Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-31 / 795. szám

nyára , a lordok háza , másodszori fölolvasásakor oda módosította , miszerint a római püspöknek, mint világi fejedelemnek Angolhonba küldendő diplomatái képviselője mindig világi legyen s ne papi személy. Ezen parliamenti eljárás Rómát elkedvetlenítő, sőt mint mondják, megharagítá ! Időközben fölkerekedett Wiseman ur bibornok hí­res „agressiója melyet válaszul nyomban követett a papi czim­bill, mely szerint nem szabad az angol­honi katholikus püspököknek székhelyeik vagy egyéb angol helynek nevét czimül használniok; követett to­vábbá Russell lordnak a durhami angol egyházi püs­pökhöz intézett ismeretes levele, mely az angol Pro­testantismus, és római katholicismus közti háborút ismét föléleszté. S foly is ezen, a sötét középkorba való, háború, és barbár jelenségei mind angol mind Krhonban napról napra mutatkoznak. És minthogy ezen fanaticus háborúnak vezérei, mindkét f­elekezetbeli főpapok, az angol kormány oda törekszik, hogy Romával concordatumot köthessen, mely őt veto-val ruházza föl, melyet, politikai szük­ség eseteiben, a többi közt, a katholikus püspökök Roma általi kineveztetése tárgyában használhasson. Ezen okből a múlt hóban küldetett Romába Bal­­wer Henrik úr, angol diplomatát képviselő Florencz­­ben, hivatalábani utódja a hires Shielnek, ki barátja volt az izlandi nagy agitátornak. De Romában Bul­­wer úrnak kísérletei igen hidegen fogadtattak Anto­­nelli bibornok, pápai államtitkár által, miért is az angol közvélemény orgánumai keményen kelnek Mal­­mesbury lord külügyi államtitkár ellen, hogy tapin­tatlanságával a brit birodalom méltóságát oly bánta­­lomnak tette ki. Times jelesen skorpiókkal korbácsolja a kormányt, hogy ily kényes természetű eljárásra, a jelen időt választá, holott meg kellett volna emlékeznie, mi­szerint két év előtt egy hulla jelent meg, mely An­­golországot új katholikus püspökmegyékre, anélkül, hogy az angol törvényhatóságok eziránt megkérdez­­tettek volna, fölosztván, az angol nemzetet megsértő, azon nemzetet, melynek nem szabad tü­k­k­e, hogy akarata ellen s beleegyezte nélkül bármi is honában történjék. És ime ezen aggressionális bulla eddigelé még nem vétetett vissza ! Mi azért méltán kérdezzük — úgy­mond Times — hogy mit gondolt Antonelli úr a brit méltóságról, midőn ily aggressionális ténye után, követünk még tisztelkedik is nála? mit gondolt, midőn meghal­lotta, hogy Castlemaine lord, II. Jakab alatti kö­vetsége óta, most először jelent meg előszobájában a brit követ, ki ép ezen pirító tényényel ismerte el, hogy a méltán büszke angol nemzet, a bántalmakat oly könnyen emészti föl, mint a struczmadár a köveket. Igaz, ha annak idejében p. o. Pio IX. kormányá­nak kezdetén diplomatái összeköttetéseink fölvetet­tek volna, midőn t. i. még Wiseman úr, és számta­lan hasonnemű társai erőt nem vettek a jó pápa szabadelvű hajlam­ain, kétségkívül igazságos köve­teléseink kellőleg méltányoltattak volna — de most már minden késő! A dolgok ily helyzetében valóban nem az angol nemzet, s általán nem a protestáns népek okai an­nak, ha a kereszténységnek két ága közti békés vi­szonyok napról napra barátságtalanabb színt ölte­nek, mert hiszen az ultramontanismus, Európában mindenütt ugyan, de főleg Angolhonban ugyanazon szabadságot, melyet alkotmányunk számára biztosí­tott, támadó fegyverré változtatta át az angol sza­bad institutiók aláásására, költözün­k R.­Szombathba — közös örömére lelkünk­nek és nem óhajtjuk, hogy a kikelet eljöttével újra meglátogassanak. Ők eltávozának, de mintha a sors türelmünket újra meg akarná kisérteni, hozzánk ve­tette Kövesi bűvészt , ki néhány fillért szeretett volna zsebünkből kiboskózni; azonban mi már egy­könnyen nem hiszünk ; különben is kisvárosi köz­ségünknek elég spectaculuma volt folyó hó 6-án, — midőn két palócz legény rögtönitélet utján — kötél­lel végeztetett ki. A vesztőhelyre töméntelen nép özönlött, látni az áldozatokat, hallani itéleteket. E kivégzés foglalkoztatá néhány napig nagyjainkat és kicsinyeinket. Róla száz meg száz versio keringett. Városunkban, a Pest alatti táborozás után — két ezred von állomást , jelesen egy vasas és vadász ezred. Gyakran van alkalmunk néhány sípláda fült hasító hangját nyilván utonútfélen hallhatni, a­mi nálunk valamint, egy részről ritkaság, másrészről ki­tlen mulatság. De maradjon ama régi elv : leben und leben lassen. Ügyvédeink nagy serege aggoda­lommal várja , mikép dől el sorsa az ügyvéd ren­dezéssel. Bizony ideje is volt megrostálni, kitisztázni a különben tisztes ügyvédi kart, hogyha csakugyan kihullana belőle a konkoly és bojtorján. Szüretünk vége felé jár. A múltban — emlékezünk — ezen alkalmat taraczkok durrogása mellett ünne­­peltük meg, most csak néhány nyálkergető puska­roppanásait hallhattuk. Időnk reá jobbára derült volt, de közben közben az ég borunkba könyeket is hulla­tott. Termésünk felülmúlja a tavalit minőségre, de nem mennyiségre. Pedig a tavali év is szűk marok­kal mérte. Egy harmadfél akós hordó bor 13—14 pfton kél. Több helyt aszúbort is készítenek , s az aszúnak némely vidéken igen magas ára van. Casinónk volna jelenben is kettő, és így elég al­kalom baráti társalgásra, összejövetelekre, esz­mecserére , azonban napjainkban a kettő sem bír annyi élettel, mint évek előtt az egyik hírt. Még­sem vagyunk annyira, hogy bármelyikből is magtárt szándékoznánk alakítani, mint némely hírlapokban — nem tudni mi okból — állíttatott. Hírlappal nem­zeti casinónk eléggé el van látva. Hordot majd min­den magyar lapot, mely a fővárosban megjelenik, még a Hölgyfutárt is, melynek „nyüves ebei, ne­gyedrész Epicurjai, üstökösei, tölgyfái és magas­­bérczei“ kétségbe ejthetnének bennünket költésze­tünk jövője felől, ha nem tudnék , hogy az ily ki­áltások nem hallatszanak az egekbe. Fájdalom, hogy ily elfajulásoknak még türói és olvasói találkoznak ! A városi egyik nyomda ez évben is meghozta szo­kott gyümölcsét: a miskolczi kalendáriumot a régi lőcsei formára. Ezen csatornán is lehetne a nép alsó rétegeire mű­velőleg hatni, ha valaki ez ügyet figyel­mére méltatná; mert igy belőle folyvást asmodeus­­féle ördögtörténeteket és nyomorult verseket olvas szegény vidéki közönségünk. Utczáink és utaink körül most is folytatják a luczaszokféle forgácsoló munkát, piaczunkon világító lámpákig pedig kíván­ságaink is alig terjedhetnek. Minden szükségünk fő oka abban rejlik , hogy a pénz nálunk ritka madár. Mert alig van oly áruczikó, mely olcsóbban volna nálunk beszerezhető, mint hazánk bármely piaczán. S az őszi vetések koránsem biztatnak bennünket, e tekintetben boldogabb jövendővel. Sok helyen annyira kiveszett az élet, hogy aligha új vetésről nem kell gondoskodni. Valami parodfajú féreg rágódik gyö­kerén. r. 1. Szombathely oct. végén. Vasmegyének számos népessége, lakosai nagy részének vagyonossága , és Szombathelynek gazdag környéke — nevezetes tényezőkként segiték e várost Vasmegye székhelyévé emelni, mert itt székelnek a megyei politicai és törvénykezési főhatóságok, melyek a jogi és társas érdekek igényeinek megoldását a köz­rend szerint teljesítik. E város a szomszéd vidé­kekkel, különösen fölfelé , élénk közlekedésben van. A műveltebb osztály sorait számos intelligencia éke­síti. Más részről, a közlekedési viszonyok fentartásán, az ipar és kereskedési előnyök biztosítása a művelődés gyakorlatát szükségelte, minek következtében a ke­belbeli közönség irányadó részének műveltségi álla­pota — arányban — e város csekély népességét messze túlhaladja. Azonban leszámítva azon feles készültséget, mely leginkább az anyagi nyeremények után terjeszti ki hálóját, polgárzatunk körében koránsem látjuk ama morális erőt irányadókig szere­pelni , melynek alapján lehet egyedül a polgári jólé­tet állandón szilárdítani. — Helyzetünk körül, a közadministratióra, melyet rendszerezett erők és éber tehetségek dicséretesen kezelnek, most nem ter­jed ki figyelmünk. Ez­úttal a társas élet teréről emlí­tünk fel egy hiányt, melynek betöltését mint gyer­mekeink nevelése körüli feladásaink a. b. c-jét szol­­gálni—egyik első közösségünk, ha őket a köz és pri­vát élet igényeinek megoldására s igy a lehető bol­­dogulhatásra magunknál képesebbekké tenni akarjuk. — Újabb időben az osztályos iskolák tantárgyai oly sokfélék és annyira elágazók , hogy kiskorú gyerme­keink azért, mert czélszerű előleges kiképzést nem nyertek, a felső szabályok kivonatainak megfelelni többnyire alkalmatlanok, minélfogva az iskolákon vagy készületlenül kell nagyrészt keresztüleresztet­­niök vagy pedig végkép elbocsáttatniok. Egy képző­intézet , — legyen azzá bár a mesteriskola — mely­ben képes és elegendő egyének készítsék elő kis­korú gyermekeinket az iskolákban tanulandó tan­tárgyak felfogására; csekély véleményünk szerint a kiáltó szükségek közé tartozik. Magas kormányunk a régi tanítási rendszer schlendrianjának mellőzésével az életre hasznos tárgyakat a szükséges tanmodor­ban tűzte ki iskolázandó ifjúságunk számára, hanem, azoknak megtanulhatására a kiskorú gyermekeket előre képeztetni, az atyáknak és azok összem­unká- lódásának családi kötelessége. A­mi pedig leány­­gyermekeink nevelését illeti , arra nézve városunk kebelében épen semmi sem történik. Nem hordozzák eléggé szívükön egynémely polgáraink, hogy az életre való nevelés a legáldásdúsabb tőke , mit ad­hatnak gyermekeiknek. Polgáraink szép része elég vagyonos, és, a város erejéhez arányban, még nem jöhetett létre egy leánynevelő intézet, mely leányun­­kat az előítéletek helyett a női kötelességekre, hiva­tásra s a társas élet kellékeire tanítsa. Emberi rendel­tetésünk a társas élet. Hogy e társas élet igényeinek megfelelni képesek legyünk, arra egy kis gondot fordítani alkalmasint nem lenne hasztalan fáradság. Élete feladatának az fog legjobban megfelelni, ki elég társas tapasztaltsággal bír helyzete viszonyaival bárminő körülmények közt felkészülten szembeszál­­lani. Korunkban a társas érintkezések alkalmai kissé megritkultak , annálfogva, ha még maradt fen valami, mi a szenvedett veszteséget pótolja, kapva kellene kapni az alkalmon, mely morális haszonnal is jár, és érdekletet is ígér. — Mindezt, vagyonos polgáraink egynémelyei, ha néha felemelkednek gondolataikban, alkalmasint maguk is így találják; hanem azért, pél­dául a színházba meg sem eresztik gyermekeiket, és gyermekeikkel együtt maguk is szépen otthon marad­nak , pedig a körünkben működő színésztársaság, Szőlősi és Szuper igazgatása alatt, valóban figyelmes látogatást, és méltó pártolást érdemel. Az úri rendből, néhány házat kivevőn , a színi előadásokat számosan látogatják. S hogy mulasztásaikat a honmaradók meg­ismerhessék, egynémit följegyzünk e szorgalmas tár­saság működéséről. Sept. 4-ke óta oct. 24-kig 34 da­rabot adtak, jobbadán kielégítő sükerrel. A társaság jobb tagjai: Fehérváriné, Szőlősi, Szuper, Pesti, Szu­­perné és Fehérvári. Több darabjaik , p. o. a Haza­tértek, Egy napi kaczérság, Neszles torony, Ne nyúlj a királynéhoz, Ördög része, Korona és vérpad, Kirá­lyi csók, A bohócz és családja, Rózsakirályné , Ve­­lenczei nő, Deborah, Angelo sat. adásakor félreis­­merhetlen jeleit tanusiták színészi tehetségeknek. A társaság fényét mindenesetre Fehérváriné asszonyság képezi, s megvalljuk, vándortársulatoknál hozzá ha­sonló tehetséget nem igen láttunk. — E színi társu­lat képes volt a Vojvodinában állandó tetszéssel 63 hosszas sükerrel működni. 1851-ben a kaposvári kö­zönség jutalmazó elismerését különbség nélkül kiér­demelte ; sőt a szomszéd Kőszegvárosnak jobbára né­met ajkú lakosit is a magyar szinészetnek ott még ed­dig nem ismert meleg pártolására élesztette ; — és e jó birtoku magyar várost, polgáraink jó részének hi­deg részvétlensége miatt, már szinte működésök kez­detén elhagyni kénytelenek. — Szőlősi és Szuper szinitársulatát, a művészetre irányzott törekvések mellett, kiváló szokásaik során, az erkölcsös önvise­let jellemzi. A társasélet mezeje azon tér, melyen a magány­­ember és polgár leróhatja azon kötelességeket, a­me­­lyekkel a családnak és a hazának tartozik. Helyze­tünkben, az összeszorult korlátok között, ha szabad rendelkezésünktől függő hatáskörünkben sem iparko­dunk a tág hézagokat betölteni, mulasztásainkért ál­talunk és utánunk utódaink fognak bűnhődni. Egyebekről, talán máskor. A Miskolcz , oct. 26. Ködös napjaink vannak. Az ősz hervasztó keze lassankint elszórja a fák leveleit. Elhagyott a gólya, daru, fecske. Színészeink — a vándorok is, — él­ HIVATALOS. A cs. k. báni kormány f­­. oct. 8-ki 5575. sz. a. felirati folytán a cs. kir. kereskedelmi minisztérium , cs. k. Ap. Felségének 1832 sept. 12-ki legfelsőbb jó­váhagyása mellett Eszék alsóvárosának két, jun. 5-én és nov. 25-én tartandó országos vásárokat engedélyezett. Buda, oct. 28-án 1852. Cs. k. helytartóság. Az ausztriai nemzeti bank alapszabályai a banktársu­­lati képviseletről következő szabályokat tartalmaznak : 3. §: „Bankügyekben szavazni csak azon részvénye­sek jogositvák, kik a banknál saját neveikkel vannak részvényesekül bejegyezve, és a bankigazgatás által é­­venkint kihirdetendő számú részvények kiszabott bir­toklásai bebizonyítni képesek.“­­ 22. §. „A banktársaságot egy választmány és egy igazgatóság képviselik, mely két testület a bank minden ügyeit intézi.“ 23. §. „E képviselet- és működésben csak azon rész­vényesek vehetnek részt, kik ausztriai alattvalók, va­gyonukkal szabadon rendelkeznek, és a megkivántató számú részvényekkel bírnak. Különösen kizáratvák a­­zok, kiknek vagyona ellen csőd (hitelezők­ felhívása) van rendelve, vagy kik törvény által képteleneknek nyilvánítvák a törvény előtt érvényes tanuságtételre.“ 21. §. ,,A bankválasztmány száz tagból áll.“ 25. §. Választmányi tagok azon részvényesek, kik a részvénykönyv-kimutatás szerint, a választmány ösz­­szehívásakor és előtte hat hónappal legtöbb részvény­nyel bírnak. Számegyenlőség esetén részvénykönyv lap­jának előbb álló száma dönt. De maga a részvények leírása, azok letétele vagy lekötése által egy hónappal a választmányi együlés előtt, a banknál kimutatandó. Jegyzés. E részvényeknek tehát az illető részvényes nevére 1832 jan. 1-ről, vagy korábbról szólóknak kell lenniök. 27. §. Minden választmányi tag csak saját személyé­ben, s nem teljhatalmazott által jelenhetik meg, tanács­kozás és határozatoknál is, tekintet nélkül a birtokában levő részvények kisebb vagy nagyobb számára , s ha mindjárt többféle minőségben venne is részt a tárgya­lásban , csak egy szavazattal bir. Hogy a fenebbi 2-1. §-ban meghatározott száz tagnak­­ a legközelebbi választmányi gyűlésben részvétele eléret­­tessék, ezennel mindazon részvényes urak, kik legalább 4 lovak elé s belekapaszkodva azoknak zabláiba, indu­latosan felordita : — Gázoljatok hát rajtam keresztül, ha nem enge­ditek, hogy a fejedelem meghallgassa a könyörgő szavát! tiporjatok el, de csak holttestemen át fogtok odább mehetni, mert én meg nem mozdulok innen! A fejedelem meg volt lepetve avén szolga merész­sége által, s inte csatlósainak, hogy engedjék őt hoz­zájárulni. Az öreg letérdelt a hintó hágcsójára. Mi kell ? Miért állitod meg kocsimat ? — Mert szobáid nagyságos uram , zárva vannak oly rongyos ősz szolgák előtt, mint én vagyok, pedig ha megeszitett gond , az ország gondja volt az, s a váradi, és nagyszőllősi csatákból több sebhelyet vi­selek testemen, mint ezek az urak itten paszomántos köntöseikre varrva. — Jól van fiam. Mi kell? kihallgatlak. — Nem jutalomért csengek hozzád az uram! Azt azok szokták kérni, a kik meg nem érdemeltek. Nem magamért szólok, az én egész életem nem ér már egy kiáltást, hanem uramért könyörgök, kit elfogattál, tömlöczre vettettél, a szegény szerencsétlen Paskó Kristófért. — Öreg, egy szót se szólj érte! — Nem, nem uram, el nem bocsátalak ; — kiálta a vén szolga, megragadva Apafi köntösét; — egy ember, ki százszor szembe nézett a halállal, érted és a hazáért, ki a közügyekért nem kímélte fáradtsá­gát, vagyonát, házi boldogságát, — ki nem beszélt egyébről, nem álmodott másról, mint hona jó­voltá­ról, — ki a vérpad lépcsőire ment fel s a bakó zsi­negével nyakán beszélt mi érettünk, — ki tizenhat napig hányatta magát a szélvészes tengeren , hogy az ország balsorsán könnyebbítsen ; — megérdemli, hogy midőn hazájába érve tömlöczre vettetik, ha meghall­gatod azokat a kik vádolták, hallgasd meg azt is, a ki mentségére szól; mert ártatlan ő, mint az angyalok, s oly tiszta még a legtitkosabb gondo­­latja is, mint az arany. Én ismerem őt, mert keze­men hordoztam, mint gyermeket. Az öreg szemeit egészen ellepte a könny; a feje­delem elérzékenyülve szólt hozzá. — Keljen fel kend. — Kend derék szolga. Kár hogy jobb ura nincsen. — Soha se szolgáljak jobb urat, óh fejedelem. Ne hozz ítéletet rá, mielőtt kihallgattad volna. Ezt az ősz fejemet teszem rá, ha csak annyi vétke is van ellened, mint egy ma szülött gyermeknek; — de ha volna is valami vétke, — én ugyan nem tudom, mi lehetne az ? — hisz ő is ember, könnyen hibázha­tott ; de légy te is ember óh fejedelem; jusson eszed­be , mily hű volt ő hozzád és bocsáss meg neki. Apaffy felemelé a szolgát térdepeltéből. — Kelj fel előttem öreg szolga. Te ritka becsü­letes ember vagy. íme ne mondja senki, hogy én előttem a szegény ember nem oly kedves, mint a gazdag; holnap reggel jöjj fel palotámba; param­­­ancsomra be fognak vezetni a kihallgatási terembe. A vád súlyos, mely uradat terheli, s a tanú fontos, ki ellene föllép: — rettenetes tanú." Az ember szive megáll, ha rágondol is, s borzadva száll Istenhez, hogy hihesse-e, a­mit alig szabad ? De én megbe­csüllek azzal, hogy szemközt állítalak e tanúval: annyi súlyt adok a te szavadnak , mint az övének. Pedig mondom neked, hogy az ő szavai igen súlyo­sak. Légy békével addig. Az öreg szolga összecsókolá a fejedelem kezét s könnyes szemekkel távozott el a palota kapujából. Az emberek nem tréfáltak többé vele. Másnap korán reggel ott volt a vén szolga a ta­nácsteremben, még a testőrökön kívül senki sem volt jelen. Oly hosszú volt neki az idő , míg a tanácsurak mind egyenként felgyülekeztek , s helyet foglaltak a hosszú zöld asztalnál, s beszélgettek közömbös tár­gyakról, vagy elhallgattak egészen, s nem hallat­szott egyéb az unalmas időközben , mint Sárpataky itélőmester frótollának szomorú perczegése a pa­píron. Végre nagy zajjal kétfelé nyíltak a fejedelem szo­báiból vezető ajtók, s Naláczi István és Teleki Mi­­hálytól kisérve, megjelent a fejedelem. Az urak fölkeltek előtte mind és meghajták ma­gokat. A fejedelem inte nekik , hogy üljenek le s maga elfoglalta az elnöki széket. Ott voltak az or­­szágtanács legtekintélyesebb tagjai, ott Bendi Pál, Kornis Gáspár, három Bethlen, Kapi, Hallér, Lázár, Kendeffy, kiknek komoly arczain remegve tekinte végig a vén szolga, elgondolta, hogy ezen urak előtt ő máskor még köszönni is némán szokott s most be­szédet kell majd előttük tartania. Apaffy inte Naláczinak, mire az eltávozott s a fe­szült figyelem közepett az ajtón kivül lánczcsörre­­nést lehete hallani. Még a szivek is halkabban dobogtak. Megnyílt az ajtó s két alabárdostól kísérve, belé­pett a vádlott, lánczait kezével emelve, mintha nem akarna azok csörgésével szánalmat gerjeszteni maga iránt. Nyugodt komoly tekintete végig járt az előtte ülők arczain, s midőn legutóbb szolgája arczát megpil­­lantá, szelid érzelgésre vált rajta a szigor. Az öreget senki sem gátolhatá, hogy oda ne járul­jon urához s annak bilincseit meg ne csókolja. Paskó távozást inte neki s maga határozott lép­tekkel a tanácsurak elé járult, s az asztaltól néhány lépésnyire megállt, úgy hogy a legszék­ül ülők keze szoríthattak volna vele, — ha akartak volna. f Folytatjuk. igazítás. SZámu »Műtár‘‘-ban megjelent czikl alól kimaradt az író neve: Székely József. c

Next