Pesti Napló, 1851. december (2. évfolyam, 520-543. szám)

1851-12-03 / 522. szám

a valódi jogokat, a viszonyokon és dolgok ter­mészetén alapuló jogokat, decretálni lehet; azok nőnek velünk azon arányban , melyben rejlünk. Ha a jog az élettel jár, úgy bizonyosan azon nemzet is, mely inkább fejtette ki anyagi és szel­lemi tulajdonait , több jogokkal fog bírni, mint más nemzet, mely annyira nem fejlett ki. S mivel, mint láttuk, az élettel, azaz a munkálko­dás általi fejlődéssel nő a jog, azért ezen sem­mikép változtatni nem lehet. Bécs, nov. 30. A porosz politika állhatatos csudái és annak a Hanover-porosz szerződvényben oly hatalmas, ered­­ményekben-terhes diadalát látták, mely szerint Ausz­tria kereskedelmével tökéletesen de facto ki lett volna zárva Németország kebeléből. Ha ez sikerülne, ak­kor Poroszország megnyugodnék Ausztriának politi­kai elnökségében, azaz vezéri szerepében, melyet a szövetségben újólag kivívott; és méltán megnyugod­hatnék, mert az odiosum lényeges haszon nélkül volna Ausztria rovásán, míg Poroszország az anyagi érde­kek vezetését fordítaná saját hasznára, s a mi több : azokra alapíthatná nagyravágyó terveit; az érdek­egység pedig nem a legutolsó alap; — a hannoveri király halála azonban — nem váratlanul — a dol­goknak nagy fordulatot adott; Ernst Auguszt keres­kedelmi politikája a szabadkereskedés felé a porosz­nál sokkal inkább hajolván, Poroszország kénytelen volt déli Németország iránti engedélyeit korlátolni; — a Steuerverein e politikában ismét egy lépés le­­endett előre ; — azonban az új király más hajlamo­kat tanúsít, volt minisztériumát elbocsájtja, s ha lon­doni lapoknak hinni «lehet, az ú­j király határozottan Ausztria barátja „s kész a Bécsből érkező parancso­kat tökéletesen teljesíteni;“ az angol lapok, a Spec­tator, különösen az Examiner, e viszonyokkal felette elégületlenek, mint a melyek a szabad kereskedésre nem igen kedvezők. 1849-ben, úgymond az Exami­ner, Ausztria befolyása által az éjszaknyugati német­­országi szabadkereskedési irány elsöpörtetett; Német - s Olaszországok Ausztria dictaturája alá vissza­kerültek, s szabadkereskedelem, s csekély vámokról — prohibitióhoz s magas vámokhoz tértek. „Schwar­zenberg herczeg — mond tovább ugyan e lap — el­­fogadá Napoléon eszméjét, Anglia ellen a continen­­sen kereskedelmi zárrendszert alapítani,“ így az angolok. Másfelől központi lapjaink exultálnak, hogy a mint állami, úgy kereskedelmi politikájával a po­rosz kormány maga magát aláásta, egyfelől elriaszta a kisebb országokat, másfelől elpártol Hannover, — ellenben Ausztria a tettleges kedvezmények terére lépve szorgalmaz kereskedelmi egységet; — legyen bár az eredmény kétes, annyi bizonyos, s ez is meg­­nyugtatólag hat, hogy az ügy új, s eldöntő forduló­pontra ért. X. Gyula, nov. 27. Oly régóta nem olvastunk már semmit Békés me­gyéből , hogy tőlünk távol levő rokonaink tán létün­ket is kétségbe hozzák, pedig mi még meg vagyunk a régi bőrben , hanem eddig, míg a folytonos esőzé­sek lehetlenné nem tevék, dolgoztunk, és törvény­kezőink , ez utóbbit ugyan folytatjuk most is, hanem igen valószínűleg , a sok esőzések miatt, lajhári gyorsasággal. Dolgoztunk tehát, — de mit ? — a természet ellen tettünk kísérleteket, országos hir­névtől fosztatik ugyan meg megyénk általa, de dicséret, dicsősség, tisztesség és hálaadás sz. Dávidként Bonyhádynak érte, ha bevégezhetjük úgy, mint elkezdettük; már akkor sárból csinált u­tainknak úgy húzatott meg a lélekváltság harangja, mint a mely betegnek, ennek elkongta után, jobb szolgálatot tesz már egy kántor, és titkos rettegésnek... Isten mentsen, hogy ezen képet egész szigorában valakire alkalmazzam ön is­merősei közöl! Megszorítás nélkül Cekiora sem alkal­mazom. Csak azt mondom, hogy a művészek nagy része, kik öntudat és szellem nélkül akarnak sii­­kerre jutni, némileg a kéjhölgy útján haladnak, a nélkül, hogy tudnák: tettetik magukat, mintha mit­­sem gondolnának mások véleményével, s egész éle­tükben mind arra törnek, hogy azt magukra nézve kedvezővé tegyék, s csak azért boszankodnak, hogy győzelmi koszorúkat nem arathatnak, mert egész életökben őket mindig a győzelem izgatta. Művésze­tüket magáért a művészetért szerették volna, sokkal csöndesebbek lennének s előhaladásuk nem függne többé vagy kevésbbé a gyalázat-, vagy dicsérettől. A kéjencz nők azt színlelik, mintha megvetnék az erényt, melyet irigyelnek. Azon művészek, kikről én most beszélek , azt mutogatják , hogy megelé­­gesznek önmagukkal, minden bizonynyal azért, mint­hogy igen roszul érzik magukat. Celio Floriani írja egy valódi nagy művésznek. Ő nem akarta követni anyja hagyományait, s igen keményen megbü­ntet­­tetett! Adja Isten, hogy a leczkéből tanuljon, s hogy el ne csüggedve , utálat és harag nélkül szen­telje magát tanulmányaira! Ön nevében meghivjam-e, hogy színház után önnel vacsoráljon ? Neki szüksé­gének kell lenni a vigasztalásra, s nagyon szép volna öntől, hogy annál barátságosabban bánna vele , mennél szerencsétlenebb. Itt a finale. A szín­padra föl szoktam járni, megyek s önhöz hívom. — Nem Salentini, felelt a h­erczegnő. Én nem akarok ma vacsorálni, és ha önnek tetszik, jöjön hozzám , igyék b­eát velem és a marquisval... ki­nek álomkórsága szabad tért enged az okoskodásra. Í­gy tetszik, sok dologról beszélhetünk egymásnak... s épen Celio Florianiról. Ez elég beszédanyag reám és önre nézve. Ezen szavakat némi vágy és szenvedélyteljes te­mint az egész világ patikája,­­ így meg kell vál­nunk a természet által alkotott, és ennyi ideig te­mérdek munkánk , időveszteségünk és pénzü­nkbeli hozzájárulásunkkal föntartott sárból épült utainktól, magas gátaink a remetei hídfőtől kezdve, melyek hitünk szerint a Körös eddig ismert árjaitól meg nem hágatnak , harmadfél láb magas terméskövekkel mesterileg úgy rakatnak meg, és bunkóztatnak össze, hogy azok bolthajtásszerüleg tartják, és fogják egy­mást, és csak erre jó jó vastagon a kavics; egyedüli óhajtásunk,— bármi­előbb átadathatnék a forga­lomnak ! Törvénykezésünket is szóba hozván, annak gyor­saságáról épen nem fölösleges megjegyezni, misze­rint bizony megtörtént itt, hogy a nov. 1-én beadott igen egyszerű keresetlevélre csak 19-én íratott reá azon végzés, miként a kereset tárgyalására f. hó 25- ike határidőül kifű­zetik, és midőn most az idézés alperesnek 23-án kézbesíttetett, 24-kén ügyvédet keresett; mindenesetre nagyobb föladat annak czél­­szerű védelmezése, mint 19 nap alatt az idem cadern hátvégzés fölhratása, mert nálunk nem úgy van, mint Pesten, hogy megjelenvén az első 8 nap, a többi védelmek pedig 15 napok közben jöttével ig­­tathatnak be. Az October 24-én beadott felebbezés , még nov. 26- án az irodában szemlélhető volt, melynek pedig aligha az irodai lassúság az oka, ellenben az ülnöki concursus oly sajátságos gyorsasággal hajtatott végre, hogy mielőtt a 3 nap alatti jelentésre szorított hirdetmény szétküldetett, s az illetők kezeihez ju­tott volna, a kiszemeltek ajánlása megerősítés vé­gett már útnak is indíttatott: egyébiránt ez nem azért említtetik föl, mintha ez alkalommal a választás ki­elégítő nem lenne, de azért, hogy ha az ilyesekre czélszerű ügyelem fordíttatik, a hivatali concursusok nemcsak néhány hivatalnokokkal közöltetnek, ha­nem annak rende szerint köröztetnek, talán nem kell vala azt terjesztetni föl a debreczeni főtörvényszék­hez, „hogy Békés-Csanád megyében törvényszéki jegyzőségre alkalmas egyén nem találtatván, kérünk egyet küldetni,a mint tette volt ezt Békésmegye k. gyűlése 1744-ben, midőn Pestmegyétől kért főjegy­zőt, mert itt biz az értelmiségnek már nem vagyunk oly nagy szüleibe, csakhogy azok részint nem vá­­lalják, részint pedig az üresedéseket nem tudják. Az ügyvédek ügyvédi okmányok fölmutatására szoríttatván, nem lenne fölösleges ezt a birákkal is fölnutattatni, mert itt-ott, talán még most is talál­tatnának , kikben az 1840. XV­­II. 8. §-ában ki­mondott kellék nem találtatnék föl. Staeho János volt kir. biztos úr már jó ideje meg­halt, és még nem vettem észre, hogy meghatott volna, tán mindenki azt tartotta szem előtt, de mortuis aut bene, aut nihil. — Máskor mást, s ha kell, többet. Szű­cs János. HIVATALOS. Leírása a szabad, ausztriai nemzeti bank új ötforin­tos jegyeinek. Papírja fehér, finom s mégis oly különös, fölötte tartós szövetű , mely más papirnemektől lényegesen különbözik. Minden jegy papirosán világos és sötét vízjelek fog­laltatnak , jelesen. Fönt, a baloldal felé az V. római számjel s átal elle­­nében a jobb oldal felé az 5 arab számjel, mindkettő sötét, világos téren. Valamivel alább , e két szám között ezen szó: „fünf“ (öt) hasonlókép sötéten, világos téren, és közvet­lenül ezen szó alatt: „fünf“ (öt) egy világos, mindkét oldalon lefelé hajló lombezisra létezik. Az egész jegyet egy világos foglalék köríti, melyben mind a négy oldalon ezen szavak: „Fünf Gulden“ (öt forint) sötét betűkben tűnnek elő. A nyomat szinte fekete. A legfelső bélyeg a jegy közepén az 5 darab szám­jelt tartalmazza , egészen világosan , oldalárnynyal, grillochirozotti téren, mely lombozattal van ékesítve. A jegy mindkét oldalán, az említett bélyeggel egy vonalban, egy tojásdad létezik, mely a következő gyak­ran ismételt szavakat: „Fünf Gulden“ (öt forint) köríti, melyek a szél hosszában megszakadva is látszanak. A bal oldaloni tojásdadban ezen szó: „Serie“ (sor­sat) és két betű létezik ; a jobb oldaloni tojásdadban pedig a jegy száma arab számjelekkel van kifejezve. Mind e két tojásdad alatt közvetlenül mellképek lé­teznek , jelesen: balról Minerva mellképe, mint a bölcsesség jelképe, Hercules mellképével, mint az erő jelkével egybekapcsolva. Jobbról Ausztria jelképéül egy babérágakkal éke­sített női mellkép létezik , mely fején vaskoronát visel. A jegy közepén a szöveg létezik, jelesen , közvet­lenül a legfelsőbb bélyeg alatt ezen szó : „Fünf“ (öt) nagy, ékes góth írással­ alatta ezen szó: „Gulden“ (forint) ékes folyó kőirattal. Ezután némileg hajlott vo­nalban következnek ezen szavak : „Die privillegirte österreichische National-Bank bezahlt dem Überbringer“ (a szabadalmas ausztriai nemzeti bank fizet a bemuta­tónak) és ezzel párhuzamosan , a második sorban ezen Szavak : „Gegen diese Anweisung Fünf Gulden Silber­münze nach dem Conventions Fusse“ (ezen utalványért öt forintot ezüst pénzben a megállapított pénzláb sze­rint) egészen apró góth írással, továbbá nagyobb be­tűkkel szinte góth írással; ezen szavak : Für die privi­­legirte österreichische“ (a szabadalmas austriai), annak­­utána egyenes vonalban következik ezen szó: „Natio­­nal-Bank“ (nemzeti bank) helyett ékes álló kőiratban. Valamivel balra , ezen szó alatt. ..National-Bank“ (nemzeti bank) áll a kelet: „Wien, den I. Jänner“ (Bécs, Január 1-jén) apró angol írással s alatta az év­szám „1847.“ Átalellenben , jobbra van az aláírás : „J. E. v. Weittenhiller , Cassen-Director“ (Weittenhiller J E. pénztárigazgató. A jegy alsó részének közepén létezik a cs. k. álla­­dalmi czimer, két grif által tartott pajzsban, melyen a császári korona nyugszik. A álladalmi czimer mindkét oldalán egy ékes foglalék létezik, melyek közöl a baloldali apró, de mégis világos és szabályszerű góth írásban a bankszabályok 48-dik §-át foglalja magában, melynek tartalma következő : „Auf die Verfaelschung und Nachahmung der Noten der Bank sind dieselben Strafen verhängt, welche auf die Verfaelschung und Nachahmung des vom Staate ausgegebenen Papirgeldes gesetzt sind. Die Behörde sind verpflichtet, die diessfaelligen Verbrecher aufzu snehen, anzuhalten und zu bestrafen.“­­A bank jegyei­nek hamisítására és utánzására ugyanazon büntetések szabják , melyek az álladalom által kibocsátott papír­pénz hamisítására és utánzására vannak rendelve. A ha­tóságok kötelesek az ilyen gonosztevőket fölkeresni, le­tartóztatni és megbüntetni. A jobb oldali foglalók a jegy névbecsét: „Fünf Gul­­gen“ (Öt forint) az ausztriai császárság koronaorszá­gaiban divatozó tíz nyelven, különbféle írásnemekben tartalmazza. Az említett baloldali foglalók alatt egy szám, a jobb oldali alatt pedig egy betű létezik. A nyomatok átalában élesek és tiszták. A budai cs. k. kincstári főpénztári hivatalnál Szi­­benliszt Zsigmond és Axamethy János hivatalbeli járulnokok pénztári tisztekké, Genszky Zsigmond és Kiál­tossy Károly díjas gyakornokok , nemkülönben Steiger János, Barth Henrik és Bozóky Bónis díjnokok, járulnokokká , Reisz József, Petkó István, Závorszky Ferencz és Hermann Károly díjnokok és Pernhoffer Nándor a kanizsai cs. k. javadalmi pénztár gyakornoka díjas gyakornokokká ideiglenesen kineveztettek.. . Budán nov. hó 13. 1851. M. H. A magyar erdészegylet ügyviteli rende.­­ 1. Általános határozatok : 1 . Az egyesület a maga ügyeit a) közgyűléseken, b) külön bizottmányokban tár­gyalja. 2. §. Minden egyesületi ügyek az elnökök (kik kö­zöl a harmadik állandó ügyviselő is lehet) és a jegy­zők által intéztetnek el. •II- Az elnökség teendője. 3. §. Az elnök kitűzi a megvitatandó tárgyak sorozatát, megnyitja a tanács­kozásokat, felügyel a szólás rendjére a bejelentés sze­rint, felteszi a kérdéseket szavazásra, kimondja az eredményt, őrködik az ügyviteli rend pontos teljesí­tése felett, s eszközli a bizottmányok kinevezését. III. Az ügyviselő és jegyzők kötelességei. 4. §. A tollvivők (jegyzők) a jegyzőkönyvek szerkesztéséről gondoskodnak, s ezeket az ügyviselőnek átadják , ki a kinyomtatást eszközölteti. Az egyesület belső házi dolgait az ügyviselő intézi el a két jegyző se­gítségével, kik különösen az ülések tartására szüksé­ges hely megszerzése , a tagok névjegyzékének ösz­­szeírása, a tagsági díjak beszedése s a fizetések igazolása körül nyújtanak segédkezet. A ügyviselő minden gyűlés végével előleges, három hónap múlva pedig okadatolt számadást terjeszt elő. IV. Közgyűlések. 5. §. Mindjárt minden ülés meg­nyíltakor az előbbi ülés jegyzőkönyvéből a leglénye­­gesb pontok egyik jegyző által felolvastalak (I. az alapsz. 16 §). 6. §. A szólási jog, zavar elkerülése végett, elnöki felhívás szerint gyakoroltatik, ki azon sorozatot tartja meg, melyben a szólni kívánók magokat felíratták. Azon tagok, kik a fenforgó tárgyban még nem nyi­latkoztak, a sorozatban elsőséggel bírnak azok felett, kik már hozzá szólottak. 7. §. A tanácskozási tárgytól való minden eltérés tilos. Már kinyomatott értekezéseket sem szabad fel­olvasni. 8. §. Az elnök a rendre-utasítást csengetés által eszközli. 9. §. Az elnök a tagok kívánságára vagy saját belátása szerint a vitatkozás bezárását indítványoz­hatja s ellenmondás esetében felette szavaztat. Azon tagok, kik a tanácskozás alatt levő tárgyhoz már szólottak, a vitatkozás bezárását nem indítvá­nyozhatják. 10. §. A szavazás rendesen — igenre — felállás, és nemre — ülvem­aradás által történik. 9. §. A tartandó értekezéseket ülés előtt az el­nökség tudomására be kell jelenteni. Az elnök az értekezések sorozatát azok fontosságához képest meg­határozza. Az értekezések bejelentés szerinti soroza­tán csak akkor lehet változtatni, ha a közbeveendő értekezés hasonló vágyról szól, s egyszersmind lehe­tőleg rövid. Nagyon terjedelmes előadásokat körül­mények szerint vissza lehet utasítani, s a folyóirat általi közlésre hagyni. 12. §. Az előadásokat szóval vagy írásból lehet tartani. Az értekezőtől megváratik, hogy lehetőleg rövid legyen. 13. §. Több napig tartó gyűlések alkalmával az elnökség minden ülés végén kitűzi a legközelebbi ülés lényegesb tárgyait s ezek sorozatát, s egyszers­mind felhívja a gyűlést a legközelebbi ülés idejét meghatározni. V. Bizottmányok. — 14. §. Mindazon tárgyak, melyekre kellő előkészület nem történt, ennélfogva csak idővesztést okoznának a tanácskozás alatt,külön bizottmányoknak adatnak ki véleményezés végett. E bizottmányok arra is felhatalmaztathatnak, hogy ta­nácskozásaik eredményét utólagosan közzétegyék. 15. § A bizottmányok rendesen 5 tagból állanak, kikhez hármat az elnökség nevez ki, a többi pedig ezek által választatik. 16. §: A bizottmányok magok közt választanak szótöbbség útján elnököt és jegyzőt, s rendesen ez utóbbi adja elő a közgyűlésen a bizottmány tanács­tett Celioval. Én azt mondom neki, hogy mint olasz és honfitársa tiltakozom ítélete ellen, hogy engem nem hagyott hidegen, s hogy én tiltakozom a közön­ség szigora ellen. Ezen nyitány után, fejét fölemelte, szembe né­zett, s tárt karokkal jött felém: „Ah! igen, szólt, ön volt az *** herczegnő páholyában. Ön engem pártolt, én észrevettem. Celio Boccaferri, jó barát­­némnak is föltűnt... A herczegnő, az a dög is odahagyott, de ön az utolsó pillanatig küzdött. De­rék­­ kezet ide, köszönöm. Nekem úgy tetszik , hogy ön is művész, s van tehetsége és szerencséje.“ Szép öntől, hogy a bukottat védelmezni és vigasztalni akarja ! ez önnek becsületére válik. Ő oly élénken, az őszinte érzés oly hangnyoma­tával beszélt, hogy daczára a herczegnőre ruházott nem igen hízelgő melléknévnek, mi engem kissé megsértett, ellent nem állhattam, hogy vele szembe ne jmenjek s kezeit forrón m­eg ne szorítsam. Én az embereket mindig ezen jelről szoktam ítélni. A hi­deg kéz alkalmatlan , a nedves kezet ki nem állha­tom , a szerfölötti összeszoritás fölingerel, az újhe­­gyekkeli érintéstől félek; de a puha meleg kéz, mely az enyémet sértés nélkül tudja megszorítani s nem fél egy fiatal kézbe egész markát odacsapni, engem hirtelen bizodalom­ra s még rokonszenvre is gerjeszt. Az emberi természet némely vizsgálói az arcz, mások a homlok, hang, mosolygás s meg má­sok az írás után szokták az embereket megítélni. Én részemről úgy vélekedem , miszerint mindenki ember a maga lényegének egyes részletében is, s hogy ezen lény minden egyes cselek­ménye­s tekintete fő­­tulajdonságának tüköre. Tehát az egészet meg kel­­lene vizsgálni, ha idő volna reá; azonban én meg­vallom , hogy az első kézszorítás által vonzódtam valakihez, vagy távoztam tőle. kintettel kisérte s fölemelkedett, hogy karjaimhoz nyúljon, hanem én kicsúsztam ezen megtiszteltetés alól, házi barátja háta mögé vonulván. Én ezen nőt, ki a fiatal tehetségeket csak a süker előrelátá­sában szerette , s mindjárt elhagyta őket, ha a kö­zönség előtt megbuktak, előttem mindjárt gyűlöle­tessé vált: úgy tetszett előttem, mint a csintalan gyermekek, kik a fűben a szent-jános-bogarat ker­getik , azt megfogva mindaddig bámulják, mig tün­dököl , s eltapossák, mihelyt ügyetlen kezeik érin­tése által fényektől megfosztatnak. Egy kicsit kí­nozzák , hogy ismét fölélesszék, de a szegény bogár még annál inkább közeledik a halálhoz. Azután megölik, nem tündököl többé, nem fénylik, mire sem lehet használni. „Szegény Celio! én azt gon­dolom , hogy nemde így bántak a te fényességeddel. Nekem még van egy kevés, én azt meg akarom őr­zeni.“ — Esh hagyján! szólt a herczegnő parancsoló hangon , akar-e ön lőni ? — Bocsánat, asszonyom, feleltem neki, Boccaferrit akarom üdvözölni páholyában. Ő neki ma sem sii­­került a szerep jobban mint máskor, s holnap roszab­­bul még sem fog énekelni. Bámulatommal örömest adózok a nem ismert vagy félreismert tehetségeknek, melyek azoknak maradnak , a­mik ők maguk, s a közönség közönyössége után barátaik rokonszenve és öntudatok erejével vigasztalják magukat. Ha Celio Florianival találkozom, meg akarok vele ismerkedni. A herczegnő összetörte látcsövét, s kiment a nél­kül, hogy nekem felelt volna. Éreztem, hogy szenve­dése nekem fájdalmat okoz, azonban ez szívemnek utolsó érzése volt érette. Siettem a színpadhoz ve­zető folyosón, azon szándékkal, hogy Cecilia Bocca­­ferrinek hódolatomat v­ondom. ■ III. Cecília Azonban sorsom könyvében meg volt írva, hogy Coliot útamban fogom találni. Cecilia páholya felé közeledem, kopogtatok, ajtót nyitnak: a­helyett, hogy az énekesnő szelíd, busongó arczképével találkoz­zam, a vendégszereplő kigyuladt tekintetével talál­kozom, s bizodalmatlan arczc­al s következő bo­­szantó szavakkal szólít meg. — Mit akar ön, uram? — Azt gondoltam, hogy Boccaferri kisasszonyt találom, felelek neki, tán megváltoztatta páholyát ? — Nem, nem, itt van! kiáltott Cecilia. Jőjön, Salentini úr, örvendek, hogy önt láthatom. Beléptem, ő öltözete megváltoztatásával foglal­kozott. Cecilia a pamlagra nehézkedett, a­nélkül, hogy hozzám szólna, vagy jelenlétem figyelemre méltatná, ismét elkezdte beszédét, hol én megsza­­kasztottam. Ezen beszéd különben nem volt egyéb mint egy monológ. Felkiáltások és káromlásokat bo­csátott előre, az ördögbe kergetve a tökfejű ostoba német földszintieket, ezen mint sörök oly hideg, s mint kávésok oly színetlen iszákosokat. A páholy­beliekkel sem bánt különben. Tudom, hogy roszul énekeltem, s még roszabbul játszottam, szólt Bocca­­ferrihez, mintha jövetelem előtt tett ellenvetésére felelt volna, de hogyan is kaphatna a művész len­dületet a bolond diplomaták és ránczes vén asszo­nyoktól ! Átkozott volt a gondolat, hogy Bécset vá­lasztottam szereplésem színhelyéül! Sehol sincsenek ily utálatos nők , a levegő sehol sem ily sö­tét, az élet nem ily szellemtelen s az emberek nem ily ostobák! Alant vadállatok vannak úgy-e, kik önöket megfagylalják, fen szörnyek, kik elrémítik ? Ördög pokol! közönségemmel egy színvonalban ál­lottam, gyalázatos, nyomorít valék! A haragnak ezen palástolatlan kitörése megböki-Folytatjuk.

Next