Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-22 / 187. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 ír. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre • 15 „ — „ „ Egyes szám— „ 4. , A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyesszám— „ 4 „ „ ISZ­M Kedd, October 22-én. Szerkesztési iroda : Őri-utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magán­vi­ták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Budapest, octob. 22-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Berlin, oct. 18. A börze kevesbbé élénk. Bécs: 84%. __oct. 19. A porosz király Paskievits-Erivanszky herczeget az első gyalog sorezred tulajdonosává ne­vezte ki. Amsterdam, oct. 18. 5% met. 76%; 21­% ■ 40%; új 80%. Paris, oct. 18. Az állandó bizottmány jegyzőkönyv­be igtatja a minisztérium elleni rosszalását a Constitu­­tionnel-nek egy czikke miatt, melly a Moniteurban kö­­zöltetett. A javító törvényszék az Uniters-t egy alá nem írott czikk miatt fölmenti. Nyolcz hírlap nem je­lent meg a fellebbviteli törvényszék előtt, a tárgyalás elhalasztatott. Gioberti Párisba érkezett. 5% rente 92 fr. 95 cent. 3% 57 fr. 80 cent. Kasszel, oct. 19. (3 óra) A fötörvényszék Oetker szabadon bocsáttatását kívánja, s az alkotmányrai hi­vatkozás mellett a parancsnokhoz fordul. A parancs­nokság Bardeleben kezéből újra visszament Helm­­schwert­ébe. Ez utolsó a fötörvényszék felszólítására még nem válaszolt. Duysing Wilhelmsbadból visszaér­kezett, hová hír szerint ismét visszahivatott. Pest, oct. 22-kén. Megígértük e lapok 184-dik számában , hogy elmondand­­juk mind­azokat, miknek életbehozatalát szükségesnek — ez gyenge szó ! — elengedhetlennek vélünk arra , ha a jövőt a lehető legszilárdabb alapra: egy felvilágosult, öntudattal s önítélettel bíró, a szív sugalatát nem vakon követő népre akarjuk fektetni, ha a népnevelés ügyét valóban üdvhozólag akarjuk rendezni.... És előttünk ezen ügy sokkal szentebb, sokkal méltóbb a legmelegebb felkarolásra, sem hogy ez ígé­retünket örömest meg nem tartanók. Mondok, hogy a népiskolák szervezetének szabadnak kell lennie, azaz ollyannak, mellyből minden egyoldalú önkényes túlhatalmaskodás ki legyen zárva. Ezen kívánalomnak következményei: először, hogy a nép­iskola a nemzetgyűléstől vezérelt állam­intézet legyen , minek okait s hasznait a bevezetőleg érintett czikkünkben eléggé ki­fejtettük; — másodszor, hogy a népiskola önálló helyzetet foglaljon el, azaz, hogy ne függjön senkitől, mint suprema instantiában az alkotmány világos szava szerint — a nemzet­gyűléstől, azután pedig azon főnökeitől vagy vezér­ hatóságá­tól, mellyel ugyancsak a nemzetgyűlés egyetértve a birodalom oktatásügyi miniszterével nevez ki számára, melly utósának, mint normális időben csupán végrehajtó alkotmányos hatalom tagjának, fenmarad azon joga vagy inkább kötelessége, a charta 86. s 88. §§. értelmében a nemzetgyűlés által hozott ez ügy­­beni törvények pontos végrehajtását eszközleni, s fentartásu­­kon szigorúan őrködni; — hogy továbbá menten tartassák minden politikai és rendőri — főkép titkos — befolyástól; — s hogy végtére, vagy inkább különösen szabad legyen az egyház irányában. Azt mondjuk különösen, mert ha azt akarjuk, hogy a nép­iskola csak valamiképen is használható gyümölcsöt hajtson, nem szabad a népiskolának többé csupán az egyház uszályá­nak tekintetni, s ezen tekintm­ény szerint bánni vele, ámbár a vallásosságot belőle kiszorítani nem szabad. El kell ismerni, hogy a népiskola egy sajátos, önálló szer­­vezményt képez, melly mint minden egyéb szervezmény kö­veteli, hogy önlegesen mozoghasson s fejlődhessen, ha sike­res, üdvös működést kívánnak tőle, nem pedig, hogy egy másik szinte másodrendű szervezményt — mert elsőrendű csak az állam, a társaság maga — feltétlenül, vakon kö­vessen önleges mozdulataiban. Ezen feltétel által mi még korántsem kívánjuk azt, mint fen­tebb is érintek, hogy az egyháztól megtagadtassék minden befolyás, minden segédműködés a népiskolára nézve... mi utópiákat nem szoktunk írni; a szélmalomharczot sem tart­juk igen mulatságosnak és azért az alapjogok 4. §-a ellen, mellyben mondatik „a vallásoktatásról a népiskolában az illető egyház vagy hittársulat gondoskodandik“ semmi kifogásunk sincs; — úgy szinte eszünk ágában sincs az óhaj, miszerint az egyháznak, őt joggal illető aránylagos contingense kizáras­­sék a népiskolák szervezetét tárgyaló tanácskozmányokból, mellyekre — itt csak mellékesen legyen mondva, ámbár óha­jaink egyik nem legcsekélyebb pontja — szükséges, hogy legnagyobb részt világi , s szakértő emberek hivassanak meg. Mi tehát az egyháznak jogait legkevésbbé sem­ akarjuk csor­bítani, úgy szinte ellene m­éltántalan agitatiót nem költeni.... Az elsőt nem, mert szent előttünk minden jog úgy mint kíván­juk , hogy a mi jogaink szentek legyenek minden más előtt. A másodikat nem, mert nem vagyunk barátja az i­lyen olcsó liberalizmusnak. Ha azonban mégis követeljük, hogy a népiskola szabadít­­tassék fel az egyháznak való eddigi alárendeltségéből, ez nem történik azért, mintha tagadnók, vagy nem ismernek azon tekintélyes kölcsön­hatást, mellyet az egyház s népiskola mű­ködése egymásra gyakorol, hanem mert meg vagyunk győ­ződve , miszerint ezen viszony, bármilly bensőleges legyen is, nem követeli a népiskolának az egyháznak való alárendel­­tetését; sőt inkább gyümölcsözőbb, háborítlanabb leend, ha ez is, az is egymástól függetlenül működendhetik, minthogy két szabad közlet mindig természetesebben és buzgóbban fog egyesülni, — a­hol egyesülés megkivántatik, — hogy a népet együttmunkálva felvilágosítsa, oktassa, kiképezze. Még egy észrevételünk van egy ügyben, mellyet el nem hallgathatunk, és az a nemzetiséget illeti. Az alapjogok 4-dik­e. azt mondja : a népiskola akként leend rendezve, hogy a vegyes lakosságú országrészekben azon népfajok is, mellyek kisebbségben vannak, megnyerjék a szükséges eszközöket nyelvek ápolására és az abbani kiképzésekre.... Nekünk ez ellen sincs kifogásunk... Be van bizonyítva fényesen, és száz ízben, hogy e honiak lakosa beszélhet csupán tótul vagy csu­pán németül, szive azért mégis magyarul érez; mindamellett joggal követelhetjük, hogy nem ugyan rendezése a népis­kolának, de az abban használandó oktatási nyelvnek minősége a községek szabad választására bizassék, mert elsőnél az ál­lam joga, melly semmi akarom- vagy nem-akarom­nak nem vettethetik alá, a másodikban pedig csupán olly személyes jog forog kérdésben, mellynek használása vagy nem használása mindenki szabad akaratában áll, és kell is, hogy álljon. Berlin, oct. 16. T1 A „Magyar Hirl.u levelezői úgy látszik néha néha politikai anyag hiányában lévén, azzal fűszerezik soraikat, mi közön­ségesen az olvasók és az illetők izét elszokta rontani. Ha igaz is, hogy a világon semmi sem érdekelheti inkább a magyar ol­vasót , mint tudósítások azok felől, kik szétszórva a föld há­tán , magokkal vitték egy részét a honmaradtak szíveinek, még­is ismerünk ollyan dolgokat, mellyekről hallgatni köte­lesség volna. Sokszor mondhatnék : ha hallgatsz, bölcs ma­radsz, de késő, minthogy az újságvágyat kielégítő már meg­írta azon történteket, mellyek ha kinyom­tatvák, közönsége­sen a barátot baráttól elszokta idegeníteni, s a kibékülést le­­hetlenné teszi. — Régi dolog, hogy az emberek szerencsét­lenségükben egyenetlenkedni szoktak, de mivel ennek psy­­chologiai oka vagyon, mindent el kellene követni, hogy a nemszerencsések szívük rendeiből, a többi emberek nagy része ollyasmit ne olvasson ollyan időben, mellynek folytán azt felfogni s megítélni nem bírja. — Sapienti sat. Városunk tegnap ezer meg ezer helyen égett, de azért tisz­telt olvasóim meg ne ijedjenek , mert sem a nagyszerű mu­seum , sem más raktárai a tudomány és művészetnek lángok A PESTI NAPLÓ MÍJTÁRA. LILIPUTI TÓBIÁS DE EADEM. REGÉNY. VI­dik Fejezet. Liliputi nagyszerű ismeretsége Európa első rangú notabilitásaival. Folytatás. ■) Történt, hogy a fejedelemnek országos ügyben, Kolosvárra kellett mennie. Az indulásra rögtön megtétettek a készületek. Ákos és Geréb elhalasztották a párbajt. Geréb azon emberek közé tartozott, kiknél a heves vér uralkodott a hideg értelem felett, hamar szegülnek ellen, és hamar hül ki boszurok. Bizonyos lágysága a szívnek, melly nem tud halálból szeretni, vagy gyűlölni. Az illyen emberek, ha kitisztulnak, mérsék­leti- és józan gondolkozásuakká válnak, de ritkán fognak rendkívüli dolgok vagy eszmék képviselőjévé válni. Magán felül emelkedni, csak nagy érzéseknek, és mély kedélyek­nek adatott, mellyek előtt minden mellékes tekintet háttérbe szorul, a czél előtt, mellyet, az átgondolt akarat választ. A nemeslelküségről csak ott lehet szó, hol az ember utó­gon­dolatok nélkül cselekszik. Geréb nemeslelkü férfiú volt, és ebben a tekintetben, nagyvonású de nem rendkívüli jellem. A Fogarason történtek után, többször volt visszaemlékezé­seinek tárgya: Zinzelina és Ákos. Amaz iránt szerelméről, ez iránt tiszteletéről nem tudott egészen lemondani. Az ember rendesen úgy van vele, ha valamit képzelődésével fog fel, hogy ott is lát, a­hol tulajdonképen semmi sincs. A képzelődő emberek , nem lehetnek határozottak , mert ahoz mély meg­győződés kívántatik. Gerébnek, mind Zinzelina iránti szerel­me , mind Ákos iránti tisztelete inkább csak képzelődésében élt, mint meggyőződésében. A valóságban csak annyi állott, hogy Zinzelinát szépnek találta, Ákostól a férfiasság érdemét nem lehetett megtagadni a nélkül, hogy magával ellentétbe ne jöjjön, hanem ez nem volt a szívbe átment érzés, nem volt lelki vonzódás. Az emberek készek elismerni a tehetséget és erőt, csak annak fensőségét tagadják, mivel őket hamarább sérti a mások büszkesége, mint az igaztalanság. Az egyen­lőséget , nem az igények közösségében keresik , hanem az egyformaságban. A náluknál kisebbeknek, mindig hajlandók megbocsátani, míg a valóban nagyok iránt, engesztelhetlen gyülölségek. Innen van, hogy a rendkívüli jellemeket, a nép csak vissza tudja kívánni, de érdemük szerint méltányolni, ritkán. A népszerűség, nem mindig a való érdem mértéke. Geréb, higgadtabb perczeiben, részrehajlatlanul vallotta be mindezen dolgokat magának, s ha néha vétkezett ezen néze­tek ellen , képzelődésében kellett az okot találnia, mellyet a heveskedés, gyakran úgy állított elébe, mint kész és alapos ítéletet. Ebből következett, hogy mikorra Kolosvárra értek, Ákossali összezörrenését komolyan nem­ vette. S ha a feje­delem által a visszajövet után rendezett havcrjátékban, részt is ven, az inkább a következetesség segélyléséből, mint teljes akaratából történt. A lovagjáték már vége felé járt, sorompón kívül állottak a kifáradt birkózók, lándzsavetők, kardvivók, egyik fél koszo­rújával, a másik, szégyenével, midőn Geréb és Ákos, a fö­vényre léptek. Szikár nyúlánk telivéren ült emez; Gerébet, egy fehér­ almás, aranycsatáru arabmén hordta hátán. — Ca­­roussel lovaglásban, azon liliom-töredéket kellett a sövényről, kardhegygyel fölemelniük, mellyet Ákos, kalpaga mellé szúrt, midőn a szép Zinzelinát először nyergébe vette. Geréb futotta először a pályákért, kecses hajlásban nyúlt meg alatta a gyö­nyörű mén, kardja, görbületével a fövenynek szegezve, füg­gött jobbjából. — Háromszor volt megengedve a körülfutás. Első ízben, Geréb mellé szúrt a liliomnak; másod ízben lova hosszan megugrott a czélnál s elvétette a szúrást; harmad­szor, gyengén akadt kardhegyébe a liliom, s midőn felakarta emelni, heveskedésében, a kör másik oldalára dobta.­­ Könnyű ugrással termett Ákos a sorompóba, nyílsebességgel nyargalta be a pályakört, s midőn a liliomhoz ért, meghajlott egész derékban, a ló sörénye felé, s mint a szél a falevelet, könnyedén emelte fel kardhegyével a liliomot. Kitörő taps követte e jelenetet, Ákos pedig, akarattal ejtette le kardhe­gyéről a liliomot, még egyszer futott s még egyszer emelte fel, még egyszer ejtette le, s harmadszor is felemelte diadal­lal. A fejdelem tetszést intett s az utósó és legszebb koszorút Zinzelina kezeiből fogadta el Ákos. — Valóban a történet, szép és lovagias. — Megfizethetlen példány lett volna az a liliom virággyűjteményemben, felelt a ravasz Pospes, ki ha nem szólt is, észre látszott venni, hogy a dolog nincs minden nagyítás nélkül elbeszélve. Azután maga fogott egy unalmas dissertatióhoz, a növények gyógyerejéről s áttért a rovarászatra, melly mostani utazásának czélja. Be­szélt a galamb-begyről, turbolyáról, bolonditó magról, a ha­­rasztoknak többféle nemeiről,­­ hangyáról, szarvasbogárról, keresztespókról és mindenről a mihez csak értett, vagy leg­alább, el akarta hitetni, hogy ért. Tóbiás pedig úgy hallgatta mint a szentírást. S ki tudja, hány nyomott lapra elég lett volna ez a társalgás, ha Zakariás nem jelenti, hogy a borzsuja készen van. A széles tornácz alatt volt az asztal megtérítve a vendég számára. Tóbiás is helyet fogott a reggelinél, Pospes úr sok ágú tudományos ismereteit nem győzvén eléggé bámulni, kiből a beszéd úgy dőlt, mint a folyóvíz. Nagy képpel adta elő, mint járt az Apennineken, hány ízben utazta be keletet, Chinát, Indiát, Persiát, az oczeáni szigeteket, északi Amerika hegylánczait, s nagyobb részt gyalog, a vizsgálódás sikere végett, a­minő madarakat látott, miilyen különös emberfa­jokkal találkozott. Tóbiásnak színig lett a feje a sok beszédtől s feltette magában, hogy készülési pályáját a külföldrel utazással fogja befejezni. Azután szólott az orvostudor, azon decilionrészecskék ha­tásáról, mellyek a nagyságos urfi lázát, egy éjszaka elűzték. Tóbiás mindent hitt, még azt is hitte, hogy Pospes ur a leg­­rendkivülibb ember, a­kit valaha ismerni szerencséje volt. Ekkor jött a java. Pospes ur az utazási költségekről kezdett szónokiam. — Hány ezer frankba került az a sok utazás. S jelenleg annyira megszorult, hogy a köpenyegét sem tudná megvarratni, mellyet a kuvaszok szétszaggattak. — Azon segít az én udvari szabóm, felelt Tóbiás. — A szabó-szerepet is Zakariás vitte a háznál, kivévén a fehérne­­müeket, miket Mártha néni varrt, árpaszemnyi öltésekkel.­ ­) Lásd PESTI NAPLÓ 158. 160. 163. 164. 165. 168. 170. 171. 172. 183. 184. és 185. számát.

Next