Pesti Napló, 1851. szeptember (2. évfolyam, 444-468. szám)

1851-09-17 / 457. szám

rándnak t­­lnyomósággal, mi igen könnyen ba­jokat okozhat a mellett, hogy a kormánypolitika czélba vett terveit lehetleníti. Ily körülmények között természetesen nem az államhatalmat nyomná a történhető szeren­­csétlenségekérti felelősség, hanem azon vagyonos osztályt, melynek a békére mindenek fölött szüksége van, és mely osztályérdek önző tekin­tetéből makacsul visszautasítva egy közc­élú állami rendszabályt, osztályküzdelmet idéz föl. Az első kamara vonakszik megszilárdítani az elégültséget, és ezzel biztosítani a rendet, csak­hogy a jelen pillanatokra néhány fillért meg­takaríthasson. Brisztol, sept. 6. Visszamenőt Walesből — hol az európai hirű Stephenson mérnök vezérlete alatt épített, tubular­­system-bridge-t, vagy­is csőrendszert­ hidat, mely­nek neve Britannia, s mely legnagyobb a földgöm­bön, mert alatta a legnagyobb tengeri hajók kitárt vitorláikkal elmehetnek, tudomány­tisztelőleg vizs­gáltam. Brisztolnak, délnyugati Angolország leggaz­dagabb városának tevém látogatási tiszteletemet, s ime e városból írom a kristálypalotát illető sorokat. A kristálypalota keleti részének elrendezését már az auguszt. 30-án kelt levelemből ismeri az olvasó; most csak annyit kell érintenem még, hogy az épü­let egész nyugati részét a brit birodalom s roppant gyarmatainak mind minőségileg mind mennyiségileg gazdag s kitűnő iparműkiállítása foglalja el. Az ipar­palota keleti s nyugati részei közt, éjszakról délre­­emelkedik az­­­gynevezett „Transept“ mely kúpalakú, s magasabb az épület többi részeinél. A transept tévést nagyobbrészt brit műczikkek foglalják el, s ezek közt egyik levelemben már említett,Engel úr magyar szüle­tésűnek márvány amazonjai is láthatók — hihetőleg azért, mert Albert herczeg állította ki. A csodahirű koh-i-noor gyémánt, melynek története szomorú-ne­vezetes, s becsszerinti ára 20 millió ezüstforint, a palota keleti, a transepttel tőszomszédságában levő részében, ragyogtatja fénysugarait. Jelenleg nincs időm leírni in specie az iparmű­­kiállítás jeles­ alkotórészeinek philosophiáját dió­héjban, azonban szavamat adom a Pesti Napló fi­gyelmes olvasóinak, hogy ez annak idejében meg fog történni, ha csak a tisztelt szerkesztőség lapjá­nak hasábjait szíves leond átengedni számára. Tudván, hogy minden hazafi óhajtja tudni azon állást, me­lyet a magyarországi ipar foglalt el a tündérpalotá­ban — tehát addig is, mig az iparműkiállítás philo­­sophiai leírását illetőleg, fölebb adott szavamat be­­váltandom, futólag van szerencsém közleni a ma­gyarországi kiállítók neveit s czikkeit, melyek mind­nyájan, Engel úr említett márványművén kívül, az osztrák birodalom osztályában vannak elhelyezve. Szentpéteri úrnak két, fölötte jeles műve, t. i. az arbelai ütközet, és Pórusz fogsága az osztrák műsa­­lonban minden vizsgálónak szemeit igénybe veszi. Az angolok, valahányszor e, türelemkísértő műve­ket látják, mindannyiszor e szavakat ismétlik : „Very beautiful“ valóban szép ! Králik úr pesti órás jeles időmérő­ műve pontosan jár; Kimer úr pisztolyai külseje gyönyörűk, a gácsi posztógyár szöveteinek a brüni gyártmányoktól, melyek mellett vannak, okuk épen nincs félniök. A szakolczai posztók is — Ver­­hovszki úrtól említést érdemelnek ! Kuhinka Ferencz úr üvegei, nemkülönben Fischer Móricz úr porczel­­lán-czikkei szépek. Fiume papírjai jók! Malatinszki úr Miskolczról, és egyvalaki Rimaszombatból három szép szűrt, Geyer János úr pedig (pesti szűcs) csi­nosan kivarrt juhászbundát küldöttek. Hunyady gróf gyapja kitűnő a maga nemében. Andrási György gróf dernői gyárának vasa jelesnek mondatik az általam megkérdezett szakértők által. — Utána! orditá menydörgő hangon a dalia, s nekirugtatott lovával az ároknak, melyen a szarvas átmenekült. — Jézus segíts ! Kiáltanak az innen állók elször­­nyedve, de a következő perczben örömujjongásra vált ijedelmük, a paripa átszökellt az árkon a me­rész lovaggal. Az egész kíséretből csak ketten merték őt követni. A délczeg amazon és a szelíded ifjú. Mindkettőnek paripája egy perczben repült át az örvényen, a hölgy bársonyruhája , mint egy zászló lobogott röptében, mikor átszökellt, még visszatekinte büszkén, mintha kérdte volna, hogy lesz-e férfi elég merész, a­ki utána rohanjon ? A kísérők jónak látták nem koc­káztatni e me­rényt, csupán az erdélyi ifjú vágtatott neki, bár pa­ripája az erdőben hátulsó lábát megsértette , s így bizonyosan tudható, hogy az ugrást meg nem győzi; szerencséjére a szökés előtt egyszerre kettészakadt nyeregszorítója, s ő épen a parton esett le lováról, míg az csak első lábaival érhetve a túlpartot, vég­erejével egyet vágva magán , hanyatt zuhant a sza­kadékba. A három lovas egyedül űzte tovább a kimenekült szarvast, mely egyszer kiszabadulva, vitte üldözőit magával a lápos ingovány közé. A dalia legközelebb érte, az amazon és lovagja oldalvást futtattak, a sűrű fák miatt nem törhetve az egyenes irányba. A szarvas végre bele­vágta magát a sűrű náddal be­nőtt ingoványba, s úszott benne odább, a dalia min­denütt nyomában. A­mint azonban a két ifjú lovas szinte a sűrű nád közé vágtatott, egyszerre vad hor­­kanással röffen föl előttük két undok fekete vad­állat. Egy vadkan fészkire bukkantak; a két szur­­tos vadállat ott hevert nagy süketen a nádból és sárból lehevert alomban, s csak akkor vette észre a Szűrm­ük úr Zólyom vármegyéből néhány igen jeles ásványokat állíttatott ki. Mogyorósi, miklóshegyi, pécsi és brennbergi kőszenek jó minőségüek. Végül meg kell említnem még, hogy Erdélyből is láttam néhány kiállított czikket! íme a magyar milipar­­gy vagyon képviselve a prometheosi palotában — miért nem jelesebben még ? hiszen erőnk van, igen is van, de nincs kellő positiv szaktudomány, mely parlagon heverő erőnket nemzetünk dicsősége, s magán ma­gyar polgárnak nemesítésére hasznosítaná; mi még nem fogtuk föl ezen közmondás philosophiáját , a tudomány hatalom­­ pedig ezen, életphilosophiát tar­talmazó közmondást mielőbb meg kellene értenünk, hogy gyorsabb léptekkel haladhassunk az anyagi s szellemi fejlődés mérhetlen pályáján. Világos sept. hó 9-­én Az igazságos elégtétel, ha későn is, de előbb utóbb megszokott érkezni! — Még a februári tudósításom egyikében említem vala, miszerint pankotai járásbi­­ránk a bélyegtörvény életbeléptetése előtt minden eggyel előtte tárgyalt pertől 16 pengőforintot sze­dett be kincstári díj czime alatt. — A perlekedők egyike az általa fizetett hasonnemű díjak visszafize­tését követelvén, folyamodványával az igazságügyi minisztériumhoz járult, honnan a folyamodványbeli kitételeknek a maga útján megrendelt megvizsgálása, és a vizsgálati iratoknak fölterjesztése után, legkö­zelebbről azon szigorú rendelet érkezett le, miszerint a pankotai járásbiró által kincstári díjak czime alatt a perlekedő felektől behajtott pénzek 8 nap alatt az illetőknek okvetlenül fizetessenek vissza.­­ És ezt nyerték elégtételül azon adózók, kik illetéktelen dí­jak fizetésével terheltettek­­ mint nyert légyen az il­letéktelen dijak behajtásán fáradozott járásbiró ? — az nem a mi dolgunk, mert azon vele osztozni nem akarunk. A napokban felsőbb kiküldetés folytán megyénk­nek ama tájékait, — melyeken egész nyáron át mar­hadög uralkodott— állatgyógytani főorvos Zlamál úr beutazván, alig hogy Boros­ Jenőn a marhadögöt megszűntnek nyilvánítván, az országos utakon eddig folyvást elzárva tartott közlekedést megnyittató, már­is szomszéd Sikula helységben a marhadög még nagyobb mértékben ütött ki s most ismét tiltva van e vidéken a szénával való keresztül utazás, vagyis, ha e vidéken át akar utazni valaki, gondoskodjék jó eleve ülésről, ha a szénából készültet nem akarja maga alól kivetetni. Nulla calamitas sola! A tegnapi nagy ünnepre az ájtatos katholikusok ezerei távolabb eső vidékek­ről is bevett szokásnál fogva búcsujáratukkal Rad­­nára igyekeztek. — Több ezernyi nép már oda ér­kezett, s még néhány ezernyi útban vala, midőn a Maros vize áradásnak indulva, a Radnán és Lippán ájtatoskodókat oda szorította, az útban levőket pedig utjok folytatásában akadályozta! — A hegyeken keresztül az árviz elől menekültek beszélik, misze­rint a rendkívül nagyra dagadt viz árja több embe­rekkel telt kocsikat, s különösen egy négylovas ha­tárt — melyben nőszemélyek ültek, — magokkal sodorván, segítség hiányában számosan a viz hullá­mai között találák föl nem vélt halálukat ! — ! — Tegnap est­e pedig a megye­főnöki hivataltól vett rendeletben tudósittatunk ama szerentsétlen esemény­ről, miszerint Arad városának nagyobb része a Maros vize által elöntetett, felebaráti segélynyújtásra hiván fel az e szerencsétlenségtől ment szomszéd helysé­gekben lakosságot! — Tetettek is azonnal intézkedé­sek, miszerint a szomszéd helységekből, s különösen városunkból kenyér, s egyéb élelmiczikkek szálli­tassanak, a sors csapásitól meglátogatott aradvárosi embertársaink ínség- s nyomorának enyhítéséül! Lakoságunk kész a segélynyújtásra, — azonban itt is nagyban mutatkoznak a szükségnek jelei! — Ugyan­is a múlt hetekben alig bírták termeszményei­­ket behordani, már is a folytonos esőzések ismét be­állottak annyira, hogy embereink a múlt évi fel­közeledőket, midőn az ifjú paripája épen rajtuk hajtva egy párt az anyjukat döfölő kockák közöl agyongázolt, a többi kis csíkos állatocska sikoltoz­va futott szerte a nádasban, míg a két vén fenye­gető röfögéssel támadt megtámadóira. Az emse egy­szerre felugrott s vakjában egyenesen neki­vágtatott az ifjúnak, a kan még egy perczig ülve maradt, sertéi szélylyel borzadtak, füleit fölhegyze, agyarait összecsapkodta, s azzal hirtelen felszökve vérben forgó szemekkel rohant az amazon felé, tompa rö­­fögés közt. Az ifjú messziről, biztos kézzel hajíta el kopjáját az emlére, a süvöltő dárda megrendülve állt meg a futó vad kemény koponyájában, hegyével agyvele­­jéig hatolva. A vad még futott odább, a fejébe vá­gott gerelylyel, mint egy monstrosus egyszarvú, sze­meivel nem látott már, elfutott a lovag mellett, s nyögés nélkül bukott el távolabb. A hölgy nyugodtan várta be a tajtékzó vadkant. Kópjáját visszakézve fogva hegyével aláfelé irányzó s lova kantárát rövidre szedte. A nemes paripa moz­dulatlanul várta be veszett ellenfelét, füleit hegyezve, nyakát kissé félrehajtva nézett alá a vadkanra s azon pillanatban, midőn az épen hasa alá ért s egy dühös vágással felcsapott hasához fehér agyarával, egyszerre felszökött a betanított mén, keresztül ugrott megtámadóján, mialatt az amazon ügyesen megha­jolva a vadkan ballapocskája fölött mélyen bedöfte kópjáját. A halálra sebzett vadkan ordítva dűlt el a fűben. Még egyszer neki akart rohanni a hölgynek, de az ifjú lovag leszökött paripájáról s egy karddöféssel megadta neki a kegyelemszúrást. E perczben hallatszott távolabb a kürtriadó. A dalia elejté a szarvast. A több lovagok, kik nagy kerülő után csak most érkeztek a vadászat hőseinek fesztményeikből kifogyván, ez idei termesztményei­­ket pedig kinyomtatni nem bírván , nemcsakhogy szerencsétlen szomszédainknak segélyt nyújtani nem tudunk, de mi magunk is oly szorult helyzetben va­gyunk , miszerint másoktól kérendő segélynyújtásra szorulunk! A keresetmód kevés! — mindennek az ára fel­szökkent ! — az adófizetésének ideje is itt! •— egy­részről a marhadög — másrészről a vizáradások itt­enség — amott nyomor! — s még az idő sem akar kedvezni! — ennyi csapás! — Istenem! milyen lesz a jövendő!­! A napokban Boros­ Jenőben elfogtak egy egész rablócsapatot! néhány szekérrel sátoros czigányok utaztak itt keresztül, és estvefelé Bükszeg végén néhány házat kiraboltak nemcsak, de még a vagyo­nát védő házi­gazdát is agyba főbe verték! — A ragadozó madarak szerencsésen hurokra kerültek, s most a vérbiróság elé állítottak tettük érdemlett ju­talmát veendők! Császár ő felsége f. hó 12-én kelt legfensőbb hatá­rozata által lovassági tábornok Albert főhig ő és. fensé­gét a III-ik hadtest parancsnokává, és Magyarország katonai és polgári kormányzójává kinevezni méltóz­­tatott. Császár ő ige f. hó 12-kén kelt legfönsőbb határozata által lovassági tábornok báró Appel Keresztélyt szen­vedő egéssége tekintetéből határozatlan időre szabad­sággal elbocsátni, s egyúttal neki eddig tett szolgála­taiért legmagasb megelégedését kifejezni méltóztatott. Cs. kir. ideiglenes helytartó­i excja f. hó 1-jé­n 14,055 sz. a. kelt magas bocsátványa által a következő bérkocsizási dijszabályzat állapíttatott meg, mely a mai nappal hatályba lép : Bérkocsizási­ dijszabály Pest, Buda s Ó-Buda városokra. Pengő pénzben. 1. §. Egész napra, reggeli 7 órától esti 9 óráig 6 ft—kr. 2. §. Fél napra, regg. 7 órától déli 12 óráig 3 ,,—,, Fél napra , délutáni 2 órától esti 9-ig 3 ,, 30,, Óránkint. 3. §. Mint minden körülmények közt leg­magasabb hajtási ár szabatik meg: a) Egy óránál kevesebb ideig tartó haj­tásért Pesten ....................................—„40,, Egy óránál kevesebb ideig tartó haj­tásért Budán és Ó-Budán . . . — „ 30 „ b) Egy órára..........................................­ ,, — „ c) Minden következő órára . . . —,, 48 „ d) Minden következő negyedórára . —„20,, e) „ „ félórára . . —„36,, 0 Fél órán túl, az egész órai összeg fi­zettetik . . ..............................— „ 48., 4. §. E hajtás-dij-szabály érvényes csak a vámvonalakon belül, a vonalakon ki­vüli hajtás-dij iránti egyezkedés a feleknek kölcsönösen fönhagyatik, valamint sza­bad leend bármelyik bérkocsisnak ol­csóbbért is kocsizni. Határozott hajtások. a) Budavárba, rácz-, Krisztina-, Vízivá­rosokba, országuton, császár fürdőig — „ 48 ., b) Buda-tíjtelepre és Ó-Budára . I ., 20 ., Mind ezen hajtásoknál a kis málhák­ért , melyek a kocsiban eltehetők, mi díj sem jár; nagyobb bőröndért és nehéz málháért a bérkocsis 20 p.­krig javítást követelhet. 9. §. Pestről a városligetbe, visszajövet nélkül 1 „ — „ 10. §. A temetőig és vissza, temetésekkor úgy Pesten mint Budán . . . 1 „ 36 ., 11. §. A hídpénz minden hajtásnál az utazók által fizettetik. 12. §. Minden állomásán lévő bérkocsis, a fél fölszólí­tására e díjért hajtani köteles; a kocsizó fél, a künn álló bérkocsi közöl szabadon választhat. 13. §. Az állóhelyen­ beszálláskor tartozik a bérkocsis vendégét az órára figyelmeztetni. 14. §. A kocsidíj ugyanannyi egy vagy több szemé­lyekért. 15. §. E kocsizási díjszabályok minden napra érvé­nyesek minden időben, és az év minden szakai­ban reggeli 7 órától esti 10 óráig. Esti óráért a szabott díjnak még fele fizettetik. 16. §. E kocsizási díjszabályt minden bérkocsis, a fél által megtekinthetés végett, kocsijában készen tar­tani köteles. 17. §. A bérkocsisoknak, e szabályok netalán áthágása, kocsizni nem akarás, vagy illetlen viseletek ellen törvényes büntetés végett panasz emeltethetik a cs. k. rendőri igazgatóságnál, sőt minden kerületi rendőri biztosságoknál is. Minden fölállított bátorsági őr, a fél fölszólítására köteles a vétkes bérkocsist a hatóságnak bejelenteni. A nevezett hatóságok által, kívánatra , ezen díjazási árszabály is ingyen adatik. A fentebbi határozatok áthágásai, 24 órától 3 napig terjedhető fogsággal, vagy 5—20 pftig menő pénzbír­sággal , a szabályoknak ismételve meg nem tartása pe­dig , a kereseti jog elvesztésével fognak büntettetni. Pest, sept. 17. 1851. Pest, Buda s Ó­ Buda városok cs. k. kapitánysága és rendőri igazgatóságától, Magyarországot illető országos törvény- és kormány­lap II. évfolyama XVIII. darabjából. II. Utasitvány a községelőljárók s községi szállásmeste­rek számára. (Vége.) 15. §. E mellett azonban a község javát minden­kor szem előtt tartsa, s mennyire lehetséges , a lakbé­reket azon őszi etekre hozni törekedjék, milyenek a bi­rodalmi kincstártól hasonló helyiségekért a mellékes kellékkel együtt fizettetnek. 16. §. A községelőljáró gondoskodjék, a szállás­mester pedig a községelőljárónál sürgesse, hogy a kial­kudott lakbérek a bérbeadóknak a község, pénztárá­nál, községelőljáró vagy szállásmester által láttamozott nyugtatványaikra a kikötött részletekben pontosan kifi­zettessenek. 17. §. Ha a községnek a tisztek és legénység szállá­sain s lovak beállításán kívül még más helyiségeket is kell adnia , mint például lovagdákat, löveldéket stb. a katonai közigazgatásnak a községgeli szabad egyezke­désétől függend meghatározni, ki eszközölje a kivántató helyreállításokat, mint például ásásokat, korlátokkal el­zárást, t­­ett. Ha ezeket a község vállalja el, illő megté­rítést kikötni szabadságában áll, de ennek a helyreállí­tás bevégezte előtt kell történni, hogy utóbb kételyek és nehézségek felett vita ne kelekedjék. II. Átkelő beszállásolásoknálli eljárás. 18. §. Midőn a községelőljáró vagy szállásmester valamely átkelő katonaság beszállásolása végett fölszó­­litatik, ha a községben kincstári, vagy a katonaság ál­tal szerződésileg kibérlett laktanya, vagy más, katona­­szállásolásra rendelt álladalmi épület találtatik, akkor a csapatparancsnoktól vagy szállásmestertől a mondott é­­pületek felügyelőjének az étrendre írandó abbeli bizé­vel arczán s parancsot adva, hogy az elejtett vadak­kal térjenek vissza a tanyára, egész odáig senkihez sem szólt egy szót sem, csupán kedvenczével be­szélt , annak hízelkedett, azt magasztald. 5. §. A vasúti állomás­térről: a) Pestnek minden városrészeibe, távol­sági különbség nélkül ... 1 ,, . ,, b) Budára , a várba , Krisztina-, rácz-, Vízivárosba és az országútra . 1 „ 30 „ c) Buda-újtelepig (Neuslift) és Ó-Budáig 2 ,, — „ 6. §. Társasági kocsin : egy hely a vasúti állomásig, vagy vissza . . . — „ 8 ,, 7. §. A gőzhajós kikötő-terekről Pesten , Pestváros részeibe, távolsági különb­ség nélkül.............................. — „ 40­­­8. §. Budán, a gőzhajó bombatéri kikötő­helyről , nyomába, kitörő éljenzéssel fogadák a nap hőseit, a daliát, az amazont és az ifjú lovagot. A herculesi férfi nyakig volt sárral befecskendezve, a többiek is mind, csupán az amazon öltönye volt tiszta és szakadástalan. A hölgy még ilyenkor is tud vigyázni ruhájára. A dalia meglátva az unokaleánya által elejtett vadat, mely holtan elterülve még nagyobbnak lát­­szék, első tekintetre megdöbbent, mintha a veszélyre gondolna melynek kedvenezét kitette s ijedten kiáltá el magát: „Ilonkám !“ azután mosolyogva nyujtá neki kezét s diadalmas arczczal tekinte szét a körül­­állókon. — Ugy­e mondám, hogy az én vérem ő. Mindenki sietett valami bókot mondani a bátor delnőnek, ki ezúttal azon szokatlan megelégülést látszék érezni, mely a szerencsés vadász tulajdona. A dalia büszkén látszék szemeivel keresni az er­délyi ifjút, ki ismét új paripára ült s kérkedve szólt hozzá, az elejtett vadkanra mutatva : — Miklós öcsém, teremnek-e ily derék vadkanok Erdélyországban ? Az erdélyi vadász, némileg ingerült lévén előbbi balesete miatt, de meg, mint erdélyi ember nem hagyhatva szó nélkül, hogy valami különbnek tar­tassák Magyarországon, mint Erdélyben , — daczo­­san viszonza . — Vannak biz ott, még különbek is. A kérdezőt e perczben semmi sem haragíthatta volna meg jobban ily feleletnél. A szenvedélyes va­dásznak azt mondani, hogy szebb vad terem másutt, mint a mivel ő dicsekszik , kivált mikor azt kedven­­cze ejté el ! — Jól van, jól van öcsém, dörmögé mogorván a dalia. Hiszen majd meglássuk. Ezzel elfordult tőle a neheztelés nyilvános jegyei­Késő délután volt, mire a vadászok lakomához ültek egy nagy sík pázsitos téren volt számukra föl­terítve az erdő közepében az egyszerű ízletes ebéd, a bor és a víg szó helyrehozd­a kedélyeket, beszél­tek egyről másról, háborúról, vadászatról, szép asszonyokról, költészetről (akkor ez divat volt a ma­gasabb körökben, nem úgy mint most) és udvari in­­trigyekről, összevissza; de a sok víg beszéd után sem felejthető el a dalra, hogy neheztelőleg el ne mondja: „hát csak különb vadak teremnek Er­délyben !“ Az erdélyi ifjút nyűgözni kezdé a tárgy , nem oly komolyan mondá ő azt, ha a kopasz férfi észrevevé a feszültséget s más irányt adandó a beszédnek, föl­vevő kupáját és elköszönté : — Adjon Isten jó kedvet a töröknek! A dalia boszúsan döntő fel poharát. •— De biz annak ne adjon a bancsokos fejének, hiálta fel duzzogva, ha megvénültem úgy, hogy mindig verekedtem vele, csak nem fogok most imád­kozni érte. Bolond az, a­ki csak azért fárad, hogy gazdát cseréljen. — Nekünk kegyelmes urunk a török, szólt közbe kétes mosolylyal az erdélyi ifjú. — Nem mondtam ? nálatok még a török is szebb és jobb, mint minálunk. Hisz úgy van! Erdélyben minden különb terem, mint Magyarországon; a vad­disznók nagyobbak, a törökök kisebbek, mint itt. E pillanatban odalépett a daliához Dávid, a vén

Next