Pesti Hírnök, 1865. július (6. évfolyam, 148-173. szám)

1865-07-01 / 148. szám

Hatodik évfolyam 148. szám. PESTI \|\AT­A/VWVA/V\/\/WW\a/\/\AI\/\AA/VVWV/\AA/V­­VW\A/WAAA/W\ArA/­/V/WVVAO | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás-­­ |­sal vagy postán mindennapi megküldéssel : |; | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. M­­inden hónap 1-től elfogadunk 3 bó- 3 napos előfizetést. ^ LoyVJVAATvA^JVWA.'A/’JV'JV^VJlAA/yWVvAT^V'JV'A/'AA/WVW'/orAAAAlVyj'^ ' .5 POLITIKAI NAPILAP. Szombat, julius 1-én 1865 HÍRNÖK Q^ArJV'7\AA/'Ay\At'JV'yV'ArA/VVW'Af'AAA/'ArA/VV'A/ATvA/WVWIAATA/W % . ^ ^Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-f­e­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. | | Szerke*ztü*ég­é* kiadó-hivatal. •|­imző- és kalap-utca sarkán 1-sösz. alatt, | | a 2-dik emeleten. % | Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési föltételek. Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre................................................10 frt! Egész évre..........................................20 frt. auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-t­ől elfogadtatik. WIBT Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, he­ly­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök"- kia­dó hivatalában, a him­ző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyész Pest, julius 1. Azon különböző hirek közül, melyek a legújabb változások kíséretében felmerül­tek, egy sem volt oly fontos és messze­ hord­erejű, s egy sem tett a két testvérhazában meglepőbb, de egyszersmind kedvezőbb ha­tást, mint azon gondolat, hogy a magyar, h­orvát, és erdélyi Can cellá­r­­­a elve­­sítteti­k. Bármily váratlan és nagyszerű volt e hír, mind a mellett nem találkozott hazánk­ban senki, a­ki azt képtelennek vagy végre­­hajthatatlannak tartotta volna. Egész a mohácsi vésznapig, habár Er­dély külön vajdák alá helyezve, a két test­vérhaza, az országlás legfőbb ágazataiban, közösen Budáról kormányoztatok, Erdély a magyar országgyűlésben, éppen úgy mint Horvátország, a tartományi gyűléseken meg­választott követei, zászlósai és püspökei ál­tal részt vett, a magyar törvények szerint élt , s adóját a királyi kincstárba Budára küldte. A testvérhaza szétszakadását csak Zápo­­polya megválasztatása s a török uralom esz­közlé , é­s II. József császárnak mindazon intézkedései között, melyekre magát nemes szive s idealistikus céljai által alkotmány­­ellenes irányban sodortatni engedé, az egyet­len rendszabály, melyet a magyar államjog szempontjából még ma is örömest magaszta­lunk, az volt, hogy az erdélyi cancel­­láriát a magyarral egyesíté. Ez nem csupán nemzetgazdasági intéz­kedés, hanem egyszersmind a magyar szent korona integritásának, s területi egységének világos elismerése, tisztelete vala. Ezen egységnek s a legfőbb kormányzat közösségének megszüntetése a dicső emléke­zetü II. Leopold alatt, egyedül azon viszál­­kodások eredménye volt, melyek akkor az erdélyi rendek kebelében felmerültek. De mily mélyen élt és tápláltatott azontúl is folyvást a két testvérhazában a szoros­ egyesülés vágya, tanúsítják a magyar ország­­gyűlések ismételt sürgetései, s tanúsítja a ha­tártalan lelkesedés, melylyel az unióra nézve 1848-ban mind két oldalon a beleegyezés nyilváníttatott. Ezen unió legfőbb hibája volt a forma, melyben létre jött, t. i. a parlamentáris centralisatio, mely egyrészöt Erdélynek hármas nemzeti municipális joggyakorlatát a megsemmisítés veszélyével fenyegette, s a törvényhozást a statutarius jogokkal egye­temben a pesti országgyűlésben, •— a kor­mányzatot pedig minden autonomikus önkor­mányzat eltörlésével a budai ministérium­­ban öszpontosította volna. Ezen túlzott centralisatió, az első enthu­­siasmus elpárolgása után szükségkép súrló­dásokat idézendett elő a két testvér háza között még azon esetben is, ha a közbejött szeren­csétlen események az együttlétet fel nem dúl­ják vala. Erdély tartományi autonómiáját, mely a magyar királysággal egykorú, valamint az erdélyi szászok municipális önkormányzatát is, éppen úgy vissza kellett volna előbb-utóbb ismét adni, a­mint elkerülhetetlen leendett, az oláh népfaj méltányos nemzetiségi igényeinek biztosításáról gondoskodni. Ez a jelen tényleges helyzetben már ke­vesebb nehézséggel járna. Még kevés idő előtt, midőn a döntő kö­rökben még a februári charta merev végre­hajtása volt a jelszó, — sokat hallottuk a há­rom cancellaria egyesítésének rebesgetését gr. Nádasdy ö excja közös vezetése alatt. Elhiszszük hogy akkor e tervben nem az unió, s nem a magyar szent korona integri­tása volt tulajdonkép a vezérgondolat , mint inkább azon eredmény terjeszthetése Magyar­­országra is, mely ő excja intézése alatt Erdélyben a februári chartára nézve oly si­keresen létrehozatott. Azonban megfordult a kocka. Urunk Királyunk legújabb ma­gasztos elhatározásban fényes bizonyságát látjuk annak, hogy a közjogi kérdések elin­tézését ,complanatióját az octoberi diplo­­m­a álláspontjára visszavezetni, s a magyar kérdést a történ­eti jogalapon megol­datni óhajtja. Ennek pedig természetes corolláriuma szerintünk, hogy Erdélyország is, mint a ma­gyar szent korona tagja s kiegészítő része szintén a történeti jogalapra állíttassák vissza,­­ lehetővé tétessék, hogy egyéb köz­jogi kérdések közt, az unió ügye is, a köz­­benjött események és viszonyok számbavétele mellett tárgyalás alá kerülhessen. Az összhangzó eljárást, s az óhajtott si­keres megoldást, mind a központi hatalom, mind a magyar szent korona s a két testvér­haza irányában , véleményünk szerint csak könnyíteni s előmozdítani lenne képes az illető cancelláriáknak híresztelt egyesítése, oly módon, hogy a közös föcancellár vezetése alatt az erdélyi cancellaria egy másodfőcan­­cellárral szoros összefüggésbe hozatnék a ma­gyarral, s a ki­egyenlítés, az 1790-diki alakon egybehívandó, s a 48-diki törvények szelel­mében reformálandó orszá­ggyűlésen, egy kö­­zös pontból intéztetnék. Az elmék ma már a méltányos és köl­­csönösen megnyugtató compromissumra aly­­nyi keserű tapasztalások után eléggé hig­gadtak. S a Fejedelem bizalma által a magyar főcancellári méltóságra ezúttal meghivott ne­mes hazánkfiát, Majláth György­t excjit azon államféfiának tartjuk, kit nagy tulajdo­nai tökél­etesen képessé tesznek arra hogy a magyar kérdéssel egyetemben az e­r­d­é­­lyit is közmegelégedésre megoldáshoz vezet­­hesse. A cancellárja Mazuranics úr is követni fogja le­­­­lépett társait. Nádasdy gróf 1861-­ november 7-kén , Zichy gr. 1863. ápril 22-én, s M­a­z­u­ra­ni­­­c­s úr, 1862. febr. 3-dikán neveztették ki cancellá­­rokká. Zichy gróf helyére mától kezdve Magyar­­ország előbbi tárnoka székhelyi Majláth György lépett, ki az említett magas koronahivatalt az octobe­­ri diploma kibocsátása után (1860. october 30.) rövid időre vette át, s azt (november 3-kán) ismét letette, miután meggyőződött, hogy a ministerium nem teszi sajátjává azon magyarázatot, melyet ő e nagy császá­ri kiegyenlítő adtusnak adott. E határozott államférfi kineveztetése még vi­lágosabban mutatja Nádasdy elbocsáttatásánál, hogy r­e­n­d­s­z­e­r­v­á­l­t­o­z­á­s állott be. Majláh György, egykor Baranyame­­gye főispánja, s tagja azon rendkívüli birodalmi ta­nácsnak, mely az octoberi diplomát megelőzte, 1860. October 30-án titkos tanácsossá, s Tavernicorum rega­­lium magister­ré kineveztetve, az 1861-i magyar or­­szággyűlésen minden hazafi előtt felejthetlen állást foglalt el, mely alkalmat adott neki, hogy politikai programmját, a helyzet szenvedélyei s viszásságai közepette nyíltan s bátorságteljesen hirdesse. 1860-­ augustus 21 én, a magyar felsőház huszadik ülésé­ben beszédet tartott, melyben teljes megyőződésből az octoberi diploma alapeszméje mellett nyilatkozott, s nyomatékosan hangsúlyozva azon ellentétet, melyben e diploma a febr.26-i a­l­k­o­tmányos törvényekkel a 1­1, erős és tántoríthatlan bizalmát fejezte ki Ő Felsége iránt, ki nem kényszerből, a birodalom teljes elerőtlenedése folytán, hanem erkölcsi okoknál fogva adta e diplomát. Majláth azonfelül ez alkalom­mal diadalmasan védte a monarchia megdönthetlensé­­gében helyezett hitét, s beszédét e jós szavakkal fe­jezte be: .... „Félek, miszerint ha Lajtán túli szomszédaink ifjú alkotmányos életüket arr­a használandják fel, hogy minket erőszakkal vonjanak körükbe, noha ilyetén szövetség csak saját beleegyezésünkkel a jogok kölcsönös tűztetése, s az érdekek kellő mél­tánylása mellett sikerülhetne: úgy lehetséges, hogy pillanatnyi diadalt aratnak, de a birodalom jövőjét nem fogják szilárd alapra fektetni.“ Mit Majláth György 1861-ben jósolt,azt ma már alig veendik többé kétségbe : ama biztos alap, melyet a február 26-i alkotmány a monarchiának, adni akart, nem nyeretett el, s mi ezt e pillanatban, midőn minden jelenségek szerint, az oktoberi nagy s termékeny elvekhez a visszatérés már megtörtént, bátran kimondhatjuk, a­nélkül hogy félnünk kellene, miszerint ez által ellenségeinket felbátorítjuk. Örömteljes bizalommal tekintünk ezentúl a jö­vőbe s annál inkább reméljük, hogy nem sokára ben­­sőleg egyetértő, s kirekesztőleg a diploma ugyanazon gondolata által lelkesített ministériumot fogunk a kormányon látni,mivel Majláth már évek előtt sem titkolta ellenszenvét azon miniszerek irányában, kik a változó rendszerekhez tétovázás nélkül alkalmaz­kodnak. Reméljük, hogy nem­sokára a korona legfőbb tanácsosainak köre megalakul, kik hivatalukat azon mottó alatt viselik, melyet Magyarország jelenlegi cancellárja nemzete felsőházában egykor ekként fe­­zett ki: .... „Az octoberi diploma forduló­pontot jelöl meg a hagyományos politika irányában, s az egész mo­narchiában az eddig alkalmazott absolut rendszer helyére az alkotmányosságot léptette, s ezen állam­cselekmény elismeri, hogy egy történelmileg kifejlett államban, milyen Ausztria, a legbiztosabb alapot egyedül s kivesztő­­leg csa­k a történelmi jog képezheti.C­sak, mert hiszen akár kereskedők, akár kézművesek legyenek, Csalóköz magyar népével mellőz­­hetlen közlekedésben állnak; s igy­ méltán kívánja te­hát, sőt követeli a pozsonyi honfi, hogy gyermeke már az otthoni tanodában megtanulhassa a neki szükséges magyar nyelvet, különben kénytelen gyer­mekét nagy költséggel más helységekbe küldeni is­kolára, vagy, ha sikerül, cserébe adni; de ekkor is fáj a szülői szívnek kedveseit már kis korukban másra bízni. Nyelvünk eddigi akadályait, bár honnan szár­maztak is azok, ne kutassuk, a baj átalános volt, de rajta minél előbb segíteni törekedjünk. Régi panasz, és keserű tapasztalás, hogy fő­leg leányintézeteinkből németül jöttek ki a magyar leánykák, kik ha aztán otthon belejöttek is ismét a magyar nyelvbe, de levelet irni csak németül tud­tak. Mennyi hátrányt okozott ez nemzetiségünknek ! Avagy nem fájhat-e a hazafi szivének, hogy éppen országunk az, melynek kebelében dicső ma­gyar őseink alapítványaiból fennálló apáca-kolosto­rainkban nem magyar nyelven hangzanak a zsoltá­rok, nem magyarul foly az imádság ! Nem fájhat-e az a magyar leánynak, hogy ily intézetbe, ha kedve, hivatása volna is, be se léphet, ha csak nyelvét nem változtatja saját magyar hazájában! Mily nagy örömünk telik benne, ha a régi ma­gyar századokból egy apáca után magyar könyvet, magyar iratot fedezünk fel, és íme a mostaniakra nincs gondunk! Minap egy átutazó lengyel apácával talál­koztunk, kérdeztük őt: mily nyelven imádják ők Istent Lembergben ? Lengyelül: Válaszoló az apá­ca, íme ezek is előttünk állanak ! Ébredjünk! Qui medica spernit, paulatim decidet. Hisszük, hogy az újonnan alapított apáca­inté­zetek, melyek a neveléssel és betegek ápolásával oly üdvösen foglalkoznak Balassa-Gyarmatbon, Egerben, Kalocsán, teljesen magyar házi renddel és szabályok­kal bírnak, és magyarul imádkoznak. Méltó és igaz­ságos, hogy a többiek is e hon határai között erre törekedjenek, és ekkor megszűnik a panasz, hogy ily intézetekben, ha akarnának sem taníthatnak ma­gyarul, mert maguk sem tudnak, sőt ha tudtak is, elfelejtették. Szép tudni idegen nyelveket, de a hazait — a nemzetit nem tudni: szégyen, mondá egy koronás hölgy. Csalóközi. L­APSZEMLE. Pest, ju 1. A „Vaterland“ mult szerdai számában a leg­újabb eseményekről így szól: „A minden oldalról ritka határozottsággl elő­­re hirdetett miniszer-változás végre kezdetét vette. A Schmerlin­g-ministérium e pillanatban ebbé nem létezik, vagy legalább csak egyes töredé­kben áll még fenn, s mi ez állítást azon esetben is ismétel­­nék, ha Schmerling úr holnap még mű­ster lenne. Mert az éppen lelépett magyar s erdélyi ipari cancellárok Zichy gróf, s főleg Nádas­d gr. lényeges részei voltak a Schmerling­end­­szernek, az utóbbi már akkor is, midőn Ausztu­ál korszaka még a jövő élében feküdt, s a meger­tett birodalmi tanács, melyben Nádasdy gróf mint igazságminister volt jelen, még más esetleges­ek bekövetkezését reménytette. Ama nagy magyar ivet viselő férfi az uj centralisatio eszméjét ott már ton időben is oly hévvel képviselte, mely honosnak B­a­r­k­ó­c­z y gr. által tolmácsolt élénk neheztését idézte fel, de egyúttal Nádasdy grófot becs társ és szövetséges gyanánt tüntette fel azon félak előtt, kik az uj aerában a vezérletet elvállalták, em lehet kétség, miszerint a háromegy horvát királság Nyelvünk s nemzetiségünk ügyében. C­s a 1 ó k­ö­z, jun. 26. A pozsonyi bajnok, melyről e lapok i. é. 142. számában említés létezik, hol évek óta az alsóbb tan­intézetekben, a derék polgárság hangos panasza da­cára, nemzeti nyelvünk mellőztetik, mi is gyakran fültanúi voltunk, sőt vagyunk mai napig. Pozsonynak mívelt polgárai, és emelke­­dettebb szellemű lakosai nagyon jól tudják, hogy ha ők, ott közel a határokhoz lakván többnyire németül beszélnek is, még is Magyarország polgárai és fiai, melyhez mint édes anyjukhoz szeretettel ragaszkod­nak; de jól felfogott érdekük is azt hozza magával, hogy gyermekeikkel a magyar nyelvet megtanultas-i R o h i t s, jun. 26. E kedves fürdői hely, mely az idényben itt ta­lálható fényes boltok miatt kivívta már magának a „Kis Bécs“ nevet, mint minden évben, úgy az idén is, nagyszámú közönség gyűlhelye, mely közel s tá­volról siet e költői szép vidékre, a jó szíriai nép közé, melynek egyszerű naivitása és becsületessége az itt tartózkodást még kellemesbé teszi. A szomszéd Hor­vátországból is számosan szoktak itt megfordulni s a helybeli ásványvízforrások gyógyerejét nem egy he­lyütt magasztalják. Mióta Magyarország herceg-primása . Eminentiája Rohitsot rendes fürdőhelyévé választé, e hely különös érdeket nyert, s ránk itt időző ma­gyarokra nézve természetesen kétszeresen kellemes az őszinte hódolatot és kegyeletet látni, melylyel ő Eminentiája itt minden lépten-nyomon találkozik. A hazai olvasók kétségkívül szívesen veszik, ha ennek folytán az itteni életből egyet-mást elbe­szélünk. A közönség már kora reggel hat óra tájban el szokta hagyni szobáit és siet élvezni azt a fűszeres hegyi levegőt, mely itt körüllengi. A regg itt a bércek között oly kimondhatatlan bájjal bír, mely élén­ken emlékeztet hazánk felső vidékei, a vadregények ben szép Kárpátok egyes kisebb emelkedésein élvez­hető reggelhez. A természet kell­emeit az magától ért­­hetőleg nagyon emeli, hogy — különös találkozás — mióta a E m­i­n­e­nt­­­á­j­a itt van, a legderültebb eny­he napok járnak s a nyár, ez a hegyi nyár megraga­dó szépszége/s némi alpesi színezettel, pompája egész teljében fénylik közöttünk. S a­mint a levegő köröskörül tele fénynyel és ragyogással, a közeli bércek a nap glóriájában te­­kintnek le reánk, a harmatos lombokon egy-egy ked­vesen csevegő madár ringatja magát s a közönség egytől egyig kivétel nélkül a kalapot levéve üdvözli a sorai között elhaladó kegyes bibornokot, higgye el, ez is oly jelenet, mely nekünk távol a hazától , oly jól esik. Itta­ számunkk­oz mellékeljük Majláth György é­s cja 1861 dik­ évi országgyűlési beszédét.

Next