Pesti Napló, 1853. január (4. évfolyam, 845-868. szám)
1853-01-08 / 849. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre 10 „ — ., „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, ori-uteza Laffert ház 8. Pesten : Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Évnegyedre 4„ —,, Félévre . 8„ — ,,,, Egyes szám . 4„„ 849 Szombat, jan. 8-án HIRDETÉSEK és MAGÁNVITAK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittalik. A heigtalási s 10 p. krnyi külön bélyegdij, előre lefizetendő a Magán viták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik* A fölvételi díj szinte mindenkor előre legteendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába Szerkesztési iroda: Uri utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési fölhívás a PESTI NAPLÓ 1853-diki első félévi folyamára. Megjelennek e lapok — hétfőn és ünnep utáni napot kivéve — mindennap reggel. A szerkesztőség mindent el fog követni e lap érdekességének növelésére, hogy az mnás politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Előfizetési feltételek: Vidékre postán küldve fél évre (január—június) 1.6 ft. — Negyed évre (január—martius) 5 ft. pengőben. Pesten házhozhordással fél évre (január—junius) S ft p. — Negyed évre január—mart.) 4 ft pengőben. Az előfizetés elfogadtatik Pesten a „Pesti Napló“ kiadóhivatalában, (úri-uteza 8. szám, az udvarban első emeleten) és EMICH GUSZT. könyvkereskedésében az úri- és kigyó-utcza szögletén. — Vidéken, minden cs. kir.postahivatalnál. — „Az előfizetési leveleket és pénzeket bélmentesítetni kérjük. EHNUH GUSZTÁV, mint kiadó tulajdonos. TARTALOM. Élet és irodalom. I. A franciia császárság elismerése az északi hatalmak által. Hivatalos. (Az országos törvény- és kormánylap XXIV. darabjának tartalma). Fővárosi hitár. Vidéki hirek. Ausztria. (Bécsi hirek és események.) Francziaország. (A párisi sereg erősítése. Senatori kinevezések. Cremieux védbeszéde. Rothschild Vegyesek). Nagybritannia. (Miniszteri uj hivatalnokok. Gladstone megválasztatási kilátásai. Lord John Russel dipt. reggélye. Verekedés Castle-dawsonban. Disraeli véleményváltozása). Németország. (Berlin, Frankfurt). Belgium. (Brüssel). Olaszország. (Nápoly: királyi rendelvények. Gróf Pozzo di Borgo herczegi czimet nyer. Roma).. Spanyolország. (Kalózok által veszélyeztetett biztonság a tengeren. Intézkedések. Concha tábornok ismét helytartó). Helvétia. (Freiburgi ügy. A stalleni kormánynak a szász iparoslegényeket kiutasító végzése). Törökország. (Konstantinápoly : Legújabb levantei posta). Egy plus. Amerika. (A congressus utolsó üléseWashingtonban. Tűzvészek San Francisco és Sacramento sat. városokban). Legújabb. Telegrafi tudósítások. Tudomány, művészet, irodalom. (Egy pillanat korunk haladási mozzanataira a tényleges tudományokban). Tarlózatok. Nemzetiszinház. Budapest, jan. 8-án. ÉLET ÉS IRODALOM XI. Régen az államon, a fejedelmeken és municipiumokon kivül, a dúsgazdag urak voltak, kik dicsvágyból, a közügy iránti szeretetből, vallásos fogadásokból, sőt néha szeszélyből is — de sohasem pénzkeresésért, vagy kamtári czélok végett — oly nagy vállalatokat létesítettek, melyek művészi beesők vagy hasznosságuk miatt az élők háláját s a késő nemzedékét megérdemelték. A római imperátorok korából a Heródes-család, a középidőből pedig a Medicisek tűnnek a közügyért tett pénzáldozatokban leginkább ki. Mind a két család nemcsak rendkívül vagyonos , de szép ízlésű, és sok művészeti ismerettel bíró volt, aztán e tulajdonaikhoz,még azon szerencsés körülmény járult, hogy helyzetüknél fogva közvállalatokat is vezethettek. Kezeik nyomát a késő századok dicső épületekben és emlékezetes romokban mutatják az utazóknak föl. Különösen Herodes Atticus tán az egész világon minden magánosok közöl legtöbb pénzt áldozott az államnak — melynek tagja volt — földiszitésére, s nevét legszélesebb területen örökítették meg a kőszelvények és oszlopok. Hozzá mérve napjaink kikürtölt mecénásai — Demidoff gráfot is odaértvén — csupa fillérezők. *) Minden czikkeim, melyek szorosan külföldi ügyekre nem vonatkoznak , ezen czim alatt fognak megjelenni. Kemény Zs. A stádium, melyet ő Athénben épitetett, 600 láb hosszú és egészen fehér márványból volt, s belkörében az élvsdvár athenei nép egy lábig elférhetett. Midőn Atticus élt, szülővárosának, Athénének, valának még bölcselkedői és rhetorai, de szabadsága, függetlensége s dicsősége többé nem volt. A mostoha kor befolyása közt a nagy emlékek is, melyeket az építészet a polgárisodás diadaljeleiként állított föl, már többnyire bomladoztak. Különösen a Perikies által a hangversenyekre és újabb drámai művek előadására szánt Odeum — melynek ácsmunkája a persáktól elvett hajók árboczaiból készült — bár valami kappadocziai király kegyéből renováltatott vala, mégis a világhírű város szégyenére , rendre ismét oly silány állapotba jutott, hogy már inkább csak romjai, mint falai voltak. Ezt is Atticus építteti újra. Az ő bőkezűsége oly határtalannak mutatkozik, mint vagyona, vagy tán mint hiúsága is, mely — ugy látszik — minél szélesebb körben keresett kielégítést, s a tevékenységre Göröghon határait igen keskenyeknek találta. Nemcsak Epirus, Thessalia, Euboea, Boeotia és Peloponesus lakosai részesültek bőkezűségéből, de Olaszorország s Asia több városai nevezik még a középületek felirataiban Herodes Atticust védőjüknek és jóltevőjöknek. Azonban én nem egy római polgár magasztalára ragadtam tollat, hanem csak azt akarom, olvasóim engedelmével, megjegyezni, hogy az imperátorok korában , amely közmunkát az állam és municipiumok nem végeztek el, azt egyes dúsgazdagok létesítették. Társulatokról, részvényekről s évi kamatosztalékokról akkor szó sem volt. Továbbá, ha a magánosok által fölállított művek lajstromát átnézzük, a templomokon s néhány aquaeductuson kivül többnyire oly épületekre találunk, melyeknek előteremtésében két czél volt szem előtt: először, munkát adni a proletárnak az épület elkészítése alatt; másodszor, magában a kész épületben, szintén a proletárnak ingyen szerezni élvezetet és szórakozást. Fürdők, színházak, körök, hol a viadorok — gladiátorok — küzdöttek vadállatokkal és egymással, s a tömeg nézvágyának kielégítésére számított mindennemű játékhelyek voltak azon intézetek, mikre az összeroskadni készülő ó-világ gazdag és blazirozott aristocratiája szórta pénzét , midőn ez őt az egybehalmozott kések által többnyire eltompitván, a természetünkben fekvő reactio miatt — mely kérlelhetlen házi nemesisünk s túlzásainkra pedant szigorral figyel — az élvezésre már alkalmatlanná tette. „Panem et circenses“ kenyeret és mulatságot a proletárnak! ez vala a jelszó , melyet nem a kegyesség szelleme, nem a philantropia, nem a szeszélyes divat kaczérkodása a népszerűség, gél; de a dolgok kényszerűsége, a sociális viszonyok megdöbbentő arcza, s a kitörésektőli aggodalom tanácsoltak minden bölcsnek és egoistának, ki palotája ablakából sok henye, éhező és unatkozó népre tekintett. Mert nem szükség tudós elméleteknek fejtegetni, miután a józan érzék is velünk alkalom szerint észrevéteti, hogy egy társadalom sorsára nézve legaggasztóbb korjelenség a növekedő s nagyszámra nőtt proletariátus. E kórjelenségnek pedig felső foka ott kezdődik , hol a proletár inkább követeli az élvezetet, mint a munkát, inkább csavarog a puha polgárisodás szórakozásai körül, mint az izzasztó műhelyeknél, inkább szereti még a kábító italnál is a kábító látványokat, s üres zsebbel a műveltség némi mázát hordja. Általában a proletariátus kérdésénél nem az a baj, hogy az emberek ne látnák át, vagy kétségbe akarnák vonni ennek veszélyeit, hanem az, hogy megszüntetésének, sőt csökkentésének is módjait kitalálni felette nehéz. Az ó-világ bölcs értekezések és analysáló könyvek nélkül is jól tudta, mekkora terhére és veszedelmére vannak azok, kiknek ingyen osztó gabonát; kiknek lábai ebbe a diadal szekerekről pénzt szóratott; kiket a magistraturák változásakor megvesztegetett, és lerészegített kiket, ha zúgtak, közföldekkel ajándékozott meg; kiket rászoktatott, hogy a hatalmasok véghagyományaiban is, detaltatásukat mintegy természetes kötelességüknek képzeljék; kikért saturnaliákat rendezett; kikért közinnepein pazar fényt fejtett ki, kiket ingyen fürösztett, s kikért oly mulató helyeket, oly szórakozási és élvezési intézeteket állított föl, melyek a közpénztárt gyakran inkább kimerítették, mint a légióknak fizetett zsoldok. Ismétlem, az ó-világ jól tudta, mily fenyegető jelenség a proletariátus. S nem vaksága és a veszély csekélylése miatt kellelakolnia. Szerencsétlensége az volt, hogy bár látta a társadalom tátongó és nyílt sebeit, nem orvosolható. Történelmi antecedentiái, társalmi viszonyai, állami rendszere s egész világnézeténél fogva nem találhatta meg s nem alkalmazható a módokat, melyek által a proletariátusnak határt vetni, vagy legalább annak gyors terjedését gátolni lehessen. Ez volt az ó-világ szétbomlásának egyik oka.De a kereszténység az individuum méltóságát helyreállította. A felebaráti szeretetet, s minden embernek istenelőtti egyenlőségét hirdetvén, egy dicsőbb polgárisodásnak vetette meg alapját. Rontott, mert építeni kellett. S kioltá a régi fölvilágosodás nagy részét és szürkületet gerjesztett, homályt, hogy később a megfrissült világra újabb s ragyogóbb fényt hinthesen. . . . A középidő alatt — melyet törekvései és eszmeirányaiban jellemzem, nem tartozik mostani czélomhoz — részint a barbárok karja elrontó , részint az uj vallás ascetismusa szükségtelenné vagy utálttá tette a régi világ középületeit. A nagy országutak, a hires vízvezetők csak egyes töredékeikben maradtak fen. S kinek volt szüksége többé az amphitheatrumokra és circusokra, miután arab emberek a vadállatokkal nem küzdhettek, s a világ szigorúbb erkölcseivel a föld hivalkodásaitól elfordult ? Ki járt volna az Odeumokba, miután csak a szent zene vonzott? S kinek számára vették volna föl álarczaikat és a magas sarut a mimikusok oly társadalomban, mely illusiókat nem keresett a művészetben, s mely kedélyének elég gerjedelmet talált a vallási szertartások gyakorlatában? És tisztelhette-e a keresztény a középidő szenvedélyesebb századaiban az ó világ azon műemlékeit, melyekben az első hitvallók szertelen kínok közt végeztettek ki, s melyekben folyt le egész marthyrologiánk ? Ő a népmulatságok épületeit csak börtönnek és vesztőhelynek nézte, hol a vértanuk szenvedtek. S valóban, ha a népvándorlás meg is kímélte vala a hajdani polgárosodás remek neveit, azok az új korszak ellenszenvei miatt többnyire csakugyan elpusztultak volna. Nyugat-Európát értem, honnan mostani polgárosodásunk támadt, mert a keleti birodalom a középidő eszmeirányaira kevéssé hatott. Tehát — hogy tárgyamra visszatérjek — a középidőnek majdnem újra kellett Európát mind közlekedési, mind pedig középítkezési tekintetekben invesztálni. Kik vittek e beruházásoknál főszerepet? Ismét csupán az állam, a hatóságok és egyes gazdag egyének. Részvénytársulatokról, az apró erőknek jövedelmező vállalatokra egyesítésérőlismét szó sem volt. A rendek merev elkülönzése, s az egyéni szabadságról és a tulajdonjogról azon széles fogalmak, melyek akkor uralkodtak, minden ily törekvés elé ledöntetlen korlátokat állítottak volna. Az OesterreichischeKorrespondenz, jan. 4-dikei számában azon tudósítást közli, hogy a szárazföldi hatalmasságok a franczia császárt elismerték. Közöljük olvasóink számára ezen egész czikket, mivel az abban megérintett indokok igen figyelemreméltók. „Alaposan hihetjük, hogy Napóleon Lajosnak mint francziák császárának Ausztria, Porosz-és Oroszország részérőli elismerése, az erre vonatkozó nyilatkozványoknak átadása Párisban, e perekben már megtörtént. Hasonlóképen okunk van gyanízni, hogy a német szövetségnek francziaországgali rendes viszonyai az itteni megváltozott állapotokhoz képest már rendezve vannak. Ritkán vettünk valamely tudósítást nagyobb megelégedéssel. A nagyhatalmasságok közt elért ezen egyetértés eredménye előttünk bizonyítéka annak, hogy politikájuknak legfőbb elvét a világbéke fentartása képezi. Ezen béke eddig élő, 63 pedig hosszabb időn át, mint bármikor azelőtt ezen világrész történetében, az 1815-ben létrejött szerződések fentartása által őriztetett meg. Az európai állodalmak ezen írott közjogának szentül megtartása által nemcsak azoknak fenállása biztosittatik , s kölcsönös viszonyaikra nézve biztos, állandó alap van adva, hanem egyszersmind a közjogérzet annyira kifejlődött, hogy önkény- és szenvedélynek gátat vet, s ez által a békének legfoganatosabb biztosítékát képezi. A világ ezen szerződések uralma alatt nagy áldásokat élvezett , nagy haladásokat tett, s minden nép gyarapodott hatalom-gazdagság s belső jóllétben. Ha tehát a hatalmasságok e peretben ezen szerződésekre utalnak, s azoknak minden megsértése ellen tiltakoznak , szent kötelességet teljesitnek. 1815 óta nem ragaszkodtak merevül egyes határozatokhoz. A béke megőrzésére intézett szerződések szavait nem tették háború kérdésévé, hanem a kabinetek higgadtsága s a közérdek más útat is talált megoldásra. Azért, a szerződések fenállásának megőrzése mellett, megmásíthatlan tények beigtatattak Európa közjogába. „A franczia császárság ily tény. A hatalmasságoknak nem ezen uj monarchiai institutio állását a franczia néphez s annak jogezimét belülre, csak annak külviszonyait, s azon biztosítékokat, melyeket a békés viszonyok további fenállására nyújt, kell a szerződéset,ajín hivatalosan fontolóra venniök.