Pesti Műsor, 1994. május (43. évfolyam, 18-21. szám)

1994-05-12 / 19. szám

lyáznak. Kommunista, fasiszta... Pedig az ember sokfé­le lehet. - A te szemedben milyen az EMBER? - Hű marad önmagához, a népéhez, a nyelvhez, amelyet beszél és mindent elkövet a hazájáért. - A fiatalok körében csökkent a népszerűséged, amióta politizálsz? - Én mindig politizáltam. Nem értettem, amikor az újságok támadtak, mert­­elkezdtem politizálni­. Bródyt miért nem támadták soha? Miért kellene nekem mindig ellenzékinek lennem? - Régen a Beatrice leváltott egy-egy általa alkal­matlannak tartott vezető beosztású embert. Ma miért nem teszitek? - Már nem merjük! Hol vagyunk már attól! Hogyan merném leváltani Göncz Árpádot, amikor így sincs mű­sorom a televízióban! Régen nem volt mit veszítenünk. Mi voltunk a húgyagyú ellenzék, amelyet a Nyugatnak prezentálni lehetett: íme, nálunk van ellenzék! Most már sokat veszíthetnék. A családomat, az egzisztenciámat. Bevallom, ez bizonyos mértékben megalkuvás. Idősebb fejjel az ember mérlegel. Jobb-e például a rádió Csúcs Lászlóval vagy inkább nélküle? Én minden negatív él­ményem ellenére támogatom őt. Ha a barikád másik oldalán állók nagyon szidják, akkor csak jó lehet, így lehet ma tájékozódni. Nem igaz, amit az újságok írnak, hogy kormánytámogatással cselekszik Csúcs és Nahlik. Egyedül vívják a harcukat. Ha támogatná őket a kor­mány, két perc alatt rendet lehetett volna tenni a tévé­ben meg a rádióban.­­ Ha nem támogatni őket, két perc alatt leválthat­ták volna mindkettőjüket. - Szerintem komolyabb segítséget kell adni nekik, hogy tehessék a dolgukat. És én? Én miért nem kapok egy önálló műsort a televízióban? A maximum, amit elértem, hogy bemondó voltam a Rockkalapácsban. Nem én szerkesztettem a műsort. Miért nem kaptam több lehetőséget, ha annyira szerettek a fiatalok? - Elmaradoztak mellőled a kollégák, barátok.. Nem fáj? - Alkoholista és kábítószeres zenésztársak maradtak el mellőlem. Fáj, persze hogy fáj, de nem tudom meg­gyógyítani őket. Nekem a saját életemet kell élnem. Nem azért vagyok, hogy primitív emberek szemében én legyek a nemzeti hős, aki mindig küzd. Szeressék Nagy Sándort és Geszti Pétert! Csalódtak bennem? Vegye­nek Rapülők-lemezt! Másként gondolkodnak, de hát ez nem baj, erről szól a demokrácia! Gondolkodjunk más­ként és két sör mellett beszéljük meg. - Sokan támadnak a nézeteidért. Ez mennyire vi­sel meg? - Már nem visel meg. Túl vagyok rajta. Nem olvasom az engem támadó lapokat és a családomnak sem enge­dem meg, hogy ilyesmit hoz­zon haza. - A Parabolában való szereplést miért vállaltad? - Mert imádom. Egyértelműen az igazságról szól. - Még mindig képviseled a Rockszövetség célki­tűzését, hogy a rádióban 70%-os legyen a magyar zene aránya a külföldivel szemben? - Igen. Tűrhetetlen, hogy ha Magyarországon a köz­­szolgálati és kereskedelmi adókon véletlenül magyarul énekel valaki, annak fizetnie kell érte, percenként körül­belül tízezer forintot. A reggeli csúcsban az egyik szer­kesztő beszerkesztette a Beatrice „Piros-fehér-zöld" cí­mű nótáját, de letiltották, mondván, túlzottan nacionalis­ta. Én nem értem ezt! Amikor Romániában jártam, egész nap román népzene ment a rádióban. - Elég színvonalas a magyar zenei kínálat, hogy állandóan azt hallgassuk? - Állati rosszakat mondasz ! Van olyan a magyar újság­írás, mint az amerikai? Van olyan a magyar ipar, mint a japán? Van olyan erős a magyar rockzene, mint az angol? Hát hogyan lehetne, amikor magyar rockzenész a lábát sem teheti be Angliába? A szakszervezet úgy penderíti ki, mint a pinty! Ugyanakkor én miért nem szólhatok bele, hogy kit hívnak meg Magyarországra? Ha mondjuk augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen kon­certem lenne, és ugyanakkor jönne a Rolling Stones, persze, hogy az én bulimat mondják le. Senkit nem érdekel, mennyit bukom az ügyön. Szomorú, hogy ne­kem kell szponzor után futkosnom, ha lemezt akarok készíteni és ha úgy kívánják, zizegős joggingban kell énekelnem. Az illúzióim odavannak. Négy évvel ezelőtt úgy tűnt, a határ a csillagos ég. Az anyagi helyzetem nem olyan, amilyennek esetleg hiszik. Soha nem tudom behozni, amit az elmúlt rendszerben nem kerestem meg. Amikor taxival jövök haza, a sofőr mindig meglepődik, hogy lakótelepen lakom. Egyáltalán nem állok jól anyagilag. Igaz, építkezem, de soha nem tudtam volna belefogni, ha nem segít a Hajdúböszörményi Faipari Vállalat. (Ha tudod, írd bele a nevüket a cikkbe!) A ház egyébként ötven négyzetméter alapterületű és olyan tempóban épül, mint Petrocelli háza. Amikor van egy kis időm, lerakok két téglát. A közérzetem mindezek ellenére jó. Élvezem a harcot és már tudom az irányt. - Vállalnál politikai tisztséget, ha úgy hozza a sors? - Semmiképpen. Én zenész vagyok. A köztársasági­­elnök-jelöltségem is csak vicc volt. - Ha valaki milliókat adna neked, hogy zenélhess reggeltől estig, megtennéd? - Ugyanazt csinálnám, amit régen. Még mindig igaz, amit akkor mondtunk: te íróasztalt elérte/ Büszkesé­gét megértem/ Elfelejti, honnan indult el/ Valamikor ő is lázadó volt/ Elkezdett egy új világot/ Elfelejti, honnan indult el." Ez ma is aktuális és rám is vonatkozik. Kálmán Zs. Katalin Ús korban éltem én...

Next