Pesti Hírnök, 1865. szeptember (6. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-26 / 220. szám
Hatodik évfolyam 220. szám. PESTI /WWVWAA/W/W'.A/WWWWWVWWV/WifVWWWWWWWWWW'.A/V/} í , § <: Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás | £ Bal vagy postán mindennapi megküldéssel: £ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre is £ 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- | '? napos előfizetést. ^ ^ 1 (Sj\rjx/<j\rjv\MAirj\rjw\/\/\rj\rj\iw\/w\M\/wj\/WA/\/\/wArA/wj\jw'j,SA',o POLITIKAI Eedd, September 26-án 1866. nm iinir m im u a |W^AAAA/V/'AAyV'yV'yV'A/,yV'AAATA/'/\/W'yVWW'A/‘JV'JVW'AAA/'ArA/W,1/) NAPILAP. | Hirdetesek hathasábos petitsorért egyszerű hir-1 cdetésnél 6 kr.,bélyegdíj 30krjával számíttatnak. 5 I Szerkesztőség és kiadó-hivatal: § I a hímző-és kalap-utca sarkán 1-sösz. alatt, | I a 2-dik emeleten. ^ OWAW^AA/WAft/WWWWJWWWUWWJWWWJW^WWWWWWAwl Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapja. Előfizetési feltételek: Negj'f'dévre.......................................... 5 frt Félévre....................................................10 frt, Egész évre..............................................120 frt auszt. ért. Előfizetés minden hó 51-től elfogadtatok jgff. Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, ezentúl a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, barátok tere, 7.sz., Emieh G. ujságkiadó-hivatalában. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyért. Pest, sept. 26. -X- Némely eszmék és jelszavak hazánkban annyira kényesek, hogy alig lehet a félreértés veszélye nélkül hozzájuk taglalólag szólani. Ilyen például az erdélyi unió kérdése. Véleményünk, melyet e kérdésben a kétségbe vonhatlan tények alapján lapunk i. e. 194 dik számában elmondottunk, a „Kolozsvári Közlönyben“ oly igazolhatlan animositással találkozott, mely tanúsítja, hogy különösen a Királyhágón túl is vannak , kik e kérdésnek részletes vitatását már a priori sérelemnek tartják. Mi azonban az erdélyi uniót mind Magyar- mind Erdélyországra nézve annyira fontosnak, oly súlyos horderejűnek tartjuk, hogy minden félreértés lehetőségének dacára, a közérdek tiszta ösztönéből elhatározva vagyunk még egyszer ez ügyhöz szólni, mielőtt az véglegesen befejezve lenne. A korona integritását, mint állami létünk egyik fősarkalatját nálunknál senki melegebben nem védi, s e részben az erdélyi unió nekünk sem kevesebb, mint egy elévülhetetlen ősi jog visszaszerzése. Erdélynek szoros visszakapcsolása az anyaországhoz minden igaz magyar szivét annál bensőbben érdekli, minthogy e kapcsolat modalitásától saját édes véreink, a honszerző magyar és székely faj azon részének sorsa függ, mely ha nem is számra, de igen is a történeti jogra szintúgy, mint a culturára Erdélynek leglényegesb lakosságát képezi, kiket tehát nem csak testvéri árulás, de az erdélyi cultura feláldozása nélkül is cserben nem hagyhatunk. Nem tagadjuk, hogy,ha édes véreink eme nemzeti megmentése egyedül merev unió által lenne elérhető, — egy pillanatig sem haboznánk annak minden tekintet nélküli feltétlen végrehajtására szavazni, — de a távolból, s az elfogulatlanság szemeivel úgy látjuk a dolgokat, hogy a magyarság megmentése, merev beolvasztás nélkül is,a szoros visszakapcsolás vagyis unió különböző mértékével összefér. A magyar és székely faj erkölcsi és történeti súlyán kívül, az 1844-dik évi Ildik törvénycikk kiterjesztése Erdélyren már elegendő szerintünk a magyar nemzetiség országos hegemóniájának biztosítására. Azért is mi az újabban egybehívott erdélyi országgyűlést nem tartjuk puszta formalitási szertartásnak, mintha az csupán a végre lenne hivatva, hogy az unió kimondását minden vita és commentár nélkül ismételje. A revisiót, mely az erdélyi országgyűlés feladatául kitüzetett, mi komolyan, s a szó valódi értelméb veszszük, s nemcsak azon biztos hiedelemben vagyunk, hogy ott akár nemzetiségi, akár közjogi tekintetben az országgyűlés színén felmerülő nézetek,kifogások, vagy módosítványok kellő lovagias figyelembe s higgadtan megfontolóra fognak vétetni, hanem különösen indítványba hozzuk azt is, hogy a visszakapcsolás feltételeit alkotó mindazon részletek, melyeknek előleges megállapítására az erdélyi 48-diki unió-törvény 2-dik §-sa külön küldöttséget nevezett ki, elsőben is magában az e rdé- lyi országgyűlés kebelében vitattassanak meg, mielőtt a magyar országgyűlés elé hozatnának; nehogy utóbb az ellennézetnek akár az erdélyi magyarságot, akár a magyar országgyűlést egyoldalú erőszakoskodásról vádolhassák. Bölcs államférfiak nem kívánhatják e kérdés selyszerű megoldását, mely az elégületlenség s nemzetségi nyugtalankodás magvát Erdélyből Magyarország kebelébe ültesse át, s hazánk aggságait szaporítsa. Mi részünkről nem vagyunk képesek azon hittől megválni, hogy az unió fő célja, az erdélyi tartományi autonómia bizonyos mértékének fentartása mellett is elérhető, sőt, hogy Erdélynek a mienktől annyira különböző szokásai, erkölcsei, hagyományai s köz- és magánjogi s nemzetiségi viszonyai mellett, az unió kérdése, egyetemes megnyugvással csak is tágabb kapcsolat mellett komplinálható. A kapocs biztonsága semmi esetre sem függhet annak tágabb vagy szoros!é minéműségétől. Mert ha oly szomorú körülmények állhatnának be valaha, midőn a törvény a tágabb kapcsokat, az autonomikus Erdélynek legislativus egységét hazánkkal megoltalmazni képtelenné lenne, akkor ugyan az unió szoros kapcsa sem lenne biztosítva. Különben is, az erdélyi unió revisióját nem tartjuk még befejezettnek az erdélyi országgyűlés eljárása által. Az erdélyi országgyűlésnek bármily megállapodásától eltekintve, a magyar országgyűlésre nézve is elkerülhetetlen, hogy az unió kérdését a végrehajtás előtt revisió alá fogja, s nevezetesen még egyszer fontolóra vegye az 1848. VII. t. c. 1. §-ának azon határozatát, mely azt rendeli, hogy : „Az erdélyi múlt országgyűlésre meghíva volt királyi hivatalosak a magyarországi főrendi táblán üléssel és szavazattal ruháztat- nak fel.“ Ezen törvény végrehajtása a magyaror-szági főrendi táblát egészen kivetkőztetné ■ eddigi közjogi jelleméből, alakulásának tör- vényes genesiséből, s azt esetleg függet- lenségétől is, állami célja ezen fő feltételétől szintén megfosztaná. De van e 48-diki határozatnak egy másik mindenki által könnyen felismerhető sérelmes oldala is, melynek fejtegetését azon-ban más alkalomra halasztjuk. Ezúttal csak röviden megjegyezni kívántuk, hogy az erdélyi unió végrehajtása, az 1848. VII-dik t. c. fentebb idézett §-sa szerint, az oly sürgős rendezését a magyarországi főrendi táblának csak újabb bonyolításokkal nehezítné. Ennek is csak úgy lehetne elejét venni, ha Erdélyország, tágabb egyesülési kapcsok közt, saját autonóm országgyűlésén választott követek által vesz részt Horvátország régi módjára a magyar törvényhozásban. Municipális mozgalmak Bár Mllednyánszky Dénes trencsénmegyei főispán beköszöntő beszéde folyó hó 21 dikén. „Tisztelt gyülekezet! Midőn felséges uralkodónk legkegyelmesebb parancsából Trencsén vármegye kormányzatára kirendeltetve, első lépésemet teszem a megye ős-székhelyének falai közé, férfias üdvözlettel nyújtom önöknek jobbomat uraim, fogadják oly őszintén, amily meleg buzgósággal azt adom. Áthatva vagyok azon hisz és kitüntetéstől, melyet e fényes országos méltóság személyemre ruház, de áthatva még sokkal inkább a helyzet komolysága, a feladat nagysága, a kötelesség és felelősség érzetétől,melyet e legmagasabb feladat vállaimra mér. —Honunk jelenleg ismét történelmi életének egyik válságos fordulópontjára ért, rajtunk áll azt akkép felfogni, cselekvésünket akkép irányozni, mérlegelni, hogy az ég segedelmével elérjük azon szerencsés sikert, egy szilárd, megnyugtató jövendőnek sarkkövét lerakni. Nagyszerű valóban a feladat: a trón hatalmi állása, a sanctio pragmatica százados köteléke az egy fejedelem alatt álló társországokkal, állami létünk és polgári életünk, sz. István koronájának védve alatt élő nemzetiségek jogos igényeinek törvényes és testvéries lehető kielégítése: mindez — elterül szemünk előtt egy látnoki képben. De minél magasztosb a cél, minél döntőbb és szükségesebb annak elérése, annál méltóbb a legnemesebb törekvésre, a legfeláldozóbb együttműködésre, és mi lenne elvégre lehetetlen elérhető az állami életben, ha a fejedelem és a nemzet közvetítve egy hasonirányú kormány közege által, a közös érdek felé tartanak ? Hogy erre most, ha valaha, nemcsak lehetőség, de remény, nemcsak remény, de legbiztosabban bátorító kilátás is van, azt egyéni meggyőződésem szerint is szabad, sőt be kell vallanom. Hálával kell megemlékeznünk, hogy Ő Felsége, legkegyelmesebb urunk — saját maga személye kezdeményezéséből — megnyitotta erre az utat, hajlott atyai indulatának sugallatára, s országunk szivében, hű nemzetétől környezve és lelkesült ragaszkodással fogadtatva, megadta a nemzetnek azt , miután oly soká sóvárgotta az országgyűlést, mint törvényes, e szerint egyetlen módot mindazok orvoslására és újjáalkotására, mik az események sorozatában kérdés alá kerültek. A fejedelem az ügyek élére oly férfiakat állított, kiket a nemzet méltán jelesei közé sorol, kiknek elismert politikai jelleme tiszta és buzgó hazafias irányukról kezességet vállal. Ezek a fejedelmi tények: — Az ország hangos örömmel üdvözlé azokat, megragadta hévvel az elejébe zárt módot, s örvendetes egyértelműséggel csatlakozott a fordulat ígéreteihez; megmutatta mind a közvélemény alakulása, mind a komoly napisajtó példás magatartása által, hogy az átmenet vajúdásait higgadtan érteni, a fenforgó fő célt szem előtt tartani, s a mellékes különbségeket viszonyítani tudja, hogy a közös irányt támogassa, anélkül, hogy súlyosabb nehézséget, vagy éppen veszélyeztetést gördítene elébe. Megvan tehát a körülmények legszerencsésebb szövetkezése, melyet — ha ily mérvben haladva — felhasználni tudunk, ha bebizonyítjuk azt, hogy nemcsak a lángoló hazafiság született velünk, mely minden áldozatra kész, hanem hogy birjuk azon nehéz, de magas tulajdont, azt kellő módon meguralni az önlegyőzéssel, hogy képesek legyünk a szenvedélyek által néha túlragadott szív felett a higgadt ész biztosabban vezénylő szövétnekének, az érett állambölcsészetnek túlsúlyt engedni, úgy és ott, hol a politikai ildom — a végcél tekintetéből — némi áldozatot kívánni látszik, — és akkor biztosan várhatjuk, hogy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után — jönni kell és jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez — százezrek nyakán.“ — Előre bocsátván azt, mi mindnyájunk lelkét mindenek felett eltölti : a közügyet, — kevés szem marad még saját szemérem felöl. Megnyugtatással szabad felemlítenem azt, hogy midőn a tisztelt megyei közönség körébe lépek, itt nem lehet magamat idegennek éreznem. Bár nem közvetlen ezen, hanem a szomszéd megyének szülöttje, de családom őseinek bölcsője századok óta Trencsén megye rendíthetlen bércein székel, s igy szabad kérnem, hogy nem jövevénynek, de a megye ivadékának tekintessem. Nem akarok visszapillantást vetni e megye múltjára, mely mindig jelesnek bizonyult, mely fiai által a köztéren kitüntette magát, és közigazgatási tekintetben elismert hírnévvel birt, nem akarok áttérni elődeimre, kiknek emléke e város ősz falai közt történelmi tanúsággal int felém, de lehetetlen hallgatással mellőznöm azt, hogy e hely, melyen állok, különösen egy tekintetből szent előttem, — mertrajta a fiúi kegyelet emléke lengi át lelkemet. Az utolsó Illésházynak nemcsak vérségi rokona, de, mint önmagát valló , szellemi növendéke volt e helyen utódja, s az vala—atyám. Menyire sikerült nekie előképe nyomdokait követni, mennyire sikerült a hazáért mindenek felett lángoló összes tehetséges működését az átalános közügy és a megye javára érvényesíteni, annak bírája nem lehetek én, hanem azok, kik korának tanúi valának, s nemes törekvéseit látták. — Itt áll most fia, — változott és nehezült körülmények közt, de atyjának hátrahagyott legszebb kincséről, a megye bizalma, rokonszenve és elismerő támogatására visszaemlékezik, mit ő életfogytiglan soha sem tudott eléggé magasztalni és drágán nagyrabecsülni. Ha csak némi részben is fognám elérhetni azt, hogy saját személyemre nézve sikerülne, eljárásom és magamtartása, a fejedelem és ország iránt vállalt kötelességeim legtisztább szándéka és ernyedetlen buzgalom teljesítése, minden tehetségem lelkesült odaadása által a megye bizalmát, támogatását és méltánylását kivívni, akkor feladatom könnyű, eredménye sikerdús, öntudatom boldogító leend. És ezekkel bezárom szavaimat, melyekkel magamat az édes haza ügyének s a megyei terület közcéljainak felajánlom, mely nagy vállalatban emberi fogyatkozásaimhoz öntk, támogatása mellett, adja Isten kegyes áldását !“ Tolna, sept. 25. T. Szerkesztő Ur ! Mély bánat fogja el a honfi keblét, midőn szeretett hazája nagy tudományu, dicső tettekben fényes, az igaz hazafiságban rendületlen, a király és Laza szolgálatában tántoríttathatlan hiségü, a felebaráti szeretetben változatlan férfiakat a halál által a jelesbek sorából kidőlni látja; ily fájdalomteljes érzés fogta el Tolna város értelmesb lakóit, midőn egy, a haza ügyeit évtizedeken át legbölcsebb vezetése, egyéni kedvessége, leereszkedése és jótékonysága miatt általuk mélyen tisztelt nagy hazafinak idősb Bartál György urnak kimultát a hirlapoktban olvasá; ezen bánatos érzésből a casino-társulat, úgymint gyüldése az értelmesbeknek, elhatárzó kegyeleten érzelmének kifejezést adni azáltal, hogy a boldogult nagy hazafinak emlékezetére gyász-isteni tiszteletet rendez , mely célból felkéretett ft. Pécsy József tolnai prépost ur ö nsga, ki is ezen érzelmeivel teljesen öszhangzó kegyeletes szolgálatot előzékeny szívességgel elvállalá ; melynek folytán f. hó 25-én reggeli 9 órakor ö niga teljes egyházi segédlettel az engesztelő áldozatot megtartá, melyen résztvett a lakosság nagy része, s melyen a városi elöljárók és céhek lámpáikkal körülvevék az örökzölddel, a tudományosságot jelző babérkoszorúkkal feldíszített gyászravatalt, örök boldogságot kívánván a nagy elhunytnak, és áldván az egek Urát, hogy a drága hazának, fiában a jelenleg helytartóban, helyettes-elnökben, ki valamint Tolnamegyének büszkesége, úgy városunknak nem csak a hazának tett fényes szolgálataiból, hanem a tös szomszédságból ismert jeles, szeretetet és nagyrabecsülést kiérdemlő nyájassága, szívélyessége és bölcs tanácsai miatt bálványa, atyjához méltó ivadékot, hazánk új aerájában rendületlen oszlopot adott. Sebestyén Károly, casino elnök. LAPSZEMLE. Pest, sept. 26. Az „Ostdeutsche Post“ múlt vasárnapi számában a következő cikkben kezd a dualismus felé hajlani : „Minden színezetű magyar pártközlönyök örömmel üdvözlik a septemberi pátens kibocsátását, melyben a magyar közországgyűlés egybehivatásának kiegészítését, valamint az egyedüli kezességet látják arra nézve, hogy a jogállapot helyre fog állíttatni. E közlönyök egyúttal megnyugtatni igyekeznek a Lajtántúli országokat alkotmányos jogaik további fentartása felett, s végre feldicsérik a pátenst, mint melylyel szerintük az alkotmányos nera mi nálunk is megkezdődött. Sajnáljuk, ha Magyarország a septemberi pátenstől keltezi alkotmányos jogainak feléledését, s még kevésbé fogadhatjuk el azon kissé elkopott vigasztalást, mintha népképviseletünk felfüggesztése képezné nálunk az alkotmányos úera kezdetét. Ennek már