Pesti Napló, 1851. február (2. évfolyam, 270-293. szám)

1851-02-01 / 270. szám

1851. másod évi folyam. 270 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten: Vidken: Egy hónapra 1 fr 30 kr. p. Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . 10 , - , , Félév­re . . 8 „ — „ „ Egyévre . 18 „ — „ „ Felévre . 1­’ „ no A havi előfizetés, mint a szá-Egyesszám — „ 4 „ „ monkinti eladás is, megszűnt A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda: Uri­ utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Szombat, február 1-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasú­­b­os petit-son 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­iglatási s lop.krnyi külön helyettdíj, előre lefizeten­dő EMICH G. könyvke­reskedésében. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyh­a­­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő , a PESTI NYAPLÓ szerkesz­tő-hivatalában. Lapjainkra folyvást előfizethet­ni helyben, valamint vidéken is, KÉT hónapra, MÁRTI­US VÉGÉIG, vagy ÖT hónapra, február 1 -től JU­NIUS 30-ig. Két hónapra, helyben: 3 f. — kr. p. „ „ vidéken: 3 f.4­0 kr.p. üt hónapra, helyben: 6 f 30kr. p. j. ,­ vidéken: 8 f. — kr. p. Januári teljes számú példányokkal már nem szolgálhatunk. Az előfizetési leveleket és pénzkülde­ményeket bérmentesittetni kérjük. TARTALOM: Telegraff tudósítások. Magyar nemzetiség Levelek a birodalmi székvárosból XIII- (A Lloyd és C. D. Post polémiája. Bécsi lapok. Iskolaügyi tanácskoz­­mányok. New­gk. Bureau.) London. (Magyarság. Smith. Törvényszékek.) Páris­ (Véleménykülönbség. Izénél. Thiers. A lapok véle­ménye. Orosz.) Szabadka. (Tisztviselők. Színészek. Őrsereg. Fizetés. Gyógyszertár.) Kunvásárhely (Tánczestély a losoncziak részére Tisztvi­selők szervezete. Csavargók. Egy volt tisztviselő.) Budai jótékony nőegylet Vegyes hírek Politikai szemle Francziaország­ (A J. d. Déb. az Opinion, publ. és az As­semble nat. véleménye az új minisztériumról. Az Univers. A Constitutionnel levele Romából. Előké­születek. A nötgyülés ajtónállója. A pyramid utczai egylet. Carlier és az új belügyminiszter.) Németország- (Baden : interpellatio. Berlin : A kamarák’ kereskedelmi ügy. A. N. Pr. Ztg. Baloldali gyüleke­zet és Suverin gr. Frankfurt : a Sund-vám.) Törökország- (Rablócsapatok viszonos dúlásai. A rajálik és törökök közti mozgalmak. Ali basa kincsei biztosí­tásáról gondolkozik.) Kereskedelmi hírek-Gőzkocsik menetrende-Börze. — Dunavízállás­----------------------------------­Budapest, február 1-jén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Páris, jan. 28. — Egy valószínűtlen hír tudni akarja, hogy az átmeneti minisztérium több hóna­pig fogna helyén maradni, s az elnöki dotatiót, és az alkotmány átviszgálását indítványozandná. A pá­risi érsek megtiltotta a papoknak a politikába­ avat­kozást. Mauguin képviselő hitelezőinek abbeli kérel­me , hogy őt adósság miatt elzárathassák, a választ­mányokhoz utasíttatott. Kedden a börtönök reformja iránt fog történni interpellatio. Az elnök üzenete, a mi­nisztérium parancsából, az ország minden községeiben kifüggesztetett. — jan. 29. — 5% rente 96, 20; 3%: 57, 80. Hírsze­­rint a minisztérium pénteken dotation követelést, és a polgármesterek változását fogja a gyűlés elibe hozni. A bizottmányok által Mauguin ügyében neve­zett választmány, nem nagy ellene az elzáratásnak s a követeléseket megvizsgálni szándékozik. A Rue Ri­­voli-ban székelő egylet a választási törvény eltörlése ellen van, de enyhítését nem ellenzi. Napoleon utol­só üzenete Párisban mindenütt ki van ragasztva. Florencz, jan. 28. — Tegnap fogadá el a nhg. Raffo bárót, a tunisi bey külügyminiszterét, ki egy saját­­kezű­leg írott levelet adott által. Raffo titoknokának Morlara bárónak, s a Livornoban székelő tunisi con­sul Tausch Pálnak kíséretében volt. Roma, jan. 24. — A pápa Consolini bibornokot az államtanács alelnökévé nevezte ki. Hamburg, jan. 29. — Holnapután Holsteinban egy három biztosból alakított kormánybizottmány fog újra alakíttatni. Tagjai: Blaine Adolf miniszter, Marth­­noose és Prehn sindikus. —■ 2000 osztrák érkezett Hamburgba. Madrid, jan. 32. — Hir szerint Narvaez visszajö­­vetele váratik. Trieszt, jan. 30. — London 12. 48, ezüst 31%. Berlin, jan. 30. — 5% met 106% ; államköz: 84 %; bankrészletek : 95%; Krako : 73% Bécs : 78. Amsterdam, jan. 29. — 38%; 71%; 78%. MAGYAR NEMZETISÉG. * Sok oldalról, majd általánosan, hallhatni az aggodalmat, a panaszt, hogy nemzetiségünk, s különösen annak egyik leghatalmasb emelgéje, a nyelv, veszélyben van; hogy az, idegen, kü­lönösen a német nyelv által a közügyek több ágas kezeléséből, sőt iskoláinkból is, kiszoritta­­tik, s jobbadán mindenütt háttérbe nyomatik. Igaz, van oka a jó magyar embernek ag­gódni nyelve s nemzetisége felett; kivált, ha visszagondol azon szebb napokra, midőn koro­nás királyunk fényes trónjáról szólt alá öröm­ittas hű magyarjaihoz kedves nemzeti nyelvün­kön, s igy annak diplomatikai jellemét tettleg szentesíté ! De panaszkodni? . . . nincs oka. Miért? — Mert mindenekelőtt ön magát vá­dolhatja a hasonlíthatlanul nagyobb rész, hogy nyelvünk hanyatlásnak ind­ul. A fejdelem kimondta alkotmánylevelében, hogy széles birodalma minden népe föl van jo­gosítva saját nemzetiségének fentartására, fej­lesztésére, virágoztatására. E jogával tehát a magyar nemzet is bátran és szabadon élhet. Hogy a birodalmi kormány a közigazgatás minden ágaiban nyelvegységre törekszik, s hogy ez egységet a német nyelvre iparkodik átvinni, az igaz; s hogy ezen törekvésénél fogva a többi nemzetek nyelve, s igy a magyar iránt is, nem viseltetik valami különös előszeretettel, s nem valami kitünőképen buzgólkodik azt elő­­mozdítni, tagadnunk nem igen lehet, mert ez igen természetes következménye legitt érintett tö­­rekvésinek. Várjon, és mennyiben vannak ime törekvések a martiusi chartának fölidézett rendeletével öszhangzatban ? nem akarjuk ezúttal bővebben fejtegetni. — Annyit azonban mondhatunk, hogy a pesti József-ipartanodának teljes m­egnémete­­sitése által, azon charta rendeletén sajgó seb­ej­­tetett; mert a tisztán magyar ajkú ifjúság el­len zárva az ipart illető tanulmányoktól végképen — miután többé széles a világon nincs nyilvá­nos intézet, melyen a műiparra magát anya­nyelvén képezhesse! Azonban, míg a birodalmi kormány ily tö­rekvésekkel halad a német nyelv terjesztését és általánosítását közöttünk is eszközleni, vájjon mit tesz a nemzet értelmisége nyelvünk ügyében? Munkálkodik talán kellő buzgalommal, és siet a szabadon hagyott tért használni, nyelvünk előmozdítására fordítni, s igy hazafiúi köteles­ségei ezen egyik legszentebbikének megfelelni? Koránsem! Hol magán érdeke forog fen:­feledi nyelvét, nemzetiségét, s hódol — mint mondani szokás — a szükségnek; de sokszor inkább csak az utálatos hízelgésnek, a szolgai önmegalázásnak, s aztán panaszkodik, aggodalmat mutat, sopán­kodik, sőt zúgolódik is, hogy nemzeti nyelvünk enyészetnek indul! . . . Pedig találkoznék nem egy, ki, úgy hozván a körülmények, hogy pél­dául valami kis hivatalkát elnyerhessen, kész volna eltagadni még azt is, hogy magyar! Igen, szomorú tapasztalásból tudjuk, hogy vannak ily pulyák! S pedig fölséges Fejedelmünk nem egyszer s nem egygyel hallatott már magyar hívei közös magyar hangokat! Magas példája valamint vigaszúl, úgy más­részt ösztönül is szolgálhatna sok elkorcsult ma­gyarnak, ki, hogy könnyebben czélt érjen, felejti az alkotmánylevélben fejedelmileg biztosított s tettleg ismételve megerősített nemzetiségi egyen­jogúságot, feledi a magas példát, feledi hazája iránti kötelességét még ott is, hol őt senki nem szorítja ki nyelvünk használatából; mellőzi ezt, s idegent vesz gyámul, hogy — hite szerint — hamarább, s biztosabban boldogúljon!. .. Mi tökéletesen hisszük, hogy a magasb pol­­czokon álló hivatalnokok, s azon igazán művelt, s igy elfogultban, idegen nemzetbeli férfiak, kik hivatásuk- s kötelességüknél fogva ügyeink ve­zetése­­s igazgatásával megbizatvák, az ily — hogy lehető leggyöngébb kifejezéssel éljünk — szibaritafajú magyarok iránt valami kitűnő be­csüléssel, s igy részvéttel is nem lehetnek! — Eszökbe jutand, midőn ilyekkel találkoznak, akaratlanúl is azon hálátlan madárfaj, mely ön­fészkét nem képes tisztán tartani, é­s érdemek szerint ítélik meg őket. Nem szólhatunk világosabban, de ki meg akar érteni bennünket, annak eleget mondottunk. Hagyjunk fel a gyermekes panaszszal, a fér­­fiatlan sopánkodással valahára! Igaz, szűkebb a tér nemzeti nyelvünk művelésére, mint Nőit a viharos évek előtt; de ebből nem­ következik, hogy azt is, mely még szabad, elhagyjuk, vagy épen min magunk verőczézzük el! A­helyett, hogy váltig aggódunk, mi semmi jó gyümölcsöt nem hoz, használjuk szép magyar nyelvünket, a­hol csak lehet. Különösen pedig karoljuk fel a nemzeti irodalom ügyét! Ha oly kedves előttünk, mint általában mondogatni sze­retjük, anyai nyelvünk, elégedjünk meg egye­lőre körülményeinkhez mért termékeivel, gyá­­molítsuk, segítsük ismét vndorabb tenyészésre, s így biztosabb életre, azáltal, hogy különben is megfogyott íróinkat, munkáik kelendősége által, folyvást nagyobb szorgalomra és tökélyre ser­kentjük ! Minden viszontagságai mellett az elszegénye­désnek, mely ezen utóbbi években kivált az ér­telmi osztályt honunkban érte, maradt még pár ezer fia a nemzetnek, ki buzgó mecénásaként lehetne irodalmunknak — ha lenni akarna ! Azon apathia, mely e téren elfogta a magyart, valóban menthetetlen. Ha öngyilkolási bűnnel határos azon magyarok cselekedete, kik nyel­vünket ott is megtagadják, hol annak használata senki által sem akadályoztatik: átkos szinte azon dermedtség is, mely az irodalom iránt rész­vétlenné teszi azokat, kiknek tehetségükben ál­lana irodalmunkat emelni. Higyük el, hogy a mely nemzetnek virágzó irodalma van, annak nemzetiségétől távol az enyészet. S hogy nyelvünk irodalmilag virágozhassák, az csak magunktól — magyaroktól függ! Hanem ha e téren is elhagyjuk magunkat — a­mint hogy valóban úgy látszik, mikép csak­ugyan elhagyjuk , — akkor ne panaszkodjunk, ne aggódjunk, ne sopánkodjunk és ne zúgolód- e A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. Quijot-tól. Folytatás. (') A függetlenség magában a hazában , egy látszó­lag, és darab ideig valóban is egyetértő nép között, kimondatása után, számos és tevékeny ellenzékre talált. 1774-ben alig történt meg általános lelkese­dés közepette az első lövés Lexingtonnál, már egy connecticuti csapat szükségeltetett, hogy New-York­­ban a köztársasági pártot védje a toryk vagyis loya­­listák ellen, mely nevet az anyaország párthívei büsz­kén fogadtak el 2) 1775-ben New-York az angol se­regnek , Gage tábornok vezénylete alatt jelentékeny erősitményeket küldött 3). És midőn Horve tábornok, 1776-ban, ezen tartomány partjaira kiszállott, a lakosok egész tömege fejezte ki örömét, megújították a koronáhozi hűség esküjét, s érdekében fegyvert ragadtak­­). Épen ilyen volt a hangulat New­ Yerse­­yban, és a két tartományban fölkelt loyalista csapa­tok , a köztársasági sergekhez mennyiségre nézve egyenlők valának 3). Ezen nép közt maga Washing­ton sem volt biztosságban : összeesküdtek, hogy Washingtont az angoloknak kiadják, és testőrségéből voltak olyanok , kik ebben résztvettek. 2) Maryland és Georgia megoszlottak. É északi- és Déli-Caroliná­­ban 1776­ és 1779-ben néhány nap alatt két loya­lista ezred alakult, egyik 1500, másik 700 főnyit). A congresszus és helyhatóságok eleinte rendkívüli mérséklettel viseltettek ezen belellenségeskedések ellen ; összegyűjték a függetlenség barátait, a­nélkül hogy ellenségeiket nyugtalanítanák, mit sem kívántak azoktól, kik azt elvetették, s inkább iratok, levelezé­­sek, gyűlések, s a bizonytalan szellemű grófságokba kiküldött biztosok által igyekeztek a véleményeket megtéríteni, a nehézségeket elhárintani, ügyök igaz­ságát, tetteik szükségességét megmutatni. Mert a hűség, ragaszkodás, elismerés, a hagyományok tisz­telete , a rend szeretete, ezen őszinte és tiszteletre­méltó érzelmek leginkább megval­nak eredetileg a loyalista pártnál, s alkották erejét. Darab ideig meg­elégedtek azzal, hogy azokra vigyáztak, s korlátok közt tartották némely vidékeken pedig, semlegessé­­gek megnyerése végett egyezkedtek. Azonban az események menete, a veszély fenyegetése, a szükség kényszerítése, a szenvedélyek rohanta csakhamar na­gyobb szigor életbeléptetését idézték elő. A letartóz­tatások, száműzések gyakrabban fordultak elő. A börtönök megteltek. Az elkobzás megkezdődött. A helybeli közbátorsági bizottmányok rendelkeztek pol­gártársaik nyilvános szabadsága fölött. A bíróságok önkényes szigorához nem egyszer csatlakozott a tö­meg kicsapongása. Egy nevű-yorki könyvnyomtató a loyalisták részén állott: Connecticutból egy lovas csapat ment rá, sajtóját összetörte , betűit elvitte le. A gyűlölet és boszúvágy szelleme föllobbant. Geor­giában és Déli-Carolinában , Connecticut és Pensyl­­vania nyugati határán, a két párt harcza dühös vala 2). És a születendő köztársaság, daczára az ügy törvényszerűségének , daczára vezetői erényes böl­csességének, megismeré a polgárháború fájdalmait. Még nagyobb roszük és veszélyek támadtak na­ponkint, magában, a nemzeti párt kebelében. A föl­kelés indokai tiszták, oly tiszták valának, hogy azok a tömeget legalább, az emberi tökéletlenség miatt, sokáig nem elégíthették ki. Az első föllobbanás, a megmentendő jogok, a megőrzendő becsület nevében, általános vala. Azonban bármi nagy legyen is az isteni gondviselés kedvezése, nagy vállalatoknál a munka nehéz, az eredmény késő, és a közönséges emberek fáradtságtól, vagy türelmetlenségtől kime­rülve lefogynak. Nem valami vad zsarnokság lerá­zására keltek föl a gyarmatok; a polgári élet fő javai­, a személybiztosság- és hitszabadságot nekik nem kellett visszanyerni, mint egykor őseiknek, kik Ang­liából odamenekültek. Ők semmi személyes és pa­rancsoló indokok által nem ösztönöztettek : nem vol­tak megosztandó társadalmi zsákmányok , nem­ volt semmi régi és mély kielégítendő szenvedély. A há­ború húzódott, a­nélkül, hogy az, több ezer ismeretl­­en családban, ama hatalmas érdekeket, ama durva de erős kötelékeket, melyek gyakran, vén és hatal­mas Európánkban, a forradalmak erejét és rémségét okozták, előidézte volna. Ellenkezőleg, minden nap, szinte minden lépés az eredmény felé, új megszorítá­sokat , új áldozatokat halmozott reá. „úgy hiszem, vagy legalább remélem, h­a Washington, hogy még elég közerény létezik bennünk, magunkat mindentől megfosztani, kivéve mi az élet fentartására okvetlen szükséges, csakhogy vállalatunkat végrehajtsuk Fönséges remény, érdemes a beteljesülésre, mint tel­jesült is az ügy diadala által, de mely nem volt ké­pes ama népet, melynek szabad hozzájárulása által biztosíttatott az eredmény, s mely ennek csaknem egyedüli eszköze volt, oly magasra fölemelni. A bátor­­talanság, hanyagság, restség, a terhek és munkátóli vonakodás, ez volt később a lényeges rész, a sürgős veszély, melyek ellen a vezéreknek szünet nélkül küz­­deniök kellett. S valóban, csak az elsőrangú pártve­zérek tartották fen a lelkesedést és önfeláldozást. Másutt, hasonló körülmények között, a nép ad len­dületet a kitartás­ és áldozatra. Amerikában a füg­getlen és felvilágosult osztályok valának, melyek a népet, a haza nevében kezdett nagy harczban segí­tették, lelkesítették. A polgári rendből a hivatalno­kok, gazdag ültetvényesek, nagy­üzérek, a katonaság részéről a tisztek mutattak legnagyobb szilárdságot, legtöbb lelkesedést; ők adtak példát és tanácsot, s a nép a helyett hogy folytatta volna, alig követte. „Csak gentlemeneket kell tiszteknek választani.“­ ­) Lásd P. N. 268. és 269-ik sz. ’) Marshall, Washington élete. II. köt. 151. 1. *) Ugyanott, 198. 1. *) Ugyanott, 209,348 1. . ‘) Marshall, Washington élete, II. köt. 209. 445 lap. Spark, Washington élete, I köt., 261. 1. ; Marshall, Washington élete, Hl. kőt., 55. 1. I 3) Marshall, Washington élete, II. kőt., 326. 1. I *) Ugyanott, 309 1.; IU. köt., 50 1. ; IV. köt., 111. I. 1) Marshall, Washington iratai, II köt., 2091. a) Ugyanott, IV. köt. 72—78­­. a) Washington Bryan Fairfaxhez : Washington iratai, II köt., 395. 1. i

Next