Pesti Napló, 1853. augusztus (4. évfolyam, 1019–1042. szám)

1853-08-02 / 1019. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 ., _ J. A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ ,■ Évnegyedre 4 „ — „ » Egy hónapra 1 fr. 80 k. p-1019 KSH MM A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő Dri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Dri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Kedd, aug. 2-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­­lábos petit-sorra 4 pg6 kraj­­czá­rjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi kfUSu bélyegdíj előre lefize­­tendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ k­é­t h­ó­n­a­p­o­s (august septemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 3 fór. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 fór. 40 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében uri- és kigyó-utcza szegletén. ÉLET ÉS IRODALOM. IV. Fajunk miveltségét s irodalmának emelkedését csak az egyetemes fajtól várhatjuk. Miért fektetnénk egyesek, vagy egyes osztályok vállaira oly súlyt, mely kevesek által elviselhetlen volna ; a közszellem, az egyetemes hűség és köte­lességérzet alapján pedig oly természetesen nyug­szik, oly könnyű, hogy veszélynek alig lehet ki­téve, áldozatot alig kíván? S viszont miért csüggednénk végkép el, ha ta­pasztalni fognánk egyeseknél vagy kiválóan vala­melyik osztálynál elhidegülést a nyelv, irodalom és fajmivelődés iránt, míg ugyanakkor magánál a tömegnél ellenkező iránynak jeleit szemlélnék ? Ezért mondottuk, hogy egyes osztály közö­nye mai napon aránylag kevés kárt tehet. Azonban ismét megjegyzenünk kell, miként a politikai tételek nem m­athematicaiak, s kár volna több hímet varrni egy állításból, mint a­mennyi belőle kitelik. Mi az aristocratiának jelentőségét elismerjük. Befolyását bármi kérdésben is csekélynek tar­tani, viszonyaink felfogása körüli avatatlanságot mutatna. Ezen osztály elvesztette politikai jogaival együtt régi pályakörét, s azon tért, mely által a törté­nészet lapjain és a nép tudalmában, az intézmé­nyekben és a közszellemben, könnyen ki nem tö­rölhető emlékeket emelt. De a birtok erkölcsi súlyát most is úgy vetheti mérlegbe, mint régen. A vagyon hatása megmarad minden formák közt, melyeket a státuselmélet, a jogegyenlőség, és térszin­tés számára eddig kigondolt. Különösen a fekvőbirtok befolyását megszüntetni a korlátlan democratia sem tudta. Annál kevésbbé lehet nálunk ilyet képzelni. Továbbá a mi aristocratiánk régi meggyökere­zett tekintélyénél fogva a hang­adó a társaskörök­ben. Példája , iránya, szelleme közvéleményt te­remt , vagy legalább követőket tud szerezni. Ezer panaszunk mellett arról, hogy a kegyeletek kora lejárt, a történelmi nevek nálunk tiszteltetnek. Az ősi családok varázszsal bírnak, s maguk körül il­letetlen nem hagyják a kedélyt. A nép házi életé­ben , és sociális fogalmai egész körével, inkább aristocraticus, mint hinni akarnátok. Nincs ha­zánkban párt, vagy osztály, melyet mágnások vagy nagybirtokunk iránti gyűlölet jellemzene, s nem voltak politikai előzmények , melyek ily gyűlöletet megfoghatóvá vagy menthetővé tennének. Ezekből nincs vélemény s annál kevésbbé megrögzött hit nálunk, mely kifejlődésében és erejében ne köszönne sokat aristokratiánknak. Minden kérdésnél befolyá­sának nyoma jelenleg is fölmutatható. Ez a birodalom egyéb részeiben, Ausztriában, Cseh-, Morva- és Olaszországban sincs másképen. A Lichtensteinek, Schwarzenbergek, Lobkovitz, Kolowrath, Stahremberg, Attems, Herberstein s egyéb ős­nevek az egykori örökös tartományokban mai nap is épen oly fénysugarai a trónnak, s tisz­telettárgyai a népnek , mint a közbirodalom jelen politikai rendszere előtt. így van minden egyes or­szág azon történeti nevekkel, melyekhez az emlé­kezet a polgári befolyás tekintélyét köti. Következőleg gyarló észre mutatna, vitatni: mi­ként azon állás, melyet nemzetiségünk irányában a felső osztály foglaland el, nem nagy nyomatéka. Az öröm, mely minden kebelben feldobog, ha a társadalom élén állók ajkairól magyar hangot hall, épen ellenkezőjét bizonyítja. Íme FELSÉGES URUNK , legmagasb köruta­zása alkalmával mindenütt az ősi hódolattal s a re­ánk öröklött ragaszkodással találkozott ; de a leg­főbb magasztaltságra ragadta a magyar nemzetet, midőn ez Apostoli Fejedelmének ajkain a magyar nyelvet ősi otthonossággal, igéző varázs­zsal hallá zengeni. Mily lelkesedéssel tértek vissza küldőikhez az Alföld képviselői is, kiket az Uralkodó fensé­ges atyja magyar szavakkal fogadott és vigasz­talt!? Csak annyi tény, hogy régen, midőn a magas aristocratia politicai jogai terjedtek voltak, a többi osztály miveltsége, közszelleme, önérzete pe­dig fejletlen, és kevés súlyú volt, akkor mágná­saink nemzetietlen iránya életkérdésként tűnt föl; most pedig csak nagy és eléggé nem sajnálható akadály lehetne. S itt minden czélzás nélkül—mire méltó okunk sincs — egy észrevételt kell tennünk. A forradalom előtt,a magyar a Kárpátoktól Adri­áig, sőt, Erdély önálló szervezete mellett is, a moldvai és havasalföldi határokig, politikai nem­zetiséggel bírt. Most ellenben, ugyan ezen terüle­ten inkább csak faji nemzetisége van. Régen divatos mentség volt fölhozni, hogy egyik vagy másik tekintélyes egyénünk a magyar nyelvet nem tudja ugyan vagy nem szereti be­szélni, s a magyar irodalom által nem érdekeltetik; de azért, magyar gondolkozású, tetőtől talpig magyar. Valóban ily mentség akkor egész súlylyal bírt. Mert közjogi helyzetünk naponkint elég alkal­mat nyújtott, a nyelv ma az irodalom ápolásán kívül is, ezer más módon bebizonyítni a magyarságot. Politikai életünk, a haladás vagy conservatio minden kérdéseivel együtt, erre vonatkozott. Sőt az ipar, a kereskedelem, a mező­gazdaság, az anyagi fejlődés emelésében, minden javításban és szépítésben, mely a haza térszínét becsesebbé tette, a nemzetiség tükrözte magát vissza. Egy közbirodalomba olvasztva egygyé, ma már nem hozhatunk határvonalakat Ausztria közepett különböző politikai nemzetiségek számára. A birodalmi fajok nem osztályoztatnak többé tér szerint. Minden faj számára ugyan­azon határok állanak, a közbirodalom közös határai. Ezek elég togasak, hogy mindannyian össze­férjünk. Midőn tehát arról van szó, mi különbözteti meg a birodalmi fajokat most egymástól? Kétségkívül mindenekelőtt a nyelv és irodalom,­ azután az értelmiségen és szorgalmon alapuló vagyonosság és cultúra. Az első kriterium tehát, egyik, vagy másik bi­rodalmi népfajhoz tartozik-e valaki? mai napon többé nem politikai érzelmek, hanem csupán a nyelv által fejeztetik ki, bármely társadalmi osz­tályhoz tartozzék is az illető. S a különböző népfajok a közös miveltség ér­dekében versenyezni fognak egymással a faj nyelve mivelésében, s irodalma terjesztésében. Minden egyes faj hátramaradása közös veszteség. Minden egyes faj emelkedése a birodalom közös érdeke. Fajunk tehát, önmaga s a birodalom iránt telje­síteni fogja kötelességeit e részben is. A társaság egy osztálya sem vonandja el magát fajának miveltségét tehetsége szerint támogatni. S igy mi remélve és bízva tekintünk azon mo­solygó jövő felé is, midőn a felső körök társalgá­sában a magyar nyelv gyakran fog használtatni, s midőn irodalmunk jelesebb terményei legalább any­­nyira lesznek ismeretesek, mint a külföldiek. London, július 27. Vo­l. szerkesztő úr! úgy hiszem , igen helyes, nem mindig az indulat forrásából merítni a híreket, és szük­séges kivált ma részrehajlatlannak lenni a sajtónak, hogy a közönség a dolgot és eseményeket valódi szem­pontból láthassa és ítélhesse meg. Íme Derby gróf és D’israeli urak orgánuma a „The Press“ az annyi­szor említett szmyrnai eseményekre nézve, a napokban „American pretensions“ czim alatt következőleg nyi­latkozik : „Olvasóink ismerik történetét azon ausztriai menekvőnek kivannak ellenére,hogy Ausztriának szmyr­nai hatósága által mint bűnös elfogatott, az amerikai consul, és egy amerikai hadihajó-parancsnok pártfogá­suk alá vettek. Neve e magyarnak Koszta , kinek, úgy látszik, több menekvő társaival együtt, a szabadság azért adatott vissza, hogy a török földet végkép hagyja el. Koszta adott szavának daczára Amerikából vissza­jött Kisázsiába, de itt, mint érintők , elfogatott, és egy ausztriai brig fedezetére vitetett. Az amerikai consul azon sokértelmű ürügy alatt, hogy az elfogatott egyén amerikai polgár, kiadatását kívánta, EGY MAGYAR NABOB Chataquéla. , (Folytatás. *) 1 1. * Egy délután tűz ütött ki a Mouffetard utczában. Még akkoriban nem voltak a tűzoltó intézetek oly jól rendezve , mint most, s minden gyuladásnál nagy dob és harangszót kellett ütni, hogy a­kinek ép keze lába van, siessen a közveszélyt meggátolni. A Mouffetard utcza különben is nagyon alkalmas arra, hogy a benne támadt égés az egész környékre nézve veszélyessé váljék. Egy tömkelege az a legcsodálatosabb alakú házak­nak, mik közül némelyik több háromszáz esztendősnél, összekeveredve apró szűk sikátorokkal, mint a S. Me­dard , Arras, Oursine utczák, melyek csak gyalogok számára látszanak fenhagyva lenni. Egyik ház földszinti, a másik három emeletes, de mind oly ódon, rondadozott elfeketü­lt falakkal, szuette kapukkal; az utczán keresz­tül a házak tetejére kötött zsinegről lógynak a lámpák alá, e szurtos keverékben csak a népség legszegényebb osztálya, mely a városrészt lakja, tud kiigazodni, s mint­hogy itt úri előfogatok és postakocsik úgy sem robog­nak keresztül , az utcza néhol oly keskeny, hogy ha szekér talál rajta keresztül menni, a gyalog embereket a falhoz szoritja. A rongyos középkori épületek között emelkedik ma­gasra egy rengeteg épület vörös téglafalakkal, nagy és sűrűn egymás mellett álló ablakokkal: ez a Gobelin szőnyeggyár, mely az egész utcza népességének ad mun­kát, kik egész nap itt dolgoznak, és éjszaka mennek rongyot keresni. Az utcza egyik végén áll a la Pitié kórház, hol a *) Lásd Pesti Napló 1018-dik számát. nyomor vagy bűn által látogatott nők számára van szülő­intézet , a másik végén a la Bourbe kórház, haldoklók számára, és a Saint Pelagie börtön, a halálra ítéltek­nek. Ez utcza népességéről tehát gondoskodva van a bölcsőtől a sírig. Alig kondult meg a Saint Medard templomában a vészharang, a megdöbbent nép roppant fekete füst­oszlopot látott az égre gomolygani, melyet utóbb éles lángnyelvek czikáztak keresztül. A népség azonnal minden oldalról sietett a veszély­ben forgott városrész felé; a harangok egyenként íz­lelgettek egymásnak ijedelemgerjesztő zárhangokban, mikből legborzasztóbban hangzott ki a notredamei ha­rang iszonyú zúgása. A Pantheon térről legszebben lehete látni a tüzet, mely gáttalanul harapózott szét a sűrű épület­halmaz között; ide sietett az elegáns világ a nagyszerű tüne­ményt bámulni pompás előfogatain, lovon, cabrioleten; az asszonyságok készen tartott flakonokkal, hogy ha szükség lenne elájulásra, a chevalierek a legelső kútnál meglocsoltatják öltözeteiket, hogy azt mondhassák majd, miszerint a tüzet oltani segítettek. Itt lehet­ látni Chataquéla nyitott kocsiját is, körül­fogva elegáns lovagoktól, kik közt ott látjuk Abellinot, Fenm­ujoret, az alispánjit s más honi ismerősöket. lord Burlington fennül a kocsi hátulsó bakján, térdére fek­tetett hosszú látcsővel vizsgálva az égés terjedését; a többi lovagok, mint hadi nyargonczok száguldanak előre hátra, tudósításokat hozva a delnő számára , ki pompás cashmir öltözetében hanyagul hátraveté magát a hintó vánkosai közé; finom rizskalapját levette fejéről, s sza­lagjainál fogva kezében tartja s merőn a tüzbe bámul. Legtöbben azok közöl, kik neki újabb hirt hoznak, nem igen lovagoltak odább a szomszéd utczánál s jó­nak látták onnan a néptolongás elől vissatérni. Csupán Iván herczeg véve magának azt a fáradságot, hogy ló­háton ülve keresztül törtessen a szitkozódó canailleon, korbácsnyéllel verve magának utat közöttük. Kis idő múlva ismét visszatért. — A tűz egyre terjed, monda Chataquéla hintájába behajolva, nem sokára a Saint Medard templomba is bele fog kapni, a­mi nagyszerű látvány lesz. — S nincsenek itt bátor férfiak, a­kik ezt meg tudják gátolni ? kérdé a delnő. — Mit tehetnek fecskendők nélkül ? A szűk sikáto­rokon keresztül nem lehet a nagyobb fecskendőket vin­ni. Úgy neveztem egy pár jó fiút közölünk, úgy hiszem magyar mágnások voltak, kik ott vesződtek egy rok­kant kertész fecskendővel, a minővel a hernyókat szo­kás lelövöldözni a fákról; persze az égő ház ablakáig sem bírtak vele prüszkölni. — De hát nincs itt közelében nagyobb tűzoltógép ? — Van biz itt a Pantheon udvarán, de nincsenek lo­vak , melyek odahúzzák. — Azon könnyű segíteni. Szólt Ch­­aquéla, s­ioto kocsisának, hogy hajtson a Pantheonba. Odaérve kifogatá hintája elől pompás angol telivér lovait s a roppant fecskendő elé kapcsoltató, melyet már akkor egy csoport fiatal ember törekedett odább tolni. Azzal Chataquéla elhajtja rizskalapját, felgyű­rő gyö­nyörű karjain váltig a hímzett ujjakat s felugorva a fecskendő ülésébe, maga kezébe ragadó a gyeplőt. — Ah ! szörnyüködének kísérői. Ön tán nem akarja maga odahajtani a lovakat? — Hát mit tegyek ? Itt az előfogattalan kocsiban csak nem ülhetek. Azzal közibe vágott az ostorral lovainak, a nehéz tűzoltógép mennydörögve gördült végig a kövezeten a mouffetard utcza felé. Az elegáns világ megbotránkozva csóválgató fejét, minő feltűnni vágyás ! A kisérő dandysereg lassan kint elmaradozott tőle, az élére vert néptömeg rögtön összezárult a fecskendő mö­gött, s míg ennek hurrah kiáltással sietett utat csinálni, s az utána jövő lovasokat szitkozódva kergető vissza. Chataquéla észre sem véve, hogy a tűz színhelyére érve egyedül van jelen az elegáns világból. — Ide, ide, madame! Kiálta ekkor hirtelen egy ne­mes accentussal kiejtett hang mellette, s Chataquéla egy legújabb divat szerint öltözött ifjút pillanta meg , de ki egészen össze volt locsolva és bekormozva, s a lovak zablájába kapva egy szeglethez iparkodott azokat kor­mányozni, hol egy ügyetlen fecskendő segélyével né­hány hasonlóul díszes öltözetű ifjú törekedett az átelleni házon a tűz terjedését meggátolni-Ez volt a legféltőbb pont. H ha a tűz e szegletet el­foglalhatja, akkor a Medard templom veszve van. Több blouseba öltözött ouvrier egy másik fiatal Chevalier ve­zetése mellett a háztetőre mászott fel, arról verve le a tetőt. Chataquéla mind­ezek közöl senkit sem ismert; bár a legelőbb kelő világhoz kellett tartozniok, ő soha sem találkozott velük; de azok jól ismerték őt, s egy közü­lök rövid üdvözlettel nevén szók­ rá, megköszönve a nél­kül , hogy bókot mondana, a tett szolgálatot, s miután az új fecskendőt a szögletre állíták, felszökött rá s csövét megragadva , gyönyörű ügyességgel irányza a vízsugarat a felettük égő tetőre. A hatás rögtön észrevehető volt, a láng e részen lo­hadni kezde, de annál sűrűbben sziporkázott. Mintegy tizenkét ház égett már egy csomóban. Egyszer nagy kétségbeesett sírás hangjai hallatsza­nak a tömeg lármája közöl. A Gobelin gyárból egy csoport ném­ber fő kezeit tör­delve a legnagyobb kétségbeesés kifejezésével, a körül­­álló férfiaknak nagy erőszakba kerül őket visszatartóz­tatni, hogy a tűzbe ne rohanjanak. — Mi baja azon asszonyoknak? kérdé C’hatequéra egy odaérkező munkástól. — A nyomorultak, midőn dolgozni mentek a gyárba, rendesen egy udvarba szokták beadni gyermekeiket, hol valami vénasszony viselt rájok gondot. Most az a vén­asszony valahova bizonyosan eltávozott, a azalatt be­zárta a gyermekeket, és azok most mind oda égnek, habár Koszta egyenesen nyilvánítá, hogy ő nem ameri­kai polgár, hanem magyar ember, s hogy m­i­n­t o­l­y­a­n élni, h­a­­­n­i a­k­a­r, így állván a dolog, az amerikai consul nem maradt veszteg, Koszta kiadatását megújító s hogy azon internationális , törvényellenes követelé­sének nyomatékot adjon, az amerikai hadihajó parancs­nokának egyetértésével, hajóját a kikötőben állomásozó osztrák brig oldala mellé helyzi azon nyilvánítással, hogy annak menetét megakadályozandja. Nem akarjuk vizsgálni a dolgot, és tegyük föl, hogy az elfogatásban szabálytalanság történt, hogy ennek kö­vetkeztében tán panasza is leendett az amerikai consul­­nak, — de az előttünk több mint világos, hogy az ame­­rikai consul és társa a hajóparancsnok erőszakos­kodott, mi ellen minden önálló státushatalomnak nem tiltakoznia lehetetlen, ismételjük minden hatalom­nak , mely az internationális jog törvényeit tiszteli, s tiszteletében saját magát becsüli. Ha azon tan, melyet az amerikai consul oly hatással, s erélylyel védelmezni látszik—ismételjük, ha ezen tan, mely szerint az amerikai útlevél mindenkit extraterri­­torialitással megajándékoz, megállana, úgy ez esetben minden pártütő és elégületlen, minden Mazziniféle em­ber e taliszoannal ellátva, fegyverrel kezében visszatér­hetne hazájába, és ott büntetlenül vért onthatna, lángba bonthatná hajlékait azon hajdani polgártársainak , kik tőlök eltérőleg véleményeznek, de sőt azokért is, kik politikával nem foglalkozván, csak munkálni szeretnek, csak hasznosak akarnak lenni hazájuknak. Két dolog , t. i. gyilkolás és az elfogás igazolása forgott kérdésben. Mi igen sajnáljuk az életvesztett osz­trák tiszteket, és sajnálatunk annál őszintébb, minél in­­kább meggyőződtünk, hogy szmyrnai képviselőink vise­lete Ausztria irányában , méltatlan volt, azon Ausztria irányában, mely mindig hű és bátor szövetségesünk volt. Mi azért teljesen rászaljuk hajóink parancsnokainak azon maguk viseletét, mely szerint a megöletett ausztriai tisztek katonai temetésekkor, az amerikaiakat követvén, föl nem tűzték gyász­lobogóinkat árboczainkra,­­ holott minden nemzetbeli hajó megtisztelő ezen sajnálatra méltó gyá­szos eseményt s a fanatismus áldozatait nemzeti lobo­gója ünnepélyes föltüzésével.“ *) Konstantinápoly, jul. 17. / Igen tisztelt szerkesztő úr! Rövidnek lenni e mai tudósításommal kényszerű­ reconvalescens állapotom. Csak tegnap juthattam birtokába a 15-én világot lá­tott tiltakozásnak, melyet a magas Porta a Fejedelem­ségek megszállása ellen tőn, s minden külhatalmak kö­veteinek kézbesített, s melyet a maga eredetijében ide csatolok. **) Az utolsó odessai postával érkezett lapok nekünk is meghozták Nesselrode legutóbbi körlevelét és a czár vallásháborús manifestumát, ez utóbbi a követi pa­lotára is ki lévén függesztve. Egy nagy diplomata (Tal­­leyrand) azt mondta egykor, hogy a szó azért adatott, hogy általa gondolatait rejtse el az ember, — gr. Nes­­selrode ma más értelmezésre nyújt alkalmat, arra t. i., hogy most már nem a gondolatok, hanem tettek elpa­­lástolására használják a szólás tehetségét. Alig hangzottak el a moldvai foglaló sereg parancs­noka Gortsakoff h­erczeg nyilatkozványának szavai, mint Nessch­ode körlevelének újabb kiadása, már nyomban A londoni Press e nyilatkozatát, melyet júl. 27-iké­­ről a párisi Gangnad­ Messenger is közöl, már va­sárnapi számunkban is érintettük, jeléül annak, hogy a londoni sajtó látni kezdi azon szélsőséget, és te­kintet nélküli injuriákat, melyekre az amerikai politi­kát egy idő óta az elbizakodás s avatkozást szomj ragadni látszanak. **) E tiltakozást tegnapelőtt számukban egész terjedel­mében közöltük. Szerk.

Next