Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-28 / 792. szám

792 1852 harmadik évi folyam. . előfizetési föltételek. Vidéken: Pesten : Évnegyedre 5 f.—kp. Egy hónapra 1 ft 30 kr­p. Félévre 10 ,, ^ ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Évnegyedre 4 ,, — „ „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4n »»PESTI NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyalé pedig EMICH G. úrhöz intézendő, m­i­ntcza Lak­ért ház 8. Szerkesztési iroda: Drn-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Csütörtök, oct. 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetése­k négyha­­sábos petit-sora 4 p. kr. - jával számittatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták né­égy­­hasábos sora 5 pengő krajczárjával szám­itta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkeztő-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési felhívás. -------------------------. / A „PESTI NAPLÓ 44 november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési föltételek. Vidékre postán küldve 3 ft S0 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-utcza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérmentesitetni kérjük. BRU­CH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Levelezések. (London: A franczia császárság mint Angliát nyugtalanító rémhir. — Debreczen : vasút, út­javítás, városi haszonvételek árverése, napszám, szín­ház , termés, időjárás. — Pápa : Járatak, iskolák,ca­­sino , termés, szüret, borzasztó gyilkosság.) Hivatalos. (Legfelsőbb határozat az államvasutnak Steinbrücktől a horvát határszélig fölépítését illetőleg. Kitüntetés.) Fővárosi hk­tár. Ausztria. (Bécs: vegyes tudósítások). F­rancziaország. (Elyséei estély. Minisztertanácsok­. A senatus és az örökösödés kérdése. Uj nemesség. A ,.Constitutionnel“ a senatust egybehívó rendeletről. Saint-cloudi villanytelegraf. Adakozás) Nagybritannia. (A török kölcsön erisise a börzén. Palmerston és a Derby-cabinet. Hiresztelt kabinetmó­­dosítás). Németország. (Berlin, Frankfurt, München Detmold). Németalföld. (Hága). Spanyolország. (Madrid: a királyné születésnapja.) Olaszország. (Florencz). Belgium. (Brüssel). Helvetia. (Bern). Legújabb. Telegrafi tudósítások. Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze. Dunavízállás). Mu­tár. (A kétszarvú ember. Történeti regény irta JÓKAI MÓR. Budapest, oct. 28-án. London , oct. 22. 2X2 Ha jelenleg két ember jő össze, s történe­tesen politikáról beszél, fogadásul százat egyre te­hetünk , hogy beszédők tárgya. Bonaparte Lajos úr, kinek Proudhon utolsó munkájaként socialisticus, imperialismussal vegyült cselekvényei, Francziaor­­szágot, s általa egész Európát lihegésben tartják. Világvárosunkban minden gondolkodó, kérdezi: várjon az új császár, kit franczia polgártársai III-ik Napóleonnak nevezendnek, s Pio IX. fölkenend, fog-e békés vagy háborús politikát követni? Erre , valamint Francziaország legközelebbi jövő­jére , a Carlton­s Pall-malli clubok gentlemen-jei fogadásokat tesznek , s ezeket, különféle, természe­tesen belátásuk szerinti okokkal igazolják. Hanem mindnyájan, de mondhatni legtöbben kö­zölök személyesen ismerik Bonaparte Lajos urat még azon idő óta , midőn Londonban laktakor a refor­mer club tagja volt, s így jelleméből jövendő cse­lekvésére, következtetni el nem mulasztják. S helye­sen. Mert véleményem szerint mindig igaz marad, hogy az embernek — mint egyénnek — s cselekvényeinek története, kirekesztőleg csak természeti hajlamainak, többé kevésbbé erős eszének , akaratának, nevelésé­nek, melyet nyert másoktól, s adott önmagának , és kül­befolyásoknak productuma. A föld, melyen az ember felnő, vére, mely ércsatornáiban kering, körül­mények hatalma, melyek föltételezik az egyén alkal­­mazhatását, elősegítés meg hátrálások , melyekre élete pályáján talál, mind ezen tényezők azzá teszik az embert, mi valósággal az életben, s döntőleg határozzák el cselekvőségének miképességét. Ugyanezt mondhatni a népekről is, mert hiszen a nép nem egyéb, mint sokszorozott egyén , s igy a fölőbb említettem tényezők eredményezik históriáját, mely annál erősben hat az egészre , minél erősb er­kölcsi­ és anyagilag az illető nép. Ebből logikailag foly, miszerint sem az egyének, sem a népek , adott eredeti tényezőik fönálltával, eredeti sajátságos ter­mészetüket egyáltalában nem képesek megváltoz­tatni. In.e ezen ethnographicus és ethopoeisticus né­zetekből ki akarják a clubbeli gentlemenek okoskodni Bonaparte Lajos hajdani clubtársuknak, Franczia­­országnak , és így Európának jövő állását. Meg kell vallanom, hogy én is ezen inductivus módszernek barátja vagyok, nem mintha csalhatlan­­nak hinném , hanem mert a többinél biztosbnak tar­tom. S azért épen nem csodálom , ha Times az érin­tett erkölcsi számítás alapján a ránk következő jövőt nem oly békeszíniben látja virágozni, mint azt Bona­parte Lajos úr bordeauxi beszédében el akarná hitetni a világgal. Times ugyan­is kereken kimondja , hogy háború­nak nézünk ebbe, és szerinte Belgium fogna lenni azon tér , melyen a franczia sasok , megunt hazájuk határait túlszárnyalván, először állomásozandnak. Times továbbá így folyhatja inductivus okoskodásait: a szabadelvű minisztérium megbukott Belgiumban, megbukott pedig azon reactionarius pártnak csel­­szövényei következtében, mely a franczia császár­sági párttal a legszorosb viszonyban áll, s most ezen clericális párt minden önálló minisztériumnak létesü­­lését majdnem lehetleníti. A nevezett angol hírlap hiszi ugyan, hogy addig, míg Belgiumban szabad sajtó uralkodik, a reactio nem fog győzni; de épen ezen sarkallik a lenni vagy nem lenni kérdése; fog-e m­ég soká fönállhatni a belga szabadságnak ezen minerva-pajzsa? de még azon 90 ezer hadseregben, melyet Belgium fölállítni képes, igyekszik kis megnyugvást keresni a citybeli lap,s azon reménynyel kecsegteti magát, hogy ezen belga katona­ság addig legalább, míg Német- s Angolországból a szükséges segély megérkezendik, fogja föntartani röp­tükben a franczia sasokat. A vasutak ezen katonai mű­ködéseknél nagy szolgálatokat fognak tehetni, mert rajtuk nagy katona­ tömegeket szállíthatni azon régi hirű csataterekre, melyeken Sambre és Meuse folyói kígyóznak — de viszont talán a francziáknak is ugyanazon előnyöket nyujtandják a vasutak ? Hogy Európa most ily háború­s béke közti lebegé­seiben ringattatik, Times ezt egyenesen azon orruk­nál tovább nem látó statusférfiaknak tulajdonítja, kik az 1815-ik évben túlságos bölcseségekben — in their exaggerated wisdom — nem engedték Hollan­dia s Belgiumot oly államhoz csatoltatni s illetőleg bekebleztetni, mely kellő időben önerejével bírta volna a franczia netaláni megrohanásokat vissza­verni. Sőt tizenöt évvel később Angolhon kormánya még rövidebblátó jön, mert nemzetünk hagyományos hasznossági elveinek félrevetésével, engedvén magát az álhumanitástól elcsábíttatni, közremunkált Bel­giumnak Hollandiátóli függetlenségén, minek követ­keztében Hollandia ereje megingattatok, és nemes ugyan, de gyönge Belgium keletkezett, melynek ön­­állótlansága, hatalmas szomszédjának forradalmi, anarchiái, s kényuralmi mozgalmainál leginkább tű­nik ki. Megengedjük, hogy ezen órában még, a fölebb érintett sejtelmek meg szemrehányások csak igék, de oly igék, melyek ma holnap testté válhatnak, mert mi tagadás benne, a múlt évi decemberben nem va­­lánk-e egy ütéssel a tények közepére helyezve ? azért Times már stratégiai nyomozásokat tesz, s leb­benti azon fátyolt, melynek árnya alatt eddigelé a belga honvédelmi bizottmány munkálatai elrejtve va­­lának, elmondván, mikép e honvédelmi bizottmányban arról vitatkoztak, vájjon Belgium önállóságát és sem­legességét képesek-e biztosítni a fönálló diplomatai szerződvények ? avagy nem volna-e czélszerűbb, ha Belgium ezen szerződvényeket életbeléptetőleg ön­erejét is megfeszítené, száz­ezer katonáit szükség esetében fölfegyverezné, s várait megerősítné. A bi­zottmány ezen utóbbi nézetet egyhangúlag helyeslé; s azon kérdésre , melyek volnának föntartandó, s melyek ismét a tőből elhányatandó várak ? oda nyi­latkozott, miszerint Ypres, Menin, Philippeville, Ma­­rienbourg, s Bouillon földig lerontandók, minthogy védelmök oly erőt föltételez, mely nem áll Belgium­nak re­ndelkezésére , ellenben a Selda és Maasz vona­lainak védelmére, Dinán, Charleroi, Namur, Huy, és Lüttich erősségei fentartandók. A honvédelmi bizottmány figyelmét különösen igénybe vette Antwerp vára, melybe, azon esetre, ha a francziák megrohannák Belgiumot, az ország kor­mánya, Brüsszelt mint főn nem tarthatót, ott hagy­ván, fogna vonulni. Antwerpnek stratégiai helyzete fölötte fontos, minthogy Selda által szabad közteke- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉTSZARVAZ EMBER. Történetig beszély. Irta JÓKAI MÓR. VIII. Meglepetések. (Folytatás. *) János gazda ez idő alatt összevissza járt minden szobát, tornáczot, pitvart, mint az ordító oroszlán, keresve, hogy kit egyen meg ? Csak egy akkora olasz lokajt talált volna, mint a kis ujjam, vagy csak legalább egy czipőt, egy ha­risnyát belőle ! Sehol semmi nyoma. A cselédségtől nem akart kérdezősködni, nehogy azt gondolják, mintha őt ez az ember érdekelné; azok pedig úgy látszott, azért nem szólnak neki, hogy el ne rontsák a meglepetést. A­mint ekként bujdosnék szobából konyhába, kony­hából pitvarba, egyszerre felpattan egy ajtó , mely­­lyet ő is épen akkor készült kinyitni, s szinte orron üté a jó János gazdát. —­ Che bestia! kiálta a szemközt jövő, még neki állván feljebb, hogy az ajtóval megütötte collegáját. János gazda is pedig nem vala rest, hanem mintha tévedésből tenné, olyat hágott a sarkantyús csizmá­jával az ellenség tyúkszemére, hogy ez majd a pad­lásig ugrott kínjában , s azzal bevágta rá az ajtót, s csak úgy szidták egymást zárt ajtón keresztül, egyik olaszul, másik magyarul. Ez volt az első összeütközés a két érdemes férfiú között. Innen dulfálva haragjában, lement János a kony­hába , a­hol a cselédek számára szoktak főzni, el­különítve az úri konyhától, s szokása szerint oda­ment a tűzhelyhez, melyben lánczra akasztva for­tyogott egy nagy réz-üstben valami, azt a bennelévő *) Lásd Pesti Napló 791. számát, kalánnal megkavará, s nem ismerve rá sem színé­ről , sem szagáról, kérdezősködve fordult az egybe­­gyűlt kukta, béres és szolgáló néphez. — Mi ez ? — Hát hal, meg hús, meg gyömbér, sárgarépa, tatárka, földimogyoró, aprószőlő, kenyérmorzsa, meg paradicsomalma. — Úm. Jó lehet ez. Ettem én ennél furcsábbakat is Törökországban. Hát ki tanított benneteket erre ? — Nem látta még kend ? nem találkozott vele? — Nem én fiaim, senkivel ezen a földön. Felelt János farizeus pofával. A cselédek összenevettek s integettek egymásnak, hogy senki se szóljon. — Ilát aztán ebből esztek ti valamennyien ? — Igen ám ; még akkor is csak az kap belőle, a­ki a nevét ki tudja mondani. — Hát hogy hijják ? — 011a potrida. — 011a potrida ? Könnyű azt megtanulni, hát mért ne tanulnék meg ? Ezzel a szóval kivéve a főző­kanalat az üstből, műértő képpel néhány cseppet meríte rá a kérdéses főzeményből, s megkóstoló szakértő a rezsintorga­­tással. — Valamit kifelejtettetek ebből. . . A bizony . . . Nincs megadva sava borsa . . . Tudom már . . . Hozzatok egy kis paprikát. S azzal belerántott két tele kanál jó piros török borsot az olla potridába János, s befedve azt a fe­dővel, hagyta főni, és leült maga egy szegletbe, mint a­ki semmit sem vétett. A cselédek lakatot vetettek a szájukra, nem akar­ván elrontani a mulatságot, melyet János és Gon­­dolfo (igy hitták a legényt) legelső találkozása okozni fog nekik. Azt János arcza el nem árulá, hogy már a találkozás megtörtént. — Nemsokára ebédre csengettek. Begyülekezett az egész cselédség, körülülték a hosszú keresztlábú asztalt, tudtára adván Jánosnak, hogy az első hely, mely máskor őt szokta illetni, most magasabb rangú egyéniség számára van felhagyva. — Elülök én akárhol — szólt jámborul János, s mindenki bámulatára, csendes vérrel húzta meg­ magát a pad végén, saját maga faragta karosszékét, melynek támasza annyi idő óta az ő dolmányától volt fényes, átengedve másnak. Végre belépett a várt egyéniség, feltett sipkával s felsőbbségét éreztető tekintettel leült az asztalhoz, s mig a többiek ájtatosan felkelve, leszedett süveggel mondák el az asztaláldást János gazda után , az alatt ő egy szép marsot dobolt el a czintányérján egy kés­sel és egy villával. Ezzel leemelték az üstöt a lánczról s feltették az asztal közepére. Gondolfa leveve róla a fedőt s gya­núsan szaglálta a kiszabadult párát, mely között ide­gen elemeket kezde sejteni; csak miután a nagy merő kanállal megforgatta annak tartalmát egynéhányszor s meggyőződött róla, hogy minden benne van és semmi azon kívül, kezdett magának kimenni egy jó tele tányérral, gyönyörködve annak czinóberszinű levében s tulajdonítva azt egyedül a paradicsomal­mának. De még­is pihenteté addig étvágyát, a­mig a töb­biek is szedtek maguknak, mert ilyenkor azon külö­nös gyönyörűsége jutott, hogy elébb jól kimulatta magát a cselédség arezsintorgatásain, kik nyögve nyelték az ő kedvencz eledelét, s szidni szokták őt miatta, de a­mit ő mind nem értett. Most az egyszer azonban nagy meglepetéssel ta­pasztalt, hogy a cselédség rendkívül vidáman fo­gyasztja az ételt, s a mire legjobban számolt, János gazda nem piszkolja az ebédet, sőt inkább igen is mohón fogyasztja azt, dicsérve szemhunyorgatással szomszédjai előtt. Igaz ugyan, hogy csak a húsát válogatta. — Hozzá szoktak a j­ó­h­o­z, a pimaszok . — gon­dola magában Gondolfo, kinek asszonya szabadságot adott azt főzetni az egész cselédségnek, a mi neki ízlik, s azzal ő is megmer­té kanalát az aranyos lé­ben s beönté szájába. Hah! hogy ugrott fel székéről egyszerre düh és rémület miatt, hogy csapta földhöz a kanalat és ordított, mint a kit égetnek, és beszélt idegen nyelvű szavakat, kezeivel hadonázva s sipkáját összetépve mérgében. János gazda azt gondolá, hogy a sok szóra felelni kell valamit, s látva, hogy az ember mindnyájukhoz beszél, s valamit kérdezni látszik, azt gondolá böl­csen , hogy a lokaj nem kérdezhet egyebet, minthogy ki tette a paprikát és vereshagymát a potpourri közé ? ő tehát nyugodt lélekkel magára mutatott és mondva szép csendesen : „magam la.“ Erre Gondolfo felkapta a tányérját, s levesestül úgy vágta Jánoshoz , hogy a hátán csörgött végig a leve. De Jánosnak sem kellett több­ nosza felugrott a léczáról, s megragadva a lokaj tarkóját, lenyomta annak fejét az asztalra, bele egyenesen a leveses tálba s beleverte annak orrát száját emberül. — Nesze­­ főzted, —­egyed! E csetepeté közepett megnyílik az ajtó, s maga Berta asszony lép be a cselédházba. — Mi történik itt ? kérdé meglátva a tusakodást. János elereszté erre Gondolfót, s letörölgetve ma­gáról a levest, nagy nyugodtan felelt: — Főzni tanítjuk egymást. — Kend vén iszákos semmirevaló, még ma el­hagyja a kastélyt ! kiálta rá hevesen az asszony. — Tudom, a gazdámmal megyek. — És többet a kastély köszöbét át nem fogja lépni. — Az is megeshetik nagyasszonyom, felelt János. Berta erre hevesen kezde Gondolfohoz olaszul be­szélni, melyből János bárhogy mereszté is rajok sze­meit, egy szót sem birt kitalálni, csupán annyit hal­lott, hogy „p­r­i­n­c­i­p­é“-t sokat emlegették s annyit már tudott, hogy p­r­i­n­c­e p­s-nek Erdélyben Apafi Mihályt hivják. Már hiszen, gondolta magában, ha a fejedelemnek adnak is fel, én ott sem leszek más, mint aki va­gyok. Gondolta, megértve asszonya szavait, rögtön pari­pát hozatott elé, s felülve rá, elnyargalt, még­pedig nem a főkapun, hanem az angol kerten keresztül. Berta asszony férjéhez sietett vissza. Folytatjuk.

Next