Pesti Műsor, 2006. július (55. évfolyam, 27-30. szám)
2006-07-27 / 30. szám
KOMOLY ZENE A HÉT KONCERTJE CSAK ELRONTANI MOZART: SERENATA NOTTURNA Megint Mozart, és megint ez a szörnyű nyomasztás, hogy annyira, de annyira jó, hogy csak elrontani lehet. Ez persze zavarja csak az előadókat, a közönségnek ez majdnem fordított öröm, annyira, de annyira jó, hogy el sem lehet rontani. Lehet vitatkozni, hogy vajon csúcs volt-e Mozart az operában, hiszen jöttek az olaszok, és egy Rossini, Verdi vagy Puccini mégis más, másik csúcs. Lehet azon veszekedni, hogy a zongoraverseny műfajában ki volt a legnagyobb, Mozart vagy Beethoven, Brahms vagy Liszt, mert elférnek egymás mellett a csúcson. De hogy szerenádban meg sem lehet közelíteni Wolfit, az biztos. Létezik Csajkovszkij, Dvorák és Brahms, az értőknek talán Elgar is, de fityfiritytyek, ha megszólal a Kis éji zene vagy ez másik, ami kétszeresen is éjjeli zene, a Serenata notturna. Illetve azóta kiderült, hogy Mozart tudta jobban, a szerenád szóban nem az olasz sera, vagyis este szó van benne, hanem sereno, vagyis a derű. De hát Szabó Lőrinc óta tudjuk, hogy Mozart hallgatása közben a derű óráit kell számolni. A helyzet persze ennyire nem egyszerű, egyrészt azért, mert Mozart sokkal többet tud a napóránál, vagyis egyáltalán nem csak a derű óráit mutatja, bár a Serenata notturnában azért igen nehéz lenne kimutatni a leplezett tragédiát. Viszont mégis nehéz napirendre térni egy olyan bevallottan, a címe szerint is éjszakai muzsika fölött, amelyben üstdobot püfölnek. Akármilyen lágyan is érinti oda a vevőt a játékos, azért az üstdob az mégis komoly dolog, nehéztüzérség, menetelés. Valóban az, szerenád ide vagy oda, az első tetes bizony induló. Nem igazi katonaság, csak olyan nyalka egyenruhás társaság. Az a furcsa, hogy az ember hajlamos lenne azt mondani a Serenata notturnára, hogy komolytalan dolog, vér nincs benne, csak mulattatás, de ez így nem igaz. Mert van katonaság, de olyan békeidejű, ifjú, nyalka társaság, lányszívek rablói. És a finom erotika az üstdobolás ellenére is a mű legjellemzőbb tulajdonsága marad. Akkor is, amikor masíroznak, a menüettben is, ami igazán olyan, mint amikor valaki szépeket mond szíve hölgyének, az utolsó tétel pedig játék, kergetőzés, egy pillanatnyi elkomolyodás, és aztán szaladnak tovább, ha egyszer megállnak, megcsókolják egymást. De soha nem állnak meg. Csak szaladnak, örökké fiatalon, csak szeretnek, és mindig süt a nap a fejük fölött. A Liszt Ferenc Kamarazenekar Rolla János vezetésével 30-án ad koncertet a Kiscelli Múzeum udvarán. KARÁMY ZOLTÁN IUJI PESTI MŰSOR MARTONVÁSÁR BEETHOVEN: G-DÚR ZONGORAVERSENY Az édes, szép Martonvásár, a kastély, amelyben Beethoven hajfürtjét is őrzik, a platánok, amelyeket feltehetően ő is látott, a sziget, ahol kőszobra áll. A percre pontosan a távolban elrobogó vonat, amely rejtélyes módon még soha nem zavarta meg a hangulatot. Tulajdonképpen nem is kell zenélni ahhoz, hogy meghatottan üldögéljen az ember, de azért fognak. Az sem mellékes, hogy kik, mert Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok mellé egy roppant fiatal zongoristát kapunk szólistának, Fejérvári Zoltánt, és az ember reménykedik, hogy nem véletlenül, és nem szeszélyből, szóval lehet, hogy felfedezéssel zárul a nap. És ha nem? Ha be kell érnünk a régi tanulsággal, hogy Beethoven azért mégis Beethoven, hogy ennél jobban még nem kezdtek el zongoraversenyt, mindenki várja, hogy na most eldörren a zenekar, azért ülnek itt, hogy valami igazi, komoly bevezetőt rendezzenek, ehelyett a zongorista üt le egyetlen akkordot, és ebből bontakozik ki, szinte rögtönzésszerűen a teljes mű. Ez persze már nem mindenkit ér meglepetésként, de ha igazán jó az előadás, valami hasonlót mégis át kell élnünk. Aztán együtt csodálkozni a második tételre, amire azt mondják, hogy az alvilág ura előtt könyörgő Orfeuszt ábrázolja, és valami hasonlóról lehet valóban szó, van a finoman, reszketegen szóló zongora és a határozottan elutasító zenekar. Elutasító, mert később, a 9. szimfóniában ugyanígy fogja a zene elutasítani a korábbi tételek témáit, és milyen jól teszik, hiszen emiatt kerülhet sor az Örömódára. Csakhogy ennek a tételnek egyáltalán nem logikus folytatása a harmadik, ami megint erőfitogtatás, lelkendezés, tempó, ritmus, igazi Beethoven. A fiatal Beethoven, de hát az is fiatalember volt, aki annak idején Martonvásáron nyaralt. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 29-én lép fel. KZ MÁTYÁS-TEMPLOM A PENINSULA NŐI KAR HANGVERSENYE Ötven hölgy énekel együtt, és akinek ennyi kevés a boldogsághoz, annak a műsorra hívjuk föl a figyelmét. Mert valahogy nagyon sokféléből áll össze a program, szerepel Britten és Hildegard von Bingen, akik között nyolcszáz év a különbség, és ha ennyi nem lenne elég, akkor a klasszikussá vált szerzők mellett egy fiatal magyar komponista, Gyöngyösi Levente művét is előadják. Van mit tanulnunk az ő nyitottságukból. Martin Benvenuto vezényel 1-jén.