Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)

1853-10-22 / 1086. szám

felel­vt maga a kérdésre, „a béke ügye örökségi hagyo­mánya a freetrade ügyének: kik megnyerik ezt, amabban is győzelmet vivandanak.“ E rögeszméből kiindulva Cobden , — midőn látja, hogy e téren kevesen követik, hogy a közhangulat minden évtizedben egy párszor háborús , — felkiált Edinburghban: „Anglia majdnem minden ötödik évben, őrültek háza!“ , holott ellenkező­leg ő , a különben fényes eszű férfiú vádoltatnék arról, hogy az év bizonyos, általa peace agitation-ra szánt szakában , sötétség lepi el agg világát. Az elsorolt hírlapvéleményeken kívül, melyek az edinburghi értekezlet tárgyában hozattak, kevés érdek­kel bir a mai sajtó. Feltűnő mégis a Morning Post hi­vatalos mázu­s rövid czikke : ,,A nyilvánosságra jutott legújabb tények, minő Menzikoff­egnek a Dunafeje­­delemségek kormányzójául kineveztetése, oda mutatnak, hogy a czár el van határozva merész vállalatának ke­resztülvitelére. Az alkudozások meghiúsul­tak, megszűntek; Anglia nem fog többé javas­latokkal fellépni s koldulgatni oly ügyben , melyben a békés megoldás lehetségei kimerítvék. A további alku­dozásokat Ausztria is haszonnélkülieknek nyilatkoztatta ki. Azoknak , a kik állíthatják, hogy a czár elismerte „igazságát az újabban eléje terjesztett feltételeknek , s azokat elfogadni, megtartani kész“, — csak azt felel­jük , miszerint ők a czár legújabb akaratát nem ismerik.“ A bécsi Gazette , mely szerint Ausztria neutralitásra határza el magát háború esetében, figyelemet s érdeket ébresztett. Sopron, oct. 19. Magyarországban a protestáns elemi iskolák legjobb karban vannak az első- és másodrendű városokban, p. o. Pesten, Pozsonyban, Eperjesen stb., azután oly vidéke­ken , hol a nép anyagi jóléténél fogva az iskolákat job­ban felszerelheti, a tanítók fáradalmait jobban jutal­mazhatja, mint a békési és bácsi esperességekben. Hogy a soproni ág. hitv. gyülekezet is elemi iskoláiról a lehe­tő leg legjobban gondoskodik, annak fényes tanúsága azon körülmény, hogy a hatezer lelket meghaladó egy­házban 900 gyermek, 8 tanító és egy igazgató vezetése alatt nyer oktatást. Ez oly arány , melynél jobbat nem kívánhatunk. Azonban a soproni egyház megértve a kor lelkét, mely az ipar kifejlesztésére alapítja a jövő­nek minden reményeit, gyermekei számára egy három osztályból álló al-reáltanodát is állított fel ez évben. Ez intézet­­ tanárainak hivatalokba) bevezetése e hó 15-én számos polgárság jelenlétében a helybeli nagy-gymna­­sium nagy teremében tartatott. Ez ünnepélyen a követ­kezők szónokoltak. Kolbenheyer Móricz az elemi és real-iskolák felügyelője, s helybeli lelkész a tanodá­nak az egyházházi viszonyáról. E viszonyt úgy hatá­rozta meg, hogy az iskola az egyháznak el­sőszülött leánya. Utána az elemi és real-iskolák igazgatója L­á­g­­­e­r szólott a tanítónak kellékeiről. Végre a tanítók közöl­­t­k­e­k a népiskolák feladatáról. Tikkor a hallgatóság soraiból egy 80­ éves tisztes agy emelte fel szavát, azon múltjánál fogva, mely őt a so­proni gymnasiumra az ápoló anyára mint ennek egy­kori növendékét emlékezteté, örömét fejezve ki a soproni evang. egyház gyarapodó szellemisége fölött. Beszéde, mint kinek nem lehet reménye Sopron kies vidékére többé léphetni, megható hattyúdal volt a hallgatóság­hoz. E tisztes agg — Schwarz volt, eperjesi ev. lelkész és esperes. « Néhány szót a soproni evang. nagy-gymnasiumról is. Ezen intézet a XVI. század közepén keletkezve — ré­gibb tehát mint a pozsonyi, mely 1606-ban emelkedett — mostanáig a soproni ág. hitv. egyház szárnyai alatt ál­lott s virágzott, noha virágját a mostoha viszonyok több ízben elhervasztották. A soproni gymnasium volt az első, mely 1790-ben, tehát azon időszakban , midőn a magyar nyelvet a halál fenyegette, Kis János buzgalma mellett a tanulók közt magyar nyelvmivelő egyletet ho­zott létre. Hogy ezen egylet a magyar irodalomnak több hőst nevelt, az történeti tény. Jelenleg a soproni nagy­­gymnasium nem helybeli, hanem kerületi. Ismeretes a magas kormánynak gymnasiumi tanterve. A dunántúli ág. hitv. egyházkerület, és a soproni gyülekezet, hogy a nagyobb áldozatokat kívánó gymnasiumi tanrendszer mel­lett is a századokon át fenállott intézetet újra virágzásnak indítsák, oly szerződést kötöttek egymással, hogy a so­proni gyülekezet átengedte a kerületnek az iskolai épüle­tet, elvállalta annak jókarbani tartását, a szükséghez ké­pesti nagyítását s 700 párttal járul évenkint a nagy­ gym­­nasiumi szükségletek fedezéséhez. A kerület ellenben igaz­gatja a tanodát s évenkint 7000 pártot fizet a tanoda fentartására. A közvetlen igazgatás egy 29 tagból álló bizottmánynak kezébe van letéve. E bizottmányhoz a soproni egyház 7 tagot választ. A bizottmány a soproni főtanodát a m. kormány terve szerint már elrendezte, a tanárokat megválasztotta s ezeket a cs. kir. superinten­­densi administrátor főtisztelendő Wohlmuth Leopold ur a superintendentia minden vidékeiről számosan megérke­zett lelkész urak jelenlétében e hó elsején hivatalaikba ünnepélyesen b­iktatta. A már működő tanárok ezek: Király József igazgató, Müller Mátyás, Turcsányi Adolf, Shzabovszky Dávid , Domanovszki Endre , Kleeblatt és Poszvék. A felsőbb helyeni megerősítésre várakozók a következők: Haubner Máté, Pálffy József, Háberern Jonathan, Leer és Zsarnoviczky György. — Összesen tizenketten, tehát a­mennyit a tanterv kíván.­­ Teljes reményünk van, hogy a m. kormány a kerület bizalmá­val megtisztelt férfiakat főtanodánk érdekében minél­­előbb kegyesen meg fogja erősíteni. És hogy a m. kor­mány az újonnan választott tanárok bizonyítványait megerősítés végett felkivánja, ezt a ra. kormánynak in­tézkedéseit tisztelő soproniak úgy tekintik mint zálogát annak, hogy főtanodájok kormányilag minél előbb nyil­vánosnak el fog ismertetni, s igy a dunántúli ág. hu­v. superintendentia is élvezni fogja azon édes örömet, mely­ben Debreczen és II. Kőrös Ő Felsége atyai kormányá­nak magas engedményéből már részesülnek. A dunántúli ág. hitv. egyházkerület tehát igen böl­csen intézkedett, hogy az erőket el nem szaggatva a soproni conventtel a szent czél elérésének törekvésében összeforrt. Épen ez oka annak , hogy az ág. hitv. főta­nodák között a soproni szerveztetett legelőször. A tiszai egyházkerületben özönnel vannak a luth. gymnásiumok s a helybeli érdek ott mindenütt annyira üti fel fejét, hogy az egyesülésnek reménye is alig lehet. Mi a soproni tanári fizetést illeti, ebben a nagy kü­lönbség miatt, tarkaság van. Hisszük azonban, hogy a kerület idővel — mint azt ki is monda — itt is tesz javítást. A soproni városi tanács, megértve azt, hogy kebelében egy főtanoda mindig hisz is haszon is, és a soproni ev. gyülekezet, mely egy szellemi intézetnek éltető csepjeit a forrásnál merítheti, a tanárok anyagi állásában addig is tehetnének némi könnyebbséget. — P.o. Sopronban a fa oly czikk, mely olcsó pénzen nem kapható. — Ha a nagyérdemű tanács a színháznak díj nélkül adja a fát, ha tehát Tháliát fázni nem engedi, épen nem volna következetlenség, ha Apollónak fegyver­­­nökeit is melegítené, hasonló jósággal, hasonló érzékeny szívvel tudják és fogják visszafizetni. A­kiket azután alázatosan elhall­gatok, azok iránt méltóztassék azon megnyugvással lenni, hogy becses személyeikben minden elismert jó tulajdonságaik mellett sem találtam olyanokat, melyek nagyságod előtt kívánatosak volnának. — Helyesen, nagyon helyesen, édes barátom. Ön csak azokat ismerteti meg velem , kiket szeretnem kell, a többiekről hallgat. Ah önnek jól kell ismerni a vilá­got. Ez bölcs tanács. Varga uram kérő tekintettel fordult Fannyhoz, mint­ha instálná , hogy ne dicsérje nagyon, mert megint za­varba jön s elfelejti, hogy mit akart mondani ? Azután véve is a hosszú lajstromot és elkezde rajta végig menni, ujját végig húzva rajta, de úgy , hogy a nevekhez ne értesse , nehogy ő tiszteletlen érintéssel megbántsa azoknak tulajdonosait. Hm. hm. Egyet köhintett és lábaival súrolta a padlót. Nagyon sok olyan név volt egymás után, a­kiket kívá­natosnak talált épen semmi észrevételekkel nem kisérni. Hm. hm. Néha már megállt a neveket kisérő újj, s Varga uram feltekintett, hogy valamit szóljon, de a­mig köhögött, hogy hangjának tisztaságot adjon s még egy­szer visszatekinte a névre, melyet ujjával megbökve tartott, ismét csak mást gondolt, s jónak találá azt ille­delmesen azok közé sorozni, kiknek elismert jó tulaj­donságait nem találja eléggé ajánlatra méltóknak. Pedig, a­mint veszszük észre, már mindjárt a vége felé fog járni, s maga is ijedten veszi észre , mennyit mellőzött már hallgatással. S homloka a legőszintébb izzadság cseppjeit gyöngyözi, midőn mindig újabb ne­vek kerülnek mutató ujja alá, kik iránt ugyan ő mind rettenetes nagy tisztelettel viseltetik, de ha leánya volna, egyiket sem rekomendálná bizodalmába. Pedig Fannyt most úgy tekinti, mintha tulajdon le­ánya volna. A nagysás asszony maga is úgy kívánta ezt, és mikor ő hagymázbeteg volt, azt képzelé, hogy meghalt leánya áll előtte a nagyságos asszony képében. Kénytelen volt atyai szivének megbocsátani ezt az il­­lusiót. Ah, végtére valahára kigömbölyödnek arcza vonásai. Keze reszket a papíron, a mint e névhez ér. Talált vég­tére valakit, a kit megnevezhet, a kit magasztalásival elhalmozhat, a kit leánya — a nagyságos asszony bi­zalmába, szeretetébe ajánlhat. — Íme nagyságos asszonyom, szól odanyujtva a név­sorozatot. E derék urhölgy bizonyára egy lesz azok kö­zöl , a kikben nagyságod bizodalmát helyezteti és csa­latkozni nem fog. Fanny olvasá a mutatott nevet. — „Szentirmay Eszéky Flóra.“ Emlékezek rá, hogy midőn a névsorozaton magától végig futott, mikor e, névhez ért, mintha valami öntu­­­datlan sejtelem megkapta volna figyelmét, mintha meg­lett volna a felől győződve, hogy e név tulajdonosnéjának nem lehet gyűlöletes jellemmel bírni. — Milyen e nő ? kérdé a jó öregtől. __Valóban nagy ékesenszólással kellene bírnom, hogy őt b­írhassam hozzája méltón. A miket egy nőnél erényekben lehet keresni, azokban ő mind gazdag. Sze­lídség okossággal párosulva jár ő vele, minden szűköl­ködő, minden ügyefogyott titkos pártolójára talál benne, ő ugyan titokban tartja jótéteményeit, de a háládatos nyelveket ki kötheti le, hogy róla ne beszéljenek; nem csak azokkal érezteti ő szive jóságát, a­kik éheznek, fáznak, szűkölködnek és sínyledeznek ; kenyeret, ruhát, orvosságot és jó szót osztva közöttük ; nemcsak azt cse­­lekszi, hogy a törvény által elítélt bűnösökért a kegye­lemosztó magas helyeken esdekel, hanem pártul fogja azokat is, a­kik lelkileg szűkölködnek, betegeket, kiket a világ ítélt el, szegény elcsábított lányok, kiket botlá­suk szerencsétlenné tett, házas életek keresztjét nehezen tűrő asszonyok, benne pártolóra , védőre találnak, ki azt is fel tudja keresni , mi baja van a szenvedőnek a szívében ? Engedőlmet kérek, hogy ezt a szabadságot veszem magamnak, noha elismerem, hogy más nagy úri személyek is sok jót tesznek a szegé­nyekkel, de azoknak voltaképen csak a szegények testi szükségeire van gondjuk, míg ez úrhölgy őket lelkeikben is ápolja, s ilyenformán nemcsak a kunyhókban, hanem gyakran a palotákban is talál szűkölködőket, akik segít­ségére vannak szorulva. Ezer bocsánatot kérek, hogy így bátorkodom beszélni. Csak folytassa­ intő Kárpáthyné érdekelten. — És valójában igy ismerik őt mindenütt. Méltóz­tassék másoktól is kérdezősködni, h­ogy nem azt fogják­­­ egy szívvel és szájjal állitni, hogy boldogságot és meg­elégedést terjeszt ez úrhölgy maga körül, s áldást visz minden házhoz, melybe belép, mert családi boldogságot és erényeket honosít meg azokban, a mikre maga adja a legjobb példát; én valójában csak egy úrnőt ismerek, a kit méltó helyre állíthassak mellé s nem volna rám nézve nagyobb öröm, mintha e kettőt egymással egyet­értésben látnám, dr Fanny megilletődött arcra tanusstá, hogy elérte a vas­­fejű öregnek e gyöngéd czélzatát. — Ezerszer bocsánatot kérek ezen szavaimért, de meg kellett magamnak engednem, hogy ezeket elmondjam. — Fiatal e nő ? — Épen nagyságod korából való. — És házassága boldog ? Mondá inkább magában, mint kérdezé Fanny. Valóban az , felelt Varga. — Igaz, hogy nem is látni messze földön oly egymáshoz illő párt, mint ő és gróf Szentirmay Rudolf az ő nagysága, ő a nagy em­ber! mindenki bámulja eszét, és nagy lelkét, az egész ország dicsérve, magasztalva beszél felőle; sokat utazott külföldön, nejét is ott ismerte meg; mint mondják addig nagyon életunt ember volt s hazájával is keveset törő­dött, de a mint nejét, még akkor gróf Eszéky Flóra kisasszonyt megismeré, egyszerre egészen megváltozott, visszajött vele Magyarországba, s a dicső * * István gróf után, kit Isten segitsen minden törekvéseiben, alig ismerhetni hazafit, ki annyi jót tett volna kevés idő ’alatt a hazával és az emberiséggel. De meg is jutalmazá őt érte Isten, mert a mi legfőbb kincs, a családi boldog­­ság, oly mértékben jutott neki, hogy szinte példabeszéd­dé vált és ha valaki együtt látja őket, hinni fogja, hogy számukra még ezen a földön elkezdődött a paradicsom. Fanny kebléből önkénytelen, öntudatlan sóhaj emel­­kedett­ e szavakra. E perezben kocsirobaj hallatszott az udvaron , alkal­masint, vendég érkezett. Künn nagy sürgés forgás hal­latszott, közben János ur szentorhangja, mintha vala­kit nagy örömmel fogadna s rá egy pillanat múlva Mar­­czi, a komornok lépett be Karpathinéhoz, jelentve: — Ő nagysága gróf Szentirmay Eszéky Flóra asz­­szonyság I ................................................................ ■ . . . I­CFolytatjuk.) AUSZTRIAI BIRODALOM A F. P. Zignak Bécsből f. hó 14-kéről imezt írják: Tegnapelőtt sürgönyök érkeztek ide Sz. Pétervárról, melyek legott a külügyi minisztériumnak szolgáltattak át. Ámbár , mint igen természetes , e sürgönyök betű­szerinti tartalmát tudni nem lehet, annyi még­is bizo­nyos , hogy azok újonan tanúságot szolgáltatnak, mily alaptalanok azon hírlapok adatai, melyek szerint a pétervári kabinet a nyugati politika lépései által r­eg­­hökkentnek látszik. A legközelebb jövő egyébiránt a legkétségtelenebb módon be fogja bizonyítani, hogy Oroszország azon politikától, melyet Törökország elle­nében hónapok óta követett, most sem tér el, mi­dőn minden , végleges elhatározás felé erőtet. *Gorcsa­­koff herczeg már kezéhez kapta a minden esetre kiszá­mított szükséges parancsokat, és minden intézkedés meg van téve, hogy a törökök részérőll megtámadást ellensúlyozni lehessen.­­ A követi conferentia itt csak­nem mindennap ülést tart, s hallatszik, hogy e napok­ban egy magas állású hivatalnok különös küldetésben, mely kétségkívül a napi kérdésre vonatkozik, Párisba fog indulni. Bizonyos, hogy a nagyhatalmak, s név sze­rint Ausztria azon határidőt, melyet a késő évszak a háború valóságos kitörésének szükségkép­­űzni fog, ar­ra fogják használni, hogy befolyásukat Konstantinápoly­ban és Sz. Pétervárott még egyszer érvényesítsék, s meg­próbálják, vájjon nem lehetne emég a tizenegyedik órá­ban a viszályokat békésen kiegyenlíteni. A „Journ. de F r a n c f o r t“ nak egy oct. 14-ről kelt bécsi levele az Ausztriábani hadsereg - leszállítás politikai jelentőségéről ekép nyilatkozik: „Mi azt h­isz­­szük , hogy a küszöbön álló reductiók, ámbár ezeket még nem nevezhetni lefegyverzésnek, a legvilágosabban tanúsítják, hogy a bécsi kabinet magatartása a keleti jelen confliktusra nézve ugyan­az , mely már a viszály kezdetekor volt. . . . Ausztriának Oroszországgali coali­­tiója háború esetén nem létesülhetett volna, a­nélkül, hogy a két hatalmasság eleve megegyezzen az esetleges birtoknagyításra nézve, mely az úgynevezett kedvező körülmények közt a monarchia déli részében szükségkép nekünk osztályul jutott volna. A leendő seregleszállítá­­sok távol vannak attól, hogy ily szándéklatot megen­gedjenek , ámbár ki nem zárják a meggyőződést, mi­szerint képesek maradunk keresztény testvéreinket az Ausztriával határos török tartományokban hatályosan védeni, ha ne talán a szomorú szükségesség bennünket arra kényszerítene.“ KÜLFÖLD. Francziaország. Paris, oct. 16. A sz.­pétervári kabinet­nek a szövetkezett kabinetek utóbbi sürgönyeire teendő feleletét itt feszülten várják. Ha a felelet nem lenne kielé­gítő, akkor az előbb csak esetlegesen megpendített se­gédseregek küldése a Levanteba mégis megvalósulna. A seregek számáról különböző vélemények uralkodnak. Azt állítják, hogy e fontos pontot illetőleg a két nyu­gati kabinet még mindig alkudoznék, minthogy különö­sen az angol kabinetben azon kérdés merült fel, hogy az ily segédsereg háború esetében minő állást foglaljon. Egy levelező állítása szerint ezen csapatok Drinápoly­­ban állíttatnának föl, hol azon esetben, ha az oroszok győzelmesen nyomulnának előre, a fővárost fedezhessék. V­e­­­y pasa, a párisi török követ, kivel ezen tervet kö­zölték, oda nyilatkozott, mikép az ily sereg védő czélja fölösleges volna, ellenben kormánya azt kivánja, hogy a segédseregek is támadólag lépjenek föl. Ezt azonban, mint erősítik, Anglia határozottan meg­tagadta , és Francziaország is ez értelemben nyilatko­zott. Azon kérdésen tehát, hogy a seregek minő állást foglaljanak, az egész hadjárat meghiusulhat. Minden nap egy vagy más tudósítást hoz, mi a keleti ügyek békés megoldásának reményét távolabb löki. Török részről az orosz elleni gyűlölet, ha a kon­stantinápolyi tudósításoknak hitelt adhatni, miben két­kedni okunk nincs, oly magas fokra hágott, hogy a Por­tának a bécsi jegyzékre tett összes módosításai elfoga­dásával is háborútól lehetne tartani. A diplomatia azon­ban azt hiszi, mikép egyelőre komoly összeütközés nem történnék, s azzal vigasztalja magát, hogy a háború fúriáinak lecsendesítésére az időjárás is megteendi a magáét. Az ellenségeskedésnek elkezdése Ázsiában nem látszik oly veszélyesnek, mert ily esetben a harcznak egy helyre szorítására elébb következtethetni. A török minisztériumban a menekültek alkalmazását illetőleg szakadás történt. Resid pasa ellenzi az al­kalmazást, míg Mehemed Ali melegen pártolja. Különböző magyarázatot, azonban minden esetre élénk sensatiot keltett föl itt azon hír, hogy a Civilta catto­­li­c­a, egy ismeretes egyházi rend rollectiv tollából, va­lami nyilatkozványt hozott volna. E lap hosszú czikkének czíme : „vallásháború“, melynek dialectikáját röviden ezekben foglalhatjuk össze : „A kard szent és az Isten nevé­ben kiontott vér erős férfiakat, és gazdag aratást terem.“ Az Uni­vers e czikket lelkesedéssel helyesli. Más tudósítás szerint azon czikk: új keresztes háborút kíván a törökök ellen, anélkül azonban, hogy a czár részére rokonszenvet nyilvánítna. (Wand.) Azon legitimisták, kik Frohsdorfba zarándokoltak Chambord grófnak hódolatukat kijelenteni, beszélik, hogy X. Károly udvari szállásán bizonyos határozatra nem egyesülhetnek. Chambord gróf, ki helyzetét helyesen fogja föl, nem akarja hallani, ha tanácsolják neki, miszerint kövesse elődének, IV. Henriknek példáját. „Minő pártokra támaszkodtam uraim ?“ kérdezi a gróf, ha őt határozatra akarják bírni. A hadsereg, a magas papság és a hivatalnokok a napóleoni kormány iránt folytonosan annyi rokonszenvet tanúsítanak, hogy a Bourbon-h­áz feje valódi párthíveinek számára nézve nem lehet csalódásban, annyival is inkább, mivel a bourgeoisie őt nem szereti, és a Bourbon név a nép előtt majdnem idegenné vált. Napoleon nevét a nép szivébe kitörölhetlen betűkkel véste be és egy­más számára semmi helyet sem hagyott.“ Egy vidéki lap a szomszéd Belgium katonai demon­­stratióiról ezeket írja: „Az utasok, kik Belgiumba és kü­lönösen Monsba rándulnak a monsi katonai intézkedé­sek és az idegenek elleni óvatossági rendszabályokon nem kevésbé bámulnak.­­ A belgák kétségkívül meg­szokni akarják az átalános ostromállapotot , mit a pes­­simisták a keleti kérdésben előrelátnak. Valóban Mons teli van katonasággal és a fölvonó hidak rendesen föl­duzatnak. A Francziaországból jövő vasútvonatoknak a vár előtt kell vesztegelniük és egy tiszt által megvizs­gáltatnak , ki valószínűleg azt nézi, hogy a kocsikon elrejtett vadászok nem ülnek-e? Még nem tudják, hogy ezen óvatossági rendszabályok miért történnek. P­á­r i­s , oct. 17. A Moniteur mai száma azon (már ismeretes) nyilatkozatot közli, hogy Toulonba had­csapatok nem szállíttatnak. A Cairoval érkezett sürgö­nyöket illetőleg, melyeknek tartalmát bővebben holnap tudhatni, a Patrie úgy tudja, miszerint azok néhány új részletet foglalnak magukban a török háborúüzenet és a vele kapcsolatban álló körülményekről. Belgium, Brüssel, oct. 17. A király tegnap a francziák császárának új követét fogadta, megbízó le­velét átvevén, őt­estvére Laekenbe bízta. Csütörtökön (20-kán) a király családával együtt Ostendebe megy, hogy Angliába ránduljon. Ez utazás czélja Brabant herczegnét a királynőnek bemutatni. A békebirák előtt összegyűlt minisztertanácsban a király Brabant her­czeg curatorává, Mas­cart ügyvéd magán­­curátorává neveztetett. Dánia, Koppenhága, oct. 14. A Volksthing, mely az alaptörvényt illetőleg magát egészen bizott­­mánynyá alakította, Tscherning elnöklete alatt nagy többséggel meghatározá a kormány alaptörvény-tervét félretenni és a dán birodalom alaptörvényét, tehát az eddigi érvényes 1849. jan. 5-ki alaptörvényt tanácsko­zásai alapjául választani. Nagybritannia, London, oct. 15. Miután Cob­den a béke-congressusban 13-ban a régi indítványt, hogy az angol és franczia hajóhad egyenlő arányban csökkentessék , ismételte volna, a keleti kérdésre tért vissza s a jelenlévő admirált sir C. Napiért tanúnak hívta fel Törökország iránti megjegyzései igazolására. Szerinte a gulbanehi szerkezet érvénytelen, miután a pasák és kadik ép oly kevéssé tehetnek a zuhan ren­delete ellenére, mint hogy a chinai mandarinok eljárá­sát egy angol parliamenti határozat nem szabályozhatja. Továbbá Anglia nincs feljogosítva Oroszországnak lec­­­két tartani, vagy irányában büntető angyalként fel­lépni. Szóló emlékeztet az avar és birmán háborúra. Az angol kezekre , úgymond , vér tapad, s igy az orosz eljárás rászalása álkodás és bitorlásnál nem egyéb. Épen oly kevéssé igényli az angol érdek az orosz czár szándékainak meggátlását, mert ha Oroszország na­­gyobbítja területét, önmagát gyengíti meg. Más­részt az orosz kénytelen is mozogni, mert satnya, rendetlen, anarchikus szomszédjai vannak. Nagy nemzetek öngyil­kolás s nem kül­támadás által vesztek el. Ha pedig mindezek daczára csakugyan szándék az orosz ellen fel­lépni , úgy ennek morális eszközök által kellene tör­ténni.­­—Cobden — Oroszországot a következő mó­don „morzsolná össze“: eltiltaná az orosz üzletet a börzén, s az orosz részére adott kölcsönre büntetést szabna. — E nemzetgazdászati elv megsértése felényire sem oly vétkes s ép oly hatásos, mint a háború. Végül — Ang­lia üdvét csak abban látja, ha a szabadelvűek vala­mennyi töredéke egy békepártba egyesül. — Sir C. N­a­­pier nyugodt humorral, ú­gy tetszés-nyilvánítás közt biztosítá az előtte szólót, hogy az admirálok és tábor­­­­nokok nem szükségképen vérivók. Nelson magánleve­lei tanúsítják, mennyire óhajta a békét. Wellington a háború bevégeztével a béke embere volt (nevetés) a szóló maga is csak azért hadakozott mindig, hogy a há­borúnak véget vessen. Cobden a franczia és angol hajó­hadi létszám csökkentésénél a 4—500,000­nyi franczia seregeket a számításból kifelejté. Most Anglia csinos kis erőt állított lábra, (nevetés) a szóló reményű , hogy az ország ezt nem engedendő ismét vázzá törpülni. A tö­rökkel ő nem sokat, gondol, de igen is azzal, hogy az orosz ne foglalja el a török helyét. A „Brest. Ztg“ londoni levelezője, ki után a föleb­­bieket közöljük , alkalmat vesz magának az angol poli­tikával kiesé evődni, s felfogva Napiernek a 14-dikén tartott békepárti népgyűlésben mondott e szavait: „mit Cobden úr akar, azt keresztül is viszi.“ Megjegyzi, hogy ezzel az admirál az angol politika titkát kifecsegte, mert hiszen a minisztérium eljárását ezen év közepe óta vol­­taképen a békebarátok vezették. Midőn e nyár folytán arról volt a szó, hogy az oroszok bevonulására a flották­nak a Dardanellákba rendelésével válaszoltassék-e, Aberdeen ingadozott. S már el volt határozva, hogy Dundas admirálnak erélyes utasítások küldessenek, mi­dőn a békebarátok Manchesterből egy bizottmányt küld­tek a premierhez , s megígértették maguknak, hogy a kormány a fenyegető demonstrátióktól, a­míg csak te­heti, tartózkodni fog. A szabadüzlet főhőse fontos vallomást tett le be­szédei egyikében. „A béke ügye — úgymond — a szabad­üzlet által reánk hagyott örö­k­­s­ég.“ És így Cobden a béke és szabadüzlet érdekében nemcsak egyetértést de tényleges szövetséget ajánlott Anglia és Oroszország közt.­­ Átalában az edinburgi békebarátok vastag nyíltsággal s teljes biztonsággal léptek fel. Bright a háborút óhajtókat „gyenge el­méjű s izmos lelkiismeretű“ embereknek nevezte. S va­lósággal, a minisztériumban hatalmas támaszszal is bír­nak , a kincstár-kanzellár részükön van, s ezt nyíltan ki is mondá, a manchesteri ünnepek alkalmával, midőn kimondá,hogy elérkezettnek hiszi az időt, melyben a fegy­veres hatalomnak a választott bírósági rendszer által kell felváltatnia. . Az említett lap levelezője szerint kevés remény táp­lálható , hogy az utóbbi diplomatai kiegyenlítési kísér­let az orosz-török ügyben eredményre fog vezetni. — Az­­ ellenségeskedés kitörését elkerülhetlennek tartják. — A kormány egyetlen törekvése, melynek jelenleg sikert óhajt szerezni, az, hogy a Duna melletti háborúból áta­lános ne váljék.­­ A hadkészületek főczélja pedig abban áll, hogy Napóleon császártól elvétessék az ürügy­i erízist önállókig felhasználni. E felett a bonyolódó vi­szonyok közt, a földközi tenger fontos pontjait nem le­het kellő védelem nélkül hagyni. A rómiai szigeteket, Máltát, Gabraltart meg kell erősíteni. Ebből magyaráz­tatnak a jövő héten történendő seregküldések. Ezek m­eg­­könnyítendik az események legördültének bevárhatását.

Next