Pesti Hírnök, 1865. szeptember (6. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-26 / 220. szám

Hatodik évfolyam 220. szám. PESTI­ ­/WWVWAA/W/W'.A/WWWWWVWWV/WifVWWWWWWWWWW'.A/V/} í , § <: Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­ | £ Bal vagy postán mindennapi megküldéssel: £ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre is £ 5 frt. — M­inden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- | '? napos előfizetést. ^ ^ 1 (Sj\rjx/<j\rjv\MAirj\rjw\/\/\rj\rj\iw\/w\M\/wj\/WA/\/\/wArA/wj\jw'j,SA',o POLITIKAI Eedd, September 26-án 1866. nm iinir m im u a |W^AAAA/V/'AAyV'yV'yV'A/,yV'AAATA/'/\/W'yVWW'A/‘JV'JVW'AAA/'ArA/W,1/) NAPILAP. | Hirdete­sek hath­asábos petitsorért egyszerű hir-1 c­­detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. 5 I Szerkesztőség és kiadó-hivatal: § I a hímző-és kalap-utca sarkán 1-sösz. alatt, | I a 2-dik emeleten. ^ OWAW^AA/WAft/WWWWJWWWUWWJWWWJW^WWWWWWAwl Előfizetési felh­ívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapja. Előfizetési feltételek: Negj'f'dévre.......................................... 5 frt Félévre....................................................10 frt, Egész évre..............................................120 frt auszt. ért. Előfizetés minden hó 5­1-től elfogadtatok jgff. Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, ezentúl a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, barátok tere, 7.sz., Emieh G. ujságkiadó-hivatalában. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyért. Pest, sept. 26. -X- Némely eszmék és jelszavak hazánk­ban annyira kényesek, hogy alig lehet a fél­reértés veszélye nélkül h­ozzájuk taglalólag szólani. Ilyen például az erdélyi unió kér­dése. Véleményünk, melyet e kérdésben a két­ségbe vonhatlan tények alapján lapunk i. e. 194 dik számában elmondottunk, a „Kolozs­vári Közlönyben“ oly igazolhatlan animosi­­tással találkozott, mely tanúsítja, hogy külö­nösen a Királyhágón túl is vannak , kik e kérdésnek részletes vitatását már a priori sé­relemnek tartják. Mi azonban az erdélyi uniót mind Magyar- mind Erdélyországra nézve annyira fontosnak, oly súlyos horderejűnek tartjuk, hogy minden félreértés lehetőségének dacára, a közérdek tiszta ösztönéből elhatározva va­gyunk még egyszer ez ügyhöz szólni, mielőtt az véglegesen befejezve lenne. A korona integritását, mint állami lé­tünk egyik fősarkalatját nálunknál senki me­legebben nem védi, s e részben az erdélyi unió nekünk sem kevesebb, mint egy elévül­hetetlen ősi jog visszaszerzése. Erdélynek szoros­ visszakapcsolása az anyaországhoz minden igaz magyar szivét an­nál bensőbben érdekli, minthogy e kapcsolat modalitásától saját édes véreink, a honszerző magyar és székely faj azon részének sorsa függ, mely ha nem is számra, de igen is a történeti jogra szintúgy, mint a culturára Erdélynek leg­­lényegesb lakosságát képezi, kiket tehát nem csak testvéri árulás, de az erdélyi cultura feláldozása nélkül is cserben nem hagyha­tunk. Nem tagadjuk, hogy,ha édes véreink eme nemzeti megmentése egyedül merev unió által lenne elérhető, — egy pillanatig sem haboz­nánk annak minden tekintet nélküli feltétlen végrehajtására szavazni, — de a távolból, s az elfogulatlanság szemeivel úgy látjuk a dol­gokat, hogy a magyarság megmentése, merev beolvasztás nélkül is,a szoros­ visszakapcsolás vagyis unió különböző mértékével összefér. A magyar és székely faj erkölcsi és tör­téneti súlyán kívül, az 1844-dik évi Il­dik törvénycikk kiterjesztése Erdélyre­n már elegendő szerintünk a magyar nemzetiség or­szágos hegemóniájának biztosítására. Azért is mi az újabban egybehívott er­délyi országgyűlést nem tartjuk puszta for­­malitási szertartásnak, mintha az csupán a végre lenne hivatva, hogy az unió kimondá­sát minden vita és commentár nélkül ismé­telje. A revisiót, mely az erdélyi országgyű­lés feladatául kitüzetett, mi komolyan, s a szó valódi értelméb­­­ veszszü­k, s nemcsak azon biztos hiedelemben vagyunk, hogy ott akár nemzetiségi, akár közjogi tekintetben az or­­szággyűlés színén felmerülő nézetek,kifogások, vagy módosítványok kellő lovagias figyelem­be s higgadtan megfon­tolóra fognak vétetni,­­ hanem különösen indítványba hozzuk azt is, hogy a visszakapcsolás felté­teleit alkotó mindazon részletek, melyeknek előleges megállapítására az erdélyi 48-diki unió-törvény 2-dik §-sa külön küldöttséget nevezett ki, elsőben is magában az e r­d­é- l­y­i országgyűlés kebelében vitattassanak meg, mielőtt a magyar országgyűlés elé ho­zatnának; nehogy utóbb az ellennézetn­ek akár az erdélyi magyarságot, akár a magyar országgyűlést egyoldalú erőszakoskodásról vádolhassák. Bölcs államférfiak nem kívánhatják e kérdés selyszerű­ megoldását, mely az elégület­­lenség s nemzetségi nyugtalankodás magvát Erdélyből Magyarország kebelébe ültesse át, s hazánk aggságait szaporítsa. Mi részünkről nem vagyunk képesek azon hittől megválni, hogy az unió fő célja, az erdélyi tartományi autonómia bizonyos mér­tékének fentartása mellett is elérhető, sőt, hogy Erdélynek a mienktől annyira külön­böző szokásai, erkölcsei, hagyományai s köz- és magánjogi s nemzetiségi viszonyai mellett, az unió kérdése, egyetemes megnyugvással csak is t­á­g­a­b­b kapcsolat mellett kom­pli­­nálható. A kapocs biztonsága semmi esetre sem függhet annak tágabb vagy szoros!é minémű­­ségétől. Mert ha oly szomorú körülmények áll­hatnának be valaha, midőn a törvény a tá­gabb kapcsokat, az autonomikus Erdélynek legislativus egységét hazánkkal megoltal­mazni képtelenné lenne,­­ akkor ugyan az unió szoros­ kapcsa sem lenne biztosítva. Különben is, az erdélyi unió revisióját nem tartjuk még befejezettnek az erdélyi or­szággyűlés eljárása által. Az erdélyi országgyűlésnek bármily megállapodásától eltekintve, a magyar or­szággyűlésre nézve is elkerülhetetlen, hogy az unió kérdését a végrehajtás előtt revisió alá fogja, s nevezetesen még egyszer fontoló­ra vegye az 1848. VII. t. c. 1­­. §-ának azon határozatát, mely azt rendeli, hogy : „Az erdélyi múlt országgyűlésre meg­­híva volt királyi hivatalosak a magyarországi főrendi táblán üléssel és szavazattal ruháztat-­­ nak fel.“­ Ezen törvény végrehajtása a magyaror-­­­szági főrendi táblát egészen kivetkőztetné ■ eddigi közjogi jelleméből, alakulásának tör-­­ vényes genesiséből, s azt esetleg függet-­ lenségétől is, állami célja ezen fő feltételétől­­ szin­tén megfosztaná. De van e 48-diki határozatnak egy má­­­­sik mindenki által könnyen felismerhető sé­relmes oldala is, melynek fejtegetését azon-­­­ban más alkalomra halasztjuk. Ezúttal csak röviden megjegyezni kí­vántuk, hogy az erdélyi unió végrehajtása, az 1848. VII-dik t. c. fentebb idézett §-sa sze­rint, az oly sürgős rendezését a magyaror­szági főrendi táblának csak újabb bonyolítá­sokkal nehezítné. Ennek is csak úgy lehetne elejét venni, ha Erdélyország, tágabb egyesülési kapcsok közt, saját autonóm országgyűlésén választott követek által vesz részt Horvátország régi módjára a magyar törvényhozásban. Municipális mozgalmak­ Bár M­llednyánszky Dénes trencsénmegyei főispán beköszöntő beszéde folyó hó 21 dikén. „Tisztelt gyülekezet! Midőn felséges uralko­dónk legkegyelmesebb parancsából Trencsén vár­megye kormányzatára kirendelt­et­ve, első lépésemet teszem a megye ős-székhelyének falai közé, férfias üdvözlettel nyújtom önöknek jobbomat uraim, fo­gadják oly őszintén, a­mily meleg buzgósággal azt adom. Áthatva vagyok azon hisz és kitüntetéstől, melyet e fényes országos méltóság személyemre ru­ház, de áthatva még sokkal inkább a helyzet komoly­sága, a feladat nagysága, a kötelesség és felelősség érzetétől,melyet e legmagasabb feladat vállaimra mér. —Honunk jelenleg ismét történelmi életének egyik válságos fordulópontjára ért, rajtunk áll azt akkép felfogni, cselekvésünket akkép irányozni, mérlegelni, hogy az ég segedelmével elérjük azon szerencsés sikert, egy szilárd, megnyugtató jövendőnek sarkkövét lerakni. Nagyszerű valóban a feladat: a trón hatalmi állása, a sanctio pragmatica százados köteléke az egy fejedelem alatt álló társországokkal, állami létünk és polgári életünk, sz. István koronájának védve alatt élő nemzetiségek jogos igényeinek törvényes és testvéries lehető kielégítése: mind­ez — elterül szemünk előtt egy látnoki képben.­­ De minél magasztosb a cél, minél döntőbb és szükségesebb annak elérése, annál méltóbb a legnemesebb törekvésre, a legfeláldozóbb együttműködésre, és mi lenne elvégre lehetetlen elér­hető az állami életben, ha a fejedelem és a nemzet közvetítve egy hasonirányú kormány közege által, a közös érdek felé tartanak ? Hogy erre most, ha vala­ha, nemcsak lehetőség, de remény, nemcsak remény, de legbiztosabban bátorító kilátás is van, azt egyéni meggyőződésem szerint is szabad, sőt be kell valla­nom. Hálával kell megemlékeznünk, hogy Ő Felsége, legkegyelmesebb urunk — saját maga személye kez­deményezéséből — megnyitotta erre az utat, hajlott atyai indulatának sugallatára, s országunk szivében, hű nemzetétől környezve és lelkesült ragaszkodással fogadtatva, megadta a nemzetnek azt , mi­után oly soká sóvárgott­a­ az országgyűlést, mint tör­vényes, e szerint egyetlen módot mindazok orvoslására és újjá­alkotására, mik az események sorozatában kér­dés alá kerültek. A fejedelem az ügyek élére oly fér­fiakat állított, kiket a nemzet méltán jelesei közé so­rol, kiknek elismert politikai jelleme tiszta és buzgó hazafias irányukról kezességet vállal. Ezek a fejedel­mi tények: — Az ország hangos örömmel üdvözlé azo­kat, meg­ragadta hévvel az elejébe zárt módot, s ör­vendetes egyértelműséggel csatlakozott a fordulat ígéreteihez; megmutatta mind a közvélemény alaku­lása, mind a komoly napisajtó példás magatartása ál­tal, hogy az átmenet vajúdásait higgadtan érteni, a fenforgó fő célt szem előtt tartani, s a mellékes kü­lönbségeket viszonyítani tudja, hogy a közös irányt támogassa, a­nélkül, hogy súlyosabb nehézséget, vagy éppen veszélyeztetést gördítene elébe. Megvan tehát a körülmények legszerencsésebb szövetkezése, melyet — ha ily mérvben haladva — fel­használni tudunk, ha bebizonyítjuk azt, hogy nem­csak a lángoló hazafiság született velünk, mely min­den áldozatra kész, hanem hogy birjuk azon nehéz, de magas tulajdont, azt kellő módon meguralni az önlegyőzéssel, hogy képesek legyünk a szenvedélyek által néha túlragadott szív felett a higgadt ész bizto­sabban vezénylő szövétnekének, az érett államböl­­csészetnek túlsúlyt engedni, úgy és ott, hol a politikai ildom — a végcél tekintetéből — némi áldozatot kí­vánni látszik, — és akkor biztosan várhatjuk, hogy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után — jönni kell és jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez — százezrek nyakán.“ — Előre bo­­csátván azt, mi mindnyájunk lelkét mindenek felett eltölti : a közügyet, — kevés szem marad még saját szemérem felöl. Megnyugtatással szabad felemlí­tenem azt, hogy midőn a tisztelt megyei közönség körébe lépek, itt nem lehet magamat idegennek érez­­nem. Bár nem közvetlen ezen, hanem a szomszéd megyének szülöttje, de családom őseinek bölcsője századok óta Trencsén megye rendíthetlen bércein székel, s igy szabad kérnem, hogy nem jövevénynek, de a megye ivadékának tekintessem. Nem akarok visszapillantást vetni e megye múltjára, mely mindig jelesnek bizonyult, mely fiai által a köztéren kitün­tette magát, és közigazgatási tekintetben elismert hírnévvel birt, nem akarok áttérni elődeimre, kiknek emléke e város ősz falai közt történelmi tanúsággal int felém, de lehetetlen hallgatással mellőznöm azt, hogy e hely, melyen állok, különösen egy tekin­tetből szent előttem, — mert­­rajta a fiúi kegye­let emléke lengi át lelkemet. Az utolsó Illéshá­­zynak nemcsak vérségi rokona, de, mint önmagát valló , szellemi növendéke volt e helyen utódja, s az vala—atyám. Menyire sikerült nekie előképe nyom­dokait követni, mennyire sikerült a hazáért minde­nek felett lángoló összes tehetséges működését az átalános közügy és a megye javára érvényesíteni, annak bírája nem lehetek én, hanem azok, kik korá­nak tanúi valának, s nemes törekvéseit látták. — Itt áll most fia, — változott és nehezült körülmények közt, de atyjának hátrahagyott legszebb kincséről, a megye bizalma, rokonszenve és elismerő támoga­tására visszaemlékezik, mit ő életfogytiglan soha sem tudott eléggé magasztalni és drágán nagyrabe­­csülni. Ha csak némi részben is fognám elérhetni azt, hogy saját személyemre nézve sikerülne, eljárásom és magamtartása, a fejedelem és ország iránt vállalt kötelességeim legtisztább szándéka és ernyedetlen buzgalom teljesítése, minden tehetségem lelkesült oda­adása által a megye bizalmát, támogatását és méltány­lását kivívni, akkor feladatom könnyű, eredménye sikerdús, öntudatom boldogító leend.­­ És ezekkel bezárom szavaimat, melyekkel magamat az édes ha­za ügyének s a megyei terület közcéljainak felaján­lom, mely nagy vállalatban emberi fogyatkozásaim­hoz öntk, támogatása mellett, adja Isten kegyes ál­dását !“ Tolna, sept. 25. T. Szerkesztő Ur ! Mély bánat fogja el a honfi keblét, midőn szeretett hazája nagy tudományu, dicső tettekben fényes, az igaz hazafiságban rendületlen, a király és Laza szolgálatában tántoríttathatlan hi­­­ségü, a felebaráti szeretetben változatlan férfiakat a halál által a jelesbek sorából kidőlni látja; ily fájda­lomteljes érzés fogta el Tolna város értelmesb lakóit, midőn egy, a haza ügyeit évtizedeken át legbölcsebb vezetése, egyéni kedvessége, leereszkedése és jóté­konysága miatt általuk mélyen tisztelt nagy hazafinak idősb Bar­tál György urnak kimultát a hirlapok­­t­ban olvasá; ezen bánatos érzésből a casino-társulat, úgymint gyüldése az értelmesbeknek, elhatárzó kegye­leten érzelmének kifejezést adni azáltal, hogy a bol­dogult nagy hazafinak emlékezetére gyász-isteni tisz­teletet rendez , mely célból felkéretett ft. P­é­c­s­y József tolnai prépost ur ö nsga, ki is ezen érzel­meivel teljesen öszhangzó kegyeletes szolgálatot elő­zékeny szívességgel elvállalá ; melynek folytán f. hó 25-én reggeli 9 órakor ö niga teljes egyházi segéd­lettel az engesztelő áldozatot megtartá, melyen részt­­vett a lakosság nagy része, s melyen a városi elöljá­rók és céhek lámpáikkal körülvevék az örökzölddel, a tudományosságot jelző babérkoszorúkkal feldíszí­tett gyászravatalt, örök boldogságot kívánván a nagy elhunytnak, és áldván az egek Urát, hogy a drága h­azának, fiában a jelenleg helytartóban, helyettes-el­nökben, ki valamint Tolnamegyének büszkesége, úgy városunknak nem csak a hazának tett fényes szolgá­lataiból, hanem a tös szomszédságból ismert jeles, szeretetet és nagyrabecsülést kiérdemlő nyájassága, szívélyessége és bölcs tanácsai miatt bálványa, atyjá­hoz méltó ivadékot, hazánk új aerájában rendületlen oszlopot adott. Sebestyén Károly, casino elnök. L­APSZEMLE. Pest, sept. 26. Az „Ostdeutsche­ Post“ múlt vasárnapi számá­ban a következő cikkben kezd a dualismus felé hajlani : „Minden színezetű magyar pártközlönyök öröm­mel üdvözlik a septemberi pátens kibocsátását, mely­ben a magyar közországgyűlés egybehivatásának ki­egészítését, valamint az egyedüli kezességet látják arra nézve, hogy a jogállapot helyre fog állíttatni. E közlönyök egyúttal megnyugtatni igyekeznek a Laj­­tántúli országokat alkotmányos jogaik további fentar­tása felett, s végre feldicsérik a pátenst, mint melylyel szerintük az alkotmányos nera mi nálunk is megkez­dődött. Sajnáljuk, ha Magyarország a septemberi pá­tenstől keltezi alkotmányos jogainak feléledését, s még kevésbé fogadhatjuk el azon kissé elkopott vigaszta­lást, mintha népképviseletünk felfüggesztése képezné nálunk az alkotmányos úera kezdetét. Ennek már

Next