Pesti Napló, 1852. január (3. évfolyam, 544–569. szám)
1852-01-26 / 564. szám
1814-től 1848-ig az ügyvédek száma csaknem huszorosan nagyobb jen, — bizonyosan nem az ügyvédi kar tekintélyének gyarapodására , hanem sülyesztésére; — mert a nagy verseny épen nem alkalmas az erkölcsiséget e keresetág embereiben emelni. A barristereknek , tulajdonképi ügyvédek, kik a főtörvényszékek előtt allegálnak, (némileg magas táblai ügyvéd fogalmainak megfelelőleg) osztályából természetszerűleg kerültek ki a főbírósági, s közigazgatási legkitűnőbb személyiségek , valamint e pálya egyúttal a szónoklat iskolája is volt; számuk, mint mondók, nagyobbodott, de az O'Conellek, Erskinek, Curram, Brougham-ek utódaira nem lelünk, a számtöbbséggel karöltve látjuk az általános középszerűséget ; még Izlandban, a szónokok hazájában is — feltűnő e tekintetben a kor meddősége, s kitűnő jelleme: a középszerűség. Az ügyvédek külön osztályát képezik az úgynevezett Attorneys és Solicitors, kik a mindennapi törvényszerű ügyekben tanácsot és irányt adnak a nélkül, hogy a törvényszékek előtt képviselnének. Ezeknek is különféle nemei vannak az ötgarasos hajhászprokátortól kezdve föl egész a legfinomabb gentlemanszerű ügynökig, kinek kezeire a legnagyobbszerű ügyek, valamint az ország legfőbb családainak leggyengédebb titkai bizvák. Sok tekintélyes egyén lehet, kinek az élet elvei, s bajai közt ügyvédre szüksége soha sincs, de a ki Angliában valamit birt, vagy bír, vagy bírni remél — annak törvénytudóra (lawyer) szüksége van. Nincs oly üzlet, mely egy lawyer segélye nélkül mozogni bírna. Minden közintézet, minden tőketársulat, vállalkozó, nyerészkedő, vagy humanistikus egylet, minden magános egyén, ki házat véd, vagy elad, vagy összeveszett cselédjével Battorneyra szorul. Ő az, aki tanácsot ad: mit kell tennünk, vagy óv, mit nem kell tennünk. Más embernek is lehet általános nézete arról, mi igaz, mi jogos , de ő jelöli ki az utat, és az eljárás formáit , ő tudja csak fogalmazni az okiratot, mert ő tudja, melyik szónak mi az értelme, — me-' lyiknek nincs értelme. "Végre ő kezdi meg a percsatározást , — s költségvetést, mely a per végéig nőttön nő, még mint egy lavina legördül az ellenfélre, vagy visszagördül kétszeresen a kezdőre. Ezen urak némelyike czifra dolgokat mondhatna el magas és legmagasbb clienseinek élettörténetéből, mert ő az egyetlen ember — ki hivatalánál fogva azonosítva magát védenczével, legyen férfi vagy nő , legkényesebb titkainak — gyóntató atyaként — birtokába lő. E szerint az Attorneyk hatalmas védszentekkel jőnek közel ismeretségbe, s terjedelmes viszonyaikat a többi közt arra is használják, hogy fiukat, vagy testvéröket, vagy rokonukat, ki barrister , pályájukon előmozdítsák; ily protectio utján ezen atyafiak az ügyek legnagyobb részét kezükre kerítik, s a szegény, ismeretlen, egyedül elmetehetségeire támaszkodó barrister minden szorgalma mellett is ma már nem bir fölkapni. A tömérdek , és nagyszerű visszaélések, aljas csel, és csaleszközök, zugfogásokról, melyek ez osztályban Angliában otthonosak, részletesebben szólani fölösleges. Sokait dióhéjban előadtuk. Paris, jan. 19. | Ucalegon ardet, azaz John Bull háza ég, vagyis füstöl. Az angol lapokon végig tekintve, mindenütt látjuk lobogni Nelson és Wellington lobogóit és zászlóit; a riadó ide hallszik, s e hidegvérű nemzet, mely a világ iparműkiállításával a békének új korszakát akarta kezdeni, melynek kebelében Elihu Burrit a háború ellen annyit papolt, s eszméi tán némi gyökeret is vertek, ime most, a Times-on kezdve minden lapjában háborút kiált — és pedig azóta, hogy a nagy császár unokája a franczia köztársaság conaulja lett. Ismét föltűnt előtte a boulognei hadkészület, s helyesen vagy helytelenül, rís invasióra gondol. A franczia lapok, ezen roppant hadkészületet mintegy nevetni látszanak, s a Constitutional épen nevetségessé igyekezik tenni, fölemlítvén, mily híreket gyártanak a hirkovácsok, hogy tudniillik Napoleon Belgiumot, a Rajna határát, Genévet, Savoiát stb visszafoglalni akarja. Mindenki tud valami államtitkot, melytől függ hazája és Európa sorsa. A Constitutionnel mindezeket nevetségeseknek találja, s felhozza, hogy Francziaország biztossága és becsülete legjobb és legméltóbb kezekben fekszik. Napoleon Lajos, ha azon nemzet jogát és méltóságát kell kívülről védelmezni, mely őt fejévé választotta, nem lesz hűtelen családja dicső hagyományaihoz. De hogy magát védelmi állapotba tegye, először megtámadva kellene lennie, de a világ egy hatalma sem gondol arra, hogy Francziaországot függetlensége és érdekeiben háborgassa. Aztán, kicsi, vagy nagy állam ellen, igazságtalan megtámadás soha sem fordult meg Napóleon Lajos feje és lelkében. Hét és fél millió franczia választottja szervezetével foglalkozik, hogy hazájában a rend-, munka- és jóllétnek új aerát teremtsen. Ez igen szép és igen nagy törekvés. Azon eszmék, melyek tanácsát foglalkoztatják, oly eszmék, melyekhez Francziaország és a világ békéje van csatolva. Tehát, végzi be, mit láthatni, a háborús hírekben ? igen egyszerűen megmondva, nem egyebet, mint Napoleon Lajos nemzeti kormánya ellen a hamis hírek háborúját, így a Constitutionnel. A Bulletin de Paris-ban pedig az ismeretes báró Bourgoing, madridi volt követ szólal föl, s Francziaországnak Európáhozi viszonyait taglalgatja. Bourgoing czikkeiben kimutatja, miszerint Francziaország semmi harczvágytól nem gyulasztatik, s a nagyhatalmak ok nélkül gyanakodnak. Bourgoing sokáig volt az északi hatalmaknál képviselő, tehát a dolgokba jól belátni kelletett, ha ily positive tagadja a háború lehetőségét, különben nem kockáztatná diplomatiai hírnevét. Azonban nem szoktak dobbal nyulat fogni, s ha Francziaország csakugyan háborúra gondol, érdekében áll azt az utolsó pillanatig titkolni; ámbár, mi is azon reményben vagyunk, hogy mostanság csakugyan nem zavarandja meg Európa békéjét. Mostanság sokat beszélnek arról, hogy az elnök az Orleans család javait elkobozná, s egy részét saját maga számára megtartaná, a másik részét pedig a hadsereg jutalmazására fordítná. A dologban valami igaznak lenni kell, különben nem beszélnék oly positivitással annak lehetőségét. Az elnök. hír szerint előterjesztette a belügyminiszter Morny-nak. Morny az urbanistákkal némi összeköttetésben állván ellenmondott, s megnyerte minisztertársait, hogy ellenezzék, fölfejtvén az elnök előtt, mily részvért fogna mindenütt előidézni. Az elnök elhallgatott, de azért a dolog végrehajtásával mégsem hagyott föl, mert szokása szerint tud hallgatni — s azért mégis cselekedni. Elvárja a pillanatot, s akkor minden meg van. Aztán Persigny is akarja, mit pedig ketten akarnak — annak meg kell történnie. A chantillyi uradalmat az elnök, ha igaz, megtartja magának s ott vadászgatni fog, mint a császár, ki itt egykor vadászatokat tartott. De nemcsak az Orleanshanem az idősb Bourbon-ág jószágait is veszély fenyegeti, mert a katonaságnak pénz — és pedig sok pénz kell. A miniszteri krízis ismét fölmerült. Némelyek csak a minisztérium új szervezetét gondolják, nem pedig a tagok megváltoztatását. Az új minisztérium a császár eszméje szerint szerveztetnék, s élén az államminiszter állana , mely állomásra némelyek Persignyt állítják, mások pedig rendőrminiszterré teszik. Különben ez állomásra Maupas-t is emlegetik. A legitimisták még nem barátkoztak meg a dolgok új rendével, s daczára annak, hogy a száműzetési lajstromokon legitimistát nem lehet látni, a salonokban mégis zúgolódnak, s ezen szellem ellen Granier de Cassagnac erélyesen kikel. Vidéken néhány ilyen összegyűlési salont bezártak. A franczia szépirodalom hanyatlásnak indult. A Coup d'Etat őket is megzavarta. Dumas, Sue regényírók, Hugo V. Dupont Péter dalköltők kényszerítve érzék magukat hazájuk elhagyására. Dumas Belgiumban húzta meg magát, miután Párisban mindenét elkótyavetyélték. Sue a Croce de Savoia szerint Piemontban nyert tartózkodási helyet, mások szerint Helvétiában fog letelepedni. Hugo V. azt mondják Brüsszelben tartózkodnék. Dupont Pétert deportálni fogják. Szomorú körülmények tapostatott. Nem futott és nem adta meg magát egy is ; ahol állt, ott halt meg. Holttesteiken keresztül diadalorditással rohantak a palmyraiak a római légiókra. Azok nyugodtan várták be őket, egész tiz lépésnyi távolra, közökben tartva a nehéz pilumot s azon pillanatban egyszerre hajtják elleneikre az irtózatos fegyvert, mely keresztül rontva pajzson, pánczélon másféllábnyi vasával, öldökölt, ahova ért, s azzal kezükbe ragadva a rövid kardot, mint egy érczfal, megállíták a rohamot. — Ne vágj, hanem szúrj, katona! Kiálta Aurelian a harczosoknak, a tanács jó volt: a kard éle nem fogta a pikkelypánczélt, de a döfés keresztül járt rajta s a palmyrai lovasság egy eleven bástyát talált maga előtt, melybe sehol sem lehet betörni ; ha elesett egy, rögtön másik állt helyébe, s ha kifáradt az első sor, egy pillanat alatt fölválta a második pihent erővel. Az első cohorsnál folyt a legdühösebb harcz; mindkét fél hősei itt voltak összegyűjtve, ahány palmyrai esett el, annyi római halt meg érte. Végre a legio tribunja is elhullt, s a cohors középen kettétöretett. Aurelian a dombról nézte a csatát. Látta Zanobiát a tömegek élén harczolni, mint tördeli össze legjobb légiója sorait, az elsőt, a másodikat, végre csak az utolsó rend állt meg. Az is keresztül töretett, a hősök egyenként hulltak el, csak a vexillifer körül küzdött még egynéhány vég elszántsággal, köztük volt a szicíliai, a babérágyal sisakján. Végre Csak ő maradt egyedül. Az ellenség körül özönlő; maga küzdött valamennyi ellen; balkezébe fogta a sast, jobbjával villámsebesen oszta csapást és döfést mindenfelé ; egyik sebét a másik után kapta; arcza, homloka vérzett, meg nem mozdult helyéből; végre egy nyílvessző állt meg szíve fölött; a bajnok féltérdre rogyott, a sisak leesett fejéről, kezével a babérágat ajkaihoz szorítá s egy jajkiáltás, egy sóhaj nélkül meghalt. Ekkor jött elő Aurelian a triariusokkal. A mogorva hidegség, mely a veteránok arczán honolt, most némi megtorló boszú vonásaival elegyült; fenyegető tekintettel közeledtek a győztesen előre nyomuló palmyraiak felé, s az első dárdasuhintás kényszerité azokat az elfoglalt tért nekik átengedni. Zenobia szemközt állt Aureliánnal. Mint egy új erőt gyűjtve megpihenni látszik leghatalmasabb ellenéveli végküzdelemre. Keble hevesen dobogott a harcz küzdelmeitől, kardjáról a vér csepegett alá. Kigyulladt arczát, villogó szemeit közelről láthatta az imperator, hogy megítélhesse róla, miként méltó ellenére talált; hajfürtét kibomolva a sisak alól, szabadon lebegtek délereg vállai körül. A hareztárogató rivallása, a haldoklók nyögése s a küzdők tombolása közös kihallatszott dörgve csengő hangja, amint harczosait új viadalra buzdító; a veteránok minden oldalról látták ellenük gyűrni e vérlepte alakokat, miknek arczán a fanatismus lángja vonaglott. E pillanatban idegenitő ordítás hangzott a palmyraiak háta mögött, mely kényszeritő őket megdöbbenve hátra tekinteni. A jobbszárnyon levő numid lovasság, a nehéz arab seregeket a mocsáros lapályokba csalva, itt egyszerre keresztültört azoknak szétosztott sorain , s míg azok messze hátra maradtak mögötte, a tartalékul maradt syriai gyalogságra vete magát. Ez az első nyíllövés után a futásban kereste menedékét, s a kétszáz elefánt a bálvány képekkel magára maradt a támadók előtt. Az elefántok harczordítása volt az, mely a csatazaj közepéből kihallatszott, midőn a győzelem már félig Zenobia kezei között volt. A palmyrai harczosok szivét egyszerre vak ijedség állta el, midőn isteneik bálványait az ellenség által megtámadva látták. Egyszerre felbomlott a csatarend, visszafordult mindenki, s eszeveszett tömkelegben rohantak a bálványok védelmére, átengedve a vérrel kivívott csatatért a már félig leküzdött ellennek. A papok ezalatt kétségbeesett küzdelmet kezdtek a numid lovasokkal, melybe az elefántok is belekeveredtek; a nap elefántja felemelt ormánynyal rohant a lovasok közé, s felkapva egy decuriót nyakánál fogva, azzal mintegy buzogánynyal vágott a tömegek közé, utat törve iszonyú lábai gázolásával a legsűrűbb tömegek közt s hajigálva fel maga körül jobbra balra az embereket, s a visszaesőket iszonyú agyaraival fogva fel. Semmi sem volt képes a palmyraiakat rendbeszedni többé. Mindenki csak a veszélyben forgó bálványt látta s annak megmentésére sietett a csatatérről. Maga Zabdas is elragadtatott visszatérő lovasai által, s iparkodott a zavargó csatazajban a királynét föltalálni. Az még most is szemközt állt az ellenséggel s bátoktá, akik körülé álltak és küzdött a római veteránokkal. Zabdasnak erővel kellett megragadni a királynő paripájának fékét, hogy elvihesse őt a csatatérről. A numid lovasok azalatt körül fogattak a visszarohanó tömegektől s kapriztattak az utolsó emberig, de a palmyrai sereg is szét volt verve. A bálvány megmenekült, hanem a csata elveszett. — Minden veszve van! Kiálta Zabdas, magával vonva a királynő paripáját, mely ágaskodott, nyerített, kapálózott, nem akarva távozni a csatatérről. — Nincs minden elveszve, viszonza a királyné, még áll Palmyra! Azonban sietnie kellett üldözői elől; a római lovasság, ismét összeszedve magát, egyedül azon csoportot látszott üldözni, mely Zenobiát követé. Kísérői egyenként hullottak el védelmében. — Állj meg királynő és add meg magad! Kiálta utána egy erőteljes hang az üldözök közöl, s a mint Zenobia hátratekintő, meglátta hogy az Aurelian. Egyszerre meglassító lova futását, leakasztó tegzét nyakából, egy nyilat fektetett az idegre s visszafelé fordulva lován, megvonó csendesen a kézirat s perczig czélozott. Az ideg pendült. A királyné tova nyargalt, az üldözők messze elmaradtak. A nyíl Aurelian vállát furta keresztül. (Vígé kiiv ) — —■ LAPSZEMLE. A Magyar Hírlap (jan. 25.) találgatja az okokat, melyek Palmerston lordnak a whig kabinetből kiléptet előidézhették , vagy legalább siettették, s a „Herald“ és „Standard“ által közlött s állítólag „hiteles kútfőkből“ merített adatokkal (miket maga a M. H. különben „regék“nek mond) támogatja korábbi állítását, t. i. hogy az angol miniszterváltozás oka a dec. 2-kai államcsínynak s az erőszakosan létrehozott új államhatalomnak a volt külügyi titkár által történt rögtöni elismerésében rejlik. A Lloyd (jan. 23. sz.) karantáni levelezője örömmel üdvözli a politikai és jogügy-igazgatás első bíróságilag leendő egyesítését. Szerinte ezen intézkedés, mely a nép valódi javának előmozdítására, a társasági állapotok megszilárdítására, a köznyugalom és rend fentartására legtöbb befolyással lehet, tökéletesen megfelel az ausztriai nép — legalább ennek legnagyobb része — jelen helyzete és viszonyainak s igy az — kellően megalapítva — legáldásosabb gyümölcsöket kell hogy teremjen, s és mégis honnét van —• kérdi az izó — hogy ezen intézkedés ellen szózatok emelkednek ? S ő maga felel rá, mondván , hogy visszaélések, hibák a keresztülvitelben, főleg pedig a hivatalok nem kellő egyénekkeli betöltése szültek e jótékony intézkedésnek ellenségeket. A Presse (jan. 23.) ismételve fölemlíti azon bajokat, melyek ama körülményből szülemlenek, hogy oly birodalom, mint Ausztria, az ő postai és telegrafi öszszeköttetéseiben nyugati Európával, egyedül Poroszország segélyére van szorítva, Poroszországéra, hol részint a hatóságok jóakarat-hiánya, részint a rendelkezésekre álló eszközök elégtelensége oly káros befolyást gyakorol. — A külföldi börze-tudósitások sokszor elkésnek s csak akkor s úgy közöltetnek, a mikor s a mint a porosz telegraf-hivatalnak tetszik. Ezen állítását az „Independance belge“nek egy nyilatkozatával igazolja. Végre azon véleményét fejezi ki, hogy az oly kevés fáradtsággal valósítható délnyugati telegrafi-összeköttetés , valamint a hasonló módon létesíthető vasútvonal nem volna méltatlan tárgy a déli-német vámegyleti congressus Bécsben ülésező tagjainak tanácskozására. Az Ostdeutsche Post (jan. 23.) apennini levele Nápolyról, mint legfontosabb és jelentékenyebb olasz államról szól. Kiterjedése , népszáma, terményeinek belgazdagsága és geográ fekvése, mind kereskedelmi mind politikai tekintetben a másodrangu államok közt elsővé teszik. ” Többek közt e terjedelmes levélben ime jellemzőt olvassuk: „Beszélik bizonyos hegypártiról , hogy megpillantván a roppant szavazatszámot, melyet Napoleon Lajos a plebiscitumban nyert, ezt mondotta légyen ,mily bolondok voltunk mi, midőn az általános szavazatjogot kívántuk) Nápolyban is az általános szavazat bizonyosan helyeselni fogná a király minden tetteit. Nem csupán a többség, hanem a nép aránytalanul nagyobb száma mellette van, ellene csak az értelmes osztályok vannak, azért II. Ferdinánd néhány helvet a ezreddel is könnyen győzhetett, és pedig minden idegen beavatkozás és segély nélkül.“ , , Az Abend-Post (jan. 22.) ismételve visszatér az új franczia alkotmányra s egyes határozványai közöl kiemeli az egyházra vonatkozót. Szerinte azon hely, mely a bibornokoknak a senatusban van föntartva, nemcsak annak bizonyítványa, hogy az elnök a papság befolyását és hatékonyságát a franczia államabirtokban elismeri, hanem annak is, hogy biztosítani s emelni akarja azon befolyást, melyet Francziaország a kath. kereszténység székhelyén gyakorolni, magát jogosítottnak hiszi. Egy másod czikkben Miquelmont gróf legközelebb megjelenendő új röpiratáról („Palmerston lord, Anglia és a Szárazföld“) történik említés, egyszersmind az igen érdekes munkából egy franczia lap Titán töredék közöltetik. A Lloyd jan. 24-diki lapjában a manchesteri iskola fő jellemvonásait rajzolja. Ennek kitűnőbb férfiai azok, kik megindíták azon szabad kereskedelmi mozgalmat,mely megelőzte a gabonatörvények eltörlését, s midőn a felsőházban Semtik, az alsóházban gyengék valának, s a választókra nem igen nagy befolyást gyakorlénak, czéljuk elérésére azon eszközt használták, hogy párthiveket a nem választók között kerestek, a a kormányt és felsőházat meghajolni kényszeritették oly közvélemény előtt, mely Angliában addig nem vétetett figyelembe, elismerni kényszerítették politikai hatalmát azoknak, kiknek az alkotmány nem adott politikai hatalmat. Ebben hisztériai fordulatpont fekszik, mert ekkor az előkelő polgárság a tőlök függő munkások tömegével csatát vitt a földbirtoki aristokratiával, s ezt megverte. Fejtegeti a Llyod, hogy a mozgalom vezetői megismerték rövid időn , miszerint az ország institutióit veszélylyel fenyegeti a tömegnek ilyen fölizgatása, mi valósulni is látszik , miután azok, kik eleinte csak eszközök voltak, megszűntek csak eszközök lenni, s a tömeg, politikai súlyának öntudatára jutott. A manchesteri iskolát, mely ezt előidézte, következőkben jellemzi: iránya inkább antiaristocratikus, mintsem demokratikus ; előszeretettel viseltetik ugyanaz amerikai institutiók iránt, de nincs a királyság ellen, csak a civillistát sokalja, s a herczeget apanagirozása ellen mozog. Ellenben rosz szemmel nézi az angol állodalom két alaposzlopát, a fölsőházat, s az állodalmi egyházat. Egyik főismertető jele a manchesteri iskolának, azon kaliaári gondolkodás, mely gyakorlati iránya daczára leggyakorlatlanabb javaslatokra ragadja a hadsereget, s hajóhadat barbár kor maradványainak tekinti, jelszavai: szabad kereskedés, béke, kevés hivatalnok mérsékelt fizetéssel, kevés adó, rationalistikus fölfogása, és tárgyalása minden politikai, s egyházi kérdésnek. A Lloyd úgy vélekedik, hogy lord John Russel a jövő ülési szakban a parliament elibe új reformbólt fogván terjeszteni, ezzel befejezi a whigek működését, kiknek pártja ekkor fölbomolván, részben egyesülni fog a torykkal, speelitákkal, más része egybe fog olvadni a manchesteri iskola férfiaival. A Wanderer (jan. 24.) közeledvén az új vámtarista életbelépésének időpontja, e fölött némi észleteket tesz, melyek azon meggyőződésre vezetik — miben mi is osztozunk — hogy a vámreform nemcsak némely osztályoknak, hanem az egész népnek hasznot fog hajtani, s az ipart eddig nem álmodott virágzás , s hatalom polczára emelendi. Okoskodását arra alapítja, hogy e reform életbeléptetésével az ausztriai ipar is kénytelen lesz mindenek fölött soliditás és tartósságra nézni készítményeiben, s ezt elérve többé nem lesz kénytelen sem benn, sem künn remegni az idegen versenyzettől. Például s bizonyítékul fölhozza az angol s amerikai vámreform óriási eredményeit, melyek a kereskedelem történetében új korszakot alapítottak, kitüntetvén, hogy a kereskedelmi szabadság nem nyugszik ábrándos alapokon, s a versenyzet az ipart ahelyett hogy bénitná, emeli s erősiti. E tapasztalást fogják tenni az ausztriai birodalom iparűzői is. KIADJA EMICH GUSZTÁV, DE MICHEL EISEN randavia.mv.