Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)
1865-05-26 / 120. szám
Hatodik évfolyam 120. szám. PESTI CWVWVWATJ\TAPJV'ATAAAAAA/VVV’A/VWV AAA/WW 'AT^WWVWVW'A/V) I Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás ^ | sál vagy postán mindennapi megküldéssel : | | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- t, 1 napos előfizetést. OvVAAA/WWWVWVWWVWV/VWVAM/WAAMA/WVVWWVWV/VVWi/'./A'O POLITIKAI NAPILAP. Péntek, május 26-án 1860 HÍRNÖK ^WTVJV^vAr/WV'yV'yv/'ArjV'yV/WW’yVW'A/'AfJV'yV'ArA/'A/'eWV'yV’AAA/' ^ | Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-1edetésnél 6 kr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. § | Szerkesztőség) és kiadóhivatal: | |a hímző-és kalap utca sarkán 1-ső sz. alatt, | | a 2-dik emelete». ^ o .flAn/VVW.n/VV./V.AA/V./V^./WWV'VVV./V’JV'./VJV./WWWWUVWVV^ Előfizetési felhívás a PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre..........................................20 frt. ausztrélt. Előfizetés mindentó 51-től elfogadtatik. Ifj. Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „Pesti Hirnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. 1’ e af. máj. 2(3. Nagyszombat sz. kir. városa, JM. hajdan a kis magyar Róma nagyérdemű polgármesterétől, a tegnapi postával a következő rövid, de nagyszerű tudósítást vettük : „Brit Főmagasságu liliomok esztergomi érsek, Magyarország szeretett Herceg-Primása, Fiszky János ő eminentiáj, a Nagyszombat libán létező érseki főgymnásium örökítésére kétszáz ezer forintot osztrák értékben kegyesitenenigami fökáptalan kezeibe s alapítványi gondviselése alá letenni; — és igy, miglen s innen és túl a világ bölcsei szavakkal tépejlődnek, — a nagy lélek nagyot cselekszik. — A hazai nevelés szent ügyének felajánlott ezen fejedelmi áldozat csak Pázmány és a Széchenyiek áldozataikban találja párját.“ E bár kimondhatatlanul örvendetes hit senkit sem fog a hazában meglepni, ki azon elszárulalhatatlan roppant áldozatokat ismeri, melyeket Magyarország nagyszivü prímása, félszázadosnál már hosszabb egyházi pályáján , vangyeliomi haladás közt , eddig is szakadatlanul, az Isten, a haza, s a humanitás oltárán, az Urnák felajánlott. De igen is alkalmas e nagyszerű áldozat a forró hála újabb nyilvánítására villanyozni fel az országot, a kifogyhatatlan jótékonysága Egyházfejedelem a haza legfőbb dignitáriusa iránt; — alkalmas még magasbra fokozni a mély tiszteletet és méltánylást, melylyel minden vallásfelekezeti különbség nélkül minden igaz hazafi azok iránt tartozik, kik a nemzet szellemi életének, cultúrájának, s tudományos fejlődhetésének alapforrásait ápolják és nevelik; — alkalmas végre megszilárdítani a bizalmat és ragaszkodást hazánk ősi bölcs institutiói iránt, melyek az egyházat messzelátó gondoskodással úgy alapították meg, hogy az, a legmostohább viszontagságok közt is, a nemzeti lélek, a szellemi regeneratio, az erkölcsi nemesítés, s a sorsenyhítő jótékonyság folyvást megújuló kifogyhatatlan kútfeje legyen. Imádjuk és dicsérjük a magyarok Istenét, hogy nem engedi kifogyni közülünk azokat, kik midőn a Gondviselés által nyert hivatásukat lelkesen teljesítni igyekeznek, — ezen áldott k örök emlékezetű törekvéseiket egyszersmind a haza változó szükségeivel és boldogulásával szétválhatlan kapcsolatban termékenyíteni tudják. LAPSZEMLE. I n Pest, máj. 26. I A bécsi „Vaterland“ 117-dik száma, a Magyar-ország s az ausztriai örökös tartományok közt elei- től kezdve fennálló, s a pragmatica sanctió által újabban megerősített történetjogi „Dualismusra“ nézve, törvényekkel indokolt közelebbi védiratunkra következőleg válaszol: nMíg a „liberális programm“ megelégszik azzal hogy a dualismust a birodalomban mint kétségbevehetetlen kicsinált dolgot felállítsa, a „Pesti Hírnök“ a „Vaterland“-hoz intézett egyik hosszabb cikkében annak jogi s történelmi megalapítását adja. Ezen sok hangzatos szavakba burkolt megalapítás a „pragmatica sanctiora“ támaszkodik, névszerint az 1723. évi törvénycikkel a 4-ik §-ra s a 1790. X. alaptörvényre, melyekben nem mondatik egyéb, mint hogy Magyarország kapcsolt részeivel együtt mindenkor szabad és saját törvényei szerint kormányzott ország maradjon. Ezt a autonómiát, amennyiben a nem kevésbé érvényes újabb joggal öszhangzásba áll, szives örömest elismerjük az ország tulajdonának. De hogy ennek eredménye a birodalom egyéb tagjainak lekötöttsége, s azoknak a birodalom zárkózott „második felévé“ leendő egyesítése legyen; hogy a nem magyar tartományok — szükség esetében legdrágább sajátosságaik feláldozásával — egyesülni kényszerüljenek oly régből, hogy miként a „Debatte“ programja követeli, „paritást“ képezzenek a magyar korona országaival; vagy miként más oldalról mondatott, „hogy a magyar tartományokkal hasonló jelen- tőségű complexust“ képezzenek, — annak sem a pragmatica sanctioban nem találni nyomát, sem vala- mely magyar alaptörvényben nem állhat ilyesmi, mert Magyarország eddig ezé legalább nem volt arra fel- j jogosítva, hogy törvényeket szabjon a többi országok- s „Pesti Hirnök“ jogilag s történemVbsicí'JiT.'.e.Xe.l.,1. tatni, s melyet a „liberális programm“ mint magától érthetőt feltételez, mi sem foglaltatik ama törvényekben, melyekre Magyarország hivatkozni szükségesnek tartja; s valóban rendkívül feltűnő, hogy Lajtán túl még mindig találkoznak, „conservativek“ s „liberalisok,a kik nem átalják egy merően tarthatlan téitel felállítása által, amely világosan azonnal a többi s nem magyar országok és tartományok szabadsága s autonómiája ellen irányzott támadássá változik át, s magukat a túlságos önhittség, valamint az alkotmányosság legfőbb alapelvei időnkénti félreismerése, s a birodalom egyéb nemzetei iránti absolutistikus önkény vádjának kitenni. Igen fontos okok lehettek, melyek Magyarországban annyi irányadó férfit s közlönyt arra csábítottak, hogy minden logika, történelem, s törvény ellenére a dualismust tüntessék fel az osztrák birodalmi alkotmány hasisa gyanánt. Mi azt hiszszük, hogy lesz oly idő,midőn ezen okok, melyek a magyaroknál főleg a nemzetiségi elv feléledése óta bírnak nagy fontossággal, s őket a dualismus eszméje legfőbb prófétáivá teszik, felvilágosodott magyarok befolyása alatt, kik Deáknak az 1861-diki országgyűlésen nyilvánított nézeteit tovább fejtik, mindinkább veszítendnek fontosságban. Eddigelé azonban még mindig nagy befolyást gyakorolnak a Magyarországban mostanig uralkodó nemzetiség nagy részére. Tudjuk, hogy ez még csak felét sem képezi a királyság lakosságának, s ha Horvátország és Erdély lakosságát is hozzászámítjuk,még tetemesen kevesebbet felénél. A királyság többi nemzetiségeinek — s elsősorban a szlávoknak — arra célzó törekvéseik, hogy nagyobb politikai befolyást nyerjenek, s autonómiájukat nyelv, iskola s község tekintetében megszilárdítsák, gyanakodást s félelmet ébresztettek az ország politikai hegemonistái közt, s aggodalmuk ugyanazon mérvben növekedett, melyben a többi nem magyar szlávoknál a rokonszenv s a vágy növekedett, hogy Lajtántúli testvéreiknek segédkezet nyújtsanak. A Lajtán inneni nem magyar Ausztriában, hol a centralisatio, mely amatt még egybeköti véget ér, — miként a magyarok jól tudják — a szlávok most jelentőségük s túlnyomó számuk politikai elismerését fogják elérni. E centralisatio fentartása pedig, mely a német elemnek látszik kedvezni, azért fekszik a magyarok érdekében , mert azon támogatástól félnek, melyet a magyarországi szlávok a nem magyar szlávoktól nyerhetnének. A szláv elem felsőbbségét a monarchia központjában, a magyarok „finis Hungáriáé“ gyanánt proclamálnák. Éppen hasonló esetlegesség elkerülése végett kecsegtetik a kormányt s a birodalom német népeit nagy német missiójukkal, sőt múltkor egyik politikai declamátor, ki előtt a magyar érdek nem maradt ismeretlen, még Magyarország esetleges közreműködését is kilátásba helyezé ara nézve, hogy Ausztria ismét visszanyerje régi suprematiáját Németország felett. Ugyanezen iránylatnak megfelelőleg történik, hogy a magyar politikusok s hírlapok oly élénk gyanakodást tüntetnek fel Poroszországnak terjeszkedési hajlamaival szemben, hogy ily módon Ausztriát német politikájával foglalkoztassák, s a szlávok érdekeit háttérbe szorítsák. Nem véletlenségből történt tehát, hogy Pesten évtizedek óta a nem magyar Ausztria „paritását“ (azaz : annak központosítását német uralom alatt), valamint a magyar elem körül centrálisért királyság s kapcsolt tartományainak paritását oly élénken követelik, s ezen követelésnek teljesen megfelel, ha a „programm“ kivárja, hogy Horvátországot és Erdélyt a király mindjárt kezdetben, s előlegesen hívja fel a magyar országgyűlésben való részvételre, s hogy azok, ha ellenkeznének, contumatialtassanak. Ily módon a délszlávok s a románok nemzeti túlemelkedésök elöl a tér teljesen elzáralnék, s nemzeti autonómiájuk ellen fait accompli jönne létre, melynek el nem ismerését a magyarok aztán rögtön mint a szentesített fölség irányábani engedetlenséget tüntetnék fel. Oly programm pedig, mely annyira eltér az alkotmányosság, s becsületes, őszinte kiegyezkedés általunk e cikkek bevezetésében felsorolt elveitől, ámbátor azokat addig, míg theoreticus téren maradnak, mindenkor kénytelen lesz elismerni; oly programm, mely a kiegyezkedés helyett kényszert javasol : kényszert a birodalomnak nem magyar, s a mesterséges paritás s egység járma alá hajtandó másik fele, valamint a magyar korona kapcsolt részei ellen, noha ezek annexiojukat éppen jól megállapított, s Deák által már 1861-ben elismert követelések teljesítésétől teszik föltételessé, — egy oly programm nézetünk szerint kevés kilátással bír realizálásra oly időben, miaiajták filled'dfifik'ezkedés feltételeinek elismerése Szükségesnek tartottuk e cikket majdnem egész terjedelmében adni, hogy a magyar közönség lássa, minő elemekkel kell a magyar sarkalatos alaptörvényeknek, nevezetesen a ‘magyar szent korona integritásának s az ebben gyökerező dualismusnak, valamint a magyar nemzet törvényes ‘hegemóniájának is — még a bécsi centralistákon kívül — megküzdeni. Azok után, miket már elmondottunk, feleslegesnek tartjuk még egyszer a dualismus ismertetésébe s igazolásába bocsátkozni, s ezzel a szükséges cáfolat már nagy részben feleslegessé válik. A „Vaterland“ cikkéből két dolog tűnik ki. Elsőben az, hogy e lap a monarchiát a federalismus alapján óhajtaná reconstituálni. Másodszor az, hogy a „Vaterland“ és pártja a Magyarország által semmi esetre fel nem adható dualismusban — a föderalistikus törekvéseknek legfőbb akadályát látja. Mi ezennel kijelentjük, hogy mi a lajtántúli nemzetiségi pártok mozgalmaiba s törekvéseibe jogosan nem avatkozhatunk , s valamint visszautasítjuk ama téves feltevést, mintha mi a központi hatalommal a lajtántúli népek és tartományok elnyomása és összegyúrása végett szövetkezni hajlandók lennénk, úgy az illető elemek elkülönzött s tőlünk nem függő dolga az, váljon a lajtántúli részek alkotmányos kormányzása jövőre nemzetiségi vagy tartományi alapon fog-e az autonómiák érdekében megállapíttatni ? Annyi azonban bizonyos, hogy a jelen cikk után még kevésbé leszünk hajlandók a föderalismus elvét pártolni, s annak kedvéért a dualismust feláldozni, miután a „Vaterland“ a föderalismus győzelmének esetére a monarchiának nemzetiségi csoportosulását , tekintet nélkül Magyarország határaira , s elkülönzött nemzetiségi kormányzatokra való feloszlását (különös kacsingatással magyarországi szláv testvéreinkre,) helyezi kilátásba. Valóban nem tudjuk, mikép jut a ‘conservativ’ Waterland“ ily történetjogellenes s anti-legitimistikus decompositió tervének pártolásához ? Mi részünkről nem kevésbé irtózunk a nemzetiségi confoederatióktól, mint a centralisatiótól. Mindegyik egyiránt despotismusra s igazságtalanságokra vezet , s mindegyik olyan , hogy az általa igénybe vett kormányzati költségek a monarchiának elviselhetlenek lennének, s mindegyik e rendszerek közül csak a nyers erő egyoldalú támogatása által lenne egy ideig fentartható. Nem kételkedünk, hazánkban is találkoznak a „Waterland“ nemzetiségi politikájának hívei. De nem tehetjük fel, hogy a bécsi conservativ lap ezekkel szövetkezni kívánna. A nemzetiségi politika barátait hazánkban részint csak önző ambitiosus emberek, részint a fanatismus, anarchia, vagy forradalom hívei képezik. Ami a magyarországi nem magyar ajkú nemzetiségek, s különösen Horvát- és Erdélyország sorsát illeti, a „Waterland“ minden aggodalom nélkül meg lehet nyugtatva. Sem hazánkban a nem magyar ajkú nemzetiségekre, sem az országnak imént említett kapcsolt részeire eddig nem háramlott a magyar szent korona kapcsaiból, évezredes együttlétünkből, s a magyar nemzet törvényes hegemóniájából, akár nyelvükre, akár vallásukra nézve semmi rövidség, s mi ki fogjuk ezentúl is egyenlíteni itthon magunk közt minden kölcsönös józan igényeinket nemzetiségi csoportosulások nélkül is a történeti jog alapján. Ezt reméljük, a magyar országgyűlés, midőn arra kerül a sor, be fogja bizonyítai. Semmit sem óhajtunk annyira, mint hogy azon nemzetiségi s autonomikus követelések, melyeket a „Vaterland“ igénybe vesz, Lajtántúl is hasonló méltánylással fogadtassanak, s oly igazságos megoldást nyerjenek, mint amlyet a magyar szent korona alatt egyesült nemzetiségeknek s kiegészítő tartományoknak a magyar közjog s magyar lovagiasság biztosít. Pest, május 26. ?? Az „I. T.“ előrelátható diplomatizálással, a „Hirnök“ múlt hétfői számában általunk hozzá intézett kérdésekre az adandó feleleteket bölcsen kikerülendő, szorul szóra következőleg válaszol: „Miután — úgymond — a kérdések nem őszintén *) s nem is helyesen *) tétettek, arra kell kérnünk a kérdező urat, szíveskedjék az őszinte egyenesség kivánalma szerint nem három sort, *) hanem a kérdéses cikket teljes összefüggésében4) zárni azon t a t 1 8( n\'l) * il ail^kvcU I C^fcu ’y tuaguuiu vuuiuLmut győződve, ama kikapott (?) három sorB) még tévedésbe is hozhatna. Pedig tévedésre adni alkalmat — nemde esze ágában sem volt a nagyon tisztelt kérdezősködőnek?“ Elegendőnek véltük a maga nemében ezen igen sajátságos kitérő választ egyszerűen igy in sua optima forma regestrálni, miután ez az „I. T." még legjámborabb olvasóját is meggyőzheti arról: minő ügyes annak szerkesztősége, nem ugyan a nehezebb kérdések szerencsés megoldásában, de a legális ellenvetés szándékának gyanúsításában, mintha ez bajain segíthetne! Arról azonban mégis biztosítani akarjuk az igen érdemes szerkesztőséget, hogy csakugyan ama kérdések tétele alkalmával eszünk ágában sem volt tévedésre adni alkalmat, sőt ellenkezőleg óhajtottuk volna, ha eme tett kérdésekre adott talpra esett feleleteivel bennünket s velünk sok másokat idézett új sociális doctrinája iránt megnyugtat, vagy felvilágosít. Egyébiránt magunk sem kételkedhetünk, hogy az „I. T.“ cikkírójával együtt ugyancsak megdöbbenhetett, midőn szemei elébe tartották saját phrasisát, mely a christianizált 1790-diki forradalom fribustierjeinek szójárása, s arcul csapása azon dicső alkotmánynak, mely Magyarországot Szent István Apostoli Királyunktól kezdve Európa legirigylettebb államai közé, a katholikus egyházat és tanait pedig üdvözítő lelki hatáskörén túl, egyszersmind az alkotmányos intézmények egyik legerősb oszlopává emelte fel. , Ama phrasisból tehát, s a journalistikai kisikamlásból, melyet annak használata magával hozott, — az „I. T.“ különböző üdvös tanulságokat vonhat, de különösen jó lesz neki megjegyezni azt, hogy: Nem kell gyermeknek tűzzel játszani. ') Hát hogyan ? 2) Mi alapos indokoknál fogva ? ’) Mi egy önmagában megálló s határozottan körül vonalazott tételt idéztünk, mi ha nem akar üres phrasis lenni, kihat sában nagy horderővel bir. ’) Ez a felemlített tét félremagyarázhatlan értelmén parányit sem változtatna, s ennélfogva az ennek kapcsában tett kérdésekre adandó feleleteket sem tehette fölöslegesekké. ‘) Például az olasz ügyek szerencsétlen bonyodalmainak első kitörése óta. ’) Mit tartalmaz ez ? szóról szóra kell vala ezen ismételve fölemlített három sort kijegyezni, ide mellékelve azon kérdéseket is, miket mi ezek kapcsában tettünk, már csak azért is, hogy a „I. T.“ tisztelt olvasó közönsége tájékozhassa magát, miről van itt a szó, s váljon a tett kérdések helyesek vagy helytelenek-e ? Különben az egész könynyen a mystificatio színét viselheti. A kérdést tevő.