Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)
1852-10-24 / 789. szám
1852. harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken : Pesten : Évnegyedre 5 f. 1 kp. Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Félévre 10 m A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. 79 Évnegyedre 4 Félévre . 8 Egyes szám . PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Drinteza l.alfert ház 8. Szerkesztési iroda: Drinteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, oct. 24-én. HIRDETÉSEK és MAGÁN VITÁK. Hírdetések négydasábos petit-sora 4 p. kr.jával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíjt előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. A „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve' 3 l't 20 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-uteza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICSI GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-uteza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. postahivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmentesitetni kérjük. Kezelési könnyebbség tekintetéből tisztelettel felszólítjuk e lap t. ez. rendes levelezőit, szíveskedjenek leveleiket kérni enteticitül * küldeni be. EMICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Élet és irodalom. III. Levelezések. (London: A szabadkereskedelem. Adók s vámbevételek). Fővárosi hitár Vidéki hírek. Ausztria. (Bécs : vegyes tudósítások). Francziaország. (A herczegelnök válasza a m. főnök beszédére. A keresk. törvényszék felirata. Küldöttségek. Gr. Morny minisztersége iránti hírek. Dammartin meggyilkoltatása sat) Németország. (Berlin. München. Braunschweig. Darmstadt. Lipcse). Olaszország. (Turin. Roma. Bologna). Törökország. (Konstantinápoly : Ali basa. Resid basa. Kallimaki). Görögország. (Athen). Afrika. (Algier : Az Oulad-Mahboub népfaj levezelése). China. Legújabb posta. Telegrafi tudósítások Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze. Dunavízállás). Mű tár. (Szépirodalmunk a forradalom után). Budapest, oct. 24-én. ÉLET ÉS IRODALOM. III. Előadtam, miként bánt nyelvünkkel a neologismus azon időpontig, míg a politika terén a gyökeres reformok sürgetése túlsúlyra nem kezdett kapni. Ekkor a nép sorsa, a nép érdeke, a nép jogainak és terheinek méregetése jött napirendre. Még az aristocratia is sietett mentői népiesebb tournare-t szerezni magaviseletének és gondolatainak. Ily szellem nem maradhatott nyom nélkül az irodalomban, melyet az élet minden hullámzásai érinteni, az eszmeirányok minden nagy változásai megtermékenyíteni szoktak. Csakhamar tehát a népköltészet hangjait pengette a magasabb lyra is. Megszűnt a korlát, mely kétfelé választotta, mely két tömbbe állitá a ponyva és a szalonasztal számára készített dalokat. Eddig a költő, ha fölpiperézett s kicsiszolt verseivel eléggé bebizonyitá, hogy érdemes a mivelt s magas körök pártfogására, von magának bátorságot négligébe öltözködni, és a hortobágyi közönség szájizére egy uj népdalt componálni, de most már megfordult a koczka, s versiróink alanyi érzéseiket is minél népiesebb mezbe öltözteték, s ha keblökben a költői tűz magasra feltört, ha a merész képek és mély érzelmek szabályos és hibátlan formákban indultak is meg, legott betolonga egy pórias kifejezés, s az iró szilajon elkurjanta magát, vagy pedig egy rím és cesuza nélküli sort faragott, félvén, nehogy salon-költőnek tartassák. Petőfi és Arany lángesze sokkal kétségtelenebb fényben ragyog, mintsem megjegyzéseim által, melyek részint rájuk is vonatkoznak, érdemeiket csorbítani akarnám; de én Kazinczy és Vörösmarty rendkívüli szellemének is bámulója vagyok, noha nem feledém említeni a Kazinczyoskola által gyakorolt nagyszerű hatásnak árnyoldalait. Petőfi s köre nyelvünket magyarabbá, népiesebbé téve. És csakhamar az ország különböző vidékeiből oly szavak s kifejezések, melyeket eddig csupán bizonyos táj értett, vagy egyedül a nép használt, rohanták meg finnyás, szenvelgő, hegyes és minden aljastól tartózkodó irodalmunkat. Majdnem annyian érkeztek a faluról s a puszták csárdáiból könyvsajtóinkba, mint a hány németből lefordított uj szó és idegen szellemű kifejezés csempésztetek egykor a waimari dalokból át, vagy a hamburgi drámabirálatokból és a schweiczi pásztorkölteményekből. Ezen irány bár nyelvünket eredetiebbé, sajátságosabbá, s itt-ott szebbé is tette, gyakran fajult valódi szélsőségekre. Néha a nyerseséget érőnek, az udvariasság hiányát lángész mozzanatainak, a hetykeséget függetlenségnek, az illedelmetlen hangot gyermeteg modornak tünteté fel, s a művészet tetőpontjának hitte a néphez leszállani, nem pedig azt magához emelni. * Általa a műgond háttérbe szoritaték s nyelvünk pongyolábbá lön; azonban az idegen kifejezések bilincseiből és több élhetetlen szónak uralma alól menekült. A neologismus apró kicsiseit napjainkig vittem le, azért, hogy megmutathassam a helyet, melyet régi irodalmunknak fölélesztése, melyet különösen a XVII-dik század szellemműveinek közkézbe juttatása — ha csakugyan megtörténendik — nyelvünkre gyakorolni fog. E hatás — nem forrásaira nézve , melyekből kiömlik, de eredményei tekintetéből — hasonló trend a népies oskola reactiojához, bár alakító képességére nézve sokkal kisebb körben mozoghat. Általa jelenleg nem használt szavak fognak irodalmunkba lépni, kiküszöbölve néhány avatatlan kéz gyártmányait. Aztán, az idegen zamatú kifejezések helyett tősgyökeresek állíttatnak be , melyekkel inkább bővelkedünk, mint egyelőre gondoltuk. Továbbá, népies, de régfeledett szólásformák és közmondások élesztetnek föl. Végre egész stylusunkon bizonyos gyermeteg, azonban őserős színezet vonulhat át, mely ha mesterileg kezeltetik, anélkül, hogy pongyolaságot idézne elő, leirhatlan ingert, uj kecseket ruházhat nyelvünkre. Ezek fényoldalai. De ellenkezőleg, van okunk attól is tartani, hogy, ügyetlen vagy felesleges archaismusok csempésztetnek hozzánk; hogy, a változékony divat jó szavaink helyébe kétségesebb régieket igtathat be, s még valakinek eszébe jut e ny e 11 et írni miatt helyett; hogy gyökeink és ragaink körül néhol oknélküli változtatások történendenek, smip. o. a delit dalival, az áltttatnit álla itatnival cseréljük fel; s hogy, végtére, rés nyílik olykor kötetlenebbé, pongyolábbá tenni stylunkat. Mitől a nemes ízlés geniusa őrizzen meg ! London , oct. 20. 22 Minapi levelemben említem, hogy most az angol belpolitikában a free-trade, vagyis a szabad kereskedelem képezi azon tengelyt, mely körül forog a politikai pártok cselekvősége ; s minthogy a vámkérdéssel a legszorosb öszszeköttetésben állanak az adók s jelesen a közvetett adók , világos, hogy mindenki , ki öltönyt meg lábbelit hord , s kenyeret meg portért fogyaszt, különösen érdekelted magát ezen életphilosophia vámbeli tényezőiben, habár Kants idealizáló bajtársai német bölcseségek feláldozásában , magas szeműiddel nézték le azokat. Önök igen jól tudják , hogy a legújabb időkig a közvetett adók s vámbevételek , mely utolsók tavai 20 millió ötszázezer font sterlingre rúgtak, leginkább födözték az angol kincstár szükségeit, ámbár nem mondhatni, hogy a közvetlen vagyis direct adók rendszere nem létezett volna a brit földön. Az 1830-dik évben szerencsétlen halállal kimúlt Huskisson kincstárnok , boldogult Wellington úrnak közremunkálása mellett, megkísérlette bizonyos természetű, főleg pedig az élelmet illető vámtételeket leszállítni, és ezen leszállítási rendszabály mely leginkább kísérlet kedvéért, vájjon t. i. az életgyakorlat fogja-e igazolni azt? tétetett, jó következményeket eredményezvén, új adóban elveket vezetett az angol nemzeti gazdászatba , melyekre bizonyos idő múltával a whigek és az 1846-dik esztendőben halhatlan emlékű Peel Robert alapították gazdászati reformjait. A gabnatörvényeknek 1846-dik évben , Peel Róbert indítványára történt eltörlése óta, egészen a Russelféle minisztérium lemondásáig, a szabad kereskedelemnek sok czikkre kisebb nagyobb mértékbeni kiterjesztése annyira megkedveltéül a nemzettel e froe-trado-t, hogy valóban vakmerőnek kellene azon kormánynak lennie, mely szentségtelen kezekkel merészelné megtámadni azt, miután bizonyos, miszerint a nemzetnek azon része , mely tőkékkel nem bírván, munkájával keresi mindennapi kenyerét, jutányosabban élhet ezen, mint az ellenkező rendszer alatt. Különben is a pár excellence practicus angol ész rég átlátta már, hogy az indirects fogyasztási adók rendszere igen igazságtalan honában. Ugyanis az angol munkás of common sense így okoskodik : én John Bull , ha nem többet, de minden bizonnyal legalább annyi kenyeret fogyasztok el évenként, mint p. o. a fél millió font sterling évi jövedelemmel bíró Westminster lord; tehát ha az öt fontnyi kenyér vagy rost beef stb két pence fogyasztási adóval van megróva , s én ép úgy , mint említett polgártársam Westminster lord , két nap alatt ezen öt fontnyi kenyeret meg rost beef-et megeszszük , mindketten egy mennyiségű — kenyérre vagy húsra vetett — fogyasztási adót fizetünk. A nemes lord milliókkal bír, én pedig csak két, aligha milliókkal fölérő kézzel bírok! Kérem önöket tiszteletteljesen. Van-e itt igazságos arány? De többet mondok: ha a nyájas frenchmen-ek, megfeledkezvén császársági lelkesedésükben , jó szomszédi kölcsönös viszonyainkról, elég gonoszok volnának Old Englandot megtámadni, mi, köztünk legyen mondva, igen valószínű, én John Bull meg markos bajtársaim úgy látszik több frenchmenek nyakát szegnek, mint a milliomos Westminster lord és társai. Kérem ismét önöket: hol van itt az igazságos arány ? Íme hát a legvégső elemezésben a szegény munkások a fogyasztási adó fejében annyit, de sőt többet, minthogy a lordoknál számosabbak vagyunk, fizetünk az állami kincstárba, mint a dúsgazdag lordok és bankárok. De ne folytattassuk tovább a munkás John Bullas praktikus okoskodásait,hanem vizsgáljuk , mi történt az angol pénzügy rendszerben 1842-dik év óta, melyben t. i. újból hozatott be a már Pitt alatt rendszerezett , de az arisztokratia sürgetésére ismét eltörlött, jövedelmi adó, úgy azonban hogy a 150 font sterling alóli évi jövedelem, mely Angolországban egy kevéssel beérő család szerény föntartására múlhatlanuul szükséges , semmit ne fizessen a kincstárnak. Ezen ekkép életbeléptéséit, de a parliament által bizonyos időre szorított jövedelmi adóból éven . A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. SZÉPIRODALMUNK. a forradalom után. íróink öszpontositott ereje a jótékony ezélú albumokban kétségkívül leghatalmasabban nyilatkozott a forradalom után. E téren legelőször is a fáradhatlan szorgalmú Toldy Ferenczet látjuk feltűnni Regulyalbumával, 1850., melynek történeti és szépirodalmi tartalma igen érdekes és kielégítő volt. Toldyban igen ügyes tolmácsolóra talált Reguly : ő ezen tudós férfiúnak eleink őstelepeit nyomozó nyugoti-finn, ural siberiai s volgai utazása viszontagságait s eredményeit avatott tollal ismertető. Sajnálni lehet, hogy Reguly oly kevéssé közlékeny, s hogy történeti, geo- és ethnographiai adatainak roppant halmaza közöl a földerítés vezéri szövétnökével és oly lassan s nehezen tud kibontakozni, mint idvezült történet-buvárunk, Horváth István. Nagy baj az, ha a sok fától nem láthatjuk az erdőt. — Venczel Gusztáv és Rischel Ágoston történelmi értekezései a Reguly-albumban csupán a szakembereit érdekelhetik. Ellenben Jászay Pál „Álmos a magyar krónikák szerint“ czimű czikkével jó példát adott íróinknak , mint kell és szabad a történeti hagyományok száraz puszta földét a merészebb combinatio és költői képzelem szép virágaival s gyümölcsfáival egy kellemes kertté átvarázsolni, melyben mindenki oly gyönyörködve s annyi tanulságot merítve mulatozhat. E tekintetben Jókai és Vahot Imre szinte eltalálták a kellő modort, csakhogy ők nagyon is merész csapongásuak, s a sok anachronismussal túlmennek a korlátokon, s a történetet nagyon is költőileg kezelik. A Reguly-album szépirodalom-részében Jósika, Jókai, Petőfi, Szigligeti és Vakot Imre különböző tárgyú művei nyújtottak élvezetes olvasmányt. — Tulajdonképen mi czélja volt Toldynak ez album jövedelmével, az nincs a könyvben kijelentve; egyébiránt ha semmi czélja sem lett volna is, — elég, hogy azzal irodalmunkat gazdagítá. A második emlékkönyv a Vahot Imre által oly szerencsés tapintattal tervezett és kivitt Losonczi Phönix vala, (1851—1852) mely, minthogy a legjobb régi és uj írói erők sikerült működését mind a 3. kötetben képes volt concentrálni, egyszersmind hamvaiból feltámadt irodalmunk ujjászületési ünnepét is jelképező. Az itt közlött nagy számú és változatosságos történeti czikkek és novellák becsét mindenki elismeré, azonban a valódi jók közöl néhány gyöngébb verskölteményt bízvást ki lehetett volna hagyni, s e hiányt részint a körülményeknek vagy tán annak is lehet tulajdonítani, mert maga a szerkesztő nem foglalkozván versköltéssel, — főleg a kezdő tehetségek iránt mint egykor divatlapjában úgy itt is tűl a rendin engedékeny vala. így volt ezzel Kisfaludy Károly is az Aurórában, — pedig ő maga ugyancsak jó verseket irt, mig Bajza, ki mint versköltő és kritikus egyaránt kitüntette magát, talán minden eddigi magyar szerkesztő közt legnagyobb szigort tanussta a versek megválasztása s kiadásában. — Mellőzve ezen csekély hiányt, mely miatt némely kritikus oly keményen akará sajtolni a szerkesztőt, meg kell ismernünk, mikép még a régibb időkben is alig volt szépirodalmi vállalatunk, mely oly nagy szellemi mozgást s anyagi forgalmat idézett volna elő, mint a Losonczi Phönix, s mely a forradalmi tárgyú művek által elfinnyásodott ízlésű közönség követeléseit, ezen drastikus és heroicus szer használata nélkül is, annyira kielégítette volna. Ily viszonyok közt hatással működni az irodalomban nem csekély feladat. — E vállalat becséről tanúságot tesz annak tartalma, mig egyik főczélját, mely Losoncz városa szellemi élete felvirulásának tartós és állandó eszközökkeli elősegítését tárgyazá , a könyvből befolyt szép jövedelem czélszerű alapítványai örökítik. — Ezen alapítványok kamatjaiból a losonczi kisdedóvó, a közkönyvtár, három különböző vallásu losonczi szegény és szorgalmas tanuló évről évre részesül, s a losonczi szegény- és kórház fölszerelése is abból eszközöltetett. És igy a romjaiból emelkedő Losonczra nézve, a Phönix létrehozói, irodalmunk csüggedetlen bajnokai, s részvékeny olvasó közönsége, örökké jó emlékezetben fognak állni. A Phönix jó sükere, fájdalom, némely könnyelmű ifjú emberekben is — mert komolyan ki foghatná őket írók- és férfiaknak nevezni — felkelté a vágyat hasonló czélú irodalmi vállalkozásra. Beöthy László, kit némely divatlapi czikkecskéje után alig ismert még olvasóközönségünk, azon incidensből, hogy ő Komáromban született, tüstént előfizetést hirdetett „Komáromi romemlékek“ czímű albumára, s a közönség nem annyira az ismeretlen szerkesztő, inkább a jótékony czél iránti tekintetből igen szép részvétet tanusíta iránta. Azonban mennyire csalódva érezheti magát, midőn a gond , ízlés s tapintat nélkül szerkesztett könyv kezébe jutott, — és vájjon mit gondolhat most e közönség, mely már annyi idő óta még csak neszét sem hallá annak, hogy a könyv jövedelméből csak egy árva fillér is jutott volna a sokat szenvedett Komáromnak ! — Irodalmunk rovására a legnagyobb botrányt bizonyos Korányi nevű urfi követé el, ki nem elégedve meg a losonczi Phönix szellemi és anyagi sükerével, mint valami álgigász, neki gyülekezett egy másik losonczi Album kiadására , s már régóta előfizetéseket gyűjtött, s még mai napig is adós könyvével. Az ily szemtelen visszaélések a közönség bizalmával és jóhiszeműségével, sokat ártottak irodalmunk más tisztább érdekü , vállalatainak is , de azért közönségünk józanabb részét, — mely a búzát meg tudja választani a konkolytól — mégsem idegeníté el maga az ártatlan ügy iránt. A Szilágyi Sándor által szerkesztett „Nagyenyedi ad