Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)

1854-02-21 / 1185. szám

1854. ötödik évi­folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkénti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,­nyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő, m­i­nt az a 8-dik szám. Félévre . 8 „ — ,, „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p 42 1185 Szerkesztési iroda: Uri­ntoza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­cárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­jával számíttatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Kedd, febr. 21-én-HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A martius-ju­niusi négyhónapos folyamára elő­fizetés nyittatik. Vidéki­­e postán küldve 6 írt 50 kr. Budapesten házhoz küldve 5 írt 30 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs.k. posta­­hivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­­utcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. A vasárnapi iskolák falun, So­mlyóó vidéke, febr. 12. II. Egyik fő akadálya a vasárnapi iskoláknak a tanitók hiányában van. Hát a falusi mesterek mi­re valók? azt gondolják sokan. Nem feledtem el őket, de vajmi nagy baj, hogy falukon csak egy a tanitó, és sok helyt ez az egy sem ér egyet. Azon­­fölül a falusi tanító egyúttal éneklő és orgonista is, és mint ilyen, vasárnapokon tetemesen elfoglalva van , kivált ha még temetni is kell. De még na­gyobb baj, hogy a falusi mesterek, kevésnek ki­vétel­ével, jegyzők is. A jegyzői hivatalnak annyi a teendője, hogy alkalmas tehetségű és szorgalmú egyén legyen, ki annak becsületesen megfeleljen. Ide járul, hogy a magas kormány parancsából a fa­lusi iskolákban a heti szünnapok eltöröltettek. Már most emberileg véve a dolgot, lehetséges- e, hogy ugyanazon egy mester ennyi teendőnek megfelel­jen? Lehetetlen, hogy erejéből ki ne fogyjon. Józan egymásután mellett ugyan sokat, igen sokat elvé­gezhet egy ember, de idő még­is csak kell neki, sőt, egy kis derítő pihenés is közben közben. Komoly meggyőződésből mondom, mindaddig, míg a jegy­zői hivatal a tanítóitól el nem választatik, sem a rendes, sem a vasárnapi iskolának kellő sikerét látni nem fogjuk. Oly sokszor meg volt ez már mondva, de haszna nem lett. Itt ott foganatba megy a kormány szándéka. Somogybál például örömmel írták ezt a napokban a hivatalos lapnak; nagyon szeretnénk egyszer valahára fölvilágosíttatni az iránt, miért nem mehet mindenütt, a­mi mehet itt is, amott is ! Vidékünkön p. D. legújabban a dobronyiak külön jegyzőt fogadtak! Miért nem le­hetne ugyanezt más faluban vagy falukban is ten­ni? Bizonyos, hogy a dolog így nem maradhat, sőt az is bizonyos, hogy a változtatással soká késni nem lehet. Lássunk hát hozzá mielőbb, ma in­kább, mint holnap. A másik, szintén nem csekély baj, hogy a taní­tóra ily­ej terhet új haszon nélkül ráróni égbe­kiáltó igazságtalanság nélkül nem lehet. Igen, de hát ki viselje a vasárnapi tanítás díját? Erre sokan igen könnyen ráfelelik: azok, a­kik közvetlen hasz­nát veszik. De hátha épen a legszegényebb em­bernek lesz legtöbb iskolaképes gyermeke? Úgy fogjuk-e vele megkoldultatni a tandíjt? Vagy kire­­kesztjük gyermekeit, mert fizetni nem képes ? Tudok egy helységet, melynek malmából éven­­kint 200 pártnál több jövedelme van. A jövede­lem évről évre elfogy, de hogy mire ? Isten tudja csak. Annyi bizonyos, hogy közczélokra vajmi kevés fordíttatik. Kimutatni legalább nagyon bajo­san lehetne. Szó volt róla, hogy a mesternek a va­sárnapi tanításért a malomjövedelemből kellene ki­rendelni a fizetést. A józanabbak kaptak rajta. Azonban a falutanács alázatos véleménye oda járult, hogy, mivel a vasárnapi iskolába nem min­den ember küldhet gyermeket, igazságtalanság vol­na a közjövedelmet oda fordítani, hanem a­ki hasz­nát veszi, fizessen. Ugyanazon helységben lakik egynél több igen szegény, de gyermekekkel bőven megáldott ember, ki a legmegfeszítettebb munkás­ság mellett is tömérdek nélkülözések közt tengeti a maga és családja életét. Gyermekei egész télen át mezítláb járnak, magán is alig akad meg a rongy. Ő rá a vasárnapi iskolába bejárni köteles gyermekeinek tanításáért csak 6 vészt esnék! Ma­gában nem sok, de hol vegye az, a­kinek nin­csen? Úgy vagyok meggyőződve, hogy e bajon egye­dül a közigazgatás fog segíthetni,és pedig úgy, ha a közös jövedelemből rendeli ki a mérsékelt tandíjt. Bizonyosan jobb lesz azt ily szent czélra fordítani, mint borba és pálinkába fojtani. Azért, ha minden lépten nyomon nem áldomásoznak is érdemes bi­­rák és tanács uraimék, talán kibírják a falu szol­gálatát? A vasárnapi iskola mellé kapcsoltassék fate­nyésztő iskola; az oltoványok évenkint adassanak el árverés útján, ebből is csak csöppen valami, ha nem is csurran. Többnyire minden helységnek van úgynevezett faluföldje, falurétje. Ezeket ki kell adni haszon­bérbe , a bejövendő pénzt pedig szent czélra for­dítani. A falu közmunkáján úgy sincs sok áldás! Hogyan is legyen, mikor, mint példából tudom, egy két szekér szénát termő rém­ek lekaszállása 30 stára áldomásba került? De, nem ereszkedem bővebb elemzésébe oly tárgynak, melynek a közigazgatás előtt tisztában kell állni.*) Csak azt óhajtom, hogy minden súrló­dások és keserítések eltávoztatására intézkedjék a hatóság. Mert ha a tanítókra és a falukra lesz hagyva, e ponton az egész ügy fönakad. Szüksé­ges, hogy a felsőbb rendelet s nemes szándék ez ügy körül se maradjon Írott malaszt, mert végre is azoknak lenne igazságuk, kik a vasárnapi isko­lákat azért nem pártolják, mert, mint mondják, úgy sem lesz belőlök semmi. Kis K­u­n a á­g, jan. 29. Néhány napot időztem a szomszéd kis­kun közsé­gekben, — ezen néhány nap a kis­kunok belélete, szo­kásai, sajátságai, községi és társas viszonyaik kiisme­résére nézve, reményem felett tanulságos és élveze­tes volt. Még nem régen is Jász-kunságban két osztály lé­tezett. Az első : a hivatal­képes osztály, mely 1745 óta, a midőn a kunok polgári életre hivattak, — apai s anyai ágon , az akkoron hivataloskodók ágasbogas törzsfájá­ból származott le. — A második, az úgynevezett köz­nép , mely elszigeteltsége s alárendelt helyzetében a polgári egyenjogúság fogalmát sem birván, mig erkölcsi kiskorúságát a nyakába akasztott koldus szabadalmak fügefaleveleivel takargatá, a polgári életet csak terhei­­ben ismerte és érezte, áldásaiban azonban részeltetve nem volt. Hogy az idők változtak, változni kellett ezen két osz­tály állapotának is. És mi jön belőle ? egy oly vegyi­tek, mely miként olaj a vízzel, az egyesülés terén ed­­dig elő összeforrni s egybeolvadni nem tudott. Ki a kis­kun községek belszerkezetét, s egymás közt fenforgó viszonyaikat ismeri, csak az tudhatja, mennyire szétszakadva vannak gondolkozásmód, lélek és érzelmekben; nem fogja tagadni, hogy még maiglan is találkoznak hellyel közzel bizonyos, a múltak emlé­kével saturált egyéniségek, kik a kor kivonatait önsze­­retetek mérlegén latolva, arroganitások fóruma előtt kínpadra vonnak minden eszmét,s ahelyett, hogy a pol­gári élet tisztulni kezdő láthatárán feltűnő korszerű esz­mék életbeléptetését közremunkálások által elősegíte­nék, s a közjó érdekében szövetkeznének, inkább kö­r) Miután felsőbb rendelet adatott ki, hogy a községek közös jövedelmei összeh­assanak, s miután a köz­ségi kezelés helyett a községi vagyonra nézve bérbe­adás rendeltetett, — s a közös községi jövedelem mire fordítása s a községek józan intézkedése kor­látozása nélkül) szigorú ellenőrség alá helyeztetett,­­ az eddigi, e részben mutatkozott visszaélések s haszontalan költekezések megszüntetésére annál biz­tosabban számolhatni, minthogy a közigazgatási vi­déki kerületi tisztviselők kétségtelenül tudják azt, hogy hivatásuk egyik legfontosb feladata, a községi életnek és tevékenységnek jó irányt és lendületet adni, mert az állam szellemi és anyagi gyarapodásá­nak itt vettetik meg alapja. S z e r k­­zönyössen félrevonulnak, s rajongó képzelmeik alkotta ködfátyolképek után kapkodnak. — Ezekből kell kimagyarázni : miért hogy a kis-kun községek erkölcsi állapota, daczára minden jó szándék és akaratnak, s a naponkint terjedő és szaporodó értel­mes rész közremunkálásának ugyanazon régi veszteglő statusban van. — Kis-Kunság nyolcz testvér községből áll, újabban két járásra osztva. — De nehéz volna megmondani, miben áll testvériségök. Megyénk hajdani közigazga­tási gépezete lerontott köztük minden testvéri viszonyt, mert ephemer tartósságu hatalmát a fejlődő értelmiség ellenében csak az által biztosíthatta , ha a testvér köz­ségek érdekeit s egymáshozi rokonszenvét­­ől számí­tott intézkedései által meghasonlásba hozhatta, s ez ál­tal hatalmát megalapíthatta.­­• Községünk az idő óta mindegyik saját, megszokott elvét és nézeteit bálvá­nyozván, s egyes községek erkölcsi erejének más köz­ségek felett több horderőt tulajdonítván, ha külön irány­ban nem működtek is, de hiányzott közöttük a közjó előmozdításában oly nélkülözhetlen, egymás iránti köl­csönös figyelem és bizalom, a cselekvés terén a tény­leges öszhangzás és szellemi egység, egyedüli kútfői erkölcsi haladásunk s polgári tökéletes­ülésünknek. Kis-Kunság kun-szent-miklósi járása négy községet foglal magában. — Fü­löpszállás, (nem azért em­lítem első helyen, mintha a többi községek felett valami előnye volna, csak azért tehát, mert épen benne vagyok,) egy helyzeténél fogva várossá emelkedett másod­rangú község. — Egyedüli érdeme és éke a helyben lakó s közszeretetben álló járási kapitány. — Kikerül­ve a községházat, melynek teremében a hét ősvezér freskó képe buzdítja és szelídíti, s egynéhány füst­től bámult földkép , s egy chinai hierogliphákkal táto­­rirozott fekete tábla sulyegyenzi a község véneinek ke­­dély-hullámzatát, egyenessen a casinonak keresztelt ujdon uj kávéházba lépek. — Estvéli hat óra 1-------­egyes egyedül vagyok. Nincs mi keblemet felriaszsza; Isten hozzád szerelem tavasza. — A sötét terem egyik sarkában álló asztalon egy ingyengyertya pislog, még a tegnapi hamv is rajta van; közepét egy a halála óráját minden órán váró, ruganyosságában fogyatkozott rozzant tekeasztal foglalja el; a terem falait minden oldalról ké­pek tarkázzák. — Hideg van ! tán itt a fűtés luxus. — Kérdezni akartam, — de nem volt kitől — félig meg­fagytam, midőn a fogadós végre megkönyörült sorsomon, oly becsületes ember volt, hogy nem is marasztott, — azon philantropiából tette-e ? hogy ha tovább késleltet, bizonyosan meg kell fagynom, vagy tán nem nézett ki szememből semmi markolható hasznot, búcsút von tehát tőlem, e szavakban öntvén ki kávéháza szomorú sorsának egész szerencsétlenségét: Uram! ily késő idő­ben — esti hat óra — minden jó lélek aludni szokott már a városban. Jó éjszakát. — Más napon ?— oly sorban, melyben inkább maradni mint haladni szokott az ember, Szabadszállásra vergődtem. — E város anyagi jólétben szemlátomást meghaladja a többi Szomszéd községeket. Az okszerű gazdászat speculatióval párosulva, hozzá az illő és ma­gyaros, de nem költséges háztartás, ruházat, s mind-s ezek felett a munkás élet, a lakosok vagyoni állapotát évről évre növeli s a többi kun községek jóléte fölé LUCIFER KISASSZONY.*) XXII. Clodion asszony. Az idegen pontosan követé az öreg asszony utasítá­sait : először huszonöt lépést tett előre, azután jobbra fordult; itt gyenge világot vett észre , mely egy ajtó nyílásából terjedett; ezen ajtót kinyitá , s egy szűk és alacsony , hanem elég kényelmesen bebutorzott szobá­ban találta magát, mely egy kis asztalra tett mécseset vala kivilágítva. Nyomban követé az idegent az öreg asszony, s midőn ez belépett, alakját is jól ki lehet­ venni. Nagyon ala­csony, nagyon sovány , nagyon meggörnyedt termetű volt; elfakult, pofa csontjai körül verhenyes és szám­talan kis redővel össze vissza barázdázott arcza egy rem­ette-almához hasonlita, melyet az első fagy megfo­gott és rajta nyomokat hagyott; szájában egy fognál többet nem lehete látni; hatalmasan legörbült orra he­gye csaknem álláig ért, melynek jellemzetes alakját egyetlen vonással lefesthetni, ha alkalmazzuk reá a franczia közmondást, mely efféle állakat ezipől alakuak­­nak szokott nevezni; szemei, melyek lapos fúróval lát­­szanak kiütve lenni, még élénken pislogtak piros szem­­öldei közöl; szóval: e vén asszony egész mivolta nevet­séges és egyszersmind borzasztó volt. Hasonlított azon ijesztő őrasszonyokhoz, minőket Daumier szellemdus­ánjától oly gyakran szemlélhetünk ; de hasonlított azon rémteljes boszorkányokhoz is, kikkel az öreg Shakspeare elmondatja a skót pusztákon : — Makbeth! . . . Makbeth, te király leendesz !... Az öreg asszony tehát belépett s gondosan bezárta maga után az ajtót. Az idegen, egyedül lévén az asszonynyal, kalapját, köpenyét leemelő arczáról, mely eddig egészen el volt burkolva. Mikép már egész valójából, mozdulataiból kitűnt, csakugyan fiatal, alig harmincz éves lehete; sza­batos és élesen körvonalazott vonásai különös erélyt fejezének ki. Arcza egyébiránt halvány, de nem oly be­tegesen halvány, mint a szenvedőknél, nem is oly bá­gyadtan és egyszersmind melegen halvány, mint a he­ves és ideges véralkatuaknál, hanem pillanatosan és *) Lásd Pesti Napló 1183.számát, esetleg halvány, mi mindenkor hatalmas felindulásnak biztos jele. A vén asszony megkezdé a társalgást. — Nemes uram, úgymond, ha önnek valami dolga van velem, én készen állok, uraságod szólni akar ve­lem , én figyelmezek, uraságod aranyat ígért nekem, én várom .... — Nekem szükségem van önre, szólt az idegen; a­mit ígértem, megtartom, sőt még többet is teszek.... — Nagyon jól van, tehát mit tegyek? — Bizonyos szolgálatra akarom felkérni. — Fontosra ? .... — Igenis. — Annál jobb, így annál bőkezűbben fog uraságod jutalmazni.... — Hanem először kérdeznem kell valamit.... — Tessék. — Tud ön hallgatni ? ... — Jobban, mint a sír ... A sír, az néha elárulja titkait; én soha . . . Inkább tízszeresen megöletem ma­gamat , semhogy kicsikartassak belőlem csak egy szót is, mit nem akarok, vagy szabad kimondani . . . — Azon titok, melynek egy részét ön meg fogja tudni, élet-halál titka .... A banya sebes mozdulattal fejére mutatott. — Jó társaságban lesz az itt, úgymond, tudok én egyéb titkokat is, melyek ezzel bizonyosan felérnek. — Ön ügyes bába, nemde ? . . . — Úgy mondják . . . — Bizik ön­magában ? . . . — A mennyire csak ember bizhatik. . . Sok nő ment már keresztül Clodion anya kezén, egyikök sem pana­szolta meg szolgálatait . . . Hanem, hát efféle dolog van kérdésben ? . . . — Igenis. — Én megteendem kötelességemet. . . Uraságod ide fogja hozni azon személyt? . . . — Nem. — Tehát nekem kell hozzá mennem ? . . . — Úgy van. — Mikor? — E pillanatban. — Hova? —­ Már azt meg nem mondhatom. — Hogyan­­ kiáltott a vén asszony, hiszen, úgy gondolom, ezt mégis tudnom kell. . . — Ne kérdezősködjék ez iránt, hanem figyeljen reám . . . — Csupa fül vagyok . . . — Hallja meg azon alku feltételeit, melyet önnek ajánlok . . . — Halljuk . . . Az idegen egy fél-álarczot fekete bársonyból húzott ki köpenye zsebéből: ezen álarcz egészen olyan volt, mint minden más álarcz, csakhogy a szemek számára nem voltak nyilásai. — Először is, mond az idegen, ön ez álarczot fel­veszi. — Mi czélból ? — Istenem, mi czélből! Csak azon czélból, hogy ne láthasson . . . — Értem. És azután ? . . . — Azután kezénél fogva hagyja magát általam ve­zetni . . . — Micsoda helyre ? — Oly helyre , mely ide nincs nagyon messzire, s hol egy kocsi várakozik reánk jó két lóval. . . . — És ezen kocsi ? . . . — Ezen kocsi kevesebb mint egy óra alatt elvisz bennünket oda, hol szükség van reánk . . . — Fiatal azon személy, ki szolgálatomat igényli ?.... — Alig húsz éves . . . — Egészségi állapota változékony vagy szilárd ? ... — Csupa élet és erő. — Bizonyos benne uraságod , hogy a szülés órája közel van ? — Az előfájdalmak már bekövetkeztek. — Mióta körülbelül ? — Mintegy három órája ... — E szerint egy perczig sem szabad időznünk . . . — Magam is azt hiszem, siessen tehát az alkut befe­jezni, aztán induljunk . . . — Még egy szót. . . — Mit akar ? Az öreg asszony arcza vonásai baljóslatú kifejezést öltenek; közelebb járult az idegenhez, s halk és el­nyomott hangon, mintha félne, hogy szavai viszhan­­gozni találnak , kérdező tőle. — Életb­en marad a gyermek ? — Hogyan ? . . . felelt az idegen. Mit akar ezzel mondani ? A banya mosolygott. — Uraságod nem ért engem, . . . úgymond. — Magyarázza ki magát. . . . — Azért kérdezem, életben marad-e a gyermek, mert azon esetre, ha létezése uraságodnak terhére volna, nekem módomban áll uraságodat attól megsza­badítani. . . . Az idegen vissza nem tartóztathatá magát a borza­dástól. •— Ön, így kiáltott fel, ön nekem életével fog jót­állni a gyermek életéért. . . . — Legyen tehát, mond a banya, erre is reá állha­tok ; szívesen jótállok érette, kivéve természetesen oly körülményeket, melyek bekövetkezni találnak s melye­ket elhárítani nem áll hatalmamban. .. . Ezekre nézve sehogy sem vállalhatok felelősséget. . .. — Nem kivánok egyebet, csak hogy ön mit se mu­­laszszon el , mi mesterségénél fogva tehetségében áll, hogy mind az anyát, mind a gyermeket meg­mentse. . . . — Uraságod nyugodt lehet; tudom, meg fog velem elégedni. . . . — Most hát végezzünk hamar. .. . Mit kíván fá­radságáért? . . . — Én nagylelkűnek tartom uraságodat, . . . hatá­rozza meg szolgálatom jutalmát maga. . . . Az idegen ismét kihúzó veres selyem erszényét, melyről már szólottunk, s oda nyujtá azt az öreg asz­­szonynak. — Fogja, úgymond, ez erszényben ötven arany van. . . . Clodion asszony mély bókkal jelenté ki hálás meg­elégedését ; az idegen pedig folytatá : — Ezen összeget azonnal a szülés után meg fogom kettőzni, mihelyt bizonyos leszek benne, hogy ön pon­tosan teljesíti kötelességét. ... — Oh! kiáltott a banya legnagyobb örömben, ura­ságod meg fog velem elégedni! . . . esküszöm, hogy meg fog elégedni! . . . (Folytatjuk.)

Next