Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-01 / 68. szám

1850. első évi folyam.­­ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten Vidéken házba küldve : Egy holnapra 1 fr. 30 Ut. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8. — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő, postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4., 68. Szerkesztési iroda : Úri utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Szombat, junius 1-jén. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirde­tések négyhasá­bos petit­sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magán­v­i­t­á­k háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában, Budapest, június 1-jén. Kétséget nem szenved, mikép nálunk azon lehan­­goltságot, melly főleg az értelmiség sok férfiainál ta­pasztalható, részben az idézte elő, hogy a miniszteri rendszabályok, mellyek hazánkban a forradalom le­győzése után a közigazgatás- és törvénykezésre nézve kiadattak, újak, a nemzet eddigi institutióitól merőben eltérők, s nem a nemzet hozzájárultával — törvény­hozói úton — alkottattak. Ezredéves alkotmányos életében, melly csak rövid időszakokban szakasztatott meg, a magyar megszokta az önalkotta törvények általi önkormányzást. A „sem­mit ve­lünk nélkülünk“ mondatban rejlő nagy alkotmányos elv vérébe ment át, természetévé vált, s midőn annak alkalmazását nélkülöznie kell, nem csoda, ha egy része apathiának adva magát, a különben legjobb eredményt ígérő kormányrendeletek iránt is nemét az idegenség­­nek mutatja. E körülményt annak, ki ez országot, e nemzetet, történetét s jellemét, ismeri, át nem látnia s nem mél­tányolnia lehetlen. De másrészt lehetlen szinte minden gondolkodó ma­gyarnak át nem látnia s nem méltányolnia azt is, hogy azon forrongások után, mellyek az utóbbi években e hazán erőt vettek, valamint a nemzetnek mást várnia, úgy a bírod, minisztériumnak mást tennie nem lehetett. A régi kormányzati formákat az 1848—diki ország­gyűlés megdöntvén, s az újakat a bekövetkezett zava­rok előre jutni nem engedvén: mit talált nálunk a bi­rodalmi minisztérium a forradalom elnyomása után ? Mindent — csak rendet nem ! Első volt tehát, mit tennie kellett, a rend helyre­­állítása. Ezt azonban lehetlen volt a „semmit rólunk nélkülünk“ elv rögtön alkalmazásával létesítnie. A régi kormányzati formák , mint említők, a forra­dalom alatt megdőltek, a kiváltságos osztályoknak me­gyei tisztválasztási joga lehetlenséggé vált, s ugyane jogot az összes népre ruházni akkor, midőn minden egyéb alkotmányos jogok gyakorlata fel van függeszt­ve , már magában képtelenség volt volna. Tenni pedig kellett, és pedig tenni sürgetőleg, mert az ország mindenek felett rendezett közigazgatás szük­ségét óhajtotta. Erre azt lehetne ugyan mondani, miszerint az új rend­szabályokat, az i új kormányzati formákat országgyűlé­si egyezkedés, s így rendes törvényhozás útján, lehe­tett volna behozni. Igen, ez igen szép gondolatnak, szép szónak, de hát feledjük - e azt , hogy képviselőket gyűjteni össze, kiknek egy része talán harertérrel jött vol­na a tanácskozási terembe, viharzó szenvedélylyel keblében, s olly időpontban, midőn a közhangulat egy­részről tökéletesen levert, másrészről pedig a sokol­­dalúlag felköltött remények meghiúsulta miatt ingerült volt, ha nem fenyegetendette is világos veszélylyel a még egészen meg nem tért békés állapotot, ennek fen­­maradását mindenesetre igen problematikussá teen­­dette? Nem hiszszük, hogy volna valaki, ki az illy kétes eredményű lépés iránti nagy felelősséget el merte volna vállalni olly időszakban, midőn hihetőleg ismét a biro­dalom életkérdése, t.i. egysége­s közéletének alapja — az engedményezett alkotmány — hozatott volna kérdés alá ? Ismételjük: tenni kellett, s nem lehetett ezen intéz­kedésekkel várni addig, míg a hangulat annyira le fo­gott csöndesülni, hogy a birodalmi köz­bátorság ve­szélyeztetése nélkül össze lehessen híni a magyar or­szággyűlést. Türelemre van tehát szüksége minden jó hazafinak. A kivételes állapot örökké nem tarthat, nem fog tartani, s midőn az alkotmányos jogok gyakorlatába a nagy biro­dalom többi népeivel együtt tettleg belépünk, annál nagyobb elégültséggel fogunk nyúlni alkalmazásához „semmit rólunk nélkülünk“ megszokott alkotmányos elvünknek. Addig legyen hazafiúi ügyekezetünk oda irányozva, hogy ezen óhajtva várt idő bekövetkezését minél in­­kább siettessük. Szatmár, május 28. Miniszteri biztos Szerdahelyi Pál úr, mint hiteles kutforrás­­ból értésünkre jutott, a megyénkben alakítandó törvényszé­ket is felterjesztette más nyerendő megerősítés végett a magas igazságügyi minisztériumhoz, melly örvendetes esemény újabb tanújele miniszteri biztos úr tapasztalt azon tevékenységének, mellyel a királyi trón, monarchiai elvek, és megingatott tár­­sadalom nagy érdekeit bölcs előrelátással felkarolva semmit el nem mulaszt, hogy kiküldetése­ és hivatásának teljesen meg­feleljen. Nincs is nálunk most egyéb kérdés megoldandó, mint az: várjon Szathmáron, vagy Nagy­ Károlyban legyen-e az alakulandó megyei törvényszék ? Mi ismerve Szathmár megye közönségének legrégibb idők óta folyvást táplált óhajtását, tartózkodás nélkül kimondjuk, hogy az, körülményinket s a számos előnyöket tekintve, másutt nem is lehet, mint Szath­máron: 1) Nagy-Károly mellett legfeljebb is, azon ok har­czol , mivel a gróf Károlyi nemzetség és annak uradalmi tisz­tei nagyon szeretnék, ha, mint hajdan, ma is egy magas aristokrata család­ jövedelmei emelése czéljából, minden köz­hivatal és keresetmód az egész megyei lakosság kívánsága el­lenére ott központosíttatnék. Bizony az eféle magános családi kinézések ideje elmúlt, és haladó kormányunk is a nép közös óhajtását és érdekeit sokkal jobban szívén viseli, hogy sem azokat e vagy ama gazdag oligarcha kedves énjének föláldoz­ná, már csak azért is, mert 2) nem Nagy­ Károly, hanem inkább Szathmár fekszik a megye közepén, melly szempont ha szem elöl tévesztetnék, megint csak a kormány intézke­dései iránt észrevehetőleg növekedő remény és bizodalom sér­tetnének meg ; 3) mert Szathmár városa a törvényszéknek ál­landó helyül ép úgy legalkalmatosabb és czélszerűbb épülete­ket kész megajánlani. — Ezen három körülmény, úgy hisz­szük, eléggé igazolja azon óhajtásunk alapját, hogy az ala­kítandó törvényszék helyeit Szathmár városa határoztassék meg, minek beteljesülendése felöl csakugyan legkisebb két­ségünk sincs.­­ Továbbá aziránt is eltagadhatlan rokon­­szenv és esdeklés mutatkozik megyénk lakosságának főkép azon részében, melly a hegyes bányavidékben lakik és van elszórva, hogy a megyei törvényszéknek egy osztálya Nagy- Bányára tétessék át, hol különben is járási bíróság lesz a bá­nyaügyek végett. Ez osztály állani fogna aztán 5 tagból t. i. a collegialis járási bíróból, a collegialis 2 ülnökből, és 2 bá­­nyászi tanácsnokból. — A státusköltség ugyan 2 ülnök fizeté­sével szaporodandik, de a politikai nyereség által, melly abból a köznép minden osztályára, mellyhez Mármarosmegye egy nagy része is tartozik, mulhatlanul háromoland, bőven ki fog pótoltatni. Ugyanis józanul kívánni sem lehet, hogy a bánya­vidéki ember gyakran járhatlan helyekről 10—12 mértföld­­nyi utat tegyen NI.­Károlyba minden legkisebb ügye elintézése végett. Ekkor bizonyára semmi jótékonyságát nem érzendené az uj törvényszéki bíráskodásnak, mellyet ő felsége magas kormánya az alattvalók boldogítására annyi jóakarattal czél­­bavett. Azért ennek létesülésével is merjük magunkat előre kecsegtetni , mert másrészről az iránt is meg vagyunk tel­jesen győződve, mikép lehetetlen, hogy mélyen tisztelt mi­niszteri biztosunk is ne leginkább azon megye közlakosságá­nak javára kívánná irányozni minden hely- s időbeli körülmé­nyeket bölcsen felszámító hivatalos működését, mellynek egy­kor olly gondos s igazságszerető főnöke volt! Miniszteri biztos úr akkor tájban, mikor e sorokat irók, N.-Váradon keresz­tül utazott el Békés, Csanád és Arad megyékben a debreczeni kerületi cs. kir. állodalmi főügyész Kovács István úrral, hogy e helyeken is, egyetértőleg, a törvényszékeket megalkotván, megerősítés végett hova előbb fölterjeszthessék. S e szavak után jut eszünkbe, midőn az említett megyéknek a főtörvény­­széktől­ roppant távolságát meggondoljuk: nem czélszerűbb lett volna-e a főtörvényszéket is illy körülmények közt inkább N.-Váradra mint Debreczenbe helyezni át? A szegedi és oros­házi ember kétségbe fog esni, ha majd sáros és esős időben ezer fáradsággal tett hosszú utazás után még azon bosszúság­gal is kellene találkoznia, hogy a híres nagy Debreczen egyik legfőbb utczáján , mellyet talán N.-Várad utczájának hívnak, kigázolhatlanul elakadlan, s csak úgy vállhegyről fogja hidegen nevezni nyomorúságát a mellette elballagó cívis. N.-Váradra legalább minden részről csinált utakon lehet bejutni, a Sebes- Körös , melly a várost ketté hasítja, szinte olly nagy fontos­ságú egyik előny, hogy azért könnyen lehetne feledni Debre­czen városának vizetlen homok tengerét; aztán , mert valljuk meg igazán, itt is az a legfőbb körülmény s alapok , hogy N.-Várad inkább közepén fekszik a kerületnek, mint Debreczen. Solt melléke, május 26-kán. Igen nehéz a népnek (plebem voco etiam togatos) egyszer megszokott regényes álmaiból kiábrándulni. Kisértse meg bár valaki az illy fogalmakat, vagy helyesebben álomképeket ke­belében , mint tiltott szerelem gyümölcsét némi ingerült előszeretettel — ápoló polgártárs előtt, igaz nevén nevezni; minden szóváltás nélkül fejet birezent, s ha ajakot nem pityi­tyeszt, legalább szánakozó vagy gyanús félmosolylyal néz vé­gig a kisérlen. A Debreczenben, Kecskeméten, Baján, és még isten tudja hol hagyott, fölszólítással teli ládákról, ezen föl­­szólitásokban a magyar ügy állása felöli hiteles tudósítások­ról , orosz határon (Talán égből hullott) magyar seregek ál­tali győzelmekről, olasz határokon rokonszellemű porosz, és hasonló és magyar sereg (ugyan hol veszi magát?) diadaláról, szitytya magyarokról, kik roppant nagy fejűek, és ha szájokat eltátják, roppant fuvallatukkal egy dragonyost is lovastul föl­forgatnak, s t. ef. mondák, mellyek értelmesbeket nemhogy nevetésre, de sírásra fakasztanak; nem máskint, mint — né­­melly föltalálható első nyomatok bizonyítása szerint a holmi szegény rongyos honvéd-öltöny, vagy legalább egy kiszol­gált honvéd-bakancs viselésével hitelesített kéregető egyének által koholtatnak, s a hiszékenyek eb­be adatva azért hozatnak forgásba, mert a szegény kéregető a nyomor et comp. bor­zasztó autonómiával szerkesztett tanintézetében az életbölcsé­­szetből a többek között — jól betanulta­­m e czikket, hogy: a féltő titok színe alatt nagy szepegve, de bizalmasan közlött minél meglepőbb hír, bizonyos communismusi kapcsolatot von a közlőnek és közlést elfogadónak keble körül. A drága éltet koc­­­káztatva bizalmasan nyilatkozó pseudopostolok kövér falatot, s a vért lázas forrongásra csiklandozó hit egészségéért egy — talán a pincze legbelsőbb rejtekében tartogatott—üveg henger több­re bátorító nedűjét kapja számítása szerint sikerült jutalmul. E napokban az illy­ámítások többféle világos megczáfolásai mutatkoztak e tájon. Több levél jött Pármából, és az olasz ha­tárokon hadi szolgálatban álló honfiainktól, mind elég bő, több tárgyakra kiterjedő és szabad előadással, de olly hangulatú tartalommal, hogy ottani fölebb említett színezetű mozgalmak­ról csak elfogult vagy magát önkéntelen ámítni akaró álmo­­dozhatik. Jöttek haza hadi éveiket kiszolgált honfiaink ugyan­csak az olasz határszélekről, kik még a messziről jöttek ki­váltságát felhasználva sem szólnak olly eseményekről, millyek épen az ő elindulásuk idejéről, már onnan villany-telegráf ál­tal, bizonyos hírkovácsoknál tisztára világosult és kerékgyár­­tóműhely-féle casinókban faragott zugpolitikusainknak rég meg­küldettek. Legközelebb köztudomásra van ő felségének Trieszt vidékéni utazása fegyveres sereg kísérete nélkül.­­ de mind hiába! csak tudják ők a mit tudnak! Egyébiránt az illy regék­nek és birkodolásoknak megvan saját idejük, mint a meleg eső után sűrün­ tenyésző gombafajoknak, s ezek tulajdonkép nem tesznek annyi kárt, s nem ingerük a nép kedélyét annyira, mint némelly közbecsültetést avagy csak jó nevet is soha ki nem víhatott egyéneknek szemtelen föltolakodása és bosszantó fenyegetőzése, hogy ők magashelyről meg lévén bízatva, majd figyelemmel kisérik az elöjárókat és tisztviselőket is, ezen analphabetus hősök­ majd be fognak jelenteni ennyi és ennyi egyént mint krypto-kossuthianust, ők vasra veretik, több évi tömlöczre büntettetik, agyonlövetik sat, kik az ő magas sze­mélyük ellen szólani merészkednek, vagy nevén szólítani a tettet, mit nyilván elkövetnek. Midőn jellemtelen, tudatlan és értetlen emberek ekép berzenkednek és a nép előtt pártfogol­­tatásukról szólnak, és még fenyegetőznek, ez okvetlenül el­­keserültséget okoz, és épen nem szül s nem is növel olly igen kívánatos bizalmat. És az illyeket becsületes ember rendre utasítani sem igen meri; mert ki tudja mégis, várjon az ily i­lyeket mint teljesen nem ismerteket, de föltolakodva bizonyí­tott készségüeket, vagy tévedésből ajánltakat, nem pártfogol­ja-e elly hatósági egyén, kit az igaz érdemnek hódolni kész magyar, csak távolról is kedvetleníteni épen nem akarna. BUDAI LEVELEK. II. Szent tiszteteket pontosan telje­sítsétek , mert általa a hívek lelki üdve biztosíttatik, a polgárzat köz­java elömozdíttatik, az emberiség boldogságra emeltetik. PAULIN. — L — Nincs szebb, magasztosabb, s emberiséget boldogí­­tóbb hivatás, mint a papé, ha azt pontosan teljesíti. Leirhatla­­nok azon fájdalmak, mik közt annyiszor elájul az anya, mi­előtt gyermekét megszülné. Leirhatlanok a szülő éles kínai, miket szenved, midőn szíve alól a méh sötétéből magát kitépni s világra szakadni készül az ember. — Az anya jajai a kis polgár sírásán akadnak meg; ekkor egyszerre felejti, hogy azelőtt mit szenvedett. Néma, forró csókokban tudatja a szív kimondhatlan szerelmét. — Anya mellén pihen a parányi szü­lött, mint gyengült vándor, ki más világról szerve jönni örö­­ködvén, elfáradt. — Az anya vele nyugszik. — Az anya melle olly puha ágyút szolgál a kicsi vándornak, mint édes tápul az emlőnek éltető teje, s mint meleg takaróul a szív hő szerelme. — A mellen édesebb álmát alszik, mint fog valaha többé. — Az anyai szív repes örömében­ szenvedett kínai egyszerre örömbe temetvék, sirásójok s eltemetőjök az, ki okozójok volt. — Az anya szíve, olly kicsiny, olly könnyű, s kedves­nek érzi a terhet maga fölött, mint nagy, nehéz, és fárasztó volt, míg alatta rejtezkedék, s mig alóla kibontakozók. — Keb­lén szivének magzata, bádgyadt szemeivel rajta mereng, sze­meiből néha egy egy könypereg gyermekére — nagyszerű lát­vány e helyzetben látni az édes anyát ! Lelkének gondolati a legszentebb imához hasonlítnak. — Mysterium szive — szent mysterium lelke — sír, azt hinnék azért, mert gyermekét megszülé, vagy siratja, hogy születik. Pedig nem. Zárt levél-

Next