Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-15 / 80. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr.50 kr.­­ Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ 5­ 5 80. Szerkesztési iroda : Dzi­ntcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívéyi alakjában mindennap, délesti órákban. ............... Szombat, jun. 15-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit­sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­m­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. M­a­g­á­n­v­i­t­á­k háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Előfizetési figyelmeztetés a fe­l­iSI 1 B­A. E­L­O 1850. másod-félévi folyamára. -----------------­ Irányunkat t. olvasóink ismerik. Az e szavakban fejezhető ki röviden: BIRODALMI EGYSÉG. ALKOTMÁNYOSSÁG. NEMZETISÉG. A bíród, alkotmány mielőbbi megtestesítésére hatni, a MAGYAR nemzetiséget emelni, de a birodalom- s különösen hazánkbeli többi nemzetiségek egyenjogúságát is tiszteletben tartani. Intézkedtünk — és reméljük, hogy intézkedésünknek kellő sikere leend — miszerint Bécsből, Berlinből, Hamburg- és Londonból eredeti levelezésekkel érdekesítsük lapunkat, Pá­­risból pedig egy másik levelezőnk is ígérkezett. Az előfizetési feltételek lapunk homlokzatán olvashatók. — Helyben előfizetést elfogad KIADÓ-HIVATALUNK és EMICH G. ur könyvkereskedése. Vidéken leendő árulását egyes számainknak jövő júliustól kezdve: ARAD, DEBRECZEN, GYŐR, KOLOZSVÁR, NAGY­VÁRAD és SZÉKES - FEJÉRVÁR városokra szo­rítottuk. Ingyen mellékletképen adunk ezentúl MINDEN hivatalos RENDELETET (az ívekre terjedőt sem véve ki, mint péld. a VÁLTÓRENDSZABÁLY volt), és MINDEN KÖZÉRDEKŰ hirdetményt, a hivatalos lap után, nagy k­ edrétben úgy, hogy t. előfizetőink azokat, ha tetszik, külön füzetekbe köttethetik össze. Budapest, június 15-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK, Berlin, jun. 12. A „Constitutionelle Corresponded“ szerint a fejdelmek collegiuma ma tarta első ülését az ügy­rend megállapítása és tárgyalására nézve. Porosz­­ország vette át az elnökséget. Erre megjegyzi a „Con­­stitutionelle Zeitung“ , hogy az Unió-minisztérium, melly Schleinitz és Manteuffelből áll, nemsokára meg­kezdi tevékenységét. M. Frankfurt, jun. 12. opcent. metall. 7878, 4. pc. 6872. Váltókeret Bécsre : 100. Iserlohn, jun. 12. A májusi­ perben vádlottak közöl vétkesnek nyilatkoztatott 11, a többi, s ezek közt Schuchart is, fölmentetett. Az esküitek el­be 209 kér­dés létetett. A Pester Zeitung mai (141.) számában Babarczy Antal úrnak egy nyilatkozatát olvassuk, mellyben a Pesti Napló 73. számában megjelent Csanádi levélről — mellyet a Pester Zeitung is átvett — mondatik, mintha az állítólagosan származnék Csanádból. Bizonyossá tehetjük Babarczy Antal urat, hogy azon levél csakugyan és valóban Csanád megyéből, még pedig annak * * nevű helyéből jutott hozzánk, olly ismerős kéztől, hogy mi azt kivonatosan adni, nem késhettünk. Megvan még a levél eredetben, ha tetszik Babarczy Antal urnak, meggyőződhetik szár­mazása valóságáról — de nem írója kiségéről, ki egyébiránt fogja tudni megvédeni állításait. Mi Babarczy Antal úrnak azon kívánságát illeti, hogy a lapok, mellyek a kérdéses Csanádi levelet közlöt­­ték, közöljék szinte fönebbi említett nyilatkozatát is, kije­lentjük , hogy mi magyar ember német iratainak ma­gyarítása végett fordítót bizony nem tartunk, s igy Babarczy Antal úr ezen kivonatát ez úton nem is tel­jesítjük. — Egyébiránt, úgy látszik, hogy B­­ár maga sem akarja, hogy nyilatkozatát a Pesti Napló közöl­je, mert, ha akarta volna, akkor nyilatkozatát szer­­kesztőségünkhez küldötte volna be mindenekelőtt, még­pedig magyar nyelven, már csak azon oknál fogva is, hogy a csanádi levél, tudtunkra, legelőször a Pesti Naplóban jelent meg magyarul! Ezt m­­ár nem tette, s így azon jogától, mellynél­fogva követelhető, hogy nyilatkozatát közöljük, ön­ként elállott, s minket a közlés kötelességétől föl­mentett. Tudjuk okát, miért nem téve ezt. Babarczy Antal úr nem olvasván a Pesti Naplót, csak a Pester Zei­tungból tudá meg, mi van a pesti-naplós csanádi le­vélben, mert a Pester Zeitungot, meg, mint látszik, csupa nemzetiségből, figyelmesen olvassa. Ez szép tőle! Ezen eljárása azonban nem eredeti, hanem tisztán utánzása egy régi taktikának. - Nil novi sub sole! csak a szerepek változtak. A nyilatkozat bel­tartalma minket nem illet; szóljon ahhoz­­. levelezőnk, ki a tényeket, mellyeket felho­zott , bizonyosan jól ismeri. — Kül alakján nem cso­dálkozunk. A hangulat, melly azon szétömlik, mutat­ja, hogy a régi pártszenvedély bizonyos uraknál 1850- ben is megvan az ő teljes erejében. Ez természetesen, lehetlenné fog tenni minden közeledést, minden egyet­értést akkor is, ha majd alkotmányos téren mozog­hatunk. S pedig ez bizony nem fog nagy javára lenni megint a Hazának — ha valóban hazafiság volna is szülőanyja, mint állíttatik. Adjuk ezennel, mint hazánkra nézve igen nagy ér­­dekűt, K. Krausz pénzügyminiszter úrnak előterjesz­tését a közbenső vámvonal megszüntetéséről, mellyhez legközelebb szólni fogunk: „FELSÉGES! „A birodalmi alkotmány 7-ik §-sza azon fontos rendelkezést tartalmazza, miszerint az egész birodalomnak egy vám- és kereskedelmi területet kell képeznie, s hogy a közbenső vá­rnak , hol illyenek a birodalom egyes területrészei közt je­lenleg léteznek, mihelyt lehet, megszüntessenek. E két elv közöl az első, a külfölddeli forgalom tekintetében már előbb az egész birodalomra nézve — Dalmatia kivételével, hol külö­nös vámjegyzék áll fen, s a vámkizárásokéval — érvényt nyert. Ellenben a belső forgalomra nézve a kül ellen vámvo­nallal körülfogott nagy vámterület, 200 mértföldön fölül hosz­­szú bel vonal t. i. a közbenső vámvonal, két nem egészen egyenlő részre van felosztva, mellyek közöl egyik Magyar- Horvát- Tót- és Erdélyországot, a Vojvodinát, s temesi Bánátot, a másik pedig minden más, a kül ellen közös vám­kötelékbe foglalt országokat s területrészeket foglalja ma­gában. „Az áruk s általában a tárgyak, mellyek a közös vámterü­let mindkét felének egyikéből a másikba vitetnek, még min­dig be- s kiviteli dijak alá helyezvék, s általában a közbenső­­vonalon keresztüli forgalom a vámkezelésnek, s ennek tekin­tetéből szükséges megszorító rendeleteknek van alávetve. A miniszteri tanács szüntelen fáradozott teljesedésbe hozni azon föltételeket, mellyek nélkül a benső forgalmat ezen fölötte ártalmas és terhes kötelékektől felszabaditni lehetlen. „A föltétel, mellybe minden más e czélrai előintézetek öszpontosíthatók, azon elvnek végrehajtása, hogy az összes birodalom minden része és lakosa a közös terhekhez egyenlő mértékben járuljon,m olly elvnek, mellynek teljes s kivétel nélküli végrehajtása nélkül sem mindenki egyenjogúsága, mint életerős igazság, magát érvényessé nem teheti, sem a birodalom azon belső erőt kifejteni képes nem leend, melly tömérdek segédforrásiban létezik. E czélhoz szorosan ragasz­kodva, javaslatba hozatott, s Felséged méltóztatott jóváhagy­ni, hogy a közbenső­ vonalakon túl fekvő országokban az egyenes adó minden lakosra, a fenállott szabadítékok megen­gedése nélkül, kiterjesztessék, hogy a jövedelmi adó ott be­hozassák , s a földadói kataszterre nézve fenálló alapelvek al­kalmazásánál az igazság követeléseinek megfelelő földadói rendszer ideiglenesen életbe­ léptettessék. „E nagy rendszabályokkal­ összeköttetésben s a közigaz­gatási hatóságok czélszerű elintézésében az előkészületek azon országokbani közvetett adóztatás rendszabályának töké­­letesbitésére, annyira haladtak, hogy már meghatározható azon időpont, mellyben az adózásbani ártalmas egyenlőtlensé­geket , s azzal a közbenső­ vonalon túli viszonyos forgalom felszabadításának legfontosb akadályait elhárítni lehetséges leend. A FESTI NAPLÓ KŐTÁRA. A ROMÁNOK. NÉP­ISMERTETÉS. A románoknak Magyarország keleti és délkeleti megyéiben, ide értve az oláh végvidéket is, összes népessége 5—600,000 lelket számlál. Eredetiségére ugyan egy törzs, azonban a­hány megyében lakik, majd ugyanannyi szóejtést vagy is dialectust követ. Krassó megyében s a végvidéken lakók, a román­ törzs eredeti szokásait és nyelvét maiglanis bírják, holott Arad és Temes megyében, a Maros folyam mentiben lakóknál, neveze­­tesb eltérésre akadhatni; és tapasztalható azon különbség, mellyel e nemzet vegyítve más ajkuakkal, helyenkint elkor­­csosítja és elferdíti szavait, például Biharmegyében feltűnő, hogy elegyítve használja a magyar szót, péld. „Szkigye kapu ke gyeszfuge m­arheo“ (tedd, vagy zárd be a kaput, mert a ka­szálóra fut a marha). De ugyanegy megyében, a táj, egy völgy, mint egy mesgye, különbözteti az ottaniakat imezektől, olly eltéréssel, hogy más viselet, nyelvkiejtés, mód, szokás honol; például Bogschán bányaváros tövében, Vasztován, szaraczen-törzs lakik, vise­letre , testalkatra és kitűnő női szépségre valamennyit felül­múlja , tisztábban és szebben is beszéli anyanyelvét. A végvidékiek, helyzet-, állapot- és rendeltetéseknél fogva is eltérők. Itt azonban csak a megyei s leginkább a bihari, aradi, temesi és krassói lakosokról és azoknak természetes szo­kásai, ipar,nevelés és politikai képességekről, — amennyiben lehet — fogunk terjedelmesebben értekezni. A román, természetes hajlamánál fogva, elöljárói, vagy a tisztes­ek előtt alázatos, egyébiránt könnyelmű jellemére, uralkodásra vágyó, s e czélját nagy áldozattal is elérni törek­szik; a helységbiróságra formális korteskedést „a­la megye“ űznek; illyenkor a lakomák egymást érik, a választásnap elő­­estvéjén azt szokták mondani, hogy a helységben „az ördög lánczczal jár“; s igazuk van, mert sok becsületes gazdagabb családnak sírja — a vetélkedés, és közönségesen a bíróul el­választott is áldozata uralmi vágyának; mert a pazarlás, és ren­des számolás nem járnak karöltve — és biró uramnak sokszor házába és telkébe kerül a tisztes szolgálat. Vallását, a legszigorúbb értelemben véve, megtartó, sőt vakbuzgó és babonás. A babona és jósló­ szerep az öreg asz­­szonyoké. A fiatalokat csodálatosan elámítják, és ezek meg­győződve hiszik a jóslat teljesülését; ennek következtében félénk, pulya és előítéletes lesz nagykorában. Innét ered azon kiirthatlan szokás, hogy a mi reá hatást gyakorol, — legyen az bármi — azonnal sövegét lekapja, s mintegy bámultában, háromszor egymásután, keresztet vet magára, s közben hozzá Isten nevét fohászszal rebegi; ezt teszi, ha szolgabiró elibe jut. Lelkipásztorához szító, ennek engedelmeskedő, és neki vakonhive. Vallásos buzgalmánál fogva, de egyéb elkövetett vétkiért is, a szabadulási, vagyis vétektőli feloldozó biteröt, a böjtölésben hiszi rejteni. A román kétharmadát az évnek, vallásos böjtö­léssel tölti el. A méltatlanságot, melly rajta elkövettetett, nehezen tűri, sőt természetes, vagy is inkább öröklött alattomos boszuállá­­sát „cinye mintye“ azaz, „tartsd eszedben“ fenyegetődzéssel tudatja, és legelső alkalommal, ha lehet, be is váltja; innét sok helyt, más ajkuaktól, cinyemintyének is neveztetik, ha a bosszúállást halál követte. Ezért annyira meg szokta tartani a böjti vezeklést, hogy kiaszik. Élelmi tápja a románnak közönségesen silány, még a síkon­­lakóknál is, a hegyek alatt silányabb, a hegyek között pedig gyümölcs, és kukoriczalisztből készült málé, tejjel (nemzeti étek), románul „mamaliga ku laptye“, mit imezek delicziának tartanak. A sikonlakó románok bátrabbak, műveltebbek, s kissé jobb földmivelők; — öltözetök"czélszerübb, és különbözik egészen a hegyiekétől. Az öröklött sok szerencsétlenséghez, melly e nemzetnek ádáz végzetül jutott, még hozzá járul két hitbeli szokása is, melly sietteti tönkrejutását. Az első a kiházasítási, a másik a temetkezési szertartás nagyszerűsége és az utána járó nagy öszvege a költségnek. Általánosan tudva van, hogy egy ház-, és negyedtelekkel biró — ha leányának, vagy fiának kiházasi­­tása házába, és reá egy halálozás, telkébe kerül — elszegé­­nyülésével mitsem gondol, csak a kiházasitás és végeltakarí­­tás, történjék nagyszerűen. Miután a románoknál a házasság átalában és rendesen a fiú­nak 15—16-dik évében szokott megköttetni, és e kornak ter­mészetesen gyámoltalanabb és ingatagabb önállási alapja van, tehát a szülők, s főleg az apa, már eleve kiszemeli és meg­választja fia vagy leánya számára a jövendő élettársat, gyer­mekének hite, tudta és beleegyezése nélkül. Ha öregapa van még életben s a háznál, akkor ennek e tekintetbeni eljárása és a választásbani akarata, a családra nézve szent, és szentül mégis tartatik; közönségesen olly szerencsés az öregek vá­lasztása , hogy úgyszólván példátlan a fiatal házasok között az elégületlenségi eset. A román, feleségét, csupa szeretet-és tiszteletből, mint mondani szokás, kezén hordja, s annyira gyöngéd kímélettel van iránta, hogy ha éjen át gyermeke nyugtalan, az anyát semmi esetre nyugalmában nem háborítja, hanem ő maga haj.

Next