Pesti Napló, 1853. május (4. évfolyam, 943-965. szám)

1853-05-28 / 963. szám

1853. negyedik évi folyam. 963 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánkü­ldve: Pesten házhozhordva : Évnegyedre 5 f. — k. p. I Félévre . 8 „ — „ „ Félévre 10 „ — „ „ , , A havi előfizetés, mint a Évnegyedre 4 ,, ,, „ szám­onkinti eladás is egy hónapra 1 f. 30 k. p megszün­t. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, uri-utcza 6-dik szám. Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, május 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­­hasábos petit-sora 4 p. k fiával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdí előre le­­fizetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAFLÓ kiadó­hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TÁJÉKOZÁSOK AZ ANYAGI TÉREN. III. A győri vasút, ha engedményezése valósul, a forradalom után az első eset, mely által a rész­vénytársulatoknak a vaspályák építése körül is­mét tér nyittatnék. S ezen okvetlenül csak örvendeni lehet. Legalább mi őszintén örvendünk. De nem azért, mintha átalában a részvény­társulatok kezében biztosabb vagy czélszerűbb volna a közlekedési vonalak létesítése. S nem azért, mintha minden tekinteteket összemérve az állam kevésbbé lenne alkalmas ily hivatásra mint a bankárok, kik a nagy magánvállalatok élén szoktak állani, s kik végre is a magasabb érdekeket az osztalék kérdéséért elfeledni vagy feláldozni — ha hatalmukban áll — mindig haj­landók. Mi, midőn arról lenne szó, hogy kizárólag a kormány, vagy kizárólag az egyesületek építsék-e a vasútvonalakat ? midőn a két rend­szer közt oly határozott választást kellene ten­nünk, mely az egyeztetést, mely az osztozás eszméjét feltétlenül kirekesztené, ismételjük, ekkor mi nem kétkednénk a részvénytársulatok egyedárussága ellen, és az államé mellett nyi­latkozni. De a jelen viszonyok közt ily merev, ily szi­gorú alternatívákról, hosszas időre számítva, alig lehet szó. A részvény­társulatok aranykora, midőn a csa­tornák és vízszabályzásoktól kezdve a vasutakig mindent tőlük várt a közvélemény, a kormány­zati központosítás miatt letűnt. Azonban az is, hogy kizárólag a kormány építse a vasutakat, és hogy egyedül a közadók és státuskölcsönök által létesítessenek a közle­kedési eszközök , naponként nehezebbé válik azon nagy arányok miatt, melyekben világvi­szonyaink előmozdítják az országoknak- s majd­nem a földrészeknek — egymássali összekötteté­seit, és a melyek véletlen kárral s hátramara­dással terhelik az oly államot, mely késik vagy tétováz az anyagi téren magához ragadni mindazon előnyt, mely őt földtéri és politikai helyzeténél fogva megilletik. A februári forradalomnak elvitathatlan ered­ménye­­ a különböző kormányok és népek érde­keinek az addiginál sokkal nagyobb solidaritása, mely jelenleg a közlekedés és kereskedelem nagy összeköttetései által igyekszik magát mani­­festálni. Minden figyelmet és erőt e czél foglal el, e törekvés sodor magához. Most már nemcsak arról van szó, hogy egy ország nagyobb városai miként jöjenek vaspályák által gyorsabb érintkezésbe, sőt nemcsak arról van szó, hogy a régi polgárosodás körébe tartozó nyugat- és középeurópai államok miként köt­tessenek össze egy — többé kevésbé összefüggő — vasúthálózattal: nem, a kor követelése ennél nagyobbra, magasabbra terjed. Egész Száraz-Európa, — keletet és északot, Török- és Oroszországot ideértve, —egész föld­részünk civilizált s még civilizálatlan részeivel együtt, élénken törekszik és elvitathatlanul fog a gőzerő által összeköttetni. Aztán Európa és Amerika a többi földrészekre is vasúthálót akar már vetni, hogy azokat lak­­helyei s gyárai számára kizsákmányolja, s hogy kereskedelme, ipara és eszméi által meghódít­hassa. Lapjainkban most nemcsak azt olvassuk, hogy Francziaországban, Hollandban, a német földön vagy nálunk minő városon, kerületen vagy me­gyén halad át a vasút, hanem intézkedéseket látunk világ-összeköttetésekre. Midőn a konstantinápolyi vasút Kelet-euró­­pát Nyugat-európával vágyik egybefűzni, ugyan­akkor az egyptomi vasút a Keletindiávali keres­kedelmi utat szándékszik megváltoztatni, midőn Oroszország és Anglia, Ázsia háttérében keresik és szaporítják összeköttetéseiket, ugyanakkor Északamerika flottája Japánhoz közelit, magá­val vive korunk főirányának jellényeit, a vasút- és telegráf-mintákat, hasonlóan Ozirishez és Triptolemushoz, kik a monda szerint, kalásszal kezeikben jártak tartományról tartományra, kö­vetelvén , hogy a mely népek ellenök harczolni nem akarnak, tanuljanak meg barázdákat venni, gabonát termeszteni, kenyeret enni, azaz, pol­­gárosulni az akkori korigények szerint. Ily időben lehetetlennek tartjuk, legalább hosszas időre lehetetlennek, hogy egy nagy stá­tus a vállalkozók teljes mellőzésével elég gyor­san életbe léptethesse mindazon közlekedési esz­közöket , melyek belforgalmi, külkereskedési, politikai és katonai tekintetben rája nézve ki­váló fontossággal bírnak. Ezentúl a nagy, az átalános, a világösszeköt­tetési pályavonalak, melyektől a kereskedelmi, politikai és hadtani érdekek lényegesebben füg­genek, melyeknek gyors elkészítése égető kér­déssé, a külbefolyás és a kültekintély kérdésévé válik, majdnem kényszeríteni fogják a kormá­nyokat arra, hogy a részvény­társulatok kezébe bocsássák a belkereskedés élénkítésére szükséges oly vonalakat, melyek bár politikai tekintetben nem első rangú fontosságúak , de az országra nézve hasznosak, és a vállalkozókra nézve jö­vedelmezők. Még a centralizált kormányok is be fogják látni, miként a közlekedések előállítása körül a részvénytársulatokkal osztozniok kell, s felada­tuk itt csak az, hogy czélszerű szabályok és fel­ügyelet által vegyék elejét azon visszaéléseknek, melyekre az ily vállalkozások az eddigi tapasz­talatok szerint könnyen vezethetnek, ha az állam előgondoskodása s folytonos figyelme nem kíséri azokat. Maga Francziaország is, most nagy fontossá­gú vonalakra adott engedményeket, s pedig ott a kormányzati rendszeren kívül, még Iu­­dik Napóleon császár helyzete is különösen igényli, miszerint az állam közköltségén varázsoltassa­­nak elő azon építkezések, melyek, midőn az or­szág fölvirágzását emelik, egyszersmind a nemzet hiúságának a politikai szabadságért kárpótlást, s a mi még főbb tekintet, a proletárnak foglal­kozást és kenyeret adnak. Az ausztriai birodalom újjászületett viszonyai, naponkinti erősbülése és javuló financziája mel­lett sem fordíthatna­k még t. i. Európában a rend s a közbéke még szilárdabb alapokat nem nyer — évenkint 20 vagy 22 milliónál többet a közlekedési eszközök előteremtésére és fentar­­tására. Ez temérdek öszveg, ezzel hatalmasan lehet a termelés, az ipar és kereskedelem élesztésére, a birodalomnak útvonalakkali investitiója által befolyni. S bizonyára, ha a kormány állandólag ma­gának tartaná fen a vaspályák építését, még ak­kor is közlekedéseink rendkívüli gyarapodásnak néznének el­be. De miután a közelebbi évek alatt Ausztriának külbefolyása és igényei kitűnőleg növekedtek; miután hatalma megőrzésére és szaporítására az anyagi fejlődés mezején s főleg a közlekedési eszközök által oly sokat és oly gyorsan kell ten­nie; miután, különösen kelettel, minél szorosabb összeköttetésre van helyzeténél fogva hivatva, s olaszországi állása legbiztosabban szintén ily mó­don eszközölhető: — ezen tekintetekből hala­­­­dásnak s nem visszalépésnek tartjuk, ha a kor­­­­m­ány a legfőbb közlekedési vonalak építését ma­gának reserválván, engedményeket ad a rész­­­­vénytársulatoknak a másodrangú vonalak elké­szítésére. Ezen osztályzat alá sorozható a győri vas­­ú­t is. Bécs, máj. 2­0. (?) Múltkori közlésemet, miszerint a belga király Útmutatásának nemcsak politikai czélja volt, hanem hogy az családi viszonyokra is vonatkozott, a hely­beli lapok csak ma erősítik meg, tény gyanánt em­lítvén , miszerint a brabanti herczegnek a boldogult József nádor leánya Mária főherczegnő ünnepélyesen eljegyeztetett. A belga trónörökös e becs- és szel­lemdús főherczegnőt nyilvános megjelenései alkal­mával mindenkor a legkitűnőbb figyelem és tisztelet bizonyságaival halmozta, s nincs kétség, hogy ezen összeköttetés rövid idő múlva nyilvánosan közzé fog tétetni. A belgiumi törvényhozótestület gyűlésének május hó vége előtt be kelle fejeztetnie, de a király kivonatára a követek június elejéig együtt fognak maradni, mert, ámbár a belga alkotmány a király­nak koránsem teszi kötelességévé, fenséges gyer­mekei eljegyeztetésére nézve a kamrák véleményét kihallgatni, a gyűlés mégis a végre meg lön hosz­­szabbítva, hogy a király a végülésben a brabanti herczeg és Mária főherczegnő közt kötendő házassági frigyet a kamráknak tudtára adhassa. Belga lapok ezen hírt még másokkal is megtoldják, melyek azon­ban kevés valószínűséggel bírnak. A konstantinápolyi ügyek állása kevéssé kielégítő; ha a lapok nem mondanák, a párisi börze magatar­tása mégis kétségtelenné tenné, hogy Menzikoff­eg küldetése legalább eddig elé kívánt sükerben nem ré­szesült. A herczeg követelései hír szerint oly túlzot­tak , hogy Anglia és Francziaország követei annak ultimátumát egyenesen visszautasítani kénytelenek voltak. Párisi tudósítások szerint az ottani kormány ez ügyre nézve sokkal többet tud, mint a mennyit minap a Moniteurban közzétett; ezenkívül mind a Constitutionnel, mind a Journal des Débats bővebb hírek birtokába jutott, de a kormány kérelmére azo­kat előlegesen nyilvánosságra nem hozandja. Az Öster. Correspond, minapi czikke, melyben Fran­cziaország jelenlegi kormányát igen nagyon felma­gasztalja , talán szinte abban találja okát, hogy Ausztria a Francziaországgal­ jó egyetértést, mely a belga király idejövetele által tán kis csorbát szen­vedhetett , ism­ét helyre akarja állítani , minthogy könnyen megeshetnék, hogy e két hatalomnak ke­leten egyesülten fel kellene lépnie. Miklós császár igen elégületlen szemmel nézi, hogy Menzikorf­ág keleten oly kevésre mehetett, s alkalmasint a többi hatalmak melegebb pártolására számolt, mint a mi­nőre valóban talált. Ebben keresik egyszersmind annak okát is, hogy a czár régen ígért látogatását az itteni udvarnál még mindig halasztgatja, vala­mint az is feltűnt, hogy annyi koronás vendég jelen­léte daczára az itteni orosz követ még mindig sza­badságidejét használja. Az angol hajóhad, mely Málta előtt horgonyt vetett, minden perezben indulásra kész, mihelyt Londonból újabb parancsot veszen. Várva várjuk a keleten történendőknek hírét, s örü­lünk, hogy minden támadható bonyolódás alkalmával Ausztria ottan egy igen ügyes és szellemdús státus­férfi által képviselve leend. Míg azonban báró Bruck keleten a hatásnak egészen új körébe lép, addig tevékenysége egyik igen becses gyümölcse kezd érni. A porosz ausztriai vám és ke­reskedelmi szövetség létesítésére hatalmas készületek léteznek; a határszéleken a szerződés határozata szerint az ausztriai és porosz vámhatóságok hivatal­szobái , a­hol csak lehet, ugyanazon épületbe fog­nak áttétetni, s az ebeli készületekkel megbízott A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) Második rész. XXIII. Delmare még sohasem látta volt Pietrit, s némi bizalmatlansággal és rész kedvvel jártatá rajta sze­mét, minek oka bizonyosan ez elbeszélt jelenet volt. A kort, mindig különösen megnyomva a Morisset nevet, így kezdé a párbeszédet: „Morisset úr, óhajtanám, hogy szerencsém lehes­sen , önnel igen különös és igen fontos ügyekről ér­tekezni.“ „Először is, uram, mondja meg, ki ön és mit akar ?“ „Ha megengedi Morisset ur, tehát — a helyett, hogy fenhangon s ez üvegajtó közelében beszélget­nénk — halkabban fogunk értekezni s azon ablak mellé vonulunk.“ „Miért ez a sok elővigyázat, uram ?“ „Azonnal megmondom önnek , Morisset ur, azon­nal megmondom önnek .... De bocsánatot, Morisset úr, ön engem nem ismer.“ „Soha életemben sem láttam.“ „Talán mégis, — csakhogy észre nem vett engem. *) Lásd P. IV. 962-dik számát, mert a lap , melyből olvasok, elfödte arczomat, mi­dőn ön oly felségesen suhintott botjával, és akkor.“ „Ah , tehát ön ült ott a vendégszobában az ajtó mellett.“ „És oly közel az ajtó mellett, Morisset úr, hogy figyelmemet egyetlen szó sem, egyetlenegy szó sem került el azon barátságos kis ügyértekezletből, me­lyet ön ez órában ügytárs uraival tartott.“ „Ön hallgatódzott ?“ mormola Delmare hátrálva. „Mit jelentsen az ?“ „Azt jelentse, Morisset úr, hogy jobb lesz — mi­kép az imént szerencsém volt kinyilatkoztatni — hal­kan beszélnünk s amaz ablakhoz vonulnunk, mint fen­hangon ezen ördöngős üvegajtó mellett értekeznünk, mely — mikép ön látható— épen nem titoktartó.“ Ezt mondva, Pietri az ablak felé ment, és Del­mare— növekvő nyugtalankodással vigyázva ide­genjét — követé. E közben hevenyén, de rendszerint emelt hangját mégis mérsékelve, így szólott Pietrihez : „S mi dolga volt önnek e kocsmában ?“ „A kérdés nagyon különös, jó uram, de felelni fogok reá. Én önre várakoztam itt, jól tudván, hogy bizonyosan találkozhatom önnel.“ „Végezzünk hamar. Mit akar ön velem ?“ „Bizodalmasan beszélgetni önnel egy szép hölgy ügyében.“ „Tréfálni akar?“ „Koránsem, Morisset úr. Mondom­, egy szép hölgy ügyében. Azt pedig bizonyosan meg fogja ön en­gedni, miről magam is meg vagyok győződve, hogy Montglas báróné feltünőleg szép. ... Mi ?“ „Hogyhogy ?“ viszonza Delmare, sebesen és át­­hatólag a korzra vetvén tekintetét, „ön az ő ügyé­ben —“ „A báróné asszony ügyében jövök, ki jelenleg — alkalmasint hogy társadalmi összeköttetései közép­pontján lehessen — földszinti szállást bérlett ki ma­gának Szent-Lázárban. Épen most valék ott. Bi­zonyságul e levélke szolgálhat, melyet isteni kezecs­kéje irt rajzonnal. Ezen kezecskét ön kétségkívül nem egyszer csókolá meg szerelme mámorában, — jóllehet a szűz báróné szenteskedik, azt állítván, hogy önök viszonylagos hajlama egészen platóni von­zalom volt.“ Delmare, Loiza levélkéje olvastába merülve, nem hallá Pietri gúnyolódásait, vagy nem akart rájuk felelni, s csak ennyit mondott: „Nálam csakugyan több, Loizára tartozó írás volt letéve, s többek közt keresztlevele is. Arra kér, hogy ezt önnek kezébe szolgáltassam. Az egész dolognak csak azon egy kis bökkenője van, hogy azt nem fo­gom önnek kezébe szolgáltatni.“ „Ohó !“ „Mondjon annyi okót, a­mennyit akar. Én nem tudom, kicsoda ön , még kevésbbé tudom, mit akar ön csinálni Luiza keresztlevelével. De ha mindezt tudnám is , mégsem bíznám önre a kérdéses okle­velet.“ „Ejnye, ejnye!“ ,,Ön ezen csodálkozik és boszankodik talán; de nekem azon oklevél kezesi szolgálatot tesz, s azért megtartom.“ „Kezesi szolgálatot? s ugyan mire nézve, Moris­set úr ?“ „Ahoz semmi köze.“ „Fiatal ember, fiatal ember, ön engem szomorít. Hogyan ? Ön tehát bizalmatlan , titkolódzó akar lenni a báróné legbensőbb barátja iránt ? — Ej, ez nem jól van, Morisset úr, ez nagyon nem jól van. — Hanem isten neki, én mint becsületes ember fogom magamat megboszulni: a roszat jóval fizetem vissza s előre megyek a bizalom példájával.“ „Nem tudom, mit csináljak bizalmával,“ válaszola Delmare , s a szólót — gúnyos kifejezésénél fogva — kettőzött nyugtalansággal vizsgálgatá. „Ön bizo­nyosan azon emberek közé tartozik, kiknek bizal­massága alatt tőr vagy árulás rejlik.“ „Ugyan hagyja el, Morisset. Ön nem esett a feje lágyára, különben a báróné nem választandó titkos tanácsosául. Ez mindenesetre csak hideg czím volt, mely — bizonyos vagyok benne — a legmelegebb szerelmet takaró. Rajta, jó fiú, vallja meg, hogy a szerelem !“ „Nincs mit vallanom. Lóduljon pokolba !“ „Bizonyos valók benne. A báróné ön miatt árulá el — azon szerencsétlen bárót!“ „Luiza sohasem volt szeretőm. Ha ismeri őt, bi­zonyosan ő is megmondá önnek, hogy ily viszonyban

Next