Pesti Műsor, 2005. október (54. évfolyam, 40-43. szám)
2005-10-27 / 43. szám
NÉZŐPONT FUJIYAMA JAPÁN FAMETSZŐK MŰVEI A japán fővárostól, Tokiótól délnyugatra található Fuji, az ország legmagasabb hegycsúcsa (3776 m), amit még mindig aktív vulkánnak tekintenek. Japánban a Fuji-hegyet régtől fogva kultikus tisztelet övezi, zarándokok keresik fel. Tökéletesnek tartott formája Japán jelképeként világszerte közismert. A Fujiyama szikár és fenséges hegycsúcsa, szelíden ívelő oldalaival, büszke hósipkájával még a nyugati embert is megindítja, hát még az ázsiait! A japánok, köszönhetően a sintoizmus szellemiségének, amúgy is sokkal bensőségesebb viszonyt ápolnak az anyatermészettel. Nem leigázni és meghódítani akarják, hanem saját, finoman hangszerelt szabályrendszerük szerint átalakítani. Nem csoda, hogy a tökéletes Fuji, a Szent Hegy, a japán világ középpontja, a földtanilag adott axis mundi, rendre visszatérő motívuma a japán művészetnek. A haiku-költőktől kezdve, a klasszikus fametszőkön keresztül, a kortárs fotográfusokig. A neves ukiyo-e mesterek, Katsushika Hokusai (1760-1849) és Utagawa Hiroshige (1797-1858) külön metszetsorozattal adóztak a Szent Hegy csonkagúlájának. Hokusai virtuóz és izgalmas kevert térrendszereiben a sürgőforgó emberek e világi esendősége mögé helyezi a Fuji örök dimenzióját, az állandóság isteni rendíthetetlenségét. A makrokozmosz kúpját ismétli a teremtett világ megannyi háromszöge, a pagoda csúcsa, a halászhajó rakománya vagy a teaház sátorteteje. Hiroshige viszont a Fuji felé tartó zarándokút legköltőibb állomásait jeleníti meg professzionális mesterségbeli tudással. Sorozataik Európára is nagy hatással voltak, a japanizmus divatja idején a nyugati művészek sokat merítettek a klasszikus fametszők képeiből. Az egyik kiállított Hiroshige-kép Van Gogh egyik festményén tér vissza, míg Hokusai viharos tengert ábrázoló metszete Debussy Le Mer című szimfonikus vázlatát ihlette. Hiába, a Fuji természeti szépsége mindenkire inspirálóan hat Tomitsuka Haruóra is, aki színpompás fotográfiáival egészíti ki a Magyar Nemzeti Galériában november 13-áig látható Fuji-tárlatot. Hokusai: A tenger RIEDER GÁBOR MŰCSARNOK TISZTELGÉS A MESTER ELŐTT Lossonczy Tamás a magyar festészet 101 éves doyenje, a hazai absztrakt piktúra egyik nagy úttörője. Kérlelhetetlen következetességgel még ma is alkot, mindennap felbotorkál a műterme lépcsőjén, hogy tovább építse életművét. Lossonczynak nem volt könnyű dolga, évekig belsőépítészként leplezte magában a festőt. Később, a harmincas évek vécse felé, a szellemi klíma már megérett nonfiguratív művészetének befogadására. Lobogó, erőtől és vitalitástól kirobbanó vásznai értő visszhangra leltek. Kállai Ernő, a legjobb tollú magyar műkritikus, a „bio-romantikus” absztrakt festők táborába osztotta be. Azok közé, akik buja-organikus fantáziaformáikban a szerves anyag éltető mikroszerkezetét visszhangozták. A sejtek burjánzó élni akarását. De Lossonczy képeiben több van a bioromantikánál! A spektrum minden színében pompázó, dekoratív formák, meg a rájuk rétegzett, pöttyögetett szalagok és kalligrafikus vonalhálók a vizualitás leplezhetetlen örömét harsogják. A történelem viszont tovább fordult, és ez az életöröm hamarosan lekerült az esztétikai napirendről. A nyugati képzőművészethez igazodó Európai Iskola nonfiguratív törekvéseit hamar elhallgattatta a szocreál. Lossonczy kényszeredetten visszalépett, előtérbe engedve magában a társadalmi reformert. Majd a Tisztító vihar monumentális színkavalkádjában leszámolt hiábavaló reményeivel. Ettől kezdve pályája töretlenül halad előre, az absztrakció színes-dekoratív, élettel és örömmel teli útján. DÉR GABI E/STI'S PESTI MŰSOR