Pesti Napló, 1851. július (2. évfolyam, 393-419. szám)

1851-07-10 / 401. szám

Valamint a szállásolás úgy az élelmezés tör­téneteiben is új időszakot képez II. József rend­szere. Az élelmezésből eredő veszteség pénzalap­jául (fundus) ugyanis 500,000 pft vettetvén ki az országra, a katonatartás a kincstár költsé­gén intéztetett, olyképen, hogy a­hol e rendszer rögtön be nem hozathatott, az illető törvényha­tóság szolgáltatá ki a katonaságnak szükséges ter­mékeket, s e termékek valódi árát az említett pénzalap téríté meg. Ellenben azon törvényha­tóság , melynek kebelében a kincstár által élel­­meztetett a katonaság, a pénzalap erejéig ráeső öszletet fizeté be a pénzalapba. Azonban e rendszer rövid életű volt, mint mondjuk fenebb. 1790 után ismét visszajött az 1751-ki törvényes állapot. De a körülmények már változtak. Mi kezdetben üdvös, jó volt, újabb viszonyok közt károsnak mutatkozik. A termékek hadszabályzati ára sokkal alatta állott most már a piaczinak, s innen tömérdek vesz­teség (deperdita) hárult most már a szegény adó­zónépre. Ez ellen már 1811 mártius 5-ikén a helyi, tanács is fölírt. Már az 1791 és 1807-ki orsz. rendek is szót emeltek az élelmezésből folyó nagy veszteségek ellen. S annál több panaszra találtak pedig okot a rendek, mert a lovasság élelmezését a gyalogság részére is követelni kez­­dék. A gyalogság szállásolása pedig már meg volt váltva , s a szállásolás együttjár az élelme­zés terheivel. Az 1723-ban máj. 15-kén kelt kir. válasz határozottan mondja : „ut praesidiarii in genere pro praesidio, seu pro particulari pro se­­psis nec a hospite, nec a civitate, sed neque a comitatu candelas aut aliud quidcunque prae­­tendere possint.“ Ezért régebben, mikor a gya­logság , a laktanyák szűk volta miatt, síkon helyeztetett el, egyenesen a királyi éléstárakból tartatott. Egy 1811-ki kir. rendelet m. a. szen­tesítő a törvényellenes gyakorlatot, hogy a síkon tanyázó gyalog katonaság is hadszabályzati áron követelhessen élelmezést. E rendelet a helyi. tanácsnak 1810 dec. 11-kén kelt ellenkező vé­leménye daczára adatott ki. Az előadottakon kivűl vannak még a katona­tartásnak egyéb terhei is. Az 1836 és 1840-ki orsz. gyűlés által e tárgyban megbizott országos küldöttségek hosszasan elősorolják mindazon ter­heket , mik a népre a katonatartásból hárultak. Ilyenek a közembernek, altiszteknek s primapia­­nistáknak szállásadással együttjáró ágynemű, világitó és fa, s a lovasság részére még az istá­­lóba is világ és szalma. A több tiszteknek szá­lás-, failletmény. Az élelmezés termékekben kiszolgáltatása. A piaczi változó­s a hadszabály­zati igen csekély ár közötti különbség évenkint több mint 910,040 pft veszteséget okozott kö­zép számítással az adózó népnek. Hasonló vesz­teség volt a csekély fuvarbérből. Terhet rótt az adózónépre a tartományi biztosság felállítása (1722) s a hadi computusok tartása, mikre a megyei pénztárnokok gyakran messziről utaztak, az adózónép költségén. S a fenállott rendszeren túl a kórházakat őrhelyeket is ellátta sok helyt­ával és gyertyával a nép. Segített a lovagisko­lák felállításában. Élelmező a hadfogadó kato­naságot, mire az 1807-ki orsz. gyűlés 200,000 pftot ajánlott, s azóta az adótól külön 70,000 pft kezeltetett. A hadszabályzatban nem volt szó az összevonulások rendkívüli terheiről is. A termékek ily esetekben gyakran rendkívül mesz­­sze fuvaroztattak. S végre a kezelésből is számos visszaélés származott. Az idő viszontagságaira, a nép dologidejének használására semmi tekin­tet. Örökös kifogások a termékek minősége, mennyisége ellen. A nehéz lovasság részére sza­bályszerűnél nagyobb, 10­ fontos szénarészlet követel­tetett. Lássuk, mint tervező e terhek és visszaélé­sek megszüntetését az 1840-ben kinevezett or­szágos küldöttség, s mily alapon igyekszik e kérdést megoldani az 1843-ki hongyülés. De ezekről közelebb. Makó, fid. 5. Azt, hogy Csanád Békés házastársától elvált, hi­szem , hogy tudja — mert több ideje már, hogy kü­lön megyei főnök gyámsága alá adattunk — e külön háztartás óta, hogy mint vagyunk látom , csak sen­­ki sem akarja önt tudósítani — azért addig is , mig rendes levelezője akad, önt néhanéha tudósitandom­ Csanádból. Tömjényezni senkinek sem szoktam, nem is fogok, megvárom elébb az eredményt s aztán ítélek. Uj megyei főnökünkről most még hallgatok, sokat ígér, ígéretéhez vérmes remények kötnék — szeretni fog­juk , ha nem csalatkozunk. Na de bízunk — mert igazságszeretetének egy tanújelét adá Andrásy Nán­dor közigazgatási alszolgabiró fölfü­ggesztésében, ki is több apátfalvai lakosoktól nevezetes­ perösszeget vett föl, igy fiaik a katonai szolgálat- s illetőleg beso­­rozás alóli fölmentésök kieszközlését ígérvén — ilyen példa különben ha valahol, nálunk Csanádban, habár későn is, de igen szükséges volt — mert hal­latlan a hivatallal­ visszaélések oly minden neme, mint itten — elkövettettek­ — több hónapja már, hogy Zsömböry György törvényszéki ülnök és Far­kas Gábor álladalmi főügyész urak itten fáradhatlan buzgalom — és részrehajlatlan igazságszeretettel működnek — pozsonyi volt megyei főnök Lonowich Károly volt főszolgabíró és több társaik által elköve­tett visszaéléseket vizsgálandók ; — a vizsgáló kül­döttség asztalain halomra gyűlt iratokból, mint jó értesülttől tudom, igen sok furcsa história derült ki, melyek hiteles alakbani közlését el nem mulasztan­­dom. *) A főbíró ugyan most még szabadon van, de a volt megyei főnökünk Pozsonyi Ferencz 8 nap óta őriztetik. Mostani provisorius tisztviselőink a múlt héten passíroztak egy krízist; fölterjesztés történvén ugyanis a definitivumra — Csanád , mint mondják, kitett magáért — mert 2 fő és 2 alszolgabiróság lévén csak megállapítva, körülbelül 25—30-an folyamodtak, meg lássuk ki a vitát ? Az adóért az executio nálunk a legnagyobb szi­gorral van napi­renden—ki fizetni nem képes, kato­nát kell tartania, a szegény nép mégis békén tűri— ma egy ,holnap más adót kérnek tőle — ő fizet — mert fél a katonától — az aratás a ház előtt — és ekkor tudjuk, hogy a szegény embernek is inkább van pénze, alig hiszem, hogy annak bevárását a kor­mány ellenzené ? — Föltűnik ugyan, hogy a birto­kos osztálylyal kiméltebben bánnak —vagy azoktéli behajtása az adónak nem érdem a definitivumra ?— ilyesmit a kormány alig hiszem , hogy szívesen ve­*) Szívesen vesszük , sőt erre kérjük is önt. Szeree­gyén — hiszen jogegyenlőség, vagyis az egyformám adózás elve ki van mondva , tehát — ubi est? — De ha már az adót oly szigorún hajtatják, jó lenne ám szolgabiró urak a községi ügy kezelé­sére is egy kis gondot fordítani — hogy az oda befi­zetett összeg ne felséreltessék incompetens helyre az illető birákuralmok által. Mint például Makón, hol a bírói számadásban következő curiosumok foglal­tatnak: 1030 ft kiadás többek lekenyerezésére, 300 ft kiadás , — Birák uraimék megvendégeltettek. Na de ideje is már, hogy fölhagyják a korbácsolással annyival is inkább, mert eső után van a köpönyeg. E tényekhez nem lévén comentárra szükség — jö­vőre csupa szépet és jót fogok önnek irni — ha t. i. más anyag nem szolgáltatik — toltam alá." G. Szeged, jul. 7. Ha önök azt hiszik , hogy mi szegediek semmi újsággal sem bírunk szolgálni, s nálunk nem történik olyasmi, a­mit leírni érdemes lenne, — na­gyon csalódnak. — De leirhatnám-e mind­azt, mi egy év óta itt történt ? — Ki tudná lefesteni ez idők történetét ? Augusz, kerületi főispán úr, ezelőtt 4 héttel váro­sunkban volt. Szorgalommal vizsgált minden hiva­talokat s közintézeteket; meghallgatá minden ember panaszát, (pedig volt ám elég) s reményt nyújtott arra, mikép a közbajokon, mennyire tőle telik —segít­ve leend. — Mondhatom, hogy reményt ébresztett pol­gárainkban, azonban még eddig kevés teljesült. Négy hosszú hét múlt el azóta, s a várt dolgokból csak azt nyertük , hogy ős magyar városunkban el lehet már húzatni a három a tánctot a nélkül, hogy zené­szeinket azért fenyegetnék. — Nőink is bizton jár­hatnak az utczán a­nélkül, hogy az öltözetek színe miatt aggódnának; — sőt színházban is szabad már tapsolni. — Hiszen igaz: ez, mind jó; — de a fő bajok orvoslásán is szeretnénk már túlesni; — mert némely urak már gúnyképpel nevezik városunk pol­gárait , hogy hiába járultak előkelő polgárokból választott küldöttség által a köztiszteletben álló Erőskövy és Ilayt tan­­urak visszahelyeztetésük vé­gett a főispán úrhoz esedezni! — mert minden a ré­giben marad. — De mi szeretjük hinni, hogy korán nevetnek, s hogy korú után derülni fog városunk ege; mert 54.000 lélek csak nyom valamit a mér­legben ? - - azért hát csak reméljünk atyámfiai, jó munka­időt kíván. Burger Zsigmond úr igen csinos és nagyszerű könyv- s írószer-kereskedést nyitott, tehát a mű­velődés ezen ágáról is gondoskodva van. — Kö­szönet és pártolás tehát, a vállalkozó szellemű derék férfiúnak! Latabár derék színésztársasága itt van, és jelesen működik. Eleinte egypár föllépésüknél üres volt a ház, a mostoha idők azonban lassan kint tünedeznek; a gondviselés megkönnyítő a rájuk nehezedett átkot , s most a közönség ebbeli rész­vétlenség­ét, naponta fényesebben növekedő részvét váltja föl. — Még valamit! Folyó hó 4-én hajnali 3 óra előtt, egy gyönyörű nagyszerű égi tünemény volt itt látható, melynek történetesen közlő is szemmel látott bám­ulója volt. Északkelet felől egyszerre tűzfénybe borulván az ég, egy bomba nagyságú tűzgolyó, úszott szokatlan zú­gással, dél­nyugat felé, s mintegy pereznyi idő után, a golyó szétpattanván, 5 gyönyörűen fénylő csillag szállott alá. A robaj, mely ezen tünemény eltűntét követő, nem hasonlítható az ágyú- vagy menykő­­durranáshoz, hanem inkább ama sajátságos tompa morajhoz, midőn egy órai távolságra 24 nagy ágyú, egyszerre süttetvén ki, az egész föld megrázkódik. — Tudomásom szerint, ugyan­ekkor s ugyan igy mutatkozott, Szegeden felül és Szegeden alól hat mér­­földnyi—helyeken, tehát 12 mérföldnyi távolságban is. — Szükségtelen mondani, hogy a nép ezen égi tüneményből, háborút, s istentudná mit mindent jö­vendöl ; azért nem ártana, ha a természetvizsgálók, ezen tüneményről — mely kétségkívül Magyarország több részeiben is látható vala, — a hírlapokban né­pies értekezést írnának. fJL1.L*l'*. L.B—ül. < '■ ..... ■— Azután szempillája mozdulása nélkül folyton kö­vetvén e sokaságot, mely előtte gomolygott. — Most, úgymond , jöjjön a Brytenhofzra , ezre­des ; azt hiszem , különös látványnak leszünk legitt tanúi. A tiszt meghajtá magát, és urát felelet nélkül követé. A sokaság mérhetlen volt a téren és a börtön be­járásainál. De Tilly lovasai mindig ugyanazon sze­rencsével, s mindenek fölött ugyanazon szilárdság­gal tartóztaták azt vissza. Nemsokára a gróf hallá e közeledő emberár növe­kedő lármáját, melynek nemsokára észreveve rohanó zuhatag gyorsaságával hömpölygő hullámait. Ugyanakkor észrevévé a papírt, mely az ökölbe görcsösült kezek és csillogó fegyverek fölött úszott. — Eh! mond, fölemelkedve nyergében, s főhad­nagyát kardmarkolatával érintvén, azt hiszem, a nyomorultaknak kezökben a rendelet. — Gyáva gazemberek, kiáltott a főhadnagy. Csakugyan a parancs volt, mit a polgárok százada örvendetes ordítással fogadott. És a polgárszázad azonnal mozgani kezdett, s lö­vésre kész fegyverekkel, nagy lármával indult Tilly gróf lovasainak ellenébe. De a gróf nem volt azon ember, kihez a mértéken túl közeledni lehessen. — Állj ! kiáltott, állj! és kerüljék lovaim szü­­gyét, vagy „előre“­ vezénylek! — Itt a parancs, válaszolt száz szemtelen hang. Tilly bámulattal vévé el azt, futó pillanatot vete rá, s fönhangon mondá: — E parancs aláírói valódi hóhérai Witt Kornél úrnak. Részemről mindkét kezem részéről nem akar­nám , hogy csak egyetlen egy betűjét is irta volna e gyalázatos parancsnak. És kardgombjával visszalökvén az embert, ki azt tőle visszavenni akará: — Oly iromány, mint ez, valamikor fontos lehet, s megőrzendő. Összegöngyölé a papirt, s gondosan kabátja zse­bébe téve. Azután a csapathoz fordulván , kiáltá : — Tilly lovasai, jobbra kanyarodjatok ! Azután félig hangosan, úgy azonban , hogy sza­vai nem vesztek el minden ember számára: — És most, gyilkosok, mond Tilly, végezzétek munkátokat. Dühös kiáltás, összetéve mindazon sóvár gyűlö­let- s vad örömből, mely a Brytenhoff körül hörgött, fogadá ez eltávozást. A gróf hátul maradt az utolsó pillanatig, szemközt állván a mámoros népséggel, mely azon mértékben foglalá el a tért, melyben a kapitány lovassága azt elhagyá. Mint látható, Witt János nem nagyitá a veszélyt, midőn öcsét fölkelni segítvén, azt távozásra sietteté. Kornél tehát a volt nagy pensionár karjára tá­maszkodva, lement az udvarba vezető lépcsőzeten. A lépcsőzet alján a szép Rózát találta , ki egész testében remegett. — Oh! János úr, mond a leány, mily szeren­csétlenség ! — Mi baj gyermekem ? kérdé Witt. — Azt mondják, miszerint a Stoogstraetre men­tek kieszközölni a parancsot, mely Tilly gróf lovasait eltávolítsa. Oh! oh! mond János, ha a lo­vasok elmennek, részünkre a helyzet igen rosszá válik. Ila én is tanácsot adhatnék önnek ... mond a fiatal leány egészen remegve. — Adj, gyermekem­. Mi bámulandó volna abban, ha az Isten ajkaid ál­tal szólna hozzám ? — Tehát János úr, én nem tá­voznám a nagy utczán át. — És miért nem ? miután Tilly lovasai még mindig helyükön állnak. — Igen, de a parancs úgy szól, hogy addig maradjon a bör­tön előtt, míg vissza nem hivatik. — Kétség kívül. — Van-e önnek oly parancsa, hogy egész a vá­roson kívül kísérje önt?— Nincs. — Nos hát! A pillanatban, midőn az első lovasokat túllépendi ön, a nép kezébe fog esni. — De a polgárőrség ? — Oh ! a polgárőrség a legdühösebb. — Tehát mit tegyünk? — Ha önnek volnék János úr, folytatá félénken a fiatal leány, a titkos ajtón távoznám. Nyílása egy elhagyott utczára szolgál, mert az egész nép a fő be­járásnál várakozik , és elérném a város azon kapu­ját , melyen önök távozni akarnak. — De öcsém, nem fog mehetni. — Megkísértem­, válaszolt Kornél, fenséges szilárdság kifejezésével. — De nincs itt ön kocsija ? kérdé a fiatal leány. — A kocsi a nagy ajtó küszöbénél van. — Nem, felelt a fiatal leány. Azt gondolom, hogy önnek kocsija meghitt ember, s azt mondom neki, hogy a titkos ajtónál várja önt. A két testvér ellágyulva nézett egymásra, s ket­tős tekintetek hálájuk egész kifejezésével a fiatal leányon találkozott. — Most már, mond a nagy pensionár, hátra van megtudni, várjon Gryphus akarandja-e jószerével kinyitni ez ajtót. — Oh ! nem, mond Róza, ő nem akarandja. — S tehát ? — Tehát előre láttam­ meg­tagadását , s egyszeriben, míg ő a fogház ablakán át egy pisztolyossal csevegett, levevém a kulcsot a csomóról. — S nálad ezen kulcs ? — Gyermekem, mond Kornél, semmi adnivalóm nincs, a nekem tett szolgálatidért, kivévén a bibliát, mit szo­bámban fogsz találni: ez utolsó ajándéka egy be­csületes embernek; remélem, hogy szerencsét ho­­zand számodra. — Köszönöm Kornél úr , e biblia sohasem fog engem elhagyni, válaszolt a fiatal leány. Azután magában, sóhajjal: — Mily szerencsétlenség, úgymond, hogy nem tudok olvasni. — Ám , a lárma megújul, leányom, mond János; azt hiszem, hogy nincs elvesztni való egy pillanat is. — Jöjjenek tehát, mond a szép fri­­zonnő, s egy belső folyosón át a börtön másik olda­lára vezeté a két testvért. Folyvást Róza által kalauzolva, lementek egy ti­zenkét fokozatú lépcsőn, áthatottak a rovatkos fallal körített udvaron, s az ivezett ajtó megnyílván, a börtön másik oldalán az elhagyott utczában lelék magokat, szemközt a kocsival, mely leeresztett hág­csóval várta őket. — Eh hamar, hamar, hamar, uraim, hallják őket ? kiáltá a kocsis, egészen megrémülve. De miután Kornélt a kocsiba emelte a nagy pen­sionár visszafordult a fiatal leányhoz. — Isten veled, gyermekem, mond, mindaz, mit neked mondhatnánk, csak gyöngén fejezné ki hálán­kat. Istennek ajánlunk téged , ki remélem, megem­­lékezendik arról, miszerint ép most két ember életét mented meg. Róza megfogá, s tisztelettel csókolá meg a nagy pensionárnak oda nyújtott kezét. — Menjenek, mond a leány, úgy tetszik, hogy az ajtót feszítik ki. Witt János gyorsan lépett a kocsiba, fivére mel­lett von helyet, és bezárá a kocsiernyőt, kiáltván : — Tol-Hekhez! A Tol-Hek azon rostélyzat volt, mely a schwe­­ningeni kis révhez vezető kaput elzárá, hol egy kis hajó várt a két testvérre. A két élénk flamandi lótól vont kocsi elrobogott, s elvivé a menekülteket. Róza tekintete mindaddig követé őket, mig az utcza szögleténél befordultak. Ezután visszatért, bezárta maga után az ajtót, s a kulcsot kútba veté. Folytatjuk­. Értesítés. A pestbudai hangászegyleti zenedének múlt és folyó hónapban nagylelkű hazafiak következő becses ajándékokat voltak szívesek szentelni: 1.) Fürén­g Mihály úr, nemzeti színházunk dalmű­vésze az általa kiadott száz magyar népdal gyűjteményét; — 2.) Fleischt Dávid úr , a nevezett egyletben igazg. választmányi tag két nagy új szekrényt a jelenleg újonan rendezendő hangműtár számára; — 3.)­ a nemzeti casino igazgató választmánya egy Bécsben Streicher által készített jó zongorát. — 4.) Treich­­linger József úr, pesti műtárus, a saját költségén nyomtatásban kiadott, s többnyire hazánkbeli művé­szektől szerzett hangművekből nemcsak 120 füzetet sziveskedek ajándékban küldeni, hanem egy alapít­ványi oklevéllel is kedveskedett az intézetnek, mely­nél fogva kötelesé magát s örököseit, a neve alatt fönállandó műkereskedés költségén ezután is meg­jelenendő minden hangműnek egy dij nélküli pél­dánya átengedésére az emlitett zenede számára. — E nagybecsű kedvezmények közzétételét kedves kötelességének ismervén az igazgatóság addig is, mig irántuk az egyesület igazgató választmánya bővebben intézkedendik, a zenede nevében legszíve­sebb háláját siet nyilványitani. VEGYES HÍREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, jul. 10— Nemzeti színházunkban, ma csütörtökön adatik: HÁZASSÁGI HÁROM PARANCS, eredeti vígjáték 3 felv. dalokkal, irta Szigligeti, zené­jét szerkesztette Szerdahelyi. — Holnap KATHARINA a bandita leánya, regényes ballet 2 felv. Grahn L. k. a. és Ambrogio úr utoljára lépnek föl. —­­­ Holnap délutáni 4 órakor irodalmi mutat­ványok fognak tartatni Macink József úrnak a magyar nyelvészet és irodalom tanárának vezérlete alatt, az egyetem második emeleti nagy teremében. A tárgyso­rozat következő: 1) Az irodalom becséről, szerkesztés előadja Barnay Zsigmond. 2) Az éjféli ház Vörös­­martytől, szavalja Zlinszky Imre. 3) A nyelvről, szer­kesztő s előadja Szelvényi Fer. 4) Búcsú b. Eötvös J.-tól, szavalja Reisinger József. 5) A férfi jellem, szerkesztő s előadja Úri József. 6) Az elhagyott anya, Vörösmartytől, szavalja Barnay Zsigmond. 7) Hazánk állapota a tatárharcz után , szerkesztő s előadja Zlinszki Imre. 8) Ilonszeretet, Vörösmartytől, szavalja Szelvényi Ferencz. 9) Búcsú a főtanodától szerkesztő s előadja Reisinger József. 10) Az úri hölgyhöz Vörösmartytől, szavalja Úri József. Ezen ünnepélyre tisztelettel hivatnak meg a magyar irodalom barátjai. —­i Piaczunk, egyéb élelmi czikkek közt, kivált gyümölcscsel bővölködik. Hetivásárok alkalmával nagy­mennyiségben szállítják azt ide a közel Vidék lakók Azt sem mondhatni , hogy valami drága áron lehetne ahhoz jutni, de azt sem mondhatni , hogy ezen gyü­mölcs mind tökéletesen érett állapotban hozatnék áru­­helyeinkre. Mind a dunaparton, mind imittamott egyes vén kofánál, az utczaszögleteken, gyakran oly éretlen gyümölcsöt láthatni, hogy csak úgy kandikál ki belőle a betegség. Nem volna-e czélszerű , hogy az illető fel­ügyelők egész szigorúsággal járnának el a gyümölcs­­árusok körül, s azoknak éretlenségeitől mentenék meg a közönséget. Mert az ily áruczikk — mivel vevője nem nagyon számos — utoljára igen olcsóvá lesz , s ekkor a vigyázatlan gyermekek és szegényebbek szokták azt leginkább vásárolgatni. Pozsonyból dicsérve említik a piac­i felügyelők eljárását, kik az ily ártalmas áru­­czikkekre különös gondot fordítnak, s gyakran le is foglalják.

Next