Pesti Napló, 1853. március (4. évfolyam, 892-917. szám)
1853-03-01 / 892. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten, évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — ,, „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ * Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 ,, ,, A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Lakért ház 8. 892 Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, márt.. 1-jén. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegül, előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Telegraf! tudósítások: Bécs, február 26. — Délu. 4 órakor, a cs. k. Ap. Felsége ma délelőtt óta lényeges könnyebbülést érez, miután a tegnap s az éjjel nyugtalanított jelenségek többé nem újultak meg. Bécs, február 27. — Regg. 1 órakor, ü cs. k. Apóst. Felségének, már tegnap délután tudomásul adott lényeges könnyebbülése egész estvén át tartott s szelíd és tartós alvást idézett elő. Bécs, febr. 27. reggeli 7 órakor. — Ö cs. kir. Ap. Felsége félbenszakadás nélkül reggeli 4 óráig aludt, mire ismét elszundikált és felébredése óta erősödve érzi magát. A főbeni hőkifejlés növekedése többé nem tapasztaltatott, csupán csak egyes, azonban gyorsan eltűnő szúró fájdalmak érzése állott be. A lényeges könynyebbülés már 26 óra hosszáig eltartván, az orvosi jelentések ezentúl naponként csak kétszer adatandnak ki. Bécs, febr. 27. 7 ór. estve. 0 cs. k. Ap. Felsége betegségének további kedvező folyama, mi változás által sem háborgattatott. Bécs, febr. 28. reg. 7 ór. 0 cs. k. Ap. Felségének igen nyugodt és felüditó álma volt, és a javulás örvendetes haladásokat tesz. Pest, febr. 28. – III. Az erkölcsi és szellemi emelkedettség és boldogság az anyagi jólléttel elválaszthatlan kapcsolatban áll, és az anyagi jóllétet nem csupán a földbirtok képezi, hanem mindenek felett a pénz és tőkék által gyümölcsözővé tett értelem és sikeres munka. A természet legáldottabb földe is szegénységben hagyja az országot és társadalmat, ha tetemes tőkék termékenynyé nem teszik a természet áldását. Közel vannak az ezt bizonyító példák. A Bácska bizonyosan a legjobb földekhez számítandó. Éltek ott azelőtt is elég kényelemben emberek, de mi nagy változást szólított elő a Ferencz csatorna! Nem nehéz annak is tudomást szerezni arról, ki ott nem lakik, vagy az ottani múltat, mely 40—50 évvel ezelőtt volt, nem ismeri. Kérdezzen embereket, kik gyermekkorukban ismerték az ottani állapotokat, s ezeket a mostaniakhoz a csatorna mentében hasonlíthatják. Kis kunyhókból csinos nagy házak lettek; szűk és sötét szobákból fényesen bútorozott, zongorával diszlő mondhatni termek alakultak „paraszt házak“-nál; s amint a külső kényelem és csinosság növekedett, úgy terjed ez a szellemi miveltség, a rend szeretete, szóval az emberségesség is, az iparkodás pedig még nagyobb arányban izog. Mi okozta ott a hirtelen változást ? A csatorna! — S mi ásta meg a csatornát? A tőke! — S miért nincs húsz, és több helyen csatorna, hol hasonló tünemények mutatkoznának, ahelyett, hogy a földhöz, vagyis sárhoz ragadva sínylik az ember minden természeti gazdagsága mellett is? Mert nem volt tőke, és most sincs tőke ahhoz. Úgy emlékezünk, a Gazdasági lapokban szakértőleg mutatták meg, hogy a földnek kellő megmiveltetésére holdankint 41 forint szükséges álló és forgó tőkéül, azal tudniillik, mely a gazdasági épületekben, marhában, napszámban stb. fekszik vagy forog. Ennél fogva a majorsági birtok, tevén az nyolcz millió holdat, kellő felszerelésére háromszázhuszonnyolcz millió plt. tőkeérték kivántatnék meg, minek mostan alig fele van beruházva; tehát még 164 millió for. ez.p. kellene. Gondoljuk meg, ha kellő tőke volna a gazdaságokba ruházva, mennyi ember találna keresetet, folytonos mérsékelt keresetet, ki most éhezik és romlik, s kit az aratáskori szerfelett magas napszám, mely a birtokosnak igen terhes, nem tarthat ki egész esztendőn keresztül! De gondoljuk meg az ellenkezőt is, azt, ha egy forradalom e csekély tőkét újabban ismét megapasztaná, hová lennénk mindnyájan! Vannak birtokok , százezer forintot érők , Erdélyországban, melyek megfosztvák minden beköltött tőkétől, nem jövedelmezhetnek, s melyekre 10.000 forintot sem kapni kölcsön — a legközelebb múltnak emlékezete miatt. Oda jutnánk mindnyájan , miszerint annak sem volna semmije, kit birtokosnak mondanánk , hogy aztán mije lehetne olyannak, ki nem földbirtokos, azt könynyű kiszámítani. Anglia szerencsés volt az elmúlt 60—70 év alatt minden forradalom nélkül maradhatni. Tudjuk mennyire szaporodtak ott a tőkék; azt is tudjuk, mi nagy hatalomra vergődtek az angolok a tőkék által! Francziaország azért maradt el Anglia mögött, mert forradalmak dúlták. — Ami nagyban áll, nem kevesbbé áll, kicsinyben is. Mi magyarok is nemcsak megmaradni, hanem virágozni is akarunk; erre nemcsak jogunk van, ha arra egyszersmind eleink és utódaink iránti egyenlő szent tartozás is kötelez bennünket. Várjon azt hiszitek-e, hogy megmaradunk, vagy épen virágozni fogunk, ha nem tanulunk, nem dolgozunk , s e kettőnek segélyével pénzt, vagyont, és tőkéket nem teremtünk? Azt hiszitek-e , hogy tőkéket teremthetünk, ha oly bizodalom nem honol közöttünk, melyet a civilisatio fájának ismertünk meg? S kifejlődhetik-e megnyugtató s erőt gyarapító bizodalom, ha naponta a forradalom rémeivel küzködünk ? Ha elkoldusodunk, mint napszámosok mivelendjük azon földeket, melyeknek gazdái lehettünk vala; s elkoldusodván, s múltúnkat feledni nem bírván, még csak jó napszámosok sem leszünk, és fürgébbek által ki fogunk szorittatni! A forradalom nem használ sehol, de árt véghetetlen sokat mindenütt, s halált szerzett nem egy nemzetnek már! Becs, febr. 25 (3) A tegnap és tegnapelőtt estre megjelent bulletinek kissé megzavarták azon nyugalmat, melylyel az itteni népesség Ő Felsége betegségének folyását követte. Értelmes orvosok azonban oda nyilatkoztak , hogy ilyféle seblázaknál az ötödik nap rendesen kevésbé kedvező szokott lenni, mint a betegség első napjai, anélkül, hogy azért komolyabb következményektől tartani kellene. E nézet csakugyan megvalósult; a mai bulletin még nem jelent meg ugyan, s csak a bécsi újság esti lapjában fog kiadatni, hanem tekintélyes férfiaktól, kik személyesen tudakozódtak a várban . Felsége hogyléte iránt, azt hallom, hogy e bulletin, mely ma reggeli 7 órakor íratott, eléggé megnyugtató, s lényeges tartalma az, hogy Ő Felsége ez éjjel jól aludt s fölébredtekor tetemes könynyebbülést érzett. Kossuth több angol lapban saját neve alatt ismétli azt, mit Mayne Roid által a Timesnek megüzent, hogy t. i. az utolsó proclamatiót nem ő írta. „Akkor legalább korrigálta“, jegyzi meg e tekintetben egy külföldi német lap, „mert az irmodor mindenesetre az övé.“ Ama protestatiot szintén egy proclamatiióval fejezi be az agitator, melyben épen azt bebizonytja, aminek óvása által ellent mondani szándékozik . — Anglia ellen mindenesetre komoly lépések fognak létezni, még pedig mint halljuk, több nagytekintélyű állam részéről egyetemben. Jellemző azon tény is , hogy — midőn a febr. 48-ki merény után az idegen hatalmak követei a császári várban tisztelgésre megjelentek — egy ember, ki lent az udvaron állott s ruházata szerint ítélve, közönséges munkás lehetett, a körülállókhoz igy szólt: „Csak az az angol követ lőne már, ezt le kell pisszegni? Nagy nehezen lehetett meggyőzni e jó embert arról, hogy az ily „lepisszegés“ illetlenség volna, s hogy a követet kormánya gyengeségéért felelőssé tenni nem lehet. A nép legalsóbb rétegeiben is mintegy ösztönszerűleg el van terjedve azon homályos érzelem, miszerint a legújabb csapások nagy része a csatornán túl vette eredetét. — Az itteni börze mindezen események daczára igen jól tartja magát, pedig sok bajt okozhatott volna, ha fontos helyzetét kevésbé helyes tapintattal fogja fel. — Ezen szilárd magatartás a külföldi piaczokra is nagyon bátorítólag hatott és az ausztriai állampapirosok alig érezték ama hallatlan esemény következményeit. Bécs, febr. 27. (4) Fölösleges megemlítenem, hogy tegnap óta Libényi János kivégeztetése képezi a napi beszéd tárgyát. A per csakugyan gyorsan be jön fejezve, miként ezt korábbi levelemben is jelentettem. A per gyorsíttatásának egyik okául azt is említik, hogy a bűnös minden ételt, italt visszautasított, s azt erővel sem lehetett rákényszeríteni; úgy látszik, önkénytes éhhalál által ki akarta kerülni az annyira érdemlett büntetést. Utóbbi napokban máris nagy lankadtság volt észrevehető egész testén; képe tegnap reggel, midőn kivitték, halálsápadt vala, ámbár némi nyugalommal tekintett a szekere körül tóduló tömegre. Az őt kisérő lelkész magyar — némelyek szerint — prépost volt, kin csak nem szintoly nagy felindulás látszott, mint magán a foglyon. Mindazáltal az egész után magyar nyelven és fenhangon vigasztalta a bűnöst , ki még a bitófa alatt is buzgón imádkozott. A török ügy, miként a mai lapok távirati sürgősnye hirdeti, ki van egyenlítve; magán közlések arról is szólnak , hogy a montenegróiak teljesen megadták magukat. Ezen váratlan fordulatot azon körülménynek tulajdonítják, hogy Konstantinápolyba a bécsi török követség sürgönye érkezett, mely, mint látszik, sokkal óvatosb tartásra indította a Portát. A franczia és angol követ úgyis igen kétszínű szerepet viselt ez ügyben, s a szultánnak csak azt tanácsolta „hogy okosan és mérsékelten, de szilárdul szóljon és cselekedjék.“ — E tanács olyan, mint a magyar paraszt bundája, nyáron hűsít, télen melegít, D’ ALFI KORNÉLIA MARCUISNŐ, vagy az Annecy-tó és környéke. (Folytatás. *) VI. Beállt az éj, a hold tisztán kelve a Veyrier hegy teteje mögött, fénybarázdákat világoltatott fel a tó sötét víztükrén, melyből a csillagok aranycsillámokként szikráztak vissza ; az annecyi templom órája a távolban éjfélt ütött, s az idegen, ki még mindig az ablakrámán ült, gondolataiba merülten maradt; de a toronyóra búskomoly, s hosszasan hangzó kongásaira felrezzenve, sóhajtott, felállott, s a különben sötét szobába az ablakokon át besütő hold világánál batyuját a falhoz támasztván lefeküdt a padlózatra, mint a katona szabad ég alatti tanyáján, fejét úti táskájára hajtotta, s szemeit álom reményében behunyván, elfojtott hangon susogá : „— Oh! fiam . . . Julián! szegény gyermekem !“ Három hónap folyt le, mióta az utazó először tölté az éjt Rousseau házában, mely azóta, bármily roskatag vala, szokott hajlékává lön. Szavojában a szokások még őseredetileg egyszerűek : a szomszéd falu lakói nem sokat törődtek az idegen különös életével; egyébiránt ez maga mindent rendbe hozott. Megérkezése után másnap megjelent a falubíró előtt, előmutatta rendben levő útlevelét, aztán megtudakolván az elhagyott ház tulajdonosának nevét, irt hozzá, s az emberiség nevében felkérte. *) Lásd P. N. 891-dik sz. engedné meg, hogy ezen üresen álló romokban lakhassák ; a tulajdonos ezt készséggel meg is engedte. Az idegen, kit Robertnek nevezendünk, megbízott egy chavoirei párt, hogy készitsen neki a vidék szokása szerint száraz kukoricza-levélből derekaljat, s vásároljon számára Annecyben egy gyapjútakarót; ugyanazon paraszt vitt neki minden héten egy egy nagy kenyeret kétszeres lisztből, melynek azon jó tulajdonsága van, hogy utolsó morzsáig ehető lágy marad. A völgy kispatakja a magányos lakónak tiszta vizet szolgáltatott, melylyel mindennap megtölté palaczkját; kevés fejérnemüjét maga mosta igen egyszerű módon; egypár nagyobb kővel megnyomtatva belefektető a patakba, s a fejérnemü a patak sebes folyama által ily módon kimosódott; akkor a sövényre terítette, s a napon megszáradt. A chavoirei s veyrieri lakosok eleinte bajlódtak kissé vele, de csakhamar elfelejtették; egyébiránt ritkán látták, hajnalban elhagyta lakását, hogy a hegyeken barangoljon szerte, s csak napnyugta után ment haza hálni; néha oly meredekeken látták mászkálni, hogy a legrettenthetlenebb madárfészekdúlók is alig merték szemeikkel kisérni. Ha a favágók történetesen találkoztak vele az erdőben, szívesen üdvözölte őket, vagy segített, hogy felrakják nehéz terhüket , egyébiránt ilyen találkozásai ritkán voltak, mert az idegen leginkább a meredek, mélységekkel környezett tetőket látszott kedvelni, mely vad magányokat emberi láb soha nem taposta. VII. Egy napon, alkonyat idején Robert hazament,Rousseau háza felé; épen egy mély hegytorkolat szélén lépdelt, milyen sok szeldelt át a Veyrier hegyet, a mint a felsőbb sziklákon túl egy fiatal leányt látott alászállani, ki fején nagy csomó zöld füvet vitt, mit mindkét kezével tartott; virágzó arcza még kellemesebbnek tűnt fel, a mint igy körülre csüngtek a hoszszu fűszálak , melyeknek mezei virágai szőke haja közé vegyültek , vagy nyakát s vállát legyezgették. Épen egy patakon lépett át; meztten lábai még vizesek voltak s a megnedvesült márvány fejérségét tüntették ki; rövid szoknyája szürkés violaszinü barna vászonból volt, hasonló szövetből a testéhez simuló derék, mely meglehetősen elnyűtt s a serdülő kebeltől kitágult volt; ezen ujjnélküli öltönyéből kilátszottak inge ujjai, a fiatal leány napbarnitotta kerekded karjait félig fedetlenül hagyva. A hajlékony testű , fürge s izmos leány , fején a súlyos teher daczára, szilárd s könnyű léptekkel szállott alá a sziklákon. Egy kecske s két gidája követte a szép gyermeket. Ő beletévedt egy szűk, nehéz járatú, meredek , hengergő kavicsokkal borított ösvénybe,melyeket a viz folyama hordott oda össze, amint zápor idején ezen árkot ásta, melyen egy mély hegytorkolatba folyt el, honnan két száz lábnyi magas vízesésben hullott alá. Ezen csaknem függőleges állású meredek lejtő csak néhány lépésnyire volt az ároktól, melyben a leány lépdelt ki a helyett, hogy tovább is ezen irtóztató meredek lejtőn szállana alá s menne a mélységnek, tartóztatta lépteit, hogy jobbra azon keresztben fekvő ösvénybe térjen, hol Robert állott. Egyszerre a gidák pajzánál kezdettek ugrálni a leány megett s elibe akarván vágni, keményen meglökték s lábai közé botlottak; a leány elvesztette a sulyegyent, a kavicsok tova hengeregtek lábai alatt; a mint egyet férelépett, nem birt megállani s előre rohant ; eleresztette kalangyáját, mely a mélységbe látszott aláhullani, mely felé maga is ragadtatott, nem birva megállani a csaknem függőleges lejtőn. Robert, a szegény gyermeket elveszettnek hívén, ijedten kiáltott fel, s kirohant az ösvényből, hol állott , s a szikla egyenetlenségeihez kapaszkodva, útjában térdre keresztülvetette magát, remélve, hogy így az ellenállhatlan roham által ragadott leány bukását talán megakadályozhatja. S ez sikerült is neki; közbevetett teste hirtelen feltartóztatta a leányt, ki tántorgott egy kissé, de aztán az árok széléni bokrok ágaiba kapaszkodva kimászott s a keresztben jövő ösvényre ért ki. Itt lelkendezve megállván, rendbeszedte fésűje alól szétoldódott szőke hajfonatait, melyekben még néhány mezei virág maradt tűzve, s kedélyes hangon mondá Robertnek: — Köszönöm, köszönöm szépen! Jó, hogy kalangyámat a szikla aljánál ismét megtalálom. — Azután a nélkül, hogy a felindulástól gyengén piruló szabályos és szende arcza legkisebb ijedelmet árult volna el a halál miatt, melyhez oly közel látá magát, hozzátéve: Ön ugye, Rousseau házában lakik ? — Ott, gyermekem. — Engem Fanchettenek hívnak és Charoire környékéből való vagyok; még egyszer , köszönöm szépen ! Megyek, megkeresem kalangyámat! Fanchette oda hivá kecskéjét és gidáit, melyeknek pajzánsága szinte halálba dönté, s melyek akkor békességesen harapdostak egy egy fiatal hajtást, és azokat megsimogatva, barátságos pirongatás hangján mondá nekik: — Oh! ti kis bohók, oh ! ti kis bohók ! Aztán maga előtt hajtván azokat, fürge s biztos léptekkel haladott lefelé a sok kanyarulata ösvényen. Robert még több ízben látta Fanchette kedves szőke fejét feltünedezni a zöldelő csalit közt, s hallotta, amint távolságban mindinkább elhaló hangon ismételve mondja gidáinak: — Oh ! ti kis bohók, oh! ti kis bohók!