Pesti Műsor, 2006. szeptember (55. évfolyam, 36-39. szám)

2006-09-21 / 38. szám

Z­ENE KOMOLY A HÉT KONCERTJE BARTÓK A NAGYVILÁGBAN CANTATA PROFANA Hát megérkeztünk ide is: az év talán legfontosabb napja a magyar zenei életben: Bartók 125. születés­napja. Panaszra nem is lehet okunk, minden elképzel­hető hangversenyteremben Bartókot játszanak ezen az estén, a hazai zene legjobbjai mellett egy világhíresség is idelátogat, a hegedűs Shlomo Mintz. De talán még ennél is fontosabb hangverseny lesz ez, amelyen a Cantata profanát játsszák el. Ha van Bartók mű, amelyre azt mondjuk, hogy ez csak itt és csak mi, az éppen a Cantata profana. Mert nemcsak a hangsúlyokról van itt szó, hanem magáról a nyelvről is: külföldi kórus soha nem énekli érthetően a szöveget, és a nem magyar szólisták énekéből is leg­jobb esetben csak szavakat, mondattöredékeket lehet kivenni. A Cantata a legmagyarabb muzsika, nyilván nem véletlen, hogy a művet vezénylő Solti György egy­szer csak rájött, hogy a saját életét vezényli, ő is csoda­­szarvas, csak neki nem kellett kint maradni az erdő­ben, nagyra nőtt agancsával is visszatérhetett, mert közben megnyíltak a kapuk és ablakok — vagy legalábbis ezt hittük, ezt hitte. A Cantata profana azonban ennél sokkal bonyolul­tabb eset. Magyar zene? Hát hogyne. De azért nem vé­letlenül nem magyar a címe. És, ami azt illeti, a szöve­ge sem: Bartók maga fordította románból a szöveget magyarra, és a zene is román népi dallamokból nyeri az ihletet. Az eredeti terv az volt, hogy Bartók valami zenei triptichont hoz létre a három szomszéd nép zené­jéből és történeteiből. Lett volna szlovák és magyar rész is — ha lett volna. De csak a Cantata profana ké­szült el. És ha azt hisszük, hogy azért mi ezt mégis job­ban értjük, mint a világ boldogabb és boldogtalanabb részein élő zenebolondok, akkor szoktassuk szívünket egy másik furcsa gondolathoz: a Cantata profana be­mutatója nem Budapesten volt, még csak nem is Buka­restben, hanem Londonban, angol zenekarral, angol kórussal, angol énekesekkel. Hogy ennek ellenére Solti értelmezése helyes is le­het, az más kérdés. A Cantata ezzel a furcsa, homályos történetével, amelyben a kilenc fiú vadászból szarvas­sá változik, üldözőből üldözötté, de veszedelmes va­dakká, amelyek-akik még saját apjukat is megfenyege­tik, és kik nem térhetnek haza, hiszen a szájuk nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból, jelentheti éppen­séggel ezt is. Jelenthet valami furcsa, nosztalgikus ter­­mészetimádatot, ami nem lenne idegen Bartóktól, aki a New York-i kőrengetegben órákig követte a fanyar sza­got, hog­y végül megtalálja a Central Park konflislovai­nak istállóját. De ha csak ennyi lenne, az egész mű ve­szedelmesen avulna, hiszen hol van ma már a termé­szet, az érinthetetlen és vadon, és ha megtalálnánk va­lahol, akkor ott mi szükségünk lenne szimfonikus ze­nekarra és vegyeskarra? Valószínűbb, hogy az erdőt magunkban kell megkeres­nünk, nekünk kell soha nem látott, más által be nem járt útra indulnunk, legalábbis Bartók ezt kívánja tőlünk. Per­sze ez az ijesztő magyarázat, ez a félelmetes élet, ez az, ami semmi jót nem ígér, legfeljebb azt a furcsa érzést, hogy egyszer majd nem kell lelkiismeret-furdalással hallgatni a művet. Ami egyébként nem kis ajándék., A Nemzeti Filharmonikus Zenekart és a Nemzeti Ének­kart Kocsis Zoltán vezényli 26-án a Zeneakadémián. KARÁMY ZOLTÁN SUJIM PESTI MŰSOR 2006. szeptember 21-27. A SZÓLISTA: SHLOMO MINTZ BARTÓK: HEGEDŰVERSENY Hát ő a nagy nap nagy vendége, a hegedűs Shlomo Mintz. Nem először jár Budapesten, és nem mindig volt rendkívüli formában, de benne van a csoda lehe­tősége. Mondhatnánk, hogy érdekes lesz meghallgat­ni, a nemzetközi első osztályon hogyan viszonyulnak Bartókhoz, ők is azt látják benne, amit mi, még egy nagiy B betűs zeneszerző, Bach, Beethoven és Brahms után, vagy számára azért ez még mindig valami egzo­tikum. Csakhogy a magyar zene Shlomo Mintz számá­ra mégsem lehet nagyon idegen. Magyar volt a tanára, Fehér Ilonka, sokáig volt szonátapartnere Krausz Ad­rienne. Minden okunk megvan rá, hogy valami külön­legesen szépre készüljünk. Főleg ha figyelembe vesszük azt is, hogy Fischer Ádám vezényel. Az MR Szimfonikus Zenekar 26-án lép fel a Nemzeti Hangversenyteremben. NEMZETI HANGVERSENYTEREM BRAHMS: 4. SZIMFÓNIA Ünnep után máris jön a következő. A Birminghami Szimfonikusokat évekkel ezelőtt hallottuk, azzal a karmesterrel, aki világszámot épített föl, és a szürke várost a zenebarátok egyik kedvenc helyévé változ­tatta. Azóta Simon Rattle-t lovaggá ütötték, és meg­választották a Berlini Filharmonikusok vezetőjévé. A helyébe lépő finn Sakari Oramo viszont azzal döbben­tett meg mindenkit, hogy vezetése alatt a zenekar egyáltalán nem lett rosszabb, és bebizonyította, hogy van élet Sir Simon után is. Vannak ilyen csodák is, amit estig raknak, nem omlik le reggelre. A Birminghami Szimfonikus Zenekar 27-én koncertezik.

Next