Pesti Hírnök, 1865. augusztus (6. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-02 / 175. szám
Hatodik évfolyam, 175 szám. PESTI ^ATA/V\A/VVV\AAA/VV\A/,AAAAA/VVAA/'AAA/VV'ATAA/VAA/VVTAT/V/VVVVVVVVVUV) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás | £ sál vagy postán mindennapi megküldéssel : ^ (egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 15 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- |5 napos előfizetést. 1. Lf’.VJWV’JW\AA/’JV'JWWVJWWA/WWJVUWVW'y\AA/WV\r/V'JVWW‘yyW\5 POLITIKAI NAPILAP Szerda, augustus 2-án 186 HÍRNÖK CWx/VsA/'^v'vA/'/vNA/'Ar/v/'yv/'yv'yvAAryv'/V'Ar/NM/v^'AfyvAAA/'Aratai a/w /) 1 . | | Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-1 ^etetésnél 6 kr.,bélyegdij 30 krjával számíttatnak.^ | Szerkesztőség és kiadóhivatal: | |a himző-és kalap-utca sarkán 1-sí sz. alatt, | | a 2-dik emeleten. OvWWV'ywWVyV/WWWV'JVWWWWVJWAWVJVAAAAAMAA/WWWV^ Előfizetési felzírás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negedévre.......................................... 5 frt Félévre...............................................10 frt Egész évre.........................................20 frt auszt. ért. Előfizetés minden hét-től elfogadtatik. PST Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtóst. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. A magyar korona egyik gyöngye. I. Pest, aug. 2. □ Mióta a hon at országgyűlésre meghívott Fiume, a követválasztások alkalmával „nessuno“-ra szavazott, mióta ez eljárás sikertelenségéről meggyőződve, legjobb fiait csakugyan képviselőkül választá, s ezek programjukban kinyilatkoztaták, hogy elmennek, és pedig „azért“ mennek a horvát országgyűlésre, hogy ott ünnepélyesen kijelenthessék, miszerint ők szívvel lélekkel Magyarországhoz ragaszkodnak: ez óta a közfigyelem a Quarnero felé kezdett fordulni. Méltán. A magyar koronának hivebb és őszintébb ragaszkodási alattvalója alig van mint — Fiume. S hűségért és ragaszkodásért alig szenvedett még valaki többet mint — Fiume. Mostoha gyermek volt, kit ha apja magához karolt, irigy anyjától kilakolt érte, s legfőbb vétke abban állott, hogy a természettől gazdagabban volt megáldva minden előnyökkel, mint az anya édes gyermekei. De az oly sokat tűrt. Fiamét, a legmostohább bánás sem volt képes elidegeníteni attól, „kihez tartozni mindenkor dicsőségének vallá“, sőt megragadott minden alkalmat, ezt mindannyiszor kijelenteni, valahányszor arra módja és tere nyílt. Ezt tette a legközelebbi követválasztások alkalmával is. Sajnos helyzetünk nyomorúságai közé tartozik, hogy számtalan tények vannak, melyek a közelebbi szomorú múltban szándékosan ignoráltatván, még mindig a bebizonyítandók sorába tartoznak. Azért úgy véljük, sem idején kívül, sem fölösleges nem lesz a következőket megérintenünk. Mária Terézia 1776-ban Magyarországhoz csatolván Fiumét, azon év october 21-én Majláth József királyi biztos vette azt át a trieszt- intendenza képviselőjétől báró Riccitől, s első kormányzója lett Fiumének, és 1779. április 23-án ő adata ki a királynéval ama nevezetes oklevelet, melyben Mária Terézia szabadkereskedelmi várossá tevén „a rövid ideig ausztriainak nevezett, de ősi joggal Magyarországhoz tartozott Fiumét“ (magának az oklevélnek szavai), beleegyezik, hogy Fiume kereskedelmi városa területével együtt ezentúl is úgy tekintessék „mint Magyarország szent koronájához kapcsolt külön test, és a Horvátországhoz tartozó másik — buccarii kerülettel semmiképen össze ne zavartassák.“ E naptól fogva mint teljes autonómiával biró magyar törvényhatóság, a politikai ügyekben a m. kir. helytartótanács, itélőszékiekben a magyar királyi curia apellatoriuma alatt állott Fiume, az 1790-diki budai országgyűlésen mindezen intézkedésekre a nemzet sanctióját „jövendőjének biztosítására az ország karainak és rendeinek oltalmát is kérvén. Az országgyűlés örömmel tette magáévá I Fiume kérését, s újra és újra szorgalmazáa annak becikkelyeztetését, mi 1807-ben a 4-ik törvénycikk által meg is történt. A nevezett törvény igy hangzik : „ő Felségének is megegyezésével, hogy az ország karainak és rendeinek lángoló óhajtását többé ne késleltesse, jelen cikkely által kinyilatkoztatik, hogy Fiume várossa és kikötője ezen országhoz tartozik. Egyszersmind pedig országgyűlés alkalmával a fiumei kormányzónak a főrendeknél, , Fiume városa követeinek pedig a karoknál és rendeknél illetékes ülés és szavazat fog adatni.“ Ettől fogva, — francia uralom alá jutását kivéve — mindig velünk, mindig a mienk volt Fiume, jó és rész napjainkban híven osztván a ránk mért közös sorsot; — mig nem a hatalom kezelői, — kik a verwirkoltak közé sorozták a bennünket egybekötő törvényes kapcsot is, — úgy látták jónak, hogy Fiume a horvát kormánynak rendeltessék alá. S úgy jön, Horvát nyelven, horvát hivatalnokok kormányozták az olasz Fiumét, s iskoláiban horvátul tanították s tanítják a mai napig gyermekeit. Fiume per eminentiam tengeri város, legnagyobb kincse kikötője, és igy éltető eleme a kereskedés és ipar. S aki ma megtekinti Fiumét, mindent fog ott találni, csak kereskedést és ipart nem. Gyönyörű kikötőjében két három tengeri hajó ■ lézeng, utcáin öt hat, idegent látsz, partjain nem sürög-forog a munkásosztály ; az egész város néma és csöndes, mint vasárnap reggel egy kisded falu. Az oly szép szerepre hivatott tengeri város elzárva merőben a nagy világtól, mintha a tenger, mely falai előtt oly méltóságosan terül el, egy járatlan homoksivatag, mintha a hegyek, melyek háta mögött emelkednek, egy áthághatlan obinai fal volna! A tengeri kereskedés mesterséges eszközökkel Triestbe van terelve, a szárazi közlekedés gazdag hátterével egészen hiányzik, s a világvárossá teremtett Fiume, egy gazdag vidék véghatárán, s egy világút — a tengerszélén, úgy ül mint egy elátkozott Tantalus, kinek a körülötte lévő táplálékokhoz nyúlnia nem szabad. A z imo n y-fiumei vasút munkálatai beállitják. Az alföld-fiumei vasúthoz kötött remények meg vannak törve a déli vasúttársaság makacsságán. A szentpéter-fiumei szárnyvonal kötelezett kiépítéséről ugyanezen társulat urai hallani sem akarnak. Csoda-e, ha az 1863. február 5-dikén ő Felségénél járt fiumei küldöttség nyilatkozatában azt halljuk, hogy „ily körülmények közt Quarnero lakossága, melynek egyetlen éltető pontja Fiume, oly megdöbbentő jövőnek néz elébe, mely okvetlenül végelszegényedéssel, s a szükségtől kényszerített kivándorlással fog végződni.“ S hogy amit két év előtt a küldöttek a trón zsámolyánál mondtak, nem volt nagyítás, hanem az előre látott szomorú jövendő nek igaz rajzolása, — azóta, fájdalom! immár bebizonyult, mert a lakosságnak majd egy nemigyedrésze elhagyta ősi fészkét,— s Egyip-tomba vándorolt ki, hogy munkát és kenyeret találjon; mert a gyárak nagy része be van zárva; a tenger az élelem keresőnek csak halat ad s a kopár sziklák szürke hátán nem terem meg a táplálékot nyújtó kalász. Ez mai helyzete Fiumének, melyet nem a távol nagyító körében látunk, hanem legújabb személyes tapasztalásunk nyomán rajzolunk. Tüzetesebb fejtegetését az ottani jelen állapotoknak, jövő cikkünkre hagyjuk. A magyar korona egyik legszebb gyöngye megérdemli, hogy vele bővebben foglalkozzunk. LAPSZEMLE. I. Pest, aug. 2. A „Fremdenblatt“ e cím alatt „Az uj kormány és a bureaucratia“ következőleg ír : „Különböző jelenségekből következtethetni, hogy az uj ministérium a bureaucrata kormány rákfenéjét gyökerénél szándékszik megtámadni. A bureaucratia Ausztriában többféle irányban gátlólag s ártalmasan hat az állam szervezetére. Politicai tekintetben minden bureaucratia lényegéhez tartozik, hogy az állaraügyeket lehetőleg központositsa, mivel ily központosítás által a legjobb diablone nyeretik minden nyilvános ügyek megítélésére s elintézésére, másrészt pedig, mivel a bureaucratia nézete szerint az osztrák birodalom széles területén egyetlen légynek sem szabad mozogni, mielőtt „erős közigazgatás“ ellenőrködése alá helyeztetve, s bizonyos.............. szám alatt registráltatva nem lenne. A központosítás képezi tehát a jól betanított bureaucratia valódi életelemét s a Bach-rendszer oly tökélyre emelte ez iskolát, hogy mint egykor még ma is a közigazgatás összes terén majdnem korlátlan hatalommal uralkodik. Miután pedig a bureaucratia főszékhelyes igazgatása természetesen a birodalmi fővárosban létezik, vidéki polgártársaink, ha a bureaucraticus centralisatio politikáját helyesen akarják kifejezni, csak a „bécsi iskola“ politikáját emlegetik. Az utolsó évtized bajai Bach-tól kezdve, mai napig csak a „bécsi iskolának“ rovatnak fel terhük Ennél — mondják —■ hiányzik minden felfogás, Ausztria különböző népeinek valódi életfeltételeit és szükségleteit illetőleg, mert az egyes tartományok nemzetiségi sajátosságait s anyagi érdekeit legfeljebb is hallásból ismeri, vagy rokonai magánleveleiből, kik a székvárosból távolabb tartományokba áthelyeztetve, ott bécsi hazájuk „miveltségét“ s kényelmeit természetesen sajnosan nélkülözik. Nem szándékunk vizsgálni, mennyiben jogosultak e szemrehányások. Saját szemlélődés után biztosíthatjuk tisztelt vidéki polgártársainkat, hogy az úgynevezett „bécsi iskola“ szolgálatai még a fővárosban is csak igen gyéren találnak tisztelőkre számulókra; hogy itt igen jól tudják, mily cinkos szellem uralkodik némely vezénylő s befolyásos hivatalokban, s hogy a királyságok s országok legfontosabb ügyei gyakran csak pikáns társalgási anyagul szolgálnak bizonyos termekben, míg aztán ismét fontos színházi események folytán hosszabb időre háttérbe nem szorulnak. Mert hisz a királyságok s országok várhatnak, míg az elegáns világ idénye elmúlik. Akkor is van még idő komolyabb dolgokkal foglalkozni. De mit a bureaeratia, ellentétben az alkotmányos államrendszerben gyökerező hivatalnoki személyzettel leginkább kerül, az az önálló munkálkodás, valamely ügyet oly módon „elintézni“, hogy az napokig s hetekig egyik hivatalból a másikba hurcoltatik, vagy elvileg fontos ügyet oly módon tárgyalani, hogy az eldöntés felelőssége egyik központi hivatalról a másikra háríttatik, míg végre valamely birodalmi törvénylapra nem akadnak, mely az egész ügyet kétségesnek s még ítéletre meg nem érettnek tünteti fel, sürgős jellegű törvény-előterjeszt vényeket addig csűrni csavarni, mig a dolgozat olykor éppen az ellenkezőt hozza napvilágra, mint a mi kezdetben vezéreszme gyanánt elfogadtatott, és a beligazgatási szolgálat rendeleteit oly kicsinyes s huzavona módon foganatosítani, hogy a rendelet csak akkor jut gyakorlati érvényre, midőn annak valódi értelme s célja már elenyészett — ebben áll a bureaucratia jellemző működése, ezek eredményei azon sysiphusi munkának, mely évről évre az államügyek nehéz terhét lihegve fölfelé gördíti anélkül, hogy azt valaha tettleg elintézné, vagy az átalános jólétet előmozdító közigazgatás fénylő magassága fölemelkedhetnek. Hasztalan törekedtek az utolsó évek alatt az ügyrend egyszerűsítése s gyorsítása által az államháztartásban tetemesebb megtakarításokat eszközölni. A politikai elv gyanánt makacsul követett centralisatio egyik kezével kétszer annyi új ügyet teremt, mint mennyit a másikkal elvégezni gondolt. Ezen politikai elv gyanánt elfogadott centralisatio a bureaucratiának gyöngéden ápolt kedvenc gyermeke. A vontatott ügymenet veleszületett sajátosságai közé tartozik s a politika magasabb köreiben mérvadó „várhatunk“, önkénytelenül is átszivárog az államélet, s közigazgatás alsóbb rétegeibe. S igy tettleg a bureaucratia átka az, mely a Schmerling -ministerium sarkához tapadott, s a vezénylő államférfiak legjobb szándéklatai s legbecsületesebb igyekezete dacára elkerülhetlen válság szélére vitte. Az újonnan belépő ministerium tehát első s legsürgősebb feladatai egyikének tekinthette, gondoskodni, hogy a közigazgatás oly szervezetet s belső gépezete oly fogékonyságot nyerjen, milyen az alkotmányos állameszme gyorsított s biztos keresztülvitelére, valamint a lehető legnagyobb megtakarítások eszközlésére is feltétlenül megkívántatik. A hathatós változtatások, melyek egyidejűleg a jelen kabinet hivatalos működésének kezdetével az államigazgatás különböző osztályaiban eszközöltetnek, világosan arra céloznak, hogy általuk a közigazgatás menete egyszerűsíttessék s annak vezénylete könnyebben áttekinthetővé tétessék. Fontos és befolyásos állomások az egyes ministeriumokban most ifjabb egyénekkel töltetnek be, mely alkalommal leginkább szakavatottadig, s a különböző koronaországok szükségleteinek körülményes ismerete látszanak mérvadók lenni. Bármily elismerésre méltók legyenek is az államférfiak szolgálatai, kik eddig e hivatalokat betöltötték, s bármily nagy becscsel birjanak főleg egyes kitűnő tehetségek gazdag ismeretei s tapasztalatai az államszolgálatra nézve, az uj ministerium mindamellett, a reá bízott missió nagyságát s nehéz voltát tartva szem előtt, pillanatig sem lehetett kétségben a felett, hogy e missiót egészen saját szellemében, s menten minden személyes befolyástól csak úgy fogja teljesíthetni, ha a felsőbb rendeletek foganatosításával megbizott tiszviselői kar hivatva érzi magát arra, hogy függetlenül korábbi traditióktól s szokásoktól, kirekesztőleg csak az új rendszer értelmében működjék. Az államférfi tevékenység első feltétele az egységes kormány, mely eddig alig név szerint létezett.Egység a politikai vezéreszmékben, a közigazgatás főelveiben, s a végrehajtó orgánumok mérvadó nézeteiben, — ez az, minek eddig folyvást hiányában voltunk, mi az államügyeket, valamint az egyes polgár ügyeit is, — a mennyiben ő ezek által a kormány orgánumaival jött érintkezésbe, — a legérzékenyebb módon gátolták és háborgatták .Ha az uj ministeriumnak sikerül e pontban a helyes irányt eltalálni,s kielégítőt létesíteni, ez által minden jóakaratu s belátásos honpolgár köszönetét vivandja ki, s nagy részét fogja egyengetni azon pályának, melyen a nagyobb államjogi feladatok valósítása elérhető.“ II. A „Vaterland“ a következő cikkben mutatja meg, hogy a februári pátens alapján lehetetlen az államjogi kérdés kiegyenlítések: „Az utóbbi hetek eseményei fontos befolyást fognak gyakorolni Ausztria újáalakítására, mert ha következményeik még nem is léptek tökéletes nyilvánosságra, valamennyi párt érzi, miszerint oly dolgok közelednek, melyeknek az a rendeltetésük, hogy sokat átalakítsanak, ami eddig nehezen mellőzhető praetensióval Ausztria egyedül boldogító arcanuma gyanánt feldicsértetett. Az eddig mérvadó többség a szűkebb birodalmi tanácsban, igen komplicált választási készületnek kifolyása volt ugyan , de nem képviselte az osztrák népek többségét, s mivel mint Wagner homunculusa, mesterséges módon keletkezett, nem csoda, ha Ausztria újjáalakító nemzete életjelein át újabb formák felé irányul. Megkísértjük itt annak lehetetlenségét kimutatni, hogy a februári pátens alapján valamely államjogi kérdés kiegyenlíttessék. Midőn az 1860-diki octoberi diploma által az uralkodó ünnepélyesen lemondott az absolut hatalomról, s azt Ausztriában jövőre nézve lehetetlennek nyilvánította, ezzel Ausztria politikai kifejlődésében fontos időszak érte befejezését. Az alkotmányszerű állapotok visszaállíttattak. A diploma nem teremtett előbb nem létezett alkotmányosságot, hanem azt csak új életre támasztotta fel. Oly államférfiak tanácskozmányának volt eredménye, kik pontosan ismerték az egyes királyságok s országok viszonyait, szükségleteit, valamint az összállam feladatát. Ezért is tartalmaz az októberi diploma egyszerű, s egyszerűségük mellett mégis nagyszerű szervezési eszméket, melyek nem engednek kétkedni a felett, hogy a diploma férfiai csakugyan képesek lettek volna Ausztriát a fenlevő történelmi alapon újjáalakítani. Az uralkodó, lemondva az absolut hatalomról, helyreállította az alkotmányos állapotot, miért is a diploma I. cikkelye az országgyűlésekhez mint azon testületekhez csatlakozik , melyeknek kezei közé előbbi időkben az alkotmányos működések lehetettek. Hogy az országgyűlésekre vettetett a fősúly, bizonyítják az I. cikkely eme szavai : „A jog törvényeket hozni, megváltoztatni, vagy eltörülni