Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)

1850-05-28 / 65. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten Vidéken hitib­a küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ * Egyes szám - „ 4 „ „ postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „­­ Egyes szám— „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés kármentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. 65­65. .. Kedd, május 28-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4. pengő krajcárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­in­i­c­h Gusztáv úr könyvkeres­kedésében. Szerkesztési iroda : Uri­ utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 -től számittatik. Magán­vi­t­á­k háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával szám­ittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Figyelmeztetjük azon t. előfizetőinket, kiknek elő­fizetése május 31-ikével véget ér, a­mennyiben lap­jainkat továbbra is járatni akarnak, szíveskedjenek eziránt minél előbb rendelkezni, hogy kiadó­hivata­lunknál a megküldésben hiány ne történjék. Emlékezetbe hozzuk itt egyúttal azt is — mi egyébiránt lapunk homlokzatán naponkint olvasható — hogy a havi előfizetés mindig a hónap első nap­jától annak utoljáig számíttatik. Budapest, május 28-jeán. Az „Oest.Reichsz.“ közelebbről igen nyugtató s vár­ható eredményeiben jótékony és engesztelő rendszabá­lyok reményével kecsegtető czikket hozott; ezt a má­jus 24-diki lapban, az előbbi után alig néhány nap múlva, egy második követé, mellynek üdvös iránya: Magyarországon a közhangulatot megnyugtatni s elosz­latni azon félelmeket, mellyek a keblekben a magyar nemzetiség, az ország épségének fentartása s az új helyzet igényeivel összeegyeztethető régi institutióink megtartása tárgyában keletkeztek volt. E czikk ugyan inkább oraculumi hangon van írva, melly többet hagy sejteni, mint mennyit világos sza­vakkal kifejez, de méltán föltehetvén, hogy inspira­­tioja azon régióból származik, hol Magyarország sorsa felett az eldöntő koczka vettetik, üdvözöljük e­ czik­ket, mint enyhitő­rt a keblek sebeire, melly különö­sen alkalmas a levert hangulat fölemelésére, a tikkadt pangás megszüntetésére, s jövendőnk alakulása iránt kedvezőbb kilátás nyitására. Adjuk e czikket tömött kivonatban: „Képzelhető, hogy Magyarország népe, mellynek politikai élete hisztériailag fejlődött alkotmányos és igazgatási formák­kal szorosait egybe volt forrva, biztalanul és rosszul érzi ma­gát annak tudatában , hogy ezen alkotmányos alapot, ha csak ideiglenesen is, elvesztette.“ S alább: „De mi e peretben a magyar alkotmány­­ alakja elvesztése után puszta fogalma maradt fen. Valamint a német szövetség a formális szövetségi alkotmányt, úgy Magyarország alkotmá­nyi jogosítványa alkotmánya formáját túlélte.“ Előadja továbbá, miként a forradalmi események által az aristokratikus alkotmány, és az ezen alapon nyugvó helyhatósági szervezet megdöntetvén, a demo­­kratiai respublika pedig fegyverrel megsemmisiltetvén, az új építés számára kevés jogi alap maradt fen, s tág mező nyilt a kormány kezdeményezésének; mi nagy feszültségben tartja a népet, minő mértékben, és irány­ban fog élni a kormány initiatívájával. „Tartottak attól, hogy a kormány fegyverrel nyert hatal­mát arra használandja, hogy az összes állodalomra nézve ve­szélyessé vált, és a többi koronaországokat súly- és segéd­forrásokban felülmúló Magyarországot részekre felbontsa; so­kan azt­ hitték Világos mezőin: „Finis Hungariae-t“ kell kiáltani. „Hasonló félelmeket semmi sem igazol; a kormánynak sem­mi eddigi cselekvénye nem mutatja azon szándékát, hogy Ma­gyarország épségét megsértse, melly, valamint a többi koro­naországoké, a birodalmi alkotmány által biztosítva van. „A kormánynak ugyan mindenek felett az összes állodalom egységét kell megőrtenie. De a mártius 4-ikei alkotmány ki­hirdetése után bekövetkezett események daczára sem egyez­nek meg a józan politika igényeivel, hódító álláspontra tenni magát, s elhagyni a jogi alapot , mellyet maga teremtett, s mellyben ereje fekszik.“ Előadván továbbá, hogy Horvátország elválása és az Erdélyi unió felbontása be­végzett tény, a vajdaság kér­dését a birodalmi alkotmány 72-dik §-a szerint nyílt kérdésnek állítja, s azt hiszi: nincs mit félteni Magyar­­ország fenállását azon határok között, mellyek között a háború hagyta, s helytelenül tekintik az ország fel­osztását katonai kerületekre az ország felosztása elő­játékául. S így folytatja tovább: „Nem kétkedünk, hogy Magyarország saját középpontjá­ból fog a birodalmi alkotmány igénye szerint helytartó által igazgattatni, kinek meghatalmazottsága Magyarország jövő statútumának megfelelő teend. S itt épen az a megoldandó feladat: az ország belügyi önállóságát az oszthatatlan végre­hajtó hatalom feltételeire megkívántató tekintetekkel össze­egyeztetni. „Magyarország alsó felosztását illetőleg­ nincs ok, miért mellőztetnék a régi vármegyei felosztás. Ez Horvátországban sem történt, s meg vagyunk győződve, hogy azok Magyaror­szágon is hisztériai neveikkel s határaikban fen fognak tartatni. Egyes változtatások létezhetnek az igazgatás és az új törvény­­széki szervezet igényei tekintetéből, de ez hasznossági, nem pedig elvkérdés. „I­ly viszonyok között nem hiszszük, hogy Magyarország definitív igazgatása idegen jellemű leendjen, hanem ha annak neveznének mindent, mi javítás, és nem a régi rendszer hí­vei kezéből jő. Eddigelé is igyekezett a kormány a hivatalo­kat többnyire az ország fiaira ruházni, s ez bizonyára még nagyobb mértékben történt volna, ha az országnak sok tisz­teletreméltó ereje meg nem tagadta volna együtthatását hazá­ja viszonyai rendezésénél. S mivel nincs okunk a Magyarok hazafiságán kétkedni, hajlandók vagyunk azt tenni fel, hogy sokakat a kormány vég­czéljai iránti bizonytalanságuk tartott vissza, s e visszavonulás meg fog szűnni, mihelyt a czélpon­­tok tisztábban ki lesznek tűzve. „Meg vagyunk győződve, hogy a kormány az ország minden fiaitól, kiknek Magyarország java szivükön fekszik, gyámolít­­tatni fog.“ „Legközelebbi alkalmat szolgáltatand azon statútum feletti bekövetkező tanácskozás, melly Magyarország alkotmányát állapitandja meg. Reméljük, elismerik Magyarországon, mil­g fontos e pillanat hosszú jövendőre , s nem fogják azt tétlen­ségben, vagy alaptalan duzzogásban elpazarolni; nézetünk szerint a kormány nem találná el a helyes utat, ha a bizalmi férfiakat kiválókig azon kizárólagos körökből választaná, hol eddig kevés gyámolításra talált, de honnan sok nehézség gör­­díttetett ebbe. A birodalmi alkotmány a jövő országgyűlés számára tisztes és önálló működés széles mezejét hagyta fenn; e ezekkel a 68. és 71-ik §§-ra utalunk, melly által a beltör­­vényhozási tárgyalás ennek körébe soroztatott, s Magyaror­szág alkotmánya annyiban fentartatik, hogy csak azon ha­­tározmányai vesztik el érvényességöket, mellyek a birodalmi alkotmánynyal össze nem egyeztethetők, és minden nemzeti­ség , s országos nyelv egyenjogúsága biztosittatik.“ S ezekkel végzi a czikket: „Az egységes állodalmi hatalom lényege meg lévén őrizve, a formákra nézve azok, kik őszintén kívánják az egyetértést, a kormányt hajlandónak fogják találni, hogy Magyarország népei minden méltányos kivonataira, és szokásaira tekintettel legyen , így különösen még nyílt kérdésnek látszik lenni a két tábla további fennállása. Azért szívünkből kívánjuk, hogy a nyújtott kezet ne taszítsák vissza, s minden oldalról biza­lommal hassanak együtt oda, hogy a magyar nemzeti képvi­selet lehetővé tett egybehívása által vége­zettessék azon pro­­visoriumnak, melly alatt az ország szenved. Legelső előfel­tételnek látszik lenni erre a helységi, és megyei község uj szervezése, hogy organi de alakult választói testületek léte­­síttessenek. A paraszt s földbirtokos állása, és a megyei igaz­gatásban kizárólagos nemesi jogosítvány eltörlése e kérdés megoldását a helyhatósági szabadsághoz szokott népnek első elemi szükségévé teszi.“ E szerint tehát nincs okunk csüggedni vagy épen kétségbeesni hazánk s nemzetiségünk boldog jövője, felvirágzása iránt. A minisztérium lehetlen, hogy be ne lássa fontosságát és szükségét azon gyémánt-ka­pocsnak, mellyel Magyarországot s a magyar nemze­tet az összes nagy birodalomhoz állandóul fűzheti: a viszonos rokonszenv előidézését és megszilárdítását! Székesfejérvár, május 21. R. „Ordo est anim­a rerum ,“ kiáltjuk fenhangon mi is Fe­­jérvárott szünet nélkül, habár tettleg mindig e jelszó ellen­kezője állít bennünket szégyenkőre, miután mindent inkább, mint rendet fogunk itt találhatni. — Sajnosan hat ugyan ránk, hoszy ős városunk ellen annyiszor kell támadólag fellépnünk, holott ezen kényszerült helyzetnek épen nem­ vagyunk baráti. Azonban mittevők legyünk , ha ezt a rideg szükség úgy kí­vánja. Pedig megvallju­k, hogy az lelkünkből, és szülőföldi előszeretetünkből olly édesörömest óhajtanánk már egyszer valami dicséretest róla mondani, de minden öröködésünk A PESTI NAPLÓ MÍJJÁRA. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. Május 22. először ÖCSÉM, HÁZASODJÁL! eredeti víg­játék 3 flv. Irta Dobsa Lajos. (Folytatásul a múlt számhoz.­ Valódi jellemeket, azaz olly egyéneket, kik gondolkozásuk­ból (beszédükből) és cselekvésükből kitűnő vonások által minden más egyénektől meg legyenek különböztethetők, s mint önálló, mással föl nem cserélhető, emberek tűnjenek fel, a legnagyobb költők feladata s előnye, alkothatni, illy jel­lemek , miként a valódi történetekben a kitűnő egyes egyé­nek, a művészettörténeteiben, mondhatni, hisztériai szemé­lyekké válnak, úgy­hogy ha említtetik például egy Percy, vagy egy Falstaff, vagy egy Malvolio, mindenkor szemünk előtt áll egy egész, bevégzett, minden oldalról csak rá illő vonások­kal megkülönböztetett, ember képe. Minél kisebb vagy minél gyakorlatlanabb a költői tehetség, annál kevesbbé liz illy egyes egyént ra­jzolni, annál inkább lesz a költő minden egyes személye egész nemének, vagy bizonyos lelkületű fajnak, egyes osztálynak stb. képviselője. Egyéneket, lehet mondani, Shakspearen kívül, igen kevés költő teremtett, még keve­sebb minden tekintetben olly bevégzetteket , mint ő. Maga Moliére mindig egy egész jellem­fajt ad elő egy személyben, bár tekintsük például a képmutatót, a fösvényt, a képzelt be­teget, stb., míg ellenben az újabb franczia iskola egyes sze­mélyeivel mindig egy egész (társas) osztályt képviseltet, a­mint­egy cselekednie saját czéljánál fogva (1. múlt heti szem­lénket) szükséges is___Bár a költői jellemzés legmagasabb foka az egyéni jellemzés, de azért nem vagyunk olly túl­ szi­­gorúak, hogy a faj- vagy osztály- jellemzéstől épen minden érdemet megtagadjunk, különben meg kellene tagadnunk sok olly drámai vagy eposzi költemény becsét, mellyet a müveit világ méltán számlál a remek müvek közé.. . Egyébiránt min­den műveit olvasó tudja, hogy a jellemzés a drámaköltő leg­magasabb és legnehezebb feladata. A felebbieket irányzatul előre bocsátván, a szóban forgó vígjáték személyeit azok közé számítjuk , mellyek egyént nem, de —még pedig igen bő —jellemfajt képviselnek, a nél­kül hogy épen általánosságban vesznének el. Ennek oka az, mert hiányzik a darabban egy alapeszme, mellyhez ragasz­kodva a szerzőnek a jellemzésben kiindulni lehetett volna, melly az egyes személyek lélek-tartalmának mérlegéül szol­gálna. Ez alapeszmének, melly minden költemény lelkét teszi, valamint a tettek külső összeállitása testet ad neki, hiánya okozza egyszersmind, hogy a darabban nincs főszemély, ki közül a többiek kellő világban csoportosulnának, s viszonyos ellentételek által a jellemzést könnyítenék, egyszersmind biztosítanák. Mivel czélunk nem az, hogy egyes műveket ,levegőben lo­vagolva, magasztaljunk vagy megrájjunk, hanem hogy vizs­gálódásunk által fiatal kezdő íróknak némi használható tanul­ságot nyújtsunk , vegyük elő s vizsgáljuk a mondottak értel­mében Iráborit. Ő mindenekelőtt ember, ez első s legáltaláno­sabb bélyege. Azután férj, é­s ezzel már szorosabb fogalom alá van vonva. Továbbá jószivü férfi, — ez ismét szorosabb fogalom, s itt Stáborit már a férfiak sorában is kisebb körre látjuk szorítva, tehát minduntalan közelítve az egyénihez, de még igen messze tőle, mert jószivü férfi millió és millió van a világon. De ő nemcsak általában jószivű , hanem aka­ratát tettben is gyakorolja. Ő Ármánd jótevője, é­s a jó akaratnak valódi tettben gyakorlása ismét kisebb körre szorít­ja őt, a­hol már hevesben vannak, kik hozzá hasonlítnak , és többen, kik tőle különböznek. Keressük most további ismer­tető jeleit: koros ember létére fiatal nőt vett el. Ez ismét szo­rosban bélyegzi őt, ismét kisebb térre látjuk szorítva, hol ismét kevesbed b­ragával áll, mert jószívűségéhez és jótettre készségéhez az önzés némi vonása járul, melly nyilatkozik abban , midőn egy más emberi lényt olly viszonynyal csatol magához, melly viszonyban a valódi boldogság különösen a kor egyenlősége által is’föltételeztetik. Tovább menve: Kálori fiatal neje mellett még két fiatal embert is tart házánál. Ez is­mét uj jelv, melly túlságos önbizalmat vagy rövidlátóságot ta­núsít, s melly által ő ismét több más emberektől különbözik, és, együttvéve, többi ismertető jeleit, kevesebb másokhoz marad hasonló. Így haladva, látjuk őt tovább féltékenynek, féltékenységében vizsgálódónak, a vélt csalatás fájdalmát mé­lyen érzőnek, de végre eredeti jószívűségéhez ismét szinte könnyelmüleg visszatérőnek, midőn megbocsát olly emberek­nek is, kik azt teljességgel nem érdemlik___Mind ezek nem kis számmal összeillesztett jellemvonások, mellyeknek egyik, szinte m­egkivántató, bár csak tagadólagos, érdemök az, hogy köztük ellenmondás, egymássali megférhetlenség sím­es, tehát a felállítni szándékolt jellemet nem rontják meg önmagukban. Azonban bár e személy a felállított jellemvonások által igen sok mástól különbözik , de nem különbözik meg mindeniktől, azaz nem egyéni jellem , mert olly ember, ki gazdag, ki fiatal nőnek koros férje, jószivü s jótékony, féltékeny, meleg­­keblű , vizsgálódó , könnyen megbocsátó, illyen ember elég van még a világon, kikkel ő egészen azonosittathatik; minél fogva róla azt kell mondanunk, hogy ő nem egyén , hanem csak bizonyos jellemfajnak, melly a mondott ismertető bélye­gekkel bir, képviselője, Róza egypár ellentételes tulajdonnal bír, mellyek őt szoro­sabban jellemzik, több más egyéntől megkülönböztetik, bárha ez ellentételek ollyanok, hogy szinte lélektani ellenmondásokká válhatnának: kiváncsi, könnyelmű, hiú és hiszékeny egy részről, helyzete s kötelességei felöl komolyan gondolkozó, s e kötelességeknek magát alárendelő más részről. Ármándot szereti, inkább a fiatal ábránd felhevülésével, mint szive valódi melegével, férjét tiszteli, könnyen csábul, könnyen kiábrán-

Next