Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)
1853-05-28 / 963. szám
1853. negyedik évi folyam. 963 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva : Évnegyedre 5 f. — k. p. I Félévre . 8 „ — „ „ Félévre 10 „ — „ „ , , A havi előfizetés, mint a Évnegyedre 4 ,, ,, „ számonkinti eladás is egy hónapra 1 f. 30 k. p megszünt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, uri-utcza 6-dik szám. Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, május 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. k fiával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdí előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAFLÓ kiadóhivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TÁJÉKOZÁSOK AZ ANYAGI TÉREN. III. A győri vasút, ha engedményezése valósul, a forradalom után az első eset, mely által a részvénytársulatoknak a vaspályák építése körül ismét tér nyittatnék. S ezen okvetlenül csak örvendeni lehet. Legalább mi őszintén örvendünk. De nem azért, mintha átalában a részvénytársulatok kezében biztosabb vagy czélszerűbb volna a közlekedési vonalak létesítése. S nem azért, mintha minden tekinteteket összemérve az állam kevésbbé lenne alkalmas ily hivatásra mint a bankárok, kik a nagy magánvállalatok élén szoktak állani, s kik végre is a magasabb érdekeket az osztalék kérdéséért elfeledni vagy feláldozni — ha hatalmukban áll — mindig hajlandók. Mi, midőn arról lenne szó, hogy kizárólag a kormány, vagy kizárólag az egyesületek építsék-e a vasútvonalakat ? midőn a két rendszer közt oly határozott választást kellene tennünk, mely az egyeztetést, mely az osztozás eszméjét feltétlenül kirekesztené, ismételjük, ekkor mi nem kétkednénk a részvénytársulatok egyedárussága ellen, és az államé mellett nyilatkozni. De a jelen viszonyok közt ily merev, ily szigorú alternatívákról, hosszas időre számítva, alig lehet szó. A részvénytársulatok aranykora, midőn a csatornák és vízszabályzásoktól kezdve a vasutakig mindent tőlük várt a közvélemény, a kormányzati központosítás miatt letűnt. Azonban az is, hogy kizárólag a kormány építse a vasutakat, és hogy egyedül a közadók és státuskölcsönök által létesítessenek a közlekedési eszközök , naponként nehezebbé válik azon nagy arányok miatt, melyekben világviszonyaink előmozdítják az országoknak- s majdnem a földrészeknek — egymássali összeköttetéseit, és a melyek véletlen kárral s hátramaradással terhelik az oly államot, mely késik vagy tétováz az anyagi téren magához ragadni mindazon előnyt, mely őt földtéri és politikai helyzeténél fogva megilletik. A februári forradalomnak elvitathatlan eredménye a különböző kormányok és népek érdekeinek az addiginál sokkal nagyobb solidaritása, mely jelenleg a közlekedés és kereskedelem nagy összeköttetései által igyekszik magát manifestálni. Minden figyelmet és erőt e czél foglal el, e törekvés sodor magához. Most már nemcsak arról van szó, hogy egy ország nagyobb városai miként jöjenek vaspályák által gyorsabb érintkezésbe, sőt nemcsak arról van szó, hogy a régi polgárosodás körébe tartozó nyugat- és középeurópai államok miként köttessenek össze egy — többé kevésbé összefüggő — vasúthálózattal: nem, a kor követelése ennél nagyobbra, magasabbra terjed. Egész Száraz-Európa, — keletet és északot, Török- és Oroszországot ideértve, —egész földrészünk civilizált s még civilizálatlan részeivel együtt, élénken törekszik és elvitathatlanul fog a gőzerő által összeköttetni. Aztán Európa és Amerika a többi földrészekre is vasúthálót akar már vetni, hogy azokat lakhelyei s gyárai számára kizsákmányolja, s hogy kereskedelme, ipara és eszméi által meghódíthassa. Lapjainkban most nemcsak azt olvassuk, hogy Francziaországban, Hollandban, a német földön vagy nálunk minő városon, kerületen vagy megyén halad át a vasút, hanem intézkedéseket látunk világ-összeköttetésekre. Midőn a konstantinápolyi vasút Kelet-európát Nyugat-európával vágyik egybefűzni, ugyanakkor az egyptomi vasút a Keletindiávali kereskedelmi utat szándékszik megváltoztatni, midőn Oroszország és Anglia, Ázsia háttérében keresik és szaporítják összeköttetéseiket, ugyanakkor Északamerika flottája Japánhoz közelit, magával vive korunk főirányának jellényeit, a vasút- és telegráf-mintákat, hasonlóan Ozirishez és Triptolemushoz, kik a monda szerint, kalásszal kezeikben jártak tartományról tartományra, követelvén , hogy a mely népek ellenök harczolni nem akarnak, tanuljanak meg barázdákat venni, gabonát termeszteni, kenyeret enni, azaz, polgárosulni az akkori korigények szerint. Ily időben lehetetlennek tartjuk, legalább hosszas időre lehetetlennek, hogy egy nagy státus a vállalkozók teljes mellőzésével elég gyorsan életbe léptethesse mindazon közlekedési eszközöket , melyek belforgalmi, külkereskedési, politikai és katonai tekintetben rája nézve kiváló fontossággal bírnak. Ezentúl a nagy, az átalános, a világösszeköttetési pályavonalak, melyektől a kereskedelmi, politikai és hadtani érdekek lényegesebben függenek, melyeknek gyors elkészítése égető kérdéssé, a külbefolyás és a kültekintély kérdésévé válik, majdnem kényszeríteni fogják a kormányokat arra, hogy a részvénytársulatok kezébe bocsássák a belkereskedés élénkítésére szükséges oly vonalakat, melyek bár politikai tekintetben nem első rangú fontosságúak , de az országra nézve hasznosak, és a vállalkozókra nézve jövedelmezők. Még a centralizált kormányok is be fogják látni, miként a közlekedések előállítása körül a részvénytársulatokkal osztozniok kell, s feladatuk itt csak az, hogy czélszerű szabályok és felügyelet által vegyék elejét azon visszaéléseknek, melyekre az ily vállalkozások az eddigi tapasztalatok szerint könnyen vezethetnek, ha az állam előgondoskodása s folytonos figyelme nem kíséri azokat. Maga Francziaország is, most nagy fontosságú vonalakra adott engedményeket, s pedig ott a kormányzati rendszeren kívül, még Iudik Napóleon császár helyzete is különösen igényli, miszerint az állam közköltségén varázsoltassanak elő azon építkezések, melyek, midőn az ország fölvirágzását emelik, egyszersmind a nemzet hiúságának a politikai szabadságért kárpótlást, s a mi még főbb tekintet, a proletárnak foglalkozást és kenyeret adnak. Az ausztriai birodalom újjászületett viszonyai, naponkinti erősbülése és javuló financziája mellett sem fordíthatnak még t. i. Európában a rend s a közbéke még szilárdabb alapokat nem nyer — évenkint 20 vagy 22 milliónál többet a közlekedési eszközök előteremtésére és fentartására. Ez temérdek öszveg, ezzel hatalmasan lehet a termelés, az ipar és kereskedelem élesztésére, a birodalomnak útvonalakkali investitiója által befolyni. S bizonyára, ha a kormány állandólag magának tartaná fen a vaspályák építését, még akkor is közlekedéseink rendkívüli gyarapodásnak néznének elbe. De miután a közelebbi évek alatt Ausztriának külbefolyása és igényei kitűnőleg növekedtek; miután hatalma megőrzésére és szaporítására az anyagi fejlődés mezején s főleg a közlekedési eszközök által oly sokat és oly gyorsan kell tennie; miután, különösen kelettel, minél szorosabb összeköttetésre van helyzeténél fogva hivatva, s olaszországi állása legbiztosabban szintén ily módon eszközölhető: — ezen tekintetekből haladásnak s nem visszalépésnek tartjuk, ha a kormány a legfőbb közlekedési vonalak építését magának reserválván, engedményeket ad a részvénytársulatoknak a másodrangú vonalak elkészítésére. Ezen osztályzat alá sorozható a győri vasút is. Bécs, máj. 20. (?) Múltkori közlésemet, miszerint a belga király Útmutatásának nemcsak politikai czélja volt, hanem hogy az családi viszonyokra is vonatkozott, a helybeli lapok csak ma erősítik meg, tény gyanánt említvén , miszerint a brabanti herczegnek a boldogult József nádor leánya Mária főherczegnő ünnepélyesen eljegyeztetett. A belga trónörökös e becs- és szellemdús főherczegnőt nyilvános megjelenései alkalmával mindenkor a legkitűnőbb figyelem és tisztelet bizonyságaival halmozta, s nincs kétség, hogy ezen összeköttetés rövid idő múlva nyilvánosan közzé fog tétetni. A belgiumi törvényhozótestület gyűlésének május hó vége előtt be kelle fejeztetnie, de a király kivonatára a követek június elejéig együtt fognak maradni, mert, ámbár a belga alkotmány a királynak koránsem teszi kötelességévé, fenséges gyermekei eljegyeztetésére nézve a kamrák véleményét kihallgatni, a gyűlés mégis a végre meg lön hoszszabbítva, hogy a király a végülésben a brabanti herczeg és Mária főherczegnő közt kötendő házassági frigyet a kamráknak tudtára adhassa. Belga lapok ezen hírt még másokkal is megtoldják, melyek azonban kevés valószínűséggel bírnak. A konstantinápolyi ügyek állása kevéssé kielégítő; ha a lapok nem mondanák, a párisi börze magatartása mégis kétségtelenné tenné, hogy Menzikoffeg küldetése legalább eddig elé kívánt sükerben nem részesült. A herczeg követelései hír szerint oly túlzottak , hogy Anglia és Francziaország követei annak ultimátumát egyenesen visszautasítani kénytelenek voltak. Párisi tudósítások szerint az ottani kormány ez ügyre nézve sokkal többet tud, mint a mennyit minap a Moniteurban közzétett; ezenkívül mind a Constitutionnel, mind a Journal des Débats bővebb hírek birtokába jutott, de a kormány kérelmére azokat előlegesen nyilvánosságra nem hozandja. Az Öster. Correspond, minapi czikke, melyben Francziaország jelenlegi kormányát igen nagyon felmagasztalja , talán szinte abban találja okát, hogy Ausztria a Francziaországgal jó egyetértést, mely a belga király idejövetele által tán kis csorbát szenvedhetett , ismét helyre akarja állítani , minthogy könnyen megeshetnék, hogy e két hatalomnak keleten egyesülten fel kellene lépnie. Miklós császár igen elégületlen szemmel nézi, hogy Menzikorfág keleten oly kevésre mehetett, s alkalmasint a többi hatalmak melegebb pártolására számolt, mint a minőre valóban talált. Ebben keresik egyszersmind annak okát is, hogy a czár régen ígért látogatását az itteni udvarnál még mindig halasztgatja, valamint az is feltűnt, hogy annyi koronás vendég jelenléte daczára az itteni orosz követ még mindig szabadságidejét használja. Az angol hajóhad, mely Málta előtt horgonyt vetett, minden perezben indulásra kész, mihelyt Londonból újabb parancsot veszen. Várva várjuk a keleten történendőknek hírét, s örülünk, hogy minden támadható bonyolódás alkalmával Ausztria ottan egy igen ügyes és szellemdús státusférfi által képviselve leend. Míg azonban báró Bruck keleten a hatásnak egészen új körébe lép, addig tevékenysége egyik igen becses gyümölcse kezd érni. A porosz ausztriai vám és kereskedelmi szövetség létesítésére hatalmas készületek léteznek; a határszéleken a szerződés határozata szerint az ausztriai és porosz vámhatóságok hivatalszobái , ahol csak lehet, ugyanazon épületbe fognak áttétetni, s az ebeli készületekkel megbízott A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) Második rész. XXIII. Delmare még sohasem látta volt Pietrit, s némi bizalmatlansággal és rész kedvvel jártatá rajta szemét, minek oka bizonyosan ez elbeszélt jelenet volt. A kort, mindig különösen megnyomva a Morisset nevet, így kezdé a párbeszédet: „Morisset úr, óhajtanám, hogy szerencsém lehessen , önnel igen különös és igen fontos ügyekről értekezni.“ „Először is, uram, mondja meg, ki ön és mit akar ?“ „Ha megengedi Morisset ur, tehát — a helyett, hogy fenhangon s ez üvegajtó közelében beszélgetnénk — halkabban fogunk értekezni s azon ablak mellé vonulunk.“ „Miért ez a sok elővigyázat, uram ?“ „Azonnal megmondom önnek , Morisset ur, azonnal megmondom önnek .... De bocsánatot, Morisset úr, ön engem nem ismer.“ „Soha életemben sem láttam.“ „Talán mégis, — csakhogy észre nem vett engem. *) Lásd P. IV. 962-dik számát, mert a lap , melyből olvasok, elfödte arczomat, midőn ön oly felségesen suhintott botjával, és akkor.“ „Ah , tehát ön ült ott a vendégszobában az ajtó mellett.“ „És oly közel az ajtó mellett, Morisset úr, hogy figyelmemet egyetlen szó sem, egyetlenegy szó sem került el azon barátságos kis ügyértekezletből, melyet ön ez órában ügytárs uraival tartott.“ „Ön hallgatódzott ?“ mormola Delmare hátrálva. „Mit jelentsen az ?“ „Azt jelentse, Morisset úr, hogy jobb lesz — mikép az imént szerencsém volt kinyilatkoztatni — halkan beszélnünk s amaz ablakhoz vonulnunk, mint fenhangon ezen ördöngős üvegajtó mellett értekeznünk, mely — mikép ön látható— épen nem titoktartó.“ Ezt mondva, Pietri az ablak felé ment, és Delmare— növekvő nyugtalankodással vigyázva idegenjét — követé. E közben hevenyén, de rendszerint emelt hangját mégis mérsékelve, így szólott Pietrihez : „S mi dolga volt önnek e kocsmában ?“ „A kérdés nagyon különös, jó uram, de felelni fogok reá. Én önre várakoztam itt, jól tudván, hogy bizonyosan találkozhatom önnel.“ „Végezzünk hamar. Mit akar ön velem ?“ „Bizodalmasan beszélgetni önnel egy szép hölgy ügyében.“ „Tréfálni akar?“ „Koránsem, Morisset úr. Mondom, egy szép hölgy ügyében. Azt pedig bizonyosan meg fogja ön engedni, miről magam is meg vagyok győződve, hogy Montglas báróné feltünőleg szép. ... Mi ?“ „Hogyhogy ?“ viszonza Delmare, sebesen és áthatólag a korzra vetvén tekintetét, „ön az ő ügyében —“ „A báróné asszony ügyében jövök, ki jelenleg — alkalmasint hogy társadalmi összeköttetései középpontján lehessen — földszinti szállást bérlett ki magának Szent-Lázárban. Épen most valék ott. Bizonyságul e levélke szolgálhat, melyet isteni kezecskéje irt rajzonnal. Ezen kezecskét ön kétségkívül nem egyszer csókolá meg szerelme mámorában, — jóllehet a szűz báróné szenteskedik, azt állítván, hogy önök viszonylagos hajlama egészen platóni vonzalom volt.“ Delmare, Loiza levélkéje olvastába merülve, nem hallá Pietri gúnyolódásait, vagy nem akart rájuk felelni, s csak ennyit mondott: „Nálam csakugyan több, Loizára tartozó írás volt letéve, s többek közt keresztlevele is. Arra kér, hogy ezt önnek kezébe szolgáltassam. Az egész dolognak csak azon egy kis bökkenője van, hogy azt nem fogom önnek kezébe szolgáltatni.“ „Ohó !“ „Mondjon annyi okót, amennyit akar. Én nem tudom, kicsoda ön , még kevésbbé tudom, mit akar ön csinálni Luiza keresztlevelével. De ha mindezt tudnám is , mégsem bíznám önre a kérdéses oklevelet.“ „Ejnye, ejnye!“ ,,Ön ezen csodálkozik és boszankodik talán; de nekem azon oklevél kezesi szolgálatot tesz, s azért megtartom.“ „Kezesi szolgálatot? s ugyan mire nézve, Morisset úr ?“ „Ahoz semmi köze.“ „Fiatal ember, fiatal ember, ön engem szomorít. Hogyan ? Ön tehát bizalmatlan , titkolódzó akar lenni a báróné legbensőbb barátja iránt ? — Ej, ez nem jól van, Morisset úr, ez nagyon nem jól van. — Hanem isten neki, én mint becsületes ember fogom magamat megboszulni: a roszat jóval fizetem vissza s előre megyek a bizalom példájával.“ „Nem tudom, mit csináljak bizalmával,“ válaszola Delmare , s a szólót — gúnyos kifejezésénél fogva — kettőzött nyugtalansággal vizsgálgatá. „Ön bizonyosan azon emberek közé tartozik, kiknek bizalmassága alatt tőr vagy árulás rejlik.“ „Ugyan hagyja el, Morisset. Ön nem esett a feje lágyára, különben a báróné nem választandó titkos tanácsosául. Ez mindenesetre csak hideg czím volt, mely — bizonyos vagyok benne — a legmelegebb szerelmet takaró. Rajta, jó fiú, vallja meg, hogy a szerelem !“ „Nincs mit vallanom. Lóduljon pokolba !“ „Bizonyos valók benne. A báróné ön miatt árulá el — azon szerencsétlen bárót!“ „Luiza sohasem volt szeretőm. Ha ismeri őt, bizonyosan ő is megmondá önnek, hogy ily viszonyban