Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)
1851-08-07 / 425. szám
1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉST FŐ T,TÉTELEK Vidé ken Évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . 10 „ — „ „ Egyévre . 18 » — „ » A havi előfizetés, mint a szalookinti eladás is, megszün*. Pesten : Egy In'májírt!! fr 3 )krp. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre. 15 » — „ „ Egyesszám — „ 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig ERNCH G. úrhoz intézendő,úrint: Laffertház 449 435 Szerkesztési iroda: Dri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentelen levél visszautasíttatik. KjLü-Miu: jaj! Csütörtök, aug. 7-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgő kr.jóval számittatik. A beigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magén viták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. jelen TARTALOM Telegraf! tudósítások-Gyűjtsük a hazai népszokásokat-Monyásza- (Dézna. Ravna. Monyásza. Románok és Mnezok. Tenyészet.) Hivatalos- (Kinevezések. Kizáró szabadalmak.) Vegyes hírek és események-Irodalmi Ügy- (Panier Encyclopaediája.) Politikai szemle-Francziaország- (Az állandó bizottmány. Hugo K. fogsága és D’Orsay gr. levele. Girardin terve. Lemoulier-ügy.) Nagybritannia. (A Times és a kormány. Vasúti szerencsétlenség és az esküttszék ítélete. Egy vidéki szépség a kristálypalotában.) Magyar nemzeti múzeum-Dunavszállás-irtttár (A műkiállitás 1851-ben.) Budapest, aug 7-én TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Lincz, aug. 5. — (71 órakor reggel). Tegnap este óta a Duna folyvást nő, habár lassan is. Jelenleg, a vízállás 12' 6". Az alacsonyan fekvő házak többnyire víz alatt állanak. A bécsi gőzös épen most érkezett meg. Lincz , (102 órakor reggel) a Duna már a 12' 10" magasságot érte el. Insbruck , aug. 4. — A telegrafvonal helyre van állítva. Bregencz és Bludencz közt a vízár elrontotta azt. Két hidat is szétrombolt. PáriS, aug. 4. — Vaisse képviselővé lett megválasztása, a hegypárt ellentmondása és óvása daczára megerősittetett. PáriS, aug. 5. — A legislative a lyoni vasút fölött értekezik. A „Liede“ sajtópörét elvesztette. GYŰJTSÜK a hazai népszokásokat. E. Mig az országos életnek ezredéves formái töröltetnek el, vagy alakulnak át; mig nagyfejü világbölcsek keresve keresik, az avult rendszerek pétid helyetteseit ama jámbor hitben, hogy országlati formákat párisi divatképek módjára metszhetni ki naponkint egy-egy ívnyi papírból : azalatt a házi és családélet — mint az a kék viz, mely Capri sziget üregébe vette magát, és ment a nagy tenger nyugtalanságitól — meg van a maga csendes egyszerűségében, idők előtti hagyományos idomában. És ez sehol inkább, mint Magyarországon. Mi Európa legnagyobb síkján vagyunk elszórva, városaink egy kettő kivételével, csaknem faluk még, s hogy ne volnának aztán amaz útba nem eső magános helyek, pusztai tanyák , a szabad szellemű magyar népnek ugyanannyi remetelakói, eredetiségének őrházai, hűségének kolostorai. A népek közötti félreértés, egymást ócsárló, lenéző gyarlóság ugyan sokképen ártott a szokásoknak , melyeket épen azért csak titkon szerettek a fajok gyakorlani, mint az első keresztyének a magok isteni tiszteletét. Mert nincs gyakoribb mint, hogy egyik népfaj, sőt egyik falu, kinevesse szomszédját a maga szokásaiért; rútnak , illetlennek, megfoghatlannak, tartván egyik a másikért, a honnan a szokásos élét a nagyobb, szélesebb gyűrüzetü körből mind szűkebb-szűkebb térre vonult új új módosításokkal, egészen a házig, miért egyszer igazzá lett: a mennyi ház, annyi szokás. A szokásokban már épen eme véletlen változatosság teszi az érdeket, mivel egy-egy szokás egy-egy formája az életnek, s innen van benne az a sok mulattató, tanulságos elem, mit visszavíve a lélekre , ugyanannyi erkölcs- és lélekmagyarázó adatokra találunk bennük. De hogy egyik faj, sőt egyik szomszéd, kineveti a másikat szokásaiért, ez épen a legderekabb szokás, különben úgy járnánk a szokásokkal is mint a divattal , mely épen azért változik annyiszor és oly hamar egymásután , mert mindnyájan megegyezünk követésében. A szokásokhoz való erős ragaszkodást ennélfogva szüli a saját élet, feltartja a dacz és különcz szelleme, de megszenteli a régiség, melyért aztán történeti és országlati becsűvé lesz, s mint ilyen, teljes mértékben is érdemli mind a statusbölcs, mind a psycholog figyelmét, mert a nép második természetének alkotója. E szerint a „Ritus Graecorum et Romanorum“ mellett a magunkéit sem kellene abban hagyni; legalább óhajtható volna, hogy az ország különböző részei többet s bizonyosabbat tudjanak egymás felől hallomás, mendemondás dolgoknál, a kistükör igen jó, de igen kevés tartalmú verseinél, a „dunántúli kis utazónál.“ De hátunk mögött van a jövendőség a történetírás, ez a második élet a halál után, s vájjon ne messük-e ki szellemi arczképünket habár fekete árnyékrajzokban is azon vonásokkal, melyeket a szokásokból vehetünk, annál élethűbben, erőteljesebben ? Én ugyan nem félek, hogy a közlekedési eszközök által, előhozott sebes forgalom, s váltakozás oly egyenlítő erővel bírna, hogy e részben egyhamar elmosódnék a különbség; nem hiszem azt a rohanó reformi átalakulást, mely a pártoknak egy hét politikai diadala után oly szép reggelre viraszszon benünket, melyen egészen újjászületve lépjünk ki, mint fris zsemlye, a világ elé , de az idők általán feledésre dolgoznak , melyet a nagyemlékezetű hagyományok sem birnak híven ellenőrzeni; magunk elfelejtünk igen sokat, és a hagyomány leginkább csak valószínűség, s nem valóság. Azért gyűjtsük a hazai népszokásokat. Vigyük magunkkal életünk lehető emlékeit, habár romokban is, korral korra át, mint a költözködő népek a nemzetségek ismertető jeleit, vidékről vidékre. A magyar különben sem volt akármikor oly igen családi körre utasítva, mint jelenleg, és szerencsére magát némikép szerencsétlennek is érzi, pedig ha igazán hű leszen magához, ha el nem veszti önbizalmát, épen most, miután a múltban csillogott lelkesedése, mi nagy részben álfény vagy oly kétes pirosság volt, mint a kelevényes orcza egésségszíne eltűnt, és helyette meggondolás nyomai jelenetkeznek homlokán, épen most mehet által, művelése igazi útjára, önsorsának előítélet nélküli fölfogására , mi eddig, fájdalom, sohasem volt meg igazán. Én azokkal tartok, kik a nagy, de üres igazságokat elvetik a népiségek szabályzása körül, ellenben közel, a népek vagy általánosan az emberiség alaphajlamiban , itt a földön , keresik a jövendőt.. Mikor tehát a szokások sürgettetnek, ez által csak kulcsot keresünk a népek szívéhez, kedélyéhez, életének formái, nyilatkozásaiból. Itt van azok ereje, gyöngéje, s megesik, hogy az erőt épen a gyengeségből lehet kifejteni a bölcs alkalmazás által. Itt van az utolsó haminckét ok, mely ellenáll , és visszavág minden oly igazság ellen, mi nem egyéb ráfogás, ráerőtetésnél, szóval az igazságot is vajmi gyakran vérünk, s hajlamunk ítéli el. Monyásza, aug. 2 Szórakozási vágyból tett kirándulásaink közben a monyászai fördőben találjuk magunkat. Ide jövetelünk alatt Boros-Sebesen, néhány év előtt gr. Königszeg, most gr. Waldsteinnak 300,000 porton vett terjedelmes uradalma főhelyén, s Déznán a Török-család birtokán utaztunk a többi helyek közt által. Sebesen, Déznán, Ravnán, Monyászán s még több más helyeken vasbányák, hámorok vannak, miket a bánáti érezbányák állapotával egybehasonlítva virágzóknak épen nem mondhatunk. Déznán és romok emelkednek sziklacsúcson magasba, mikről Fábián Gábor Aradmegye leírásában emlékezik. Ravna nomád-alaku helység. Birtokosai a szerb család tagjai számosak, s hajdan a karok és rendek egyeteméhez tartozva, Arad vármegye kortes világában szerepeltek. Szavazataikkal bizonyos befolyások fogható okai miatt a szabadelmü párt hívei voltak, különben paraszt társaiktól életmódban s műveltségben mit sem különböznek. Monyásza az Arad-, Bihar- és Zaránd megyék találkozási pontján, Moma nevezet alatt elnyúló kárpáti hegylánczolat tövében, keskeny völgyben fekszik. Lakosai románok, vannak azonban magyar származású bányamunkások is, kiknek számára katholikus plébánia alakíttatott. Ezen plébániához 22 helység van csatolva, s híveinek száma csak 450-re megyen. A magyar származásu munkások rendesen eloláhosodnak, s nyelvüket feledve románul beszélnek, ennek ellenére azonban magokat még is magyaroknak vallják. Ezen elfajlásnak ők nem okai, mert felsőbbiszellemű istáp nélkül nemzetiségüket, a román néptenger közepette, nem képesek megóvni. A derék lelkész ismételve megpendítette volt egy tanoda fölállítása szükségét; de híveinek sok helységben szétszórva lakozása, s a növendékek egy helyre pontosulásának lehetlensége miatt tanoda mindeddig nem létesült. Vajha most, midőn nemzetiségünk oly sok veszélynek van kitéve, a földes uraságok nagyobb erélylyel s önérdek nélküli buzgósággal karolnák fel ezen vidéken a népnevelés s nemzetiség ügyét! A helység és fürdő Névery Sándor úr birtokához tartozik. A fürdő a helységtől negyed órás távolságban mintegy 100 öl hosszú s 50 öl széles völgyben van, mely völgy három oldalról hegyekkel környezteik, mintha világ végén volna az ember, melyben csak visszamenni, de előre haladni nem lehet. A forrás tükre tiszta, átlátszó, mint a forrásé volt, miben Narkissos arczát megszemlélte, s mit lehulló falevél sem zavart még föl. Szín és íz nélküli, mint Hippocrene forrása lehete. Mérséklete 26 fok melegségű Beaumeur szerint, mi a monyászai forrást a mehádiai Herculesféle forró és graefenbergi hideg források közé helyezvén, juste milieu alakban tünteti föl, s tán épen ez oka, hogy mint a középutat tartó politikusok gyakran, azaz mivel sem hideg, sem meleg, nem bir hírnévre, dicsőségre vergődni. Alkatrészeiben állítólag mész s vasércz anyag van. A vendégek többnyire aradmegyeiek, vidékiek hogy s miért is jönnének Monyászára ? Rendes fürdőorvos hiányzik, mert hisz a betegek maradjanak hon. Az orvos hiányát nomine legalább egy pinczér, aspiráns borbély bitorolja, kit a vendégek mulatságból doctornak czímeznek. Zene nincs. Itt lételünk alatt egyszer vergődött egy sok hegedűs czigány körünkbe, ki keserves magyar-román darabokat játszott. Hírlap nincs, mert a hírlapoknak most úgy sem hisz senki. A helység katholikus lelkészénél a Pester-Zeitungra akadtunk, ki is, a lap ismert iránya ellen tiltakozva, azzal mentegetőzött, hogy azt a kiadó tulajdonos ingyen példánykép küldi a földesuraságnak. A tartózkodás ezek ellenére csak annyiba kerül, mint bármily európa hírű más fürdőben, s ezt bizonyosan az ezüst agro teszi. ‘ A világ zajos köréből magunkat egy időre száműzve, zárdás életet folytatunk Monyászán; nem hiszszük azonban, hogy sokáig kiáltjuk. Monyászán azok kivételével, kik egésségi érdekből Hygiaea istennő oltárán áldoznak, szerelmes vagy mélázó fa- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A HIKIÁLLITÁS 1851-ben. Folytatás. *) A történeti festészet határos lévén az úgynevezett Genre festészettel, mit mi magyarul társalmi festménynek nevezünk , térjünk át annak megszemlélésére. Ezen festmények közöl megemlítendő : Hasenclever, 34. sz. a. „Polgári őr“ czímű képe, melyben mind rajz, mind kivitel igen jó, s különösen az indulatkifejezés remekül van visszaadva rajta. A situatio gunyoros ugyan, de hisszük, a művész nem az eszmét akarta kigúnyolni a polgárőrben, hanem az embert magát. Molnár József, 54. sz. a. „Itatása“, igen szép kép, különösen jó benne a két ló, melynek egyike a tévétől visszaretten. Molnár József sokoldalúsága figyelemreméltó, ő igen jó állatfestész is egyszersmind, s úgy gondoljuk, hogy ezen ágában a festészetnek ta lásd P. N. 424. számot. Ián nem haladja fölül őt hazai művészeink közöl senki. Pes&Ödön, 62. sz. a. „Egy erdész segédéért jött“, jó kis kép. Swoboda Eduard, 65. sz. a. „A félbeszakasztott unalmasság“, igen kedélyes kép. A majom parókáját rántja le egy szerencsétlen Troubadournak, ki úgy látszott, guitarre mellett szíveket akart hódítani, s untatá a társaságot, — a jó kedv s nevetés az egész társaságot fölvillanyozta, s ha nézzük, magunk is nevetünk: egyszóval a művész teljesen elérte czélját, oly képet állítván elő , melylyel a néző maga is érez, maga is élvez, maga is nevet, mert a situatio valóban nevetséges, melybe a szegény nőtelen öreg legény egy fürge majom által hozatott. A kidolgozás sevegő, perspective ügyes. Az újabb iskola követője Swoboda is. Mari, 11. sz. a. „Visszatérés a falusi orvostól“, olyasvalami, mit csak akkor fogunk érteni, ha a beszédet is le lehet festeni, mert egy lelkész , egy öreg ember és asszony a falu végén, az út közepén, épen úgy lehet más, mint visszatérés; erről tehát nem szólhatunk, különben a technika benne mutatja, hogy Marr tud az ecsettel bánni. Wiesböck Károly, 25., 26., 27. és 28. sz. a. genre képei, és Rostagni Lajos, 29. és 30. sz. a. szinte oly képei szorgalommal vannak kidolgozva, s bizonyítják, hogy a művészek sokat festettek már, csak az kár, hogy oly igen kicsiny képeket festenek. Storch, 60. sz. a. „Gyermekekkel játszó két olasz nő“. Egészen a bécsi akadémiai modor, Ender kisimított alakjaira emlékeztet, szép kép, élénk, vidor színekkel, de az olasz ég sangvinicus hölgy fajára nem ismerünk rá, e két inkább müncheni nőben. Barabás Miklós, 91. sz. „Játszó gyermekek“. Barabás hazai festőink kétségkívül legjelesbje. Őt nemcsak mint művészt kell nagyra becsülnünk , hanem egyúttal mint jó hazafit tisztelnünk. Nincs itt helye elősorolni mindazokat, melyek által mindegyikünk háláját kiérdemelte, ismeretesebbek, semhogy elmondani kellessék. Műegyesületünk a fönczímzett jeles képet tartalmazza tőle. A kivitel szokott jóságán kívül meglep e képen, a selyem élénksége, melynél jobbat a műkiállítási képek egyikén sem lehet látni. Hogy e gyermekek előtt mindenki örömest megáll , s arczkifejezéseik fölött gyönyörködik, az nem annyira B. érdeme, mint festőé.... az a kép eredetijeinek jeles tulajdona, melyet B. bűn élénkbe tudott állítani. Canzi Auguszt, 95. sz. a. „A leány és őze“, s 98. sz. a. „ A fürdő nő“. Mindkettőben elég szép színeket vett ugyan, de az eleven, átlátszó testszínt nem találta el, úgy látszik , sem az olasz iskolát, sem az újabb német iskolát nem követi. Különben a fürdő nő nagyon emlékeztet egy nem igen jó metszvényre, melyet a művész lerajzolni jónak látott minden hibáival egyetemben. Swoboda Rudolf, 117. sz. a. „Katonai jelenet“ jó kedélyes kis kép, egyebet róla nem mondhatunk. Waldmüller F.G. prof., 122. sz. a. „Fiatal leány, kézimunkájával gondoskodik beteg anyja élelméről“, újra egy azon nemesen fölfogott és kivitt tárgyak közöl, melyek a művész lelkét ezerféleképen tükrözik vissza. Itt a legszebb társadalmi erény van személyesítve a könybelábbadt szemekkel, de örömmel dolgozó szép ártatlan leányka személyében, ki éjt napot egygyé tesz, hogy beteg anyját, ki neki e léteit adott, ápolhassa. Mily nagy erkölcsi elégtétel e romlott világban, hol az önzés viszi a főszerepet, a tiszta romlatlan kebelre nézve, ha az erényt bár csak így, a művész vásznán láthatja is. Waldmüller prof. a lélektant mély tanulmánya tárgyául véve, mert egy ártatlan leány, midőn beteg anyja ágya mellett dolgozik, nem lehet más kedélyben. A könyek engesztelő áldozatul vannak bemutatva a sorsnál , mely vad szeszélyeiben mindig a szerény szegénységet sújtja, míg a henyélőnek szolgaszerűleg hordja elébe az ajándékokat. Waldmüller ecsete különben már eléggé ismert, s iskolájából sok jó művész került ki. Rostagni Lajos, 132. sz. a. ,,Tótok“at is hozott a műkiállításba, szegények tánczolni akarnának , de szégyellik magukat, jobb lett volna otthon maradniok. Löffler Lipót, 139. sz. a. „Nőrablás“ czime alatt hatásra számított képet adott; hős regényekbe való jelenet, — a színezet lámpavilágnál és holdfénynél nem rész, azonban nem is rablás az, hanem szöktetés. Ujházy, 142. sz. a. „A festő halála“, kár, hogy mind arczéllel vannak az alakok szemünk elé állitva, az indulatokat fél arezon nem igen lehetvén fölmutatni. A tárgy különben szép, de nemcsak a művész hal meg övéinek könyezése között, s igy e képnek tragikus hatása elvész, s az egész nem egyéb az életben, mindennap előforduló tárgynál, mely megragadja ugyan az érzületet, de morális jelentősége nincs. Pedig a művész kötelessége épen az, mi az