Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)

1851-08-07 / 425. szám

1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉST FŐ T,TÉTEL­EK Vidé ken Évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . 10 „ — „ „ Egyévre . 18 » — „ » A havi előfizetés, mint a sza­­lookinti eladás is, megszün*. Pesten : Egy In'májírt!! fr 3 )kr­p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre. 15 » — „ „ Egyesszám — „ 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig ERN­CH G. úrhoz intézendő,úri­nt: Laffertház 449 435 Szerkesztési iroda: Dri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmente­len levél visszautasíttatik. K­jLü-Miu: jaj! Csütörtök, aug. 7-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4 pgő kr.­­jóval számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefize­tendő a Magén viták négyha­­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. jelen TARTALOM Telegraf! tudósítások-Gyűjtsük a hazai népszokásokat-Monyásza- (Dézna. Ravna. Monyásza. Románok és Mn­­ezok. Tenyészet.) Hivatalos- (Kinevezések. Kizáró szabadalmak.) Vegyes hírek és események-Irodalmi Ügy- (Panier Encyclopaediája.) Politikai szemle-Francziaország- (Az állandó bizottmány. Hugo K. fogsága és D’Orsay gr. levele. Girardin terve. Lemoulier-ügy.) Nagybritannia. (A Times és a kormány. Vasúti szeren­csétlenség és az esküttszék ítélete. Egy vidéki szép­ség a kristálypalotában.) Magyar nemzeti múzeum-Dunavszállás-irtttár­ (A mű­kiállitás 1851-ben.) Budapest, aug­ 7-én TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Lincz, aug. 5. — (7­1 órakor reggel). Tegnap este óta a Duna folyvást nő, habár lassan is. Jelen­­leg, a vízállás 12' 6". Az alacsonyan fekvő házak többnyire víz alatt állanak. A bécsi gőzös épen most érkezett meg. Lincz , (10­2 órakor reggel) a Duna már a 12' 10" magasságot érte el. Insbruck , aug. 4. — A telegrafvonal helyre van állítva. Bregencz és Bludencz közt a vízár el­rontotta azt. Két hidat is szétrombolt. PáriS, aug. 4. — Vaisse képviselővé lett megvá­lasztása, a hegypárt ellentmondása és óvása daczára megerősittetett. PáriS, aug. 5. — A legislative a lyoni vasút fölött értekezik. A „Liede“ sajtópörét elvesztette. GYŰJTSÜK a hazai népszokásokat. E. Mig az országos életnek ezredéves formái töröltetnek el, vagy alakulnak át; mig nagyfejü világbölcsek keresve keresik, az avult rendsze­rek pétid helyetteseit ama jámbor hitben, hogy országlati formákat párisi divatképek módjára metszhetni ki naponkint egy-egy ívnyi papír­ból : azalatt a házi és családélet — mint az a kék viz, mely Capri sziget üregébe vette magát, és ment a nagy tenger nyugtalanságitól — meg van a maga csendes egyszerűségében, idők előtti hagyományos idomában. És ez sehol inkább, mint Magyarországon. Mi Európa legnagyobb síkján vagyunk elszórva, városaink egy kettő kivételével, csaknem faluk még, s hogy ne volnának aztán amaz útba nem eső magános helyek, pusztai tanyák , a szabad szellemű magyar népnek ugyanannyi remete­lakói, eredetiségének őrházai, hűségének ko­lostorai. A népek közötti félreértés, egymást ócsárló, lenéző gyarlóság ugyan sokképen ártott a szo­kásoknak , melyeket épen azért csak titkon sze­rettek a fajok gyakorlani, mint az első keresz­tyének a magok isteni tiszteletét. Mert nincs gyakoribb mint, hogy egyik népfaj, sőt egyik falu, kinevesse szomszédját a maga szokásaiért; rútnak , illetlennek, megfoghatlannak, tartván egyik a másikért, a honnan a szokásos élét a nagyobb, szélesebb gyűrüzetü körből mind szű­­kebb-szűkebb térre vonult új­ új módosításokkal, egészen a házig, miért egyszer igazzá lett: a mennyi ház, annyi szokás. A szokásokban már épen eme véletlen vál­tozatosság teszi az érdeket, mivel egy-egy szo­kás egy-egy formája az életnek, s innen van benne az a sok mulattató, tanulságos elem, mit visszavíve a lélekre , ugyanannyi erkölcs- és lé­lekmagyarázó adatokra találunk bennük. De hogy egyik faj, sőt egyik szomszéd, ki­neveti a másikat szokásaiért, ez épen a legde­rekabb szokás, különben úgy járnánk a szoká­sokkal is mint a divattal , mely épen azért változik annyiszor és oly hamar egymásután , mert mindnyájan megegyezünk követésében. A szokásokhoz való erős ragaszkodást ennél­fogva szüli a saját élet, feltartja a dacz és kü­­löncz szelleme, de megszenteli a régiség, melyért aztán történeti és országlati becsűvé lesz, s mint ilyen, teljes mértékben is érdemli mind a status­bölcs, mind a psycholog figyelmét, mert a nép második természetének alkotója. E szerint a „Ritus Graecorum et Romanorum“ mellett a magunkéit sem kellene abban hagyni; legalább óhajtható volna, hogy az ország külön­böző részei többet s bizonyosabbat tudjanak egy­más felől hallomás­, mendemondás dolgoknál, a kistükör igen jó, de igen kevés tartalmú ver­seinél, a „dunántúli kis utazónál.“ De hátunk mögött van a jövendőség a törté­netírás, ez a második élet a halál után, s vájjon ne messük-e ki szellemi arczképünket habár fe­kete árnyékrajzokban is azon vonásokkal, me­lyeket a szokásokból vehetünk, annál élethűbben, erőteljesebben ? Én ugyan nem félek, hogy a közlekedési eszközök által, előhozott sebes forgalom, s vál­takozás oly egyenlítő erővel bírna, hogy e rész­ben egyhamar elmosódnék a különbség; nem hiszem azt a rohanó reformi átalakulást, mely a pártoknak egy hét politikai diadala után oly szép reggelre viraszszon benünket, melyen egé­­­­szen újjászületve lépjünk ki, mint fris zsemlye, a világ elé , de az idők általán feledésre dol­goznak , melyet a nagyemlékezetű hagyományok sem birnak híven ellenőrzeni; magunk elfelej­tünk igen sokat, és a hagyomány leginkább csak valószínűség, s nem valóság. Azért gyűjtsük a hazai népszokásokat. Vi­gyük magunkkal életünk lehető emlékeit, habár romokban is, korral korra át, mint a költözködő népek a nemzetségek ismertető jeleit, vidékről vidékre. A magyar különben sem volt akármikor oly igen családi körre utasítva, mint jelenleg, és szerencsére magát némikép szerencsétlennek is érzi, pedig ha igazán hű leszen magához, ha el nem veszti önbizalmát, épen most, miután a múltban csillogott lelkesedése, mi nagy részben álfény vagy oly kétes pirosság volt, mint a ke­­levényes orcza egésségszíne eltűnt, és helyette meggondolás nyomai jelenetkeznek homlokán, épen most mehet által, művelése igazi útjára, önsorsának előítélet nélküli fölfogására , mi eddig, fájdalom, sohasem volt meg igazán. Én azokkal tartok, kik a nagy, de üres igaz­ságokat elvetik a népiségek szabályzása körül, ellenben közel, a népek vagy általánosan az emberiség alaphajlamiban , itt a földön , keresik a jövendőt.. Mikor tehát a szokások sürgettetnek, ez által csak kulcsot keresünk a népek szívéhez, kedé­lyéhez, életének formái, nyilatkozásaiból. Itt van azok ereje, gyöngéje,­ s megesik, hogy az erőt épen a gyengeségből lehet kifejteni a bölcs alkalmazás által. Itt van az utolsó ham­inc­két ok, mely ellen­áll , és visszavág minden oly igazság ellen, mi nem egyéb ráfogás, ráerőtetésnél, szóval az igaz­ságot is vajmi gyakran vérünk, s hajlamunk ítéli el. Monyásza, aug. 2 Szórakozási vágyból tett kirándulásaink közben a monyászai fördőben találjuk magunkat. Ide jövetelünk alatt Boros-Sebesen, néhány év előtt gr. Königszeg, most gr. Waldsteinnak 300,000 porton vett terjedelmes uradalma főhelyén, s Déznán a Török-család birtokán utaztunk a többi helyek közt által. Sebesen, Déznán, Ravnán, Monyászán s még több más helyeken vasbányák, hámorok vannak, miket a bánáti érezbányák állapotával egybehasonlítva vi­rágzóknak épen nem mondhatunk. Déznán és romok emelkednek sziklacsúcson ma­gasba, mikről Fábián Gábor Aradmegye leírásában emlékezik. Ravna nomád-alaku helység. Birtokosai a szerb család tagjai számosak, s hajdan a karok és rendek egyeteméhez tartozva, Arad­ vármegye kortes világá­ban szerepeltek. Szavazataikkal bizonyos befolyá­sok fogható okai miatt a szabadelmü párt hívei vol­tak, különben paraszt társaiktól életmódban s mű­veltségben mit sem különböznek. Monyásza az Arad-, Bihar- és Zaránd megyék ta­lálkozási pontján, Moma nevezet alatt elnyúló kár­páti hegylánczolat tövében, keskeny völgyben fek­szik. Lakosai románok, vannak azonban magyar származású bányamunkások is, kiknek számára ka­­tholikus plébánia alakíttatott. Ezen plébániához 22 helység van csatolva, s híveinek száma csak 450-re megyen. A magyar származásu munkások rendesen eloláhosodnak, s nyelvüket feledve románul beszél­nek, ennek ellenére azonban magokat még is ma­gyaroknak vallják. Ezen elfajlásnak ők nem okai, mert felsőbbiszel­lemű istáp nélkül nemzetiségüket, a román népten­ger közepette, nem képesek megóvni. A derék lelkész ismételve megpendítette volt egy tanoda fölállítása szükségét; de híveinek sok hely­ségben szétszórva lakozása, s a növendékek egy helyre pontosulásának lehetlensége miatt tanoda mind­eddig nem létesült. Vajha most, midőn nem­zetiségünk oly sok veszélynek van kitéve, a földes uraságok nagyobb erélylyel s önérdek nélküli buzgó­­sággal karolnák fel ezen vidéken a népnevelés s nemzetiség ügyét! A helység és fürdő Névery Sándor úr birtokához tartozik. A fürdő a helységtől negyed órás távol­ságban mint­egy 100 öl hosszú s 50 öl széles völgy­ben van, mely völgy három oldalról hegyekkel kör­nyezteik, mintha világ végén volna az ember, mely­ben csak visszamenni, de előre haladni nem lehet. A forrás tükre tiszta, átlátszó, mint a forrásé volt, miben Narkissos arczát megszemlélte, s mit lehulló falevél sem zavart még föl. Szín és íz nélküli, mint Hippocrene forrása lehete. Mérséklete 26 fok me­­legségű Beaumeur szerint, mi a monyászai forrást a mehádiai Herculesféle forró és graefenbergi hideg források közé helyez­vén, juste milieu alakban tünteti föl, s tán épen ez oka, hogy mint a középutat tartó politikusok gyakran, azaz mivel sem hideg, sem me­leg, nem bir hírnévre, dicsőségre­ vergődni. Alkat­részeiben állítólag mész s vasércz anyag van. A vendégek többnyire aradmegyeiek, vidékiek hogy s miért is jönnének Monyászára ? Rendes fürdőorvos hiányzik, mert hisz a betegek maradjanak hon. Az orvos hiányát nomine legalább egy pinczér, aspiráns borbély bitorolja, kit a vendé­gek mulatságból doctornak czímeznek. Zene nincs. Itt lételünk alatt egyszer vergődött egy sok­ hegedűs czigány körünkbe, ki keserves ma­gyar-román darabokat játszott. Hírlap nincs, mert a hírlapoknak most úgy sem hisz senki. A helység katholikus lelkészénél a Pe­­ster-Zeitungra akadtunk, ki is, a lap ismert iránya ellen tiltakozva, azzal mentegetőzött, hogy azt a kiadó tulajdonos ingyen példánykép küldi a földes­uraságnak. A tartózkodás ezek ellenére csak annyiba kerül, mint bár­mily európa hírű más fürdőben, s ezt bizo­nyosan az ezüst agro teszi. ‘ A világ zajos köréből magunkat egy időre szám­űzve, zárdás életet folytatunk Monyászán; nem hisz­­szük azonban, hogy sokáig kiáltjuk. Monyászán azok kivételével, kik egésségi érdekből Hygiaea istennő oltárán áldoznak, szerelmes vagy mélázó fa- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A HIKIÁLLITÁS 1851-ben. Folytatás. *) A történeti festészet határos lévén az úgynevezett Genre festészettel, mit mi magyarul társalmi fest­ménynek nevezünk , térjünk át annak megszemlélé­sére. Ezen festmények közöl megemlítendő : Hasenclever, 34. sz. a. „Polgári őr“ czímű képe, melyben mind rajz, mind kivitel igen jó, s különösen az indulatkifejezés remekül van visszaadva rajta. A situatio gunyoros ugyan, de hisszük, a művész nem az eszmét akarta kigúnyolni a polgárőrben, hanem az embert magát. Molnár József, 54. sz. a. „Itatása“, igen szép kép, különösen jó benne a két ló, melynek egyike a tévé­től visszaretten. Molnár József sokoldalúsága figye­lemreméltó, ő igen jó állatfestész is egyszersmind, s úgy gondoljuk, hogy ezen ágában a festészetnek ta­­­ lásd P. N. 424. számot. Ián nem haladja fölül őt hazai művészeink közöl senki. Pes&Ödön, 62. sz. a. „Egy erdész segédéért jött“, jó kis kép. Swoboda Eduard, 65. sz. a. „A félbeszakasztott unalmasság“, igen kedélyes kép. A majom parókáját rántja le egy szerencsétlen Troubadournak, ki úgy látszott, guitarre mellett szíveket akart hódítani, s untatá a társaságot, — a jó kedv s nevetés az egész társaságot fölvillanyozta, s ha nézzük, magunk is nevetünk: egyszóval a művész teljesen elérte czél­­ját, oly képet állítván elő , melylyel a néző maga is érez, maga is élvez, maga is nevet, mert a situatio valóban nevetséges, melybe a szegény nőtelen öreg legény egy fürge majom által hozatott. A kidolgozás s­evegő, perspective ügyes. Az újabb iskola követője Swoboda is. Mari, 11. sz. a. „Visszatérés a falusi orvostól“, olyas­valami, mit csak akkor fogunk érteni, ha a be­szédet is le lehet festeni, mert egy lelkész , egy öreg ember és asszony a falu végén, az út közepén, épen úgy lehet más, mint visszatérés; erről tehát nem szólhatunk, különben a technika benne mutatja, hogy Marr tud az ecsettel bánni. Wiesböck Károly, 25., 26., 27. és 28. sz. a. genre képei, és Rostagni Lajos, 29. és 30. sz. a. szinte oly képei szorgalommal vannak kidolgozva, s bizonyítják, hogy a művészek sokat festettek már, csak az kár, hogy oly igen kicsiny képeket festenek. Storch, 60. sz. a. „Gyermekekkel játszó két olasz nő“. Egészen a bécsi akadémiai modor, Ender kisi­mított alakjaira emlékeztet, szép kép, élénk, vidor­­ színekkel, de az olasz ég sangvinicus hölgy fajára nem ismerünk rá, e két inkább müncheni nőben. Barabás Miklós, 91. sz­­. „Játszó gyermekek“. Barabás hazai festőink kétségkívül legjelesbje. Őt nemcsak mint művészt kell nagyra becsülnünk , ha­nem egyúttal mint jó hazafit tisztelnünk. Nincs itt helye elősorolni mindazokat, melyek által mindegyi­künk háláját kiérdemelte, ismeretesebbek, semhogy elmondani kellessék. Műegyesületünk a fönczímzett jeles képet tartalmazza tőle. A kivitel szokott jósá­gán kívül meglep e képen, a selyem élénksége, mely­nél jobbat a műkiállítási képek egyikén sem­ lehet látni. Hogy e gyermekek előtt mindenki örömest meg­áll , s arczkifejezéseik fölött gyönyörködik, az nem annyira B. érdeme, mint festőé.... az a kép erede­tijeinek jeles tulajdona, melyet B. bűn élénkbe tudott állítani. Canzi Auguszt, 95. sz. a. „A leány és őze“, s 98. sz. a. „ A fürdő nő“. Mindkettőben elég szép színeket vett ugyan, de az eleven, átlátszó testszínt nem ta­lálta el, úgy látszik , sem az olasz iskolát, sem az újabb német iskolát nem követi. Különben a fürdő nő nagyon emlékeztet egy nem igen jó metszvényre, melyet a művész lerajzolni jónak látott minden hibá­ival egyetemben. Swoboda Rudolf, 117. sz. a. „Katonai jelenet“ jó kedélyes kis kép, egyebet róla nem mondhatunk. Waldmüller F.G. prof., 122. sz. a. „Fiatal leány, kézimunkájával gondoskodik beteg anyja élelmé­ről“, újra egy azon nemesen fölfogott és kivitt tár­gyak közöl, melyek a művész lelkét ezerféleképen tükrözik vissza. Itt a legszebb társadalmi erény van személyesítve a könybelábbadt szemekkel, de öröm­mel dolgozó szép ártatlan leányka személyében, ki éjt napot egygyé tesz, hogy beteg anyját, ki neki e léteit adott, ápolhassa. Mily nagy erkölcsi elégtétel e romlott világban, hol az önzés viszi a főszerepet, a tiszta romlatlan kebelre nézve, ha az erényt bár csak így, a művész vásznán láthatja is. Waldmüller prof. a lélektant mély tanulmánya tárgyául véve, mert egy ártatlan leány, midőn beteg anyja ágya mellett dolgozik, nem lehet más kedélyben. A kö­­nyek engesztelő áldozatul vannak bemutatva a sors­nál , mely vad szeszélyeiben mindig a szerény sze­génységet sújtja, míg a henyélőnek szolgaszerűleg hordja elébe az ajándékokat. Waldmüller ecsete kü­lönben már eléggé ismert, s iskolájából sok jó mű­vész került ki. Rostagni Lajos, 132. sz. a. ,,Tótok“at is hozott a m­űkiállításba, szegények tánczolni akarnának , de szégyellik magukat, jobb lett volna otthon ma­­radniok. Löffler Lipót, 139. sz. a. „Nőrablás“ czime alatt hatásra számított képet adott; hős regényekbe való jelenet, — a színezet lámpavilágnál és holdfény­nél nem rész, azonban nem is rablás az, hanem szöktetés. Ujházy, 142. sz. a. „A festő halála“, kár, hogy mind arczéllel vannak az alakok szemünk elé állitva, az indulatokat fél arezon nem igen lehetvén fölmu­tatni. A tárgy különben szép, de nemcsak a művész hal meg övéinek könyezése között, s igy e képnek tragikus hatása elvész, s az egész nem egyéb az életben, mindennap előforduló tárgynál, mely meg­ragadja ugyan az érzületet, de morális jelentősége nincs. Pedig a művész kötelessége épen az, mi az

Next