Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)
1853-06-01 / 966. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ »» Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 f. 30 k. p A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza S-dik szám. 966 Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, junius 1-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő aagánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a ,a PESTI NAFLÓ kiadóhivatalába. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. ÚJONCZRENDSZER. *) Budapest, május 31. III. Hogy a menekülés oly polgári kötelességek alól, melyek az államban szükségkép egyenlően háramolnak mindenkire, (minő a kötelezettség is katonáskodásra) sem szabadalom, sem kincstári jövedelem tárgya nem lehet, s az első pillanatra világos, s az új rendszer alapelveiből következik. Legerősb tanúsága felfogásunknak azonban ama legfelsőbb rendelet, melynek értelmében az újonczok váltságdíja a cs. kir. Apest. Felsége által a helyettesek számára van kitűzve. Ez a forradalom előtt sem volt máskép; akkor is a helyettesé volt a váltságdíj, s a különbség csak az, hogy akkoron e megváltások nem történtek ily rendszeres egyformasággal, a kötelezettek tetszésök szerint választák a helyetteseket, s azokat önkénytes alku szerint szemelhetvén ki, rendszerint olcsóbb áron szerzék meg. Azon, hogy a váltságdíj az új rendszer alatt magas fokra szabatott meg, s az jelenleg 500 pótba kerül, mi csak örvendünk, mert egy részről ott, hol a közjó kívánja, amúgy is felmentetik a polgári egyén a katonáskodási kötelezettségtől , — más részről pedig a magyarra nézve mi a fegyverkerülést szégyennek tartjuk, s — szeretjük, ha a fajunk természetével és becsületével ellenkező katonamentességi vágyak teljesedése minél inkább megnehezittetik. Minden testvérfajok közepette, melyek a birodalmat képezik, egyedül a Magyar az, kit a birodalom határain túl sem fajrokonsági, sem egyéb érdek nem vonz, kinek múltja és jövője e határok közt marad, — „ez bölcsőd, s majdan sírod is“— mint Vörösmartynk egy ihlett perezben irta; tehát minden viszontagságok közt a magyar faj az, mely az ausztriai birodalom súlypontját, s az uralkodó dynastia hatalmának természetes szivgyökerét képezi. Fajunk sorsa apostoli Urunk s a dicsően Uralkodó Ház boldogságával oly szorosan össze van forrva, hogy kölcsönös érdekeik soha egymással szemközt nem állhatnak, s hogy senkinek inkább, mint a magyar nemzetnek java igényli azt, miszerint a birodalom védelmi rendszerének alapját, súlyát, és velejét a magyar kar, s a magyar szív képezze. Ezért fájlaljuk mi kimondhatatlanul azon tüneményt, hogy a katona-helyettesítési viszketeg a magyarság közt annyira elterjedt. De fájlaljuk azért is, mert 1-ez mint minap érint) Lásd Pesti Napló 946 sz. tők, e költséges helyettesítések leginkább a szegényebb sorsú földmivelők és iparosok soraiban mutatkozik, minthogy a vagyonosnak módja van gyermekeit már a nevelésmód által oly helyzetbe hozni, hogy őket a katonáskodási tartozás ne érje, mert 2or ez által évenként legalább 600 ezer pengő forint azon üzlettőkéből, mely az államgazdászat alapját, s a társadalmi boldogság legfőbb forrását képezi, elvonatik hazánkban, s mert mor az önkénytes helyettesítés megszűnvén , a gyávaságból vagy könynyelműségből mennekülni törekvő a sors által reá hárult terhet polgártársainak vállaira tolja. Mi átfontoltuk a fennálló helyettesítési rendszert , s úgy vagyunk meggyőződve, hogy némely rendszabályok által annak mindezen árnyékosait sikeresen el lehetne hárítani. E rendszabályoknak elsorolását azonban egy közelebbi alkalomra tartjuk fenn , mit sem óhajtván annyira, mint hogy szerény véleményünk a közigazgatás csatornáin az eldöntő helyre eljuthasson. Konstantinápoly, máj. 18. T. Szerkesztő úr 10. B. barátom fölhívása folytán ön becses lapja rendes levelezését elfogadván, igyekszem az olvasó közönség megelégedését kinyerni. Midőn levelezésemet megnyitom, szükségesnek találom a jelenleg fölmerült érdekes diplomatiai üzletek előzményeiről írni, s igy a mintegy két hóval ezelőtt történtekre kissé visszatérni. Alig távozott el az ausztriai kormány küldöttje gr. Leiningen, ki kormánya minden egyes jogos követelésének érvényt tudott szerezni a Portánál, megjelent Menzikolfág — a czár képviselője, — nagy zajt s nem kis sensatiót idézve elő e hatalmas követ a fővárosban megjelenése által. — Küldetése czéljáról sokféle tarka hírek szárnyaltak, különösen az ó-hitüek megváltói okként tekinték, s azt hitték, hogy csupán, és kizárólag az ő érdekeik tisztába hozása végett küldetett a magas Portához. Az orosz kormány által formált követelések azon pontja, hogy az óhitűek vallási tekintetben a török kormánytól függetlenekké tétessenek, és a czár pártfogása alá helyeztessenek, szivárogván át a közönséghez legelőször, ebbeli hiedelmeik az orthodoxoknak a legmagasb fokra emelkedtek. Alig hiszem, hogy legmiveltebbjei között találkozott volna csak egy is, ki az első enthusiasticus perczekben ha nem hitte, legalább ne kecsegtette volna magát azon reménynyel, hogy Menzikolf a húsvétre Phoenixé varázsolandja, bár mikép is formulázva, a görög uralmat Konstantinápolyban ; azonban ez csak a legkevésbbé gondolkozni akaró előtt is a legnagyobb illusiónak tűnt fel, melylyel egy nemzet valaha csábíthatta magát; és ezen eszme, s az e körül támasztott pro és contra vélemények már is elenyésztek, még csak viszhangot sem hagyván maguk után ! — Komolyabb volt a közvélemény, mely Menzikoffnak a Porta irányában elfoglalt fenyegető állásából ítélve, bekövetkezhető feloszlatását, vagy élethalálra vívandó harczát látta a török birodalomnak, igaz, hogy az orosz kormány küldöttje tekintély volt egyelőre a Portánál, de az is igaz, hogy ő soha sem nyilatkozott oly rendkívül fenyegető szellemben, de annál több történt a propaganda sötét köpenye alatt. Minden régibb ismerőst, s kit érzelmeinél fogva kormánya akaratának elérésére eszközül használhatni hitt, megtisztelt látogatásával, stb. és látva hogy a Porta kitérőleg válaszol, s időt enged magának komoly megfontolásra, mindinkább sürgette követeléseinek érvényesítését. Az ügyek ezen stádiumában hozzáadván, hogy a pár év óta tett hadikészületek épen ekkor mindkét kormány részéről páratlan tevékenységgel siettettek, kevesen kétkedtek a kitörendő harczról. Ezalatt megjött a keleti diplomatiának koronája lord Canning, közörömmel fogadtatott, s különösen a török kormány mintegy felvillanyozva élénkebben fejte ki működéseit , s miután de la Cour franczia követ is megérkezett , megkezdettek a diplomatiai értekezletek, conferentia, miniszteri tanácskozmányok és divánülések szünet nélkül válták föl egymást, tárgyai azonban csak ritkán jutottak a közönség tudomására; mindazonáltal annyit egész bizonyossággal tudtunk, hogy Canning mérlegbe vetvén súlyos véleményét, s más külhatalmak képviselőitől is támogattatván , a török Porta szilárd és határozottan visszautasított minden követeléseket, melyek a legegyszerűbben szólva, oly túlcsigázottak valának, hogy aláírva azoknak magát, a török kormány halálos ítéletét írta volna alá, s alárendelte volna magát annyira a pétervári cabinetnek, hogy ez a zuhant még tán vagy egy évtizeden keresztül pictus masculusként kényes kedve szerint tánczoltatta, s ekkor a pokróczot alóla kirántotta volna. Folyó hó 16-dikára tűzetett ki az ultimátumra a válaszadás, mi azonban e perczig sincs megszületve. * 13-kan herczeg Menzikoff hir szerint a zultánnál nyert fogadtatással nem lévén megelégedve, hajóra ült, s egész kíséretével indulásra készen várja a vég választ, melyet előre is tagadónak hisz, s ekkor kész a rettegett háború ! Igen sajnálandó, hogy Ausztria ezen ügynél kellőleg képviselve máig sincs, minthogy az orosz kormánynak követelései (nevezetesen Montenegro függetlenségét és vallási protectióját e felett illetőleg, mely csak ürügy lenne az egészet az orosz birodalom hatalmába keríteni, mint ezt egyenes tendentiájának tanúsítják legújabban nyilvánosságra jött eljárásai) sok olyast tartalmaznak, melyek az ausztriai birodalom több érdekeit idővel bizonyosan aláásnák , föltéve, hogy a Porta könnyű módon ratifikálna oly követeléseket, melyek tisztán és megóvhatlanul sírba vezetnék. De a konstantinápolyi értelmes közönség hiszi, miszerint Ausztria gondoskodni fog, hogy róla nélküle ne határozzanak. A minisztérium hirtelen igen nagy krizisen ment át 14-kén. Nagyvezér lett: Musztafa pasa, eddigi státustanácsi elnök, külügyminiszter: Reshid pasa a hajdani nagyvezér, hadügym miniszteri tárczával az ex-nagyvezér Mehemet Ali bízatott meg, meghagyatván a destituáltaknak miniszteri szavazatuk a tanácskozásokban. , Az új miniszteriura két igen hosszas tanácskozmánya valamint a szombaton éjjel tartott miniszterek, és díván vegyes ülése , melyben Canning meghívás folytás résztvett, mindeddig eredményre nem vezettek. Beszélik, hogy Menzikoff tudomásul vévén a miniszteri változást, rögtön sietett Reshid pasa meglátogatására, no de ha ezáltal akar czélhoz jutni, úgy alkalmasint téved. — Mennyire káros befolyása van e bonyolódásoknak a közönségre nézve, azt most tapasztalhatni nálunk. A kereskedés, és minden üzlet csak úgy teng leng, s ha sokáig tart, még komolyabb következményektől is lehet félni. New York, május 9-én. „Hova menjek?“ kérdező Webster a wwhigeket, midőn ezek felszólták őt, hogy Taylor kabinetét hagyja el. Hasonló helyzetben siklik a whig-párt, s méltán teheti e kérdést maga magának. Taylor, midőn elnöke volt az államoknak , minden párthozi csatlakozást mellőzött. A whigek Webstert környezetéből félrevonni akarák ugyanezen szempontból. Bízvást mondhatnék, hogy az Unióban egyedül Vermont állam az , melyre a whigek biztosan számíthatnak. Massachussets állam nagyobbrészt antiwhigekből választá tisztviselőit. Kentucky és Tennessee a whig párt sorzatából megszöktek, szóval : a whigek, minimummá lettek. A nyugalmas figyelmező nem csodálkozhatik azon, hogy a whig-pártnak kitüntetésül még mily elvei maradhattak: nemzeti bank? független kincstár? vámvédtarif ? mindezeket azonban rég erőszakosan elragadozták a demokraták. Egy párt elvei terjesztéséhez közös erő kívántatik. A whigek elvei, habár közös akarattal léptetnének is életbe, jelenleg nehézségekkel, mégpedig nagyokkal, kerülnének összeütközésbe. Rombolja azok terjesztését a véleménykülönbség. „Sokan a whig párttól eltértek, s a demokratákhoz csatlakoztak, sőt mi több, még ezek neveit is bitorolják“, mondja egy itteni lap. Ez nem csoda. Gyakran Amerikában az emberek nem annyira az elvet, mint önérdekeiket tekintik; alkalom szerint magukat az időjáráshoz módosítják. Ez gyengeség. Mindamellett, hogy a whigek ily leverő helyzetben vannak, meg nem szűntek létezni, csak alszanak. Megsemmisítésök csak igen sokára vagy soha sem fog bekövetkezni. Vájjon azon álom, mibe szenderitetének, nem adand-e kettős erőt felocsudásuk után; nem leend e hatalmuk oly pusztító az ellenzéki pártokra , minő volt a demokratáké az utósó választásnál ? Ez a jövő nagyszerű kérdése. „Tenger a pénz Uraim , Amerikában a tengernél is nagyobb, melybe elsülyed jellem, elv, becsület, mondá egyik oskolatársam egykor. Csalatkozni szokott ember , társulat, párt, és nemzet az ő várakozásában; hihető, mint látszik, hogy a demokrata párt ezen szomorú kor palástjába bonyolul. Mert jelenleg is sinlik már, s ha az orvosás későn érkezik, talán sírja széléről fog csúszni lefelfelé a gödörbe. Mondom , Amerikában az emberek az időjáráshoz alkalmazkodnak, a pénz pedig nem tenger itt szerkesztő úr, — de a tengerek tengerénél is több. A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) XXIV. Bourgueil asszony méla és szenvedő arczán — miként Roland tábornok jelente volt Maurice őrnagynak — elnyomott, hanem mély bánat nyomai látszanak; halványsága, idő előtt egészen megőszült haja s az ajkát olykor olykor körülfolyó metsző mosoly azon szende és bús ingert kölcsönzők vonásainak, melynek Roland grófné nem birt ellenállni. Körülbelül ugyanazon órában, midőn Pietri a Nagysíp kocsmát elhagyó s Bourgueil asszonyhoz készült, az utóbbi hímezve ült termében, — mellette leánya, Bourgueil Adelina (Roland ezredes törvénytelen gyermeke.) Adelina bájoló volt, nagyon hasonlított anyjához; nyílt és nevető arczulata szeretetre méltó, nyájas jellemet árult el; élete mindeddig egyetlen hosszú üdvnap volt. A leányka — hála Bourgueil úr véghetetlen képmutatásának — sohasem sejti, hogy szülei között oly borzasztó titok áll fenn, mely kínpaddá teheti egy nőnek életét s mely Bourgueil asszonyt szünet nélküli gyötrelemben tartja: ezen vértanuság rettenetes volt s pillanatról pillanatra megújult, valahányszor a szerencsétlen anya derűit homlokot, nyugalmas mosolyt erőtete arczára leánya jelenlété*) Lásd P. N. 964-dik számát. ben, nehogy ebben a legcsekélyebb gyanút is felgerjeszsze. Adelina azon férfinál, kit apjának tartott, a legelevenebb szeretet külszínét tapasztalá s őt Bourgueil asszony irányában a leggondoskodóbbnak, legelőzékenyebbnek látá, ki nejét látszólag csupa szeretettel ,és tisztelettel környezi; s igy az ifjú leány boldogan és bizalomteljesen ragaszkodik vala a két hitveshez, kik a legédesebb egyetértésben látszanak élni. „Gyermekem“ , szóla Bourgueil asszony Adelinához, folytatva hímző munkáját: „csengess, kérlek, — szeretném tudni, haza jött-e már atyád.“ „Hogy haza jött-e?“ viszonz a mosolylyal a leányka : „hiszen akkor bejött volna már hozzánk, bennünket megcsókolni.“ S ezzel csengetett. Inas lépett be, s Bourgueil asszony így szólt hozzá : „Szobájában van Bourgueil úr ?“ „Nincs ott, asszonyság, még nem jött haza.“ Az inas távozni akart, hanem Bourgueil asszony visszatartóztatá őt, mintha csak épen akkor jutott volna eszébe valami, holott eredetileg csak azért hivatott be, hogy neki az alább következő rendeletet kiadja, melynek azonban látszólag semmi fontosságot sem kívánt tulajdonítani: „Julien, ha véletlenül valaki meglátogatna, mondja, hogy nem vagyok itthon.“ „Értem.“ S ezzel az inas kiment. „Oh anyám !“ mondá Adelina anyjához gyengéd szemrehányás hangjával, miközben Bourgueil aszszonynyal átellenében kis alacson széken helyezkedek el: „én nagyon sajnálom, hogy ily rendeletet adsz.“ „És miért ?“ „Ha látogatók keresnek téged, el fogják őket küldeni.“ „Nos ?“ „És ha Roland grófné volna ezen látogatók között?“ „Mikép jut ez neked eszedbe ?“ kérdé Bourgueil asszony zavartan s szemét leánya tiszta és nyilt tekintete előtt lesütve. „Mikép jut eszedbe, hogy Roland grófné bennünket meglátogasson ?“ „Hiszen, anyám, csak vissza fogja neked adni látogatásodat, melyet nála tegnapelőtt tettél ?“ „Azon esetre, gyermekem, a grófné itt hagyandja czimjegyét.“ ..De látod, édesanyám, miután itthon vagy, miért akarod ezen látogatást kikerülni ? — Oh be kár! *— Neki oly bájoló, oly jóakaró kifejezése van. Mindenütt, hol csak találkozunk vele, a legmiveltebb aszszonyságnak mondják. Hiszen látod, anyám, ha ellenszenved volna iránta, ha nem akarnád őt látni, — az nekem igen fájna , de mennyire fájna !“ „Valóban ? — És miért?“ „Nekem van bizonyos tervem, de le kellene róla mondanom, ha neked Roland grófné iránt ellenszenved van.“ „Az épen nincs, édes leányom; annyit mondhatok.“ „És lehet, hogy épen ma fog eljönni — s zárva találja ajtódat.“ „Csak azért, mivel ma ,“ válaszola Bourgueil asszony, kit a legkegyetlenebb fájdalom gyötre (oly fájdalom, mely nála naponkint megújult), hogy leányát kénytelen volt megcsalni; „csak azért , mivel ma nem jól érzem magamat.“ „Beteg vagy, édesanyám ?“ kiálta a leányka, s bájos arczán a legélénkebb aggalom tükröződött. Aztán anyja elé térdelve, s annak kezét megfogva, igy folytató : „Te beteg vagy és nekem nem szólsz semmit. Hadd nézzek szemedbe !“ S Adelina bájoló kellemesen félresimitá kezével a fehér fürtöket, melyek anyja halántékát körülfolják; perczig szerető aggodalommal szemlélgeté, s igy szóla ismét: „Szegény, jó anyám , csakugyan látszik, hogy szenvedsz —s én észre sem vevém. Istenem, istenem ! mi lelhetett ?“ Szegény Bourgueilné! Ő e perezben csakugyan szenvedett, de nem teszi bajt, mert sem jobban sem roszabbul nem érzi magát, mint közönségesen. Kinos szenvedését e perezben az nagyitá, hogy hazugságával nyugtalanságba ejtette leányát. Bourgueil asszony, szégyelve hazugságát, s elrejtendő az alázó pirulást, mely pillanatra szende halvány arczát elbobitó, hoszszu csókot nyomott leánya homlokára, és igy szólt : *) Ha ez igy van, miután a jelen levél május 18- dikáról szól, akkor a franczia lapok által érkezett korábbi tudósítások s magán távirati sürgönyök a végső diplomatiai szakadásról — eddigelő legalább alaptalanok. Szerk.