Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)
1850-09-26 / 165. szám
tózkodó franczia emigratio, mellynek feje Ledru-Roum, ezzel és önmagával meghasonlott. Azt is beszélik , hogy Palmerston sokkal inkább tiszteli, sőt szereti a petersburgi kabinetet és törekvéseit, mint hogy azok ellen erélyesen föllépni bátorkodnék. Ő is úgy játszik, mint minden diplomata, a kiváncsi népnek ragyogó tükröt tart szemébe, s mig ezek kábultságukból felorsódnak, mig szemeiket dörzsölik, addig az ügyes státusférfiu kisikamlik a hálóból, s a nép végre is azt látja, hogy mit sem lát------! Jól értesültek azt is sugdossák, hogy a jövő parliament komolyan kérdőre vonandja Palmerston-t, különösen Cobden, különösen Slezingholsteini ügy miatt------! Szegény, tudom fél már előre, s kétesen néz a jövő zivatarnak elébe ! ! Berlin , sept. 18. A „Deutsche Reform“ban olvasom épen , hogy a kurheszszeni herczeg, azon éjjel, midőn Hassenpfluggal elhagyd fővárosát, ezzel még erős szóváltásban volt, s midőn elhallgatott, premier minisztere azt mondá neki: ,,Adja meg pénzemet herczeg — én megyek.'’'’ — Valóban, ha a hesszeni népre nézve elég komoly nem volna, hogy illy emberektől kormányoztatik, nagyot nevetnénk, részint a felérintett originális szavak miatt, részint, mivel itteni miniszteriális lapunk kénytelen illyesmit közleni. Ez újólag bizonyítja, hogy tegnapi levelünkben igazat mondunk, midőn olvasóinkat arra figyelmeztettük, hogy a porosz kormány fődolga most Hassenplngot a világnak úgy mutatni be, mint a mi ilyen, sőt minden apróságot felszedni, mi jellemtelenségét még azon emberek előtt is lefesse, kik politikai egyértelműségükért a személyt sem akarák feláldozni. Reméljük is, hogy fog neki sükerülni, öt, még herczege előtt is, lehetlenné tenni, mert a Reform háta mögé az egész porosz minisztérium akarata dolgozik, — ha eddig más constitutionális és demokrata lapok lehetőségében nem volt is — ámbár megtették a magukét — a „cara personalt a világgal megismertetni. — De természetes, a hatalmasok illyesmikre nem nagyon hajtanak , s csak az ünnepek után , midőn késő, s a vesztett népszerűség már vissza nem nyerhető, intézik a kormányzati gyeplőt másfelé. — De a többi kabinetek is Németországban átlátják, hogy milly veszedelmes dolog, ha csak egy szigolyában is a világnak, olly emberek ülnek a legmagasabb polczon, kik általános megvetésben részesülnek, minthogy általok s rólok a többi hatalmasokra is nem a legszebb fény sugárzik, s a nép nagy könnyen alkalmat részén ezen dolgokkal más történteket is összehasonlítani. Ez pedig keserű. És dolgoznak is mint a méhek, és küldenek depescheket mindenfelé, és tartanak miniszteriális conferentiákat — de mind hiába, mert lepleggel befedni a csúnyaságot, már csak azért sem lehet, mert azt szoktuk mondani, ha női fátyollal látunk, hogy nem szép, különben természeténél fogva arczát tőlünk el nem vonná. A fátyol pedig, melylyet használnak, egy régi elkopott, s aki nem vak, lát. — Késő most mondani, hogy ő benne hazudott s alacsonykodott, s hogy a herczeg bizonyosan (!) nem akarta annyira vinni a dolgot stb. stb., mert az egész világ ismerte H. személyességét, tehát hogy nem ismerte volna legjobb ismerőse ? ? Manteuffel, minisztériumunk lelke, miután a hesszeni dolgok végett több titkos tanácskozmányok tartattak, mellyekből a publikumnak tudtára még semmi sem esett, útját a Rajna felé vette. Úgy látszik tehát, hogy az itteni fensőbb régiókban már tisztában vannak a kis országgal; azaz: minden lehetőségeket megfontoltak és a teendőket megtették, különben a belügyminiszter nem hagyta volna el fővárosunkat, minthogy eddig is csak a hesszeni dolgok tárták vissza olly sokáig útjától. Rozsnyó , sept. 23. Nem csodálom, hogy a Pesti Napló szerkesztői egymás után megbetegednek, beteg világban hogy legyen egészséges, kivált hírlapszerkesztő. De a levelezők sorsa sem jobb, mert alig találnak valami irhatót, hacsak egy két csendőri kis történetkét nem akarnak írni, vagy azt, hogy katonák jönek mennek, hogy a hegyi utak szökevény menekülök s ezeknek firmája alatt rabló egyéb csavargók miatt, veszélyesek. Én — habár restelve gondolok rá, hogy hosszabb idő óta betűt sem irtam a Pesti Napló számára, — most sem tudtam volna mit írjak, ha a történet nem segít rajtam, a városunkba összeíró úrnak személyében, érdekes újdonság nem érkezik, olly újdonság, melly más helyeken is figyelmet ébresztett már. A Pesti Napló 149. 150. számaiban, a birodalomban engedményezett hírlapok statistikája nyomán kimutatni igyekszik, mennyi pártolásban részesül különösen a német elem; én el fogom beszélni, miként mer— a kormány világos rendeletének ellenére — az állodalmi tisztviselőségnek egy alárendelt tagja, az összeíró kiküldött, megbízásában eljárni úgy, hogy a nemzetiség rovatát, nem az illető egyének bevallása , hanem a magyar nemzetiség csorbításával, saját öszszeírói önkénye szerint tölti be. Eljárása illy forma: ha ki németnek vagy szlávnak vallja magát, a dologban nehézség nincs, sőt hiszen, tegnap vagy ma Ázsiából egyenesen ide szakadt ősmagyart is németnek vagy szlávnak ellenvetés nélkül írná be; de másként áll a dolog azokra nézve, kik a nemzetiségi rovatban magyarokul kívánnak állani. Mert, ha nevök német vagy szláv hangzata — s illy név városunkban elég van — akkor születés és származás a harmadik nagyapáig nyomoztatik, s kinek szerencsétlensége, hogy ő, vagy apja, tót vagy német helységből vagy megyéből származott ide, irgalmatlanul kitöröltetik a magyar nemzetiség rovatából. Így történt, hogy a helybeli evang. magyar gymnasium egyik tanítója, akaratja s írott bevallása ellenére németnek iratolt be, hogy magát magyarnak valló apa négy gyermekével, csak azért mert szepesi eredetű, németnek íratott, pedig uram fia, gyermekei nem is tudnak németül, ő maga pedig épen olly jó magyar mint német; más, mert apja liptói volt, akaratja ellenére családostól tótnak erőszakoltatott stb. — Másoknál legalább a rábeszélést kisérti meg s elbeszéli, miként ő Magyarországben töltött 46 évet s nemzetiségét, a németet t. i. még sem tagadja meg. Illy eljárást a minisztérium világos rendeletével megegyeztetni nem tudunk. A rendeletnek világos tartalma az, hogy teljesköru önálló ember, nemzetiségét maga vallja be — az összeirónak tiszte, azt feljegyezni; mert másként az egyesek jogát sérti, s gyanúnak és bizalmatlanságnak kaput tár, még akkor is, sőt tán inkább, ha külön instructiora hivatkozik, melly miként lehetne érvényes, ha a minisztériumi rendelettel homlokegyenesti ellenkezésben van, tán csak ő érti. — Mert azt nem lehet feltennünk, hogy a kimondott egyenjogúságot, a minisztérium így mellékesen meghiusítni akarná. A városi hatóság többszörös feljelentésekre e felsőbb rendszabályokba ütköző eljárást, melly ollykor-ollykor még gúnynyal s más valamivel is fűszerezve volt, egy részről a kassai katonai kerület parancsnokságának, más részről a megyei főnöknek följelentette; az utóbbi a járásbeli főszolgabírót ki is küldte, hogy a dolgot megvizsgálja és orvosolja. De az összeíró kiküldött consequens férfiú; tettéért annak helyén felelni kész, és was er geschrieben hat, bleibt geschrieben. Eljárása czélját és indító okát ő tudja legjobban. Talán hirt, nevet, s érdemet akart magának szerezni, azt híven kiküldőinek ezzel kedves dolgot fog tenni, s lelke magas gyönyörnek lángjától hevüljün e nagy szolgálatért, mellyet a birodalmi nemzetiségek egyenjogúságának hozott, midőn ő egy maga, csak Rozsnyón is százakra menő magyarokat téritett az egyedül idvezitő nemzetiségek aklába ! Másik tárgy, mellyet megemlítenem kell — pedig lelkem szomorú, hogy semmi, de semmi kedvezőt nem irhatok — az, hogy a rozsnyói püspök, a városunkban állomásozó vadászok kapitányát, mint térparancsnokot, felszólította , miszerint a várost a kihirdetett országos vásár megtartásától tiltsa el, vagy megtartásában akadályoztassa. A minisztérium 1. évben városunknak négy országos vásár tartására engedményt adott. A rozsnyói püspök azonban földesúri jogokra hivatkozva, a város térparancsnokához fordul, hogy, a minisztériumi engedménynek ellenére, a városi nyert joga gyakorlatában akadályoztassa. Kell-e ehhez commentár ? Cs. A bécsi lapok közük a pénzügyminiszternek előterjesztését az országos pénzügy igazgatóságát illetőleg Magyarországban. Mielőtt egész terjedelmében közlenék az érintett rendeletet, a bécsi Reichs Zeitungnak arról a véleményét közlendőnek véltük, a nevezett lap így ír: „Ezen a régi kamara, és jelenlegi ideiglenes kamarai igazgatás helyett szervezett hatóságok által, megalakitottak azon orgánumok, melyek az egyetemes koronaországok közt felosztandó adórendszer öszhangzásának keresztülvitelére szolgálnak. Alkotásuknak ténye nem csak pénzügyi, de politikai tekintetben is nagy fontossággal bír. Általa megszűnnek az állodalmi terhek egyforma elosztásának keresztülvitele iránt fenállott kételyek A magyar és szerb pénzügyi hatóságok alkotása ugyan az, melly az osztrák tartományokban fenáll, azon egyedüli kivétellel, hogy azok nem az illető helytartónak, hanem egyedül a pénzügyminiszternek vannak alárendelve. Magyarországra nézve 30000 mfldnyi területe miatt különös elnök fog az országos pénzügyi igazgatóság élére állíttatni 6000 ezüst ft fizetéssel és 3000 ezüst ft munkálati pótlékkal. Lakhelye Buda. Tisztviselősége ez igazgatóságnak áll: egy elnök, és alelnök 18 tanácsos, 18 titoknok, 36 fogalmazó, 12 fizetett, és 24 nem fizetett gyakornokból. A vajdaság és temesi bánság, részére ezen országos pénzügyi igazgatóság székhelye Temesvár leend , a három kamrai kerületé pedig Zombor, Becskerek és Lugos. Érdemlegesnek látszik azon határozat, hogy állodalmi és fundationális javak igazgatása is e hatóság körébe fog tartozni, mi által a lapokban régebben vitatott kérdés, ezen javak igazgatásának illetősége iránt, elhatároztatott. Az ezen szervezet által hibájuk nélkül hivatali illetményeikben rövidséget szenvedett tisztviselőknek egy úgynevezett kedvezményi év engedtetik meg, mert reményében senki nem csalatkozott. A komolyság, melly gondolatokat táplál, mint a felleg villámokat, soha sem birt ebben a társaságban, szellem-tagadásra vetemedni, daczára a való hév ölelésének, mivel a lélek, emelkedésével és értelmi világával, a kevélységet össze nem kötötte. Ilyen társaságban találta magát Tóbiás. A vidék és éghajlat szépsége szokatlan volt szemei előtt, nem kevésbé mint az emberek módja. Felkereste a vidék legelrejtettebb helyeit. Egy kies völgyben, mellyet egy tiszta folyam szelt ketté, s félkörben erdős hegyek rajzoltak — találta magát. A hegyek magassága, az erdők rengetege , folyam zuhogása, és a bokrok árnyából zengő madárdal; a völgy mesterséges nyílásai, mellyeken a természet teremtő ujja s az emberi művészet keze feküdt, egész lelkét elfogták Tóbiásnak. — A völgy fedetlen részén, hol a virágos mező, egy végtelen zónába nyúlt, pompás palota emelkedett. Úgy tetszett, minthha ilyen épületet, életében már valaha látott volna. A völgy úgy nézett ki, mint a Maros völgye; a folyam mint a Maros folyama; a hegyek , mint a délkeleti Kárpátok láncza; a sík föld mint a Marosspart rónája. Ő olt állott a kalászos parton, mirt a habok aranyport mostak ki, a sovak keskeny leveleire. A nap már lehanyatlott a hegyek megött, s a tiszta kék levegő , az alkony homályában úszott. Egy így piros felhő, mint szélbe dobott rózsa, száll el a levegőben s a magasan repülő daruk, felosztott rendben kavarogtak a felhő körül, míg az erdő leveles árnyában a füle misé, párját édes dallal hitta. Az imént leirt palotának , már csak homlokfalai fehérlettek át az esti homályon. Egy egy kósza csillag húzott egyenes vonalat, a levegő alsóbb nyílásában, mellyet a folyam, az égő tüneménynek utána rajzolt, hogy a másolat nem volt kevésbé szép, mint az eredeti. A szarvas mélyen vette be magát az erdőhajtásokba. Csak messziről hangzott ollykor egy vadászkürt , vagy a hajtásból visszatérő ebek nyivogása. A meddig a láthatár keskeny köre leborult, egy emberi alakot sem lehete látni. Maga Tóbiás át volt szellemülve az ábrándos figyelem és ihletség miatt. A láthatár karimáján itt— ott lobbant fel egy pásztorláz. A vidék csendes volt, hallgatott , mint a megterhelt lelkiismeret. Egyszerre, mintha csak a villám csapott volna a folyamba, egy csillag hullott le az égről, a susogó habok közepébe. Egy darabig ott maradt a felszínen, azután lesietett a víz fenekére. Tóbiás álmélkodással nézte a tüneményt s beljebb beljebb lépett a part széléhez. Mikor a csillag a folyam fenekére leért, elkezdett csendesen szállani, a habok-e, vagy szárnyai vitték, Tóbiás nem tudta többé megkülönböztetni. Szállott, szállott, mindig feljebb szállott, és röptével nőtt ragyogása. Mikor már megint a felszínen lett volna, egyszerre csak átváltozott egy tündér-leánnyá; könnyű volt, mint az aether aranyhajáról, melly beárnyékozta fedetlen vállait és hullámzó kebelét, a viz, gyöngyökben csepegett le. — Homloka, mint az alabástrom; szemei ragyogtak mint a csillag, és arcza ollyan volt, mint a friss hó, a mellyre eleven vér cseppen. Tagjairól könnyű patyolatruha folyt le, mellynek finom szálain a test életszine átlátszott, mint mikor egy eltépett fehér fátyolon át, mellyet a bokor tövise leszakasztott, a rózsa színe átpiroslik. Egy nagy tengeri csigából készült diadalkocsiban állt, jobb kezében arany-pálczát tartott, bal kezében két fehér hattyú gyémánt gyeplőjét, melyek kocsijába ezüst-istránggal voltak befogva. Tóbiás annyira meg volt lepetve, hogy nem tudta mihez fogjon. Végre, a fejére talált a szegnek. Kezdte lehúzni csizmáját, öltözetét levetkőzni, csákóját eldobta a fűbe. Még a fringylát is letette. Le volt fegyverkezve. — Megindult mezítláb és meglehetős pongyolában , mint egykor Mózes a csipkebokor felé. Mikor már a vízbe akart rohanni — — Halandó, szólt a tündér — bárki légy ki e szent folyamba tisztátalan lábakkal akarsz lépni, az első hullám érintésre halál fia vagy. Kötözd fel a te saruidat és távozz. Nagyobb dolgokat kell véghezvinned, mint Jason véghezvitt, míg az aranygyapjunak birtokába jutott. Hozd nekem , ne a hadi kalandok , de a szabadság és polgári dicsőség aranygyapját, akkor bevezetlek, ama palotába hol tündértársaim laknak. Nagy tettek nélkül társává ne kívánj lenni a nagyoknak. A dicsőséget nem bírják meg a gyenge fejek. Tóbiás nem akart egykönnyen tágítani, hanem ahoz készült hogy a folyamat kiigya, ha már meg nem lábolható. Egy illyen gyöngyért kiinnám, nem ezt a folyamot de a tengert is, kiáltás letérdelt, hogy ajakát a partnak neki fektesse. — Tantalusi kin az, a mihez fogsz, gyenge halandó. Azon forrásból, honnan csak istenek isznak, nem szabad neked merítened. Keresd fel a lélek rejtett forrásait, s ha szellemed szárnyai fel a csillagokig visznek, szakíts le egyet azokból, mert e vízből csak csillagpohárral szabad merítened. Kövesd a nagyok urait, s midőn a dicsőség felemel, felemelünk mi is. Az istenek is csak az erőset és nagyot segítik. Tóbiás összeborzadt a lehetetlenség előtt s hivatkozott azon dicső tettére, midőn őse szellemét a temetőben felszabaditá. — Folytonos és kitartó tettek jellemzik a nagyokat. Ki az első dicsőség borostyánain megpihen, az maga vette el jutalmát s többet ne kívánjon. — Legalább a nevét mondja meg, kiáltott Tóbiás, hogy kebelembe zárjam és általa éljek. — Az égieknek nincs neve, mint nincsen a jótéteménynek. Tóbiás látta, hogy mindenből kifogy , a folyamot nem szabad érintenie mert belesül. Istenasszonyának nevét nem szabad ajkára vennie, az a paradicsom tiltott gyümölcse. Még is csak akart valahogyan hozzá férni. Egy mezei virágot kapott fel s azt a tündérnek dobta. A mint a virág vízbe esett, a csillaggá visszaváltozott tündér leszaladt nagy hirtelenséggel a folyam fenekére. Folytatjuk VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest, sept. 26. Nemzeti színházunkban, ma csütörtökön adatik : DON CAESAR DE BAZAN dráma 5 felvonásban, irta Dumanoir és Denneri, francziából fordította Diósi. —s Végre megérkezett hozzánk is az őszi eső. Addig szomorkodott az idő, addig változott hol igen hidegre, hol igen melegre, hogy már most egészen siránkozásra hajlott s amint látszik huzamos ideig tartand kesergése. A szüreti vigalmak látogatói nem igen örülnek e szomorú változásnak, valamint a sétáló közönség egy része sem igen bánná, ha megszabadulhatna tőle. De bezzeg vigadnak ám a molnárok, kiket már annyira kinzott a rég tartó szárazság, s a Duna vizének igen tetemes a pálya, hogy ide-tova meg kellett volna szökniök viz nélküli malmaikból. — Mi és velünk együtt más lapok is — már szinte egy hónap előtt összeadtuk Stégert és Szimanszka Leona kisasszonyt, rájok mondottuk az áldást is, mellyel Isten a paradicsombeli házaspárt megáldotta. Azonban a hír sokkal előbb járt a valóságnál, melly csak e napokban érkezett hozzánk. A ifjú pár tegnapelőtt esküdött meg a józsefvárosi templomban. — Ma reggel egy csinosan öltözött fiatal gavallér egy úrihölgy kezéből a pénzes tárczát rakta ki csak úgy szó nélkül. És amint kiragadta, még csak el sem búcsúzott, hanem nyállá változva futásnak eredt. Hanem ha ő nyál volt, lett ám nyomába agár, és se nem egy, se nem kettő. Az ötpacsirta utcza szegletén már nagyon szorult a fiatal utazó dolga, tehát jónak látta a tárczát eldobni. És azzal megmenté magát, mert üldözői a tárcza után kaptak s ő az alatt odább iramlott. —s Dobsa Lajos jeles drámája Bruman marquis holnap után kerülend színpadra. Reméljük, hogy a közönség minél nagyobb számmal fog megjelenni az előadás gyönyöreinek élvezé