Pesti Műsor, 1995. május (44. évfolyam, 18-21. szám)

1995-05-11 / 19. szám

ORSZÁGOS PROGRAM MAGAZIN gyök, de aznap rossz villamosra szálltam fel és el­késtem. A mozi alatt végig nem szólt hozzám. Két napig semmi életjel. Aztán felhív és azt kérdezi, hogy nem ebédelnénk-e együtt? Mondom jó, de miért ez az ünnepélyesség? És miért volt a nagy csend? Erre ő: „Sokszor voltam már szerelmes. De azt nem éreztem senkinél, hogy amíg nem értél oda a moziba, én a villamos alatt láttalak, én a kórházban láttalak. Anyám óta ezt a féltést nem éreztem senkinél. Szeretlek.” — Gyorsan meséld­ tovább, mit válaszoltál? — Azt, hogy Szánthó Dénes, el vagy veszve. Ez volt a lánykérésre az igenem. Dini akkor 49 éves volt és még soha nem volt nős... Láthatod, hogy mennyire nem szokott addig nősülni. —Arról is mondj valamit, amikor még nem ismer­ted, de ő már lapot írt. — Szegeden született 1901-ben. 1919-ben már a Szegedi Új Nemzedék segédszerkesztője, azé a la­pé, amelyet Móra Ferenc szer­kesztett. De, hogy ne legyen száraz életrajzszerű, elmesé­lem egy sztoriját Mórával. Amikor Dini a szegedi jogi egyetemre járt, még nem dőlt el, hogy zenész lesz vagy újság­író. A jogász fel sem merült. Nagyon kedvelte a zongorát, nála a magyar muzsika Brahmsnál kezdődött. Be­ment egyszer a szerkesztőség­be és a feladatot maga Móra Ferenc adta neki. „Menjen ki a Tiszára, mert árvereznek egy uszályt, arról írjon egy cikket.” Dini kiment az árve­rezésre és rém szomorúan látta, hogy hamarosan vége lesz, olyan olcsón akarta őt túladni rajta. Nem volt mit tenni, elkezdett ő is licitálni a hajóra, azt akarta, hogy történjen valami. A végén sikerült felvennie 100 pengőre, akkor meg attól ijedt meg. Ugyanis ha nem szólnak közbe, övé a hajó, és per­sze egyetlen fillér sem volt a zsebében. Megmene­kült, mert valaki a végén 101 pengőért megvette. Aztán Árverezik a Tiszát címmel bevitte a cikket Mórának. Ak­i leközölte és csak annyit kérdezett tőle: „Mondja, még mindig karmester akar lenni?” — A váltáás már sejthető. Mi jött azután? — 1924-től felköltözött édesanyjával Pestre, a Kruspér utcába. Apja orvos volt és a papa halála után megélhetés után kellett nézniük. Számtalan lap munkatársa lett, a Ma Estnek, a Délibábnak, a Színházi Magazinnak, a Kis Újságnál színházi ro­vatvezető volt. 1939-ben írt egy színjátékot, ame­lyet a rádióban adtatt elő, írt mesét, humort, regényt. — Mígnem 1945-ben megalapította a Pesti Műsort. — Csak előtte még volt egy háború. Ugyanabba a századba hívták be, ahová Szerb Antalt, Radnóti Miklóst. Dini azért élte túl, mert nem esett abba a tévhitbe, mint Radnóti. Ak­i azt hitte, nem tör­ténhetnek meg a dolgok úgy, ahogy végül is meg­történtek. Amikor egy trükkel érte mentek, ő bi­zony meglépett. Ahogy lapozgatok a Pesti Műsor első számában, látom, hogy hirdetésekkel és cikkekkel is tarkítot­ta. A műsor mellett már az első számban olyan nagy nevekkel íratott, mint Szerb Antal, Háy Gyu­la, Balázs Béla. Elolvasom, mit elolvasom, Sárika felolvassa a főszerkesztő beköszöntőjét. Eskü­szöm olyan, hogy mindmáig érvényes lehet szá­munkra is. A Maya című Fényes Szabolcs-operett színlapján Németh Marica nevére bukkanok, a Nemzeti Színháznál Kállai Ferencére. Úristen! Ötven évvel ezelőtt már színpadon voltak! — Nem lehetett rossz dolog ne­ked, a színésznőnek egy szín­házi lap szerkesztője felesé­gének lenni. Pláne ha rátudásul úgy imádtátok egymást, mint ahogy elmesélted. — Soha nem engedtem ma­gamról cikket megjelentetni Dinitől. Amikor végeztem, a Pünkösdi Andor-féle Madách Színházba kerültem. Az osz­tályból már csak hárman va­gyunk. Benkő Gyula, Bánki Zsuzsa és én. Hetvenéves ko­romban megkaptam az arany­diplomát is. Szóval a Madách­itól a Vígbe szerződtem, azt követte az Ascher Oszkár vezette Déryné Szín­ház. Eljátszottam Júliától Nyilas Misin, Antigo­nén, Stuart Márián át Nóráig mindent. Az Arany­ember Tímeáját 460-szor! Kaptam Jászai-díjat, ér­demes művészit és 1975-ben Kossuth-díjat. — Honnan is mentél végül pihenőmódba? — A Nemzetiből 1981-ben. Azóta játszottam a Forgószínpadban a Kálvária téren, de mostanában csak szinkronizálni hívnak. Visszatérve az alapok­hoz: nekem két szerelmem volt, a színház és Dini. Mondta is mindig, hogy neki viszont van egy szín­ház nevű riválisa. Én mostantól már nem akarok semmit. Azzal, hogy érdeklődtél róla, az én éle­tem teljes lett. Ennél többet, szebbet, jobbat el nem tudtam volna képzelni. Beteljesült. Amen. Bonín Ed

Next