Pesti Napló, 1851. március (2. évfolyam, 294-318. szám)

1851-03-28 / 316. szám

1851. másod évi folyam. 316 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten: Egy hónapra 1 fr. 30 kr.p. Évnegyedre 4,-,, Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre. 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre .10,-,, Egyévre . 18 „ — „ . A havi előfizetés, mint a szá­­monkinti eladás is, megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda: Dri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. ssBssBssmm Péntek, mart. 28-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefizeten­dő EMICH G. könyvke­reskedésében. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, PESTI NAPLÓ szerkesz­tő-hivatalában. APRIL—JUNIUS. Előfizetési hirdetés A PESTI NAPLÓ CZIMÜ POLITIKAI HÍRLAPRA. Megjelen a Pesti Napló vasárnapot és ünnep­napot kivéve mindennap , délutáni órákban. Bértartalmát olvasóink ismerik. A szerkesz­tőség ezután is mindent elkövetend e lap érde­kességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfize­tők várakozásának megfeleljen. Előfizetési feltételek az Április, Május, Júniusi folyamra: Pesten, házhozhordással................4 ft pp. Vidéken, postán küldve................5 ft ., Előfizethetni Pesten, a Pesti Napló kiadó hi­vatalában, úri-utczai Laffert házban 449. sz. a. és EMICSI GUSZTÁV könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. Vidéken minden cs. k. postahivatalnál. Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmen­­tesittetni kérjük. Budapest, martius 28-án TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Paris, mart. 25. —­5 f­r. 94 fr. 25 cent. 3% 57 fr. 90 cent. Piemont 82. 70. A nemzetőrségi bizottmány hároméves domicili­­umot kíván. Azon hír szárnyal, miszerint a mostani minisztérium után az előbbi fogna megújittatni. Soult beteg. Algirba hadcsapatok küldettek. Több olasz menekvő kiutasittatott. A Republique ellen megkez­dett per elhalasztatott. A Montagne bizottmányt ké­pezett a spanyol democraták számára. A Roche-Chou­­art utczában nagy tűz volt. A Pleyel-féle zongora­gyár leégett. Trieszt, mart. 27. — Ö Fölsége a császár Vulcan cs. kir. gőzössel Velenczébe elutazott. TARTALOM: Telegrafi tudósítások Ne hagyjuk el magunkat-London- (Egy római levél. Mükiállitás. A kristály­palota hiányai. Félelem a mükiállitástól. Napoleon, mint volt rendőr.) ' V1 Turin- (A kereskedelmi szerződés. Az osztrák jegyzokirat. Dennai kihágás. Siccardi szobor. Attenvés.-Columbo-j« emlék. Hirlapelőfizetési leszállítás.) .IV-A*'" Váci- (Időjárás. Sártenger. Világítás est&ütesp. Községi utak. Szépitési ügy.) Fölhívás a Losonczi Phönix ügyében. • & Hivatalos. (Jövedéki adó.) Előfizetési fölhívás-Vegyes hírek Politikai szemle­ « Francziaország. (Kabylia elleni hadjárat Afrikában. E tárgybani interpellatid*! a nemzetgyűlésben. Titkos társulat. Lamarthrie úr keleti utazása. Hugo V.) «f *7 Nagybritannia. (Lord Mahon indítványa az alsóházban. Katholikus kérdés. Alsóházi ülés mart. 21.) Németország. (Drezdai értekezlet. Egy röpir. Hannoverai másod­ kamra, Meusdorf. Revent­otv-Criminis. Esküdt­székek. Német-­katholikusok. Conservativek. Brasilia! szolgálatba állultak. Bajor katonaság Kurhesszenben. Hassenpflug pere.) Olaszország­ (Radeczky kiáltványa.) Legújabb­ * Börze — Dunavizállás- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. FŐVÁROSI ÉLET. Ki fővárosunk arczképét rajzolni akarja, köny­­nyen teheti azt a nélkül, hogy Correggio vagy Michel Angelo ecsetével kellene birnia.. Fekete vonásokkal tegyen papírra egy alvó ifjút, kinek tagjai megmar­­sulvak, kinek ajkán keserű mosoly ül, homlokán sö­tét gondolatok árnya lebeg , s hajfürtéi csapongva úsznak a viharos légben. Némelyek gondolni fogják, hogy e kép, egyike azon hét alvónak , kik háromszáz évig szenderegtek egy­­házomban, s ébredésük szent örömbe meríté Efézosz megnépesült utszáit.­•­­Mások majd azt vélik, hogy az ifjú álma frigyet kötött a halállal s álmodni fogna a végtelenségig. Hát azt hinnők — mit némelyek hisznek — hogy a magyar ember mód nélkü­l szereti a keserű táplá­lékot, s örömest használ kalapja mellett halotti gyász­virágot .Joy fornárn kezdenénk divatos modorban a fővárosi elek rajzához : „Rémséges éj­­ iszonyatos éj !... Az élők nyug­szanak s a halottak föltámadnak.. . Fölkelnek ösz­­szeroskadt sirjokból és újat kezdenek az élők orszá­gában. .. Nézzétek ! ... halljátok őket!... Itt jőnek egymásután lassú kimért­ lépésekkel... Üres szem­gödreikből kihamvadt az élet fénye... Örör a tapsokat csontökleik kopogása jelenti... Ajkaikról elröppent a mosoly, mint egy­­fölriasztott madár ... tompa, fáj­dalmas nyögésök maradt meg a Viszhang nélküli sír­ban. .. Hideg élettelen vázak! nyugtalan, kisértő rémalakok!... Rémséges éj!... iszonyatos éj!.. . s a többi és a többi. Az olvasóra biznak aztán, hogy e kisértetes sza­vakból és jelenetekből a fővárosi élet igazi mivoltát, minőségét kimagyarázza. Gondolhatná tetszése sze­rint, hogy Budapesten csakugyan kihalt az élet, hogy a­ki még itt élni és mozogni látszik, nem egyéb, mint kísértő rémalak, nyugalmából fölzaklatott árnyék, melynek ha jól megnézzük, idétlen szarvai s lólábai vannak... Vagy ha ezeket nem gondolná, engedné lelkét betakarózni az ábrándok mysticus köpenyébe... Azonban, mi sem magunk nem szeretjük, sem má­soknak nyújtani nem akarjuk.A bürökpoharat. A bá­natvirágot szívesen hagyjuk elvirágzani­, s azért gyökerét nem öntözgetjü­k, sem magvait nem hin­tegetjük. Fekete festékünk ugyan volna elég, de mi nem örömest mártjuk abba ecsetünket, részint olvasóink, részint magunk iránti kötelességből. Tarkabarka színekből állítjuk ki a főváros életképeit. Kiki meg fogja azok közt találni azon alapszínezetet,­­mely mindnyájunk közös érzelmeinek jelképe. Fővárosunk hangulata s társaséleti viszonyai felől — kivált vicéken — sok elfogult véleményt hallani. Nem akarunk hiz­elegni magunknak azon merész re­­ménynyel, hogy c­ ferdeséget, s elfogultságot soraink el fogják oszlatni. Anajjagyaki, hogy mi korántsem élünk itt oly siralmas szomorú állapotban, mint né­melyek gondolják... Sőt ha az óhajtásban, az álom­ban és több effélében boldogság fekszik, akkor bol­dogok is vagyunk. Van itt minden, a­mit szem kíván, a­mit a lélek óhajt, csak olyat ne kívánjon, a­mi nincs, s a­mit el nem érhet. Vannak világos és világtalan utczák, vannak szentegyházak, s több házak, melyek nem szentek ; vannak életunt lángelmék és lángtalan el­mék, melyeket már az élet unt meg.. . A Gellérthegy régi helyén áll, Budavár nincs török kézen, s a Duna még most is kifelé siet az országból stb. Mert itt nem függeszték fűzfákra a hegedűket a nagy­­búnak és bánatnak miatta; minek egyik oka az is lehet, hogy nem ülünk a babiloni vizek mellett, s fűzfáinkat legalyazták némely verselők süvöltő­nek. .. Nem hajtok le fejünket a böjti napok nyu­galmas párnáira, mert társaséletünk most is hegedű­szó mellett járja a boszorkánytánczot, melynek ugyan több fájdalma, mint gyönyöre van. A birodalom régi kötelékei közöttünk legkevésbbé sem tágultak; a­ki­nek ezüstje s aranya van, teljes bizalommal viseltetik iránta...- Sőt joggal mondhatjuk, hogy a kötelékek még szaporodtak és szorosabbakká lőnek. .. S örül­nünk lehet, hogy csupán szívünket — e láthatlan tagot illetik!­­’ Ezért nagyon tévedne, ki azt hinné, hogy nálunk a bizalom teljesen el van ölve. Nincs elölve! Szavait ritkán halljuk ugyan, de ez csak azt jelenti, hogy viszályos napjainkban nem barátja többé a diction­zásnak. E hallgatagság nyilvános életünk majd minden mozzanatában föltűnő. Közhelyeink, utczáink, sétá­nyaink , sőt hajlékaink­ felejteni kezdik a beszéd­nek egykor megszokott áradozásait. Beszélni ezüst, hallgatni arany ! S mivel a keleti példabeszéd ma ki­­válólag alkalmazható , mindnyájan bátran kereshet­jük vele az aranyat, mely napjainkban egészen el­tűnt a föld színéről. És ha csakugyan bölcs az, a­ki hallgat, úgy az Isten áldása bokrostól szállott a mi nyakunkra. Görögország alig tudott hét bölcset szül­­l­ni. .. mi minden zugból hetvenhetet szólíthatunk­­ elő, kik bizonyságot tesznek­ tudományukról , mely a vakonhivés tudománya leszen! Avagy kérdezd meg a sír felé közelgő gazdagot, a szegény munkás kézművest, ama betűfaló könyvbú­­várt, és a népet, és az egész sokaságot, nemde nem hisz-e egy csillagban, melyet feje fölött lebegni vél, bár sugarait nem látja; nem hisz-e egy titkos nagy­szerű pillanatban, melyről neki senki sem jövendölt,­ melynek közelgését ő senkitől sem hallotta ?_... Mind­nyájan hisznek ! És a hol erős hit van, nincs onnnan messze a kedvező süker. A ki hisz, az idvezül... Láthatják olvasóink, hogy mi e szerint valóságos mennyországban élünk!! Társaséletünkben nemcsak a hallgatag bizalom örvend teljes jó egésségnek... A közművelődés min­den csatornáit eleven működésben látjuk közöttünk. Őrködő figyelmet fordítunk arra, hogy e csatornák valami módon be ne duguljanak, vagy forrásukban ki ne apadjanak. Az általános fejlődés napról napra szembetűnőbb haladást tesz; nemsokára kilátásunk lehet, hogy az ipar s egyéb tudományok körében mi is nagyszerű találmányokat fogunk létrehozni. Ha a­z­ londoni műkiállítás még akkor életben lesz , helyet fogunk számokra kérni a kristálypalotában. Fő tényezői művelődésünknek az irodalom s ezzel kapcsolatban a színház. NE HAGYJUK EL MAGUNKAT. §* El a csüggetegséggel! — Hirtelen ragadta­tunk új viszonyokba, melyek sem anyagi, sem szellemi tőkéinkhez nincsenek arányozva; hir­telen hozatott be új adózás, mely a voltnál többszörösen nagyobb, s mely, mind a földnek, mind a tőkének, mind a munkának időt sem engedett az eltájékozásra; hirtelen változott minden, még pedig nem annyira honunk, mind inkább más tartományok tekintetéből, s köve­­teltetnek áldozatok, ismét nem annyira honunk, nem is annyira az egész birodalom, mint inkább Európa igényeire! Azért érezzük oly elevenen a hirtelen változások fájdalmát.­­ De nem is csodálkozik senki fájdalmunkon: azon csodál­koznának az európai életrevaló nemzetek, ha nem bírnék, vagy nem akarnék fájdalmunkat azzal enyhíteni, hogy eszélyes tevékenységgel oda emelkedjünk, hol a hirtelen változásnak bennünket már találni kellett volna. Ez eszélyes tevékenység fogja az európai életrevaló nemzetek jó véleményét felőlünk éb­r­eszteni ...La f nincs még, s megtartani, ha már étezik, s­ továb­bb, e jó vélemény újabb-újabb ösztönül is szolgáland, hogy eszélyes tevékeny­séget mindinkább kifejtsünk. El a csüggetegséggel! A legéletrevalóbb nem­zetei Európáik nyöszörgéseinkre valóban úgy felelhetnének , mint egy mexikói fejdelem, kit Cortez győző, de mindenütt csak aranyat lihegő emberei kinzottak, hogy elrejtett kincseit vele kivallassák, s ki mellé egyik szolgáját is ugyan e­légett kim­panra vonták, — felelt ennek jaj­gatásaira: „h­át én rózsaleveleken fekszem-e ?cc — Egyik nemzet sem fekszik rózsaleveleken; egyikről sem lehet mondani, mint a gazdagról mondatik az evangéliumban, hogy bíborba és finom gyolcsba öltözik, s mindennap vigságban él. Az európai súlyos viszonyok mindeniket nyomják, ha egyarányt nem is, de az életre­valók nem abban helyeznek okosságot, hogy csupasz karjaikat és lábszáraikat nyújtsák oda a nyomás alá, hanem hol, és mikor csak lehet, iparkodnak azt enyhíteni, s ők soha el nem ka­­patnak, de le sem suttatnak soha is! Ha mi olyan körülmények közt volnánk, hogy a szerencse, mind amaz arab khalifa, kész­séggel adná meg, mit némi fortélylyal kérnénk: ugy­e boldogoknak hinnék magunkat? Pedig ha jól nézünk szeme közé a szerencsének, azaz, ha igazán erős akaratunk van a velünk született életrevalóságot eszélyesen használni, mint Abu- Duláma haladhatunk kisebbekről mind nagyob­bakra, de méltósággal, nem kolduskép, mint ő. Mert a sors nem engedi meg, hogy nemzetek sülyedjenek tányérnyalók szerepéig ; — ezzel, hogy nemzet tartósan boldoguljon, nem engedte meg a sors, s nem fogja soha megengedni. Az iparkodónak, a bölcs és kitartó szorgalomnak meg­ad mindent: a henyétől, álmodozótól, de elbizakodó és kétségbeesőtől is még azt is el­veszi, a mije volt. S ép azért szinte kétségbe kell esni azon, hogy embereink annyira elhagyják magukat, mivel bizonyosan a sors is el fogja hagyni, ha minél előbb ki nem ragadják magukat a zsib­badásból. Nemde közönséges gondolkodás ez mi közöttünk: „ha ezt, meg azt nem bírhatjuk, úgy nekem nem kell semmi; mert mit ér a többi amaz nélkül?“ — Legvétkesebb gondolkodás, öngyilkolással határos, sőt azzal egyenlő vétek az! Szabadítsuk meg tőle magunkat, — kü­lönben odaleszünk. Ebben áll, hogy úgy nevezzem, a Duláma-féle szerencse, hogy azt, mit bírhatunk, egyetlen kin­csünk gyanánt szeressük, nagyra becsüljük, s mint egy tőkévé tegyük, melynek segítségével, mind többet és nagyobbat szerezhessünk. Emlékezzünk, hazámfiai, amaz igaz és szent mondásra, hogy ki egy fonttal jól tud sáfárkodni, az majd több­nek sáfárjává tetetik: a ki pedig kevéssel nem akar, vagy nem tud nyerekedni, attól ezen kevés is elvetetik , hogy annak adassák , kinek többje van!­—E szent igazság nemcsak egyesek, hanem nemzetek életében is mindig áll. Azért él a csüggetegséggel! Az események hatalma odavitt, — s talán azért is vitt oda, mivel eszélyesség nem volt bennünk , — hol egyedül a lelki erő s az okos önbizodalom, mely míg él, remél és munkál, segíthet rajtunk. Nemzetünk kisértő napjai ezek: mutassuk ma­gunkat méltóvá jobb szerencsére! Európának életrevaló nemzetei figyelme reánk van szegezve; okos, csüggedni nem tudó tevé­kenységünk jeleiből fogják megítélni, ha vájjon hivatva vagyunk-e igazán, s hivatásunkat meg­értjük-e, nemcsak az osztrák birodalom, hanem ez európai emberiség érdekében is azon tényező lenni, melynek lennünk kell. Jaj nekünk, de szégyen gyalázat is nekünk, ha bennünk csa­latkoznak ! Nem pattogós külső tényeket vár tőlünk Euró­pa, de lelki erőnek nyilatkozásait, melyek iro­dalomban , művészetben, földmivelésben , mű­­iparban, — szóval a szellemi és anyagi munkák összes birodalmában eszélyes tevékenységünket tanúsítsák. A lelki erőnek ebbeli nyilatkozásai­ból akarja Európa megítélni, hogy mit érünk. Mert ő tudja, hogy a lelki erő az egyedet is megmenti a haláltól, melybe azt a tények hatal­ma taszítja, mert lelki erővel biró egyed csak testileg hal el. De a­mit gyűjtött, teremtett, az közkincsül megmarad és működik akkor is, mi­kor már legkisebb emlékezet sem leng többé az elhaltnak sírja körül. A nemzeteket pedig, bármi gyengék volnának is, a lelki erő örök életnek tartja meg, mert lelki erővel biró nemzet, mely azt serényen és szerényen tudja használni, testi­leg sem hal meg, nem hogy munkáiban halhatna. S e lelki erő nem pattog külső tényekben, melyek mint hegyormokról leszakadó kőszirtek anyagi súlylyal arra rohannak, merre a vak vé­letlen ragadja, s melyek egymást elporlasztják, — hanem működik látatlanul és csendesen, mint a tavasznak teremtő lehellete, mely mindjárt és mindenütt, hol a jég fogy s kis földkéreg talál­­tatik , füvet, lombot és virágot fakaszt. A külső lényeg robaja a belső lelki erőhöz képest olyan, mint a részegnek őrjöngése az egészség vidám­ságához képest. Ne hagyjuk hát el magunkat, legyünk jobbak sorsunknál, s ez is javulni fog. London , mart. 20. XXIX. Mindinkább világosabb , hogy ő felsége láthatatlan kormányának , egyik látható feje, lord John Russell, csak azért veté a vakbuzgó angol nép közé a vallási üszköt, hogy mielőtt a parliamenti re­formra kerülne a vita, legyen, mi az ébredő nép he­vét föleméssze. — tanúsítja ezt egy római levél, mely jelenleg nagy figyelmet gerjeszt. A levél érde­­kes­ részei ezek : „A Stanley-minisztérium meghiú­sulta , leirhatlan érzelmeket idézett elő Rómában, s örvendek , hogy aggódó hazámfiainak elmondhatom, miszerint ő felsége, a Duke of Wellingtonhoz for­dult. -------Távol tőlem, hogy a római udvart véd­jem, de fájlalom mondhatlanul, hogy a britt kormány oly roszül, oly hiányosan tudósittatik képviselői ál­tal. Mit fog ön mondani, ha hivatalos irománynyal bebizonyítom, hogy Dr. Wiseman, már három év előtt nevezteti ki westminsteri érseknek, s hogy ez nyilvánosan közöltetett a kormány hivatalos lapjá­ban. — íme , itt küldöm önnek az 1848-ki január 2-ról szóló „Roman Gazette“ számát, melynek első lapján olvashatja ön , hogy e napon fényes eg­yházi

Next