva leány ház javára tart. 1-sején szavalati és zenészeti akadémiát készül rendezni, a nemz. színházban,melynek végeztével fog a sorso­lás megtörténni. A prolog­ megirásra .J­okai Mór kéretett fel, s azt H o 1­­­á­n E r n­ő n­é assz. fogja szavalni. *** (Vám­béry utazási munkája) Angol or­szágban oly nagy tetszésben részesül, min­t hason­ló munka már rég nem nyert. Az angol lapok kü­lönösen hangsúlyoztaják Vámbéry „igazi magyar származását“, mi ellen több bécsi lapnak természe­tesen kifogása van. El akarják tőlünk disputáini! *** Kaposvárról írják, hogy ott f. hó 22-dikén az adóhivatalba betörési lopás követhezett el. A tolvajok az illető ház előfalában, mely a fő­utcán van, másfél négyszöglábnyi nagy lyukat ástak s ez után a hivatali helyiségekbe hatoltak be. Összesen azonban csak 21 frtot loptak el a kézi pénztárból, miután a Wertheim-pénztárt, melyben tetemes­ összeg volt, a tolvajok nem tudták fel­törni. .. . . . , (A magyaróvári gazdasági tanintézet) ta­nulói maguk között tűzoltó-egyletet akartak ala­pítani, s e célra pénzalapot is kezdtek összegyűj­teni. Minthogy azonban­­az egylet felállítására nem nyertek engedélyt, az e közben 3­5 írtra növeke­dett alapot jótékony célokra határozták fordítani, s ebből 2.05 frtot a magyar­óvári szegények, 100 frtot pedig a mosonyi szegények között osztottak ki. *** Shakespeare „­Julius Cesar“-ját a lengyel színpadon ma fogják először előadni és pedig Lem­­bergben, Pasgart Ádám úr fordít a lengyelre. Nálunk a vidéki színészet ellen sok a pa­nasz. Si licet magna componere parvis, Franciaor­szágban sincs különben. A francia kormány most foglalkozik a vidéki színházak dolgával, melyek az új színházi szabadság alatt is épp oly kevéssé akar­nak felvirágzani, mint azelőtt. A ministérium nyo­mozásokat tétet, hogy mi az oka a vidéki színházak sülyedésének. A pesti targoncásoknak a magy. kir. udv. korlátnokságh­oz intézett felfolya­­modványát, melyben a helytartótanács elutasító határozata ellenében,, az általok alakítandó társu­lat létesítésére s a „régi pesti hordár* elnevezés viselhetésére engedélyt kértek, a korlátnokság is visszautasította. *** (A farsangok régi története,­ mely szin­tén mindig új marad, múlt vasárnap is ismétlődött a redouteban. Egy ismert pesti journalista ügyeimét nagyban magára vonta egy déli női domino. Hozzá közéig, beszélgetni kezd vele , „túlboldog“, midőn a domino beleegyezik, hogy a journalista karján a buf­fet­be menjen. „Szereted szép maszk a pezsgőt?“ ... kérdi bátortalan hangon a férfi. „Ah a cliquet, a szerelem !“ suttogja novella-irói hangon a maszk, a pezsgő ott sustorog az asztalon, s csakhamar el is sustorog. „A szerelem főkelléke a hűség — foly­tatja a maszk — s a hűség : az édes fűszeres, za­matos muscat lunell!“... A journalista örül a domino szellemdússágán, s a muscat lunel is ott terem az asztalon. „De mit ér minden — szél megint a maszk — humor nélkül. Legjobb bi­zonyságok erre tárcacikkeid. Az a tumor , az a nevető, siró, az édes, savanyus humor, ez a tizenki­lencedik század költészete. S tudod mi a hu­mor?* ... A jourtfalista mindinkább bámul. „A humor, a punsch !... kiáltott fel a maszk s lovagja resignatio-teljes hangon punschot parancsol. Te­gyünk ide néhány pontot...... Később kiderült, hogy a domino a journalista egyik jó barátja volt. Dumas Sándor új három felvonású szín­művet irt, mely a párisi Bonffes-ban fog először előadatni. A római archeológia pápai akadémiája elhatározta, hogy Hercules colossális szobra, mely pompejii szinh­áz romjai között találtatott fel, a Va­­tikán díszítésére fog felhasználtatni s IX. Pius pápa­­emlékezetére a mastai Hercules nevet viselte. *** Gr­o u­n­o d' elkészítő a partitúrát Le­­gouvé „Két királynőjéhez. A mű előadása, szer­ződésileg mart. 15-dikére van határozva. Az egyes töredékek, melyeket e munkából az akadémiában olvastak fel, nagy tetszésben részesültek. A karok, melyeket Gounod ehhez irt, a „Faust“-beliekh­ez méltók lennének. Különösen eredeti lenne benne egy­­jelenet, melynek címe: „A borok csatája.“ —­llir szerint az előadás ellen a censurának kifogása van, miután e mű igaz történetet tárgyal, mely bár 710 év előtt történt. Hir szerint Proudhon „A biblia története” cím alatt munkát hagyott volna hátra. Nemzeti színház. Ma jan. 27-kén adatik : „Lear király.“ Szomorujáték 5 i­v. POLITIKAI HELYZET. Pest, jan. 27. A Bismark-ministerium sohasem mutat­kozott még a porosz képviselőh­áz irányában oly szerénynek és előzékenynek, mint az emlí­tett ház tegnapelőtti ülésében. Ez minden eset­re meglep­ő esemény, melynek ha vizsgáljuk okait, a következő eredményre jutunk : A porosz kormány, mint látszik, megin­­gathatlan azon elhatározásában, hogy a her­cegségeket magához csatolja, vagy legalább tőle oly függő viszonyba hozza, mely előké­szítené a hercegségeknek átszakadását Porosz­­országhoz. Ámde Poroszország ezen elhatározásá­nak foganatosítása mindenütt ellenzésre talál. Franciaország nem akar beegyezni az annexióba kárpótlás nélkül, melyet Porosz­­ország meg nem adhat neki. Anglia el­lenzi ez annexiót, mert attól tart, hogy az előzetes esetet fogna képezni, melyet Franciaor­­szág egykor érvényesíthetne az európai béke nem csekély veszélyeztetésével; sőt még a porosz kormány iránt oly barátsággal visel­tető orosz udvar sincs, mint látszik, e kérdésben Poroszország oldalán, alkalmasint azért, mert ő a vele nem sokára rokoni köte­lékek által közelebbi viszonyba lépő Dímnia iránt reményeket táplál magában, melyeknek valósítása annál valószínűtlenebbé válik, minél erősebb kezekbe jut Schleswig. A­u­s­z­t­r­i­a egyátalában határozottan ellenzi a porosz an­­nexiói terveket, míg a többi egész Német­ország épp oly határozottan ellenszegül ezen törekvéseknek. Ha mégis mindezek dacára a Bismark­­ministérium tervei valósítatnának, ez oly me­rész politika volna, mely a porosz államra könnyen súlyos terheket róna, és azt nagy veszélyeknek tehetné ki. Az ily politika azonban, a­nélkül hogy a képviselők háza meg ne szavazza a ministériumnak a szüksé­ges financiális eszközöket, ki nem vihető. Ez okból hangzanak most egyszerre oly csábítóan a ministerek syreni énekei; ez okból ecseteltető Bismark Eulenburg porosz bel­­ügyminister által oly megható színekkel a valódi alkotmányos állapotok képét, mely ál­lapotok mahasztjaiban a képviselők részesülni fognának, ha a költségvetés megszavazásá­nak jogához más próbakövet kötnének, nem pedig a hadügyi szervezést ; ez okból viseli végre magát Bismark úr is a felsőházban oly alkotmányos szellemben, azt állítván, hogy compromissum az alapja minden alkotmányos­ságnak. Több lapnak azon közlése ellenében, hogy Frigyes Károly porosz herceg Bécsbeni tartózkodása alatt egy osztrák ministerrel sem beszélt, azt írja a belga lap, hogy az említett herceg Mensdorff gróffal és Schmerling ál­­lamministerrel nem sokára megérkezte után hosszasan értekezett. Mensdorff gróf ugyan az nap estéjén összetalálkozott Grammont herceggel, kit biztosított arról, hogy Frigyes Károly hercegi látogatásának nincs egyéb célja, mint elhárítani bizonyos differentiákat, melyek Ausztria és Poroszország közt a suc­­cessio kérdésében felmerültek, minthogy az ausztriai császár sohasem akarja oda hagyni azon tért, mely a jót Németországban meg­óvhatja, és az európai békét fentarthatja. Bismark urnak a bécsi cabinethez intézett legújabb sürgön­ye tartalmáról, mint Bécsből írják, az hallatszik , hogy az határozott han­gon követeli Poroszországnak katonai és m­a­­ritim­i állását a hercegségekben. A sürgöny arra vonatkozik, hogy Poroszország, Német­ország­ éjszaki részében leendő állami meg­szilárdulásának ugyanazon jog­át igényli , a­melyre Ausztria birodalmának déli és délkeleti részében törekszik. Az érdekek reciprocitása azt hozza magával, hog­y a két nagyhatalom biztosítsa egymásnak hatalmi állását. Ami Franciaországot illeti Frigyes Károly hercegnek bécsi lá­togatásáról sokat beszélnek P­ázisban ; a di­­plomatiai körökben egyébiránt sokkal keve­sebb súlyt fektetnek arra, miután a tuileriák kabinetje a legmegnyugtatóbb, és minden félreértést elhárító nyilatkozatokat kapott. Ily nyilatkozatokat tett Grammont herceg, ki Mensdorff gróffal tartott értekezése alapján i hó 24.kén sürgönyt küldött Párisba. Met­­t­e­r­n­i­c­h herceg­ a párisi osztrák követ hasonló célból meglátogatta Drouin de L­h­u­y­s-t. A tuileriákban meg vannak győ­ződve Ausztriának lojális magatartásáról. Épp igy azon tudósítás, hogy Varsóban tavaszkor fejedelmi összejövetel lesz, s nem tett semmi benyomást Párisban, minthogy az illető követek siettek a hirt azonnal, mi­helyt a táviró jelzé, megcáfolni. Azon mende­mondára, hogy Poroszország megnyerendő az európai nagyhatalmakat az annexio részére, úgy kéz alatt kijelentette volna, hogy haj­landó az említett hatalmak beegyezése eseté­re éjsz­aki Schleswiget visszaszolgáltatni Dá­niának, sem adnak sokat, habár a maga ide­­dejében éjszaki Schlesviignek elszakítása a legtöbb kételyt támasztá a békeszerződés ellen. Parisban azonban jól tudják , hogy az ily­en megoldással tulajdonképpen csak Orosz­országnak létetnék szolgálat , mind a­melytől kezdetben származott ezen terv a ro­kon dán királyi család javára. AUSZTRIA, B­é­c­s, jan. 26. A p­é­n­z­­ü­g­y­i bizottmány mai ülésében a k­ö­lt­­s­é­g­v­e­t­é­s­r­e s­z­á­ll­í­t­á­s­a feletti tárgya­lás foly tilthatott. B. M­e­c­s­e­r­y, a rendőrminiszer, a kor­mány nevében kinyilatkoztató, hogy az a kezelési deficitnek megegyezés általi elm­ellőztetéséhez csak úgy foghat, ha az egyes ministériumokon belül a szabad intézkedési jog a kormánynak megen­gedtetik s a pénzügyi bizottmány hajlandó lesz, azaz illetőleg indítványt terjeszt a ház elé, hogy az 1865. évi költségvetés tárgyalása után azonnal kezdessék meg az 1866-iki budget feletti tárgyalás szintén a szabad intézkedési jog feltételei alapján. Erre hosszas, heves vita következett. A mi­niszerek ismételve felszólíttatnak, hogy nevezné­nek meg bizonyos összeget. Mecsery: A kormány még nem találja alkalmasnak, az illető számot most megnevezni­­ a lehetőt minden esetre megtevő. A következő szónokok is mind azt kérdezték, hogy mily nagy a kezelési deficit, a miniszerek azonban némán maradtak. Végül G­o­­­u­c­h­o­v­s­z­k­y azt indítvá­nyozta, hogy az előkérdésekbe addig ne is bocsát­kozzanak, míg a kormány a deficit összegét be nem vallja. Ez indítvány 16 szavazattal 13 mások szerint 12­ ellenében elfogadtatott. A szavazás után a ministerek, a­nélkül hogy egy szót is szóltak volna, elhagyták a termet. A bizottmány csoportokra oszlott. A legközelebbi ülés bizonytalan. Ez eme fontos s talán nagy horderejű ülés rövid története. Holnap áttérünk majd a részle­tekre. OLASZORSZÁG. Turinból írják, hogy a kibékítő szerep a felhevült pártok közt mindin­kább Ratazzinak jut. Valamint egy szónok a kamrában egyik társát hollónak nevezte, ki a bár­­kából távozott és többé vissza nem tért, úgy La­­marmora Ratazzit egy galambhoz hasonlítá, mely az olssággal csordában visszatért a bárkába. Ra­­tazzi mint hallatszik, csakugyan magára akarja vállalni a kibékítés munkáját, a régi tartományok­­beli barátai közt, kik azzal fenyegetőznek, hogy mint ellenzék lenyűgözőleg akarnak hatni a poli­tikai fejlődésre, és e régi ministérium barátai közt. Remélik, hogy Ratazzinak sikerülni fog ezen nehéz feladata. Olaszország ezen esetben nagy hálával fog tartozni neki. Azon bizottmány, mely a Yacca-féle törvény­­javaslat megvizsgálásával van megbízva, mint már tegnap jelentek, befejezte munkálatait, igen lénye­ges módosításokat tevén a törvényjavaslaton. A bi­zottmány különösen ellenzi az egyház­ jav­ak egyesí­tését, az államjavakkal. A angol iskola és különösen M­­ 11 - e­k könyve az állam jogosulatlanságáról, az egyház vagyonával foglalkozni, mint látszik, nem csekély befolyáss­al volt a bizottmány elhatározá­saira. A közvélemény, mely inkább tiszán politikai álláspontot foglal el e kérdésben, nehezen fogja osz­tani a bizottmány nézetét. Y a e, c a reméli egyéb­iránt, hogy a kamarában többet megmenthet azon javaslatból, mint a romokat, melyeket a bizottmány abban meghagyott. — A foglyok kölcsönös kiszolgáltatásából a pápai és az olasz kormány közt mégis csak lesz valami. Az egyházállam annectált tartományaiban született fegyencek a termini-i és civitavechia-i fegyintézetekből Aquapendotébe fognak szállíttatni, hol a franciák őket átveszik, és a piemontiaknak át­szolgáltatják. Hasonló módon fognak az olasz fegy­intézetekben levő egyének, kik a mostani egyház­­államban születtek, az olasz kormány részéről ki-­ szolgáltatni. — Nápoly­ból jelentik, hogy néhány nap előtt P­e­r­­­e­s­i hadnagy egy erdőben találkozott egy szegény szerzetessel, ki alamizsna-gyűjtésből tért vissza ; a hadnagy azon ürügy alatt, hogy a szerze­tes élelmiszereket vitt a brigantiknak, letartóztatá őt, egy fához köttető, és katonái által agyonlővett. Ezen esemény annyira elkeseríté a lakosságot, hogy a közügyész kénytelen volt a hadnagy ellen vizs­gálatot kezdeni, és jelentésében a hivatallal való visszaélés miatt tizenhat évi fogságot javasolt bün­tetésül. A törvényszék nem osztá e nézetet, hanem feloldó őt, hozzá­tévén, hogy a tettet a kénysze­rűség hozta magával. Hogy miben állt ezen kény­­szerűség, azt egy árva szóval sem említik a bírák. — A toscanai p­ü­s­p­ö­k­i kar, élén a pisai bibornok-érsekkel, feliratot intézett Victor Emmáiméi királyhoz, melyben tiltakozik a polgári házasság behozatala, az egyházi rendek megszüntetése és az egyházi vagyon lefoglalása ellen. Előre lehet tudni, hogy mily sorsban fog ré­szesülni ezen felirat. A püspökök oly megátalko­dott ellenséggel szemközt, hiába hozzák fel, hogy a polgári házasság ellenkezik, az egész egyházi törvényhozással, hogy a kolostorok megszüntetése nem felel meg még a modern törvényeknek az associatioról, és hogy végre az egyházi javak le­foglalása az állam által, és azoknak felhasználása egyéb financiális szükségletekre, nem csak meg­­rablása, az egyháznak, hanem tettleges csökkentése a közvagyonnak is. — A „Cob. Ztg* azt akarja elhitetni a világ­gal, hogy Ricasoli báró törekvéseinek sike­rült közeledést eszközölni a tett­ párt mérsékelt része, melynek vezéréül Garibaldit mondják, és a kormány közt, hogy így­ forradalmi mozgalmat te­gyenek. (?) FRANCIAORSZÁG. Parisban f. hó 21-én Dupanloup orleans-i érsek röpirata adatott ki, ezen cím alatt : „La convention du 15 septembre et l’Encyclique (a September 15-ki conventio és az encyclica). Ebben hevesen támadja meg a közokta­tási minister tilalmát. Mint a többi püspökök úgy­­ is ellene mond a minister ezen tilalmának, kik­nek az encyclicát vagy végképen el kellett volna tiltani , vagy megengedni a püspököknek , hogy azt híveikkel közöljék : „Napjainkban a protestáns és zsidó papoknak, a sajtónak, de általában min­denkinek megengedtetik hogy a pápai okmányt tetszése szerint magyarázza és megítélje , csak a katholikus papságnak tiltazik meg oly okmány ér­telmezése, mely őt mindenek előtt illeti, s melyet a pápa neki szánt.“ A püspök továbbá tagadja, hogy az encyclica olyasmit tartalmaz, mi az ország törvényeivel ellenkeznék. De ha úgy volna is, ezért még a ministernek nem volt oka az encyclica hirdetését eltiltani. „A törvény, melyet ez esetre­ al­kalmaznak, speciális törvény, mely speciális bünte­tési feltételeket tartalmaz a polgároknak speciális osztálya ellen, azon speciális szabadságnál fogva, melyet gallicannak neveznek, s melyet két speciá­lisan szabadelvű uralkodó XIV. Lajos és I. N­a­­p­o­l­e­o­n találtak fel. Mily csodálatra méltó böl­csészek ezek a francia nyelvelforgatók, kik a pápa encyclicáját beavatkozásnak nevezik, s azon minis­ter köriratát — ki az összes törvényszékeknek s csendőrségnek parancsol — szabadságnak.“ A püs­pök természetesnek találja, hogy ily körülmények között több egyháznagy áthágta a minister tilal­mát, miután egyúttal a pápa szavát és saját méltó­jukat kellett védeniük . Sokan könnyelműen azt gondolják, hogy a püspökök ez­által csak igen csekély veszélynek teszik ki magukat, de ez nem áll , mert ha elítéltetnék, úgy azok, kik eljárá­sukat kárhoztatják, tisztüket vetik meg , kik pe­dig jogosítottaknak tartják őket, azok az ország igazság-kiszolgáltatását sértegetik. Nem csodálko­zom, hogy más püspökök komoly méltósággal tilta­koztak a miniszer eljárása ellen, sőt köszönetet mondok nekik ezért, és csatlakozom tiltakozásuk­hoz. De e példák és szavak magukban még nem döntik el az ügyet. A hívők s a közönség mást kö­vetelnek. Elítélnek minket, a­nélkül hogy megolda­nák kezeinket, és sértegetik a sz­ atyát a­nélkül, hogy meghallgatnának, bántalmaznak,a­nélkül hogy meg­engednék, hogy valaki védelmére siessen. Kiizkre­­döm e láncokban, egyaránt sértetve, mint püspök, fiú, és polgár, és félelemmel telve folyamodom ha­zám törvényeihez: váljon nem marad-e fenn egyetlen segédeszköz számomra, hogy kimondhassam azt, mi szívemet nyomja, s ajkaimon lebeg.“ E segédeszközt találta fel most Dupan­loup, midőn röpiratát közzéteszi, s hogy polgári jogával egyúttal egész kiterjedésben éljen,egyszerre akar szólani az encyclica és a septemberi 15-diki conventio felett. Az encyclica szerinte nem tekint­hető a pápa válasza gyanánt a septemberi conven­­tiora. IX. P­i­u­s megbocsát ellenségeinek, kik őt megtámadják, s csak az egyh­áz veszélyeivel , az igazság elleneivel foglalkozik. E két okmány tehát, nem bír egyéb közös tulajdonnal, mint hogy egy napon keltek. Könnyen elgondolható, hogy az egy­ház ellenségei most minél kevesebbet szeretnének beszélni ez encyclicáról, hogy azt mint fegyvert köpenyük alá rejtsék. Ó­­f- Dupanloup — azonban ezáltal nem engedi magát elvakíttatni. „Lehetsé­ges, — mondja — hogy engemet szerfelett reactio­­náriusnak fognak találni. De mint francia polgár még nem szoktam hozzá, hogy törvényt alkossanak, vagy ünnepélyes szerződést kössenek, a­nélkül hogy ez előbb a kormány és országos képviselet közti megvitatás által értelmezhetnék. Mint katho­likus püspök még nem szoktam azon látványhoz, hogy a pápai encyclicát lapirók consiliuma magya­rázza.“ A püspök nehéznek tartja feladatát, de —­­mint beszéde végén mondja — megteend mindent, mi tőle kitelik. —­­Francia Ítélet Bismark felett.) Az államcsinek hazájában , hol tizenhárom év óta egyetlen ember akaratereje diadalmaskodik a par­lamenti kormányforma felett , B i­s­m­ a r k ur nem ok nélkül remélhette , hogy eredményes mű­ködése helyeslésre fog találni. E helyeslést a fél­­hivatalos „France“ ily módon fejezi ki: „B i­s­­m a­r k ur korunk egyik legnevezetesebb tüne­ménye. Neki sikerült azon más államokban lehet­­len feladat megoldása : a korona absolut túlsúlyát egyenes oppositióban a kamarával fentartani, s a népképviselet dacára e kamara ellen , s szükség esetében nélküle is kormányozni. Nem létezik ki­­váló minister, ki ily harcban le nem győzetett vol­na, s nincsen hazáján kívül még más ország, hol a királyságot hasonló esetben forradalom nem fenye­­getné. B­­­s m­ a­r k­or ellenben szilárdul áll , s királya ma hatalmasabbnak tűnik fel, mint ama alkotmányos összeütközés kezdetével. A képviselő­ház elvetette a miniszerek törvényjavaslatát, még a költségvetést is megtagadta , de azért miniszer­­válságnak híre sem volt. Rendíthetlenül ragasz­kodva terveihez, s közönyös , maradván a parla­menti vereségek irányában, Bismark a leg­végsőig vitte a dolgot. A törvényt rendeletek ál­tal helyettesítő, erővel magáévá tette a tőle elvi­tatott jogokat, s rendelkezett a forrásokkal, melye­ket tőle megtagadtak. Háborút szent , s békét kö­tött tetszése szerint. Háborútlanul folytatta kid­­s belpolitikáját, s most midőn a kamarák újból egy­begyűltek, Vilmos király , annyi bevégzett tény után, melyeket kirekesztőleg e merész minister kezdeményezésének tulajdoníthatni, régi tekinté­lyével , erélyével beszél a korona jogairól. Egyet­len figyelmes pillantás a trónbeszédre kimutatja, hogy az összeütközés a kormány és korona között még mindig egész súlyában fennáll , s hogy még semmi lépés sem történt a kiegyenlítésre. Sem a király sem Bismark nem hátrál. A kamará­nak kell enged­ni, ezt a trónbeszéd komoly szavai eléggé világosan kijelentik. Igen erőseknek kell magunkat érezni, ha ily módon akarunk szembe­­szállani a parlament ellenhatásával. Mi Bismark úr hatalmi állását meg­állapította, és mire most is nem ok nélkül számít, az külpolitikája.Ebben szelleme ugyanazon szilárd­ságot, ugyanazon túlnyomóságát tanúsította, mely kormányzását a belügyekre nézve jellemzi A há­ború megszakította a hadsereg újjászervezése fe­letti vitákat, s az ország fényes tettekben tanulta ismerni a miniszer céljainak tisztaságát, s szándék­­latainak komolyságát , ki csak azért óhajt a hadseregnek erőt s állapodottságot szerezni, hogy a aztán segélyével nagy terveket hozzon lét­re. — A háború oly behatással volt a köz­véleményre , melyből magából már lényeges túlsúly keletkezik a berlini kabinet javára. — A hatalom ezen próbája, a porosz fegyverek vívmányai, s ezen minden egyéb államokat túl­szárnyaló erély , alkalmas eszközöknek mutat­koztak arra, hogy­ a nemzeti érzületet kielégít­sék, lelkesítsék s felette uralkodjanak. A közvé­lemény B­i­s­m­a­r k­ur részén áll. Csak nagy politikai jellemek képesek ily nehézségekkel megküzdeni, s hasonló harcokat a sziklák s aka­dályok dacára győzelmesen kivívni. Ehhez ki­tartás, • merészség, erő­s lángész, szóval oly tu­lajdonok kívántatnak, minőkkel Bismar­k­ur jeleskedik.“ „A közvélemény Bism­arkur részén van* — mondja a francia lap. A mennyiben Poroszor­szág hatalmi állásának emeléséről van szó, a „Francé“nak igaza van, de feledi, hogy a német népjellem különbözik a franciától. A porosz nép elfogadja B­i­s­m­a­r­k eredményeit a külü­gyek­­ben, de azért még nem mond le alkotmányáról, sem belkormányzati jogairól. OROSZORSZÁG: Az orosz keleti tengeri tartományokban nagy izgatottság uralkodik. A rendek már hosszasabb idő óta tiltakoztak a kor­mánynál az orosz földbirtoki rendszabályok ellen. E tiltakozásokat L­iewen kormányzó szemé­lyesen nyújtotta be Pétervárott, egész befogásával támogat­tta azokat. A kormány iDewen­ ellen.

Next