Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-24 / 789. szám

1852. harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken : Pesten : Évnegyedre 5 f. 1 k­p. Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Félévre 10 m A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. 7­9 Évnegyedre 4 Félévre . 8 Egyes szám . PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, Dri­nteza l.alfert ház 8. Szerkesztési iroda: Dri­nteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, oct. 24-én. HIRDETÉSEK és MAGÁN VITÁK. H­ír­d­etése­k négyda­­sábos petit-sora 4 p. kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj­t előre lefizetendő a Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ü­nneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. A „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve' 3 l't 20 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-uteza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICSI GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-uteza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérm­entesitetni kérjük. Kezelési könnyebbség tekintetéből tisztelettel felszólítjuk e lap t. ez. rendes levelezőit, szíveskedjenek leveleiket kérni enteticitül * küldeni be. EMICH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Élet és irodalo­m. III. Levelezések. (London: A szabadkereskedelem. Adók s vámbevételek). Fővárosi hi­tár Vidéki hírek. Ausztria. (Bécs : vegyes tudósítások). Francziaország. (A herczegelnök válasza a m. fő­nök beszédére. A keresk. törvényszék felirata. Kül­döttségek. Gr. Morny minisztersége iránti hírek. Dam­­martin meggyilkoltatása sat) Németország. (Berlin. München. Braunschweig. Darmstadt. Lipcse). Olaszország. (Turin. Roma. Bologna). Törökország. (Konstantinápoly : Ali basa. Resid basa. Kallimaki). Görögország. (Athen). Afrika. (Algier : Az Oulad-Mahboub népfaj levezelése). China. Legújabb posta. Telegrafi tudósítások Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze. Dunavízállás). M­ű t­á­r. (Szépirodalmunk a forradalom után). Budapest, oct. 24-én. ÉLET ÉS IRODALOM. III. Előadtam, miként bánt nyelvünkkel a neolo­­gismus azon időpontig, m­íg a politika terén a gyökeres reformok sürgetése túlsúlyra nem kez­dett kapni. Ekkor a nép sorsa­, a nép érdeke­, a nép jo­gainak és terheinek méregetése jött napirendre. Még az aristocratia is sietett mentői népie­sebb tournare-t szerezni magaviseletének és gondolatainak. Ily szellem nem maradhatott nyom nélkül az irodalomban, melyet az élet minden hullámzásai érinteni, az eszmeirányok minden nagy változá­sai megtermékenyíteni szoktak. Csakhamar tehát a népköltészet hangjait pen­gette a magasabb lyra is. Megszűnt a korlát, mely kétfelé választotta, mely két tömbbe állitá a ponyva és a szalon­asztal számára készített dalokat. Eddig a költő, ha fölpiperézett s kicsiszolt verseivel eléggé be­­bizonyitá, hogy érdemes a mivelt s magas körök pártfogására, von magának bátorságot négli­­gébe öltözködni, és a hortobágyi közönség száj­izére egy uj népdalt componálni, de most már megfordult a koczka, s versiróink alanyi érzései­ket is minél népiesebb mezbe öltözteték, s ha keblökben a költői tűz magasra feltört, ha a me­rész képek és mély érzelmek szabályos és hibát­lan formákban indultak is meg, legott betolonga egy pórias kifejezés, s az iró szilajon elkurjanta magát, vagy pedig egy rím és cesuza nélküli sort faragott, félvén, nehogy salon-költőnek tar­tassák. Petőfi és Arany lángesze sokkal kétség­telenebb fényben ragyog, mintsem megjegyzéseim által, melyek részint rájuk is vonatkoznak, ér­demeiket csorbítani akarnám; de én Kazinczy és Vörösmarty rendkívüli szellemének is bámulója vagyok, noha nem feledém említeni a Kazinczy­­oskola által gyakorolt nagyszerű hatásnak árny­oldalait. Petőfi s köre nyelvünket magyarabbá, népi­esebbé téve. És csakhamar az ország különböző vidékeiből oly szavak s kifejezések, melyeket eddig csupán bizonyos táj értett, vagy egyedül a nép hasz­nált, rohanták meg finnyás, szenvelgő, hegyes és minden aljastól tartózkodó irodalmunkat. Majdnem annyian érkeztek a faluról s a puszták csárdáiból könyvsajtóinkba, mint a hány német­ből lefordított uj szó és idegen szellemű kifeje­zés csempésztetek egykor a waimari dalokból át, vagy a hamburgi drámabirálatokból és a schwei­­czi pásztorkölteményekből. Ezen irány bár nyelvünket eredetiebbé, sa­játságosabbá, s itt-ott szebbé is tette, gyakran fajult valódi szélsőségekre. Néha a nyerseséget érőnek, az udvariasság hiányát lángész mozzanatainak, a hetykeséget függetlenségnek, az illedelmetlen hangot gyerme­teg modornak tü­nteté fel, s a művészet tetőpont­jának hitte a néphez leszállani, nem pedig azt magához emelni. * Általa a műgond háttérbe szoritaték s nyel­vünk pongyolábbá lön; azonban az idegen kife­jezések bilincseiből és több élhetetlen szónak uralma alól menekült. A neologismus apró kicsiseit napjainkig vit­tem le, azért, hogy megmutathassam a helyet, melyet régi irodalmunknak fölélesztése, melyet különösen a XVII-dik század szellemműveinek közkézbe juttatása — ha csakugyan megtörté­­nendik — nyelvünkre gyakorolni fog. E hatás — nem forrásaira nézve , melyekből kiömlik, de eredményei tekintetéből — hasonló trend a népies oskola reactiojához, bár alakító képességére nézve sokkal kisebb körben mo­zoghat. Általa jelenleg nem­ használt szavak fognak irodalmunkba lépni, kiküszöbölve néhány ava­tatlan kéz gyártmányait. Aztán, az idegen zamatú kifejezések helyett tősgyökeresek állíttatnak be , melyekkel inkább bővelkedünk, mint egyelőre gondoltuk. Továbbá, népies, de régfeledett szólásfor­mák és közmondások élesztetnek föl. Végre egész stylusunkon bizonyos gyermeteg, azonban őserős színezet vonulhat át, mely ha mesterileg kezeltetik, anélkül, hogy pongyo­laságot idézne elő, leirhatlan ingert, uj kecse­­ket ruházhat nyelvünkre. Ezek fényoldalai. De ellenkezőleg, van okunk attól is tartani, hogy, ügyetlen vagy felesleges arch­aismu­­s­o­k csempésztetnek hozzánk; hogy, a változé­kony divat jó szavaink helyébe kétségesebb ré­gieket igtathat be, s még valakinek eszébe jut e n­y e 11 et írni miatt helyett; hogy gyökeink és ragaink körül néhol oknélküli változtatások történendenek, smip. o. a delit dalival, az áltttatnit álla itatni­val cseréljük fel; s hogy, végtére, rés nyílik olykor kötetlenebbé, pongyolábbá tenni stylunkat. Mitől a nemes ízlés geniusa őrizzen meg ! London , oct. 20. 2­2 Minapi levelemben említem, hogy most az angol belpolitikában a free-trade, vagyis a szabad kereskedelem képezi azon tengelyt, mely körül forog a politikai pártok cselekvősége ; s minthogy a vám­kérdéssel a legszorosb öszszeköttetésben állanak az adók s jelesen a közvetett adók , világos, hogy min­denki , ki öltönyt meg lábbelit hord , s kenyeret meg portért fogyaszt, különösen érdekelted magát ezen életph­ilosoph­ia vámbeli tényezőiben, habár Kant­s idealizáló bajtársai német bölcseségek feláldozásá­ban , magas szeműiddel nézték le azokat. Önök igen jól tudják , hogy a legújabb időkig a közvetett adók s vámbevételek , mely utolsók tavai 20 millió ötszázezer font sterlingre rúgtak, leginkább födözték az angol kincstár szükségeit, ámbár nem mondhatni, hogy a közvetlen vagyis direct adók rendszere nem létezett volna a brit földön. Az 1830-dik évben szerencsétlen halállal kimúlt Huskisson kincstárnok , boldogult Wellington úrnak közremunkálása mellett, megkísérlette bizonyos ter­mészetű, főleg pedig az élelmet illető vámtételeket leszállítni, és ezen leszállítási rendszabály mely leg­inkább kísérlet kedvéért, vájjon t. i. az életgyakorlat fogja-e igazolni azt? tétetett, jó következményeket eredményezvén, új adóban­ elveket vezetett az angol nemzeti gazdászatba , melyekre bizonyos idő múl­tával a whigek és az 1846-dik esztendőben halhat­­lan emlékű Peel Robert alapították gazdászati re­formjait. A gabnatörvényeknek 1846-dik évben , Peel Ró­bert indítványára történt eltörlése óta, egészen a Russelféle minisztérium lemondásáig, a szabad ke­reskedelemnek sok czikkre kisebb nagyobb mértékbeni kiterjesztése annyira megkedveltéül a nemzettel e froe-trado-t, hogy valóban vakmerőnek kellene azon kormánynak lennie, mely szentségtelen kezekkel merészelné megtámadni azt, miután bizonyos, mi­szerint a nemzetnek azon része , mely tőkékkel nem bírván, munkájával keresi mindennapi kenyerét, ju­tányosabban élhet ezen, mint az ellenkező rendszer alatt. Különben is a pár excellence practicus angol ész rég átlátta már, hogy az indirect­s fogyasztási adók rendszere igen igazságtalan­­ honában. Ugyanis az­ angol munkás of common sense így okoskodik : én John Bull , ha nem többet, de minden bizonnyal leg­alább annyi kenyeret fogyasztok el évenként, mint p. o. a fél millió font sterling évi jövedelemmel bíró Westminster lord; tehát ha az öt fontnyi kenyér vagy rost beef stb két pence fogyasztási adóval van megróva , s én ép úgy , mint említett polgártársam Westminster lord , két nap alatt ezen öt fontnyi ke­nyeret meg rost be­ef-et megeszszü­k , mindketten egy mennyiségű — kenyérre vagy húsra vetett — fo­gyasztási adót fizetünk. A nemes lord milliókkal bír, én pedig csak két, aligha milliókkal fölérő kézzel bírok! Kérem önöket tiszteletteljesen. Van-e itt igazságos arány? De többet mondok: ha a nyájas frenchmen-ek, megfeledkezvén császársági lelke­sedésükben , jó szomszédi kölcsönös viszonyainkról, elég gonoszok volnának Old Englandot megtámadni, mi, köztünk legyen mondva, igen valószínű, én John Bull meg markos bajtársaim úgy látszik több french­­men­ek nyakát szegnek, mint a milliomos West­minster lord és társai. Kérem ismét önöket: hol van itt az igazságos arány ? Íme hát a legvégső ele­mezésben a szegény munkások a fogyasztási­ adó fejében annyit, de sőt többet, minthogy a lor­doknál számosabbak vagyunk, fizetünk az állami kincstárba, mint a dúsgazdag lordok és bankárok. De ne folytattassuk tovább a munkás John Bullas praktikus okoskodásait,­­hanem vizsgáljuk , mi tör­tént az angol pénzügy­ rendszerben 1842-dik év óta, melyben t. i. újból hozatott be a már Pitt alatt rend­szerezett , de az arisztokratia sürgetésére ismét el­­törlött, jövedelmi adó, úgy azonban hogy a 150 font sterling alóli évi jövedelem, mely Angolországban egy kevéssel beérő család szerény föntartására múl­­hatlanuul szükséges , semmit ne fizessen a kincstár­nak. Ezen ekkép életbeléptéséit, de a parliament által bizonyos időre szorított jövedelmi adóból éven­ . A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. SZÉPIRODALMUNK. a forradalom után. íróink öszpontositott ereje a jótékony ezélú albu­mokban kétségkívül leghatalmasabban nyilatkozott a forradalom után. E téren legelőször is a fáradhatlan szorgalmú Toldy Ferenczet látjuk feltűnni Reguly­­albumával, 1850., melynek történeti és szépirodalmi tartalma igen érdekes és kielégítő volt. Toldyban igen ügyes tolmácsolóra talált Reguly : ő ezen tudós férfiúnak eleink őstelepeit nyomozó nyugoti-finn, ural siberiai s volgai utazása viszontagságait s eredményeit avatott tollal ismertető. Sajnálni lehet, hogy Reguly oly kevéssé közlékeny, s hogy törté­­neti, geo- és ethnographiai adatainak roppant hal­maza közöl a földerítés vezéri szövétnökével és oly lassan s nehezen tud kibontakozni, mint idvezült tör­­ténet-buvárunk, Horváth István. Nagy baj az, ha a sok fától nem láthatjuk az erdőt. — Venczel Gusz­táv és Rischel Ágoston történelmi értekezései a Re­­guly-albumban csupán a szak­embereit érdekelhetik. Ellenben Jászay Pál „Álmos a magyar krónikák szerint“ czim­ű czikkével jó példát adott íróinknak , mint kell és szabad a történeti hagyományok száraz puszta földét a merészebb combinatio és költői kép­zelem szép virágaival s gyümölcsfáival egy kellemes kertté átvarázsolni, melyben mindenki oly gyönyör­ködve s annyi tanulságot merítve mulatozhat. E te­kintetben Jókai és Vahot Imre szinte eltalálták a kellő modort, csakhogy ők nagyon is merész csapon­­gásuak, s a sok anachronismussal túlmennek a kor­látokon, s a történetet nagyon is költőileg kezelik.­­ A Reguly-album szépirodalom­-részében Jósika, Jókai, Petőfi, Szigligeti és Vakot Imre különböző tárgyú művei nyújtottak élvezetes olvasmányt. — Tulajdonképen mi czélja volt Toldynak ez album jö­vedelmével, az nincs a könyvben kijelentve; egyéb­iránt ha semmi czélja sem lett volna is, — elég, hogy azzal irodalmunkat gazdagítá. A második emlékkönyv a Vahot Imre által oly szerencsés tapintattal tervezett és kivitt Losonczi Phönix vala, (1851—1852) mely, minthogy a leg­jobb régi és uj írói erők sikerült működését mind a 3. kötetben képes volt concentrálni, egyszersmind ham­vaiból feltámadt irodalmunk ujjászületési ünnepét is jelképező. Az itt közlött nagy számú és változatos­ságos történeti czikkek és novellák becsét mindenki elismeré, azonban a valódi jók közöl néhány gyön­gébb verskölteményt bízvást ki lehetett volna hagyni, s e hiányt részint a körülményeknek vagy tán annak is lehet tulajdonítani, mert maga a szerkesztő nem foglalkozván versköltéssel, — főleg a kezdő tehetsé­gek iránt mint egykor divatlapjában úgy itt is tűl a rendin engedékeny vala. így volt ezzel Kis­faludy Károly is az Aurórában, — pedig ő maga ugyancsak jó verseket irt, m­ig Bajza, ki mint vers­költő és kritikus egyaránt kitüntette magát, talán minden eddigi magyar szerkesztő közt legnagyobb szigort tanussta a versek megválasztása s kiadá­sában. — Mellőzve ezen csekély hiányt, mely miatt némely kritikus oly keményen akará sajtolni a szer­kesztőt, meg kell ismernünk, mikép még a régibb időkben is alig volt szépirodalmi vállalatunk, mely oly nagy szellemi mozgást s anyagi forgalmat idé­zett volna elő, mint a Losonczi Phönix, s mely a forradalmi tárgyú művek által elfinnyásodott ízlésű közönség követeléseit, ezen drastikus és heroicus szer használata nélkül is, annyira kielégítette volna. Ily viszonyok közt hatással működni az irodalomban nem csekély feladat. — E vállalat becséről tanúságot tesz annak tartalma, m­ig egyik főczélját, mely Lo­­soncz városa szellemi élete felvirulásának tartós és állandó eszközökkeli elősegítését tárgyazá , a könyv­ből befolyt szép jövedelem czélszerű alapítványai örökítik. — Ezen alapítványok kamatjaiból a lo­sonczi kisdedóvó, a közkönyvtár, három különböző vallásu losonczi szegény és szorgalmas tanuló évről évre részesül, s a losonczi szegény- és kórház föl­szerelése is abból eszközöltetett. És igy a romjaiból emelkedő Losonczra nézve, a Phönix létrehozói, iro­dalmunk csü­ggedetlen bajnokai, s részvékeny olvasó közönsége, örökké jó emlékezetben fognak áll­ni. A Phönix jó sükere, fájdalom, némely könnyelmű ifjú emberekben is — mert komolyan ki foghatná őket írók- és férfiaknak nevezni —­ felkelté a vá­gyat hasonló czélú irodalmi vállalkozásra. Beöthy László, kit némely divatlapi czikkecskéje után alig ismert még olvasó­közönségünk, azon incidensből, hogy ő Komáromban született, tüstént előfizetést hirdetett „Komáromi romemlékek“ czímű albumára, s a közönség nem annyira az ismeretlen szerkesztő, inkább a jótékony czél iránti tekintetből igen szép részvétet tanusíta iránta. Azonban mennyire csa­lódva érezheti magát, midőn a gond , ízlés s tapin­tat nélkül szerkesztett könyv kezébe jutott, — és vájjon mit gondolh­at most e közönség, mely már annyi idő óta még csak neszét sem hallá annak, hogy a könyv jövedelméből csak egy árva fillér is jutott volna a sokat szenvedett Komáromnak ! — Irodal­munk rovására a legnagyobb botrányt bizonyos Ko­rányi nevű urfi követé el, ki nem elégedve meg a losonczi Phönix szellemi és anyagi sükerével, mint valami álgigász, neki gyülekezett egy másik loson­czi Album kiadására , s már régóta előfizetéseket gyűjtött, s még mai napig is adós könyvével. Az ily szemtelen visszaélések a közönség bizalmá­val és jó­hiszeműségével, sokat ártottak irodal­munk más tisztább­ érdekü , vállalatainak is , de azért közönségünk józanabb részét, — mely a bú­zát meg tudja választani a konkolytól — mégsem idegeníté el maga az ártatlan ügy iránt. A Szi­lágyi Sándor által szerkesztett „Nagyenyedi ad

Next