Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)

1853-11-25 / 1114. szám

nincs szükség, nem kell százaidért szaporítani az egyé­neket s több ily lármás okok elnyomák egy a két ifjú mellett melegen emelkedő szózatot. 3. Olvastatott az a­ vadászi egyház folyamodása, melyben kéri, hogy jelenlegi jeles iskolatanités­át engedje meg az e. m. kormány továbbra is megtarthatni, s a 3 éves iskolatanítói állomást örökösre átváltoztatni. Nem szólok a folyamodvány gúnyszavairól, melyekkel a sze­gény 3­ éves rektorok, főleg pedig a segédtanítók sújtat­­tak, megyek egyenesen a dologra. A kérelem nagy el­lenzésre talált, azon igen fontos okból, m­ít igy a főis­kolából kijövő ifjak előtt egy szép jövedelmi forrás el­­záratik. Az elvbe azonban lehetlen vala bele nem egyezni, hogy t. i. egy tanítóságra jól­ kiképezett egyén s ki­­nek tán veleszületett hajlama is van a növendékbeli bánásra, ha élte fogytáig a tanítói pályára szenteli ma­gát, hatályosabban működhetik, mint az ideiglenes tanító, ki leginkább ezen 3 okból lép a tanítói pályára : 1. mert ez egyik ősi rendszer a mi egyházi életünkben. 2. mivel nem mehet minden ifjú egyenesen káplánnak , nem lévén annyi üres káplánhely, mennyi az évenkint ki­kerülni szokott iskolavégzett egyéneket befogadhatná; és 3. hogy anyagilag biztosítsa magát a bekövetkezendő nehéz napokra, vagy hogy a szerzendő pénzzel egy vi­lági pályát nyerjen, vagy biztosítson magának. De hogy a 3 éves jó jövedelmű tanítóság felállítása jól kiszámí­tott s bölcs intézkedés volt az egyházalapítók részéről, azt megmutatni nem nehéz. Tudták azok, s tudjuk mi s érezzük, mily szegénységgel kell küzdeni a pr. papnak. Persze azok csak mosolyogják e szavakat, kiket ér­demeik, vagy a szerencse, vagy a vak sors jó jövedelmű s fényes egyházakba juttatott; de higyék meg, hogy sok papok egyedül 3 évi isk. tanítóságuknak köszönik, hogy nem kell küzdeniök a nyomorúság kínjaival. Valamint sok más pályára törekvők az ez után gyűjtött pénz segélyével értek ezért, igy például nem egy kettő jen ügyvéddé, orvossá, mérnökké, a mikké lenniök pedig aligha lehet, ha nincs kezeik közt a tanítói évek jutal­ma. Hányan nem látogattak meg külhoni egyetemeket, szereztek hasznos tapasztalatokat a tanítóságért érdem­lett béren ? S így hányan használtak a hazának és egy­háznak egy részről­ a nevelés, más részről pedig bővebb tudományszerzés,s ennek­ a hazai földre lett átplántálása által ? Hát mikor az iskoláit bevégzett ifjút kétszer, há­romszor visszautasítják, s nem veszik fel censuráját, mert az mondatik: nincs szükség káplánra (mint köze­lebb is történt) s igy talán évekig kénytelen kenyér­­nyújtó állomást nélkülözni: nem esik-e jól annak olyan­kor, ha van mihez nyúlni? vagy azt akarjuk, hogy min­den nemesebb érzést levetkőzve, egy kis kenyörado­­mányért sorba húzza meg az ajtók madzagát ? vagy ha nagy kínnal eljut is végre a káplánságra , az a 20 p.­fz. — néhol annyi sincs — elég-e hogy tisztességesen ruházkodjék és talán némi szükséges könyveket is meg­szerezzen? „Nem, mi azt nem akarjuk, felelik önök, hogy az ifjú ne boldoguljon, de ne az ő boldogulások legyen a czél, hanem a nevelés, ez ne szenvedjen­* Én pedig ezt mondom, hogy jelen iskolai rendszerünk mel­lett, úgy a 3 éves isk. tanitók mint az örökösök kezei egyenlően osztják a nevelés áldásait, vagy kárait. Mert ugyan hol képeztetnek mindkét rendű isk. tanitók ? Fe­lelet : a főiskolákban. Az örökös tanitói pályára magukat elszánt ifjak talán külön s többekre taníttatnak mint amazok ? nem együtt, sőt ezek gyakran lesznek falusi tanítókká, mielőtt a neveléstanról valamit hallottak vol­na. Ismétlem : jelen isk. szerkezetünkben semmi előny­nyel nem dicsekedhetik az örökös tanító ama felett, mert - bár a Paedagogia taníttatik is minden főiskolában, de biz az igen kevés ismeretet nyújt a nevelés ezerféle tit­kairól. Ezt a mi főtiszt, superintendentiánk is belátta, s valami 10 évvel ezelőtt azon bölcs intézkedést tette, hogyha pataki főiskolai tanárok közöl többeket megbí­zott, a rendes nevelési tanáron kívül, hogy a tanító­ságra kimenendőkkel ismertessék­­meg minél bővebben a nevelés módját, hogy ne legyenek egészen járatlanok Izraelben.............A legáldásteljesebb rendelet addig is, míg bekövetkeznék azon óhajtva várt idő, midőn egyházi községeink részéről úgy lesznek biztosít­va a híven fáradozó egyházi és iskolai szolgák, hogy panasz nem leszen szájokban, hanem kedvtelve, s er­­nyedetlenül mozdítják elő szent ügyét, a népnek nevelés és oktatás általi tökélyesítését. Addig pedig, hogy a 3 éves iskolatanítóság, mely a nevelésnek kárára nincs, anyagilag s közvetve szellemileg is jótékony intézet gya­nánt ismeretes, sértetlenül fenmaradjon, „nemes indu­lattal“ óhajtja egy abauji pap. TUDOSf lÁNY ÉS IRODALOM. A MAGYAR KÖLTÉSZET TÖRTÉNETE. Toldy Ferencz egyetemi előadásaiból. *) Negyedik előadás, nov. 21. 1853. Uralra ! Régi magyaraink történeti énekeik , mint a múltkor mondottam, két nagy mondakört alkottak. Ezek elsejét, a bűnmondát, a bel-és külföld történetíróival, úgy a külföld középkori költeményeiben fentartott népmon­dákkal összehasonlítva utolsó együtt létünkkor tárgyal­ván, a másodikhoz megyünk által: a régi magyar hős m­ondához, mely ez ország megvi­telét , s őse­ink X-dik századbe­l fegyveres kalapdait Europa kü­lönféle részeiben foglalta magában. De miután az ezen mondát netán tartalmazott törté­neti énekek minden nyoma , sőt em­ékezetük is kie­yé­­szett népünk öntudatából: mit mondh­­unk kilencz szá­zad után azok tartalmáról ? Igaz , kroni­tái­k fel nem jegi­zettéti, e dalokat, de a legrégibb közösök, Béla ki­rály névtelen jegyzője, kit rövidség okáért csak Ano­­ny­mosnak nevezünk, s ki kétségen kivül I. Béla alatt virágzott, elég gyakran említi azokat, sőt történetirata legnagyobb részét azokból szerkesztette össze. Már mun­kája prológusában azt írja, miszerint „illetlen volna ily nemes nemzethez, ha eredetét és dicső tetteit a pórnép hamis meséiből, vagy a joculátorok (dalnokok , hege­dősök) csácsogó énekeiből mintegy álomban hallgatná“ , a miért­­­ azokat „különféle történetírók hagyományai­ból“, „biztos iratokból“, „a históriák világos előadásá­ból“ meríti s hozzáveti: „felix igitur Hungária, cui sunt dona data varia, omnibus enim horis gaudeat de mu­­nere sui literatoris, quia exordium genealogiae regum suorum et nobilium habet.“ E helyből tanuljuk, hogy Anonymus első magyar történetírónk, vagy legalább ő nem ismert magánál régibbet ; ama történetiratok alatt, melyekre hivatkozik, alkalmasint a királyi can­­cellariában és klastromokban létetni szokott feljegyzések értendők, legfelebb a Gyéza nagyfejedelem alatt beszi­várgott idegen papok rég elveszett koriratai, mik nem összefüggő históriát alkottak, milyet ő vett czélba, hanem évenkinti jegyzetekből állottak (külföldiektől ő Scythia leírása némely részein kivül egyebet ugyan nem is vehetett); végre, hogy dalnokok virágoztak idejében, kik a nemzet történeteit énekekben adták elő , vegyítve a nép felfogásából keletkezett , mesékkel­­, miket, hogy olvasóinál hitelt tál­ljon , polgári és szellemtör­énetünk nagy karával elhagy»­gatott, velőtöket azonban biz»»nyo­­s n átvette. De má-ut¡ U «•«.)£(■ ő a magyar nép törté­ned énekeit; péld. ha Tuhutun dolgait beszéli, s hol dalnokaink pár versét feia fordítja: hiam volebat, mond, Tuhutum per se non éri sici et terram aequirere , a­­­dicunt nostri ioculatores: „On no­s loca sibi acqu raliant, Et nomen t­onum accipiellant.“ Másutt, hol L'­hei, Bölcs és Boton­d déli hadjáratai­kat beszéli , melyeken a fekete tengertől az Adriáig fekvő tartományokat hódították meg, oda veti : „quo­­rum etiam bella et fortia quaeque facta sna­­si scriptis praesentis paginae non vuliis , credite garulis cantibus soculatorum et falsis fabulis rusticorum, qui fortia facta et bella hungarorum asque in hodiernum diem oblivioni non tradtunt.11 Ugyanozt mondja, hogy a néphagyomány beszéli Botond konstantinápolyi hadjáratát, de melyet ő nem hiszen, mert történetíróknál nem olvasta ! A képes krónika pedig világosan említi a rangyarkákról szóló néphagyományt, a hét vezérről pedig írja: „cum sít quo­­dammodo proprium mundanorum, arrogantiae plausum, plus de se assum­ere quam ex alienis componere; ideo isti capitanei septem de se ipsis cantilenas recerunt inter se decantari , ob plausum secularem et divulgationem sui nominis, ut quasi eorum posteritas, his auditis, inter vicinos et amicos , factare arrogantia se valerent.“ Ennyi históriai tanutétel után ki fog már kételkedni, hogy ősmagyarainknál a történeti énekek a köz- és tár­sasélet hű kisérői, a nemzeti történet élő közlönyei vol­tak , s hogy magok a főemberek tartottak zsoldban dal­nokokat , kik által ez énekeket készíttették, s ország­szerte oitára mellett énekeltették. Maradt-e ezekből valami fen ? Itt is azon választ kell adnunk, melyet a honmonda tárgyalásakor adtunk. Né­pünk ajkain ősi énekeink rég elnémultak , s mikor még hangzottak is, nekü­nk nem volt nagy Károlyunk, ki azokat összesz­edette volna! De mint legrégibb történet­­könyveink forrásaira, milyen Anonymus, bár többször szabadkozik tőlök , úgy a vezérek elveszett krónikája, melyet Kézai s a képes krónika által irtak , nem lehet rájok nem ismernünk, kivált ha azokat a külföld azon íróival vetjük össze , kik, részben egykorúak , részben közel egykorúak, mind azokról mégis vajmi keveset tudnak , mik a nemzet közepett történtek , s így ezek közül forrásul a mieinknek egyáltalában nem szolgálhattak; a­mennyiben pedig a magyarok külföldi dolgait illetik, ha azokat máskép beszélik is, azokkal a mieinket egyeztetni nem nehéz. E külföldi irók pedig főleg : bölcs Leó byzanti császár és Regino szentmár­­toni apát Trier mellett, mindkettő Árpád kortársai, Leo Grammaticus, Constantinus Porphyrogenitus császár és Luitprand cremonai püspök, Zsolt és Taksony kortár­sai, merseburgi Dithmár, szentgáli ifj. Ekkehard s béna Hermán István kir. idejében, a görög Cedrenus a XI. száz. közepén, a Rió­ melletti orosz barát Nestor és Gemblachi Sigebert, Kálmán kir. — Zonaras II. István végre Otto freisingeni püspök II. Gyéza kortársa, kik mind vagy egykorú, vagy hozzájok időben közel álló dolgainkról tudósítanak krónikáinkban, s kiknek nem­csak igaz , de ál-előadásaik, sőt hallgatások is sokban tanulságosak, kiket azért a magyar hősmonda vizsgála­tában is folyton szemmel kell tartanunk. A­mi már az úgynevezett régi magyar hős­mondát különösen illeti, az legalkalmasabban két nagyobb körre osztható: első az Almos monda­köre, második az Árpád vagy Hét magyar mon­daköre. Mindkettője egykor gazdag volt tartalomban, ehez képest sok egyes tagokból állott, s változatossága s népies felfogása bájaival bármely más népek hősmon­dáival bátran kiállítatta a versenyt. I. Az Álmos mondakörének egyes tagjait bő­vebben Anonymus tartotta fenn , némi nyomát a képes krónika s azok, melyek ezt követték. Ezt mindenekelőtt azon hitreges szin teszi költőivé, mely annak kezdetén és végén elömlik. Tagjai: 1. Álmos hivatása. Álmos abban úgy jelenik meg, mint az új hon felsőbb és láthatatlan hatalomtól kirendelt s előre jóslott szerzője, egy új társadalmi rend s uralkodóház alapítója. Anonymus azt igy adja : „Erat quidam nobilissimus dux Scitie, qui duxit sibi in uxo­­rem in Dentumoger filiam Cnedubeliani, nomine Emese, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus. Sed ab eventu divino est nominatus Almus — quia matri eius pregnanti per somnium apparuit divina visio in forma austuris, que quasi veniens eam gravidavit, et innotuit ei, quod de utero eius egrederetur torrens, et de lumbis eius reges gloriosi propagarentur, sed non in sua muli­­plicarentur terra, quia ergo somnium in lingua hunga­­rica dicitur Almu, et illius ortus per somnium fuit pro­­gnosticatus, ideo ipse vocatus est Almus.“ Kézai e hitregét a XIII. század végén már nem ismeri, de van nála egy szó, mely szinte a most olvasott regére emlékeztet : „Ex istis — úgymond — capi­­taneis, —— t. i. kiket Anonymus Hétmagyarnak ne­vez — Árpád filius Almi, filii Elad (a képes króniká­ban Elyud, a budaiban leghelyesben Eleud azaz Előd), Mii Ugek, de genere Turul, rebus ditior erat, et po­­tentior gente.“ Álmos e szerint a Turul vagyis Sólyom nemzetségből való volt, mit a rege Anonymusnál k­é­­p­e­s­e­n úgy fejez ki, hogy Álmos anyjának Emesnek (vagy utánhangzással Emesének) isteni látmány jelent meg álmában, mely sólyom alakjában termékenyítette meg. Annál jelentősebb lesz pedig e­gythos, ha Kézai­­nak egy más helyére is visszaemlékezünk , mely szerint a magyarok nemzeti zászlóján Etele király ideje óta egész Gejzáig koronás sólyom pompázott: „Banerium ( *) Lásd Pesti Napló 1112-dik számát^^ Y AUSZTRIAI BIRODALOM. Külföldi lapokban egy idő óta azon hír kering, hogy gr. F i­q­u­e­­­m o­n t ismét aktív államszolgálatba lépend, a ugyanezen hírhez a legtarkább combinatiókat kötik. A Wand, az eziránti közleményeket a legjobb forrás után, tisztán légből kapkodottaknak véli jelölhetni. Már véglegesen el van határozva, hogy Stirbey her­­czeg nem megy Párisba, hanem a telet Bécsben töltendi. Azonban fia György herczeg alkalmasint bizonyos időre Párisba költözendik. Ghika és Stirbey herczegek mindketten itt a legjobb egyetértésben élnek s igen gyak­ran látogatják egymást. KÜLFÖLD Németország LXIX. Henrik gróf, a Reusz-Köstritz if­jabb ágból, helybenhigyásával Reusz-Schleiz uralkodó herczegnek, mint a Reusz-Blauen-i összes fej­delmiház idősbjének, ugyszime a herczegi ház többi tagjainak is megegyezésével herczegi méltóságot vett föl. Berlin, nov. 20. — Valóban különös ! Ha a török hadcsapatok szerencsésen működnek , a váltókeret le­száll , s ha a hírek az oroszokra nézve kedvezők, azon­nal ezt h­atjuk : A börzén jó hangulat, 8 áremelkedési hajlam! Láthatni tehát, hogy itt a theoria és praxis egy­mással egyenes ellentétben áll. Még a legkülönbözőbb börzéken is csak kevesen fognak találkozni, kik meg­győződve ne volnának afelől, hogy az Oroszország ál­tal ok nélkül előidé­zett jelen villongásban a jog a tö­rökök részén van , s mindamellett úgy látszik, ugyan­azon személyek e jog netaláni g­y­ő­z­e­l­m­é­r­ő­l nem öröm­est értesülnek. Véleményünk szerint e különös , el­lenmondásokkal­ teljes tüneménynek egyik lényeges oka abban rejlik, hogy a törökök győzelme esetén a háborús állapot hosszabra terjedését tartják bizonyosnak, míg azok csatavesztése gyorsan békés czélhoz fog vezetni. E nézet azonban mindenesetre egészen önkényes föltevé­sen alapszik. Törökországnak eddigi magatartása sze­rint épen nem tehetni föl, hogy netalán a hadiszerencsét­lenségek azt azonnali engedékenységre fogják bírni; a török birodalom az ő önállóságáért küzd, s a mostani harczból nem léphet ki máskép, mint vagy újonan meg­szilárdult és erősödött, vagy mint tehetlen árnyékká sat­­nyult állam. Hogy az utóbbi megtörténhessék, ez ellen a nyugati hatalmak ünnepélyesen nyilatkoztak; ha a tö­rökök határzottan megveretnek, akkor e hatalmaknak — ha csakugyan általánosan feltehetni, hogy különösen az angol minisztérium valaha bátor leend határozottan cselekedni és saját szavaihoz szilárdul ragaszkodni, — szükségkép erőhatálylyal kell hogy sorompóba lépjenek a Porta teljes független fenállása mellett. Az eddigi, mindig komolyabbá vált bonyodalom analógiája szerint az európai háború akkor alig lenne kikerülhető. Hol rejlik tehát a bizalom alapja, mely a börzét jó hangu­latba hozza, midőn ezen hír szállong­ ,az oroszok győz­tek,­ nehéz átlátni s megérteni. Ha másrészről a törököknek sikerülne az oroszokat visszanyomni, ha képesek lennének az ez utóbbiak ál­tal jogellenesen megszállott birtokot tőlök megtisztítani, akkor a diplom­atia legsürgetőbb feladata leend, az Oroszország által a Duna-fejedelemségek zálogképeii elfoglalásával megkezdett háború előtti status quo is­­métt helyreállítása után , legott a béke megkötését sür­getni. Mi igen jól tudjuk , hogy ez ellen tüszint azon ki­fogást teendik: Oroszország becsülete akkor leg­­kevésbbé engedhet, — de nekünk nem dolgunk ezen quand mérne becsületet védelmezni, hanem azt hiszszük, hogy inkább becsület­ ügye, sőt nemcsak ez, hanem még inkább egy mély alapra fekte­tett politikai és jogi feladata az európai többi ha­talmasságoknak , bizonyos népjog­elvek terjeszkedését, az egész Európára hozott nyugtalanságot, üzletpan­gást s az ezzel összekötött inség­állapotokat erélyesen megszüntetni. Mi annak idejében Lajos Napóleon államcsinját nem pártoltuk, de a francziák mostani császárjának eddigi magatartása a keleti kérdésben olynemű, hogy azt tö­kéletesen leyálisnak kell neveznünk. Mi állítólag a szín­fal mögött történik , azt természetesen nem tudjuk; az mindazáltal igen világos előttünk, hogy azok egy Euró­pára és Németországra nézve különösen veszélyes su­­galomnak engednek, kik a Portának Francziaország, vagy meglehet Anglia általi határozott tevékeny pártol­­tatása esetén Németországnak az Oroszország melletti cselekvő föllépést tanácsolják. Teszszük ezen ílvást, most, midőn még idő van hozzá, és még lehetséges. Hogy pedig ezen elhatározó pontra kellő időben tesz­szük a figyelmeztetést, arra bizonyítékul szolgál a „Frankf. Postzeitung“ nov. 18-kai számában közlött czikk, hol imer mondatik : „A törökökben bizalom ébredt magok iránt, s ők döntő ütközetek nélkül a békéről mitsem fognak tudni akarni. Miután a törökök fanatiszausa fellángolt s az első vér már folyt csupa szavak nem tehetnek benyomást, s az irtó há­ború­ tartani fog. A négy hatalmasságon állna tehát most elhatárzó tényekkel közbe lépni. Ők azonban, fájdalom, nem látszanak azon helyzetben lenni, hogy minél rövidebb idő alatt a közös rendszabályra nézve egyetértsenek. Fran­­cziaországnak a Porta ügyéhez csatlakozása mindig vilá­gosabban tűnik ki,­­ Angliának sajátlagos szándéka, még eddig mindenki előtt rejtély. De ha a közbenjárási munka ily részrehajlás és kétség által zavartatik, akkor az ed­dig érdekeltség nélkül maradt hatalmaknak, mennyiben az európai békét fentartani akarják, talán nem marad egyéb fen, mint súlyukkal a másik oldalra lépni, s ez által a súlyegyent a tanácskozásban ismét hely­re­állítani.. Ha a Porta Francziaországban és talán Angliában is cselekvő szövetségeseket talál, kiknek czélják Oroszországot megalázni, akkor Ausztria, és később bizonyosan Poroszország is könnyen szövetségeseivé vál­hatnak Oroszországnak s a szent szövetség más alakzatban ismét visszaállíthatik. Ha a francziák császárja a béke Na­póleonja kíván maradni, úgy ezt jól fontolja meg. Ausztria és Poroszország a jelen óráig valóban semlegesek, ők leg­komolyabban akarják a békét; ez államaik első szükség­lete , ámde ha kényszeríttetnének az ellenkezőre , akkor a német szövetséggel egyesülten végre hajlandók le­hetnek fölemelni az odavetett keztyűt, hogy a conservativ elvek nagy harczát a forradalmiak ellen végig küzdjék. Ily sötét gondolatok támadnak szükségkép bennünk, midőn látjuk, mint rohanja meg még a legmagasb állásunkat is a szenvedély, s mint követi egy balfogás a másikat, mig utóbb nem marad egyéb hátra, mint a feloldhatlanná vált csomót keresztül vágni.“ Az álokoskodás s azon kézzelfogható képtelenség, hogy Francziaország „részreáll­ása“ Ausztria és Poroszországra nézve kényszerűséget szüljön az O­r­o­s­z­­országhoz csatlakozásra, eléggé világos. De mikép vegyül ide még a conservativ elveknek a forradalmiak elleni nagy harcra is ? A lapokban már említett excommunicatiok , melyeket a freiburgi érsek bocsátott ki, a „Rh.“ és ,,M. B.“ sze­rint következőleg hangzanak: 1. Mi­ticari Hermann, Isten irgalmasságából, s az Apostoli szent­szék kegyelméből freiburgi érsek , s a felső-rajnai egyháztartomány metropolitája stb., érseki megyénk minden papjainak s hívőinek üdvözletét és áldást az Úrban. Az Atyának , Fiúnak és Szent Léleknek nevé­ben ! Amen. Azon alapon, miszerint érseki megyénkben a világi hatalom által rendeletek bocsáttattak ki, melyek Is­ten parancsaival ellenkeznek, a katholika egyház szabad­ságát, annak jogait s alkotmányát megsértik; s ezek közöl főleg az 1830. jan. 30-káról és f. évi mart. 1-jéről kelt rendeletek, melyek „az országuk­ véd- és felügyelési jo­gát a kath. egyház fölött illetik,“ — továbbá azon alapon, hogy az apostoli s a püspöki szent­szék­ ezen rendeleteket, mint jog- és egyházelleneseket elvetette ; még azon további alapon , miszerint minden kath. keresztény az oktató egy­ház irányában engedelmességre köteleztetik, s az erre nézvesti engedetlenség, s az ily egyházellenes rendeletek­­beni részvétel a nagy átok alá eső egyházelleni bűntettek közé tartozik ; végre azon alapon , hogy az alább megne­vezett katholikusok, nyilvános magok viselete által egyházi bűntettet követtek el, nevezetesen a püspöki hatalom gya­korlatába betolakodtak , az egyház szabadságait megsérték, azt sajátságától megfosztani igyekeztek , s négy, különböző időben kibocsátott oktatásaink s intéseink daczára magokba nem tértek , s az egyháznak eleget nem tettek; ennélfogva kizárjuk a canonicus törvények s szent atyáink példáját követve, Isten egyházának következő megsértőit; nevezetesen : Prestinari Leonhard August, Kinberger Au­gustin , Küszwieder Antal, Forch Fülöp, Schmitt Károly, M ü 1 1 e r Vilmos Károly, L a u­­b i s Leonhard , Meier Kér. Jánost, kik mindnyájan a karlsruhei egyház tagjai, — a két utóbbi pap , kiket suspensio ab ordine-vel is büntetünk — Isten tekintélye s a szent Lélek erejénél fogva a szent anyaegy­­ház kebeléből s az egész kereszténység közönségéből mind­addig, mig magokba nem térnek, s Isten egyházának eleget nem tesznek. Kötelességévé tesszük papságunknak lelki — ismeretök s canonicus engedelmességüknél fogva, ezen rendeletünket kihirdetni, s a felől gondoskodni, hogy az mindenütt megtörténjék. Kelt Freiburgban, novemb. 14. 1854. (aláírva)­­ Hermann, freiburgi érsek. 2. Mi Vicari Hermann stb. érseki megyénk min­den papjai- s híveinek üdvözletünk- s áldásunkat. Azon alapon, hogy érseki megyénkben a világi hatalom által rendeletek bocsátattak ki (mint fenebb), ennél fogva kizárjuk a canonicus törvényeket s szent atyáink példáját követve, Isten egyházának következő megsértőjét, u. m. Burger Károly­t az itteni Sz. Márton egyház tagját, Isten tekintélye s a Sz. Lélek Ítélete által a szent anyaegyház kebeléből s az egész kereszténység közönségéből mindaddig, mígnem magába tér, s Isten egyházának eleget teend. Mi kötelezzük stb. Költ Freiburgban, nov. 14. 4853. (aláirva)­­ Hermann, freiburgi érsek Francziaország. Páris, nov. 19. A londoni franczia követ Walewski urnak Párisba történt hivatása, miként jelentettük, minden nemű aggodalmakra szolgáltatott okot. Mindazáltal úgy látszik, alapnélküli volt a nyugta­lankodás. Hallomás szerint Walewski úr az angol kor­mánynak egy határozatát hozta magával, mi egy áta­­lános háború kitörését mindinkább valószínűtlenné teszi. A határozat, miként tegnap itt beszélek, azt tartalmazza, hogy az egyesült flotta egy hajója sem hagyandja el addig a Bosphorust, s egy sem fog a fekete tengerre kelni, mig az oroszok a Dunán át nem vonulnak. S mi­vel valószínűtlen, hogy Gorcsakoff herczeg ily késő idő­szakban afféle átkelést megkisérlene, annálfogva azt hiszik, mikép tavaszig legalább halasztás történendik, s a diplomatia hizeleg magának, miként akkorig békés kiegyenlítést hozhatana létre. Walewski úr útja egy­szersmind összefüggésben látszik lenni azon kölcsönre nézve, melyet N­a­m­i­r pasa a török kormány számára Páris­ és Londonban szándékozik kötni. Francziaország, úgy látszik, hajlandó e kölcsönt biztosítani; az angol kormány nézetei erre nézve nem tudják. Hatása mind­ezen hírek és tudósításoknak a párisi börzére az volt, hogy nyugodtabb lön, s új reményeket merített a vala­­házai békére. A párisi börzén Il­re keringett egy újabb merénylet­nek a császár élete ellen, mely Fontainebleauban kísér­tetett volna meg. Meglehet alaptalan e hit, mindazáltal Páris és a börze hangulatára nézve jellemző. Páris, nov. 48. A távirdai sodrony Páris és Fontai­nebleau közt folytonos mozgásban van. A tiz gőzösvonat, mi innnen naponkint a cszászári mulatókastélyba indul, gyakran futár- és látogatókat is visz, úgy hogy ott igen nagy élénkség uralkodhatik. Soha két nap sem múlik, hogy miniszter­tanács ne tartatnék, s alig egy nap, hogy a csá­szár egy vagy más ministerével ne értekeznék. A külügy­minisztérium több hivatalnokai a császár mellé rendel­­ték, kik fontos rendeletek kibocsátásánál körülé segéd­keznek. A komoly gondok a vadászat-és ünnepélyeket egyátalán nem zavarják. A császári korona a császár jel­lemét legkevésbé sem változtatta meg ; a szórakozások za­jában is meg nem szűnik ő józan maradni, s az állam­ügyekkel épen akkor foglalkozik legnagyobb buzgalommal, midőn azt hiszik, hogy a szórakozásokba, mik környeze­tét kiválólag foglalkoztatják, egészen elmerül. Kisseleff úr Fontainebleauba megy, mindazáltal a török követtel nem lesz egy napon az udvarnál jelen. A császárné, úgy lát­szik, hogy a köd és hideg daczára is, a Fontainebleau­­bani mulatást, a tuileriákbani szokásos etiquettének éli­be teszi. Jelen életmódja mellett egészségesebb, s gyakran láthatni őt nyílt kocsin az erdőben s Fontainebleau kör­nyékén. A legújabb időben előforduló tetemes elfogatások Páriá­ban és a megyékben, messzeágazó titkos társulatok nyomára vezettek, így többek közt Dijonban egy fiatal emberekből, kik közt többen csaknem gyermekek voltak, álló titkos társulat fedeztetett fel, kiknek czéljuk volt, magokat lő­porral látni el. Egyéb érdekes irományokon kivül 1200 golyó is találtatott náluk, mit elővigyázatból sörkannákba rejtettek el. Páris. Kisseleff gróf Fontainebleauba utazása előtt, állítólag, azt mondta volna : Útlevelemet épenugy meg­kaphatnám ott, mint Párisban, ha rá szükségem volna. A Sied­e­nek Konstantinápolyból, 5-kéről írják : Egy török költő Kalis-effendi egy Marseillaise féle nemzeti éneket készített. Az énekre már zene is készült, és gyor­san népszerűvé vált. A „La Presse“ és „Siecle“ a franczia követségnek Konstantinápolyban közzétett hirdetését tárgyalják, mi­nélfogva az élelmiszer- és szénszállítók felhivatnak­­ a követségnél a feltételeket megtekinteni. A szállítmányok a Fekete-tenger parthoszában Odessa- és Trapezuntig viendők „mindaddig míg a flották a marmorai­s a Fe­ketetengeren lesznek.“ A „Presse“ megjegyzi: E hirde­tés tanúsítja, hogy Franczia- és kétségkívül Angolország .­

Next