Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)
1854-02-21 / 1185. szám
1854. ötödik évifolyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkénti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő, mint az a 8-dik szám. Félévre . 8 „ — ,, „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p 42 1185 Szerkesztési iroda: Urintoza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajcárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számíttatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a Kedd, febr. 21-én-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A martius-juniusi négyhónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidékie postán küldve 6 írt 50 kr. Budapesten házhoz küldve 5 írt 30 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs.k. postahivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. A vasárnapi iskolák falun, Somlyóó vidéke, febr. 12. II. Egyik fő akadálya a vasárnapi iskoláknak a tanitók hiányában van. Hát a falusi mesterek mire valók? azt gondolják sokan. Nem feledtem el őket, de vajmi nagy baj, hogy falukon csak egy a tanitó, és sok helyt ez az egy sem ér egyet. Azonfölül a falusi tanító egyúttal éneklő és orgonista is, és mint ilyen, vasárnapokon tetemesen elfoglalva van , kivált ha még temetni is kell. De még nagyobb baj, hogy a falusi mesterek, kevésnek kivételével, jegyzők is. A jegyzői hivatalnak annyi a teendője, hogy alkalmas tehetségű és szorgalmú egyén legyen, ki annak becsületesen megfeleljen. Ide járul, hogy a magas kormány parancsából a falusi iskolákban a heti szünnapok eltöröltettek. Már most emberileg véve a dolgot, lehetséges- e, hogy ugyanazon egy mester ennyi teendőnek megfeleljen? Lehetetlen, hogy erejéből ki ne fogyjon. Józan egymásután mellett ugyan sokat, igen sokat elvégezhet egy ember, de idő mégis csak kell neki, sőt, egy kis derítő pihenés is közben közben. Komoly meggyőződésből mondom, mindaddig, míg a jegyzői hivatal a tanítóitól el nem választatik, sem a rendes, sem a vasárnapi iskolának kellő sikerét látni nem fogjuk. Oly sokszor meg volt ez már mondva, de haszna nem lett. Itt ott foganatba megy a kormány szándéka. Somogybál például örömmel írták ezt a napokban a hivatalos lapnak; nagyon szeretnénk egyszer valahára fölvilágosíttatni az iránt, miért nem mehet mindenütt, ami mehet itt is, amott is ! Vidékünkön p. D. legújabban a dobronyiak külön jegyzőt fogadtak! Miért nem lehetne ugyanezt más faluban vagy falukban is tenni? Bizonyos, hogy a dolog így nem maradhat, sőt az is bizonyos, hogy a változtatással soká késni nem lehet. Lássunk hát hozzá mielőbb, ma inkább, mint holnap. A másik, szintén nem csekély baj, hogy a tanítóra ilyej terhet új haszon nélkül ráróni égbekiáltó igazságtalanság nélkül nem lehet. Igen, de hát ki viselje a vasárnapi tanítás díját? Erre sokan igen könnyen ráfelelik: azok, akik közvetlen hasznát veszik. De hátha épen a legszegényebb embernek lesz legtöbb iskolaképes gyermeke? Úgy fogjuk-e vele megkoldultatni a tandíjt? Vagy kirekesztjük gyermekeit, mert fizetni nem képes ? Tudok egy helységet, melynek malmából évenkint 200 pártnál több jövedelme van. A jövedelem évről évre elfogy, de hogy mire ? Isten tudja csak. Annyi bizonyos, hogy közczélokra vajmi kevés fordíttatik. Kimutatni legalább nagyon bajosan lehetne. Szó volt róla, hogy a mesternek a vasárnapi tanításért a malomjövedelemből kellene kirendelni a fizetést. A józanabbak kaptak rajta. Azonban a falutanács alázatos véleménye oda járult, hogy, mivel a vasárnapi iskolába nem minden ember küldhet gyermeket, igazságtalanság volna a közjövedelmet oda fordítani, hanem aki hasznát veszi, fizessen. Ugyanazon helységben lakik egynél több igen szegény, de gyermekekkel bőven megáldott ember, ki a legmegfeszítettebb munkásság mellett is tömérdek nélkülözések közt tengeti a maga és családja életét. Gyermekei egész télen át mezítláb járnak, magán is alig akad meg a rongy. Ő rá a vasárnapi iskolába bejárni köteles gyermekeinek tanításáért csak 6 vészt esnék! Magában nem sok, de hol vegye az, akinek nincsen? Úgy vagyok meggyőződve, hogy e bajon egyedül a közigazgatás fog segíthetni,és pedig úgy, ha a közös jövedelemből rendeli ki a mérsékelt tandíjt. Bizonyosan jobb lesz azt ily szent czélra fordítani, mint borba és pálinkába fojtani. Azért, ha minden lépten nyomon nem áldomásoznak is érdemes birák és tanács uraimék, talán kibírják a falu szolgálatát? A vasárnapi iskola mellé kapcsoltassék fatenyésztő iskola; az oltoványok évenkint adassanak el árverés útján, ebből is csak csöppen valami, ha nem is csurran. Többnyire minden helységnek van úgynevezett faluföldje, falurétje. Ezeket ki kell adni haszonbérbe , a bejövendő pénzt pedig szent czélra fordítani. A falu közmunkáján úgy sincs sok áldás! Hogyan is legyen, mikor, mint példából tudom, egy két szekér szénát termő rémek lekaszállása 30 stára áldomásba került? De, nem ereszkedem bővebb elemzésébe oly tárgynak, melynek a közigazgatás előtt tisztában kell állni.*) Csak azt óhajtom, hogy minden súrlódások és keserítések eltávoztatására intézkedjék a hatóság. Mert ha a tanítókra és a falukra lesz hagyva, e ponton az egész ügy fönakad. Szükséges, hogy a felsőbb rendelet s nemes szándék ez ügy körül se maradjon Írott malaszt, mert végre is azoknak lenne igazságuk, kik a vasárnapi iskolákat azért nem pártolják, mert, mint mondják, úgy sem lesz belőlök semmi. Kis Kun a ág, jan. 29. Néhány napot időztem a szomszéd kiskun községekben, — ezen néhány nap a kiskunok belélete, szokásai, sajátságai, községi és társas viszonyaik kiismerésére nézve, reményem felett tanulságos és élvezetes volt. Még nem régen is Jász-kunságban két osztály létezett. Az első : a hivatalképes osztály, mely 1745 óta, a midőn a kunok polgári életre hivattak, — apai s anyai ágon , az akkoron hivataloskodók ágasbogas törzsfájából származott le. — A második, az úgynevezett köznép , mely elszigeteltsége s alárendelt helyzetében a polgári egyenjogúság fogalmát sem birván, mig erkölcsi kiskorúságát a nyakába akasztott koldus szabadalmak fügefaleveleivel takargatá, a polgári életet csak terheiben ismerte és érezte, áldásaiban azonban részeltetve nem volt. Hogy az idők változtak, változni kellett ezen két osztály állapotának is. És mi jön belőle ? egy oly vegyitek, mely miként olaj a vízzel, az egyesülés terén eddig elő összeforrni s egybeolvadni nem tudott. Ki a kiskun községek belszerkezetét, s egymás közt fenforgó viszonyaikat ismeri, csak az tudhatja, mennyire szétszakadva vannak gondolkozásmód, lélek és érzelmekben; nem fogja tagadni, hogy még maiglan is találkoznak hellyel közzel bizonyos, a múltak emlékével saturált egyéniségek, kik a kor kivonatait önszeretetek mérlegén latolva, arroganitások fóruma előtt kínpadra vonnak minden eszmét,s ahelyett, hogy a polgári élet tisztulni kezdő láthatárán feltűnő korszerű eszmék életbeléptetését közremunkálások által elősegítenék, s a közjó érdekében szövetkeznének, inkább kör) Miután felsőbb rendelet adatott ki, hogy a községek közös jövedelmei összehassanak, s miután a községi kezelés helyett a községi vagyonra nézve bérbeadás rendeltetett, — s a közös községi jövedelem mire fordítása s a községek józan intézkedése korlátozása nélkül) szigorú ellenőrség alá helyeztetett, az eddigi, e részben mutatkozott visszaélések s haszontalan költekezések megszüntetésére annál biztosabban számolhatni, minthogy a közigazgatási vidéki kerületi tisztviselők kétségtelenül tudják azt, hogy hivatásuk egyik legfontosb feladata, a községi életnek és tevékenységnek jó irányt és lendületet adni, mert az állam szellemi és anyagi gyarapodásának itt vettetik meg alapja. S z e r kzönyössen félrevonulnak, s rajongó képzelmeik alkotta ködfátyolképek után kapkodnak. — Ezekből kell kimagyarázni : miért hogy a kis-kun községek erkölcsi állapota, daczára minden jó szándék és akaratnak, s a naponkint terjedő és szaporodó értelmes rész közremunkálásának ugyanazon régi veszteglő statusban van. — Kis-Kunság nyolcz testvér községből áll, újabban két járásra osztva. — De nehéz volna megmondani, miben áll testvériségök. Megyénk hajdani közigazgatási gépezete lerontott köztük minden testvéri viszonyt, mert ephemer tartósságu hatalmát a fejlődő értelmiség ellenében csak az által biztosíthatta , ha a testvér községek érdekeit s egymáshozi rokonszenvétől számított intézkedései által meghasonlásba hozhatta, s ez által hatalmát megalapíthatta.• Községünk az idő óta mindegyik saját, megszokott elvét és nézeteit bálványozván, s egyes községek erkölcsi erejének más községek felett több horderőt tulajdonítván, ha külön irányban nem működtek is, de hiányzott közöttük a közjó előmozdításában oly nélkülözhetlen, egymás iránti kölcsönös figyelem és bizalom, a cselekvés terén a tényleges öszhangzás és szellemi egység, egyedüli kútfői erkölcsi haladásunk s polgári tökéletesülésünknek. Kis-Kunság kun-szent-miklósi járása négy községet foglal magában. — Fülöpszállás, (nem azért említem első helyen, mintha a többi községek felett valami előnye volna, csak azért tehát, mert épen benne vagyok,) egy helyzeténél fogva várossá emelkedett másodrangú község. — Egyedüli érdeme és éke a helyben lakó s közszeretetben álló járási kapitány. — Kikerülve a községházat, melynek teremében a hét ősvezér freskó képe buzdítja és szelídíti, s egynéhány füsttől bámult földkép , s egy chinai hierogliphákkal tátorirozott fekete tábla sulyegyenzi a község véneinek kedély-hullámzatát, egyenessen a casinonak keresztelt ujdon uj kávéházba lépek. — Estvéli hat óra 1-------egyes egyedül vagyok. Nincs mi keblemet felriaszsza; Isten hozzád szerelem tavasza. — A sötét terem egyik sarkában álló asztalon egy ingyengyertya pislog, még a tegnapi hamv is rajta van; közepét egy a halála óráját minden órán váró, ruganyosságában fogyatkozott rozzant tekeasztal foglalja el; a terem falait minden oldalról képek tarkázzák. — Hideg van ! tán itt a fűtés luxus. — Kérdezni akartam, — de nem volt kitől — félig megfagytam, midőn a fogadós végre megkönyörült sorsomon, oly becsületes ember volt, hogy nem is marasztott, — azon philantropiából tette-e ? hogy ha tovább késleltet, bizonyosan meg kell fagynom, vagy tán nem nézett ki szememből semmi markolható hasznot, búcsút von tehát tőlem, e szavakban öntvén ki kávéháza szomorú sorsának egész szerencsétlenségét: Uram! ily késő időben — esti hat óra — minden jó lélek aludni szokott már a városban. Jó éjszakát. — Más napon ?— oly sorban, melyben inkább maradni mint haladni szokott az ember, Szabadszállásra vergődtem. — E város anyagi jólétben szemlátomást meghaladja a többi Szomszéd községeket. Az okszerű gazdászat speculatióval párosulva, hozzá az illő és magyaros, de nem költséges háztartás, ruházat, s mind-s ezek felett a munkás élet, a lakosok vagyoni állapotát évről évre növeli s a többi kun községek jóléte fölé LUCIFER KISASSZONY.*) XXII. Clodion asszony. Az idegen pontosan követé az öreg asszony utasításait : először huszonöt lépést tett előre, azután jobbra fordult; itt gyenge világot vett észre , mely egy ajtó nyílásából terjedett; ezen ajtót kinyitá , s egy szűk és alacsony , hanem elég kényelmesen bebutorzott szobában találta magát, mely egy kis asztalra tett mécseset vala kivilágítva. Nyomban követé az idegent az öreg asszony, s midőn ez belépett, alakját is jól ki lehet venni. Nagyon alacsony, nagyon sovány , nagyon meggörnyedt termetű volt; elfakult, pofa csontjai körül verhenyes és számtalan kis redővel össze vissza barázdázott arcza egy remette-almához hasonlita, melyet az első fagy megfogott és rajta nyomokat hagyott; szájában egy fognál többet nem lehete látni; hatalmasan legörbült orra hegye csaknem álláig ért, melynek jellemzetes alakját egyetlen vonással lefesthetni, ha alkalmazzuk reá a franczia közmondást, mely efféle állakat ezipől alakuaknak szokott nevezni; szemei, melyek lapos fúróval látszanak kiütve lenni, még élénken pislogtak piros szemöldei közöl; szóval: e vén asszony egész mivolta nevetséges és egyszersmind borzasztó volt. Hasonlított azon ijesztő őrasszonyokhoz, minőket Daumier szellemdusánjától oly gyakran szemlélhetünk ; de hasonlított azon rémteljes boszorkányokhoz is, kikkel az öreg Shakspeare elmondatja a skót pusztákon : — Makbeth! . . . Makbeth, te király leendesz !... Az öreg asszony tehát belépett s gondosan bezárta maga után az ajtót. Az idegen, egyedül lévén az asszonynyal, kalapját, köpenyét leemelő arczáról, mely eddig egészen el volt burkolva. Mikép már egész valójából, mozdulataiból kitűnt, csakugyan fiatal, alig harmincz éves lehete; szabatos és élesen körvonalazott vonásai különös erélyt fejezének ki. Arcza egyébiránt halvány, de nem oly betegesen halvány, mint a szenvedőknél, nem is oly bágyadtan és egyszersmind melegen halvány, mint a heves és ideges véralkatuaknál, hanem pillanatosan és *) Lásd Pesti Napló 1183.számát, esetleg halvány, mi mindenkor hatalmas felindulásnak biztos jele. A vén asszony megkezdé a társalgást. — Nemes uram, úgymond, ha önnek valami dolga van velem, én készen állok, uraságod szólni akar velem , én figyelmezek, uraságod aranyat ígért nekem, én várom .... — Nekem szükségem van önre, szólt az idegen; amit ígértem, megtartom, sőt még többet is teszek.... — Nagyon jól van, tehát mit tegyek? — Bizonyos szolgálatra akarom felkérni. — Fontosra ? .... — Igenis. — Annál jobb, így annál bőkezűbben fog uraságod jutalmazni.... — Hanem először kérdeznem kell valamit.... — Tessék. — Tud ön hallgatni ? ... — Jobban, mint a sír ... A sír, az néha elárulja titkait; én soha . . . Inkább tízszeresen megöletem magamat , semhogy kicsikartassak belőlem csak egy szót is, mit nem akarok, vagy szabad kimondani . . . — Azon titok, melynek egy részét ön meg fogja tudni, élet-halál titka .... A banya sebes mozdulattal fejére mutatott. — Jó társaságban lesz az itt, úgymond, tudok én egyéb titkokat is, melyek ezzel bizonyosan felérnek. — Ön ügyes bába, nemde ? . . . — Úgy mondják . . . — Bizik önmagában ? . . . — A mennyire csak ember bizhatik. . . Sok nő ment már keresztül Clodion anya kezén, egyikök sem panaszolta meg szolgálatait . . . Hanem, hát efféle dolog van kérdésben ? . . . — Igenis. — Én megteendem kötelességemet. . . Uraságod ide fogja hozni azon személyt? . . . — Nem. — Tehát nekem kell hozzá mennem ? . . . — Úgy van. — Mikor? — E pillanatban. — Hova? — Már azt meg nem mondhatom. — Hogyan kiáltott a vén asszony, hiszen, úgy gondolom, ezt mégis tudnom kell. . . — Ne kérdezősködjék ez iránt, hanem figyeljen reám . . . — Csupa fül vagyok . . . — Hallja meg azon alku feltételeit, melyet önnek ajánlok . . . — Halljuk . . . Az idegen egy fél-álarczot fekete bársonyból húzott ki köpenye zsebéből: ezen álarcz egészen olyan volt, mint minden más álarcz, csakhogy a szemek számára nem voltak nyilásai. — Először is, mond az idegen, ön ez álarczot felveszi. — Mi czélból ? — Istenem, mi czélből! Csak azon czélból, hogy ne láthasson . . . — Értem. És azután ? . . . — Azután kezénél fogva hagyja magát általam vezetni . . . — Micsoda helyre ? — Oly helyre , mely ide nincs nagyon messzire, s hol egy kocsi várakozik reánk jó két lóval. . . . — És ezen kocsi ? . . . — Ezen kocsi kevesebb mint egy óra alatt elvisz bennünket oda, hol szükség van reánk . . . — Fiatal azon személy, ki szolgálatomat igényli ?.... — Alig húsz éves . . . — Egészségi állapota változékony vagy szilárd ? ... — Csupa élet és erő. — Bizonyos benne uraságod , hogy a szülés órája közel van ? — Az előfájdalmak már bekövetkeztek. — Mióta körülbelül ? — Mintegy három órája ... — E szerint egy perczig sem szabad időznünk . . . — Magam is azt hiszem, siessen tehát az alkut befejezni, aztán induljunk . . . — Még egy szót. . . — Mit akar ? Az öreg asszony arcza vonásai baljóslatú kifejezést öltenek; közelebb járult az idegenhez, s halk és elnyomott hangon, mintha félne, hogy szavai viszhangozni találnak , kérdező tőle. — Életben marad a gyermek ? — Hogyan ? . . . felelt az idegen. Mit akar ezzel mondani ? A banya mosolygott. — Uraságod nem ért engem, . . . úgymond. — Magyarázza ki magát. . . . — Azért kérdezem, életben marad-e a gyermek, mert azon esetre, ha létezése uraságodnak terhére volna, nekem módomban áll uraságodat attól megszabadítani. . . . Az idegen vissza nem tartóztathatá magát a borzadástól. •— Ön, így kiáltott fel, ön nekem életével fog jótállni a gyermek életéért. . . . — Legyen tehát, mond a banya, erre is reá állhatok ; szívesen jótállok érette, kivéve természetesen oly körülményeket, melyek bekövetkezni találnak s melyeket elhárítani nem áll hatalmamban. .. . Ezekre nézve sehogy sem vállalhatok felelősséget. . .. — Nem kivánok egyebet, csak hogy ön mit se mulaszszon el , mi mesterségénél fogva tehetségében áll, hogy mind az anyát, mind a gyermeket megmentse. . . . — Uraságod nyugodt lehet; tudom, meg fog velem elégedni. . . . — Most hát végezzünk hamar. .. . Mit kíván fáradságáért? . . . — Én nagylelkűnek tartom uraságodat, . . . határozza meg szolgálatom jutalmát maga. . . . Az idegen ismét kihúzó veres selyem erszényét, melyről már szólottunk, s oda nyujtá azt az öreg aszszonynak. — Fogja, úgymond, ez erszényben ötven arany van. . . . Clodion asszony mély bókkal jelenté ki hálás megelégedését ; az idegen pedig folytatá : — Ezen összeget azonnal a szülés után meg fogom kettőzni, mihelyt bizonyos leszek benne, hogy ön pontosan teljesíti kötelességét. ... — Oh! kiáltott a banya legnagyobb örömben, uraságod meg fog velem elégedni! . . . esküszöm, hogy meg fog elégedni! . . . (Folytatjuk.)