Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)

1853-10-06 / 1072. szám

AUSZTRIAI BIRODALOM. (O. C.) Bécs, oct. 4. Ausztria népei ma Ő C3. kir. Apost. Fölségének dicső névünnepét ülik. Számtalan áldáskivonat és buzgó imádság fog ma a birodalom közel és távol részeiben Ég felé emelkedni, hogy üdvet és boldogságot kérjenek a jó, bölcs és igazságos Ural­kodóra , ki a birodalmat a súlyos részeken szerencsésen átvivőn azt nemes szilárdsággal, a béke, rend és jólét szabályzati ösvényeire vezette. A Császári Felség ün­nepelt Neve szent jelvényét képezi az erő és hatalom legdrágább emlékezetei­ és legbecsesb érzelmeinek, mik Ausztriát, uralkodása alatt, nagy állam­ életének min­den viszonyaiban dicsőítik. A mai nap tehát valóságos s nemzeti jelentőségű ünnep, s azon vallásos ünnepélyek, melyek azt kísérik, annak méltó kifejezését képezik. A Gondviselés, mely több mint egy alkalommal láthatólag otalmazta a Fejedelmet, ennek fenséges házát s az ausztriai tartományokat, a hűséges népek jámbor és buzgó könyörgéseit ezentúl is meg fogja kegyelmesen hallgatni. Mindenható utalma alatt tenyészni és őrlődni fognak azon felséges magvak, melyek a nyilvános élet minden terein gazdagon elhintvék, s melyek diszlése a birodalomnak, a szerencse és nyugalom minden elemeit, a szilárdul megalapított rend és munkás törekvő erő folytonos kifejlését illetőleg, uj korszakot ígér. A mint a mai nap egyházi ünnepélye a birodalmi fővárosban a népesség minden osztályainak legélénkebb részvétével ment végbe , úgy az kétségkívül másutt is mindenütt­­ megtörtént, hol hálás osztrák szívek dobognak, bense­­jökben híven megőrizve szeretett Császárjok és Urok képét. Dr. Bach Sándor belügyminiszter ő exclja tegnap (oct. 5-kán) tért rövid szabadsági­ útjából vissza. KÜLFÖLD Németország, Frankfurt, sept. 25. — Tagadni nem lehet, miszerint nálunk oly időszak lépett be, mely­ben mindenki roszul érzi magát. Az ember lehangolt, a nélkül, hogy tudná miért? — Ha azonban a dolgot alaposan vizsgáljuk, úgy találjuk, miszerint az egyete­mes levertségnek valódi oka egyedül anyagi viszonya­­inkban rejlik. A keleti ügy végkimenetele fölötti bizony­talanság, mely már úgyis igen sokáig tart, a legszük­ségesebb élelmiszerek rendkívüli drágasága, az Angliá­ban mutatkozó pénzkrízis, mely a continenst is elárasz­tással fenyegeti, a börzéknek, a legkülönbözőbb értékű papíroknak­ túlterhelése , melyek csak élénk forgalom mellett hathatnak éltetőleg a pénzviszonyokra, a na­­gyobbszerű szerződések fenakadása , mind­ezen kelle­metlen események következtében bizonyos kedvetlenség lepte meg a kedélyeket, mit jó jelnek koránsem tart­hatunk. Midőn az ember anyagilag szenved, igenis haj­landó a bajt még nagyobbá tenni, miből aztán új rész származik. Mi nyugodt bevárás után magamagában is jóra fordult volna , az emberek türelmetlensége által még nagyobb baj forrásává lesz, s az elégületlenséget s lehangoltságot csak növeli. A kormányok annyiban hathatnak jótékonyan e viszonyokra , a­mennyiben a minden esetre hozandó határozatok életbeléptetését le­hetőleg siettetik, hogy ezen kínos bizonytalanságnak mielőbb vége vettessék. A bizonyosba , mint mondani szoktuk, könnyen bele­találja az ember magát, miután ál­tala alkalom nyílik új combinatiókra , s ezáltal erélyes tevékenységre. De a nagyszerű napi kérdések végmeg- s örvendezésére halla a választ, miszerint jöjjön gyűrű­jéért maga. Repült! Nem, ez sok lett volna tőle. De sietett, a­hogy lábai engedek, a­kik az utczán találkoztak vele, el nem tudták gondolni, mi érte ? mert arczán meglát­szott, hogy valaminek nagyon örül. Ha szegény ember törné magát így az utczán, könnyen rá lehetne fogni, hogy lutriba tett s­quinternőt csinált, de mit nyerhetett ez a nábob, a­ki egész Pozsony városát, úgy a­hogy áll, minden benne lévőkkel együtt megvehetné, minek örül ez? Boltay mesterhez érve, annak meg kellett engedni, hogy őt összevissza ölelje. Rögtön, azonnal akart menni a menyaszonyért. Azon gondolat, hogy e tündér szép­ségű leány kész hozzá nőül menni, valóban szerelmessé tette őt bele, kénytelen volt Boltay mester figyelmez­tetni rá, hogy az összekötésnek még néminemű el­­ké­szülései és törvényszabta szertartásai is vannak, a­mik­ről hogy a főúr, mint törvényhozó tag elfeledkezett, világosan mutatja, mennyire el kellett neki a házasság eszméje által ragadtatva lenni, és viszont hogy Boltay mesternek ugyanazok eszébe jutottak, bizonyítja azt,hogy az ő elragadtatása e tárgyben sokkal csekélyebb. Csupán arra kérte tehát Karpathi leendő nászurat (ki nálánál mellesleg mondva , jó húsz évvel idősebb lehetett), hogy addig is tartsák titokban az egészet, a­mire neki sajátságos okai vannak. Boltay megígérte s csak a fő­úr búcsúvétele után kezdett eszmélkedni felőle, miszerint Teréz és Fanny hasonló titoktartásra szób­ták fel s ez összevetést kö­zölte Terézzel. E körülmény is erősíté Teréz gyanúját. Ha mind a két félnek érdekében áll, hogy a házasság az esküvő napjáig titokban maradjon , úgy nem tudhat a felől semmit Mayerné, — tehát más oka volt idejönni. Mert valami okának kellett lenni, az bizonyos. Az előké­születek a házon kívül folytak, különben is az egész család nagyon ritkán jött úgy össze, hogy mindnyájan együtt lettek s egymás titkait, kémlelhették volna. Igen természetes helyzet az, miszerint Teréz és Fanny között is nagyon észre­vehető volt az eltávozás. Teréz nem feledhető, hogy Fanny már egy milliomos arája, kinek szerencséjén nem tud örülni, Fanny pedig önma­ga előtt szégyenlő bizalmasan közelíteni nagynénjéhez, vagy gyámjához. Mit gondolnának azok ? Azt hinnék, hogy mind azt csak tettetésből cselekszi, hisz a­ki az oltár előtt azt mondhatja valakinek : én szeretlek, a­kit nem szeret, mit ér annak a hízelgése mások iránt is? Hazugság, tettetés. E miatt oly hideg lehangoltság ült a társalgáson, va­lami egymástól való tartózkodás, hogy néha az egész ebéd felett senki nem szólt egy szót is, mintha megné­­multak volna. A­ki ezt a lehangoltságot legélesebb figyelmére mél­­tatá, az bizonyosan Mayerné volt. A leány nem bol­dog. Ezt gondola. A leányt nagyon szigorúan tartják. Teréz hideg hozzá és bizalmatlan. A leány unatkozik és szerencsétlennek érzi magát ebben a nyakig érő falusi boldogságban. Egész nap nem lát magához illő ifjút, pedig a szív vágyai ilyenkor legerősebbek. Ilm. Lesz ebből valami. E mellett Mayerné folyvást oly alázatosan viselte ma­gát , hogy minden lépten nyomon utána kellett járni, mit csinál, majd azon kapták rajta, hogy kiült a cse­lédek közé tollat fosztani, majd mikor megtudta, hogy szapulnak, korán reggel kiszökött és segített szappa­­nyozni, kisöpörte a szobákat, mire észrevették, minden ebéd idején erővel kellett az asztalhoz hurczolni, erő­vel rakni a tányérjára az ételt, mert nem akart sem enni, sem inni s a harmadik tál után mindig felkelt, mintha a negyedik tálból már őt nem illetné semmi. Ez együgyű fogásokkal elérte azt, hogy Fanny szám­talanszor járt utána, bevitte magához, beszélgetett vele, zongorázott neki, ő szánta. Hinni kezdé, hogy a szegény asszony csakugyan ked­vét akarja neki keresni. Önzés ugyan, de szánalomra méltó önzés. Ha leánya csak felpillantott, már kérdező, mit parancsol ? ha kellett neki valami, szaladt érte; ha a cseléd elkésett valamivel, ő sietett azt felkeresni, oly­kor lopva megcsókolta a ruhája szegélyét, elkérte ima­könyvét, s midőn visszaadta neki, Fanny a szülőknek gyermekeikért való imádságukat tartalmazó lapot ta­lálta behajtva és benedvesítve. Azok bizonyosan köny­­cseppek akartak lenni. Olykor nagyokat óhajtott Fanny hallatára s ha ez kérdező, hogy mért sóhajt ? azt felelte, hogy van ő neki arra oka elég. Egy napon Teréz berándult Pozsonyba a menyasz­­szonyruhák után nézendő , s minthogy azok nem vol­tak készen , éjszakára is bennmaradt, maga helyett az alatt Boltayt küldve ki házőrzőnek. Fanny ez ideig még soha sem hált egyedül szobájá­ban , nagynénje mindig ott aludt a benyílóban s a két szoba ajtaját nyitva hagyták, s nagy zivataros éjsza­kákon , mikor az eső veri az ablaktáblát, a szél rug­dalja az ajtókat, a kutyák ugatnak a folyosó alatt, — olyan jól esett arra gondolni, hogy hozzá közel egy éber lélek pihen, ki, Isten után legfigyelmesebb szemmel te­kint reá. • És az éjszaka épen ily viharos volt, úgy szakadt az eső, úgy zúgott a szél a fák között, ugattak az ebek s futottak , mintha valakit kergetnének, a szél rázta az ajtókat, mintha valaki nyitogatná kívül. Fanny be­hívta magához anyját, hogy háljon ott az éjjel. Valamivel figyelmesebb szemlélő, mint ő, észreve­hette volna azt a veszedelmes örömöt, azt a kapóra jött alkalom fölötti meglepetést, mely e pillanatban Mayer­né arczára szökött. A másik pillanatban már el volt az fedve, elsimítva. A jó anya örült, hogy gyermekével egy levegőt szíhat. Hölgyek hölgyek előtt nem igen szoktak óvatosak lenni, midőn éjszakai toilettjöket végzik. Fanny egész gyermeki gondatlansággal rakta le mindazon öltönyeit anyja jelenlétében, miket lefekvéskor nélkülözni szokás, nem gondolva vele, hogy szűz szépségének szoborszerü idomait elárulja az utolsó patyolat öltöny. Ki látja azt? Nő, k­ 1 egy nő, ki neki édes anyja. Mit rejtené magát, mit óvakodnék ez előtt ? Tulajdonképen nem is gondolt semmire, egész elmélázva ült ágya szélére, s fésűjét kivonva hajából, lebocsátá a hoszú tömött kettős teker­cset, mely fekete volt, mint a bársony, és fényes mint az aczél, s kibontva annak többszörös fonadékát, észa­kára, mint szokás, hármas ágra kezdé azt újra fonni; a kibontott gyönyörű haj, mint egy varázs fátyol ömlött végig szép fehér alakján,­természetes göndörödéssel kígyózva le egész térdéig. Mayerné nézte, sokáig nézte a leányt. Szemeit le nem vette róla. Már az ágyban feküdt, ott is felemelke­­dik, hogy tovább láthassa, mint fonja nagy gondatlanul azt a hosszú selyemhajat, még csak a tükörbe sem néz, hogy bámulja, csodálja magát, sőt a­mint a gömbölyű tükör előtte áll s egyszerre véletlenül belepillant, elfor­dítja azt magától, hogy ne lássa magát abban ily pon­­­­gyol­án, s keblén szűkebbre hurkolja az ingfodor sza­lagját. Mayerné egyre nézte a leányt. Bámulni, gyönyör­ködni látszék benne. Minden mozdulatánál új szépség­ben tűntek elő szüzitermetének idomai. Ah ez valóban a legműértőbb szemek becsülése után sincs drágán el­adva hatvanezer forintért............. — Ah, minő szép vagy te Fanny! suttogó végre ön­kénytelen hízelgéssel. Fanny hirtelen felrezzent. Ijedten tekinte szét, mintha először nem tudná, honnan jött e szó , szemei Mayerné szemeivel találkoztak, azután hirtelen felugrott ágyába, félig befonva hagyta haját, magára ránta fehér taka­róját s elfújta a gyertyát maga előtt és behunyta szemeit. É­s csak azután lassan merte azokat ismét felnyitni, mintha attól tartana, hogy azok a vizsgáló szemek a sötéten keresztül is ránéznek s még most is hallani vélte: milyen szép vagy te Fanny!. • •­­ Ez a kerítőné suttogása volt. Fanny reszketve várta : fog-e még valamit szólani ez asszony? Öh­ igen.............. . oldását nem lehet ám kierőszakolni, azoknak meg kell érniök, erre pedig idő kell.­ Szeretnék ezen elmélkedé­seket szivökre kötni mindazoknak , kik a dolgok jelen­legi menetével nincs­ek megelégedve. Türelem leg­egyszerűbb s legjobb gyógyszere szenvedéseinknek, bár­mily kevéssé alapuljon is az egyesek jellemén. Itt spe­­culatív politikáról szó sem lehet. Türelemre kell inte­nünk mindenkit a keleti kérdésben, mert törökökkel van dolgunk; türelemre a drágaságot illetőleg , miután ezt hatalom szó által nem lehet egyszerre megszüntetni; türelemre a pénzügy állapotát illetőleg, miután ezt csak nyugalom által lehet kiegyenlitni; türelemre az üzletek fenakadására nézve is, ez is csak taulékony tünemény lévén, miután az emberek önmaguktól is munkások s a kínálkozó alkalmat örömest használják föl. (Fr. P. Z.) Berlin, oct. 1. Az alapeszme a kor társadalmi hi­báit, s a sokszorosan alásülyedt erkölcsiség sebeit, a ke­resztényi hit- és erkölcstan fölébresztése által orvosolni, s ez által az erkölcsiséget mintegy fölemelni a porból, ez alapeszme, — mondjuk, mély igazságon gyökerezik s a legnagyobb fontosságúnak mondható, s az ily érte­lemben vett czélra egyesült társulatok, legyenek azok kath. vagy evang. egyletek, az emberiség irányában teljes elismerést érdemelnek. E mellett azonban kettőt nem szabad figyelem n­élkül szemünk elől téveszteni. Legközelebb a keresztényi üdvös tanoknak fel kell vi­lágosítni, fölemelni a világ tolongó zajában magáról megfeledkezett, vagy pedig a szükség és nyomor által a bűn ösvényére kényszerített embert. De ha e mellett, mint okvetlenül szükséges, a közönséges emberi természetet vesszük szemügyre, nem fogjuk tagadhatni, miszerint épen az anyagi szükségben sínylődő s elnyo­­morodott, folytonos búval terhelt, s az önfentartás gond­jai alatt görnyedező élet, a folytonos tusában eltompul kedélyében, szellemében, megkeményszik, s épen a szükség szüli tehát a hitürességet, erkölcstelenséget. Valamint igen fonák dolog volna, ha valaki az éhezőt a­helyett, hogy táplát nyújtana neki, kenetteljes szónok­lattal p. o. az imádság nagy hasznáról akarná kielégí­teni , és oly fonák dolog volna az is, ha korunk társa­dalmi sebeinek gyógyítására vallásos épületességben vélnék az universális gyógyszert feltalálni. Követke­zésképen az egyedüli gyakorlati út, melyet okvetlenül követnünk kell, ha czért akarunk érni, nem lehet más, mint az, hogy a­mennyiben a kisebb nagyobb egyletek­nek, az államélet különböző köreiben módjában van, s a viszonyok azt lehetségessé teszik, igyekezzenek a nyo­mor és szegénység által lenyomottakat fölsegélleni, mert csak így nyithatnak utat szíveikhez a keresztény vallás fenséges és üdvözítő tanainak befogadására. A szeren­csétlenség s az élet nyomasztó terhei, csak az erős lel­ket, csak a szilárd jellemet emelik önmaga fölibe; edzik erejét, hitbeli s vallásos bátorságát magasztos!) fokra emelik. Botor dolog volna azonban ezt a polgári társa­ság azon osztályairól is föltenni, melyek számára volna szánva sajátképen a felemlített munkálkodás s e czél­­beli egyesületek. A­ki emberekre akar hatni, szükség, hogy az emberi természetet tökéletesen ismerje, kü­lönben a legbecsületesebb szándék is dugába dől, vagy pedig épen az ellenkezőt érjük el általa. Nem czélunk ez­úttal azon, már több oldalról annyira megvitatott kérdést újólag tárgyalni, mily eszközökkel bírnak az ál­lam, a testületek, magán­egyletek és egyesek a mikép lehetne azokat a legczélszerűbb módon alkalmazni, hogy az úgynevezett socialis kérdés, — itt mindenek előtt a munkás­osztály anyagi sorsának javítása is megoldassák, vagy ha ez még nem lehetne, meg­oldatásához közelebb vitessék; itt csak arról van szó, miszerint kimondjuk egyszer s mindenkorra ama szilárd meggyőződésünket, miszerint ha azt akarjuk, hogy em­bertársaink lelki üdvérőli gondoskodásunk s működésünk magvai termékeny földbe hulljanak, az anyagi javítás fölötti gondoskodás járjon előre mindenek felett, vagy legalább is karöltve a szellemivel, ha üdvös eredményre akarunk számolni. Ezt tagadni annyit tenne , mint ma­gát puszta illusiokban ringatni. Hiszen ez már magában a hit- és erkölcstan fogalmában benfoglaltatik. Azok, kik hivatást éreznek magukban , a társadalmat erkölcsi alapon újólag fölépíteni akarni, mutassák meg először saját példájokkal, mily gyümölcsöket látnak legelőször is önmagukon , mert „gyümölcseikről kell őket megis­mernetek.“ Már­pedig az annyival inkább világos, mert a szükség s külsőleg nyomott állapot bizalmatlanná tesz, s az, kit egy magasabb erkölcsi életre akarunk ébresz­teni, csak olyanok irányában fog bizalommal viseltetni, kik saját példájukkal mutatják be, miszerint ők az Ur- I­nak igazi tanítványai; de nem olyanok iránt, kik az alázatosság helyett, melyet tanítnak, kevélységet s fel­­fuvalkodottságot hordoznak szivökben; keresztényi sze­retet helyett gyülölséget, üldözésvágyat táplálnak kebleikben a máskép gondolkozók irányában; örö­mesti jócselekedetek helyett önhaszonlesést; kik mások figyelmét sz ég felé akarják irányzani, mig magok földi javak s kitűnő állás után kapkodnak. A kereszténység csak az olyan hitet ismerheti el valósá­gos élő hitnek, mely tevékeny gyakorlati szeretetben nyilvánul felebarátja irányában, mely embertársaihoz­ szeretetében külsőleg is mutatkozik, buzgón fára­dozván az emberiség tökéletesítése­, gyámolitása­ s bol­­dogitásában. Az ily munkás emberszeretet, mely a va­lódi hit legszebb gyümölcse, — az ily hit fog aztán, jótékonysággal párosulva, bizalmat gerjeszteni a kedé­lyekben. A­mily bizonyos az, hogy az emberiség vallá­sos-erkölcsi nevelése szerfölött szükséges , épen oly igaz az is, miszerint ez csak azoktól indulhat ki, kiknek iga­zi emberszeretet honol szívekben , kik házuknál, a községben valamint az államban is derék , munkás pol­gárok s valódi keresztényekül ismérvek el. Francziaország, Paris, septemb. 29. A mérsékleti Journal des Debats, mely független állást fog­lal el, ezt mondja: „Mi azt hisszük, mikép az angol és franczia kormány méltóságát sokra becsüljük, ha azon demonstratiót, mit hajóhadaik a Bosporuson lő­nek , komolyan vesszük és azt úgy tekintjük , a mi va­lósággal, mint kezdetét a fegyveres beavatkozásnak.­ Valóban nem szabad feledni, mikép azon egyetlen tény által, hogy a hadihajók a Dardanellákon átmentek, Eu­­­répa­­diplomatiai állása megváltozott, és az egyezmé­nyekben fölállított viszonyok lényegesen módosultak. A jog egyszerű szempontjából tekintve a dolgot , Euró­pa nincs többé békeállapotban. Jóllehet a franczia és angol fregattok bemenetele mindemellett el­lenséges cselekvénynek nem tekintendő , még helytele­nebb volna az, ha abban egy legjelentéktelenebb és legtermészetesb tényt látnának. Igen lehetséges, és mi még reméljük, hogy a tényből háború nem fog szár­mazni. Egykor Antwerpen ostroma is (1831) háborút nem idézett elő. Ancona elfoglalásának sem volt háború a következménye, épen úgy nem a spanyol beavatko­zásnak , épen úgy nem Roma megszállásának. Azon­ban mindezek daczára nem voltak azok jelentéktelen tények , és a hajóhadaknak a Bosporusba menetele, bármikép történt légyen Konstantinápoly megszállása, és oly természetű mint azon események, melyeket épen most idéztünk. Ancona megszállásához hasonló a hajó­hadak bemenetele a Bosporusba , egy biztossági tény, egy zálog, mit Francziaország és Anglia vett egy har­madik hatalomnak Törökországba lehető becsapása ellen, egy becsapás ellen, melynek végrehajtása m­ár elkez­dődött. A Dunafejedelemségek megszállása egyfelől, a hajóhadaknak Konstantinápoly előtt létele másfelől két sakkvonás Európa sakktábláján. Tudhatni , mikép az ily partiek sokáig tartanak, kivált ha a játékosok erősek. Mi a kérdés második oldalát illeti, tudniillik azon vé­delmet, melyet a hajók a török keresztényeknek és magá­nak a­zultánnak hoznak, igen valószínű, hogy a muzul­mán rajongást és a népies nyilatkozványok jelentőségét túlhajtották. Akkor azonban következő dilemma áll elő: általánosan elfogadtatik, hogy Törökország egyedül magát nem védelmezheti; mindenesetre magát máskép nem védheti, mint ha népe régi vallásos szenvedélyeit felkelti, és azon hitre hivatkozik , mely hajdan hódító erejét képezte. De óvakodjunk ! Az islamismusnak, hogy egész erejében fölserkenjen , egész barbárságában kell föltámadnia. Ha Mohamed sírjából ismét szólni fog, Mohamed nem tesz semmi finom különbséget a négy különböző világrész keresztényei között. A korán nem ismer semmi különbséget katholikusok , protestánsok, görög­ egyesültek, nem - egyesültek , methodisták, pres­­byterianusok, quakkerek és mások között. Ha a muzulmánok régi vallásos buzgalmakat és haj­dani katonai vitézségeket visszanyernék , akkor kép­telenek volnának önmagukat védeni, és ha most Moha­med föltámadna, ellenünk, szövetségesei ellen fordulna. Mindkét esetben a két hajóhad nem hiában van ott, azok kettős czélt teljesitnek és kettős védelmet gyakorol­nak.“ Eddig a Journa­l des Débats. A Constitutionnel, mely a dolog helyzetét egészen máskép fogja föl, a többi közt ezt mondja: „Annyi világos, hogy most az 1841. kötés meg van sem­misítve, de nem kevésbé világos az, hogy már a dri­­nápolyi kötés is megsértetett, mielőtt még a zultán a fermánt elkészítette volna, melynek erejénél fogva Be­sika baiból a Dardanellákba négy fregát mehetett. Azon nap, midőn a czár seregeivel a Pruthot átlépte , a zul­­d­­ínnak jogot adott, hogy Anglia és Francziaország ha­­­jóit a Dardanellákba hívja. Azon reménynyel, hogy az­­ orosz­ok a Dunafejedelemséget nem sokára elhagyják, a bekövetkezendő hideg évszakra tekintve i, fölhagytak. Ha Oroszország a drinápolyi kötés sértését folytatja, Törökország miért volna köteles az 1841 ki­kötést tisz­telni ? Az igazság minden nemzetre ugyanaz marad, és Európában csak egy közjog létezik, jog, mely a­zul­­tánra nézve ép úgy kötelező mint a czárra nézve ; jog, mely szükség esetében a kicsit a nagy, a gyengét az erős ellenében védelmezi.“ ■ ■ • A Con s t i t u t i­o­n­n­e­l ezután a bécsi értekezletek működését rajzolja, és azon ismeretes okokat, melyek a­zultánt a bécsi jegyzék elve­tésére bírták. De a dolog nem azáltal lett komolyabbá,hogy Török­ország a bécsi jegyzéket módosította, hanem mivel Oroszország azon jegyzéket ép ú­gy értelmezte, mint Menzikoff herczeg. Ha a béke fentartása kevésbé valószínű lett mint a háború kitörése, ez nem azért tör­ténik, mivel a­zultán oly nép befolyása alatt áll , mely­­y­nek szenvedélyei legmagasb fokra jutottak, hanem mi­vel a czár ugyanazon igényekhez ragaszkodik , ugyan­azon terveket űzi, azon jogokat kívánja. Ha a­zultán szövetségeseinek segélyét veszi igénybe , ezt nem népe ellen kívánja, mely fölött uralkodik, és a mely nem rég irányában oly tiszteletteljesnek mutatta magát. Ha szö­vetségesei segélykiáltását meghallják, ez nem azért tör­ténik , hogy helyetteseiket és honfitársaikat védelmez­zék, kiknek élete nem forog veszélyben. Ha a­zultán az angol és franczia hadihajóknak a Dardanellákat meg­­nyitá, ez azért történik, mivel a pillanatot elérkezettnek tartja, azon jogot gyakorolni, mit a czár magának von, midőn a drinápolyi kötést megsértette, mely az orosz csapatoknak a Pruthoni átmenetelét tiltá; és mi azon hirt, mikép Anglia és Francziaország hajói Konstanti­nápoly falai alatt állanak, máskép nem magyarázhat­juk , mint úgy, hogy ezen hatalmak kötelességük­ és "­ becsületöknek tartják, tettek által megmutatni, mennyire el vannak határozva, Törökország épségét, és az euró­pai súlyegyént fentartani. A helfauti tábor sept. 27-kén fölosztott, és azon 10,000 ember, kikből a tábor képződött, helyőrségére indult. Canrobert tábornok a föloszlás előtt a hadsereghez egy napi parancsot bocsátott ki, melyben az öt hónap alatt tanusított buzgóságot megköszöni s végül ezt mondja: „Ha valakinek szerencséje van oly katonákat mint önök vezénylőin, leghőbb kívánság lehet azokat az ellenség el­len vezetni. Isten veletek, bajtársaim, szolgáljatok tovább is nemesen Francziaországnak és fölséges császárának. Em­lékezzetek meg vezéretekről és higyétek, hogy a dicső­ségre legdrágább igényének tartja titeket vezényleni.“ A Siécle beszéli, mikép London jól értesült köreiben azon nézet terjedt el, hogy az egyesült hajóhadak a kö­zép, fekete és balti tengereken, az ellenségeskedés kitö­rése esetében, minden orosz kereskedelmi és hadihajókat, melyek útjukba esnek, elfognának s­ mint kézi zálogot a Dunafejedelemségek kiürítésére nézve megtartanák, m­íg ezen kiürítés megtörténik. A S­­­é­rr­e megjegyzi, hogy e hírt csak en reserve közli, és érte épen nem kezeskedik. A császár, kit holnapra vártak, sietett haza, és az estva 6 órakor megérkezett. Ő felségeik a Boulevardokon át zárt kocsiban hajtattak végig, elől ment két testőr fölvont pisztolyokkal , azután egy osztály lándzsás, utánuk a császári kocsi egy osztály vértestől kísértetve. A Boule­vardokon igen sok ember özönlött, sort képeztek, s mind­két oldalról a császári párt lelkesedett kiáltásokkal üdvö­zölték. A katonaság nem állott ki. A belügyminisztérium Konstantinápolyból sürgönyt kapott, miszerint a harczi és békepárt egyesült volna a bécsi jegyzék­­módosításához szilárdan ragaszkodni. Rachel k. a. decemberben Sz. Pétervárra utazik. A czártól e saison alatt 100,000 francot kap és emellett még 100 ezer francot nyerend egy szintársaság félfogadására. Császári bőkezűség ! méltó jutalom ! csakhogy itt is eszünkbe jut, hogy Rachel k. a. sohasem játszik jótékony czélra. Belgium, Brüssel, sept. 10. A francziák ex-király­­néja ma délben Joinville herczeg-és herczegnővel, ezek gyermekeivel és kíséretével Angliából Ostenden át Laekenbe érkezett , hol az egész királyi család fogadta. Ma estve a kastélyban családi ebéd. Tudomás szerint Lajos Fülöp özvegye Southamptonből hajózott el Spanyolországba, de a rész idő következtében kénysze­rülve volt visszatérni. Atrendét most megváltoztatá, s Bel­gium, Németország, Helvétia és Piemonton át Genuába megy, s innen fog Spanyolországba indulni. (Folytatjuk.) A K­ esen intézet váltótárczája közhír szerint tizenöt millióra terjed. A török ügyre nézve vasárnapi levelemhez nincs mit hozzá­tennem, újabb positiv tudósításaink nincsenek, ámbár a tegnapi börze némely nyugtalanító mende­­monda által páni ijedségbe ejtetett; ezen pillanatig e hírek egyike sincs megerősítve. — Hogy a porosz király ő felsége a varsói összejövetelben részt veszen, megc­áfolja mindazon combinatiókat, melyek a király Olmütztóli elmaradásához köttettek. Azon hir, miszerint Apponyi gróf Turint elhagyandja, alkalmasint már a legközelebbi napokban valósulni fog, a gróf csak addig időzött ott, mig a posta és tele­­grafszerződés, mely Ausztria és Piemont közt tervben van, határozottan meg volt kötve, a mi e napokban megtörtént, azután határozotlan időre oda hagyja Pie­mont fővárosát, mely lépés kétségenkivül a menekültek ügyével legszorosbb összeköttetésben áll. A gróf helyzete utóbbi időben nem igen kellemes lehetett, minthogy a két udvar közti egyetértés nincs helyre­állítva, és az egész ügy in statu quo maradt, s maradni fog, míg a ke­leti ügyben eldöntő fordulat nem történt.

Next