Pesti Napló, 1853. augusztus (4. évfolyam, 1019–1042. szám)

1853-08-04 / 1021. szám

1853- negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ _ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva : Félévre . 8 „ — » „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 fr. 30 k. p. Csütörtök, aug. 4-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sorra 4 pgő krajcárjával számittatik. A be- igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. A lap politikai tartalmát illető minden köztás a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri uteza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8 sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ kéthónapos (august septemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 3 fór. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 fór. 40 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. • ------------■ ■ ■ 'IttH'-------------------• ÉLET ÉS IRODALOM. V. Korunk az ipar, a kerskedés, a pénz kora. A természettudományok, s főleg az erőműtan teszik az alapot, melyre az leginkább támaszkodik uralkodó irányával, az anyagi haladással. E ténynek különös fontossága van fajunk sorsára. Hogy rövidek lehessünk, térjünk megint egy történészeti adatra vissza. A magyar nemzet egész európai élete alatt — mint már fönnebb mondók — a lefolyt században mintegy 61 évig, volt fajunkban aránylag a legcsekélyebb erély, organikus egészség és visszapótló erő. Akkor a társadalom felszínén terjedt tovább, s harapózott lassan kint lejebb bizonyos elmerülési processus, de a társadalmi rétegek közepében semmi ily nemű irány nem volt észrevehető. A magasabb ipar és kereskedelem emberei nem voltak magyar nyelvűek azelőtt sem, s azutánra szintén megtartották régi nyelvöket. A diplomatikus nemzetből közöjök ritkán vegyült valaki. A legszegényebb nemes is lenézte azon foglalkozást, melyet korunk bálványoz, vagy legalább a melyre büszkén hivatkozik, midőn polgárisodását emlegeti. Az iparosok s kereskedők osztálya semmi politikai sulylyal nem birt, és kevés erkölcsivel. Gyér számú természettudósaink egy pár latin kézikönyvet írtak, s tanszékeikből beszéltek oly dolgokról, melyek senkit sem érdekeltek, senkit szorgalomra nem buzdítottak. Egy egy megyei mérnök segített itt ott sárt sárra rakatni, hogy országutunk is legyen; de különben még a compossessoratus erdőinek fölmérésére sem igen vétettek a mérőasztalok igénybe. Nem voló tagosítás, arányosítás. Az osztozásra pedig a geometria néhány rúdon és lánczon kívül felesleges volt. Szóval: az egész természettudomány, az egész industriális világ, az egész anyagi haladás, kérdéseivel és egyéneivel együtt, nem vegyítette magát a nemzetiség gyöngítésének vagy erősítésének ügyfolyamába, úgy nem fényezett, mintha a holdban laknék. Hát most ? Hát kivált ezentúl ? Nagy probléma, melynek szeme közé kell néznünk. Léhaság volna nem gondolkozni felőle, s még többet, mint amennyit írni szükséges. Mi kétségkívülinek tartjuk, hogy nálunk az egyének folytonosan növekvő mennyiségben fogják magukat a gyakorlati tudományok általi kenyérkeresetre vetni. Jogtudósok helyett mérnökök, táblabírák helyett anyagi vállalatok vezetői lépnek előtérbe. Az ipar és kereskedelem, a nép különböző osztályaiból nagy contingenst fog az ifjabb nemzedék közöl igénybe venni. A változások, melyeken átmentünk, az érdekek , melyekről lemondottunk, a kilátások, melyek megnyíltak, egyesülten vonnak ezen irány felé. Az aristocraticus szellemű apák is reáltudományokat sürgetnek. A nemesi családok majdnem oly buzgón szemelik gyermekeiket ki az ipar és kereskedelemre,mint régen a hivatalos pályára. S így előre lehet látni, miként egy tekintélyes osztály, mely a mérlegbe nagy súlyt vethet, fog jövőre fajunkból is tényezőként előállani: oly osztály, melynek az 1711-től 1772-ig terjedő korszak alatt semmi befolyása sem volt, akár jobbra, akár balra; de a melynek az 1849-ki állapotok után, s a jelen korszakban nevezetes szerepe leend még a nyelv ügyében is. A tan, mely náluk divatba jövend, legalább akkora fontosságú, mint a felső osztályoké, mert temérdek gyakorlati észt, tevékenységet, talentumot és ambitiót szakíthat ki fajunkból. A szellem, mely ezen osztályt lelkesitendi, irodalmunk tartalmassága, s nemzetünk tudományos értéke felett nagy mértékben fog határozni. És ha az ellenünk fordulna, a kor uralkodó iránya csak aléltságunkat mozdítaná elő. A reálismeretek és az ipar embereivel együtt elvitetnék tőlünk a legmozgékonyabb, a legexpansivebb erők észlete. Velük a század jelszavai maradnának sorainkban ; nélkülök a világ alig értené meg: miért, s mily joggal akarnánk helyet foglalni a mivelt és életre szólított népek csoportozatában ? Adná az ég, hogy a mely buzgósággal küldik az apák most gyermekeiket a reáliskolákba, és a mely törekvés mutatkozik a kenyértudományok felé: ugyanazon mértékű hűség maradjon fajunk iránt azok keblében, kiknek nyelvünk és irodalmunk körüli rokonszenvére legalább akkora súlyt helyzünk, mint a felsőosztályokéra ! Tán nem elég renddel s tán nem kellő világosságban mondottuk azon eszméket el, mik helyzetünk ismeretére vezetnek. Szerintük az mindenesetre bebizonyul, hogy az érintett tekintetben mostani viszonyainkhoz egészen analóg állapotot, hasztalan keresünk történetkönyveinkben , mert útj, vagy a régiektől sokban eltávozó tényezők állottak azóta elő, s most a conjuncturák és valószínűségek más arányai mutatkoznak. . De minden körülmények összevetése szerint fajunk tovább fejtése és magas miveltségi fokra emelketése iránti reményeink folyvást állanak. Aggodalmakra a fajunkhozi hűség mellett semmi ok nincs, ha bár tagadhatlan, hogy oly hosszú pangás s visszaesés, mint a múlt században mutatkozott, sokkal eldöntőbb következésekkel járna. Irodalmunkban, s olvasóközönségünknek az irodalom iránti pártolásában most nemcsak lankadás, de még a legcsekélyebb hanyatlás sem vehető észre. Ez tény, mely egyszersmind ösztön és kezesség. London, július 29. ki* Kétségkívül már Budapestig is elfutott híre a szerdai coup d’état-nak , London háromezernyi bérkocsijának statusa részéről. A gonosz csinynak története következő : Két hete, hogy életbe lépett az új bérszekerezési törvény, mely az eddigi árszabályt alábbszállítja, s akként rendezi, miszerint minden egylovas bérkocsitól, szekerzési díj fejében egy mértföldnyi távolságra csak 6 pence, s egy órányira 2 shilling fizetendő; de úgy , hogy a bérkocsis kisebb, s a kocsi belsejében elrendezhető podgyászra sarczot, mint eddig ne vethessen, sem pedig visszatérési dijt állomási helyére ne követelhessen. Köteleztetek ezen fölül a kocsis, a bérlőveli egyenetlenkedés esetében, a legközelebbi rendőrállomásra hajtani — E törvény általában véve, valamint különösen az e tekintetbeni nagyszámú visszaéléseket vevén szemügyre, fölötte üdvös; bár némely tételeiben túl szigorú, így szerfölött kemény, mert határozatlan azon pont, mely a podgyászvitelt tárgyalja, valamint amaz, mely visszatérési dijt semmi esetben nem enged meg , holott megtörténik gyakran, hogy a bérkocsi 10 mértföldnyire is elhajtatik állomási helyétől, melyre ha visszatér , elcsigázott lova szolgálatra képtelen. A bérkocsizási üzérek azonban a törvényt , mint olyant s általában, helytelenítik, s miután az utóbbi két hétben kocsisaik által több ízben érezteték haragjukat a közönséggel s a törvényt megszavazott parliamenti tagokkal, az üzlet vezértulajdonosai elvégre szerdán jul. 27. közgyülekezetet tartanak a tárgyban. Elmaondatván az elnök által e meetingen, hogy egy bérszekér, ide nem számítva a kocsist, évenkint 75 font sterlingbe kerül a tulajdonosnak, elsorolván tovább az üzlet sark- és alsérelmeit, határozottá l ön : capitulatióra bírni a belügyminisztériumot s a parliamentet. Az üzlet e régből öt napra a fővárosnak felmondatott, s ma már harmadik napja, hogy London utczáin diogenesi lámpával sem találhatni csak egy bérkocsit is. Az üzlet tulajdonosainak e coup naponkint 2000 L.-nyi veszteségbe kerül, de jóval nagyobb csapás az a közüzletre, a gőzhajózási s vaspályás közlekedésre, sőt a hivatalos foglalkozásokra is, mert ez óriási városban „cab“ nélkül elvesz az ember, s alig mozoghat. Tegnap ugyan a ma , az előrántott ócska kocsik, elavult régi szekerek, laptikák, talyigák s a kerekes mozgonyok minden nemei döczögnek utczáinkon, de ezek csak némileg pótolnak hiányt, s csak a bérkocsisoknak szolgálnak elégtételül, kik csapszékekből, hol a coup ünnepét ülik , kik slármáznak, hogy : Sir ! nem parancsol-e cabet 6 garasért ? ! Történt, hogy a szolgálat-felmondás első napján, a határzat ellenére fuvaroskodó bérszekerek , az e czélra gyűlésileg kirendelt egyének által feldöntöttek, vagy a fék s szerszám szétmetszetett, s igy további használatra alkalmatlanná tétettek. A lapok természetesen ma s tegnap, misül e tárgygyal foglalkoznak, mely helyi fontosságánál fogva a nagy keleti kérdést is háttérbe szobta. A Times véleményében, a bérkocsis, akár tág akár szűk értelemben véve, nem szabad azér, freetrader, mert a státustól veszi pénzért szabadalmát, s ezért a közönségnek szolgája. A tory lapok ellenben nevezik a Times e fogalmát, s nagy örömük telik abban, hogy Cabby falnak szokta a „határtalan competitio“ hatalmas elvét. Abban mégis megegyeznek e vélemények, hogy a bérszekerzési üzlet, ha nincs is egészen szolgaságra lekötve szabadalma által, tartozik mégis szolgálat-felmondási szándékát vagy két héttel a kivitel előtt feljelenteni. — Győzni fog-e dacz, vagy fenn fog-e ellenében a törvény szigora tartatni? Ez a sarkkérdés. S úgy látszik, hogy a két fél alkura lép. A belügyminiszter még szerdán ten engedményeket, s közzétételé a bilit, mely a bérszekerzési évi szabadalmat 5.-ról 1.-ra szállítja alá. Fitzroy parlamenti tag is, ki a törvénynek javaslatát készíté, küldöttséget fogadott tegnap a bérkocsisok részéről, kihallgatván panaszaikat, azok néhányait orvosolni késznek nyilatkozott, bár, úgymond, kezeit az erőszakos fellépés megköté, s nem ígér jövő hétfői felszólalásának a parlamentben annyit, mint amennyit különben kieszközölhetett volna. Alkudozásba bocsátkozik ezután a deputatióval, s igazságosnak ismerte el, hogy a bérszekér állomási helyétől számított négy mértföldnyi távolságon túl, 1 shilling fizettessék minden mértföldnyitől, hogy a podgyászvitel árszabálya czélszerűbben rendeztessék; hogy az őszilletmény 6%-vel neveltessék, minden egynél több személytől stb. De a közgyűlés, a küldöttség által meghozott e pontjait a capitulatiónak visszaveté, s kimondatott, hogy: feltétlen megadás kívántatik. Meg EGY MAGYAR NÁBOB Chataquéla. (Folytatás. *) A vén Hyurmala, kinek arczbőrét cserszintre festette a kegyes idő, nem késik e látott alakokból, mik talányos chaosszá kerekedve egymás hegyén hátán hömpölygenek, összefüggő regéket alakítani. Elmondja asszonyának, az ismeretlen ifjú mostan hol jár ? Most virágos mezőkön sétál, valahova lép, zöld és piros lesz a táj , s ha elhagyja, gyászos kékre, lilaszinre válik. Mik ezek a barna alakok itt mögötte ? Ezek fogadott gyilkosok, kik őt meg akarják ölni. De védi őt erdő, berek, sötét zöld lombok borulnak össze mögötte s nem sértheti őt meg senki. Túlnan egy halovány sárga alak jár, keresztül kasul törve magát a gomolygó tüneményeken , mintha valakit keresne. Mindig kikerülik egymást. Apró gyermekfők a földön, repkedő kígyók a légben vonulnak előtte utána. Áldás és rágalom. Most egymáshoz közelítenek, a sárga alak megáll, a gyermekfők rózsafejekké változnak s lúgost alakitanak körülé, a kígyók galambokká, mik mindkettőjük feje fölött repkednek. Nézd! nézd, most sebesen forognak egymás körül, ako mindjárt egymáshoz érnek. Most összeértek, mindkét alak egyszerre egymásba olvad s csodálatos tünemény! az egész bőrpalaczkot egyszerre égő rózsalény derengi át! — Asszonyom , akit vársz, az el fog jönni érted és azután meg fog szeretni. — Most az alakok elülnek, a nedv elsáppad, elhomályosul. — És azután nem fogsz szeretni senkit többé. Chataquéla ez éjjel gyönyörű képeket álmodott, pedig reggel fölébredve elixirral tört csészéjét érintetlen találta, tehát az álmok másonnan jöttek. Felöltözteté magát, viseletének phantasticus divatát saját kalandor lelke alkotá, összekötve a hindu és európai viseletből az eszményit. Omló fekete haját homlokán keresztül kötött fehér szalag tartá hátra, a hoszszú halványsárga selyem öltözet fedetlen hagyó karjait, miket sima érez karmantyúk szobitának s az elől nyitott volantok látni engedék a csodaszép tarkasággal szőtt indu rokolyát, a hogy csak a keleti kelmeszövők mernek bánni a színekkel, a legellentétesebb nemüeket rikitóan rakva egymás mellé s az egész mégis oly öszhangzó. Keblén hármas rubinkapocs fogja össze az öltönyt, a karcsú nyúlánk derekán a délezeg csípőkre le*) Lásd Pesti Napló 1020-dik síátván szorulva van keresztül kötve a hosszú arannyal, ezüsttel hímzett veres ehawlöv, mely egészen más szabást ad, az akkori kurta derekú szerfelett prózai divatnak. Csengetésére bejő Hyurmala s mig szobalányai hoszszú hajfürtéit csodás fonadékokba idomítják, átnyújtja neki a tegnapi látogatók névjegyeit, kik aznap nem juthattak Chataquélához, mert aznap beteg volt, talán szerelemből, vagy tán csak szeszélyből. A delnő végig nézi a névjegyeket. Mind ismerős, megunt, elutasított emberek. De ah, egy uj mégis van közöttök. Egy név, melyet soha sem hallott még említeni. Egy név , melyet az eddig ismert nyelvek idomai szerint még csak el sem tud olvasni. A keresztnév hátul, a vezetéknév elől, ahogy sehol sem szokták az előtte ismeretes világban. Hisz a többiek mind megfordítva vannak: vicont de Abellino de Carpathi, — conte Fennimor de l’ ile de Szigetvár. — Chevalier Charles de Calacci (olvasd Kalácsi). Miért épen ez az egy ily különcz ? a czim leghátul, igy : „Sz e ntirmay Rudolf báró.“ A többi jegy kihullott a kezéből, csak ez egyet tévé ölébe. Hátha épen ő az, a kit vár. A varázspalackk jót jövendölt, és annak teljesülnie kell.“ Szegény indu nő , ő nem ismeré azon áldást, hogy a mit óhajtunk, azért imádkozni is lehet s csak néma vágy, vagy csaló varázslat és múló álmok foglalkoztaták lelkét. — Senkit se bocsássatok be hozzám , szólt Hyurmalához. Csupán csak azt, ki e jegynek tulajdonosa. Igérte-e, hogy visszajön ? Senki sem emlékezett rá. — Milyen volt alakja, arcza ? tudakozódék a belnő l epedő kíváncsisággal. Senki sem tudta megmondani. Kikerülte figyelmünket , s helyette másokat írtak le, kiket Chataquéla nagyon jól ismert. Nyugtalan , maradhatlan vágyak közt múlt a dél; hintók , cabrioletek álltak meg koronkint a hotel előtt, hallatszott a portás csengetettje, azután ismét tova gördültek a hintók, nem az jött, akit várt. Már a délután is itt volt. Chataquéla beteg volt az epekedés miatt, nem találta helyét, ledült kerevetére s ismét felszökött, száz munkához fogott és mind abban hagyta. Egyszer ismét hallatszik a kapus csengetése s a hindu nő éles hallása a zárt lépcsőn férfi léptek hangjait lelé el. Szive sebesen kezdett dobogni. Ez ő! Leült kerevete egyik szegletébe , karjait keblére szorítva , nem mert föltekinteni. Félt, reszketett, mint ifjú hajadon, ki vőlegényét várja. A szőnyegek susogtak, valaki belépett rajtuk. Ő volt az! fel sem tekintett a hölgy, de tudta azért, hogy ő jön. Hiszen sokszor álmodta így : a hős, a bátor ifjú belépett szobájába; arcza, mely a vész közepett oly hideg volt, oly bűbájos szelíden tekinte most rá, szemei a halállal daczolók, tele voltak sugárzó szerelemmel, oda ült mellé, susogott fülébe ... és annyiszor álmodta ezt. Most is úgy volt. Az ifjú belépett, susogva üdvözlé, bűbájos szelíden tekinte rá, szemei tele sugárzák lelkét szerelemmel, odaült mellé .... és a delnő most is attól tartott, hogy az újra csak álom. Pedig valóban ott ült mellette, a kit keresett, a kit várt, a kit szeretett és az nem volt álom többé, az ifjú meleg lehelete érinté vállait. Chataquéla suttogva szólt hozzá, a hogy szokás álomképekhez beszélni, nehogy elriadjanak. — Tehát Rudolfnak hívják önt ? Milyen nagy kin volt nekem, hogy nem tudtam önt magamban nevén nevezni, csak arczát láttam magam előtt és nem tudtam megszólítani. — Én is sokat gondolkoztam ön felől, viszont a Rudolf , kinek arczán mi e pillanatban sem fogunk egyebet látni a szokott hidegségnél; a bűbájt, sugárzó szemeket csak a szerelmes nő szemei látják benne. Az ily hideg halavány arcz az asszonyok veszedelme. Férfiak nem tudják azt, de a nők, akik szeretnek, ismerik jól, hogy ez vezet az örüléshez. — Tudja-e ön, mit gondoltam akkor, midőn ama vészes órában életét reám bizta ? -- Gondolkozott Ön rólam akkor? — Azt gondolom, hogy midőn a gyermekek meglesznek mentve, s nem marad hátra más, mint ön, ekkor ahelyett, hogy önt felvonjam , levessem a kötelet a mélységbe s magam is utána rohanják és ott vesszünk el együtt a tűz között. — Miért nem tévé azt ? kérdé a hölgy kimondhatatlan epedéssel. — Midőn az utolsó két gyermek megszabadult, önnek valami őrszellem azt tanácslá, hogy menjen be az égő házba, ha nem maradt-e ott még valaki ? Igen, úgy érzem, mintha valaki vont volna kezemnél fogva, hogy menjek oda. — Ön bement, s egy bölcsőjében alvó csecsemőt hozott ki, azt övével keblére köté s igy nehézkedett a kötélre. És én nem tehettem többé, azt amit akartam. — Pedig az nekem gyönyör lett volna. Kik a tűzben halnak meg, azok egyszerre a napba jutnak, a kik a földben halnak meg, azoknak ott várni kell sokáig, még mind ilyen apró porszemekké válnak, minek itt a függönyök közt besütő napsugárban tánczolnak s miket a nap szemenkint szí fel magához. Legszebb a halál tűzben és szerelemben, ahogy hazámban szoktak meghalni a nők. Rudolf megfogá csendesen a csodás asszony kezét. — Chataquéla, légy te az én nőm. A hölgy reszketett, nem bírt feleim. — Menj vissza férjedhez és válj el tőle azonnal. Én utánad fogok menni és nőül veszlek s szeretni foglak, míg meg nem halok. A delnő elsápadt , mint a viasz, ajkai elfehérültek, remegve, lázasan rogyott az ifjú lábaihoz, ki karcsú derekát karjaival átfonva tartá őt fenn , s csak akkor tért magához, midőn lehajló nyakán egy forró ajk égetését érté. Erre felszökött s kezeit védőleg tártá maga elé. — Mit tevél! Kiába ijedt tekintettel. Megcsókolás, midőn nem vagyok tiéd , míg férjemtől nem váltam el. A haragos szellemek ezért vészt hoznak reám. — Közöttük és közötted állok! Szólt Rudolf magához szorítva ellenállhatlanul a delnőt. Egy óra múlva útban volt Chataquéla Calais felé. Rudolf megígérte, hogy kétnap múlva követni fogja. És itt helyén van megkérdenünk : tréfa ez, vagy való ? és ha való, miben alapszik ? Honnan e harmincz éves életunalom, e bizarr különcrködés, e megvetése a világnak, ez útjából kitévedt eszmejárás? Megmondjuk. Nem a máj és lép betegsége ez, hanem a léleké , és többnyire nagy lelkeké , mert kis lelkek hamar otthon találják magukat a világban. A tétlenség átka ez mindazokon, kiknek rendkívüli szellemerőt adott a sors, de ők kikerülték, nem keresték a tért, mely számukra ki volt mérve s büntetésül ostorrá vált rájuk nézve épen e lélekerő , mert üresnek látta a világot és haszontalannak mindent a mi benne van, mely sem fáradtságra, sem szeretetre, sem gondolkozásra nem méltó. Pedig ha kereste volna, megtalálta volna, hogy van valami, ami karjai fáradságára, szelleme küzdésére és szíve legmélyebb szeretetére méltó, és az — ha nem egyéb — a haza. (Folytatjuk)