Pesti Napló, 1853. július (4. évfolyam, 992–1018. szám)

1853-07-10 / 1000. szám

Paris, július 8. A rendőrség az erabertömeg közel­­­ített az opera com­ique bejárásánál a viszontmegnyitás alatt, mely alkalommal a császár és császárné is jelen valónak, tizenkét, részenkint pisztoly és tőrökkel fegy­verzett egyént, mint korábbi titkos társulatok tagjait, fogott el, kik is a császár élete ellen szándéklott gyanú­jában állván a törvényszékeknek adattak át. LEGÚJABB POSTA. B­é­c­s , jul. 8. Jóllehet Londonban már tudták, hogy az oroszok átkeltek a Pruthon, mégis minden arra mu­tat, hogy Anglia előleg beváró, Konstantinápolyban pe­dig közbenjáró politikát fog követni. Pár is, jul. 4. Az a közvélen­ény , hogy Törökor­szág a dunai fejedelemségek megszállását haditénynek fogja tekinteni. Remélik azonban, hogy a­zultán beé­­rendi a flottáknak Konstantinápolybai hívásával s nem fog csatába ereszkedni az orosz csapatokkal. Mihelyt pedig az egyesült flották Konstantinápolyban lesznek, ismét megkezdődnek az alkudozások. P­á­r i­s , júl. 5. A börze majdnem nyugodt, és a papírok az emelkedésre hajlandók. A hírlapok békésen szólanak. A Journal des Débats úgy véli, mi­szerint Törökország mindaddig fölkészülve marad, mig az oroszok a Dunafejedelemségeket megszállva tartják. Paris, jul. 5. A ,,Journ. des Débats“ szokott finom­ságával fejb­e ütvén a szegnek, igy szól: „Nem Péter­­várott, hanem Konstantinápolyban fog az indítás adatni a máris oly hosszan tartó válság befejezésére. Hisz­­szük, hogy sem a párisi török követ, sem a franczia és angol kormányok soha meg nem szűntek egyetértőleg működni, sürgőleg szólítván fel a Portát, hogy erősza­kot ne toroljon vissza erőszakkal s az orosz seregek elő­nyomulását , mig azok a Dunán át nem kelnek, fegy­verrel ne akadályoztassa, — szóval, hogy mindaddig tartóztassa magát az ellenszegüléstől, míg az oroszok csak a dunai fejedelemségekben maradnak.“ A „Pays“ csaknem naivul kérdi: „Az oroszok tehát átkeltek a Pruthon, — mit vesztettünk ezzel ? . Igenis , ha a Dunán keltek volna át!“ (Épen annyit, mintha a Dunán kelnének át.) Páris, jul. 5. Arról beszélnek, hogy Castelba­­ a c­ár vissza fog hivatni Pétervárából. Az „Assemblée nationale“ úgy tartja, hogy azon pil­lanattal , midőn az oroszok benyomulnak a dunai feje­delemségekbe , fog megkezdődni a diplomatiának gya­korlati és elhatározó működése Konstantinápolyban és Pétervárott; ezen munkát pedig, Európa meggyőződése szerint, mindkét helyen Ausztria eszközlendi. Ausztria fogja­ megoldani a jogot; Anglia, Francziaország sok­kal érdekeltebbek Ausztria közbenjárásának jó ered­ménye mellett, semhogy konstantinápolyi képviselőik mindent ne kövessenek el, neki ezen feladat létesítését könnyíteni. A helyzetet ennélfogva nem nehézíítendi a flottáknak a Dardanellákba történhető bevonulása, mely manifestatio különben egészen fenyegető repressáliák szí­nét viselné. A közbenjárók feladata mindenesetre súlyosbult az által, hogy a vallási érzelmeket mindkét részen mélyen felizgatták. Itt is ott is szent háborúra készülnek, s az, mit a politikusok netán szerencsés megoldásnak te­kintenek, a fanatismus előtt könnyen megalázásnak látsz­hatnák. Oroszország sokkal messzebb ment, hogysem hátrálhatna , a­nélkül, hogy méltóságából ne veszítsen, vagy párthíveit elégedetlenekké ne tegye. Másrészről pedig a muzulmán lakosság annyira fel van izgatva, hogy a Porta sem szólhat veszély nélkül valami köz­benjárásról. Azon körülményből, hogy tegnapelőtt egy csapat vasas kísérte a császárt St. Cloudba, sokan azon hírt gondolják igazoltnak, hogy minap, midőn a császár a színházból hazafelé kocsizott, a boulognei erdőben lövés intéztetett volna hintájára. Beszélik azt is , hogy ezen ligetben a csá­szárt és Fleury ezredest nappal több egyén követte volna, kiket ennek folytán üldözőbe vettek és elfogtak. London, jul. 5. A „Morn. Post.“ egy zárt betűk­kel nyomott czikkben kifejti, hogy Dundas és Ha­­m­e­­­i­n admirálok feladata nem egyéb, mint szükség esetében Konstantinápoly védelmére sietni, koránsem pedig az, hogy a dunai fejedelemségek javára tegyenek a Feketetengeren valami diversiót vagy demonstratiót. A franczia és angol flottának kétségtelen joga van a Dardanellákba behajózni, mihelyt az oroszok a dunai­­fejedelemségeket megszállák. Be fognak-e azonban ha­józni, az egészen a követek belátásától s a­zultán kívá­natétól fü­ggend. Ha Konstantinápoly valami módon fe­­nyegettetnék, bizonyosan perczig sem habozva, fognak sietni a török főváros védelmére. Ha azonban Konstan­tinápoly nem lesz fenyegetve, úgy Nyugateurópa flottái, Redcliffe és Delacour urak intézkedése szerint, fognak vagy bemenni vagy be nem menni a Dardanel­lákba. London, jul. 5. Azon hangról, melylyel az angol közönség az orosz czár iránt nyilatkozik­, a napi­lapok közöl a Morning Adversiser után lehet fogal­munk, melynek vezérczikkei, ha nem , mindig óvatos­ság és dologismeret, mindenesetre azonban a közvéle­ménynek hű visszatükrözése által tűnnek ki. Az A­d­­­vertiser szerint Anglia csak félig teljesítné köteles­ségét, ha megelégednék az oroszoknak Moldova- és Oláh­­országbeli kiverésével, a czárt többre kell kényszerí­teni , hogy „anyagi“ biztosítékokat adjon arról, mikép fölhagyani messzeterjedő terveivel. A Morning Chronicle bécsi levelezője azt erősíti, hogy Ausztria közbenjárása Anglia- és Fran­­cziaországtól elfogadtatott, minthogy ezen hatalmak többé nem léphetnek föl közbenjárókép , miután hajó­hadainak a görög vizekre küldése által némileg Török­országnak fogták pártját Oroszország ellenében. Ausz­tria különben Törökországnak Oroszország ultimátumát elvető feleseletjegyzékét roszalta, és Gyulay gróf Sz. Pétervárrott a­zultánnak egy rendkívüli követével találkozandik össze, hogy a versengő felek között köz­lekedést hozzon létre. Konstantinápoly. Itt egy uj fermán közzé­tételét várják, mely a raják részére szólna, és a mely által azok társadalmi állása jelentékenyül javulna. Herzegovina: Inneni hírek szerint, a requisitiók, a török hadsereg fölszerelésére, úgy annyira erősek valá­nak , hogy legtöbb faluban két vagy három lovat talál­hatni. A vágómarhát folytonosan keresik. A török hiva­talnokok ez alkalommal a rajákkal igen kiengesztelő han­gon beszélnek s jobb időkkel vigasztalják őket. A Moldovába benyomult orosz hadparancsnokság részé­ről a moldovai postahivatalnokok orosz főigazgatása alá helyeztettek ! Jassy, A Zef­t.-nek írják : A Bessarabiában ösz­­szevont hadtesteknek csak egy része rendeltetett a Mol­dova és Oláhországba nyomulásra, míg a többi rész Ismailnál megáll a további parancs megvárására , mitől függ vájjon az a Dunán át fog-e kelni. Oroszország. Az orosz czárnak , jun. 25-kén kelt nyilatkozványát az ország minden egyházi szószékéről , és az egész hadseregnek legünnepélyesebben fölolvasták. Varsó. Varsói lapok jelentik, miszerint Paskie­­w­i­t­s­c­h tábornagy gvangorodi kirándulásából visszatért; világos tehát miszerint azon hozzávetések, melyeket utazá­sához csatoltak, elsietve valának. *) Lásd P. II. 999-dik­­tárnál. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI ÚJDONSÁGOK. Budapest. Méltóságos Szenczy F­ere­ricz szom­bathelyi megyés püspök beigtatása f. hó 3-kán nemcsak nagy egyházi ünnepélyességgel, hanem a köztiszteletnek a vendégek számos összesereglésében mutatkozó élénk je­lei között ment végbe. — Roth Karolina leánynöveldéjében e hó 7-kén d. u. 5 órakor számos vendégek előtt tartatott a próbaté­tel. A 30 növendék minden tárgyakbani előadása bizonyí­tékul szolgált az intézeti rendszer helyessége mellett. — A tannyelv német, hogy a többyire magyar születésű nö­vendékek e nyelvben annál inkább tökéletes­üljenek. — Több helybeli lapok említik, mikép a város által legközelebb a bécsi takarékpénztárból felvett kölcsön egy része a városi redout-épület felépítésére fog forditatni. — Az alagut-társaság az alapkő letételének ünnepére emlékpénzeket szándékozik veretni, s azokat a jelenlevő meghívott vendégek közt kiosztani. — Az állandó műtárlatban e hő 15-kén ismét új művek fognak közszemlére kitétetni, s az eddigiek tulajdonosaik­nak visszaszolgáltatni. — A Czegléd — szegedi vasútvonalon, daczára a tiszai áradásoknak, gyorsan folyik a munka, s e pálya még az idén késő őszszel fogna megnyittatni; a Czegléd — Kecs­keméti pedig aligha­nem Sz. István napján fog a közhasz­nálatnak átengedtetni. A Doppler testvérek legközelebb Sanssouci-ban ren­dezett zeneestélyben szerencsések voltak a porosz király ő Felsége előtt egy fuvola-kettőst előadni a legmagasabb tetszésben részesülni. — A Lbl. szerint egy új czukorfinomitó gyár alakítása volna tervben , melyhez a szükséges telek Újpesten fogna megvásároltatni. — Az újpesti szőlőbirtokosok , a dézma megvásárlása végett az uradalommal alkuban állnak. — Ma vasárnap d. u. 4 órakor a Buda-Ujlaki u­t­ó - búcsú fog megtartatni , melynél a császárfürdői kertben nagy zenekör leend, a cs. kir. gróf Khevenhüller gyalogezred közkedveltségü hangászkara felváltva S­á­r­­­közy F. nemzeti zenebandájával működendnek;— ér­dekes magyar és német „talán­y“ is lesz kitéve , eltalá­­ldja egy egy palac­k pezsgőt nyer jutalmul. — A 3 órai gőzös zeneszó mellett szállítja a mulatókat a császárfür­dőbe. — Bemenet a zenekörbe cs­ak G pkr. — A mostani politikai körülmények között nem lesz . TUDOMÁNY ÉS IRODALOM. Orániai Vilmos. (Folytatás. *) Hő szenvedélyekkel és lobbanékony érzékenységgel született, azonban erős izgatottságát nem gyantta a vi­lág. Örömét és fájdalmát, vonzalmát és idegenkedését rideg derültséggel leleplezé a sokaság előtt, úgy hogy őt általában a leghidegebbvérű embernek látták. A­kik jó hírt hoztak neki, ritkán vehették rajta észre az öröm valamely jelenségét. Kik csatavesztés után látták, hiá­ban keresték rajta a bosszúság nyomát. Oly szilárd nyugalommal dicsért és korholt, jutalmazott és bünte­tett, mint valamely mohikán főnök, de a­kik jól isme­rők és közelről vizsgálták, észrevehették, hogy ezen jég alatt folyvást erős tűz égett. A harag ritkán foszta meg önuralmától. De ha valóban dühbe jött, borzasztó volt indulata első kitörése. Nem igen volt biztos akkor kö­zelü­m hozzá. E ritka esetekben mindazáltal, mihelyt megint ura jön magának, oly bőségesen kárpótló, a­ki­ken igaztalanságot követett el, miszerint kisértetbe jöt­tek, óhajtani, hogy megint dühbe jöjjön. Vonzalma szintoly kitörő volt, mint haragja. Ha szeretett, erős lelke minden erejéből szeretett. Midőn a halál elvá­­lasztá szerelme tárgyától, eszét és életét félték, a kik néhányan tanúi valának lelki fájdalmainak. A meghitt barátok szűk körében, kiknek hűségében és titoktartá­sában teljesen megbízhatott, egészen más ember volt, nem a tartózkodó és szok­ás Vilmos, kit a sokaság ér­zéketlen embernek gyanított. Nyájas, szivós, nyílt, sőt társaságos és tréfás volt, örömest töltött több órát az asztalnál, s teljes részt ven a vidám társalgásban. Leg­magasabban állt kegyében egy udvarabeli gentleman, Bentinek, ki nemes batár családból származott, s ki­nek rendeltetése volt, hogy Anglia egyik nagy patri­­ciusi házát alapítsa. Bentinek hűsége nem mindenapi kísérteteken ment át. Midőn az egyesült államok fen­nmaradásukért küzdöttek a franczia hatalom ellen, tör­tént, hogy az ifjú herczeg, kiben helyezőnek minden reményt , himlőbe esett. E betegség családja több tagjára hozott részt, s ez alkalommal, főleg kez­detben , különösen veszélyes alakot öltött. Nagy volt a köz­levertség. Hága utczái reggeltől napestig tömve valának emberekkel, kik aggodalmasan tudakozák, hogy van ő fensége. Végre kedvező fordulatot von a baj. Menekülését részint saját különös lelki nyugalmának, részint Bentinek rettenthetlen és fáradatlan barátságá­nak tulajdoníták. Vilmos csupán Bentinek kezeiből fo­gadott el ételt és gyógyszert. Bentinek emelte őt ki ágyából, s fektető abba vissza megint. „Nem tudom, monda Vilmos nagy szeretet kifejezésével Tem­plenek, nem tudom, aludt-e vagy sem Bentinek, míg roszul va­lók. De azt tudom, hogy tizenhat nap és éjjel bármit kívántam. Bentinek azonnal mellettem volt.“ Mielőtt a hű szolga teljesen végezhető vala feladatát, őt is meglepte a ragály. Mindazáltal sem a lankadás, sem a láz nem tudott rajta erőt venni, míg uráról nem nyil­vánítok, hogy gyógyuló félben van. Akkor végre Ben­­tinc­k engedelmet kért hazamenni. Ideje volt, mert lábai nem bírták többé. Nagy veszélyben forgott, de fölépült, s mihelyt elhagyta ágyát, sietett a hadsereg­hez , hol sok nehéz hadjáratban, mint előbb másnemű veszélyben, mindenkor szorosan Vilmos oldalánál lehe­tett őt találni. Így származott azon barátság, mely szintoly hő és tiszta volt, mint a miről csak a régi és újabb történet emlékezik. Bentinek maradékai máig is őrzenek számos levelet, melyeket Vilmos írt nagy elődükhöz , s nagyítás nélkül mondhatni, mikép senkinek sem lehet helyes fo­galma Vilmos jelleméről, ha e leveleket nem tanul­mányozta. Még föltűnőbb a gyöngédség keresetlen endedezese , azon testvéri részvét, melyet barátja házi boldogsága iránt tanúsít. Mikor Bentincknek fia született: „isten éltesse, úgymond a Vilmos, remélem, oly derék legény válik belőle , mint ön; s ha nekem is lesz fiam, remé­lem , gyermekeink szintúgy fogják egymást szeretni mint mi.“ Egész életében folyvást atyai szeretettel volt a kis Bentinekék iránt. Nyájaskodó kicsinyítő neveket adott nekik: gondjukat viselte atyjok távollétében, s bár nehezére esett valamely örömet megtagadni tőlök, nem engedte őket részt venni oly vadászatban, hol félni kellett, hogy a szarvas megdöfi, s nem hagyta, hogy soká virasszanak zajos estélyeken. Midőn anyjuk, férje távollétében megbetegedett, Vilmos, legfontosabb foglal­kozásai közt is, talált időt, naponkint többször is kül­deni rövid tudósítást hogy­léte felöl. Egyszer, midőn súlyos betegsége után nyilvániták , miszerint veszélyen kívül van a nő , a herczeg forró haladásra fakadt isten iránt. „Örömkönyek közt írom, úgymond, e sorokat.“ Különös bájjal bírnak az ilyes levelek, oly férfiú tollá­ból , kinek ellenállhatlan erélye és hajthatlan szilárd­sága tiszteletre kényszerité ellenségeit, kinek hideg és nem tetszetős magaviselete visszataszítólag hatott leg­több párthivére, s kinek óriási tervek foglalák el lelkét, melyek megváltoztaták a világ tekintetét. Nem csalódott vonzalma tárgyában.Bentincket Temple már kezdetben a legjobb és leghűbb szolgának mondó, kit valaha a jó szerencse adott valamely fejedelemnek, s teljes életében érdemes maradt e tiszteletre méltó jellem­zésre. A barátok valóban egymásért valának alkotva. Vilmosnak sem kalauz, sem hizelgő nem kellett. Méltán erős bizalmat helyezvén saját ítéletében, nem igen ked­velt oly tanácsosokat, kik nem fogytak ki a javaslatok­ból és ellenvetésekből. Egyszersmind sokkal több be­látással s emelkedettebb lélekkel birt, hogysem a tányér­­nyalókat kedvelte volna. Ily fejedelem megbízottjának nem találékony eszű, vagy parancsolásra termett egyé­niségnek kelle lennie , hanem olyan derék és hű férfiú­nak, ki pontosan végre tudott hajtani, szentül meg tudta őrzeni a titkokat, éber eszű volt a tények szem­léletében, s híven tudta azokat előterjeszteni, s ilyen férfiú volt Bentinek. Nem kevésbbé szerencsés volt Vilmos házasságában, mint barátságában. Házassága azonban eleinte nem ígért házi boldogságot. Választását főleg politikai tekintetek vezérlik, s nem is látszott valószínűnek, hogy erős vonzalom gerjedhessen egy tizenhat éves szép leány közt, ki ugyan jó indulatu és természetes eszű, de tudatlan és együgyű volt, s oly vőlegény között, ki bár még nem tölté be huszonnyolczadik évét, testalkatára nézve öregebb vala neje atyjánál,­­ kinek módja fagy­­laló volt, fejét pedig folyvást közügyek és vadászatok vették igénybe. Egy ideig Vilmos hanyag férj volt. Más nők elvonult nejétől, főleg egyik udvari hölgye, Vil­­liers Erzsébet, ki, bár semmi kecs nem volt szemé­lyén , sőt visszataszító kancsalság torzító, elég észszel birt, gondjait megosztani. Vilmos ugyan szégyenlő té­vedését , s mindenkép igyekvők azt elrejteni, de , min­den óvatosságai daczára , jól tudta Mária, hogy nem volt teljesen hű iránta. Kémek és hírhordók, atyja biz­tatására, mindenkép igyekvőnek őt haragra ingerelni. Egy merőben különböző jellemű férfiú, a derék Ken, ki néhány hónapig káplánja volt Hágában, annyira fel­indult sérelmeire , hogy, több buzgalommal mint erély­­lyel, fenyegetőzött, miszerint férjét szigorúan meg fogja dorgálni. A herczegnő azonban oly szelíd béketűréssel viselte sérelmeit, mely kiérdemelte s lassanként meg is szerezte Vilmos becsülését és háláját. Az idegenkedésre mindazáltal még maradt fenn egy ok. Valószínűleg el volt jövendő az idő, mikor a herczegnő, ki csak hím­­zési munkákra, zongorajátékra s a biblia és az „Emberi kötelességek összege“ olvasására volt növelve, egy nagy ország fejévé leendett, s Európa mérlegét fogja kezében tartani, mig ura, ki dicsvágyó, a közügyekben jártas, és nagy vállalatokban foglalatos volt, a brit kormányban nem fogott magának állást találni, s a hatalmat csupán neje jóvoltából és a meddig neki tetszik, fogja kezelni. Nem csodálhatni, hogy a­ki a hatalmat úgy szerette, s az uralkodói szellem oly öntudatával bírt, mint Vilmos, szükségkép érezte azon féltékenységet, mely, a rövid királykodás alatt, meghasonlást idézett elő Guilford Dudley és lady Jane közt, s a­mely még gyászosabb viszályt okozott Darnley és a skótok királynéja közt. A herczegnő legkevésbbé sem­ gyaníta férje érzelmeit. A nő tudta, hogy házassága engedelmességre kötelezte őt férje iránt, és soha sem jutott eszébe, hogy viszonyuk egymás irányában egykor megfordulhat. Kilencz évig volt férjnél, míg Vilmos elégü­letlensége okát fölfedezte; tőle nem is tudható vala meg soha. Általában termé­szeténél fogva hajlandóbb volt magában tépelődni azon, a­mi őt sértő, mint föltárni azt; s igen természetes, hogy e különös esetben , igen kényes dolog is volt szólnia. Végre Burnet Gilbert közbenjárása teljes fölvilágosítást és kiengesztelődést eszközölt közöttök. Ha oly egyének, kiknek egymást szeretniük és be­csülniük kellene, olyan­ok miatt idegenkednek, melynek eltávolítására, mint gyakori az eset, három szónyi őszinte nyilatkozat elég volna, szerencséseknek mondhatják ma­gukat, ha afféle tartózkodást nem ismerő barátuk van, ki az egész valót kitálalja. Bamet teljesen elm­ondá a herczegnőnek, minő érzelmek nyomják férje lelkét. Most hallá e nő először, nem kis csodálkozására, hogy ha an­gol királynő lesz, nem Vilmos osztja meg vele trónját. Hévvel mondá , hogy nincs a házassági engedelmesség­ és szeretetnek oly kísérlete, melyet kész szívvel ki nem állana. Burnet, sok magasztalás és ünnepélyes erősítés közt, miszerint e szavakat nem emberi lény adó szájába, megmagyarázta neki, hogy saját kezében van a gyógy­szer. Ha rászáll a korona, parliamentjét könnyen rá fogja bírhatni, hogy férjének nemcsak a királyi czímet megadja, de törvény által az ország kormányzását is átruházza reá. „Királyi fenséged azonban , téve hozzá, méltóztassék e dolgot jól megfontolni, mielőtt ilyes el­határozását nyilvánítja. Mert ha egyszer kijelenté, nem biztos, sem könnyű azt többé visszavonni.“ „Nincs szük­ségem fontolgatási időre, válaszolt Mária. Elég , hogy alkalmam nyílik, a herczeg iránti figyelmemet megmu­tatni. Mondja meg ön neki, mit mondok, s hozza őt hozzám, hogy saját ajkaimról hallhassa.“ Burnet ment Vilmost fölkeresni, de Vilmos több mértföldnyire volt szarvas­vadászaton. Csak másnap történt az eldöntő találkozás. „Nem tudtam egész tegnapig, monda Mária, hogy Anglia és Isten törvényei közt akkora eltérés van. Most azonban ígérem önnek , hogy mindig ön viendi az uralkodást, s viszonzásul csak azt kérem , hogy a­mint én megtartom a parancsot, mely a nőket engedelmes­ségre kötelezi férjeik iránt, ön is tartsa meg, a­mi a fér­jeket kötelezi, hogy nejeiket szeressék.“ Nemeslelkű­ vonzalma egészen megnyerte Vilmos szivét. Ez időtől fogva, azon szomorú napig, midőn neje halálos ágyától magánkívül vitték el Vilmost, a legbensőbb barátság és bizalmasság volt köztök. A herczegnő levelei közöl férjéhez sok megvan, s elég világosan tanúsítják, hogy e férfiú, bármi kevéssé látszott szeretetreméltónak a so­kaság előtt, egy szép és erényes nőben , ki születésénél fogva fölötte állott, szinte imádásig menő szenvedélyt tudott gerjeszteni. Nagy fontosságú volt a szolgálat, melyet Burnet ton hazájának. Oly idő következett, midőn a közjóra nézve igen sok függött attól, hogy a herczeg és herczegnő kö­zött teljes egyetértés volt legyen. A nyugoti lázadás elnyomása utánig Vilmost mind a whigektől, mind a toryktól egyenetlenséget szülő fontos okok választák el. Kedvetlenül látta , mikép a whigek a végrehajtó hatalmat némely oly jogoktól törekvőnek megfosztani, melyeket hatályos és tekintélyes voltára szükségeseknek hitt. S m­ég nagyobb visszatetszéssel látta , miként e párt nagy része Mortmouth igényeit tá­mogatta. úgy tetszett, mintha az ellenzék Anglia koro­náját úgy le akarja alacsonyitni, hogy ne legyen érde­mes viselni,­­ aztán egy fattyúgyermeknek és csalónak tenni fejére. S a herczeg hitrendszere is nagyon külön­bözött attól, a mi a toryknak jelszavul szolgált. Ezek armenianok, s a főpapi rendszer hivei voltak. Lenézték a szárazföldi protestáns egyházakat, s majdnem oly szentnek tekinték saját „liturgiájuk“ minden sorát, mint az „evangéliumot.“ Az angol felekezetek közti tusát ennélfogva soká kí­sérte Vilmos figyelemmel, a­nélkül, hogy bármelyik rész iránt nagy előszeretettel viseltetett volna. Nem is lett iga­zán, élete fogytáig, soha sem whig, sem tory. Hiányzott benne, a­mi mindkét jellem közös alapját teszi, mert soha sem lett angollá. Megmente Angliát, az igaz, de soha sem szerette, s ő sem nyerte meg Anglia szerete­­tét. Mindig számkivetés helye volt neki ez ország, hova kedvetlenül jött, s honnan örömim­­ távozott. Még akkor sem jóléte volt fő czélja, midőn ama szolgá­latokat teve annak, miknek maigsan érezzük szerencsés következményeit. Hollandián csüggött összes hazafi ér­zelmeivel. Ott állt a pompás sírbolt, melyben a nagy államférfiú szunnyadt, kinek vérét, nevét, jellemét és szellemét öröklé. Ott már csak czime is oly hang­zású volt, mely három nemzedéken át őszinte lelkese­dést keltett kézművesben és szántóvetőben. A hollandi nyelvet már anyja tejével szívta be. A németalföldi ne­mességből választó első barátait. Szülőföldének vigal­mai, építészete és tájképei törték el szívét. Ahhoz hajlott vissza változatlan vonzalommal a büszkébb és szebb ve­­télytárstól. A whitehalli csarnokban lakályos háza után eredt a Hága melletti erdőségben, és soha sem volt bol­dogabb , mint mikor a windsori pompát sokkal szeré­nyebb looi lakáért odahagyható. Fényes számkivetése alatt abban lelte vigasztalását, hogy épületek, ültetvények és árko­lások által oly látmányt teremtett maga körül, mely őt a vörös téglás házakra , a hosszú vízcsatornákra, s a kikörvonalazott virágágyakra emlékeztető , melyek közt tölté ifjúságát. De még e szülőfölde iránti vonzalma is egy más érzelemnek volt alárendelve, mely lelkén már korán kiválólag uralkodott, vegyülvén minden egyéb szenvedélyeivel, a mi őt csodás vállalatokra buzditá, s fentartá, ha gyötrelem, kin, betegség és gond terhe alatt mármár leroskadt, mely pályája végén, rövid ideig, lan­kadni látszott, de csakhamar újra kitört erősben , mint valaha , s­őt folyvást lelkesítő még akkor is, midőn a haldoklókért mondák az imát ágya mellett. Ez érzelem ellenséges indulata volt Francziaország s ama nagyra­­látó király iránt, ki több tekintetben Francziaországot képviselte, s kiben a kiválólag franczia erények és tö­kélyek nagy mértékben csatlakoztak ama nyugtalan, semmivel sem törődő és hiú dicsvágygyal, mely Európa boszankodását újra meg újra Francziaországra vonta. Könnyű ez érzelem növekedését kijelölni, a mint fo­konként Vilmos egész lelkét elfoglaló. Még alig volt gyermeknél egyéb , midőn hazáját Lajos, az igazság és népjog ellenére, dölyfösen megtámadta, legyőzte s a ra­­gadozás, féktelenség és kegyetlenség minden kicsapon­gásinak engedd martalékul. Németalföld, balsorsában megalázta magát a hódító előtt, s kegyelemért esdek­­lett. Azt nyerték válaszul, hogy, ha békét óhajtanak, le kell mondaniuk függetlenségökről s hódolatukat éven­­kint be kell mutatniok a Bourbon háznak. A sértett nemzet, kétségbeesésében , megnyitó gátjait s a tengert hivta segélyül a franczia zsarnokság ellen. Midőn a föld népe rémülten unta a berontott ellenség elől, midőn száz még száz gyönyörű kert és mulatóház jön habok alá temetve, s a rendek tanácskozásait elaggott tanácso­sok ájulása és siránkozása szakaszta félbe, kik nem bír­ták elviselni a gondolatot, hogy túléljék honuk szabad­ságát és dicsőségét, — a háború íme vonaglásai közt történt, hogy Vilmost szállták a közügyek élére. Egy ideig reménytelennek látszott előtte minden ellenállás. Körültekintett segélyért, de Idában keresett. Spanyol­­ország ki volt merülve, Németország szétszakadozva, Anglia megvesztegetve, úgy látszott, az ifjú kormány­zónak nincs egyéb választása, mint karddal kezében halni meg, vagy hogy egy nagy kivándorlás Aeneása legyen, s útj Hollandiát alkosson, a franczia zsarnokság hatalomkörén túl. Aztán semmi sem leendett a Bour­­bonház terjeszkedésének utában. Néhány év­e­s ama ház birtokaihoz fogja csatolni Lotharingiát és Flan­driát, Castiliát és Aragóniát, Nápolyt és Milánót Me­xico­ és Perut. Lajos viselé vala a császári koronát Lengyelország trónjára családjából teendett e­v főber­czeget s egyedüli urává lehet vala Európának,a pusztáktól az Atlanti tengerig, s Amerika minden tarto­mányainak a rákteritőtől, északra, s a baktérisziAi­­'i° 'i s« s élete fogytáig nem szűnt meg az öt nv.A/i „ , * volt neki Francziaország mi a római köztár­aság Hat-A Sith Esrarnk’,így a szenvedélyt a vallás szentesítő. Száz meg nista pap hirdette, miként ugyanazon wfi A ká , Sámsont már anyja méhébenTfiluíSn. íl,°TMt0 ’,mely deUe­s Gedeont a cséplő szérűről küldő elfogy a­­ drám­­ákat megverje, nyerte Orániai Vilmos dítalát hogy minden szabad nemzet és minden tiszta egyház bajnoka legyen , s ez eszme saját lelkére sem volt .. Azon érzelem, melylyel Francziaország iránt viseltetett, km­agyarázza egész politikáját Anglia Irányában. Köz­szelleme Európa közszelleme volt.

Next