Pesti Műsor, 1995. május (44. évfolyam, 18-21. szám)
1995-05-04 / 18. szám
ges, fiatal, szép fiú a színészplaccon. Miller Lajos boldog apaként járhatja végig fia premierjeinek színhelyeit. De játszik a darabban Haumann Máté és Herényi Miklós Máté is. A gyerekszereplők mellett a felnőtt színészeknél is lehet csodálkozni egy és máson: Hollai Kálmán utoljára Latinovitscsal játszott az Operettben, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című zenés játékban. Forgách Péter pedig a messzi „túloldalról”, a Tháliából — szerintem még soha. Valahol a folyosón bóklászom, amíg idáig jutok a morfondírozásban. Várom a rendező Horváth Pétert, akin látszik, hogy nincs több, mint 5-10 perce. — Ilyenre gondolt, amikor elkezdett „európásan” gondolkodni? — Persze, ilyenre. — Nem volt túl sok problémája? — A látszat ellenére — nem tudom, mennyire hat szerénytelenségnek — erre az a válaszom, hogy szakember vagyok. A legnagyobb harcot az idővel vívtuk. Annak ellenére, hogy folyamatosan dolgoztunk a februári olvasópróba óta. — Mit vár a Valahol Európában-tól? — Semmit. A filmhez való viszonya nem izgat. Ez egy zenés színpadi produkció. Új és saját legendájának kell megszületnie. — Mi okozta a legtöbb gyönyörűséget? — A gyönyörűséget a premiernek szokás okoznia. Egyébként ugyanaz okozza a gyönyörűséget, mint a szenvedést. A munka. A gyerekek helyesek, tehetségesek, fegyelmezettek és borzalmasak, elviselhetetlenek, fegyelmezetlenek. Különben ugyanez vonatkozik — magamat is beleértve — mindenkire. Ezzel a rendezőt a színpadra hívják. Még egy ideig nézem a próbát. Hazafelé folyamatosan visszhangzik bennem egy szó. Méltó. MÉLTÓ. Egy előadás, amely a II. világháború befejezésének 50. évfordulója alkalmából kerül színpadra, az nagyon méltó dolog. Radványi Géza a következő ajánlással indította útjára a filmjét, amely azóta bejárta a világot: „Filmünket a Névtelen Gyereknek ajánljuk, azoknak a gyerekeknek, akiknek ez volt a sorsuk a történelmi idők országútjain. Valahol, ahol a háború vihara végigsepert az országokon, tájakon, embereken, életeken... Valahol Európában.” Kozsinéti Jelen előadás szerzője (írója és rendezője; továbbiakban: Szerző — nem összetévesztendő Victor Hugóval —) töredelmesen bevallja, hogy nem érti, A nevető ember című alapmű miért és hogyan kerülte el mind mostanáig a színházcsinálók figyelmét — erőtlen magyarázatnak tűnik, hogy eredetileg nem színpadra szánt műről (regényről) van szó, hiszen ha egy pillanatra a szöveg konkrét alakjától eltekintünk, itt minden adva van, ami a Színház szükséges és elégséges feltétele. Átütő erejű figurák és helyzetek, az élet álomszerű sodrása és képe, valamint egy színházi szempontból különösen érdekes, megrázó figura, a nevető ember, aki eleven húsába írt örök „álarcával” a Színész és Ember felejthetetlen, tragikus archetípusa. Ő az, aki különös arcával, életútjának mitikus, szívszorító fordulataival alkalmat és lehetőséget teremt arra, hogy megvalósítsuk a színpadi történések drámaiságát — ez utóbbi talán unalmasan hangzik, pedig Szerző megítélése szerint éppen ez az, ami a Színház igazi kérdése és feltétele, itt ugyanis Színész és Néző életidejének „szent” egybeeséséről van szó, arról, hogy a dráma celebrálása során kimondatlan, tragikus evidencia játszik minden mozdulatban: „ez most történik, éppen most — és soha többé.” PESTI MŰSOR Jeles András írja A nevető emberről Bemutató a Katona József Színházban, május 5-én