Pesti Napló, 1852. október (3. évfolyam, 770–795. szám)

1852-10-27 / 791. szám

1852. harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken : Pesten : Évnegyedre 5 f. — k. p. Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Félévre 10 ,,— » «­ Évnegyedre 4 ,, — »­ Ahavi elöfizetés mint a.Félévre 8 „ „ «sámon kin­ti eladás is . megszűnt.­­ Egyes szava. . * „ »PESTI A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIV­AT­ALHOZ; anyagi ügyeit tárgyaié pedig EMICH G. úrhoz intézendő, m­i­nt az a l.alfert ház 8. Szerkesztési iroda: DK­-utc­a 8. ix. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. 191 Szerda, oct. 27-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetése­k négyha­­lábos petit-sora 4 p. kí.­­jával számittatik. A be­­igtatási s 10 p. kinyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták né­gy­­hasábos sora 5 pengő krajcárjával számítta­­tik. A fölvételi díj szin­­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ sierkestő­ hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve ívnyi alakjában mindennap, reggeli­ órákban. - jelen Előfizetési felhívás. A „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi két hónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik. Előfizetési feltételek. Vidékre postán küldve 3 ft 20 kr. Pesten házhozhordással 2 ft 40 kr pp. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-uteza 8-dik sz., az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. k. posta­­hivatalnál. — Az előfizetési leveleket és pén­zeket bérmentesitetni kérjük. EHN­CH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Helyzetünk és feladataink. II. Levelezések. (Bécsi levelek XXX. — Baja : hely­­irati s történeti ismertetés, színház, hengermalom sat.) Hivatalos. (Kitüntetések. Udvari gyá­r. Hirdetmény az Ausztria és Schweicz közötti levélforgalomra nézve). Fővárosi hirtár. Ausztria. (Bécs: vegyes tudósítások). Francziaország. (Páris : a császárság körüli hírei­n és gyantásaival; monarchiai traditiók fölélesztése ; hír­lapok, ünnepek sat.) Németország.­­(Berlin, Münster, Stuttgart). Belgium. (Brüssel: a belga szövők gyűlése és határo­zata. Röpirat) Svédország és Norvégia. (Stockholm.) Orosz és Lengyelország. (Magánintézeteknél a növendékek egyenruházása.) Törökország. (Konstantinápoly, Montenegro.) L­e­g­ú­j­a­b­b. Telegrafi tudósítások Vegyesek. (Nemzeti színház. Börze. Dunavizállás). Műtár. (A kétszar­vú ember. Történeti regén­y irta JÓKAI MÓR. A PESTI NAPLÓ MOTÍRA. A KÉTsZARVÚ EMBER. Történeti beszély. Irta JÓKAI MÓR VII. A betelt fogadás. (Folytatót. *) Paskó restellte, hogy szolgája észrevevé nyugta­lanságát, s iparkodott türelmesen várni, míg a feje­delem kiszabadítja ez önkénytelen veszteglésből. Már három nap múlt el; a kordonra rendelt szé­kelyeket Küsküllő megyei magyarok jöttek felváltani, a minek János gazda véghetetlen örült, mert ezek kevésbbé voltak garabonczások, hagytak beszélni ma­gukkal, közel engedték az embert menni, később pe­dig igen jó tüzelőnek találva a székelyek által font sövényt, azt szétszedték és feltüzelték, sőt utoljára János gazda még egy ismerősére is talált köztök, egy emberre, a ki épen Balló helységében lakott s oda­ment hozzá beszélgetni. — Adjon Isten János gazda! hát megint Török­országban járt? már azt hittük vissza sem jön töb­bet orastul együtt. — Om. Talán nem is kellünk már ide haza? — Bizony nem tudom én. *) Lásd Pesti Napló 790. számát. — Mikor volt kend a kastélyban ? Nem beteg-e az asszony ? — Van eszében, hogy beteg legyen. A mint kend­­iek kihúzták a lábukat a házból, olyan dáridót csa­pott, hogy hetetedhét országra szól, még tán most sincs vége a dinomdánomnak. Egyik vendég a másik kezébe adja a kilincset s a hegedű ki nem kopik a házból. — No­ ez szép le.37. Dörmöget magában János, s oda somfordált az urához, ki türelmesen ült a rög­tönzött góré alatt. — Vitézlő uram, ugy­e bár , ha innen szabadu­lunk , csak egyenesen Gyulafehérvárra me­gyünk ? —­ Hová mennénk máshová? — Hogy nem teszünk egy ugrást Marosfalva felé ? — Nem tudom János. A hogy az idő kiadja. M­ert kérded ? — No mert hogy idáig is nagyon sokat késtünk, s tudja kegyelmed, hogy a fejedelem milyen hirtelen haragú, még derogálna érte, ha megtudná, hogy elébb haza mentünk. (János gazda, mikor az uráról be­szélt, mindig odaértette magát is­. — Igazad van János. Nem megyünk haza. Rá­érünk azután is. János gazda megint visszament az ismerőséhez beszélgetni, ha nem tudhatna-e ki tőle még más egyebet is ? — Hát mi újság még odahaza ? kérdé az isme­rőstől. — Nincs mi nálunk semmi, egyéb, mint hogy a ludak mezítláb járnak; kend mondhatna valamit, mert messze földet bejárt. Megtanult-e kend ola­szul? — Én ? Hát már minek tanultam volna én ola­szul ? — No mert akkor nem tudom, hogyan beszél kend odahaza az uj tokajjal ? — Uj tokajjal? kérdé elbámulva János. •— No mert az alatt a nagyasszony kend helyett olasz lokajt fogadott. János gazda sóbálvánnyá meredt. — A biz­a, folytatá az ismerős, senki sem tud az­zal beszélni, csak az asszony maga. — Milyen? .... kérdé János véghetetlen szo­morúsággal. — Bizony furcsa képe van annak, se bajusza, se szakálla, tarkabarka öltözete, farka van neki a fején, piros harisnya a lábán, hosszú menyétszin fecske­­farkú köntöst s hupi-kék plundrát visel. Já­nosnak egy mentő gondolatra érkezek. — Hallja kegyelmed , ember az ? — No mert ma­dár is van ám olyan, a ki majd úgy beszél, mint az ember. — Szép madár, a­ki a falubeli lyányokat mind elbolonditja pántlika-osztogatással. De János csak váltig nem tett le a gondolatjáról. — Hát mondja meg kend, mivel él ? — Az még csak a furcsa. Nyersen eszi a halat, olajjal a salátát, a délutánonkint gombostűvel hor­gássza a tóban a nagy zöld kecskebékákat; azt mondj­a, kendet is rákapatja, csak haza jusson. János gazda olyan képet csinált, mint a ki tüsz­­szenteni akar, aztán nem jön, sehogy sem tetszett neki az újság. Vissza sompolygott a gazdájához s addig addig settenkedett körülötte, mig szerét ejt­hette, hogy bele kössön. — Vitézlő uram. Még is csak furcsa ám az, hogy az ember elmenjen a maga háza mellett, a nélkül,­­ hogy csak egy órára is betekintsen, ha nem beteg-e a felesége, nem történt-e valami baj a gazdaságban, ez amaz s más efféle ? — Biz az furcsa János gazda. — Már ha én vitézlő uramnak volnék, én meg nem állhatnám, hogy félre ne térjek egy kicsinyt Marosfalvára ; nem sok időre, csak úgy egy órára, vagy mi. — De hisz az elébb mondtad magad, hogy a feje­delem megtalál haragudni érte. — (Még akkor nem tudtam, gondold magában Já­nos, hogy olasz inas került a házhoz.) — Hiszen nem fogja az azt megtudni. Majd olyan szépen letérünk az útról, hogy senki sem veszi észre, s még­is elébb ott leszünk, mint a fejedelem várna. — Majd meglássuk. Ez órától fogva János sokkal nyugtalanabb volt, mint gazdája; elhagyta álom és étvágy. Hetednnapra érkezett vissza a székely futár, kinek a fejedelmet Ridnóthon kellett fölkeresni, s mint Paskó előre látta, vele együtt jött a fejedelemnek is egy hadnagya, parancsul adva a vesztegzárőröknek, hogy követét kivételképen bocsássák szabadon , a mi fogottan meg is történt. Pihenés nélkül hajtatott a megszabadult Paskó előre. A mellé adott hadnagy nem bírt vele élni, s meg fele után kihült. Csupán János gazda győzte ki az éjen napon keresztül folytatott sietséget, s úgy se­gített a váltott lovakat befogni, s az ostort elnyitni rajtuk, mintha neki még több oka volna a sietségre, mint urának. Budapest, oct. 27-én. I1t II. Ne hátra, hanem előre nézzünk. — Múltúnk a históriáé; igyekezzünk magunknak jobb jövőt teremteni. — Nemzetünk története egy új korszakba lépett; s most nem feladás: a múltnak romjai közé sóvárogni vissza, hanem a nemzet birtokában maradt régi, s az esemé­nyekből s viszonyok hatalmából kifejlett új ele­mek alapján oly nemzeti állapotot alkotni, mely fajunknak állandó fejlést s tiszteletet, hazánk­nak emelkedő virágzást, s nyomatékosságot, s a közbirodalomnak észreveh­etőleg általunk nö­vekedő hatalmat biztositni képes. Az ausztriai státusegység eszméje, mint az új rendszernek vezérelve hazánk ki­váltságos helyzetét átalakitá ugyan, de egy­szersmind velünk a többi népeket kiengesztelő , sok megszokott kedves ősi intézményt el­mellőz, de az érdekeket kiegyenlítvén, a nemzet külön osztályait testvérekké forrasztá össze; szűkebb romákat vont ugyan társadalmi életünk körül, de e rámákba még befér a honszeretet és áldozat­­készség, m­unkássági ösz­tön és szelle­mi haladás s nyomukba egy nemesb, tehetősb és fejlettebb ivadék nevelése. Volna-e a nemzeti önérzetnek s az erkölcsi érték öntudatának valami értelme, ha fajunk erőt és akaratot nem érezne magában s nem fej­tene ki arra, hogy magát minden sorsban, min­den viszonyok irányában föntartani, s az em­beriség egyik organikus munkás tagja lenni tudjon ? Az ausztriai státusegység alapelve: jogegyen­lőség s igazságos teherarány. Törekedett-e a forradalom egyébre? Egy kormányrendszer, melynek czélja a bi­rodalmi közhatalmat megszilárdítani, ősi alkot­mányunk gyakorlatát megakasztá. Következik-e ebből, hogy elcsüggedésünk s tétlenségünk által az új rendszer alatt régi befolyásunkat s nem­zeti tekintélyünket koczkáztassuk? A viszonyok hatalmánál fogva a német nyelv a kormányzatban némi előnyöket nyert a ma­gyar fölött. Nem elég ösztön­e az arra, hogy saját nyelvünk s irodalmunk mivelésében min­den kitelhető módon vetélkedjünk ? A nyilvános iskolák látogatása nehezítetett, s a tanulás eredménye szigorúbb vizsgálatok által biztosítatott. Nem tettleges nyereség-e, ha a középszerű tehetség azon pályára szorítatik, hol valósággal hasznos lenni tud, s ha jövőre talentumot, képzettséget és tudományt iskolai bizonyítvány többé nem pótolhat? Az események által előidézett új állapotban a közteher megszaporodott s az életmód meg­drágult. De nem szökkent-e fel a föld, a munka és tehetség értéke is, s nem képes-e a látszóla­gos hézagot kettőztetett szorgalom és ügyesség gazdagon pótolni? Nincs az egyetemes közbirodalmi státusélet­ben egyetlen felhozható tény, mely a magyar fajnak csüggedését s aggodalmát igazolja , tét­lenségét s fásultságát kimentse , önbizalmát s reményeit csökkenthesse, s nemzeti fejlésének eszközeit s politikai súlyát tőle elvonhassa. Most is mint azelőtt, saját kezében tartja sor­sát és jövendőjét a magyar nemzet. Az új ala­pokra emelt közbirodalmi státusélet első korsza­kában fajunktól függ a részvét és befolyás köre, melyet a társadalmi érdekek intézésében elfog­lalni óhajt, s e körtől függ léte, súlya és jövője. Ha késik, tétovázik , csügged , vár, s tétlen­ségben tesped, akkor helye és köre szükségkép kitöltetvén mások által , a nemzet végső elsor­vadástól meg nem menthető. Az első tehát cselekvésre ébredni. Mindenki törekedjék azon a ponton, hová őt a sors állítá, kettőztetett munkássága által szellemi és anyagi tehetségeinek jótékony hatását hazájával, nem­zetével , s a közbirodalommal egyiránt éreztetni. Hivatalképes hazafiak, minél több képesség­gel s nemes indulatot éreznek magukban, annál inkább törekedjenek alkalmas hatáskört s köz­­állomást nyerni. S minél jobb hazafi a hivatal­nok , minél jobban ismeri a haza szükségeit, s minél több készültséggel s jó akarattal lép hiva­talba , annál többet használhat mind a nemzet­nek , mind a közbirodalomnak. Minden honpolgár igyekezzék a maga helyét, kettőztetett munka, takarékosság, s ha szükség, nélkülözések által is magának anyagi független­séget kivíni. Csak a függetlenség ad tekintélyt és nyomatékot, s a vagyonosság módot arra, hogy falunk emelésére áldozhassunk. Törekedjék a magyar hazájában az állam minden rétegeiben a vezető, irányadó , és te­remtő szerepeket elfoglalni. Az apák úgy nevel­jék s képeztessék fiaikat, hogy belőlök kikerül­jön minden, mi az országban kenyeret, hatást, nevet és becsületet ad, s hogy pap, tanító, hi­vatalnok, ügyvéd, orvos, mérnök, gépész, gazda, kereskedő, épitőmester, s mindennemű iparos és mesterember elegendő számmal, s k­itű­nő ké­pességgel váljék gyermekei közöl. |(|| Ha­­ a magyar faj ily irányban eszközli azt, hogy az iparos ügyesség, magasb képzett­ség, finomabb neveltség, S tudományossága közbirodalom határai között túlnyomó mérték­ben az ő gyermekiben öszpontosul, akkor nem­csak az ársadalom erejét nevelte, hanem nem­zeti fenm­aradásának alapját is megvetette. Mindenek felett pedig tanúsítja a magyar faj, hogy alkotmányos életében a törvényeknek en­gedelmeskedni tanult; bizonyítsa be őszinte si­­mulásával a többi népfajok iránt barátságos érzelmeit; s fegyverezze le békés hangulata, példás rendtartása, s loyális viselete által ellen­ségeinek gyanúsításait; s az eredmény meg fogja mutatni, hogy a magyar, a közbirodalmi érde­kekben saját nemzeti boldogságának feltételeit támogatta. Tegyétek ezt pontosan, s akkor bizton meg­­őrzitek, mit most féltetek; azt pedig, miután most sírva néztek, el fogja veletek felejtetni egy boldogabb állapot , mely a közvagyonosság, miveltség, s polgári erények által fokozatosan idéztetvén elő, annál tartósabb lesz, minthogy áldásiban veletek egy nagy birodalom minden népei egyiránt fognak osztozni! BÉCSI LEVELEK, XXX. October 25. A párisi sürgönyök egyszerre megakadtak. Már öt napja, hogy üres okoskodások s haszontalan com­­binatiókkal táplálnak bennünket az idevaló lapok. Szinte meglátszik a czikkeken, hogy csupán töltelég

Next