Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)

1853-11-25 / 1114. szám

is komoly dolgokra készek, és hogy a flották jelenléte a Bosporuson nem puszta fitogatás, nem pusztán csaljáték a közvélemény számára. Dundas és Hamelin admirálok feladata világosan az, hogy a Portának lényeges segélyt nyújtsanak s hogy a sebastopoli flottát szükség esetére ágyúikkal üdvözöljék. Franczia- és Angolország kormá­nyának csak szerencsét kívánhatni ahhoz, hogy valahá­­ra szerepeiket komolyan játszák. Kisseleff úr csakugyan Fontainebleauba utazott. Mint hírlik, a nápolyi követ, Antonini marquis, a meghívások­ból kimaradt. A császár a nápolyi kormány nyilatkozatai­val nem látszik megelégedve. Maupas úr helyettesítése még mindig beszéd tárgya. Helvétia. Megjegyzendő, hogy az utonválasztottak közt egyetlen conservativ notabilitás sincs; az ó-államta­­nácsosok vagy egyéb 1846. év előtti nevek közöl egy­sem fordul elő. A lajstrom élén álló Castoldi és Carape­­rio urak a szövetségtanácsban a radikálokhoz tartoznak. Az új kormányon, egyetlen kivétellel, mind szabadel­vűek ülnek, kik a conservativek által választottak, mig­­len az eddigi kormány az oly fennen nyilatkozott radi­­calismus daczára is, mindig birt a katholikusok kegyé­vel. Valóban igen feltűnő jelenet! A harcz és bukás Fazy úr személyére volt irányozva: szabadelvű kor­mányt óhajtanak nélküle. Olaszország Róma, nov. 8. Hogy Wiseman bibor­­nok látogatásának Rómában nem kis jelentőségű czélja van , szükségtelen megjegyeznünk. Wiseman állítólag azt tanácsolá a pápának, hogy csak azon esetben fogad­jon el Rómában angol követet, ha viszont egy pápai nuntius, vagy legalább egy pápai ügynök engedélyt nyerene Londonban tartózkodhatni. Ha ez utóbbi meg nem történnék, azon esetben legyen Rómában angol kép­viselő, úgy azonban, hogy az minden esetre kath­olicus vallásunkhoz tartozzék. Egy más Wiseman által sürge­tett ügy, Angliának utóbbi hierarchicus felosztása foly­tán visszaállított, mindazáltal még üresen maradt püs­pökségek betöltését érdekli. Ez az angol kormánynak nem igen lesz tetszésére. Egy Teodorinda Bugetti nevű asz­­szonyság, Isola di Fanaból, ki politikai vétség miatt fogságba vitetni rendeltetett, futás által menekült. A rendőrség bővebb nyomozásai után tudomásra jött, hogy ezen politikai ügynöknő sok, keleten létező olasz menekültnek buzgalmas és sikeres szolgálatokat ten. Portugália. A folyó hő 5-kén, szülés következtében el­hunyt portugáli királynő, Donna Mária da Gloria, szül. 1819. ápr. 4-kén, s így 31­ éves korában határozott meg. I. Dom Pedro, brazíliai cs­ászár (e néven ne­gyedik a portugál királyok közt) és Leopoldina, a szép ausztriai főhgnő leánya, anyját igen is korán veszte el, s miután atyja 1826-ban európai birtokairól lemondott, Portugál és Algarbia trónjának törvényszerű örökösévé lön. Nagybátyjának, a később annyira elhirhedt Dom Mi­­guelnek, atyja akarata következtében eljegyeztetvén, még mint gyermek, Barbacena marquis kíséretében Rio Janei­­roből Európába küldetett. Itt azonban azon hivatalos sze­mélyek, kik őt környezék, mindjárt a Cadixbani fogadta­tás alkalmával tapasztalák, miszerint ez idő alatt Dom Mi­guel ellenségesen lépett föl Dom Pedro és leánya ellen. Barbacena marquis ennélfogva elhatárzó, fenséges gyám­gyermekével Lissabon helyett haladéktalanul Angliába evezni, hogy a mindig komolyabbá váló bonyodalmak vég­kifejlődését bevárja. Minthogy pedig azon időben, fájda­lom­­ legkisebb remény sem mutatkozott a két fivér közt ki­fejlett ellenséges viszály kiegyenlítésére, végre az ország­ból elűzött ifjú királyné, Amália, született Leuchtenberg­hgnő s mostoha anyja védelme alatt 1829-ben visszatért ismét Brasiliába.­­Donna Maria da Gloria csak 1853-ban jutott az őt törvényszerűleg illető korona birtokába, s­zept. 23. 1833. tarta ünnepélyes bemenetét Lissabonba. Első férje August Leuchtenbergi­ng, majdnem a mézes hetek alatt ha­­lálozott meg, de a második házasságból, Ferdinand Au­gust, Szász-Koburg-Koháry hggel, kit a nemzet jelenleg királyi czímmel ruházott fel, gazdag házassági áldás ke­letkezett. Donna Mária, a legújabban születetten kívül, mely életébe került, hét gyermeket hagyott hátra , öt fiút és két leányt, kik közöl a legidősb Dom Pedro Alcantara, braganzai herczeg , ki 1837. sept. 16-kán született, törvé­nyes trónörököse az elhunyt királynőnek. Nem tekintvén azon baleseményeket, melyek az elhunyt királynőnek már leggyengébb éveit sötét felhőkként bob­ták, Donna Máriá­nak egész a legújabb időkig a nyilvános életben különféle aggodalmakat­ kellett kiállania, melyek azonban, szerencsére, nem valának képesek példás háziasságának csendes béké­jét fölzavarni. A királyi özvegy Dom Ferdinand, ki az ország törvényei szerint, fiának, a braganzai hűnek kisko­rúsága alatt, az európai szárazföld legvégső szélén, a luzi­­tán nép sorsának vezetésére hivatott, született bécsi. Dunai­ fejedelemségek, Szerbiából. Bosnyák se­regek , melyek a dunai harcztérre sietenek, szabad át­kelést kértek Szerbián. Eleinte a kormány szabadkozott ez ellen, mint mely neutrális állásával meg nem fér. Később mindazáltal engednie kellett s az átkelésre rá­­állnia. Ekkor egy még fontosabb eset jő közbe. A török kormány azt követeli, hogy az orosz consul az országot hagyja el, minthogy kormányaik harczban állnak, és fenyegetőzik, miként ha Szerbia a fennebbi kérelemnek nem enged s a consulnak ki nem jelenti, hogy távozzék , azon esetben elutazását­ fegyveres erővel is kierőszakolni fogja. És Szerbia engedett. A consul 17-kén Zimonyba utazott, miután az orosz uralom alatt állókat, a belgrádi osztrák consulnak ajánlá. A franczia főconsul Belgrádban, Ségur úr szabadsági engedélylyel Párisba utazott, távolléte alatt irodafőnö­két, Renouard urat consuli helyettessé jelölvén ki. Török-orosz hadi mozgalmak. A lapok nem szűnnek meg az olteniczai ütközetről érdekes részleteket közölni. Az oroszok épen a vízzel megtelt árkokon szándékoztak átúszni, midőn a török sánczokból adott jelre az elleplezett álgyuk, és a tur­­tukan­ ütegekből borzasztó tüzelés kezdődött. A török csapatoknak csak egy része húzódott csolnakokra; a többek az ostromló oroszokkal szegzett szuronynyal mentek szembe. Orosz tisztek erősítik, hogy olasz ve­zényszavakat hallottak, nevezetesen a vadászoknál, mi­ből azt következtetik, hogy azok piemontiak lettek volna, mások franczia vezényszavakat is hallottak, mi­ből viszont azt következtetik, hogy a török seregben idegen tisztek is vannak. Az oroszok még többet is állítanak , hogy Prim tábornok a sánczokban lett volna, s Klapka a turtukan­ ütegeket vezénylette. (E hir semmi tudósítás által nem erősíttetik.) A veszteség mindkét részről igen jelentékeny, s Dannenberg tábornok maga nyilvánítá, miszerint a borodini csata óta két sereget egymással szemben nagyobb tűz között nem látott. A törökök, orosz sebesültek sebei után ítélve, gyújtó röppentyűket is lődöztek volna az oroszokra. Az oltenitzai csatatér valóban borzasztó: csak a meglőtt lovakat takaríttatták el parasztok által; az elesett ka­tonák hullái valószínűleg ott temettetnek el. Ugyancsak a fennebbi tudósítás szerint, a törökök Kalafátnál folytonosan erődítési munkákkal foglalkoz­tak ; egyes czirkáló csapatokat küldtek ki, azonban a szembenálló Fischbach tábornok hadtestével­ minden összeütközést kerültek. A kalafati török parancsnok egy oláht alfőnökké tett, s a kereskedőknek tudtul adta, mi­szerint gabnarészleteiket kész megvásárolni készpénz­­fizetés mellett,­­ mindazon részleteket azonban, me­lyek bizonyos idő alatt be nem szállíttatnak, elkobozza vagy megsemmisíti (?). — A törökök Matschinnál is erős hadtestet vontak össze, minek rendeltetéséről mit sem hallani. Bukarestből nov. 16-káról írják, hogy a „Vestitor romanesk“ czimű félhivatalos román újság három fontos okmányt közöl. 4) az orosz czárnak Porta ellen inté­zett háborunyilatkozványát, mely a múlt vasárnap az orosz tábornoki kar, orosz polgári hivatalnokok, az oláh főméltóságok és oláh honvédőrség tiszteinek jelenlété­ben olvastatott fel. 2) Egy harczi jelentést nov. 11-ről, mely szerint Soimonoff tábornok Gyurgyevónál a törökö­ket annyira megverte, hogy Makán szigetéről a Duna jobb partjára visszahúzódtak. Ezen jelentés szerint a törökök erősségeikből, és egy ott állomásoló hadigőzös által kevés kárt tehettek az oroszokban. (Ezen harczi jelentéssel ellenkezik az utasok azon hite, kik Gyur­­gyevot nov. 13. estre hagyták el, s kik azt állítják, hogy még szombaton reggel 5 órától 3 óráig az oroszok és törökök között erős álgyútüzelés folyt.) A 3-dik ok­mány Gorcsakoff herczeg jelentése azon hadmű­ködéséről, melyet nov. 13-dikán Budestiból Oltenitza ellen szándékozott végrehajtani. Mindezen hadijelenté­sekben azonban sehol sem olvashatni a halottak , sebe­sültek és foglyok számát. Bukarestben azon hír terjeng, hogy Omer pasa azért húzódott vissza a­ Dunán, mert L­ü­d­e­r­s tábornok Ismail és Tul­aánál a Dunán át Bulgáriába szándékozik törni (??). Másfelől fegyver­­szünetről is beszélnek. Tegnap óta bizonyos számú gya­logság, lovasság, álgyu, híd-és táborszerek érkeznek ide vissza — téli szállásra. Hírszerint —miért azonban nem kezeskedhetni —,Galacz egy része leégett, az ottani ütközet következtében. Nagyon feltűnt itt egy régi csa­ládból való Kostake Grezean nevű bojárnak (ki Párisból most jött vissza) és még három társának befo­­gatása. Ma több sebesültet hoztak.­­• Gorcsakoff­ág azon csapatok között, kik a nov. 4-diki oltenitzai ütkö­zetben részt vettek, érdemjeleket osztatott ki. Bukaresti utóbbi hírek szerint, ott Osten-Sacken tábornok hadteste élcsapatának megérkezését várták, s annak már megérkeznie kellett, hogy rendeltetése sze­rint tovább menjen a csata színhelyére. Egyébiránt az oroszok eddig csak 10,000 embernyi segélyerőt kaptak Oláhországba — mi mindenesetre nem sok egy nagy Oroszország részéről — azonban még­sem jelentéktelen. Megvalósul, hogy Budberg tábornok Moldova és Oláhország kormányzójává neveztetett. Budberg előbb a Kaukázusban szolgált, a ott magát kitüntette. Egy német lap levelezője szerint, Bukarestben azon hír terjedt, hogy Gorcsakoff herczeg nemcsak védőleg hanem támadólag szándékszik föllépni a Duna jobb part­ján, hogy Gyurgyevónál a Dunát áthidalták volna (Smirda vagy Slobosin közelében ? nem tudták), s hogy a Dunán nem sokára átkelnek. Ezen hír Bukarestben nov. 14-én délután terjengett. Gyurgyevoból, nov. 13-án délután indult utasok ennek megvalósulásáról mit sem tudtak, sőt ellenkezőleg a két ellen­fél között kemény álgyutűz folyt. Brailából írják, hogy ott minden csendes , az erődí­téseken azonban nagyszerűen dolgoznak. Míg a Duna be nem fagy, addig nem félhetnek a törökök támadásá­tól. A csapatmozgalmak szakadatlanul folynak. Pár nap óta nagy esőzések álltak be. Montenegróból írják, hogy ott Grahovo erődítésén nagyon dolgoznak. A törökök a bosnyák-herczegovinai hadtest egy része lőtávolnyira nyomult elő. A monte­­negritak nagy harci vágyat tanúsítnak, azonban szigo­rúan meg van tiltva a törökökkel czivakodásba el­­legyedni, vagy ellenséges czélból valami török faluba menni. Iskender bey a balkáni erődítések megszemlélé­sére tett útjából visszatért, miután Schigka kerületben, Grabovon túl, két új erődítménynek munkába vételét elrendelte. Továbbá 1000 ásót és 2000 lapátot rendelt meg, s azok Tyrnawaba vitettek. A török hadügyminiszter Konstantinápolyban a török admiralitás két főtisztjét küldte a brit franczia hajóhad­hoz, hogy D­u­n­d­az admirált és Hamelin vice ad­­­mirált üdvözölje. Az utóbbi már visszaadta a látoga­tást, sdela Cour kíséretében a Capudan pasát meg­látogatta a Bujukdere mellett állomásoló „Mahmudie“ fedezetén. 3000 drúz és 3000 maronita a­zultániak szolgálatát felajánlotta az oroszok ellen. A Journal des D­é­­­bats ez ajánlatra nagy súlyt helyez. Azt mondja t.i., ha a népek a veszély pillanatában kormányaik körül összesereglenek, ezen körülmény meggyőző bizonyítvá­nya annak, hogy azzal meg vannak elégedve. A drúzok és maroniták ezen bizonyítványt adják. Az „0 e s t. C o r r.“ nek Szebenből, nov. 22-kéről,mint legujabbat írják, miszerint az utóbbi időben a Ruscsuk és Gyurgyevó között naponkint megújuló, azonban je­lentéktelen lődözéseken kívül említést érdemlő esemény nem adta elő magát Oláhországban. Hagyjuk egy perczig az aldunai csatatért, s vessünk egy pillantást Európa más részére, hol az oroszok nem­különben nagy erőt szándékoznak kifejteni. A londoni „Express“-nek Portsmouthból írják, hogy oda azon hír érkezett, miszerint a balti tengeren levő orosz hajóhad téli szállásra húzódott, s hogy e pillanatban már, való­színűleg , akadályozva van, hogy a tengerre szálljon. Ezen hajóhad egy része Kronstadtban áll, míg a más osz­tályok a balti révben horgonyoznak, mely majdnem meg­­támadhatlan, mivel a rév szűk nyílásán csak egy hadihajó férhet be. A rév meg van erősítve, hogy a közeledés a támadóra nézve nagy megfontolással jár. A balti tenge­ren levő orosz hajóhad 27 sorhajókból s megfelelő számú fregattokból és kis hadihajóból áll. Az orosz kormány csavaros hadihajókat is építtet, s ezek gépe­­zeteit Londonból hozatja. Három sorhajónak és két fre­­gatnak már ily gépei vannak. Az angoloknak az orosz szolgálatbeli elbocsátása eddig nem átalánosan történt, ez csak azokkal történt, kiknek szolgálati idejük ki­telt, s ezek továbbra nem fogadtattak föl. Azonban ké­szen vannak arra is, hogy az angol munkások mind­nyájan elbocsáttatnak. Az ázsiai eseményekről már az orosz lapok is szólanak, Woronzoff tábornoknak az oroszok czárja ő felségéhez intézett jelentései után. Ezen tudó­sítások megerősítik St. Nicolas erősségnek a törökök által történt bevételét. A jelentés így hangzik : Csurghetből a hadi kormányzó od­. 16 (28) arról tudósít, hogy a törökök az ellenségeskedéseket irá­nyunkban 15—16-ka éjszakán , St. Nicolas állomás megtámadás és bevétele által elkezdették. A támadás 12 órakor kezdődött számos csapatok által, melyek részint a tengerpartokról jöttek elő, részint bár­kákban eveztek és szállottak ki. st. Nicolas állomás nem a legerősebb, annál kevésbé azon helyek közé tartozik, melyek kemény támadásnak ellenállhatnának, és álgyúval soha sem volt fölszerelve; minthogy azonban ez erősség, a helyi viszonyok szerint, különböző időkben odavitt jelentékeny mennyiségű élel­mi­szerekkel volt ellátva , szükségesnek látszott azt mindaddig, míg lehetséges, megtartani, hogy az élelmi­szereket elszállítni lehessen. Az idő azonban nem volt elég. A hátramaradt fedezetre, mely a 12-dik tscherno­­mori gyalog­ezred két gyenge századából, egy honvéd­és kozák osztályból állott, két álgyuval, éjszaka várat­lanul rácsaptak és egy erős seregtömeg körülvette, így magát fen nem tarthatta, sem pedig a sötét éjben a sza­badba nem vághatott keresztül. Ezen osztály vezére, az orosz tisztek saját feláldozásához méltóan visszavo­nulását nem akarta két álgyú odaengedésével megvá­sárolni. A csapat becsülettel veszett el. Azon csapatok közöl, melyek e helyet megszállva tartották, kevés menekült: a honvédőrségből, mintegy 30 katona és 3 tiszt, nagy részben megsebesülve ért Osurghetbe, az ellenséges csapatokon át szuronynyal nyilván utat magának. A törökök mindkét á­gyút el­foglalták, s a készleteket azonnal fölégették. Gagarin herczeg Osurghetben van, s a határ több pontjáról várja a beütéseket; mindazáltal reméli, hogy segítő védelmi eszközök által a törökök további előhaladását ezen a részen megakadályozza. Fáj nekem, a kitört ellenséges­­kedésekről a tudósításokat ezen ránk nézve kedvetlen eredménynyel kezdeni, de fenmarad a remény jöven­dőre nézve, midőn — mint 1812-ben — ezt mondjuk : „Ennek okozóját Isten utoléri.“ Mindjárt ezen legalázatosabb jelentés után W­o r­o­n­­z­o­f­f hy tábornok hadsegédhez a guriai csapatokat vezénylő Karganoff ezredes részéről, a kutaiski hadikormányzó által jelentés küldetett be, hogy ő (t. i. Karganoff) a kiadott rendelet szerint, a lib­aui­­vadász zászlóalj 3 századával, a 12-dik tscher­­nomot gyalog­ezred zászlóaljának egy osztályával, két álgyuval és egy sotnia (100 ember) guriai honvédőr­­séggel a törököktől megtámadott st. nicolasi állomás felé nyomult, s az út közepén bizonyossággal megtudá, miszerint az ellen ezen állomást hét órai vitéz védelmi harcz után bevette. Ezen váratlan hir Karganoff ezredest arra birta, hogy hadutját siettesse. Minden akadályt legyőzve, melyek neki nevezetesen két folyam­ átmenet által elibe gördültek, a nevezett helytől két ver­tenyire észrevette az erdősűrűségben erős sánczok mögött tanyázó ellenséget, s a majdnem 5000 ember­ből álló ellenség nagy számának daczára elhatározta azt megtámadni. A csatározókul szétszórt 4 század vadász ez a guriai honvédőrség sorm­ájának sükerült, a leghevesebb tüze­lés alatt, anélkül, hogy üdvlövést tettek volna, a sán­­czokig jutni, itt indalövést adtak, azután az ellenség kardja és szuronya közé rohantak, s kemény összebo­­nyolódott harcz után a törököket kiverték. Az ellenséget a hátramaradt vadász századok­ által erősítetve, Nicola­­jewskig űzték, s csalhatlanul oda is benyomulnak, ha a mocsáros Skurdeba folyón­ hidak elszedése által a tü­zérség átkelése lehetlenné nem tétezik. Itt mindkét részről 6 óra hosszáig folyt a legélénkebb álgyu- és fegyvertűz. A törökök, kiknek száma mindinkább nö­vekedett, a sötétség beálltával positionkat háromszor tá­madták meg, de mindig nagy veszteséggel, 300 halott hátragyásával, vezettek vissza.“ Ezután következik azok nevének előszámlálása, kik az ütközetben magukat kitüntették; azután a jelentés imigy folytattatik : „Ezen ütközetbeni veszteségünk ha­lottakban : 1 tiszt, 48 katona, 14 a honvédőrségtől; sebesültekben : 2 tiszt, 79 katona, a honvédségtől 2 tiszt, 48 közember; e szerint 194 ember lett a harcrra képtelen. A kutaiski kormányzó hozzáteszi, hogy a törökök Nikolajewsk megtámadása alkalmával 1000 embert vesztettek halottak­ és sebesültekben. Más hárompon­­tokon a támadásokról Tiflisben oct. 20-ra (nov 1-jéig) nem értesültek. quoque Regis Ethele, quod proprio scuto gestare consue­­verat, similitudinem avis habebat, quae hungarice turul dicitur, in capitecum corona. Illudentia banerium Huni usque tempora Ducis Geic­e, dum se regerent pro com­­muni, in exercitu semper secum gestaveres igy mig Álmos Etelével köttetik össze, másfelül e nemzetség czimere egyszersmind az egész nemzeté gyanánt jelenik meg. Hogy a sólyom, vagy avult szóval turul, itt egy­szersmind a bátorság, sebesség, tűz, erő és, a­mennyi­ben e madárnem magas szikla­lakokat szeret, a felsőség jelképeként szerepel, érteni fogja az, ki a természethez még közelebb álló népek képzetmódját méltatja; de visszavezet őseink ázsiai honába is, hol, szinte Kézai szerint, a hegyekben kristályok találtatnak , azaz kris­­tálytisztaságú s jéghideg vizek, hol tündér grifek fész­kelnek , és a kerecset vagyis vadászsólyom fiadzik (In montibus eterim deserti memorati crystallus invenitur, et grifones nidum parant, avesque Legerfalk que hun­­garice kerechet appellantur, procreare pullos dignoscun­­tur). Mely ragyogó, történetileg és természetileg szoro­san egybefüggő, s egy keleti néphez illő mythos ez! De hogy Álmos megjósoltatására visszatérjünk: tud arról a képes krónika is (mely e helyen feltűnő rokon­ságot mutat a névtelen jegyzővel) részben ugyanazon kifejezésekkel igy írván : „Porro Eleud filius Ugek ex filia Ennocibilia in Scythia — a budaiban: in Mo­­­ gor — genuit filium, qui vocatur Almos ab eventu, quia matri eius innotuerit avis, quasi in forma astu­­ri3 veniens, dum esset gravida, et quod de ventre eius egrederetur torrens, ac in terra non sua multipli­­caretur, ideoque fatatum (olv. factum) fűit, quod de lumbis eius gloriosi reges propagarentur. — Quia verő sompnum in lingua nostra dicitur alm, et illius ortus per sompnum fűit pronosticatus, ideo ipse vocatus est Almos.“ Itt is „a terra non sua“ világosan az ígéret földét, t. i. a keresendő új hont, emeli ki. Többi tagjai az Álmos mondakörének: 3. Álmos választatása. Egyedül Anonymus* nál. A Hétmagyar szerfeletti elszaporodás miatt elhatá­rozza Dentumogeniát, melyet Jászay Dán­tő Magyar­honnak olvas, elhagyva, azon földet keresni fel, mely a hagyomány szerint (,,fama volante“) Atila királyé volt „de cuius progenie Almus pater Árpád descende­­rat.“ Fővezért választanak tehát, Álmost, vele szerző­dést kötnek s azt véresküvel erősitik. Érdekes itt a vér­­eskü, mint ősrégi nemzeti szokás, előadása, és minde­neknél fontosb a Hét magyar frigykötése, mely nemcsak fővezért de nagy fejedelmet (dominum) alapit, s ekép a hét nemzetséget egy nemzetté forrasztva, annak tár­sadalmi alapját, az örökös de korlátolt egyeduralomban megveti. A külföldiek erről, mint a nemzet kebelében tör­tént dologról, nem tudnak semmit; de igen a kiköltözés okáról,mely szerint ők az utánuk nyomuló besenyők (paci­­naciták) által kiszorítva hagyták el Don-melléki hazáro­­kat, mit a monda, gondosan eltávolitván mindent, mi nem a nemzet bátorítása és dicsőítésére szolgál, elhallgat. Is­meri a külföldi história, névszerint Constantinus Porphy­­rogenitus, Almust, kit Salmutzesnek nevez,de nevén s elő­kelő állásán kívül semmit; beszéli a kazároktól függé­sét , de melyet helyesen csak úgy értelmezhetünk, ha a kazároknak a magyar segédhadak feletti felsőségére értjük, mert irva van nemzetünkről: „estgens ingenua, libera, nullius unquam imperio subiecta“, és Constantin maga mondja : „principem . . . alienigenam habuerunt nunquam.“ 3. Álmos Kióban. A fejedelem megveri a kiói orosz s vele egyesült hét kún vezért; midőn Kiót víná, azok békét kérnek és nyernek, túszokat, ajándékokat és kalauzokat adnak a magyaroknak a Havas hegyek felé; a kunok látván a magyar fejedelem hatalmát és kegyes­ségét , hozzá csatlakoznak sok oroszokkal együtt, s az egyesült hadak Lodomér városa felé haladnak. 4. Álmos Ungban. Lodomér és Halics tartomá­nyok fejedelmei szinte adományok, túszok és kalauzok adásával elfordítják veszedelmöket, s a Hétmagyar ezek kalauzlatával a Havas hegyeken át Ungba tör be. Álmos Munkácsnál a tótok hódolatát elfogadja, Ung várát meg­szállja; megfutott várnagyát Laborczot a magyarok egy pataknál elfogják, felakasztják, s e vizet nevéről nevezik el. Álmos hálaáldomást nyújt istenének, s a fejedelem­séget fiának általadja. — A kiei s­ungi utat a mieink közöl az egy Anonymus ismeri, részletesen, Kézai s a bécsi krónika épen csak azoni átjöveteleket érinti, min­den részlet nélkül; a külföldiek közöl, csak az orosz Nestor tud róla, de ez is puszta általánosságokat. 5. Álmos eltűnése. Valamint Álmos születése, úgy vége is mythosi ködbe burkolva jelenik meg. Hi­vatása , az új hon, Etele földének felkeresése, a Kárpá­tok átléptével be vala töltve, ő áldomásokkal meghá­lálja az isten kegyelmét, kormányát átadja fiának Ár­pádnak, s mikép Mózses, élve eltűnik, senki többé nem látta őt, annyiban szerencsésebb a zsidó törvényhozó­nál, hogy ez az ígéret földét csak látta . Álmos annak határain át is lépett, s a szláv népek hódolatát, kedvező szerencse előjeléül, elfogadhatta. Így jelenik meg Álmos mondája Anonymusnál, gyönyörű, mondhatni művészi conceptió kerekdedsége és befejezettségében. Utóbb a monda, midőn első friseségét elvesztvén, a nép azt költői mély jelentősége és szépségében többé fel nem fogta, őt Erdélyben megöleti. „Almus in patria Erdelen occisus est, non enim potuit in Pannoniam introire“ Írja a ké­pes krónika, s utána a többi mind. Ez valamint az előz­mények után históriai és erkölcsi, úgy költői lehetet­lenség is, s mint mondája, a monda elborult állapotjára mutat a XII. században, midőn az a képes krónika for­rása által minden hihetőség szerint följegyeztetett. A külföldieknél mély hallgatás, mint Álmosról általában, nevét kivéve Constantinusnál. Megvallom, ha mélyebben vizsgálom az egész Ál­mos-monda jelentését s a magyar népnek abban kifeje­zett képzetmódját, ha e mellett az egykorú külföldiek előadásait fontolom meg, kik névről is alig ismerik, sze­repléséről pedig épen semmit sem tudnak: ezen, isteni jelenet által megjövendölt, népét az Ígéret földére ki­Budapest, a csász. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 9-én kelt legmagasb határzatánál fogva a s­o­­proni helytartósági osztály területére nézve nyolcz első folyamodási törvényszék felállítása ren­deltetett el. E törvényszékek a következők : 1. Soprony­­ban egy kerületi törvényszék Sopron és Mosony megyékre nézve. Kerületi törvényszéki és bányabirósági hatálylyal birand az egész kerületre nézve. 2. Szombathelyen megyei törvényszék Vas megyére, 3. Zala-Egersze­­gen Zala megyére, 4. Kaposvárott Somogy megye vezérlendő, új honnak királyokat adandó, hatalmas de kegyes, isteni férfiúban, ki hivatását megtökélvén Ár­pád fiát lépteti a történeti színpadra, s nem emberi ha­lállal múlva ki tűnik el népe köréből: nem történeti, hanem regés alakot vagyok hajlandó felismerni. Van­nak a nemzetek őskorában időszakok, mik a históriai kritika fáklyája mellett ködbe oldódnak fel, a nél­kül mégis, hogy a mit azokról a népek regélnek, koholmány volna. Volt Árpád előtt a magyar nép­nek Mózsese, az bizonyos, ki azt barátságtalan földéből kivezette , mely sem bölcsője nem volt, sem természeti magasb idomai továbbfejlesztésében neki nem kedve­zett, miket nem is ott szerzett, s mikkel mégis, hogy e nép fel volt ruházva, az első együttlétünkkor elmondot­takból is világos lehet önök előtt: volt, szóval,Mózsese, ki­sháraói, t. i. a besenyők elől, a Don hullámain, az ő Verestengerén, átkalauzolta, de a Hétmagyar öszvesége volt-e az, kiknek szerencsés ihletű vezényletét, mint a nemzeti istenség gondviselő sugallása eredményét, e rej­télyes alakban személyesítette a hosszas és veszélyes költözése után végre csakugyan boldogult nép, vagy egyike e vezéreknek,­­ Árpád atyja vagy őse volt-e, kinek tanácsán indulva vitték a nép vezetői véghez a kijövetelt: én ugyan nem tudom ; de hogy szemközt a történettel Árpád volt a magyarok első nagyfejedelme, hogy a nemzetségek frigye, s a véreskü erre értendők, s hogy a nép csak utóbb, a szerencsés kijövetel csoda­szerű szemléletében, ismert eseményeket kevésbbé is­mertek közé szőve , ruházta e történeti természetű ese­ményeket azon férfiúra , kit Álmosnak nevezett, vagy azon képzetre, melyet e név alatt testesített meg , azt a história tisztába soha sem hozandja, de a mondák ter-­­ mészetével megbarátkozott költői kebel az utóbbi né­zetnek lesz kész hódolni mint annál több belső való­sággal birónak , minél kevésbbé lehet amazt józan tör­téneti okokkal bebizonyítani. Legközelebb a Hétmagyar vagy Árpád mondakörét fogjuk taglalgatni. # FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI UJDOSSÁGOK.

Next