Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-02 / 175. szám

Hatodik évfolyam, 175 szám. PESTI ^ATA/V\A/VVV\AAA/VV\A/,AAAAA/VVAA/'AAA/VV'ATAA/VAA/VVTAT/V/VVVVVVVVVUV) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­ | £ sál vagy postán mindennapi megküldéssel : ^ (egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 1­5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- |­5 napos előfizetést. 1. Lf’.VJWV’JW\AA/’JV'JWWVJWWA/WWJVUWVW'y\AA/WV\r/V'JVWW‘yyW\5 POLITIKAI NAPILAP Szerda, augustus 2-án 186 HÍRNÖK CWx/VsA/'^v'vA/'/vNA/'Ar/v/'yv/'yv'yvAAryv'/V'Ar/NM/v^'AfyvAAA/'Aratai a/w /) 1 . | | Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-1 ^etetésnél 6 kr.,bélyegdij 30 krjával számíttatnak.^ | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: | |a himző-és kalap-utca sarkán 1-sí­ sz. alatt, | | a 2-dik emeleten. OvWWV'ywWVyV/WWWV'JVWWWWVJWAWVJVAAAAAMAA/WWWV^ Előfizetési fel­­z­írás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Nege­dévre.......................................... 5 frt Félévre...............................................10 frt Egész évre.........................................20 frt auszt. ért. Előfizetés minden hé­t-től elfogadtatik. PST Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtóst. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. A magyar korona egyik gyöngye. I. Pest, aug. 2. □ Mióta a hon at országgyűlésre meg­hívott Fiume, a követválasztások alkalmával „nessuno“-ra szavazott, mióta ez eljárás si­kertelenségéről meggyőződve, legjobb fiait csakugyan képviselőkül választá, s ezek pro­gram­jukban kinyilatkoztaták, hogy elmen­nek, és pedig „azért“ mennek a horvát or­szággyűlésre, hogy ott ünnepélyesen kijelent­hessék, miszerint ők szívvel lélekkel Magyar­­országhoz ragaszkodnak: ez óta a közfigyelem a Quarnero felé kezdett fordulni. Méltán. A magyar koronának hivebb és őszin­tébb ragaszkodási­ alattvalója alig van mint — Fiume. S hűségért és ragaszkodásért alig szen­vedett még valaki többet mint — Fiume. Mostoha gyermek volt, kit ha apja ma­gához karolt, irigy anyjától kilakolt érte, s legfőbb vétke abban állott, hogy a természet­től gazdagabban volt megáldva minden elő­nyökkel, mint az anya édes gyermekei. De az oly sokat tűrt. Fiamét, a legmosto­hább bánás sem volt képes elidegeníteni attól, „kihez tartozni mindenkor dicső­ségének vall­á“, sőt megragadott minden alkalmat, ezt mindannyiszor kijelenteni, vala­hányszor arra módja és tere nyílt. Ezt tette a legközelebbi követválasztások alkalmával is. Sajnos helyzetünk nyomorúságai közé tartozik, hogy számtalan tények vannak, me­lyek a közelebbi szomorú múltban szándéko­san ignoráltatván, még mindig a bebizonyí­­tandók sorába tartoznak. Azért úgy vél­jük, sem idején kívül, sem fölösleges nem lesz a következőket megérintenünk. Mária Terézia 1776-ban Magyarország­hoz csatolván Fiumét, azon év october 21-én Maj­láth József királyi biztos vette azt át a trieszt- intendenza képviselőjétől báró Riccitől, s első kormányzója lett Fiumének, és 1779. április 23-án ő adata ki a királynéval ama nevezetes oklevelet, melyben Mária Terézia szabadkereskedelmi várossá tevén „a rövid ideig ausztriainak nevezett, de ősi joggal Magyarországhoz tartozott Fiu­mét“ (magának az oklevélnek szavai), bele­egyezik, hogy Fiume kereskedelmi városa területével együtt ezentúl is úgy tekintessék „mint Magyarország szent koronájához kap­csolt külön test, és a Horvátországhoz tarto­zó másik — buccarii­ kerülettel sem­miképen össze ne zavartassák.“ E naptól fogva mint teljes autonómiával biró magyar törvényhatóság, a politikai ügyekben a m. kir. helytartótanács, itélőszé­­kiekben a magyar királyi curia apellatoriuma alatt állott Fiume, az 1790-diki budai ország­gyűlésen mindezen intézkedésekre a nemzet sanctióját „jövendőjének biztosítására az ország karainak és rendeinek oltalmát i­s kérvén.­­ Az országgyűlés örömmel tette magáévá I Fiume kérését, s újra és újra szorgalmazá­a annak becikkelyeztetésé­t, mi 1807-ben a 4-ik törvénycikk által meg is történt. A nevezett törvény igy hangzik : „ő Felségének is megegyezésével, hogy az ország karainak és rendeinek l­á­n­g­o­l­ó ó­h­aj­tását többé ne késleltesse, jelen cik­kely által kinyilatkoztatik, hogy Fiume váro­ssa és kikötője ezen országhoz tarto­zik. Egyszersmind pedig országgyűlés alkal­mával a fiumei kormányzónak a főrendeknél, , Fiume városa követeinek pedig a karoknál­­ és rendeknél illetékes ülés és szavazat fog adatni.“ Ettől fogva, — francia uralom alá jutá­sát kivéve — mindig velünk, mindig a mienk volt Fiume, jó és rész napjainkban híven oszt­ván a ránk mért közös sorsot; — mig nem a hatalom kezelői, — kik a verwirkoltak közé sorozták a bennünket egybekötő törvényes kapcsot is, — úgy látták jónak, hogy Fiume a horvát kormánynak rendeltessék alá. S úgy jön, Horvát nyelven, horvát hivatalnokok kor­­­­mányozták az olasz Fiumét, s iskoláiban hor­­­­vátul tanították s tanítják a mai napig gyer­­­­mekeit. Fiume per eminentiam tengeri város, leg­­­­nagyobb kincse kikötője, és igy éltető eleme a kereskedés és ipar. S a­ki ma megtekinti Fiumét, mindent fog ott találni, csak kereskedést és ipart nem.­­ Gyönyörű kikötőjében két három tengeri hajó ■ lézeng, utcáin öt hat, idegent látsz, partjain nem sürög-forog a munkás­osztály ; az egész város néma és csöndes, mint vasárnap reggel egy kisded falu. Az oly szép szerepre hivatott tengeri város el­zárva merőben a nagy világtól, mint­ha a tenger, mely falai előtt oly méltóságosan terül el, egy jár­atlan homoksivatag, mint­ha a hegyek, melyek háta mögött emelkednek, egy áthághatlan obinai fal volna! A tengeri kereskedés mesterséges esz­közökkel Triestbe van terelve, a szárazi köz­lekedés gazdag hátterével egészen hiányzik, s a világvárossá teremtett Fiume, egy gazdag vidék véghatárán, s egy világút — a tenger­­szélén, úgy ül mint egy elátkozott Tantalus, kinek a körülötte lévő táplálékokhoz nyúlnia nem szabad. A z i­m­o n y-f­i­u­m­e­i vasút munkálatai beállitják. Az alföld-fiumei vasúthoz kö­tött remények meg vannak törve a déli vasút­társaság makacsságán. A s­z­e­n­t­p­é­t­e­r-fi­u­­m­e­i szárnyvonal kötelezett kiépítéséről ugyanezen társulat urai hallani sem akarnak. Csoda-e, ha az 1863. február 5-dikén ő Felségénél járt fiumei küldöttség nyilatkozatá­ban azt halljuk, hogy „ily körülmények közt Quarnero lakossága, melynek egyetlen éltető pontja Fiume, oly megdöbbentő jövőnek néz elébe, mely okvetlenül végelszegényedéssel, s a szükségtől kényszerített kivándorlással fog végződni.“ S hogy a­mit két év előtt a küldöttek a trón zsámolyánál mondtak, nem volt nagyí­tás, hanem az előre látott szomorú jövendő nek igaz rajzolása, — azóta, fájdalom! immár­­ bebizonyult, mert a lakosságnak majd egy nem­i­gyedrésze elhagyta ősi fészkét,­— s Egyip-­­­tomba vándorolt ki, hogy munkát és­­ kenyeret találjon; mert a gyárak nagy része­­ be van zárva; a tenger az élelem keresőnek csak halat ad s a kopár sziklák szürke hátán­­ nem terem meg a táplálékot nyújtó kalász. Ez mai helyzete Fiumének, melyet nem­­ a távol nagyító körében látunk, hanem leg­újabb személyes tapasztalásunk nyomán raj­zolunk. Tüzetesebb fejtegetését az ottani jelen állapotoknak, jövő cikkünkre hagyjuk. A magyar korona egyik legszebb­ gyöngye megérdemli, hogy vele bővebben­­ foglalkozzunk. L­APSZEMLE. I. Pest, aug. 2. A „Fremdenblatt“ e cím alatt „Az uj kormány és a bureaucratia“ következőleg ír : „Különböző jelenségekből következtethetni, hogy az uj ministérium a bureaucrata kormány rák­fenéjét gyökerénél szándékszik megtámadni. A bu­reaucratia Ausztriában többféle irányban gátlólag s ártalmasan hat az állam szervezetére. Politicai tekin­tetben minden bureaucratia lényegéhez tartozik, hogy az állaraügyeket lehetőleg központositsa, mivel ily központosítás által a legjobb diablone nyeretik min­den nyilvános ügyek megítélésére s elintézésére, másrészt pedig, mivel a bureaucratia nézete szerint az osztrák birodalom széles területén egyetlen légynek sem szabad mozogni, mielőtt „erős közigazgatás“ ellenőrködése alá helyeztetve, s bizonyos.............. szám alatt registráltatva nem lenne. A központosítás képezi tehát a jól betanított bureaucratia valódi élet­­elemét s a Bach-rendszer oly tökélyre emelte ez is­kolát, hogy mint egykor még ma is a közigazgatás összes terén majdnem korlátlan hatalommal uralko­dik. Miután pedig a bureaucratia főszékhelye­s igaz­gatása természetesen a birodalmi fővárosban létezik, vidéki polgártársaink, ha a bureaucraticus centralisa­­tio politikáját helyesen akarják kifejezni, csak a „bécsi iskola“ politikáját emlegetik. Az utolsó évtized bajai Bach-tól kezdve, mai napig csak a „bécsi iskolának“ rovatnak fel terhük Ennél — mondják —■ hiányzik minden felfogás, Ausz­tria különböző népeinek valódi életfeltételeit és szük­ségleteit illetőleg, mert az egyes tartományok nem­zetiségi sajátosságait s anyagi érdekeit legfeljebb is hallásból ismeri, vagy rokonai magán­leveleiből, kik a székvárosból távolabb tartományokba áthelyeztetve, ott bécsi hazájuk „miveltségét“ s kényelmeit termé­szetesen sajnosan nélkülözik. Nem szándékunk vizsgálni, mennyiben jogosul­tak e szemrehányások. Saját szemlélődés után bizto­síthatjuk tisztelt vidéki polgártársainkat, hogy az úgynevezett „bécsi iskola“ szolgálatai még a fővá­rosban is csak igen gyéren találnak tisztelőkre s­zá­­mulókra; hogy itt igen jól tudják, mily cinkos szel­lem uralkodik némely vezénylő s befolyásos hivata­lokban, s hogy a királyságok s országok legfontosabb ügyei gyakran csak pikáns társalgási anyagul szol­gálnak bizonyos termekben, míg aztán ismét fontos színházi események folytán hosszabb időre háttérbe nem szorulnak. Mert hisz a királyságok s országok várhatnak, míg az elegáns világ idénye elmúlik. Ak­kor is van még idő komolyabb dolgokkal foglalkozni. De mit a bureaeratia, ellentétben az alkotmá­nyos államrendszerben gyökerező hivatalnoki sze­mélyzettel leginkább kerül, az az önálló munkálko­dás, valamely ügyet oly módon „elintézni“, hogy az napokig s hetekig egyik hivatalból a másikba hur­­coltatik, vagy elvileg fontos ügyet oly módon tárgya­­lani, hogy az eldöntés felelőssége egyik központi hivatalról a másikra háríttatik, míg végre valamely birodalmi törvénylapra nem akadnak, mely az egész ügyet kétségesnek s még ítéletre meg nem érettnek tünteti fel, sürgős jellegű törvény-előterj­eszt vény­eket addig csűrni csavarni, mig a dolgozat olykor éppen az ellenkezőt hozza napvilágra, mint a mi kezdetben vezéreszme gyanánt elfogadtatott, és a beligazgatási szolgálat rendeleteit oly kicsinyes s huzavona módon foganatosítani, hogy a rendelet csak akkor jut gya­korlati érvényre, midőn annak valódi értelme s célja már elenyészett — ebben áll a bureaucratia jellemző működése, ezek eredményei azon sysiphusi munká­nak, mely évről évre az államügyek nehéz terhét li­hegve fölfelé gördíti a­nélkül, hogy azt valaha tettleg elintézné, vagy az átalános jólétet előmozdító köz­­igazgatás fénylő magassága fölemelkedhetnek. Hasztalan törekedtek az utolsó évek alatt az ügyrend egyszerűsítése s gyorsítása által az állam­­háztartásban tetemesebb megtakarításokat eszközöl­ni. A politikai elv gyanánt makacsul követett centra­­lisatio egyik kezével kétszer annyi új ügyet teremt, mint mennyit a másikkal elvégezni gondolt. Ezen po­litikai elv gyanánt elfogadott centralisatio a bureau­­cratiának gyöngéden ápolt kedvenc gyermeke. A vontatott ügymenet veleszületett sajátosságai közé tartozik s a politika magasabb köreiben mérvadó „várhatunk“, önkénytelenül is átszivárog az állam­élet, s közigazgatás alsóbb rétegeibe. S igy tettleg a bureaucratia átka az, mely a Schmerling -ministerium sarkához tapadott, s a vezénylő államférfiak legjobb szándéklatai s leg­becsületesebb igyekezete dacára elkerülhetlen válság szélére vitte. Az újonnan belépő ministerium tehát első s legsürgősebb feladatai egyikének tekinthette, gon­doskodni, hogy a közigazgatás oly szervezetet s belső gépezete oly fogékonyságot nyerjen, milyen az al­kotmányos állameszme gyorsított s biztos keresztül­vitelére, valamint a lehető legnagyobb megtakarítá­sok eszközlésére is feltétlenül megkívántatik. A hat­hatós változtatások, melyek egyidejűleg a jelen kabi­net hivatalos működésének kezdetével az államigaz­gatás különböző osztályaiban eszközöltetnek, világo­san arra céloznak, hogy általuk a közigazgatás mene­te egyszerűsíttessék s annak vezénylete könnyebben áttekinthetővé tétessék. Fontos és befolyásos állomá­sok az egyes ministeriumokban most ifjabb egyének­kel töltetnek be, mely alkalommal leginkább szakava­tottadig, s a különböző koronaországok szükségleteinek körülményes ismerete látszanak mérvadók lenni. Bár­mily elismerésre méltók legyenek is az államférfiak szolgálatai, kik eddig e hivatalokat betöltötték, s bár­mily nagy becscsel birjanak főleg egyes kitűnő tehet­ségek gazdag ismeretei s tapasztalatai az államszol­gálatra nézve, az uj ministerium mindamellett, a reá bízott missió nagyságát s nehéz voltát tartva szem előtt, pillanatig sem lehetett kétségben a felett, hogy e missiót egészen saját szellemében, s menten minden személyes befolyástól csak úgy fogja teljesíthetni, ha a felsőbb rendeletek foganatosításával megbizott tisz­­viselői kar hivatva érzi magát arra, hogy függetlenül korábbi traditióktól s szokásoktól, kirekesztőleg csak az új rendszer értelmében működjék. Az államférfi­ tevékenység első feltétele az egységes kormány, mely eddig alig név szerint léte­­zett.Egység a politikai vezéreszmékben, a közigazga­tás főelveiben, s a végrehajtó orgánumok mérvadó nézeteiben, — ez az, minek eddig folyvást hiányában voltunk, mi az államügyeket, valamint az egyes pol­gár ügyeit is, — a mennyiben ő ezek által a kormány orgánumaival jött érintkezésbe, — a legérzékenyebb módon gátolták és háborgatták .Ha az uj ministerium­­nak sikerül e pontban a helyes irányt eltalálni,s kielégí­tőt létesíteni, ez által minden jóakaratu s belátásos honpolgár köszönetét vivandja ki, s nagy részét fogja egyengetni azon pályának, melyen a nagyobb állam­jogi feladatok valósítása elérhető.“ II. A „Vaterland“ a következő cikkben mutatja meg, hogy a februári pátens alapján lehetetlen az államjogi kérdés kiegyenlítések: „Az utóbbi hetek eseményei fontos befolyást fognak gyakorolni Ausztria újáalakítására, mert ha következményeik még nem is léptek tökéletes nyil­vánosságra, valamennyi párt érzi, miszerint oly dol­gok közelednek, melyeknek az a rendeltetésük, hogy sokat átalakítsanak, a­mi eddig nehezen mellőzhető praetensióval Ausztri­a egyedül boldogító arcanuma gyanánt feldicsértetett. Az eddig mérvadó többség a szűkebb birodalmi tanácsban, igen komplicált vá­lasztási készületnek kifolyása volt ugyan , de nem képviselte az osztrák népek többségét, s mivel mint Wagner homunculusa, mesterséges módon kelet­kezett, nem csoda, ha Ausztria újjáalakító nemzete életjelein át újabb formák felé irányul. Megkísértjük itt annak lehetetlenségét kimutatni, hogy a februári pátens alapján valamely államjogi kérdés kiegyenlít­­tessék. Midőn az 1860-diki octoberi diploma által az uralkodó ünnepélyesen lemondott az absolut hatalom­ról, s azt Ausztriában jövőre nézve lehetetlennek nyilvánította, ezzel Ausztria politikai kifejlődésében fontos időszak érte befejezését. Az alkotmányszerű állapotok visszaállíttattak. A diploma nem teremtett előbb nem létezett alkotmányosságot, hanem azt csak új életre támasztotta fel. Oly államférfiak tanácskoz­­mányának volt eredménye, kik pontosan ismerték az egyes királyságok s országok viszonyait, szükségle­teit, valamint az összállam feladatát. Ezért is tartal­maz az októberi diploma egyszerű, s egyszerűségük mellett mégis nagyszerű szervezési eszméket, melyek nem engednek kétkedni a felett, hogy a diploma férfiai csakugyan képesek lettek volna Ausztriát a fenlevő történelmi alapon újjáalakítani.­­ Az uralkodó, lemondva az absolut hatalomról, hely­reállította az alkotmányos állapotot, miért is a diploma I. cikkelye az országgyűlésekhez mint azon testületekhez csatlakozik , melyeknek ke­zei közé előbbi időkben az alkotmányos működések lehetettek. Hogy az országgyűlésekre vettetett a fő­­súly, bizonyítják az I. cikkely eme szavai : „A jog törvényeket hozni, megváltoztatni, vagy eltörülni

Next