Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)

1853-06-03 / 968. szám

ringott jobbra és balra. Egy hölgy az asztalon tán­­czot alakítván, mi­előtt valami mozgást érzett volna, csak nem lehullt székéről. Mennyi avatott és ava­tatlan fő értekezik most e tárgy felett: idegerő, vil­lany, galvanismus, kortani koncztudomány, az izmo­kon uralkodó akarat, parancs s tudja Jupiter, mi nem hadartatik össze. Annyi igaz, hogy mióta az asztal­­tánczoltatást kísérlik, keveset bajlódnak az emberek a — politikával s a hírlapokat mohóbban lapozzák­­— fölületesen. Az egész tárgyat csak azon okért hoztam fel, hogy én is helyt foglalván több nőkkel egy pipereasztal körül, új, pár órai pihenés után sem indult m­eg, de én a 20-ik perczet már nem ülhetem, nem változás miatt, de bal karomon egy bizonyos idő­ben és helyen hatalmas szúrást kaptam, s ezen be­hegedt sebhely, az asztalra tevén kezem, oly tűz­­égetőn fájt, és sajgott, mintha tűvel szurdalná a po­gány, hogy fel kellett állanom; pár órai pihenés után is lüktetett a sebhelyen bizonyos tompa s az előbbi­hez nem hasonló fájdalom. Tapasztalta-e még más is ? Feltűnő volt, hogy testem felső részén más seb­helyek nem érezték ezen benyomást. Szeszélykedtek. J­ó­k­a­y Mór K­ő­v­á­r­y L. társaságában e na­pokban érkeztek le Fehérvárig , onnan Kenyér­mezőn át Berzenczre ment gr. Lázár Kálmánhoz, kivel másnap visszautazott. Ugyan miért nem jött felénk is? Láttatlan maradjon-e Hunyadmegye és Hátszeg vidéke, e hely, mely a történelem nagysze­rűsége által csaknem szentesü­lt ? hol minden fűszál egy virágidomban feltámadt fájdalom, minden bokor halotti ravatal, és emlék , s minden bedőlt fal, bero­vátkolt kődarab szobra a hősöknek, kik tettekben gazdagon most porlanak. Az enyészet és múlandó­ság harcza és annak magas képzete sehol Erdélyben hatalmasabban nem ragadja meg a lelket, mint e hajdani várromok­ düledékeihez hasonló helyen: miért nem jó ide a pusztulásnak indult nemzedék — költője........ Ha többet nem, de Berczenczről Jókay csaknem egy nap alatt beutazhatta volna az algyó­­gyi fürdőt, Szászvárost s a piski hídon át a kalani fürdőt, a hős Hunyad várát s Dévát............. mily vidék, mily képek ezek?! s mily lélek- és szivemelő szépséggel vádolja őket ,,Erdély régiségei“ és „Er­dély ritkaságaiban“ hazánk leendő Beliusa az ala­pos ismeretű s tudománya Kővári? Fájdalom, hogy mig K. említett könyvéből egy egy helységben alig kel el egyetlen példány, addig halomra rendeltetik meg „Tamás bátya kunyhója.“ Boldog isten , mennyi fölületes olvasási viszketeg! Kis furcsa, e regényt magyar hölgyeink rendesen elégületlen teszik fére. Egy öreg úr , vulgo, aggle­gény, e regényre különös figyelmet fordítván, most a négy kötetben előforduló „v­a­l­a­m­i“ szónak meg­számlálásával foglalkozik , s reméli azt annyira szá­míthatni, a mennyi a bibliában az ,,és.“ Napokban látunk e vidéken először egy magyar tanulót barátja társaságában Erdélyt beutazni. Hu­­nyadmegyét járják be s végzik a bányavárosokon. Egyik ifjú sok gyakorlottsággal rajzolja a látott tár­gyakat, s ez a derék Kőváriak miveit öcscse. Tán felmelegül az ifjúság „Erdély régiségei és ritkasá­gai“ olvasásán s hazáját ismerni, körutakat teend. — Időjárásunk hol őszi hideg , hol april- szeszélyű, vagy hő mint a „canicula.“ Két országos vásárt lát­tam egy hétben , Déván és Szászvároson; szembe­tűnő pénzhiány ; tömérdek marhaáruló-nép, és sehol vevő; az igaz, kézmű mint kereskedési czikkeiket ki sem veszi: épen semmi forgalom, annyira , hogy Erdélyben mesterember és kereskedő alig megy csak műhelyétől egy napra fekvő vásárra is. (Lapszemle.) A „Trie­ster Zig“ máj. 28- dikai száma tertelmes vezérczikket hez, következő­­ czim alatt: „Európa ke­let­e, az 1853-diki máj.­­ 29-dikének négyszázados évünnepére.“ Előre bocsát­­ván a czikkb­e, hogy a Porta, világosabb diploma­­tiai összeköttetésekbe hozatván a nyugattal, m°st már nem rejtheti el állami porhangúságát, kinyilat­koztatja , miszerint itt az idő, hogy Németország, de kivált Ausztria gondoskodjék kereskedelmi érde­keinek megszilárdításáról a keleten , miután ez­által az egész nyugattal képessé lesz a versenyt kiállani. Kivált Ausztriát illeti ez ügy közelebbről, mert ha­tárai közvetlen szomszédosok azon török tartományok­kal , melyek mezőgazdászati és ipari tekintetben egy második Kaliforniát képeznek (jóllehet erről a Por­tának fogalma sincs.) Itt még nem lehet szó sem tisztán nemzeti, sem szigorúan területi érdekekről, mert ott , hol régóta elhanyagolt országokat kell ma­gasabb műveltségi pontra emelni, az első missio min­denesetre a kereskedőé. Bosznia és Herczegovina, jó igazgatás mellett, tízszer több jövedelmet adhat­nának , mint jelenleg adnak, s a lakosságnak harmad annyi adót sem kellene fizetnie , mint jelenleg fizet. Vannak ott ki nem aknázott vasbányák , jeles kő­széntelepek, gazdag kénesőbányák, sőt aranybányák is; továbbá nagyszerű erdők, a lehető legkívánato­sabb vizezők, kövér legelők. Törökország nyugati két tartománya nagyszerű gabnatáj lehetne, mely mindenfelé terjeszkedhetnék, s Odessával­ versenyez­hetne ; de most Zágráb az utolsó pont, meddig a ke­reskedelem kiterjed, s a Száván túl minden herme­­tbce van elzárva. Hogy itt a kellő czél eléressék, czikkíró nézete szerint nem lehet gyakorlati érvényű sem — mint mondja — „az érdemes Gagern nemes eszméje német fejedelmekről és német bevándorlás­ról ,“ sem a nagyillyrek terve, Nagy Dusán czár szellemében egyetlen nagy Szlávországot alakítani, sem végre szláv fejedelmek alatt külön külön orszá­­gocskákat létesítni: a nemzetiségek szerinti csopor­tozások kórvágya — úgymond — szintúgy elmúlt, mint a Napóleonféle területi birtoknagyitásé; az okos diplomata jelenleg kereskedelmi-politikai érdekek s nemzetgazdászati elvek értelmében létesíti az orszá­gok csoportozatát. így jön Oroszország Péter czár óta , s Ausztriának nem szabad hátra maradni, ki­vált most, midőn Montenegróban annyi előnye van, s az eszélyes renegát, Omer pasa, ki Montenegrót folyvást cernirozza s a Skutari tavát — ezen genfi tavát az európai keletnek — féltékenyen őrzi, had­járatában még talán vérmesebb reményeket táplál, mint a londoni emigratio. Hadd alapítsanak tehát — igy fejezi be czikkét — hadd alapítsanak Anglia és Francziaország új császári birodalmakat a Ganges partjain és Afrikában. Ausztriának egykoron kell, hogy Bosznia, Herczegovina és Albánia legyenek gyar­mata­i.“ E sok szép szóhoz mi csak keveset adunk, úgy látszik , a különben oly jeles trieszti újság jelen ve­­zérczikkírója már is az osztozáshoz fog , s Bosznia, Herczegovina , és Albánia rövid és kétséges birto­káért örömest átengedi a Duna mindkét partját Zi­­monytól kezdve a fekete tengerig Konst­antinápolylyal egyetemben az orosznak. Ausztria szerencséjére nem ily politikus hadarászok külvárosi tőzsérszelleme után dönti el a Gondviselés a birodalmak sorsát. Ha a vezérczikkíró Ausztriának s Középeurópának keleti kereskedelmet akar, igyekezzék elsőben Oroszország határait minél messzebb vissza­tolni a szomszéd­ságból; azután segítse emancipálni a törököt az orosz befolyás alól a dunai fejedelemségekben­ is, s végre ne kecsegtesse Boszniát, Herczegovinát, és Albániát a „gyarmatok“ kegyelmes sorsával, mert bármily barbár kormányzat alatt állnának is azok jelenleg, de nem volna okuk azt csupán fukar kereskedelmi szivattyúk kielégítése végett gyar­­mati dicsősséggel felcserélni akarni. Legyünk AUSZTRIAI BIRODALOM. Bécs , máj. 31. Westmoreland gróf tudó­sításainak lehet főleg tulajdonítani, hogy a brit ka­binet előbb a pétervári udvar nyilatkozatait akarja bevárni, mielőtt határozottabban fellépne. Miklós ezárra nézve bizonyosan hízelgő, hogy e nehéz ügy­ben a főhatalmak bizalmat tanúsítnak iránta, s min­dentől visszatartózkodnak, mi a Portávali viszályait nehezítené vagy bonyolítaná. E nézet eredetileg a bécsi kabinet nézete, melyhez Westmoreland 0s Bourquenay azonnal hozzá­állanak, s így fejlődhetett Ausztria , Francziaország és Anglia kö­zött azon egyetértés, hogy előleg a politique expectante a legczélszerűbb. Ezen politikának azon két jó oldala van, hogy egy részről Miklós czár hajlandóbb lesz engedni, miután engedékenysége a szabad akarat színét viselendi, másrészről pedig Ausztria, Francziaország és Anglia egyirányú fel­lépte Oroszországra nézve jelentékeny intésül szol­­gáland, hogy Menzikoff, ha netán túlment volna uta­sításain , meghazudtoltassék. A brabanti kir. hg. ő fenségének Mária főhgasz­­szony ő cs. k. fenségével leendő házasságát illető­leg, úgy halljuk, — mond a Morgen-Post — hogy az Bécsben fog megtörténni. — Azon hit sem látszik előttünk minden alapnélkülinek, mely szerint Cham­­bord gróf és Nemours herczeg ez ünnepélynél mint tanuk leendnének jelen. Ezen hir bennünket némely bécsi lapoknak Chambord grófra vonatkozó minapi közleményére vezet vissza. Azon lapok t. i. ellen­mondottak azon állításnak, mintha a belgák királya és Chambord gróf között összejövetel történt volna. Pedig azon állítás, mikép értesítve vagyunk, csak­ugyan alapos , mert Chambord gróf néhány órával a schönbrunnbani sétakocsizás előtt, Laxenburgban találkozott a belga királylyal. (B. Z.) Ama táviratilag Bécsbe érkezett hír, hogy Menzikoff herczeg összes személyzetével elhagyta Konstantinápolyt, az ausztriai főváros minden köreiben rendkívüli figyelmet és sensatiót szült. A diploma­ta, úgy látszik, már el volt rá készülve, mert az egy idő óta érkezett kedvező tudósítások az illető körökben különféle jegyzetek által c­áfoltatnak meg. Míg a néposztályokban élénk aggodalommal tekin­tenek a Helvétiávali bonyodalmakra, azalatt a kor­mány­körökben a leglelkesültebb bátorság uralko­dik. — A Bernből visszahítt ausztriai követ Kar­­nicky gróf már megérkezett fővárosunkba. Egyéb­iránt jelen pillanatilag az államkormány figyelme különösen a franczia körülményekre van fordítva, melyek a követségi tudósításokban mint újonnan krí­zis felé közeledők rajzoltatnak. De itt az eldöntő he­lyen épen e viszonyoknak nyugotoni tartósságára helyezik a fősúlyt.­­ Az ügy fordulatát keleten az ausztriai politika részéről aligha örömtelenül tekin­tik, miután azon fenyegetődző állásnál, melyet Men­­zikoff herczeg elfoglalt, nem igen lehet­ tudni, hogy Bruck titkos tanácsosnak, mint új internuntiusnak a Konstantinápolyban szereplő ármányoknál mily ál­lás jelöltessék ki, épen ezért halasztották elmenete­lét oly sokáig. A Bécs és Sz.-Pétervár közötti han­gulat, mely Leiningen gróf küldetése óta keletke­zett, folyvást tart.­­ A bank az uj vagyis tartalék­részvények váltságából 25 milliót a leszámítolási és előlegezési ügyletre kíván fordítani, hogy az ipar­beli üzletpangás veszélyessége elháritassék.­­ A katholikus egyleteknek itt engedményezendő közgyű­lésre nézve a császári udvarnál nagy befolyással biró egyéniségek által a császárhozi előterjesztés újonnan megtörtént s a császár jóváhagyását adta. A gyűlés valószínűleg f. évi septemberben fog tar­tatni. — Magyarországban a földbirtok olcsósága miatt a külföldről legújabban számos vásárlások tör­ténnek. — Az árva-, és gondnokság alatti vagyon pénz­tári kezelésének szabályozása végett az árvabizott­mányoknál Magyar-, Horvát és Tótországban, Er­délyben, Szerb vajdaság és temesi bánságban egy ideiglenes utasítás bocsáttatott ki, melynél fogvást valamennyi árvabizottmány kezelése haladéktalanul elrendezendő. Az országos főtörvényszékek fognak e rendelet végrehajtása fölött őrködni. Azon községek, hol árvabizottmányok léteznek, vagy állítatnak, az azzal összekötött kiadások­ és jótállásért kellőleg lesznek kármentesítve. Bécs, máj. 31.— Steiger, az itteni udvar­nál levő helvét ügyvivő, ma megállította a követségi ügyek vitelét, azonban Bécsben marad. A múlt éten a kapu és a követségi iroda előtt levő helvét czim­­táblákat levették.­­ Úgy hallatszik, hogy a repezemagtermesztők és repczeolaj-gyártók közt, névszerint a keleti tarto­mányokban, az ausztriai-porosz kereskedelmi szer­­ződvény IXd. czikke fölött némi nyugtalanság ural­kodnék, mely szerint, mint tudva van, a közbenső forgalomban kedvezményezett repeteolaj a zárt (az­az : fogyasztási adóvonalakkal környezett) városok­­bal bevitelnél a fogyasztási adótól mentes. Miután ezen fogyasztási adó most igy egész 2 főig terjed, mialatt a repeteolajtóli vám a közbenső forgalomban csak 45 krt teend, ennélfogvást, ha amaz adó válto­zatlanul megmaradna, a külföldi olaj a belföldihez képest tetemes kedvezésben részesül. Valóban mél­tán csodálkozni lehet, mikép keletkezhetett ily alap­talan aggodalom, miután bizonyossággal föl kell ten­nünk, hogy a császári kormány ama jelentékeny vál­toztatásoknál, melyek a februári szerződvény meg­kötése által a tarifa és fogyasztási adó tekintetében föltételezvék, minden honi érdeket lélekismeretesen szem előtt tartana, s név szerint elejét veendi, hogy a hazai termesztés valamely ágában a vámegylet ver­­senyzetére nézve az adóztatás tekintetében előny tömnjék ki. „Barátom“, szóla Bourgueil asszony, reszketve ijedtségében, „nem félsz, „nem félsz, hogy—“ „Mit, kedvesem­ ?“ „Hogy ilyen elbeszélés — Adelina jelenlétében — “ „No? Csak folytasd, édesem. Ily elbeszélés Ade­lina jelenlétében —“ „Talán —“ „Talán ?“ „Talán nem egészen illendő ....“ felele Bourgueil asszony halálos aléltan. „Édes lelkem!“ szóla Bourgueil úr tisztelő szeretet kifejezésével. „Tudom , hogy oly tiszta és szent élet, mint a tied, feljogosít téged a legszigorúbb szorgos­ságra; de mégis engedd, emlékeztesselek,hogy leányunk huszonegy éves és három tél óta mindenütt velünk jelen meg a társaságban. A tartózkodás daczára, melylyel hozzá hasonló fiatalok jelenlétében beszélni szokás, ő már tudja , hogy nemcsak oly nők léteznek a világon, mint te, kik méltók az egész emberiség tisz­teiére, becsületére, hanem hogy vannak nyomorú teremtvények is, eléggé romlottak és gyalázatosak, kötelességeiket megszegni. Hiszen látod, alig hiszem, hogy Adelina most két hónapja ne hallott volna be­szélni azon csúnya Vermontnéról, kitől az egész világ utálattal fordul el, mert elhagyá férjét és leányát, hogy csábítóját követhesse. Ugy­e, leányom, emlék­szel a botrányra, mit e kaland a társaságban ger­jesztett ? „Emlékszem, atyám,“ felelt a leányka megvető kifejezéssel. „Szerencsére azon asszony maga tört palctát maga felett.“ „Hogyhogy? — Magyarázd ki magadat,“ mondá Bourgueil úr. Aztán nejéhez fordulva, folytató : „Tudod-e, kedvesem, mit akar mondani Adeli­­nánk ?“ „Nem tudom egészen,“ hebegő Bourgueil asszony. „Azt akarom mondani, édes­anyám,“ viszonzá a leányka, „hogy azon szerencsétlen asszony maga tört palczát maga felett, midőn elhagyá leányát, kit megtartani többé nem vala érdemes, és ki egykor ily anya miatt szégyenében .“ „Hallod-e, mit mond gyermekünk? hallod-e, ked­vesem ?“ szóla Bourgueil úr büszkén. „Íme, itt lá­tom a tőled nyert jó példa és nevelés gyümölcsét! Nem kell-e velem együtt örülnöd, hogy ily erénye­sen felbőszül azon nyomorú teremtvények ellen, kik a legszentebb kötélyeket lábbal tapodják ?“ „Ily felbőszülés egészen igazságos,“ felele Bour­gueil asszony. „A nő, kiről beszélünk, kétségkívül bűnös, nagyon bűnös volt, s vétkét bizonyosan ke­gyetlen kínokban vezekli, megvetve és elhagyva mindnyájoktól. Bizonyosan leánya is gyűlöli őt , s ez a legfanyarabb végcsapás, mely anyát érhet. . . Hanem ennyi szenvedés majdan a legkérlelhetlenebb sziveket is kiengesztelheti, s ki tudja, nem fogja-e őt egykor leánya is megsajnálni, ha látja, mily bol­dogtalan !“ „Nekem úgy látszik ,“ válaszola Bourgueil úr, „hogy ily elvetemült teremtvény sajnálatot sem ér­demel .... De,“ s itt leányához fordul­, „mit gon­dolsz te, Adelina?“ „Hogyan kívánhatod, édes atyám , hogy nekem ilyesmiről ,valami gondolatom legyen? nekem, ki gyermekségem óta szeretem és tisztelem az anyák legjelesebbjét! . . . Nekem csak úgy rémlik, hogy azon nőnek, kiben még van egy szikrányi becsérzet, inkább meghalnia kelene, semhogy kitegye magát leánya megvetésének vagy sajnálatának.“ „Jól van , drága gyermekem, jól van !“ szóla Bourgueil ur. „Jól esik e nemes választ hallanom, mely hozzád és anyádhoz egyiránt illő.“ E szavak mondásakor Bourgueil ur nejére vetette szemét — és mint ügyes és tapasztalt kínzó — az áldozat szinehagyott ajkának könnyű rángatódzásán észrevévé, hogy az már nem sokáig tűrhetendi a gyötrelmet, anélkül hogy magát elárulná; s ennél­fogva ezúttal felhagyott a történet elbeszélésével, melyet oly fenyegetőleg kezdett vala , s mintha egy­szerre jutott volna eszébe valami, ezt mondá : „Ha nálatok kettőtöknél mulatok, mindenről el­felejtkezem. Régóta várakozik rám valaki az előte­remben , el kell hagynálak. Törté­netemet majd más­kor beszélem el. Most csak te add elő , kedves leá­nyom , miután már tudod, mily tiszteletben részesül­nek szüleidnél Roland tábornok és neje, te add elő kérelmedet.“ „Ez ennyiből áll, édes atyám. E télen véletle­nül Roland tábornok leányával találkoztam né­hányszor a társaságban. Mi sem bájolabb és sze­­retetre méltóbb e fiatal hölgynél. Mi csevegtünk egymással, s az elég volt, hogy eleven óhajtás ger­jedjen bennem, vele közelebbről megismerkedni. Va­lami magyarázhatlan inger vonz felé. Ezen kivána­­tomat természetesen csak akkor terjeszthetem elétek, midőn kinyilatkoztattátok, mit gondoltok a hölgynek szüleiről. De most, látva, hogy a lehető legjobb vé­leményben vagytok felőlök , s édes anyám különben is némi vonatkozásban áll Roland grófnéval a bör­­töni munkálatok rendezésében : én boldog, nagyon boldog volnék, ha Roland kisasszony barátném lehet­ne. És ez , úgy hiszem, nem is lehetlen , ha édes­anyám kieszközölné a grófnénál, hogy leányának bemutathasson; ugy­e,édes atyám? . . . Épen azért sajnáltam is ma oly igen, hogy anyám nem akart ma látogatásokat elfogadni. A grófné eljövetele oly szép alkalmat adna kivánatom teljesítésére !“ „Én úgy hiszem“, szóla Bourgueil úr, „nagyon könnyű volna a két leánykát egymással megismer­tetni; mit gondolsz, kedvesem? Engem ezen isme­retség elbájolna, — mert meg vagyok győződve, hogy Adelina nem találhatna jobb, neki való barátnőt.... De mi bajod van?“ téve hozzá, észrevévén neje arcz­vonalmainak változásán, hogy ereje kimerült. „Ta­lán roszabbul érzed magadat ?“ „Igen roszul“, válaszola Bourgueil asszony, nagy erőködéssel felemelkedve ültéből: „Igen roszul érzem magamat, s míg te itt beszélni fogsz a reád vára­kozó személylyel, én Adelinával szobámba vonulok vissza.“ „Istenem, istenem!“ kiálta újólag nyugtalan­kodva a leányka s aggodalommal vizsgálta anyjának arczulatát, melyet eddig — minthogy a szegény nő az egész erkölcsi kíntatás ideje alatt hímzése fölé hajtotta volt fejét — nem vett figyelembe. „Én csak fecsegtem , csak arról beszéltem, a­mi engem érde­kel, te pedig szenvedtél,­­ szenvedtél szótlanul!“ „Látod, kedvesem“, kezdé megint Bourgueil úr, „én most nem merlek magadra hagyni.... Megüzen­­tetem azon urnak, a­ki rám várakozik, hogy nem beszélhetek vele.“ „Nem, nem! Tedd meg kedvemért, fogadd el azon urat“, monda Bourgueil asszony azon reményben , hogy néhány perczre mégis megmenekülend bakójá­tól. „Adelina velem fog maradni. Lemegyünk a kert­be , a szabad levegő­n egy kis séta eloszlatandják talán bajomat.“ „Adelinám“, szóla intőleg Bourgueil úr, „úgy hiszem, nem kell szívedre kötnöm, hogy jól vigyázz anyádra. Jó lesz shawlt kötnöd nyakába, nehogy magát meghűtse.“ „Óh atyám“, felelt a leányka, „ne aggódjál. Per­­czig sem hagyandom el anyámat.“ Mialatt Bourgueil asszony, leánya karjára támasz­kodva , a termet elhagyá, Bourgueil úr csengetett, s a belépő inasnak meghagyá, hogy az urat, ki a mellékteremben várakozik, bevezesse. Az inas Pietrit vezeté be, Pietri és Bourgueil úr magukban maradtak. (Folytatjuk.) Ő egy kissé emberek is, hazafiak is, valódi keresz­tények is, és ne csupán nagykereskedő­házak! KÜLFÖLD. Francziaország, Páris, május 28. A törvény­hozó­ test ülése ma bezáratott. Az utolsó ülés bá­gyadt volt. A halálbüntetés visszahozatalát tárgyazó törvényjavaslat sem keltett élénk vitát, úgy szavaz­tatott meg, mint a bizottmány a kormánnyal egyér­telműig indítványozta volt. Az idegen levelezőket illető per befejeztetett. A fellebbezési törvényszék az első bírósági ítéletet helybenhagyta. A Moniteur a belügyminiszternek az anyai kegyes társulatot illető két jelentését tartalmazza. Egyik a császár — másik a császárnéhoz van intéz­ve, kiknek elnöksége, védelme alá vannak helyezve ezen császári rendelet által alakult társulatok. Egy­szersmind a Moniteur két miniszteri rendeletet közöl. Egyik rendelet , mely a császártól hagyatott jóvá, a társulatnak új szervezetet ad; a másik, mely Eugenia császárnétól van aláírva , rendelkezik , mi­kép osztassák ki azon 100,000 stk., mit a császárné ezen társulatoknak ajándékozott volt. Össz­esen 14 ily társulat van Francziaországban. Az új szabály szerint, új társulat alakítására a császárné adhat en­gedélyt. Ugyan-a lap a cayennei kormányzónak egy jelen­tését közli , az ottani fegygyarmat állapotáról. A

Next