Pesti Műsor, 2009. április (64. évfolyam, 8-10. szám)
2009-04-02 / 8. szám
(jíf NAP NAPRÓL NAPRA HÉTVÉGE Péntek, 04.10. 17.00 Március 20. óta, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében tart nyitva a Magyar Nemzeti Múzeumban a Magyar Újságírók Országos Szövetségének rendezvénye, a XXVII. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Dráma és humor, művészet és sport, politika és hétköznapi élethelyzetek láthatók fotóriportereink több száz fotográfiáján. 19:00 A legendás KFT zenekar új stúdióalbuma A bábu visszavág címmel decemberben jelent meg, hatalmas sikerrel. Április 10-én a PeCsában igazi örömzenélésre készülnek a fiúk, ahol az új album számai mellett felcsendül majd az Afrika, az Elizabet, a Siker, pénz, csillogás, a Balatoni nyár és még megannyi közönségkedvenc (sláger). A hangulatot a Géniusz együttes alapozza majd meg. 20.00 A Belgiumból a Millenáris Fogadó színpadára érkező Ahoar nevű, négytagú formáció különleges zenei csemegét kínál. Az ősi sumér makám hagyomány találkozik a jazzel, a klasszikus és kortárs komolyzene is hatással volt rájuk. A hagyományos hangszerek (zongora, nagybőgő, ütősök) mellett egy autentikus instrumentumot is megszólaltatnak: ez a djoze, az iraki térhegedűpai díváit látja vendégül. Fellép Harcsa Veronika és zenekara, Hollandiából érkezik a Janne Schra vezette, igen-igen vidám zenét játszó Room Eleven, de színpadra lép Sena és Fábián Juli is. Vasárnap, 04.12. 10.00 Kiváló gyerekprogram a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban április 19-ig nyitva tartó húsvéti kiállítás és tavaszköszöntő játék. A legkisebbek, és persze szüleik is, nemcsak húsvéti népszokásokkal és az ünnep történetével, de a tavasszal ébredő természet sok-sok csodájával ismerkedhetnek meg, továbbá kézműves foglalkozások is várják a gyerekeket. 19:00 ■ HANGVERSENY Miből lesz a cserebogár? — avagy egy opera előélete a bemutatóig - Rendező: Fehér András. Zongorán közreműködik: Holló Mariann. Donizetti: Szerelmi bájital — próba. Szereplők: Jakab Ildikó, Szoboszlai Csilla, Dékány Jenő, Hábetler András, Vécsey Gyula. Jegyár: 750 Ft. - Óbudai Társaskör, 19h A Musica Sacra Kórus és Kamarazenekar hangversenye - Közreműködik: Markovics Erika, Flamich Mária (ének), Rónaszéki Tamás, Németh Zsuzsanna (hegedű), Oláh Miklós (cselló), Csáki András (gitár), Varga Petra (orgona). Műsoron: Händel művei. - Nádor terem, 19.30h A Szent Miháy Laikus Káptalan Nagycsütörtök előesti gregorián zsolozsmája - Belvárosi Szent Mihály-templom, 21h A XII. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas versenye és ünnepélyes díjkiosztója - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19.30h ■ JAZZ/WORLD Benkó Dixieland Band Klub — Pinceszínház, 18.30h Bogyiszló, Dűvő zenekar - Fonó Budai Zeneház, 18h Cotton Club Singers - Cotton Club étterem, 19h Gereben Zita Quintet - Budapest Jazz Club, 21h Grencó Kollektíva — Gödör Klub, 21h Gryllus Vilmos — Fonó Budai Zeneház, 13.30h, 15h Gáspár Trio — Jazz Garden Club 81 Restaurant, 21h JazzTalk - Merlin Klub, 21h Joe Fritz - Mozsár Étterem, 18h Milonga Tango Y Alma - Budavári Művelődési Ház, 19.30h Night of the Urban Gypsies - Merlin Színház, 19h Random Szerda - Take Five, 21h Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás koncertje — Királyi Borház és Pincemúzeum, 20h Zsuffa Péter Jazz Klub - Artkatakomba, 23h ■ KÖNNYŰ After Music Club - Apollo, Futurealm, majd DJ Boli, 21h Old Man's Music Pub - Magyar Atom, 21h Rézmál Kávézó - Indie Est - The Puzzle, Walrus, 20h Rocktogon Pub Et Roll - Aviator és vendégek, 20h Szeparé Bisztró - Vad Fruttik, 21h ■ FESZTIVÁL „Benne vagyunk! Öt éve az Európai Unióban" c. XIII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál - Magyar Kultúra Alapítvány Székháza ■ MŰVELŐDÉSI HÁZ Óbudai Társaskör - Zenebarátok klubja - Bárkányi Éva növendéke - diplomahangverseny előzetes, 17h Törekvés Művelődési Központ - Törekvés Természetjáró Klub túra - Nyugdíjas Csillagtúra - Részletekért keresse a túravezetőt. ■ ELŐADÁS/BESZÉLGETÉS 28. Tavaszi Műegyetemi Állásbörze - Budapesti Műszaki Egyetem Falusi románc — Bódis Kriszta dokumentumfilmje - Nyitott Műhely, 19h Garamtól a Vág völgyéig - Óvári Árpád előadása. - Budapest Hegyvidék XII. kerületi Művelődési Központ, 18h Műcsarnok Filmklub - Spellbound (1945, 113 perc). Előadó: Báron György. - Műcsarnok, 18h Petőcz András: Az idegen arc születése — verskötet bemutató — Bemutatja: Vári Görgy. A szerzővel Dobos Kata és Reményi József Tamás beszélget. - Írók Boltja, 16h ■ GYEREK Gyermektorna - Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, 16.30h, 17.30h Hip-Hop tánc - Csekovszky Árpád Művelődési Ház, 15.30h Sciri-piciri Táncház - Marczibányi Téri Művelődési Központ, Jazz tánc — Csekovszky Árpád Művelődési Ház, 16.40h Mesebolt - a Garabonciás Együttes interaktív koncertje - Csekovszky Árpád Művelődési Ház, 14h Művészi torna 4-5 éveseknek - Marczibányi Téri Művelődési Központ, 17h Művészi torna 5-7 éveseknek - Marczibányi Téri Művelődési Központ, 16h Ovis torna - Óbudai Kulturális Központ - Békásmegyeri Közösségi Ház, 17.45h Ringató — zenés foglalkozás kisgyerekeknek - Művészetek Palotája, 9h, 9.45h, 10.30h, 11.15h Sportaerobic előkészítő csoport - Óbudai Kulturális Központ - Békásmegyeri Közösségi Ház, 17h Torna fiúknak és lányoknak - Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ, 17h Törptorna - Wekerlei Gyermekház, 16.15h, 17h Zenevár Csekovszky Árpád Művelődési Ház, Whelsh • CSÜTÖRTÖK ■ ZENE Dave Koz - A melodikus szaxofonozás királya Kenny G, a herceg pedig Dave Koz. A Millenáris Teátrumban megrendezésre kerülő koncertje este 8-kor kezdődik. Vajon a mi St. Martinunk ott lesz-e? Millenáris Teátrum, 20.00 ■ ZENE A tavasz megszentelése - A Pannon Filharmonikusok 2009 tavaszára 5. alkalommal hirdette meg budapesti bérletsorozatát. A négy koncertből álló bérlet címe: A tavasz megszentelése. A következő koncerten a rendkívüli tehetségű, 23 éves gordonkaművész, Várdai István lép fel szólistaként a zenekarral. Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 19.30 04.09 Szombat, 04.11. 15.30 Hatalmas siker világszerte az ABBA legnagyobb slágereit felidéző Mamma Mia! musical. Aki lemaradt róla, most pózolhat. Délután fél négykor kezdődik az előadás a Papp László Budapest Sportarénában. 21.00 Az A38 Hajó és a Radiocafé közös nu jazz-koncertsorozata ezúttal is izgalmasnak ígérkezik. A holland DJ Maestro a jazz-pop feltörekvő és egyre népszerűbb, euróA hétvégét egy színes-zenés hangulatfilmmel zárni, pláne, ha a német város nagy rajongói is vagyunk, jó ötletnek tűnik. A Berlin Calling című mozi a város elektronikus zenei szubkultúráját mutatja be rengeteg zenével, a főszerepben pedig egy, a valóságban is kiváló zenésszel, Paul Kalkbrennerel. ■ SZÍNHÁZ Bárka Színház - Mágnás Miska 19h, Kávézó Budapest Bábszínház - Minden egér szereti a sajtot 9h Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió -Szeget szeggel 19h Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban - Edith Piaf 19h Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió -Árpádház 19.30h Budapesti Operettszínház - A Bajadér 19h - Jövőre, veled, itt! 19.30h, SÚGÓ Raktárszínház Centrál Színház - A velencei kalmár 19h Fővárosi Nagycirkusz - Jubileumi Cirkuszi Gálaműsor 15h Holdvilág Kamaraszínház - A sirályfióka esete a macskával, aki megtanította repülniüh. 14.30h Katona József Színház - Vakond 19h