Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)

1865-05-26 / 120. szám

Hatodik évfolyam 120. szám. PESTI CWVWVWATJ\TAPJV'ATAAAAAA/VVV’A/VWV AAA/WW 'AT^WWVWVW'A/V) I Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­ ^ | sál vagy postán mindennapi megküldéssel : | | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- t, 1 napos előfizetést. OvVAAA/WWWVWVWWVWV/VWVAM/WAAMA/WVVWWVWV/VVWi/'./A'O POLITIKAI NAPILAP. Péntek, május 26-án 1860 HÍRNÖK ^WTVJV^vAr/WV'yV'yv/'ArjV'yV/WW’yVW'A/'AfJV'yV'ArA/'A/'eWV'yV’AAA/' ^ | Hirdetések öth­asábos petit sorért egyszerű hir-1­e­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. § | Szerkesztőség) és kiadó­hivatal: | |a hímző-és kalap utca sarkán 1-ső sz. alatt, | | a 2-dik emelete». ^ o .flAn/VVW.n/VV./V.AA/V./V^./WWV'­VVV./V’JV'./VJV./WWWWUVWVV^ Előfizetési felhívás a PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre..........................................20 frt. ausztr­élt. Előfizetés minden­­tó 5­1-től elfogadtatik. Ifj. Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, csupán a „Pesti Hirnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. 1’ e a­f. máj. 2(3.­­ Nagyszombat sz. kir. városa, JM. hajdan a kis magyar Róma nagy­érdemű polgármesterétől, a tegnapi postá­val a következő rövid, de nagyszerű tudó­sítást vettük : „B­rit Főmagasságu liliomok esztergo­mi érsek, Magyarország szeretett Herceg-Pri­­mása, Fi­­szky János ő eminentiáj­, a Nagyszombat libán létező érseki fő­gymnásium örökítésére kétszáz ez­er forintot osztrák értékben kegyesiteneni­­­gami fökáptalan kezeibe s alapítványi gondviselése alá letenni; — és igy, miglen s innen és túl a világ bölcsei szavakkal tépe­­j­lődnek, — a nagy lélek nagyot cse­lekszik. — A hazai nevelés szent ügyének felajánlott ezen fejedelmi áldozat csak Páz­mány és a Széchenyiek áldozataikban találja párját.“ E bár kimondhatatlanul örvendetes h­it senkit sem fog a hazában meglepni, ki azon­­ elszárulalhatatlan roppant áldozatokat ismeri, melyeket Magyarország nagyszivü prímása, félszázadosnál már hosszabb egyházi pályá­ján ,­­ van­gyeliomi haladás közt , eddig is szakadatlanul, az Isten, a haza, s a humani­tás oltárán, az Urnák felajánlott. De igen is alkalmas e nagyszerű áldozat a forró hála újabb nyilvánítására villanyozni fel az országot, a kifogyhatatlan jótékonysága Egyházfejedelem a haza legfőbb dignitáriusa iránt; — alkalmas még magasbra fokozni a mély tiszteletet és méltánylást, melylyel min­den vallásfelekezeti különbség nélkül minden igaz hazafi azok iránt tartozik, kik a nemzet szellemi életének, cultúrájának, s tudományos fejlődhetésének alapforrásait ápolják és neve­lik; — alkalmas végre megszilárdítani a bi­zalmat és ragaszkodást hazánk ősi bölcs insti­tutiói iránt, melyek az egyházat messzelátó gondoskodással úgy alapították meg, hogy az, a legmostohább viszontagságok közt is, a nemzeti lélek, a szellemi regeneratio, az er­kölcsi nemesítés, s a sorsenyhítő jótékonyság folyvást megújuló kifogyhatatlan kútfeje le­gyen. Imádjuk és dicsérjük a magyarok Iste­­­nét, hogy nem engedi kifogyni közülünk azo­kat, kik midőn a Gondviselés által nyert hi­vatásukat lelkesen teljesítni igyekeznek, — ezen áldott k örök emlékezetű törekvéseiket egyszersmind a haza változó szükségeivel és boldogulásával szétválhatlan kapcsolatban termékenyíteni tudják. LAPSZEMLE. I­ n Pest, máj. 26. I A bécsi „Vaterland“ 117-dik száma, a Magyar-­­­ország s az ausztriai örökös tartományok közt elei-­­ től kezdve fennálló, s a pragmatica sanctió által újab­ban megerősített történetjogi „Dualismusra“ nézve, törvényekkel indokolt közelebbi védiratunkra kö­vetkezőleg válaszol: nMíg a „liberális programm“ megelégszik azzal hogy a dualismust a birodalomban mint kétségbeve­hetetlen kicsinált dolgot felállítsa, a „Pesti Hírnök“ a „Vaterland“-hoz intézett egyik hosszabb cikkében annak jogi s történelmi megalapítását adja. Ezen sok hangzatos szavakba burkolt megalapítás a „pragma­tica sanctiora“ támaszkodik, névszerint az 1723. évi törvénycikkel a 4-ik §-ra s a 1790. X. alaptörvényre, melyekben nem mondatik egyéb, mint hogy Magyar­­ország kapcsolt részeivel együtt mindenkor szabad és saját törvényei szerint kormányzott ország marad­jon. Ezt a autonómiát, a­mennyiben a nem kevésbé érvényes újabb joggal öszhangzásba áll, szives örö­mest elismerjük az ország tulajdonának. De hogy ennek eredménye a birodalom egyéb tagjainak lekö­­­­töttsége, s azoknak a birodalom zárkózott „második felévé“ leendő egyesítése legyen; hogy a nem ma­gyar tartományok — szükség esetében legdrágább sajátosságaik feláldozásával — egyesülni kénysze­rüljenek oly régből, hogy miként a „Debatte“ pro­gram­ja követeli, „paritást“ képezzenek a magyar korona országaival; vagy miként más oldalról mon­datott, „hogy a magyar tartományokkal hasonló jelen-­­ tőségű complexust“ képezzenek, — annak sem a­­ pragmatica sanctioban nem találni nyomát, sem vala-­­ mely magyar alaptörvényben nem állhat ilyesmi, mert Magyarország e­d­d­i­g e­z­é legalább nem volt arra fel- j jogosítva, hogy törvényeket szabjon a többi országok- s „Pesti Hirnök“ jogilag s történemVbsicí'JiT.'.e­.Xe.l.,1. tatni, s melyet a „liberális programm“ mint magától érthetőt feltételez, mi sem foglaltatik ama törvények­ben, melyekre Magyarország hivatkozni szükséges­nek tartja; s valóban rendkívül feltűnő, hogy Lajtán­­ túl még mindig találkoznak, „conservativek“ s „libe­­­­ralisok,a kik nem átalják egy merően tarthatlan té­­i­tel felállítása által, a­mely világosan azonnal a többi s nem magyar országok és tartományok szabadsága s autonómiája ellen irányzott támadássá változik át, s magukat a túlságos önhittség, valamint az alkotmá­nyosság legfőbb alapelvei időnkénti félreismerése, s a birodalom egyéb nemzetei iránti absolutistikus ön­kény vádjának kitenni. Igen fontos okok lehettek, melyek Magyarországban annyi irányadó férfit s köz­lönyt arra csábítottak, hogy minden logika, történe­lem, s törvény ellenére a dualismust tüntessék fel az osztrák birodalmi alkotmány hasisa gyanánt. Mi azt hiszszük, hogy lesz oly idő,midőn ezen okok, melyek a magyaroknál főleg a nemzetiségi elv feléledése óta bírnak nagy fontossággal, s őket a duali­smus eszméje legfőbb prófétáivá teszik, fel­világosodott magyarok befolyása alatt, kik Deáknak az 1861-diki ország­gyűlésen nyilvánított nézeteit tovább fejtik, mindin­kább veszítendnek fontosságban. Eddigelé azonban még mindig nagy befolyást gyakorolnak a Magyarországban mostanig uralkodó nemzetiség nagy részére. Tudjuk, hogy ez még csak felét sem képezi a királyság lakosságának, s ha Hor­vátország és Erdély lakosságát is hozzászámítj­uk,még tetemesen kevesebbet felénél. A királyság többi nem­zetiségeinek — s első­sorban a szlávoknak — arra célzó törekvéseik, hogy nagyobb politikai befolyást nyerjenek, s autonómiájukat nyelv, iskola s község tekintetében megszilárdítsák, gyanakodást s félelmet ébresztettek az ország politikai hegemonistái közt, s aggodalmuk ugyanazon mérvben növekedett, mely­ben a többi nem magyar szlávoknál a rokonszenv s a vágy növekedett, hogy Lajtántúli testvéreiknek segédkezet nyújtsanak. A Lajtán inneni nem magyar Ausztriában, hol a centralisatio, mely amatt még egybeköti véget ér, — miként a magyarok jól tudják — a szlávok most jelentőségük s túlnyomó számuk politikai elismerését fogják elérni. E centralisatio fen­­tartása pedig, mely a német elemnek látszik ked­vezni, azért fekszik a magyarok érdekében , mert azon támogatástól félnek, melyet a magyarországi szlávok a nem magyar szlávoktól nyerhetnének. A szláv elem felsőbbségét a monarchia központjában, a magyarok „finis Hungáriáé“ gyanánt proclamálnák. Éppen hasonló esetlegesség elkerülése végett kecseg­tetik a kormányt s a birodalom német népeit nagy német missiójukkal, sőt múltkor egyik politikai de­clamátor, ki előtt a magyar érdek nem maradt is­meretlen, még Magyarország esetleges közreműkö­dését is kilátásba hely­ezé ar­a nézve, hogy Ausztria ismét visszanyerje régi suprematiáját Németország felett. Ugyanezen iránylatnak megfelelőleg történik, hogy a magyar politikusok s hírlapok oly élénk gya­nakodást tüntetnek fel Poroszországnak terjeszkedési hajlamaival szemben, hogy ily módon Ausztriát né­met politikájával foglalkoztassák, s a szlávok érde­keit háttérbe szorítsák. Nem véletlenségből történt tehát, hogy Pesten évtizedek óta a nem magyar Ausztria „paritását“ (az­az : annak központosítását német ura­lom alatt), vala­mint a magyar elem körül centrálisért királyság s kapcsolt tartományainak paritását oly élénken köve­telik, s ezen követelésnek teljesen megfelel, ha a „programm“ kivárja, hogy Horvátországot és Erdély­t a király mindjárt kezdetben, s előlegesen hívja fel a magyar országgyűlésben való részvételre, s hogy azok, ha ellenkeznének, contumatialtassanak. Ily módon a délszlávok s a románok nemzeti túlemelkedésök elöl a tér teljesen elzáralnék, s nemzeti autonómiájuk ellen fait accompli jönne létre, melynek el nem ismerését a magyarok aztán rögtön mint a szentesített fölség irányábani engedetlenséget tüntetnék fel. Oly pro­gramm pedig, mely annyira eltér az alkotmányosság, s becsületes, őszinte kiegyezkedés általunk e cik­kek bevezetésében felsorolt elveitől, ámbátor azo­kat addig, míg theoreticus téren maradnak, minden­kor kénytelen lesz elismerni; oly programm, mely a kiegyezkedés helyett kényszert javasol : kényszert a birodalomnak nem magyar, s a mesterséges paritás s egység járma alá hajtandó másik fele, valamint a ma­gyar korona kapcsolt részei ellen, noha ezek anne­­xiojukat éppen jól megállapított, s Deák által már 1861-ben elismert követelések teljesítésétől te­szik föltételessé, — egy oly programm nézetü­nk sze­rint kevés kilátással bír realizálásra oly időben, mi­­aiajták fil­led'd­fifik'ezkedés feltételeinek elismerése Szükségesnek tartottuk e cikket majdnem egész terjedelmében adni, hogy a magyar közönség lássa, minő elemekkel kell a magyar sarkalatos alaptörvé­nyeknek, nevezetesen a ‘magyar szent korona inte­gritásának s az ebben gyökerező dualismusnak, valamint a magyar nemzet törvényes ‘hegemóniájának is — m­ég a bécsi centralistákon kívül — megküzdeni. Azok után, miket már elmondottunk, felesle­gesnek tartjuk még egyszer a dualismus ismerteté­sébe s igazolásába bocsátkozni, s ezzel a szükséges cáfolat már nagy részben feleslegessé válik. A „Vaterland“ cikkéből két dolog tűnik ki. Elsőben az, hogy e lap a monarchiát a f­e­de­ral­i­s­m­u­s alapján óhajtaná reconstituálni. Másodszor az, hogy a „Vaterland“ és pártja a Magyarország által semmi esetre fel nem adható dua­­lismusban — a föderalistikus törekvéseknek legfőbb akadályát látja. Mi ezennel kijelentjük, hogy mi a lajtántúli nemzetiségi pártok mozgalmaiba s törekvéseibe jo­gosan nem avatkozhatunk , s valamint visszautasítjuk ama téves feltevést, mintha mi a központi hatalom­mal a lajtántúli népek és tartományok elnyomása és összegyúrása végett szövetkezni hajlandók lennénk, úgy az illető elemek elkülönzött s tőlünk nem függő dolga az, váljon a lajtántúli részek alkotmányos kor­mányzása jövőre nemzetiségi vagy tartományi alapon fog-e az autonómiák érdekében megállapíttatni ? Annyi azonban bizonyos, hogy a jelen cikk után még kevésbé leszünk hajlandók a f­ö­d­e­ra­li­s­m­u­s elvét pártolni, s annak kedvéért a dua­lis­m­u­s­t feláldozni, miután a „Vaterland“ a föde­­ralismus győzelmének esetére a monarchiának nem­zetiségi csoportosulását , tekintet nélkül Magyaror­szág határaira , s elkülönzött nemzetiségi kor­mányzatokra való feloszlását (különös kacsingatással magyarországi szláv testvéreinkre,) helyezi kilátásba. Valóban nem tudjuk, mikép jut a ‘conservativ’ Waterland“ ily történetjogellenes s anti-legitimistikus decompositió tervének pártolásához ? Mi részünkről nem kevésbé irtózunk a nem­zetiségi confoederatióktól, mint a centralisatiótól. Mindegyik egyiránt despotismusra s igazságtalansá­gokra vezet , s mindegyik olyan , hogy az általa igénybe vett kormányzati költségek a monarchiának elviselhetlenek lennének, s mindegyik e rendszerek közül csak a nyers erő egyoldalú támogatása által lenne egy ideig fentartható.­­ Nem kételkedünk, hazánkban is találkoznak­­ a „Waterland“ nemzetiségi politikájának hívei. De nem tehetjük fel, hogy a bécsi conservativ lap ezek­kel szövetkezni kívánna. A nemzetiségi politika bará­tait hazánkban részint csak önző ambitiosus embe­rek, részint a fanatismus, anarchia, vagy forradalom hívei képezik. A­mi a magyarországi nem magyar ajkú nem­zetiségek, s különösen Horvát- és Erdélyország sor­sát illeti,­ a „Waterland“ minden aggodalom nélkül meg lehet nyugtatva. Sem hazánkban a nem magyar ajkú nemzetiségekre, sem az országnak imént emlí­tett kapcsolt részeire eddig nem háramlott a magyar szent korona kapcsaiból, évezredes együttlétünkből, s a magyar nemzet törvényes hegemóniájából, akár nyelvükre, akár vallásukra nézve semmi rövidség, s mi ki fogjuk ezentúl is egyenlíteni itthon magunk közt minden kölcsönös józan igényeinket nemzetiségi csoportosulások nél­kül is a történeti jog alapján. Ezt reméljük, a magyar országgyűlés, midőn arra kerül a sor, be fogja bizo­nyítai. Semmit sem óhajtunk annyira, mint hogy azon nemzetiségi s autonomikus követelések, melyeket a „Vaterland“ igénybe vesz, Lajtántúl is hasonló mél­tánylással fogadtassanak, s oly igazságos megoldást nyerjenek, mint a­­m­lyet a magyar szent korona alatt egyesült nemzetiségeknek s kiegészítő tartomá­nyoknak a magyar közjog s magyar lova­giasság biztosít. Pest, május 26. ?? Az „I. T.“ előrelátható diplomatizálással, a „Hirnök“ múlt hétfői számában általunk hozzá inté­zett kérdésekre az adandó feleleteket bölcsen kike­rülendő, szorul szóra következőleg válaszol: „Miután — úgymond — a kérdések nem őszin­tén *) s nem is helyesen *) tétettek, arra kell kérnünk a kérdező urat, szíveskedjék az őszinte egye­nesség kivánalma szerint nem három sort, *) hanem a kérdéses cikket teljes összefüggésében4) zárni azon t a t 1 8( n\'l) * il ail^kvcU I C^fcu ’y tuag­uuiu vuuiuLmut győződve, ama kikapott (?) három sorB) még téve­désbe is hozhatna. Pedig tévedésre adni alkalmat — nemde esze ágában sem volt a nagyon tisztelt kérde­­zősködőnek?“ Elegendőnek véltük a maga nemében ezen igen sajátságos kitérő választ egyszerűen igy in sua opti­ma forma regestrálni, miután ez az „I. T." még leg­­jámborabb olvasóját is meggyőzheti arról: minő ügyes annak szerkesztősége, nem ugyan a nehezebb kérdé­sek szerencsés megoldásában, de a legális ellenvetés szándékának gyanúsításában, mintha ez bajain segít­hetne! Arról azonban mégis biztosítani akarjuk az igen érdemes szerkesztőséget, hogy csakugyan ama kérdések tétele alkalmával eszünk ágában sem volt tévedésre adni alkalmat, sőt ellenkezőleg óhajtottuk volna, ha eme tett kérdésekre adott talpra esett fele­leteivel bennünket s velünk sok másokat idézett új sociális doctrinája iránt megnyugtat, vagy felvilágosít. Egyébiránt magunk sem kételkedhetünk, hogy az „I. T.“ cikkírójával együtt ugyancsak megdöb­benhetett, midőn szemei elébe tartották saját phra­­sisát, mely a christianizált 1790-diki forra­dalom fribustierjeinek szójárása, s arcul csapása azon dicső alkotmánynak, mely Magyarországot Szent István Apostoli Királyunktól kezdve Európa legirigylettebb államai közé, a katholikus egy­házat és tanait pedig üdvözítő lelki hatáskörén túl, egyszersmind az alkotmányos intézmények egyik leg­­erősb oszlopává emelte fel. ,­ Ama phrasisból tehát, s a journalistikai kisi­­kamlásból, melyet annak használata magával hozott, — az „I. T.“ különböző üdvös tanulságokat vonhat, de különösen jó lesz neki megjegyezni azt, hogy: Nem kell gyermeknek tűzzel játszani. ') Hát hogyan ? 2) Mi alapos indokoknál fogva ? ’) Mi egy önmagában megálló s határozottan körül vonalazott tételt idéztünk, mi ha nem akar üres phrasis lenni, kihat sában nagy horderővel bir. ’) Ez a felemlített tét­­ félremagyarázhatlan értel­mén parányit sem változtatna, s ennélfogva az ennek kap­csában tett kérdésekre adandó feleleteket sem tehette fö­löslegesekké. ‘) Például az olasz ügyek szerencsétlen bonyodal­mainak első kitörése óta. ’) Mit tartalmaz ez ? szóról szóra kell vala ezen is­mételve fölemlített három sort kijegyezni, ide mellékelve azon kérdéseket is, miket mi ezek kapcsában tettünk, már csak azért is, hogy a „I. T.“ tisztelt olvasó közönsége tájé­kozhassa magát, miről van itt a szó, s váljon a tett kérdé­sek helyesek vagy helytelenek-e ? Különben az egész köny­nyen a mystificatio színét viselheti. A kérdést tevő.

Next