Pesti Műsor, 1994. május (43. évfolyam, 18-21. szám)
1994-05-12 / 19. szám
lyáznak. Kommunista, fasiszta... Pedig az ember sokféle lehet. - A te szemedben milyen az EMBER? - Hű marad önmagához, a népéhez, a nyelvhez, amelyet beszél és mindent elkövet a hazájáért. - A fiatalok körében csökkent a népszerűséged, amióta politizálsz? - Én mindig politizáltam. Nem értettem, amikor az újságok támadtak, mertelkezdtem politizálni. Bródyt miért nem támadták soha? Miért kellene nekem mindig ellenzékinek lennem? - Régen a Beatrice leváltott egy-egy általa alkalmatlannak tartott vezető beosztású embert. Ma miért nem teszitek? - Már nem merjük! Hol vagyunk már attól! Hogyan merném leváltani Göncz Árpádot, amikor így sincs műsorom a televízióban! Régen nem volt mit veszítenünk. Mi voltunk a húgyagyú ellenzék, amelyet a Nyugatnak prezentálni lehetett: íme, nálunk van ellenzék! Most már sokat veszíthetnék. A családomat, az egzisztenciámat. Bevallom, ez bizonyos mértékben megalkuvás. Idősebb fejjel az ember mérlegel. Jobb-e például a rádió Csúcs Lászlóval vagy inkább nélküle? Én minden negatív élményem ellenére támogatom őt. Ha a barikád másik oldalán állók nagyon szidják, akkor csak jó lehet, így lehet ma tájékozódni. Nem igaz, amit az újságok írnak, hogy kormánytámogatással cselekszik Csúcs és Nahlik. Egyedül vívják a harcukat. Ha támogatná őket a kormány, két perc alatt rendet lehetett volna tenni a tévében meg a rádióban. Ha nem támogatni őket, két perc alatt leválthatták volna mindkettőjüket. - Szerintem komolyabb segítséget kell adni nekik, hogy tehessék a dolgukat. És én? Én miért nem kapok egy önálló műsort a televízióban? A maximum, amit elértem, hogy bemondó voltam a Rockkalapácsban. Nem én szerkesztettem a műsort. Miért nem kaptam több lehetőséget, ha annyira szerettek a fiatalok? - Elmaradoztak mellőled a kollégák, barátok.. Nem fáj? - Alkoholista és kábítószeres zenésztársak maradtak el mellőlem. Fáj, persze hogy fáj, de nem tudom meggyógyítani őket. Nekem a saját életemet kell élnem. Nem azért vagyok, hogy primitív emberek szemében én legyek a nemzeti hős, aki mindig küzd. Szeressék Nagy Sándort és Geszti Pétert! Csalódtak bennem? Vegyenek Rapülők-lemezt! Másként gondolkodnak, de hát ez nem baj, erről szól a demokrácia! Gondolkodjunk másként és két sör mellett beszéljük meg. - Sokan támadnak a nézeteidért. Ez mennyire visel meg? - Már nem visel meg. Túl vagyok rajta. Nem olvasom az engem támadó lapokat és a családomnak sem engedem meg, hogy ilyesmit hozzon haza. - A Parabolában való szereplést miért vállaltad? - Mert imádom. Egyértelműen az igazságról szól. - Még mindig képviseled a Rockszövetség célkitűzését, hogy a rádióban 70%-os legyen a magyar zene aránya a külföldivel szemben? - Igen. Tűrhetetlen, hogy ha Magyarországon a közszolgálati és kereskedelmi adókon véletlenül magyarul énekel valaki, annak fizetnie kell érte, percenként körülbelül tízezer forintot. A reggeli csúcsban az egyik szerkesztő beszerkesztette a Beatrice „Piros-fehér-zöld" című nótáját, de letiltották, mondván, túlzottan nacionalista. Én nem értem ezt! Amikor Romániában jártam, egész nap román népzene ment a rádióban. - Elég színvonalas a magyar zenei kínálat, hogy állandóan azt hallgassuk? - Állati rosszakat mondasz ! Van olyan a magyar újságírás, mint az amerikai? Van olyan a magyar ipar, mint a japán? Van olyan erős a magyar rockzene, mint az angol? Hát hogyan lehetne, amikor magyar rockzenész a lábát sem teheti be Angliába? A szakszervezet úgy penderíti ki, mint a pinty! Ugyanakkor én miért nem szólhatok bele, hogy kit hívnak meg Magyarországra? Ha mondjuk augusztus 20-án, a nemzeti ünnepen koncertem lenne, és ugyanakkor jönne a Rolling Stones, persze, hogy az én bulimat mondják le. Senkit nem érdekel, mennyit bukom az ügyön. Szomorú, hogy nekem kell szponzor után futkosnom, ha lemezt akarok készíteni és ha úgy kívánják, zizegős joggingban kell énekelnem. Az illúzióim odavannak. Négy évvel ezelőtt úgy tűnt, a határ a csillagos ég. Az anyagi helyzetem nem olyan, amilyennek esetleg hiszik. Soha nem tudom behozni, amit az elmúlt rendszerben nem kerestem meg. Amikor taxival jövök haza, a sofőr mindig meglepődik, hogy lakótelepen lakom. Egyáltalán nem állok jól anyagilag. Igaz, építkezem, de soha nem tudtam volna belefogni, ha nem segít a Hajdúböszörményi Faipari Vállalat. (Ha tudod, írd bele a nevüket a cikkbe!) A ház egyébként ötven négyzetméter alapterületű és olyan tempóban épül, mint Petrocelli háza. Amikor van egy kis időm, lerakok két téglát. A közérzetem mindezek ellenére jó. Élvezem a harcot és már tudom az irányt. - Vállalnál politikai tisztséget, ha úgy hozza a sors? - Semmiképpen. Én zenész vagyok. A köztársaságielnök-jelöltségem is csak vicc volt. - Ha valaki milliókat adna neked, hogy zenélhess reggeltől estig, megtennéd? - Ugyanazt csinálnám, amit régen. Még mindig igaz, amit akkor mondtunk: te íróasztalt elérte/ Büszkeségét megértem/ Elfelejti, honnan indult el/ Valamikor ő is lázadó volt/ Elkezdett egy új világot/ Elfelejti, honnan indult el." Ez ma is aktuális és rám is vonatkozik. Kálmán Zs. Katalin Ús korban éltem én...