Pesti Napló, 1851. július (2. évfolyam, 393-419. szám)
1851-07-10 / 401. szám
Valamint a szállásolás úgy az élelmezés történeteiben is új időszakot képez II. József rendszere. Az élelmezésből eredő veszteség pénzalapjául (fundus) ugyanis 500,000 pft vettetvén ki az országra, a katonatartás a kincstár költségén intéztetett, olyképen, hogy ahol e rendszer rögtön be nem hozathatott, az illető törvényhatóság szolgáltatá ki a katonaságnak szükséges termékeket, s e termékek valódi árát az említett pénzalap téríté meg. Ellenben azon törvényhatóság , melynek kebelében a kincstár által élelmeztetett a katonaság, a pénzalap erejéig ráeső öszletet fizeté be a pénzalapba. Azonban e rendszer rövid életű volt, mint mondjuk fenebb. 1790 után ismét visszajött az 1751-ki törvényes állapot. De a körülmények már változtak. Mi kezdetben üdvös, jó volt, újabb viszonyok közt károsnak mutatkozik. A termékek hadszabályzati ára sokkal alatta állott most már a piaczinak, s innen tömérdek veszteség (deperdita) hárult most már a szegény adózónépre. Ez ellen már 1811 mártius 5-ikén a helyi, tanács is fölírt. Már az 1791 és 1807-ki orsz. rendek is szót emeltek az élelmezésből folyó nagy veszteségek ellen. S annál több panaszra találtak pedig okot a rendek, mert a lovasság élelmezését a gyalogság részére is követelni kezdék. A gyalogság szállásolása pedig már meg volt váltva , s a szállásolás együttjár az élelmezés terheivel. Az 1723-ban máj. 15-kén kelt kir. válasz határozottan mondja : „ut praesidiarii in genere pro praesidio, seu pro particulari pro sepsis nec a hospite, nec a civitate, sed neque a comitatu candelas aut aliud quidcunque praetendere possint.“ Ezért régebben, mikor a gyalogság , a laktanyák szűk volta miatt, síkon helyeztetett el, egyenesen a királyi éléstárakból tartatott. Egy 1811-ki kir. rendelet m. a. szentesítő a törvényellenes gyakorlatot, hogy a síkon tanyázó gyalog katonaság is hadszabályzati áron követelhessen élelmezést. E rendelet a helyi. tanácsnak 1810 dec. 11-kén kelt ellenkező véleménye daczára adatott ki. Az előadottakon kivűl vannak még a katonatartásnak egyéb terhei is. Az 1836 és 1840-ki orsz. gyűlés által e tárgyban megbizott országos küldöttségek hosszasan elősorolják mindazon terheket , mik a népre a katonatartásból hárultak. Ilyenek a közembernek, altiszteknek s primapianistáknak szállásadással együttjáró ágynemű, világitó és fa, s a lovasság részére még az istálóba is világ és szalma. A több tiszteknek szálás-, failletmény. Az élelmezés termékekben kiszolgáltatása. A piaczi változós a hadszabályzati igen csekély ár közötti különbség évenkint több mint 910,040 pft veszteséget okozott közép számítással az adózó népnek. Hasonló veszteség volt a csekély fuvarbérből. Terhet rótt az adózónépre a tartományi biztosság felállítása (1722) s a hadi computusok tartása, mikre a megyei pénztárnokok gyakran messziről utaztak, az adózónép költségén. S a fenállott rendszeren túl a kórházakat őrhelyeket is ellátta sok helytával és gyertyával a nép. Segített a lovagiskolák felállításában. Élelmező a hadfogadó katonaságot, mire az 1807-ki orsz. gyűlés 200,000 pftot ajánlott, s azóta az adótól külön 70,000 pft kezeltetett. A hadszabályzatban nem volt szó az összevonulások rendkívüli terheiről is. A termékek ily esetekben gyakran rendkívül meszsze fuvaroztattak. S végre a kezelésből is számos visszaélés származott. Az idő viszontagságaira, a nép dologidejének használására semmi tekintet. Örökös kifogások a termékek minősége, mennyisége ellen. A nehéz lovasság részére szabályszerűnél nagyobb, 10 fontos szénarészlet követeltetett. Lássuk, mint tervező e terhek és visszaélések megszüntetését az 1840-ben kinevezett országos küldöttség, s mily alapon igyekszik e kérdést megoldani az 1843-ki hongyülés. De ezekről közelebb. Makó, fid. 5. Azt, hogy Csanád Békés házastársától elvált, hiszem , hogy tudja — mert több ideje már, hogy külön megyei főnök gyámsága alá adattunk — e külön háztartás óta, hogy mint vagyunk látom , csak senki sem akarja önt tudósítani — azért addig is , mig rendes levelezője akad, önt néhanéha tudósitandom Csanádból. Tömjényezni senkinek sem szoktam, nem is fogok, megvárom elébb az eredményt s aztán ítélek. Uj megyei főnökünkről most még hallgatok, sokat ígér, ígéretéhez vérmes remények kötnék — szeretni fogjuk , ha nem csalatkozunk. Na de bízunk — mert igazságszeretetének egy tanújelét adá Andrásy Nándor közigazgatási alszolgabiró fölfüggesztésében, ki is több apátfalvai lakosoktól nevezetes perösszeget vett föl, igy fiaik a katonai szolgálat- s illetőleg besorozás alóli fölmentésök kieszközlését ígérvén — ilyen példa különben ha valahol, nálunk Csanádban, habár későn is, de igen szükséges volt — mert hallatlan a hivatallal visszaélések oly minden neme, mint itten — elkövettettek — több hónapja már, hogy Zsömböry György törvényszéki ülnök és Farkas Gábor álladalmi főügyész urak itten fáradhatlan buzgalom — és részrehajlatlan igazságszeretettel működnek — pozsonyi volt megyei főnök Lonowich Károly volt főszolgabíró és több társaik által elkövetett visszaéléseket vizsgálandók ; — a vizsgáló küldöttség asztalain halomra gyűlt iratokból, mint jó értesülttől tudom, igen sok furcsa história derült ki, melyek hiteles alakbani közlését el nem mulasztandom. *) A főbíró ugyan most még szabadon van, de a volt megyei főnökünk Pozsonyi Ferencz 8 nap óta őriztetik. Mostani provisorius tisztviselőink a múlt héten passíroztak egy krízist; fölterjesztés történvén ugyanis a definitivumra — Csanád , mint mondják, kitett magáért — mert 2 fő és 2 alszolgabiróság lévén csak megállapítva, körülbelül 25—30-an folyamodtak, meg lássuk ki a vitát ? Az adóért az executio nálunk a legnagyobb szigorral van napirenden—ki fizetni nem képes, katonát kell tartania, a szegény nép mégis békén tűri— ma egy ,holnap más adót kérnek tőle — ő fizet — mert fél a katonától — az aratás a ház előtt — és ekkor tudjuk, hogy a szegény embernek is inkább van pénze, alig hiszem, hogy annak bevárását a kormány ellenzené ? — Föltűnik ugyan, hogy a birtokos osztálylyal kiméltebben bánnak —vagy azoktéli behajtása az adónak nem érdem a definitivumra ?— ilyesmit a kormány alig hiszem , hogy szívesen ve*) Szívesen vesszük , sőt erre kérjük is önt. Szereegyén — hiszen jogegyenlőség, vagyis az egyformám adózás elve ki van mondva , tehát — ubi est? — De ha már az adót oly szigorún hajtatják, jó lenne ám szolgabiró urak a községi ügy kezelésére is egy kis gondot fordítani — hogy az oda befizetett összeg ne felséreltessék incompetens helyre az illető birákuralmok által. Mint például Makón, hol a bírói számadásban következő curiosumok foglaltatnak: 1030 ft kiadás többek lekenyerezésére, 300 ft kiadás , — Birák uraimék megvendégeltettek. Na de ideje is már, hogy fölhagyják a korbácsolással annyival is inkább, mert eső után van a köpönyeg. E tényekhez nem lévén comentárra szükség — jövőre csupa szépet és jót fogok önnek irni — ha t. i. más anyag nem szolgáltatik — toltam alá." G. Szeged, jul. 7. Ha önök azt hiszik , hogy mi szegediek semmi újsággal sem bírunk szolgálni, s nálunk nem történik olyasmi, amit leírni érdemes lenne, — nagyon csalódnak. — De leirhatnám-e mindazt, mi egy év óta itt történt ? — Ki tudná lefesteni ez idők történetét ? Augusz, kerületi főispán úr, ezelőtt 4 héttel városunkban volt. Szorgalommal vizsgált minden hivatalokat s közintézeteket; meghallgatá minden ember panaszát, (pedig volt ám elég) s reményt nyújtott arra, mikép a közbajokon, mennyire tőle telik —segítve leend. — Mondhatom, hogy reményt ébresztett polgárainkban, azonban még eddig kevés teljesült. Négy hosszú hét múlt el azóta, s a várt dolgokból csak azt nyertük , hogy ős magyar városunkban el lehet már húzatni a három a tánctot a nélkül, hogy zenészeinket azért fenyegetnék. — Nőink is bizton járhatnak az utczán anélkül, hogy az öltözetek színe miatt aggódnának; — sőt színházban is szabad már tapsolni. — Hiszen igaz: ez, mind jó; — de a fő bajok orvoslásán is szeretnénk már túlesni; — mert némely urak már gúnyképpel nevezik városunk polgárait , hogy hiába járultak előkelő polgárokból választott küldöttség által a köztiszteletben álló Erőskövy és Ilayt tanurak visszahelyeztetésük végett a főispán úrhoz esedezni! — mert minden a régiben marad. — De mi szeretjük hinni, hogy korán nevetnek, s hogy korú után derülni fog városunk ege; mert 54.000 lélek csak nyom valamit a mérlegben ? - - azért hát csak reméljünk atyámfiai, jó munkaidőt kíván. Burger Zsigmond úr igen csinos és nagyszerű könyv- s írószer-kereskedést nyitott, tehát a művelődés ezen ágáról is gondoskodva van. — Köszönet és pártolás tehát, a vállalkozó szellemű derék férfiúnak! Latabár derék színésztársasága itt van, és jelesen működik. Eleinte egypár föllépésüknél üres volt a ház, a mostoha idők azonban lassan kint tünedeznek; a gondviselés megkönnyítő a rájuk nehezedett átkot , s most a közönség ebbeli részvétlenségét, naponta fényesebben növekedő részvét váltja föl. — Még valamit! Folyó hó 4-én hajnali 3 óra előtt, egy gyönyörű nagyszerű égi tünemény volt itt látható, melynek történetesen közlő is szemmel látott bámulója volt. Északkelet felől egyszerre tűzfénybe borulván az ég, egy bomba nagyságú tűzgolyó, úszott szokatlan zúgással, délnyugat felé, s mintegy pereznyi idő után, a golyó szétpattanván, 5 gyönyörűen fénylő csillag szállott alá. A robaj, mely ezen tünemény eltűntét követő, nem hasonlítható az ágyú- vagy menykődurranáshoz, hanem inkább ama sajátságos tompa morajhoz, midőn egy órai távolságra 24 nagy ágyú, egyszerre süttetvén ki, az egész föld megrázkódik. — Tudomásom szerint, ugyanekkor s ugyan igy mutatkozott, Szegeden felül és Szegeden alól hat mérföldnyi—helyeken, tehát 12 mérföldnyi távolságban is. — Szükségtelen mondani, hogy a nép ezen égi tüneményből, háborút, s istentudná mit mindent jövendöl ; azért nem ártana, ha a természetvizsgálók, ezen tüneményről — mely kétségkívül Magyarország több részeiben is látható vala, — a hírlapokban népies értekezést írnának. fJL1.L*l'*. L.B—ül. < '■ ..... ■— Azután szempillája mozdulása nélkül folyton követvén e sokaságot, mely előtte gomolygott. — Most, úgymond , jöjjön a Brytenhofzra , ezredes ; azt hiszem , különös látványnak leszünk legitt tanúi. A tiszt meghajtá magát, és urát felelet nélkül követé. A sokaság mérhetlen volt a téren és a börtön bejárásainál. De Tilly lovasai mindig ugyanazon szerencsével, s mindenek fölött ugyanazon szilárdsággal tartóztaták azt vissza. Nemsokára a gróf hallá e közeledő emberár növekedő lármáját, melynek nemsokára észreveve rohanó zuhatag gyorsaságával hömpölygő hullámait. Ugyanakkor észrevévé a papírt, mely az ökölbe görcsösült kezek és csillogó fegyverek fölött úszott. — Eh! mond, fölemelkedve nyergében, s főhadnagyát kardmarkolatával érintvén, azt hiszem, a nyomorultaknak kezökben a rendelet. — Gyáva gazemberek, kiáltott a főhadnagy. Csakugyan a parancs volt, mit a polgárok százada örvendetes ordítással fogadott. És a polgárszázad azonnal mozgani kezdett, s lövésre kész fegyverekkel, nagy lármával indult Tilly gróf lovasainak ellenébe. De a gróf nem volt azon ember, kihez a mértéken túl közeledni lehessen. — Állj ! kiáltott, állj! és kerüljék lovaim szügyét, vagy „előre“ vezénylek! — Itt a parancs, válaszolt száz szemtelen hang. Tilly bámulattal vévé el azt, futó pillanatot vete rá, s fönhangon mondá: — E parancs aláírói valódi hóhérai Witt Kornél úrnak. Részemről mindkét kezem részéről nem akarnám , hogy csak egyetlen egy betűjét is irta volna e gyalázatos parancsnak. És kardgombjával visszalökvén az embert, ki azt tőle visszavenni akará: — Oly iromány, mint ez, valamikor fontos lehet, s megőrzendő. Összegöngyölé a papirt, s gondosan kabátja zsebébe téve. Azután a csapathoz fordulván , kiáltá : — Tilly lovasai, jobbra kanyarodjatok ! Azután félig hangosan, úgy azonban , hogy szavai nem vesztek el minden ember számára: — És most, gyilkosok, mond Tilly, végezzétek munkátokat. Dühös kiáltás, összetéve mindazon sóvár gyűlölet- s vad örömből, mely a Brytenhoff körül hörgött, fogadá ez eltávozást. A gróf hátul maradt az utolsó pillanatig, szemközt állván a mámoros népséggel, mely azon mértékben foglalá el a tért, melyben a kapitány lovassága azt elhagyá. Mint látható, Witt János nem nagyitá a veszélyt, midőn öcsét fölkelni segítvén, azt távozásra sietteté. Kornél tehát a volt nagy pensionár karjára támaszkodva, lement az udvarba vezető lépcsőzeten. A lépcsőzet alján a szép Rózát találta , ki egész testében remegett. — Oh! János úr, mond a leány, mily szerencsétlenség ! — Mi baj gyermekem ? kérdé Witt. — Azt mondják, miszerint a Stoogstraetre mentek kieszközölni a parancsot, mely Tilly gróf lovasait eltávolítsa. Oh! oh! mond János, ha a lovasok elmennek, részünkre a helyzet igen rosszá válik. Ila én is tanácsot adhatnék önnek ... mond a fiatal leány egészen remegve. — Adj, gyermekem. Mi bámulandó volna abban, ha az Isten ajkaid által szólna hozzám ? — Tehát János úr, én nem távoznám a nagy utczán át. — És miért nem ? miután Tilly lovasai még mindig helyükön állnak. — Igen, de a parancs úgy szól, hogy addig maradjon a börtön előtt, míg vissza nem hivatik. — Kétség kívül. — Van-e önnek oly parancsa, hogy egész a városon kívül kísérje önt?— Nincs. — Nos hát! A pillanatban, midőn az első lovasokat túllépendi ön, a nép kezébe fog esni. — De a polgárőrség ? — Oh ! a polgárőrség a legdühösebb. — Tehát mit tegyünk? — Ha önnek volnék János úr, folytatá félénken a fiatal leány, a titkos ajtón távoznám. Nyílása egy elhagyott utczára szolgál, mert az egész nép a fő bejárásnál várakozik , és elérném a város azon kapuját , melyen önök távozni akarnak. — De öcsém, nem fog mehetni. — Megkísértem, válaszolt Kornél, fenséges szilárdság kifejezésével. — De nincs itt ön kocsija ? kérdé a fiatal leány. — A kocsi a nagy ajtó küszöbénél van. — Nem, felelt a fiatal leány. Azt gondolom, hogy önnek kocsija meghitt ember, s azt mondom neki, hogy a titkos ajtónál várja önt. A két testvér ellágyulva nézett egymásra, s kettős tekintetek hálájuk egész kifejezésével a fiatal leányon találkozott. — Most már, mond a nagy pensionár, hátra van megtudni, várjon Gryphus akarandja-e jószerével kinyitni ez ajtót. — Oh ! nem, mond Róza, ő nem akarandja. — S tehát ? — Tehát előre láttam megtagadását , s egyszeriben, míg ő a fogház ablakán át egy pisztolyossal csevegett, levevém a kulcsot a csomóról. — S nálad ezen kulcs ? — Gyermekem, mond Kornél, semmi adnivalóm nincs, a nekem tett szolgálatidért, kivévén a bibliát, mit szobámban fogsz találni: ez utolsó ajándéka egy becsületes embernek; remélem, hogy szerencsét hozand számodra. — Köszönöm Kornél úr , e biblia sohasem fog engem elhagyni, válaszolt a fiatal leány. Azután magában, sóhajjal: — Mily szerencsétlenség, úgymond, hogy nem tudok olvasni. — Ám , a lárma megújul, leányom, mond János; azt hiszem, hogy nincs elvesztni való egy pillanat is. — Jöjjenek tehát, mond a szép frizonnő, s egy belső folyosón át a börtön másik oldalára vezeté a két testvért. Folyvást Róza által kalauzolva, lementek egy tizenkét fokozatú lépcsőn, áthatottak a rovatkos fallal körített udvaron, s az ivezett ajtó megnyílván, a börtön másik oldalán az elhagyott utczában lelék magokat, szemközt a kocsival, mely leeresztett hágcsóval várta őket. — Eh hamar, hamar, hamar, uraim, hallják őket ? kiáltá a kocsis, egészen megrémülve. De miután Kornélt a kocsiba emelte a nagy pensionár visszafordult a fiatal leányhoz. — Isten veled, gyermekem, mond, mindaz, mit neked mondhatnánk, csak gyöngén fejezné ki hálánkat. Istennek ajánlunk téged , ki remélem, megemlékezendik arról, miszerint ép most két ember életét mented meg. Róza megfogá, s tisztelettel csókolá meg a nagy pensionárnak oda nyújtott kezét. — Menjenek, mond a leány, úgy tetszik, hogy az ajtót feszítik ki. Witt János gyorsan lépett a kocsiba, fivére mellett von helyet, és bezárá a kocsiernyőt, kiáltván : — Tol-Hekhez! A Tol-Hek azon rostélyzat volt, mely a schweningeni kis révhez vezető kaput elzárá, hol egy kis hajó várt a két testvérre. A két élénk flamandi lótól vont kocsi elrobogott, s elvivé a menekülteket. Róza tekintete mindaddig követé őket, mig az utcza szögleténél befordultak. Ezután visszatért, bezárta maga után az ajtót, s a kulcsot kútba veté. Folytatjuk. Értesítés. A pestbudai hangászegyleti zenedének múlt és folyó hónapban nagylelkű hazafiak következő becses ajándékokat voltak szívesek szentelni: 1.) Füréng Mihály úr, nemzeti színházunk dalművésze az általa kiadott száz magyar népdal gyűjteményét; — 2.) Fleischt Dávid úr , a nevezett egyletben igazg. választmányi tag két nagy új szekrényt a jelenleg újonan rendezendő hangműtár számára; — 3.) a nemzeti casino igazgató választmánya egy Bécsben Streicher által készített jó zongorát. — 4.) Treichlinger József úr, pesti műtárus, a saját költségén nyomtatásban kiadott, s többnyire hazánkbeli művészektől szerzett hangművekből nemcsak 120 füzetet sziveskedek ajándékban küldeni, hanem egy alapítványi oklevéllel is kedveskedett az intézetnek, melynél fogva kötelesé magát s örököseit, a neve alatt fönállandó műkereskedés költségén ezután is megjelenendő minden hangműnek egy dij nélküli példánya átengedésére az emlitett zenede számára. — E nagybecsű kedvezmények közzétételét kedves kötelességének ismervén az igazgatóság addig is, mig irántuk az egyesület igazgató választmánya bővebben intézkedendik, a zenede nevében legszívesebb háláját siet nyilványitani. VEGYES HÍREK ÉS ESEMÉNYEK. Budapest, jul. 10— Nemzeti színházunkban, ma csütörtökön adatik: HÁZASSÁGI HÁROM PARANCS, eredeti vígjáték 3 felv. dalokkal, irta Szigligeti, zenéjét szerkesztette Szerdahelyi. — Holnap KATHARINA a bandita leánya, regényes ballet 2 felv. Grahn L. k. a. és Ambrogio úr utoljára lépnek föl. — Holnap délutáni 4 órakor irodalmi mutatványok fognak tartatni Macink József úrnak a magyar nyelvészet és irodalom tanárának vezérlete alatt, az egyetem második emeleti nagy teremében. A tárgysorozat következő: 1) Az irodalom becséről, szerkesztés előadja Barnay Zsigmond. 2) Az éjféli ház Vörösmartytől, szavalja Zlinszky Imre. 3) A nyelvről, szerkesztő s előadja Szelvényi Fer. 4) Búcsú b. Eötvös J.-tól, szavalja Reisinger József. 5) A férfi jellem, szerkesztő s előadja Úri József. 6) Az elhagyott anya, Vörösmartytől, szavalja Barnay Zsigmond. 7) Hazánk állapota a tatárharcz után , szerkesztő s előadja Zlinszki Imre. 8) Ilonszeretet, Vörösmartytől, szavalja Szelvényi Ferencz. 9) Búcsú a főtanodától szerkesztő s előadja Reisinger József. 10) Az úri hölgyhöz Vörösmartytől, szavalja Úri József. Ezen ünnepélyre tisztelettel hivatnak meg a magyar irodalom barátjai. —i Piaczunk, egyéb élelmi czikkek közt, kivált gyümölcscsel bővölködik. Hetivásárok alkalmával nagymennyiségben szállítják azt ide a közel Vidék lakók Azt sem mondhatni , hogy valami drága áron lehetne ahhoz jutni, de azt sem mondhatni , hogy ezen gyümölcs mind tökéletesen érett állapotban hozatnék áruhelyeinkre. Mind a dunaparton, mind imittamott egyes vén kofánál, az utczaszögleteken, gyakran oly éretlen gyümölcsöt láthatni, hogy csak úgy kandikál ki belőle a betegség. Nem volna-e czélszerű , hogy az illető felügyelők egész szigorúsággal járnának el a gyümölcsárusok körül, s azoknak éretlenségeitől mentenék meg a közönséget. Mert az ily áruczikk — mivel vevője nem nagyon számos — utoljára igen olcsóvá lesz , s ekkor a vigyázatlan gyermekek és szegényebbek szokták azt leginkább vásárolgatni. Pozsonyból dicsérve említik a piaci felügyelők eljárását, kik az ily ártalmas áruczikkekre különös gondot fordítnak, s gyakran le is foglalják.