Pesti Műsor, 2006. február (55. évfolyam, 5-8. szám)

2006-02-02 / 5. szám

MAGYAR FOTOGRÁFUSOK HÁZA A SPANYOL FOTOGRÁFIA 150 ÉVE A Mai Manóba egy történeti összefoglalás érkezett Spanyolország elmúlt másfél évszázadáról: Hispánia drámai arca, a fotográfia nyelvén elmesélve. A történet a tizenkilencedik század derekán kezdődik, amikor Barce­lonában az első dagerrotípiát előhívták. Pár finoman mo­dellált úri kisasszony, az előkelők köréből. De a váloga­tás nem sokat időzik az uralkodó osztály nemes előkelő­ségénél, nem a lakosztályok budoárjelenetei izgatják, ha­nem az egyszerű emberek drámai mindennapjai. Szemé­lyes sorsok, amiket konzervált az érzékeny fotográfia. Eszelős tekintetű férfi ül a fényképész előtt, lerongyoló­dott ruházatban, ölében halott gyermekével. (Miért? Hogy a felvétellel egérutat nyerhessen a halál elől?) Látunk el­mosódott jelenést szent asszonyokkal és a kivégzésre vá­ró sokadalom mellett álldogáló, valódi, csuklyás hóhért. És még: szegényes prostituáltakat, büszke tolvajokat, gyönyörű cigánylányt (valódi Carment), követ törő politikai foglyokat és fegyverüket rázó kommunistákat. Persze nem maradhat el Robert Capa legendás felvétele, a go­lyótalálattól felszökkenő, rohamozó milicista sem. És sok­sok halott, főként kisgyerek. A forrongó-lázadozó prole­tárhistóriák felett arisztokratikus lustasággal trónol az előkelő nemesség, a gyarapodásnak indult öreg infánsnő szenvtelen szépséggel, mint egy örök Junó áll a fényké­pész előtt. Másfél évszázad nemzeti történetét nem lehet elmondani egy kiállításon, a rendező-válogató nem is er­re törekszik, klasszikusok és személyes kedvencek segít­ségével meséli el saját olvasatát Spanyolország múltjá­ról. Nagyon jó képek segítségével. PESTI MŰSOR a.'**.*« TÁRLAT A HÉT KIÁLLÍTÁSA EGY FOTOGRÁFUS VISSZANÉZ FARKAS TAMÁS KÉPEI Farkas Tamással jó találkozni: mindig derűs, árad belő­le a nyugalom, a harmónia. Ezek jellemzik a képeit is: azo­kat a kompozíciókat, amelyeken a fotós soha nem tolako­dik alanya elé, mégis érezhetően ott van: az ő szemével látjuk például a tündér Ruttkait vagy Bajor Gizit a Nemzeti Színház kamarájának 1950-es Ármány és szerelem előa­dásán Lady Milfordként. Vagy ott van a Honthy Hannáról a lakásán készült utolsó felvétel. Alig akad riportkép, inkább művészporték — többek között Keserű Ilona, Amerigo Tot, Makris Agamemnon, Agárdy Gábor —, színházi jelenetek felvételei sorjáznak Farkas Tamásnak a Nemzeti Tánc­színház Kerengőjében látható kiállításán. A 30 x 40 centis képek között középen, a főhelyen egy 50 x 60-as, 1975-ben készült, Sütő Andrást ábrázolja az unokájával. De van egy 2005-ös Sütő-portré is, sőt, inkább kettős portré, mert az író a feleségével együtt, napsütésben, ellenfényben látha­tó. Ezüstfejűek, ahogy Sütő nevezte, s ez az egyetlen fotó róla, amit kitett a lakásában. A tavaly szeptemberben 80. évét betöltött Farkas Tamás tiltakozik, ha fotóművésznek titulálják. Noha a Magyar Fo­tóművészek Szövetségének alapító tagja, azt mondja, ő fotográfus, fotóriporter. Jóformán azóta az, amióta — ott­hagyván a műegyetem építészmérnöki karát — meglátott egy utcai hirdetőoszlopon egy portrét, majd beállított a fo­tóművész Heidelberg Klára műtermébe, mondván, ő is ezzel szeretne foglalkozni. Beiratkozott az inasiskolába, s végigjárta a szamárlétrát. Az 1949-ben alakult Fotó Kis­ipari Termelőszövetkezetben már riporterként kezdett. Aztán ez a cég beolvadt a Magyar Fotóba, amely az MTI elődje volt. Ilyenformán Farkasnak nem sok munkahelye volt, később dolgozott a Fővárosi Fotó riportosztályán, majd a hatvanas évek elején az akkor alakult Tükörhöz került. Annak utódjától, az Új Tükörtől jött a Pesti Műsor­hoz, s innen ment nyugdíjba. Ma már inkább csak utazásokon fotózik, legutóbb szü­lővárosában, Marosvásárhelyen kapta le a nemrég fel­avatott Petőfi-szobrot. Nem használ digitális gépet, meg­maradt a filmnél. Azt mondja, világéletében azt csinálta, amit szeret, ami érdekli, mindig is az élet napos oldalán sétált. Örök derűjének talán az a titka, hogy soha semmit nem vett túl komolyan, főleg önmagát nem. Ám a képei arról tanúskodnak: a fotográfus úr, bár játszi könnyed­séggel, a mesterségét igenis komolyan veszi. Ig

Next