Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-04 / 177. szám

legfelsőbb helyről valamely egyes, különben a bizottmány kerébe vágó tárgyak iránt vé­leményadásra lesz felszólítva, az illető kiad­mányokat, a fentebbi elvnek épségben ha­gyása mellett, saját neve s aláírása alatt el­nöki úton intézni. Ezekben központosulván tehát azok, mi­ket ezen úton felállított bizottmány rendezé­sére s életbeléptetésére nézve, a tekintetes kir. helytartótanácscsal további intézkedések megtétele végett ezennel tudatni kívántam, a bizottmányi hivataloskodásra megkívántató alkalmatosságokat illetőleg addig is, míg a kebelbeli számvető hivatalnak legfelsőb hely­re felterjesztett tervéhez képest, második eme­lettel ellátandó épületében, ezen bizottmány részére szükséges alkalmatosságok rendeltet­nek, ezen tekintetes kir. helytartótanácsot megkeresem , hogy egyelőre legalább a bi­zottmányi elnök, fogalmazó, tollvivő, s írnok számára szükséges hivatalszobáknak, — a mennyire lehet valamely kincstári épületben, — megszerzése iránt gondoskodjék, az építé­szi igazgatóságtól elkülönözendő, s ezen bi­zottmány alá rendelendő útépítési s hajózási osztályok, további intézkedésig mostani hivatalos alkalmatosságaikban megmarad­hatván. Egyébiránt különös hajlandósággal ma­radok a tekintetes magyar királyi helytartóta­nácsnak Budán, karácsonda 30-án 1846. leg­­szivesb jóakarója József Nádor-Is­pán s. k. A bécsi egyetem ötszáz­ados emlékün­nepe. B­é­c­s, aug. 2. A bécsi egyetem e héten tartja meg 500-dos fennállásának emlékünnepét. Valóban magasztos s rit­ka ünnepélyesség ! Magasztos, mert oly mag kifejlő­désére vonatkozik, mely egy fél ezredév előtt tétetett le a földbe, s a gyakran kedvezőtlen idők s viszonyok dacára is terebélyes fává nőtte ki magát okaimul szol­gálván mindazoknak, kik alatta menhelyet keresnek a szenvedélyek és féktelen vadság viharai és sérelmei ellen, s áldásosan termékenyítvén az emberi szellem által még miveletlenül hagyott földet. Annál feltű­nőbb, hogy nyilvános helyeken az ünnepélyes hangu­latnak, vagy felemelkedett érzetnek oly csekély nyo­maira akadhatni. Sem a város utcáin, sem a tereken, hol máskor, midőn az alma mater-re vonatkozó esemény van ké­szülőben,­­ a főváros élete központosul, nem látni különös mozgalmat. Kinek látogató­jegyet nem küld­tek lakására, vagy ki a déli órákban történetesen a József tér mellett nem haladt el, az alig veendi észre, hogy ma a bécsi egyetem első jubileumát tartja. Igaz, hogy ennek oka nagyrészt abban is keresendő, hogy a bécsi egyetem 500 évi fennállása dacára sem bír sa­ját lakhelylyel, hol térmértékileg véve, mint valódi universitás mutathatná magát, s így még folyvást helyet kényszerül keresni, hol magát beszállásolja. De ez még nem az egyedüli ok. Ki ma a redoute- te­rembe lépett, s az ott ülésező gyülekezetét áttekintet­te, az előtt szükségkép feltűnt, hogy a „ tanító s ta­nuló“ közönség ifjabb része oly gyéren volt képvi­selve, noha éppen ennek rendeltetése leendő az ünne­pélynek az ifjú motékonyság, törhetlen erő, s a jö­vőbe való alapos bizalom jellegét adni. A martiusi események homályba borítják az augustusi ünepélyt. De fordítsuk el tekintetünket a mai ünnepély e szomorú oldalától, s kövessük objective az első ün­nepnap lefolyását, mely a programja szerint az egy­házi szertartásra, s az ünnepély társak fogadására volt szentelve. Kilenc óra körül az ünnepi bizottmány s a négy tudományos kar tanárai a Sz.István templomban gyűl­tek egybe, hol Rauscher bibornok­i eminen­­tiája, számos assistentia mellett pontificált. Hoz­zájuk a városi község képviselői, s a kül- s bel­földi egyetemek és akadémiák küldöttségei csatla­koznak. A tanulók ellenben, a­mennyiben részt vet­tek a jubileumban, az alatt az érkező ünnepély­társak s vendégek elfogadására a császári Burg redoute- te­remében gyűltek egybe. A két t­erem e végre egyszerűen volt feldíszítve. A nagyobb terem előrészében Ő Felsége a császár arcképe , a kisebbikben Swobodának az egyetem alapítását feltüntető rajza volt látható. A zenekari helyiség körülésekké alakíttatott át, melyek előtt két szószék állott. A karzatokon kevés közönség gyűlt egybe, főleg a hölgyvilág volt gyéren képviselve, s az udvari páholy teljesen üres maradt. Megjelentek a követházi alelnökök. —­Hopfen és Schmidt Conrad urak, Zeidler a atrahowi premontrei zárda apátja, és Rueskafer báró ; később érkeztek a helytartó Chorinsky gróf, Kalchberg volt kereskedelmi minister, Ő Fel­sége főudvarmestere Kuefstein gróf, továbbá gróf B­e­r­c­r­e­d­i­s gróf L­a­r­i­s­c­h ministerek, s Mensdorff gróf nejével. Miután az államminister ur a számára elkészí­tett karzati páholyban helyet foglalt, az egyetemi tanárok és küldöttségek szintén a nagy terembe jöt­tek, élükön a rector magnifícus H­y­r­t­l tanár és ud­vari tanácsos lépdelt, ki mellén a neki legközelebb adományozott korona rendet viselte, oldala mellett a közoktatási tanács elnöke, s az államministerium közoktatási osztályának enlegfőnöke nem lovag hivatalos egyenruhában. Miután valame­­nyien elfoglalták helyeiket,­­Bécs képviselői s a kül­döttségek az első sorban, a consistorium a számára készen tartott körüléseken.) H­y r­­­­­rector lépett a szószékre, hogy a gyülekezetét az egyetem nevében üdvözölje. — Beszéde következőleg hangzott: „Nagytekintetü gyülekezet ! Azon ünnepély hire, melyet ma ülünk, nem csupán szűkebb hazánk­ban, hanem Németország legtávolabb részeiben is őszinte részvéttel fogadtatott, s az ünnepélytársak e fényes gyülekezete szolgáljon bizonyságul, hogy az, mit ma saját tűzhelyünknél megülünk, átalános tudo­mányos ünnepély jelentőségével bír. A hálás utóvilág mindenkor szép kötelességének ismerte, hogy ne csupán a nagy, s következményeikben fontos esemé­nyeket, az államok s városok alapítását vagy a dicstel­jes harcokat s győzelmeket ünnepelje, hanem ezen­kívül a valódi nagy férfiak emlékét s áldásdús intéz­mények eredetét is kegyelettel megülje. Mert vala­mint a bécsi egyetem keletkezése a tizennegyedik században, fordulópontot jelölt meg az értelmi élet­ben, úgy résztörő hatalmával azontúl is mélyen be­folyt az emberi kifejlődés menetére, s folytonos előre törekvésében legbővebb részt vett a német tudomány kifejlesztésében s nagyságában. De nem csupán főta­nodánk korát illeti ez ünnepély ; mert hisz ez az évek folyamában magától jött, és nem bir semmi ér­demmel, ellenben az, mivé saját erejéből lett, a ma­gasság, melyre emelkedett, hogy a szellem és igaz­ság honává lön, s hogy az 500 év előtt elvetett mag, hű kézzől ápoltatva, ezerszeresen fizető arany kalász­­szá dagadozott, s ez legyen büszkesége és jogo­sultsága. Ezen értelemben fogom én fel a mai jubi­leumi ünnepély jelentőségét. Mélyen megtiszteltetve s boldognak érzem ma­gamat, hogy rectori kötelességem teljesítésében a bel­­s külföld tudományos férfiait, a polgárság küldötteit, az egyház s állam magas méltóságait, mindezen sze­retett becses vendégeket, ünnepünk résztvevői s dí­sze gyanánt köszönthetem, s őket az alma mater nevé­ben a legszívesebben üdvözölhetem.“ E szavakat egyhangú helyeslés követte, H­o­r­t­­ udvari tanácsos köszönőleg hajtotta meg magát, s a közoktatási tanács elnökéhez fordulva mondá: „Tiszteletteljesen az elnök úrnak adom az első szót.“ H­a­s­n­e­r lovag erre a pódium baloldalán felállított szószékre lépett, hogy az egyetemet Ő Fel­sége a császár nevében szerencséltesse: „Nagytekintetü gyülekezet! Uraim ! Ő Felsége a császár legkegyelmesebb megbízatásából azon ma­gas megtiszteltetésben részesültem, hogy a bécsi egyetemet 500-dos fennállásának évünnepén szerenc­­sitethetem , s mindazoknak , kik a mai na­pon velünk ez óhajtásban egyesülnek, szives „Isten hozottját mondhatok. Szerencsét kivánok az egyetemnek, mert büszke érzettel tölt el oly tér örököse lehetni, melyet százados működésük alatt a legnemesebb szellemek tetteikkel termékenyí­tettek; s azon örökséget nevezhetni magáénak, mely az emberi szellem által szabad cselekvésben szerez­hető minden javak közt a legtisztább, legnemesebb s legfelsőbb : — a tudományt. Hogy az egyetemnek a birodalom szivében — mely vele együtt jó és balsors­ban növekedett és gyarapodott,—állandó lakhely sze­reztetett,ezt a felséges császári ház két ősének, IV. R­u­­d­o­l­f és III. Albrecht­nek köszönhetni. Ők kétség­telenül felfogták a jelentőséget,melylyel a tudomány az államra nézve­ bir; mert miként ennek­ egyrészt legben­­sőbb lénye abban áll, hogy a szabadságot mérséklet­tel egyesíti, s egyidőben szárnya és zablása az em­beri szellemnek, h­ogy az állam magasztos eszméjét is csak ott lehet valósítottnak tekinteni,hol az ama sza­badság gránit talapzatán nyugszik , mely a mérsék­letet saját magában találja fel. De a tiszteletreméltó okmányokból, melyekre az egyetem alapíttatott, azon­felül még a tudománynak önmaga miatti szeretete is a legörvendetebb módon tűnik szemünkbe. Majdnem mondhatnók, hogy a szellem iránti udvariasság az, mely az egyetemet a csendes szellemű munka vég-­­­hezvitelére különböző jogokban s gyöngéd olta­lomban részesítette. — De nem minden idők­ben érte ily magas kegy az egyetemet, s tudo­mányt. A szabad szellem iránti ellenszenv egy némi sötét időkben félt az állam és társadalom lelkiisme­retes megvizsgálásától, s nagyobb biztonságot vélt számukra találni, ha azokat oly routine vezényletére bizza, mely alatt kétségtelenül a legcsekélyebb biz­tonsággal mozoghattak. Annál örvendetesebb, hogy a­­ mai ünnepély felvilágosodott uralkodó korszakába esik, ki az egyetemet s tudományt a szabad mozgás terére tette át. A német egyetemi életben megpróbált tapasztalatok üdvös erejüket az osztrák egyetemeken is tanúsították. A szabadság pajzsa alatt, a férfias komoly törekvés Ausztriában mindenkor döntő s ör­vendetes lendületet nyert ; a tudomány gazdag gyü­mölcsöt termett,s az ifjúság lelkesedése előtt—mely­nek az alma mater iránti szeretete mindenkor öndi­­szkül szolgált, s mely­­ a mai ünnepélynek is egyik dí­szét képezi, — határtalan s egyúttal legmagasb lelkesedésére méltó tér nyilt. S igy az egyetemet em­lék-ünnepe napján nem csak teljesen jogosítottnak találjuk arra , hogy büszkeséggel tekintsen vissza történelmére, hanem egyszersmind nagy számú oly férfiak által reá árasztott fényben látjuk azt ragyogni, kikre hazájuk büszke, s kiknek a világ méltánylása jutott osztályrészül. Legjobb óhajtásaink kísérik e törekvést. Több mint egy óhajtás marad ugyan még teljesítendő, de az uralkodó bölcsesége kezeskedik, hogy teljesülni fognak mindazon óhajtások,melyek az egyetem szükségletein s méltóságán alapszanak. — Fénye s ereje öntudatában, s bizva az uralkodó jó­akaró oltalmában, örvendetes bizalommal tekinthet tehát a jövő elé. Bármi változó sors alatt is minden­kor tiszteletre méltó fog maradni, mint a csendes el­mélkedés menhelye, az élet iskolája a legmagasabb értelemben véve, mindenekelőtt pedig mint nevelő helye azon nemes és szabad férfiúi szellemnek, mely legerősebb támasza az egyéni s állami életnek. Érje tehát dicsőség, dicséret, s gyarapodás az egyetemet ma és mindenkor, s dicsőségben s gyarapodásban ré­szesüljenek mindazok is, kik sorsában résztvéve, ma és jövőre jóakaratúlag állnak oldala mellé.“ (Zajos helyeslés.) A rector magnificus erre következő szavakban válaszolt: Elnök úr! Hálásan fogadtuk ékesszóló szavait, melyekkel ön ünnepünknek a legszebb ihletet kölcsö­­nözé. A közoktatás és beligazgatás egyesítése folytán főtanodánk sorsa, mely szabadelvű intézmény­ek alatt új életre ébredett, az államinister úr kezébe tétetett le, s oldala mellett mint első tanácsos a közoktatás minden kérdéseiben ön áll elnök úr. Több puszta re­ménynél, sőt biztonság, hogy ily oltalom alá helyez­tetve, az egyetem soha le nem szállhat a már egy­szer kivívott magasságról, hogy bel­­s kül életének szabadsoga sérthetlenül fog megőriztetni, s hogy az állam a hatalmat, melyet az egyetemek felett gyakorol, nem azon értelemben fogja nyilvánítani, mintha a gyakorlati haszon, melyet neki az egyetemek közigaz­­tása tekintetében, valamint törvényszékei, kérödói, szóval az élet nyilvános szükségleteire nézve hoz­nak, az egyedüli ok volna, miért azokat különös fi­gyelemre méltatja, hanem hogy azoknak, mint a sza­bad szellemi kifejlődés székhelyeinek szabad hatás­kört engedend, s így azon tudományok is, melyek nem hajtanak közvetlen hasznot az életben, az egye­temen belül végezhessék a munkát, melyet múlhat­­lanul végezniük kell. Mi abban találjuk komoly tö­rekvéseink célját, hogy az ifjúságot az ország hasz­nára s tudományos dicsőségére neveljük fel, és meg­feleljünk a magas és felvilágosodott kormány s helyet­tese szándéklatainak, kinek ez ünnepélyes alkalom­mal nagyrabecsülésem, tiszteletem s bizalmam jeleit kifejezhetni valóban szerencsésnek tartom magamat. (Élénk helyeslés). Most Bécs polgármestere szólal fel: Dr. Z­e­­­i­n­k­a: Fél évezred folyt le, mióta IV. Rudolf a bécsi egyetemet alapította. Hálás kortársai e fejedelemnek az „alapító“ ne­vet adták, mert rövid kormánya alatt — messze túl­haladva korának szabadelvűségét — a kereskedelem élénkítése, a tökéletes iparszabadság behozatala, s az autonóm községi igazgatás statuálása által elősegíté a bécsi polgárok jólétét, míg egyszersmind a pompás székesegyház kiépítése, s egyetemünk megalapítása által a művészet­i tudomány tekintetében halhatat­lanná tette magát Bécs lakosai előtt. Az idők viszontagságai közt tökéletes kifejlődésükben és fo­ganatosításukban akadályozott művei Ferenc József szeretett császárunk személyében találtak helyreállítóra, és Bécs lakói örök időkre hálatelt szív­vel fognak emlékezni e két magas uralkodóra, kik egyenlő szeretettel s gondoskodással vették oltalmuk­ba az állampolgár szabadságait, anyagi jólétét, s a tudomány szabad előhaladását. E fél évezred óta, Bécs város és egyeteme híven s szilárdul kitartottak egymás mellett. Bécs történel­mének minden lapjain, hol polgárainak a császár és haza iránti hűségéről van szó, az egyetem polgárai is hasonló elismerésben részesülnek, é­s így legyen ez jövőre nézve is. A polgár támogassa a tudományt, ez nemesítse meg az ipart, s mindkettő egyesülten kétségtelenül meg fogja vetni polgártársaink jólétének s politikai önállóságának alapját. Részemről egyetemünk magas alapítója iránt különösen azért érzem magamat hálára kötelezve, mivel mint Bécs város polgármestere, s az egyetem tagja, a mai ünnepélyben alkalomra találok, önöket uraim, kik ez ünnepet jelenlétükkel dicsőítik, mint az európai műveltség és tudomány legkitűnőbb nagy­ságait falaink közt szívből üdvözölni s kétszerte sze­rencsésnek tartanám magamat, ha hónukba vissza­térve Bécs városról ugyanazon szívélyességgel er­­keznének, melylyel itt általunk fogadtatnak. H­o r 11 rector : Az egyetem első keletkezésétől a mai napig Bécs polgáraival s azok fejével minden­kor a legbarátságosabb összeköttetésben állott. A rector civium, tekintélyre s hatalomra nézve egyenlő a rector universitatis-sal; hivatala átvételével esküd­ni köteleztetett, hogy az egyetem jogait és szabadsá­gait egész erejéből oltalmazandja. Azonfelül az ala­pítványok, a város különböző házának beteg tanulók ápolása céljából történt átengedése, a gazdag adomá­nyok, melyek az egyetemi ünnepélyek méltó megölé­sére a város pénztárából mindenkor nyujtattak, s az ezáltal felköltött háladatosság, szintén benső szeretet kötelékével egyesítették a város és egyetem polgá­rait úgy, hogy még a tanulók s polgárőrség közt utcai harcok is, melyeket a bécsi humor már akkor is „latin háborúnak“ nevezett, csak ritkán jöhettek kitöréshez egy a 15 dik században végbement hason­ló kihágás után a polgármester már meghozta volt az ítéletet, hogy öt tanulónak mint országbéke háborí­­tóknak feje vétessék , midőn a facultások dékánai­­nak sikerült a súlyosan megsértett polgárokat le­­csendesíteni, s rövid fogság volt a harcvágyó tanulók egyedüli büntetése. (Derültség.) Hasonló jelenetek, polgármester úr, egyetlen egyetemi városban sem hiányoztak, s a polgárok még­is ez egyetemnek birtokában találták fel dicsőségü­ket s jólétüket. A bécsi egyetem köszönetet s üdvözletet mond önnek polgármester úr, s ezt annál szívesebben teszi, mert Önben s a városi tanácsosok nagy részében, sa­ját szeretett s hű fiait tiszteli. (Élénk helyeslés.) Most a kül- s belföldi egyetemekre került a sor, melyek oly végből érkezve, hogy az alma mater viennensis-nek üdvözletüket s szerencsekivánatukat meghozzák, részvétüket jobbatlan feliratokban, vagy egyes művek felajánlásában tanúsították. A német egyetemekért W­a­i­t­z göttingeni ta­nár emelt szót, a belföldiek nevében pedig a krakói egyetem jelenlegi rectora Dunajewszki. Waitz ezeket mondotta: Ha éppen nekem jutott a becsülettelje megbí­zás, hogy az Ausztrián kívüli német egyetemek itt egybegyűlt követei nevében üdvözletünket és szeren­­csekívánatainkat egybefoglaljam, az csak úgy történ­hetett, mivel ma kiválólag történelmi ünnepet ülünk. Örülünk, hogy a tudomány egyik ápoló­intézetének egy tisztán német országban fél évezred előtt történt megalapítása ünneplésére itt megjelenhettünk. Törté­nelmi szempontból annál inkább ébreszthetett csodál­kozást, hogy éppen Ausztria volt, mely e tekintetben a többi német fajokat megelőzte; de e vidékeken már századokkal előbb is virágzott a német költészet, ápoltattak a tudományos ismeretek, s ezek közt is­mét nem a legcsekélyebb mértékben a történelem is, eltekintve attól, hogy e határtartományok minden idő­ben nagy szellemi mozgékonyságot tanúsítottak. Mit a babenbergiek és habsburgiak országukért tettek, azt az összes Németország érdekében is igyekeztek tenni. Öt század óta nagy változások történtek az egyház­i állam, a tudomány és közoktatás mezején; minden egyetemnek meg volt külön sorsa, de végre az utóbbi időkben mégis közeledtek egymáshoz, s it­t örülünk, hogy a bécsi egyetem is közel lenni érzi magát Né­metország egyéb egyetemeihez. De ez azon felada­tomhoz vezet vissza, hogy a jubileumát ünneplő test­vérnek az Ausztrián kívül eső német egyetemek ne­vében óhajunkat s szerencsekivánatainkat kifejez­zem. Szerencséltetem azt, hogy a tudományok összes ágait gazdag virágzásra emelte, hogy a bécsi egye­tem őstiszteletre méltó helyét mindenkor dicsősége­sen megőrizte, s kívánom, hogy gyarapodjék s növe­kedjék mint valódi Universitas Litterarum és tündö­köljék, mint a valódi német tudomány székhelye. Ehhez pedig Isten áldását! (Élénk helyeslés.) Hyrt­ rector: Mily nemesen, méltóságteljesen s jóakarólag hangzanak reánk nézve a szavak, melyeket ön nagy­érdemű ur mint a német egyetemek szóvivője hoz­zánk intézett! Német egyetemek! Mily tisztelettel , a német tudományosságot már magában jogosan meg­illető bámulattal ejtem ki e szót, melyben egy nagy, habár külön érdekek által megosztott nemzet valódi szellemi nagyságában jelenkezik. Ha Németország mindjárt sóhajtozik is a hohenstaufiak dicső kora óta reá nehezülő politikai tehetetlenség felett, ha sze­gény is a közösen véghezvitt, s a nemzeti dicsőséget képező nagy tettekben, mi a görög költő mondata szerint egy nemesvérű nemzet boldogságának első föl­tétele, úgy legalább a szellem és tudomány tettei azok, melyeknek szemléletére a német hazafi öntudata erő­södik s felemelkedik. Ez a ti müvetek német egye­temek ! Az elmélkedés és a kutatás minden utain, az alakkal biró anyag erőitől s tulajdonságaitól kezdve a megismerés legmagasabb spherajáig , a legkisebb térben mozgó élettől a cosmos véghetlenségéig nap­fényre hoztátok a tudomány s­g­azság legtöbb jutal­mát. S ezt nem csak a németeknek sajátos szorga­lommal, alapossággal s mélységgel, hanem egyszer­smind a lángész sugallatával tevetek, létesítve azt a mit gondoltatok. (Helyeslés.) S igy, mélyen tisztelt s nagyérdemű úr, köszö­netet mond ennek felszólalásáért a bécsi egyetem rectora , mely egyetem a német egyetemekkel azért érzi magát oly bensőleg testvéresülve, mert németnek tekinti magát.“ Az egyes küldöttségeknek dr. Stubenrauch Mór által történt betűrendszerinti felhívásánál kitűnt, miszerint e külföldi egyetemek vannak képviselve : Basel (G­e­r­­­a­c­h tanár és Meissner); Berlin (Beseker és Dove); Bern (Lazarus); Bonn (Bauerband és Plücker); Boroszló (Römer és B­a­t­z­e­r); Freiburg (Maier); Giessen (R­i­­­­g­e­n); Greifswalde (G­r­o­h­e) ; Göttingen (W­a­i­t­z); Halle (Dernburg és Beischlag); Heidelberg (Lange); Jena (Hase); Kiel (Bartels); Lip­cse (Arens és C­r­e­d­o); Moszkva (W­a­r­w­i­n­s­z­­ky); München (Pettenkofer, Pötzl,Huber Stadlbauer); Rostock (Fritzsche); Tübin­gen (Breit); Würzburg (Bamberger); és Zürich (F­i­c­k). A beszédek közt, melyeket felsorolni a hely szűke nem engedi, kiemelendők Lazarus, a berni egyetem képviselőjének ékes szavai, melyekkel a svájci egyetemeket bevezette. Ezek következők : Talán feltűnt önök előtt, hogy minden eddig tartott beszédekben folyvást német egyetemekről volt szó, noha hihetőleg nem kerülte ki figyelmüket, hogy itt három svájci egyetem van képviselve. (Helyes.) E megfeledkezés uraim, a német szellem diadala. (Élénk helyeslés.) Német egyetemek Svájcban! Ha Németország szétdarabolásokat s elszakításokat szenvedett is, a tudományt illetőleg egység uralkodott a német szel­lemben és geniusban. (Helyes ! Helyes!) Eltérőleg más nemzetektől, Németországban

Next