Pesti Napló, 1851. március (2. évfolyam, 294-318. szám)
1851-03-28 / 316. szám
1851. másod évi folyam. 316 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten: Egy hónapra 1 fr. 30 kr.p. Évnegyedre 4,-,, Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre. 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre .10,-,, Egyévre . 18 „ — „ . A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is, megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda: Dri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. ssBssBssmm Péntek, mart. 28-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgö kr.jával számittatik. A beigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefizetendő EMICH G. könyvkereskedésében. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. APRIL—JUNIUS. Előfizetési hirdetés A PESTI NAPLÓ CZIMÜ POLITIKAI HÍRLAPRA. Megjelen a Pesti Napló vasárnapot és ünnepnapot kivéve mindennap , délutáni órákban. Bértartalmát olvasóink ismerik. A szerkesztőség ezután is mindent elkövetend e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Előfizetési feltételek az Április, Május, Júniusi folyamra: Pesten, házhozhordással................4 ft pp. Vidéken, postán küldve................5 ft ., Előfizethetni Pesten, a Pesti Napló kiadó hivatalában, úri-utczai Laffert házban 449. sz. a. és EMICSI GUSZTÁV könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. Vidéken minden cs. k. postahivatalnál. Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmentesittetni kérjük. Budapest, martius 28-án TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Paris, mart. 25. —5 fr. 94 fr. 25 cent. 3% 57 fr. 90 cent. Piemont 82. 70. A nemzetőrségi bizottmány hároméves domiciliumot kíván. Azon hír szárnyal, miszerint a mostani minisztérium után az előbbi fogna megújittatni. Soult beteg. Algirba hadcsapatok küldettek. Több olasz menekvő kiutasittatott. A Republique ellen megkezdett per elhalasztatott. A Montagne bizottmányt képezett a spanyol democraták számára. A Roche-Chouart utczában nagy tűz volt. A Pleyel-féle zongoragyár leégett. Trieszt, mart. 27. — Ö Fölsége a császár Vulcan cs. kir. gőzössel Velenczébe elutazott. TARTALOM: Telegrafi tudósítások Ne hagyjuk el magunkat-London- (Egy római levél. Mükiállitás. A kristálypalota hiányai. Félelem a mükiállitástól. Napoleon, mint volt rendőr.) ' V1 Turin- (A kereskedelmi szerződés. Az osztrák jegyzokirat. Dennai kihágás. Siccardi szobor. Attenvés.-Columbo-j« emlék. Hirlapelőfizetési leszállítás.) .IV-A*'" Váci- (Időjárás. Sártenger. Világítás est&ütesp. Községi utak. Szépitési ügy.) Fölhívás a Losonczi Phönix ügyében. • & Hivatalos. (Jövedéki adó.) Előfizetési fölhívás-Vegyes hírek Politikai szemle « Francziaország. (Kabylia elleni hadjárat Afrikában. E tárgybani interpellatid*! a nemzetgyűlésben. Titkos társulat. Lamarthrie úr keleti utazása. Hugo V.) «f *7 Nagybritannia. (Lord Mahon indítványa az alsóházban. Katholikus kérdés. Alsóházi ülés mart. 21.) Németország. (Drezdai értekezlet. Egy röpir. Hannoverai másod kamra, Meusdorf. Reventotv-Criminis. Esküdtszékek. Német-katholikusok. Conservativek. Brasilia! szolgálatba állultak. Bajor katonaság Kurhesszenben. Hassenpflug pere.) Olaszország (Radeczky kiáltványa.) Legújabb * Börze — Dunavizállás- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. FŐVÁROSI ÉLET. Ki fővárosunk arczképét rajzolni akarja, könynyen teheti azt a nélkül, hogy Correggio vagy Michel Angelo ecsetével kellene birnia.. Fekete vonásokkal tegyen papírra egy alvó ifjút, kinek tagjai megmarsulvak, kinek ajkán keserű mosoly ül, homlokán sötét gondolatok árnya lebeg , s hajfürtéi csapongva úsznak a viharos légben. Némelyek gondolni fogják, hogy e kép, egyike azon hét alvónak , kik háromszáz évig szenderegtek egyházomban, s ébredésük szent örömbe meríté Efézosz megnépesült utszáit.•Mások majd azt vélik, hogy az ifjú álma frigyet kötött a halállal s álmodni fogna a végtelenségig. Hát azt hinnők — mit némelyek hisznek — hogy a magyar ember mód nélkül szereti a keserű táplálékot, s örömest használ kalapja mellett halotti gyászvirágot .Joy fornárn kezdenénk divatos modorban a fővárosi elek rajzához : „Rémséges éj iszonyatos éj !... Az élők nyugszanak s a halottak föltámadnak.. . Fölkelnek öszszeroskadt sirjokból és újat kezdenek az élők országában. .. Nézzétek ! ... halljátok őket!... Itt jőnek egymásután lassú kimért lépésekkel... Üres szemgödreikből kihamvadt az élet fénye... Örör a tapsokat csontökleik kopogása jelenti... Ajkaikról elröppent a mosoly, mint egyfölriasztott madár ... tompa, fájdalmas nyögésök maradt meg a Viszhang nélküli sírban. .. Hideg élettelen vázak! nyugtalan, kisértő rémalakok!... Rémséges éj!... iszonyatos éj!.. . s a többi és a többi. Az olvasóra biznak aztán, hogy e kisértetes szavakból és jelenetekből a fővárosi élet igazi mivoltát, minőségét kimagyarázza. Gondolhatná tetszése szerint, hogy Budapesten csakugyan kihalt az élet, hogy aki még itt élni és mozogni látszik, nem egyéb, mint kísértő rémalak, nyugalmából fölzaklatott árnyék, melynek ha jól megnézzük, idétlen szarvai s lólábai vannak... Vagy ha ezeket nem gondolná, engedné lelkét betakarózni az ábrándok mysticus köpenyébe... Azonban, mi sem magunk nem szeretjük, sem másoknak nyújtani nem akarjuk.A bürökpoharat. A bánatvirágot szívesen hagyjuk elvirágzani, s azért gyökerét nem öntözgetjük, sem magvait nem hintegetjük. Fekete festékünk ugyan volna elég, de mi nem örömest mártjuk abba ecsetünket, részint olvasóink, részint magunk iránti kötelességből. Tarkabarka színekből állítjuk ki a főváros életképeit. Kiki meg fogja azok közt találni azon alapszínezetet,mely mindnyájunk közös érzelmeinek jelképe. Fővárosunk hangulata s társaséleti viszonyai felől — kivált vicéken — sok elfogult véleményt hallani. Nem akarunk hizelegni magunknak azon merész reménynyel, hogy c ferdeséget, s elfogultságot soraink el fogják oszlatni. Anajjagyaki, hogy mi korántsem élünk itt oly siralmas szomorú állapotban, mint némelyek gondolják... Sőt ha az óhajtásban, az álomban és több effélében boldogság fekszik, akkor boldogok is vagyunk. Van itt minden, amit szem kíván, amit a lélek óhajt, csak olyat ne kívánjon, ami nincs, s amit el nem érhet. Vannak világos és világtalan utczák, vannak szentegyházak, s több házak, melyek nem szentek ; vannak életunt lángelmék és lángtalan elmék, melyeket már az élet unt meg.. . A Gellérthegy régi helyén áll, Budavár nincs török kézen, s a Duna még most is kifelé siet az országból stb. Mert itt nem függeszték fűzfákra a hegedűket a nagybúnak és bánatnak miatta; minek egyik oka az is lehet, hogy nem ülünk a babiloni vizek mellett, s fűzfáinkat legalyazták némely verselők süvöltőnek. .. Nem hajtok le fejünket a böjti napok nyugalmas párnáira, mert társaséletünk most is hegedűszó mellett járja a boszorkánytánczot, melynek ugyan több fájdalma, mint gyönyöre van. A birodalom régi kötelékei közöttünk legkevésbbé sem tágultak; akinek ezüstje s aranya van, teljes bizalommal viseltetik iránta...- Sőt joggal mondhatjuk, hogy a kötelékek még szaporodtak és szorosabbakká lőnek. .. S örülnünk lehet, hogy csupán szívünket — e láthatlan tagot illetik!’ Ezért nagyon tévedne, ki azt hinné, hogy nálunk a bizalom teljesen el van ölve. Nincs elölve! Szavait ritkán halljuk ugyan, de ez csak azt jelenti, hogy viszályos napjainkban nem barátja többé a dictionzásnak. E hallgatagság nyilvános életünk majd minden mozzanatában föltűnő. Közhelyeink, utczáink, sétányaink , sőt hajlékaink felejteni kezdik a beszédnek egykor megszokott áradozásait. Beszélni ezüst, hallgatni arany ! S mivel a keleti példabeszéd ma kiválólag alkalmazható , mindnyájan bátran kereshetjük vele az aranyat, mely napjainkban egészen eltűnt a föld színéről. És ha csakugyan bölcs az, aki hallgat, úgy az Isten áldása bokrostól szállott a mi nyakunkra. Görögország alig tudott hét bölcset szüllni. .. mi minden zugból hetvenhetet szólíthatunk elő, kik bizonyságot tesznek tudományukról , mely a vakonhivés tudománya leszen! Avagy kérdezd meg a sír felé közelgő gazdagot, a szegény munkás kézművest, ama betűfaló könyvbúvárt, és a népet, és az egész sokaságot, nemde nem hisz-e egy csillagban, melyet feje fölött lebegni vél, bár sugarait nem látja; nem hisz-e egy titkos nagyszerű pillanatban, melyről neki senki sem jövendölt, melynek közelgését ő senkitől sem hallotta ?_... Mindnyájan hisznek ! És a hol erős hit van, nincs onnnan messze a kedvező süker. A ki hisz, az idvezül... Láthatják olvasóink, hogy mi e szerint valóságos mennyországban élünk!! Társaséletünkben nemcsak a hallgatag bizalom örvend teljes jó egésségnek... A közművelődés minden csatornáit eleven működésben látjuk közöttünk. Őrködő figyelmet fordítunk arra, hogy e csatornák valami módon be ne duguljanak, vagy forrásukban ki ne apadjanak. Az általános fejlődés napról napra szembetűnőbb haladást tesz; nemsokára kilátásunk lehet, hogy az ipar s egyéb tudományok körében mi is nagyszerű találmányokat fogunk létrehozni. Ha az londoni műkiállítás még akkor életben lesz , helyet fogunk számokra kérni a kristálypalotában. Fő tényezői művelődésünknek az irodalom s ezzel kapcsolatban a színház. NE HAGYJUK EL MAGUNKAT. §* El a csüggetegséggel! — Hirtelen ragadtatunk új viszonyokba, melyek sem anyagi, sem szellemi tőkéinkhez nincsenek arányozva; hirtelen hozatott be új adózás, mely a voltnál többszörösen nagyobb, s mely, mind a földnek, mind a tőkének, mind a munkának időt sem engedett az eltájékozásra; hirtelen változott minden, még pedig nem annyira honunk, mind inkább más tartományok tekintetéből, s követeltetnek áldozatok, ismét nem annyira honunk, nem is annyira az egész birodalom, mint inkább Európa igényeire! Azért érezzük oly elevenen a hirtelen változások fájdalmát. De nem is csodálkozik senki fájdalmunkon: azon csodálkoznának az európai életrevaló nemzetek, ha nem bírnék, vagy nem akarnék fájdalmunkat azzal enyhíteni, hogy eszélyes tevékenységgel oda emelkedjünk, hol a hirtelen változásnak bennünket már találni kellett volna. Ez eszélyes tevékenység fogja az európai életrevaló nemzetek jó véleményét felőlünk ébreszteni ...La f nincs még, s megtartani, ha már étezik, s továbbb, e jó vélemény újabb-újabb ösztönül is szolgáland, hogy eszélyes tevékenységet mindinkább kifejtsünk. El a csüggetegséggel! A legéletrevalóbb nemzetei Európáik nyöszörgéseinkre valóban úgy felelhetnének , mint egy mexikói fejdelem, kit Cortez győző, de mindenütt csak aranyat lihegő emberei kinzottak, hogy elrejtett kincseit vele kivallassák, s ki mellé egyik szolgáját is ugyan elégett kimpanra vonták, — felelt ennek jajgatásaira: „hát én rózsaleveleken fekszem-e ?cc — Egyik nemzet sem fekszik rózsaleveleken; egyikről sem lehet mondani, mint a gazdagról mondatik az evangéliumban, hogy bíborba és finom gyolcsba öltözik, s mindennap vigságban él. Az európai súlyos viszonyok mindeniket nyomják, ha egyarányt nem is, de az életrevalók nem abban helyeznek okosságot, hogy csupasz karjaikat és lábszáraikat nyújtsák oda a nyomás alá, hanem hol, és mikor csak lehet, iparkodnak azt enyhíteni, s ők soha el nem kapatnak, de le sem suttatnak soha is! Ha mi olyan körülmények közt volnánk, hogy a szerencse, mind amaz arab khalifa, készséggel adná meg, mit némi fortélylyal kérnénk: ugye boldogoknak hinnék magunkat? Pedig ha jól nézünk szeme közé a szerencsének, azaz, ha igazán erős akaratunk van a velünk született életrevalóságot eszélyesen használni, mint Abu- Duláma haladhatunk kisebbekről mind nagyobbakra, de méltósággal, nem kolduskép, mint ő. Mert a sors nem engedi meg, hogy nemzetek sülyedjenek tányérnyalók szerepéig ; — ezzel, hogy nemzet tartósan boldoguljon, nem engedte meg a sors, s nem fogja soha megengedni. Az iparkodónak, a bölcs és kitartó szorgalomnak megad mindent: a henyétől, álmodozótól, de elbizakodó és kétségbeesőtől is még azt is elveszi, a mije volt. S ép azért szinte kétségbe kell esni azon, hogy embereink annyira elhagyják magukat, mivel bizonyosan a sors is el fogja hagyni, ha minél előbb ki nem ragadják magukat a zsibbadásból. Nemde közönséges gondolkodás ez mi közöttünk: „ha ezt, meg azt nem bírhatjuk, úgy nekem nem kell semmi; mert mit ér a többi amaz nélkül?“ — Legvétkesebb gondolkodás, öngyilkolással határos, sőt azzal egyenlő vétek az! Szabadítsuk meg tőle magunkat, — különben odaleszünk. Ebben áll, hogy úgy nevezzem, a Duláma-féle szerencse, hogy azt, mit bírhatunk, egyetlen kincsünk gyanánt szeressük, nagyra becsüljük, s mint egy tőkévé tegyük, melynek segítségével, mind többet és nagyobbat szerezhessünk. Emlékezzünk, hazámfiai, amaz igaz és szent mondásra, hogy ki egy fonttal jól tud sáfárkodni, az majd többnek sáfárjává tetetik: a ki pedig kevéssel nem akar, vagy nem tud nyerekedni, attól ezen kevés is elvetetik , hogy annak adassák , kinek többje van!—E szent igazság nemcsak egyesek, hanem nemzetek életében is mindig áll. Azért él a csüggetegséggel! Az események hatalma odavitt, — s talán azért is vitt oda, mivel eszélyesség nem volt bennünk , — hol egyedül a lelki erő s az okos önbizodalom, mely míg él, remél és munkál, segíthet rajtunk. Nemzetünk kisértő napjai ezek: mutassuk magunkat méltóvá jobb szerencsére! Európának életrevaló nemzetei figyelme reánk van szegezve; okos, csüggedni nem tudó tevékenységünk jeleiből fogják megítélni, ha vájjon hivatva vagyunk-e igazán, s hivatásunkat megértjük-e, nemcsak az osztrák birodalom, hanem ez európai emberiség érdekében is azon tényező lenni, melynek lennünk kell. Jaj nekünk, de szégyen gyalázat is nekünk, ha bennünk csalatkoznak ! Nem pattogós külső tényeket vár tőlünk Európa, de lelki erőnek nyilatkozásait, melyek irodalomban , művészetben, földmivelésben , műiparban, — szóval a szellemi és anyagi munkák összes birodalmában eszélyes tevékenységünket tanúsítsák. A lelki erőnek ebbeli nyilatkozásaiból akarja Európa megítélni, hogy mit érünk. Mert ő tudja, hogy a lelki erő az egyedet is megmenti a haláltól, melybe azt a tények hatalma taszítja, mert lelki erővel biró egyed csak testileg hal el. De amit gyűjtött, teremtett, az közkincsül megmarad és működik akkor is, mikor már legkisebb emlékezet sem leng többé az elhaltnak sírja körül. A nemzeteket pedig, bármi gyengék volnának is, a lelki erő örök életnek tartja meg, mert lelki erővel biró nemzet, mely azt serényen és szerényen tudja használni, testileg sem hal meg, nem hogy munkáiban halhatna. S e lelki erő nem pattog külső tényekben, melyek mint hegyormokról leszakadó kőszirtek anyagi súlylyal arra rohannak, merre a vak véletlen ragadja, s melyek egymást elporlasztják, — hanem működik látatlanul és csendesen, mint a tavasznak teremtő lehellete, mely mindjárt és mindenütt, hol a jég fogy s kis földkéreg találtatik , füvet, lombot és virágot fakaszt. A külső lényeg robaja a belső lelki erőhöz képest olyan, mint a részegnek őrjöngése az egészség vidámságához képest. Ne hagyjuk hát el magunkat, legyünk jobbak sorsunknál, s ez is javulni fog. London , mart. 20. XXIX. Mindinkább világosabb , hogy ő felsége láthatatlan kormányának , egyik látható feje, lord John Russell, csak azért veté a vakbuzgó angol nép közé a vallási üszköt, hogy mielőtt a parliamenti reformra kerülne a vita, legyen, mi az ébredő nép hevét föleméssze. — tanúsítja ezt egy római levél, mely jelenleg nagy figyelmet gerjeszt. A levél érdekes részei ezek : „A Stanley-minisztérium meghiúsulta , leirhatlan érzelmeket idézett elő Rómában, s örvendek , hogy aggódó hazámfiainak elmondhatom, miszerint ő felsége, a Duke of Wellingtonhoz fordult. -------Távol tőlem, hogy a római udvart védjem, de fájlalom mondhatlanul, hogy a britt kormány oly roszül, oly hiányosan tudósittatik képviselői által. Mit fog ön mondani, ha hivatalos irománynyal bebizonyítom, hogy Dr. Wiseman, már három év előtt nevezteti ki westminsteri érseknek, s hogy ez nyilvánosan közöltetett a kormány hivatalos lapjában. — íme , itt küldöm önnek az 1848-ki január 2-ról szóló „Roman Gazette“ számát, melynek első lapján olvashatja ön , hogy e napon fényes egyházi