Pesti Napló, 1852. február (3. évfolyam, 570–592. szám)

1852-02-25 / 589. szám

—' TóthLőrincz akadémiaitag “jogtudományi könyvtáron dolgozik, mely a magyar jogtörténet áttekintésén kívül, minden jogtani magyar, vagy ezt illető idegen nyelvű, s magyar írók által bármi nyelven irt, s a jog bármely ágát érdeklő munkák összes gyűjteményét tartalmazandja. — A nemzeti színház mai nap, mint a vigalmak és mulatságok hamvazó szerda-komolysága napján zárva marad. Tegnapelőtt opera, tegnap ballet mulatta rá a közönséget, ma pedig pihen a dráma- személyzetig, amely különben is nagyon kifáradt. Egyébiránt mint halljuk, a jövő héten egy drámai újdonság, Dobsa „Guttenbergje“ kerül színpadra , csakhogy még nem tudhatni egész bizonyossággal, melyik az a jövő hét. INDItKI ÉLET. Számos Újvár, febr. 15. A hatóságokat jelenleg az újonczösszeírás foglalatoskodtatja , mindenki vonakodás nélkül jelenik meg a bizottmány előtt, —■ s az ifjak előállítása nem kerül oly nagy bajba, mint egykor, — mert minden ifjú tudja törvényszabta kötelességét; közelebbről igen jó hatással volt azon kormányintézkedés , mely szerint a városokba vándorló legény vagy más czím alatt tartózkodó idegeneknek nem kell munkájok s élelmi keresetek félbeszakasztásával szülőföldjükre visszavándorolni az újoncz-összeírás végett, mert a hatóságok hivatalos levelezés útján, az előleges munkálathoz szükséges értesítéseket megteszik, s az ifjú tartózkodási helyén is besoroztathatik hatósága tartozásába. Városunkban van az erdélyi országos fenyitőház; a történeti emlékű Martinuzius György által Bálványos Váralja romjaiból épített nagyszerű vár van börtönnné átalakítva; e napokban ott megfordultunk, és azon észrevételt tettük, hogy most nem oly nagy a foglyok száma,mint a forradalom előtti időkben volt, — ez akár az ostromállapot természetével járó szigorúbb rendőri intézkedéseknek, akár a bűn ösvényére csábítottak megtérésének tulajdonítható , mindenesetre örvendetes jelenség; — a fegyenczek számának nagyobb része régibb bűneiért lakói; politikai foglyok itt nem tartatnak. Mostani várparancsnok Ferrari úr egy kötelességét pontosan teljesítő hivatalnok, ki hivatása fontosságát át tudja érteni, s mindenki által becsültetik. E környékbeli több helységeiben Retteg vidékének a marhahimlő kiütött és uralkodik; szakértő orvosok állítása szerint ez nevezetes jelenség, s igen ritkán szokott előfordulni ; a legsikeresebb orvosi intézkedések vannak téve megakadályozására e ragály terjedésének. Múlt heti országos vásárunk azok közé tartozott, melyekről szoktuk mondani, hogy rostul ütött ki; a forgalom sem volt élénk; talán az iparczikkek drágasága miatt; midőn az élelmiczikkek s azok, melyekből a szegény ember pénzt kaphat, olcsók; kivévén a marha árát, mely közelebbről ismét fölhágott , talán a távol vidéken megint jelentkező mardög miatt. A fönt elősorolt körülmények mellett is farsangunk vígan foly, s mondhatni, a vigadói jelen időszakot, a legélénkebbek közé lehet számítani, nem is hiszem, hogy Erdély magyar városai közül sehol is szebb tánczvigalmak lettek volna, mint Szamos tújvárt; vigalmaink telve voltak kolozsvári, décsi s más idegen vendégekkel, az ország különböző részeiből; az úgynevezett vásári bálunkra elkelt jegyek száma a 700 felé közeledett; csak azt lehet hibáztatni, hogy annyi vigalom között még egyet sem rendezett jótékony czélra a vállalkozó haszonbérlő, ez mindenesetre szűkkeblűségre mutat; azután az étel és ital ellen is hallánk panaszokat, melyek szerfölött drágán áruitatnak, s mégsem kielégítők, a szolgálat minden bírálaton aluli. No de vannak a számos újvári vigalmaknak kiemelendő oldalai: ezek közé tartoznak a csinosan — szinte gazdagon öltözött nők nyir őszinte társalgása, vendégszeretete, a nemzeti typus, mely szerint a magyar társalgási nyelv hangzik szép ajkaikról, s nemzeti tánczainkat oly szépen sejtik, hogy szinte tánczra kerekedik lába még a tánczolni szabály szerint nem tudóknak is, de nem is lehet másként, midőn Pográcz Lajos működik 14 tagból álló zenekarával, bátran állíthatjuk, hogy ennél jobb hazai hangászkar Erdélyben nincs. No csak most veszem észre, hogy nagyon belemerültem a bál leírásába, de se baj, hisz, megengedhető , mert farsang van, s az ember minden kedélyvidámító alkalmat megragad ilyenkor; s azok számos újvári bálokra visszaemlékezések pedig nagyon kedvderitők. Valamit az irodalomról is. A vidékről bejöttek közül sokan tudakozódtak azon zsebkönyvek felől, melyekre előfizettek, milyenek : Enyedi Album II. Phönix III. kötete , stb. sorsáról nem tudtam fölvilágositást adni. A nemzeti könyvtárról, melynek megjelent füzeteiben Zrínyi Miklós költői művei foglaltatnak. Egy vén táblabiró nálam fizetett elő, következő vélekedést mondott e műrőli kérdezősködéseimre : azt mondja, szinte 300 évvel ezelőtt Zrínyi M. a „Szigeti veszedelem“ czimű hős költeménye elő beszédében, hogy csak mulatságból irt, neki az, írás legutolsó gondja volt, — tudott volna jobbat is írni, — soha sem korigálta műveit; de ha így van , miért akart, a kiadásra vállalkozott annyi derék magyar ember minket mulattatni a csak mulatságból irt, ki nem korigáit, s a szerző által sem sokra becsült művel; nincsenek újabb élő derék íróink , kiknek kiadatlan hevernek művei vállalkozó hiánya miatt. Zrínyi verseit érteni sem lehet a rosz stílus és hibás ortographia miatt; kár volt a szép papirost, még szebb betűket s a legszebb pénzt rája vesztegetni. Ugye originális critica, közlöm curiosum gyanánt. Hiába igyekeztem nekik fölmutatni a régi irodalmi művekben föltalálható szellemkincseket, mert azokban csak a tudós emberek lelhetnek éleményt s nem a nagy olvasóközönség. Pedig e táblabiró a conservativ volt. Miután politika- , művészet- és irodalomról kicsinyben, egy levél szűk köréhez mérve eleget fecsegtem, bevégzem e levelem, hogy hosszú ne legyek, máskorra tartva fen elmondását a táblabiró további vélekedőfolyamának; megváltoztatta a dolgok s szavak értelmét. Addig forradalom alatt értették ama mindig rettentő, de néha üdvös és jogos kríziseket, mellyek átifjitják a népek életét, mint az 1688diki Angliában, mint az, melly a Spanyolország által leigázott Portugalliának visszaadd dicső nemzetiségét, mint az, melly fegyverre szólitá Belgiumot ősi szabadságaiért, mint az, melly még egy reménye s életsugárt vetett a megcsonkított Lengyelországra. Addig azt hivék, hogy az alkotmány a nemzetnek, mint az embernek természetes véralkata, mellyet még megjavított a kor, nevelés, munkás tapasztalat. Az 1789-diki gyűlés tette a forradalmat egyértelművé rendszeres rombolással, minden rende s közhatalom elleni állandó harcczal, s keresztelte el alkotmánynak a pártok scholastikus bölcseségének ama mesterkélt, semmiben nem gyökerező s minden fenség nélküli szüleményeit, mellyek mulékonyok, mint a szenvedély s terméketlenek, mint a gőg. Azon férfiak, kiket most is vádolok, mivel emlékök még eleven, s szellemük még él közöttünk, azt képzelék, hogy mindent meg lehet e földön változtatni, mindent kény szerint lehet teremteni. Az ember erre sem joggal sem erővel nem bir. Rocher — Droz tanítványai közül az, ki neki leginkább becsületére vált — méltán mondá: „Sok vala akkor Francziaországban fentartandó, s ha egyéb nem , históriájának becsülete , s jó hírneve a világ előtt.“ A hisztoria tudományának minden újabb haladása megerősítette a Stael asszonyság által kitalált azon elv igazságát, hogy: ,,Nem a szabadság valamj dolog Európában, hanem a kényuraság.“ S ez állott Francziaországról épen úgy, mint minden többi keresztény népekről. Vissza lehete s kelle tehát követelni a szabadságot, mint Francziaország elidegeníthetlen tulajdonát, mint a szó kitűnő értelmében szabad (franc) nép örökségét. El kelle feledni Pompadour asszonyság, s hízelgője, Voltaire országlását, s fölmenve a századok folyamán, visszakövetelni ama kioltott, de el nem enyészett jogokat, mellyekből a nemzet, folyvást háborúk s az udvar által elszórva, ki engedé magát vetkőztetni. S beesők százszorossá emeltetett volna, ha az uj erkölcsökhöz, a nemzeti egység igényeihez alkalmaztattak volna. A szabadság igy ősöket nyerendő, azonosítva lett volna a múlt dicsőségével s erejével. De épen ezt nem akarta az alkotmányozó gyűlés. Nem akarta a szabadságot örökségezimen, pedig e czim lett volna legbiztosabb kezessége, mert bármit tegyenek , az embernek szüksége van ezen átszállításra, hogy valamelly jószág igazi tulajdonosának higyje magát; mert minden nyító, titkos vágyakodásában, ősöket szeret magának keresni a múltban, mert mindenki, akaratján kívül is, örökli övéi gondolkodását, mint örökli nevét, nyelvét, életét, mert utoljára is, az örökség, ész- s természettel egybehangzó. Az alkotmányozó gyűlés inkább szerette kimondani , hogy a franczia nép tizenkét század alatt nem volt egyéb, mint rabszolgák csoportja, csak hogy új, akkor nap gyártott népet teremtsen magának, melyen megtehesse kísérleteit azon elméletekkel s elvont tanokkal, mikbe bele bolondult volt. úgy bánt Francziaországgal, mint hódított tartománnyal: eldobta a nemzetnek minden emlékeit, minden vonzalmait, mindent mi rá varázs hatással birt; mindent föláldozott ama kegyetlen gőgnek, mi az újítók tulajdonsága szokott lenni. Rabaul Saint-Étienne így szólt e gyűlésben: „Hogy a népet boldoggá tegyük, meg kell újitnunk, meg kell változtatnunk eszméit, törvényeit, szokásait..., meg kell változtatnunk az embereket, dolgokat, szavakat..., le kell rombolnunk mindent, — igen, mindent le kell rombolnunk, miután minden Ujjáteremtendő....“ A gyűlés elnökéül választá e programm szerzőjét, s azt szolgailag alkalmazásba is vette. Azt hitte, mindent megtett, midőn mindent lerontott. Pedig csak arra emlékezett volna meg, hogy elég egy fejsze s egy negyedóra erdőink legszebb tölgyét kivágni, de egy század kell, míg helyére más nő. De az időt épen úgy nem vette számba, mint a természetet. Mindkettő ellen harczra szállt, azon ürügy alatt, hogy az előítéletek ellen harczol. A tartósság addig elő minden erő s minden nagyság föltétele volt, az alkotmányozó gyűlés azt bukás és polgári halál elvévé tette. Nem tudván olvasni a világ hisztériájában, mely megmutatja, hogy a demokratia a világon mindenütt despotismussá fajult, hozzá fogott demokratia alapításához Francziaországban. S hogy czért érjen, le kelle döntenie minden korlátot, mely addig akár a király akár a tömeg önkényét fékezte. Mindent állhatlanná változtatott át, az állodalomban úgy, mint az egyházban, s tulajdonban úgy, mint a családban. Azon furcsa gondolatra jött, hogy e népfenségi demokratiára, melyet futóhomokká tön, örökös királyságot alapítson. S igy oly politikai s társadalmi állapotot alkota, minőt a világ eddig nem láta. Arra meré magát kárhoztatni, hogy a társadalomnak e két alapja : tekintély, s egyenlőtlenség ellen , bárminő alakban jelenjék meg, harczot folytasson; egyenlőtlenséget, mondok, igen, mert ez nyilvánvaló föltétele minden életműködésnek, s szabadságnak a társadalmi életben; az egyszersmind anyja, s szülöttje a szabadságnak, holott egyenlőség csak despotismussal képzelhető. Nem ugyanazon keresztényi egyenlőség, melynek igaz neve aequitas, hanem azon demokratiai, s társadalmi egyenlőség, mely nem egyéb, mint az irigység megszentelése, a féltékeny tehetlenség agyréme, mely soha nem volt egyéb álarcznál , s mely soha meg nem valósulhatna másképen , mint minden érdem, minden erény megsemmisítése által. Hajd! az 1789-diki törvényszék, a természet, s józan ész ellenére bevésték törvényeinkbe s szivünkbe e hiú igézetet, melynek mindig ígért, s mindig hiában várt teljesítése a társadalma az állandó hazugság, s harcz állapotába döntötte. Kötelesség vola hozzájárulhatókká tenni az igazi érdemre nézve a legfényesebb pályákat, munka, a kitartás tűzpróbáján átvive, kielégitni minden jogos nagyravágyást, de bűnös őrültség volt, megdöntve mindazon különben engedő gátokat, miket a mohérágyú középszerűségek elébe hagyomány, szokás, családi emlékek vetettek, közönségesen s mesterkélten gerjeszteni határtalan igények keletkezését. Mi elkövettük e bolondságot, s most hordozzuk büntetését. E veszélyek közepett, melyek minket is fenyegetnek, nyíltan be kell vallanunk: azzal, hogy mindenkit mindenre fölhívtak, még nagyobbá tették a bajt, melyet el akartak enyésztetni; felköltötték a nagyravágyásokat, melyeket ki nem elégíthetének; minden vágyódást, minden kívánságot felizgattak, fölhívtak, föllobbantottak, s megfosztották magukat jogtól s erőtől azoknak kioltására; megölték azon érzést, mely örzőangyalul szolgált, azon boldogságot, hogy kiki jól érezze magát helyén, rangjában; annyit ígértek, mennyit egy társadalom sem adhat meg; megoldhatlan föladatot állítottak fel, s Francziaországot egy gyűlöletes csalatás áldozatává tették, így vált a vihar szünetlenné, a forradalom örökké tartóvá. Francziaország, érzelmet, melyet KÜLFÖLD. intézkedéseket a lapok, mától kezdtek censura alól kiszabadulva, szabadságot, vagy A lapok, senki sem congressust, s Talleyrandank ezen időben játszott szerepét feszegeti. . . Spanyolországba költözött francziák többnyire kereskedők-, iparosok-, hidut- és bányamérnökökből állanak, s az utóbbiak már élhetési eszközökhöz .Sokat beszélnek a herczegelnök és St. Arnaud tábornok közti viszálkodásról. Okát egy külföldi lap igy adja Capolcon Lajosig visszakivánta St. Arnaud tábornoktól azon sajátkezüleg írott leveleket, melyeket hozzá az államcsínykor s után a következő napokon küldött. St. Arnaud megtagadta azon iratok visszaadását, s tisztán és kereken kinyilatkoztatta, miszerint azok biztosságban vannak. Azt hiszik, hogy Napóleon nem fogja megkapni a leveleket, de St Arnaud sem a tábornagyi palotát. Mi igaz az egészből, nem tudjuk, hitelességéért jót nem állunk. Az Elysée némileg fél a választásoktól. A főispánok azt írják, hogy nem fognának a választók annyian összegyűlni, hogy a választás érvényes legyen. A fusio, mely a napokban ismét fölmerült, megbukottnak tekintetik. Chambord gróf és neje vele végkép fölhagytak. Minden bizonynyal George Sáncnak tulajdonítják Marc- Dufraisse és Greppe hegypárti követek szabadon bocsáttatását. Sand az elnök előtt a szigor ellen panaszkodott. Az elnök így szólott pedig a nevezetes írónőhöz : Je ne suis pas cruel, pas mamé porté á la severité, la France me jugera mieux un jour. (Én nem vagyok kegyetlen, még a szigorra sincs hajlandóságom; Francziaország majdan jobban fog ítélni felőlem.) Azon ügy, hogy az elnök ellen a mérnökkarból hét tiszt összeesküdött volna, s az összeesküvést a hadügyminiszter tánczvigalmában kellett volna végrehajtani , külföldi lapokban többfelől említtetik, anélkül, hogy az egészből valami bizonyos körülményt hozhatnának föl. Murat herczegnek nejétől közelebb egy leánya lett, s az Elysée kápolnájában kereszteltetett meg. Keresztapa : Napoléon Lajos herczeg; keresztanya : Mathilde herczegnő. A leány neve: Marie, Mathilde, Hortense. A Bonaparte Péter és Rachelot kisasszony közti házasság annyiban hagyatott. Politikai bűnösök nem deportáltatnak Cayennebe, azonban az Algierba deportáltak száma meghaladja a 2000-et. Berryer, Vatismenil, C. Barrot, Dufaure és Puilletnek az orleans család javairól szerkesztett emlékirata bevégeztetett, azonban azt hiszik, hogy közöltetésük nem fog megengedtetni. A sajtótörvény oly rosz hatást idézett elő a közönség között, hogy revisioját bizonyosnak tartják. Gentillyben , Páris mellett, egy fölfedezett titkos társulat következtében, több házmotozás történt, papírok és fegyverek lefoglaltattak. A clamecyi hadtörvényszék által febr. 14-dikén 2 egyént várbeli deportatio, 4 egyént egyszerű deportatiora, 1 egyént húszévi, 1 egyént öt évi fogságra ítélt a forradalombani részvétükért, 1 egyént pedig a forradalombani részvét- és gyilkolási kísérletért halálig tartó kényszerített munkára ítélt. Michel Boutet volt képviselő, ki előbb Cayennebe vala deportálandó , de azután kegyelmet nyert hogy Gienben lakhassák, ismét befogatott. Azt mondják, azért, mert Páris mellett Batignollesben akart tovább is lakni. Páris, febr. 19. — A lapok is hozzászólanak a sajtótörvényhez. Örömük nem igen nagy, keserűségüket azonban igyekeznek elpalástolni. Egy, a községi javakat illető rendeletről beszélnek; ezek a szegény lakosok közt osztatnának el, legalább így írja az Independence helge.