Pesti Napló, 1853. január (4. évfolyam, 845-868. szám)

1853-01-08 / 849. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre 10 „ — ., „ A havi előfizetés, mint a számonkinti e­l­a­d­á­s is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, ori-uteza Laffert ház 8. Pesten : Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Évnegyedre 4„ —,, Félévre . 8„ — ,,,, Egyes szám . 4„„ 849 Szombat, jan. 8-án HIRDETÉSEK és MAGÁNVITAK. Hirdetések négy­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittalik. A heigtalási s 10 p. krnyi külön bélyegdij, előre lefizetendő a Magán viták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számítta­­tik* A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­g­teendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába Szerkesztési iroda: Uri­ utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési fölhívás a PESTI NAPLÓ 1853-diki első félévi folyamára. Megjelennek e lapok — hétfőn és ünnep utáni napot kivéve — mindennap reggel. A szerkesztőség mindent el fog követni e lap érdekességének növelésére, hogy az mn­ás politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Előfizetési feltételek: Vidékre postán küldve fél évre (január—június) 1.6 ft. — Negyed évre (január—martius) 5 ft. pengőben. Pesten házhozhordással fél évre (január—­junius) S ft p. — Negyed évre január—mart.) 4 ft pengőben. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-uteza 8. szám, az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szög­letén. — Vidéken, minden cs. kir.­postahivatalnál. — „Az előfizetési leveleket és pénzeket bél­mentesítetni kérjük. EHN­UH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Élet és irodalom. I. A franciia császárság elismerése az észa­­k­i hatalmak által. Hivatalos. (Az országos törvény- és kormánylap XXIV. darabjának tartalma). Fővárosi hi­tár. Vidéki h­i­r­e­k. Ausztria. (Bécsi hirek és események.) Francziaország. (A párisi sereg erősítése. Senatori kinevezések. Cremieux véd­beszéde. Rothschild Ve­gyesek). Nagybritannia. (Miniszteri uj hivatalnokok. Glad­stone megválasztatási kilátásai. Lord John Russel dipt. reggélye. Verekedés Castle-dawsonban. Disraeli vé­­­leményváltozása). Németország. (Berlin, Frankfurt). Belgium. (Brüssel). Olaszország. (Nápoly: királyi rendelvények. Gróf Pozzo di Borgo herczegi czimet nyer. Roma).. Spanyolország. (Kalózok által veszélyeztetett biz­tonság a tengeren. Intézkedések. Concha tábornok is­mét helytartó). Helvéti­a. (Freiburgi ügy. A st­­alleni kormánynak a szász iparoslegényeket kiutasító végzése). Törökország. (Konstantinápoly : Legújabb levantei posta). E­gy plus. Amerika. (A congressus utolsó ülése­­Washingtonban. Tűzvészek San­ Francisco és Sacramento sat. váro­sokban). Legújabb. Telegrafi tudósítások. Tudomány, művészet, irodalom. (Egy pilla­nat korunk haladási mozzanataira a tényleges tudomá­nyokban). Tarlózatok. Nemzet­iszinház. Budapest, jan. 8-án. ÉLET ÉS IRODALOM­ X­­I. Régen az államon, a fejedelmeken és muni­­cipiumokon kivül, a dúsgazdag urak voltak, kik dicsvágyból, a közügy iránti szeretetből, vallá­sos fogadásokból, sőt néha szeszélyből is — de sohasem pénzkeresésért, vagy kam­tári czélok végett — oly nagy vállalatokat létesítettek, melyek művészi beesők vagy hasznosságuk miatt az élők háláját s a késő nemzedékét megérde­melték. A római imperátorok korából a Heródes-csa­­lád, a középidőből pedig a Medicisek tűnnek a közügyért tett pénzáldozatokban leginkább ki. Mind a két család nemcsak rendkívül vagyo­nos , de szép ízlésű, és sok művészeti ismeret­tel bíró volt, aztán e tulajdonaikhoz,még azon szerencsés körülmény járult, hogy helyzetüknél fogva közvállalatokat is vezethettek. Kezeik nyo­mát a késő századok dicső épületekben és em­lékezetes romokban mutatják az utazóknak föl. Különösen Herodes Atticus tán az egész világon minden magánosok közöl legtöbb pénzt áldozott az államnak — melynek tagja volt — földiszitésére, s nevét legszélesebb te­rületen örökítették meg a kőszelvények és osz­lopok. Hozzá mérve napjaink kikürtölt mecéná­sai — Demidoff gráfot is odaértvén — csupa fillérezők. *) Minden czikkeim, melyek szorosan külföldi ügyek­re nem vonatkoznak , ezen czim alatt fognak meg­jelenni. Kemény Zs. A stádium, melyet ő Athénben épite­­tett, 600 láb hosszú és egészen fehér márvány­ból volt, s belkörében az élvsdvár athenei nép egy lábig elférhetett. Midőn Atticus élt, szülő­városának, Athénének, valának még bölcselke­­dői és rhetorai, de szabadsága, függetlensége s dicsősége többé nem volt. A mostoha kor befo­lyása közt a nagy emlékek is, melyeket az építészet a polgárisodás diadaljeleiként állított föl, már többnyire bomladoztak. Különösen a Perikies által a hangversenyekre és újabb drá­mai művek előadására szánt Odeum — melynek ácsmunkája a persáktól elvett hajók árboczaiból készült — bár valami kappadocziai király ke­gyéből renováltatott vala, mégis a világhírű város szégyenére , rendre ismét oly silány állapotba jutott, hogy már inkább csak romjai, mint falai voltak. Ezt is Atticus építteti újra. Az ő bőkezűsége oly határtalannak mutatkozik, mint vagyona, vagy tán mint hiúsága is, mely — ugy látszik — minél szélesebb körben kere­sett kielégítést­, s a tevékenységre­ Göröghon ha­tárait igen keskenyeknek találta. Nemcsak Epi­rus, Thessalia, Euboea, Boeotia és Peloponesus lakosai részesültek bőkezűségéből, de Olaszor­­ország s Asia több városai nevezik még a köz­épületek felirataiban Herodes Atticust védőjük­nek és jóltevőjöknek. Azonban én nem egy római polgár magasz­talára ragadtam tollat, hanem csak azt aka­­rom, olvasóim engedelmével, megjegyezni, hogy az imperátorok korában , a­mely­ közmunkát az állam és municipiumok nem végeztek el, azt egyes dúsgazdagok létesítették. Társulatokról, részvényekről s évi kamatosztalékokról akkor szó sem volt. Továbbá, ha a magánosok által fölállított mű­vek lajstromát átnézzük, a templomokon s né­hány aquaeductuson kivül többnyire oly épüle­tekre találunk, melyeknek előteremtésében két czél volt szem előtt: először, munkát adni a pro­letárnak az épület elkészítése alatt; másodszor, magában a kész épületben, szintén a proletárnak ingyen szerezni élvezetet és szórakozást. Fürdők, színházak, körök, hol a viadorok — gladiátorok — küzdöttek vadállatokkal és egy­mással, s a tömeg nézvágyának kielégítésére szá­mított mindennemű játékhelyek voltak azon in­tézetek, mikre az összeroskadni készülő ó-világ gazdag és blazirozott aristocratiája szórta pén­zét , midőn ez őt az egybehalmozott kések által többnyire eltompitván, a természetünkben fekvő reactio miatt — mely kérlelhetlen házi ne­mesisünk s túlzásainkra pedant szigorral fi­gyel — az élvezésre már alkalmatlanná tette. „Panem et circenses“ kenyeret és mulatságot a proletárnak! ez vala a jelszó , melyet nem a kegyesség szelleme, nem a philantropia, nem a szeszélyes divat kaczérkodása a népszerűség­, gél; de a dolgok kényszerűsége, a sociális vi­szonyok megdöbbentő arcza, s a kitörésektőli ag­godalom tanácsoltak minden bölcsnek és egois­­­tának, ki palotája ablakából sok henye, éhező és unatkozó népre tekintett. Mert nem szükség tudós elméleteknek fejte­getni, miután a józan érzék is velünk alkalom szerint észrevéteti, hogy egy társadalom sorsára nézve legaggasztóbb korjelenség a növekedő s nagyszámra nőtt proletariátus. E kórjelenségnek pedig felső foka ott kezdő­dik , hol a proletár inkább követeli az élveze­tet, mint a munkát, inkább csavarog a puha polgárisodás szórakozásai kör­ül, mint az iz­zasztó műhelyeknél, inkább szereti még a ká­bító italnál is a kábító látványokat, s üres zseb­bel a műveltség némi mázát hordja. Általában a proletariátus kérdésénél nem az a baj, hogy az emberek ne látnák át, vagy kétségbe akarnák vonni ennek veszélyeit, ha­nem az, hogy megszüntetésének, sőt csökken­tésének is módjait kitalálni felette nehéz. Az ó-világ bölcs értekezések és analysáló könyvek nélkül is jól tudta, mekkora terhére és veszedelmére vannak azok, kiknek ingyen osztó gabonát; kiknek lábai eb­be a diadal sze­kerekről pénzt szóratott; kiket a magistraturák változásakor megvesztegetett, és lerészegített kiket, ha zúgtak, közföldekkel ajándékozott meg; kiket rászoktatott, hogy a hatalmasok véghagyományaiban is, detaltatásukat mintegy természetes kötelességüknek képzeljék; kikért saturnaliákat rendezett; kikért közinnepein pa­zar fényt fejtett ki, kiket ingyen fürösztett, s kikért oly mulató helyeket, oly szórakozási és élvezési intézeteket állított föl, melyek a köz­pénztárt gyakran inkább kimerítették, mint a légióknak fizetett zsoldok. Ismétlem, az ó-világ jól tudta, mily fenye­gető jelenség a proletariátus. S nem vaksága és a veszély csekélylése miatt kelle­lakolnia. Szerencsétlensége az volt, hogy bár látta a tár­sadalom tátongó és nyílt sebeit, nem orvosolható. Történelmi antecedentiái, társalmi viszonyai, állami rendszere s egész világnéz­eténél fogva nem találhatta meg s nem alkalmazható a mó­dokat, melyek által a proletariátusnak határt vetni, vagy legalább annak gyors terjedését gá­tolni lehessen. Ez volt az ó-világ szétbomlásának egyik oka.­De a kereszténység az individuum méltóságát helyreállította. A felebaráti szeretetet, s minden embernek istenelőtti egyenlőségét hirdetvén, egy dicsőbb polgárisodásnak vetette meg alapját. Rontott, mert építeni kellett. S kioltá a régi fölvilágosodás nagy részét és szürkületet gerjesztett, homályt, hogy később a megfrissült világra újabb s ragyogóbb fényt hinthesen. . . . A középidő alatt — melyet törekvései­ és eszmeirányaiban jellemzem­, nem tartozik mos­tani czélomhoz — részint a barbárok karja el­rontó , részint az uj vallás ascetism­usa szükség­telenné vagy utálttá tette a régi világ középü­leteit. A nagy országutak, a hires vízvezetők csak egyes töredékeikben maradtak fen. S kinek volt szüksége többé az amphitheatrumokra és circu­­sokra, miután arab emberek a vadállatokkal nem küzdhettek, s a világ szigorúbb erkölcseivel a föld hivalkodásaitól elfordult ? Ki járt volna az Odeumokba, miután csak a szent zene vonzott? S kinek számára vették volna föl álarczaikat és a magas sarut a mimikusok oly társadalomban, mely illusiókat nem keresett a művészetben, s mely kedélyének elég gerjedelmet talált a vallási szertartások gyakorlatában? És tisztelhette-e a keresztény a középidő szenvedélyesebb századai­ban az ó­ világ azon műemlékeit, melyekben az első hitvallók szertelen kínok közt végeztettek ki, s melyekben folyt le egész marthyrologiánk ? Ő a népmulatságok épületeit csak börtönnek és vesztőhelynek nézte, hol a vértanuk szenvedtek. S valóban, ha a népvándorlás meg is kímélte vala a hajdani polgárosodás remek neveit, azok az új korszak ellenszenvei miatt többnyire csak­ugyan elpusztultak volna. Nyugat-Európát értem, honnan mostani pol­gárosodásunk támadt, mert a keleti birodalom a középidő eszmeirányaira kevéssé hatott. Tehát — hogy tárgyamra visszatérjek — a középidőnek majdnem újra kellett Európát mind közlekedési, mind pedig középítkezési tekinte­tekben invesztálni. Kik vittek e beruházásoknál főszerepet? Ismét csupán az állam, a hatóságok és egyes gazdag egyének. Részvény­társulatokról, az apró erőknek jö­vedelmező vállalatokra egyesítéséről­­ismét szó sem volt. A rendek merev elkülönzése, s az egyéni sza­badságról és a tulajdonjogról­ azon széles fogal­mak, melyek akkor uralkodtak, minden ily tö­rekvés elé ledöntetlen korlátokat állítottak volna. Az Oesterreichische­­Korrespondenz, jan. 4-dikei számában azon tudósítást közli, hogy a szárazföldi hatalmasságok a franczia császárt elis­merték. Közöljük olvasóink számára ezen egész czik­­ket, mivel az abban megérintett indokok igen figye­lemreméltók. „Alaposan hihetjük, hogy Napóleon Lajos­nak mint francziák császárának Ausztria, Porosz-és Oroszország részérőli elismerése,­­ az erre vonatkozó nyilatkozványoknak átadása Párisban, e perekben már megtörtént. Hasonlóképen okunk van gyanízni, hogy a német szövetségnek fran­­cziaországgali rendes viszonyai az itteni megváltozott állapotokhoz képest már rendezve vannak. Ritkán vettünk valamely tudósítást nagyobb megelégedéssel. A nagyhatalmasságok közt elért ezen egyetértés eredménye előttünk bizonyítéka annak, hogy poli­­tikájuknak legfőbb elvét a világbéke fentartása ké­pezi. Ezen béke eddig élő, 63 pedig hosszabb időn át, mint bármikor azelőtt ezen világré­sz történetében, az 1815-ben létrejött szerződések fentartása által őriztetett meg. Az európai állodalmak ezen írott közjogának szentül megtartása által nemcsak azok­nak fenállása biztosittatik , s kölcsönös viszonyaikra nézve biztos, állandó alap van adva, hanem egy­szersmind a közjogérzet annyira kifejlődött, hogy önkény- és szenvedélynek gátat vet, s ez által a békének legfoganatosabb biztosítékát képezi. A világ ezen szerződések uralma alatt nagy áldásokat él­vezett , nagy haladásokat tett, s minden nép gyara­podott hatalom-gazdagság s belső jóllétben. Ha tehát a hatalmasságok e peretben ezen szer­ződésekre utalnak, s azoknak minden megsértése ellen tiltakoznak , szent kötelességet teljesitnek. 1815 óta nem ragaszkodtak merevül egyes határo­zatokhoz. A béke megőrzésére intézett szerződések szavait nem tették háború kérdésévé, hanem a kabi­netek higgadtsága s a közérdek más útat is talált megoldásra. Azért, a szerződések fenállásának meg­őrzése mellett, megmásíthatlan tények beigtatattak Európa közjogába. „A franczia császárság ily tény. A hatalmasságoknak nem ezen uj monarchiai institu­­tio állását a franczia néphez s ann­ak jogezimét be­lülre, csak annak külviszonyait, s azon biztosítéko­kat, melyeket a békés viszonyok további fenállására nyújt, kell a szerződéset,­­a­j­ín hivatalosan fonto­lóra venniök.

Next