Pesti Műsor, 1995. szeptember (44. évfolyam, 36-39. szám)

1995-09-07 / 36. szám

TÚLÉLŐ A világra zúduló iszonyatos lemezáradatban ritka az olyan kiadvány, amelyre a megjelenését követő néhány hét után nem borul a feledés jótékony homálya. Az „egynótás” leme­zeknél, bevett szokás szerint, a slágervárományos dalból ké­szült klipet levetítik néhányszor, aztán béke az album porai­ra. Ennyit ért, ennyit ért. Az igazán jó lemezek dalai azonban tovább léteznek, tovább hatnak. Ilyen túlélő például — stíl­szerűen — a Live korongja. A Throwing Copper nemrég a Billboard 200-as lemezlistájának élére ugrott, a Lighting Crashes című dal pedig nyolc hétig tartotta első helyét az al­ternatív és modern rock listán. Európában a Selling The Dra­ma az amerikai csapat új slágere, az ázsiai viszonyokról csak annyit, hogy néhány hónappal ezelőtt a „V” televízió nonstop zenecsatornáján gyakran feltűnt Ed Kowalczyk kopasz ko­bakja — a Live énekese vehemensen bizonygatta magányát az I Alone című dalban. Live TÜZET VISZEK Cipő, a Republic frontembere — mint ahogy azt meg is éne­kelte — pályafutásának kezdetén sokat stoppolt a 67-es úton. Két autó közötti várakozás teljes tipródás közben talán még — elnézést a kifejezésért és tőle — kakiba is lépett, mert azóta amibe csak belefog, sikeres lesz. P Persze vele kapcsolatban is igazságtalanság lenne csak a szerencsét emlegetni, sokkal lé­nyegesebb ennél a tehetség és az elhivatottság. Cipőben és ze­nekarában mindkettő megvan, nem csoda hát, hogy a Repub­lic Disco című lemeze már korábban bearanyozódott, nemrég pedig platina lett. Az együttes hasonló sikerre számot tartó új albuma, a Tüzet viszek szeptember közepén jelenik meg. A RAVE OLIMPIA A Németországban újrafel­fedezett rave-nek nem sok köze van a nyolcvanas évek Angliájában kialakult rockzenei irányzathoz. A szó maga bulizást, őrjön­gést jelent, ebben az eset­ben elektronikus őrületet. A rave-et leginkább úgy jellemezhetnénk, hogy na­gyon feszes, szintetikus dobhangokra (groove-ok­­ra) épülő technozene. Mint azt a különböző tech­­noáramlatok­­nál megszok­hattuk, általá­ban a rave-szá­­mokat is DJ-k rakják össze. A Magyarorszá­gon Rave Olimpia néven futó rendez­vényre szerte Európából ren­geteg remek lemezlovas ér­kezik. A leghí­resebb a Né­metországban élő, orosz származású Marusha. A DJ- bajnoknő nemrég alaposan felforgatta a slágerlistákat az Over The Rainbow (A szivárvány fölött) újraér­telmezett változatával. Az Oz, a csodák csodája is­mert betétdalát jócskán felgyorsította és beletett néhány olyan csavart, ami­től szegény Judy Garland­­nak igencsak leesne az ál­la. A rendezvény másik sztárvendége a szintén né­met Westbam, de rajtuk kívül még jó néhány neves zenefelelős „varázsol” majd a színpadon. A más­nap reggelig tartó digitális dübörgés szeptember 9-én 17 órakor kezdődik az óbudai III. ker. TVE sta­dionban.

Next