Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)

1854-02-23 / 1187. szám

figyelmeztetni. Ő is kétségbe vonta volna ugyan, hogy a császár hódításokat szándékolna, ellenben nekik a leg­nagyobb kielégítéssel kijelenté, miszerint a császár sem­miesetre sem fogja megengedni, hogy azon kötelé­kek, melyek a fejedelemségeket a Portához csatolják, jövőben megszilárdíttassa­­nak. Ezen bizalmas szívömledezésekben annyira ment volna a tábornok, hogy kinyilatkoztatta, mikép a fejede­lemségek jövőben független államot orosz étalom alatt fognak képezni, úgy mint az angol étalom alatt álló ró­­niai szigetek. Továbbá a trrka bojároknak fölökbe súg­ta, hogy Oroszország ezúttal azon absolut szükséget ér­vényesítendő miszerint a török várak a Dunánál leron­­tassanak. — A szerbek, mint mondják, nem szívesen veszik, hogy az ausztriai határon egészségi őrvonalat húznak. Országukat védelmi helyzetbe teszik. Belgrádban egy szláv dalt a­zultán javára tettek közzé. Izzet pasa Szarni pasának az oláh militzia számára 3000 fegyvert ajánlott fel, melyeket a citadellában talált s kijavíttatott. Buka­­restből érkezett levelek jelentik, hogy két kerületben a parasztok csoportokra oszlottak, az adót és előfogato­­kat megtagadják s az őket kényszeríteni akaró hivatal­nokokat kötözve viszik Kalafatra. Oroszország. Sz. Pétervárról, febr. elsejéről a londoni „Morning Post“ egy rövid levelet közöl, mely szerint Mikló­s ezért epelázi roham érte volna, írják, hogy lábköszvény jelei is mutatkoztak. Ezen tudósítás azonban sehol másutt nem található. Török-orosz hadi mozgalmak. Az orosz dunai hadsereghez érkezett Schilder tbk úgy látszik mindenekelőtt azt tűzte ki feladatául, hogy a törökök hajóit és bárkáit, melyek oly gyakran kelnek át a Dunán , megsemmisítse. Mint már jelentők, ezt mind Gyurgyevo mind Mazsinban megkisérte. Most Bukarestből febr. 12-ről írják, mikép mintegy 80 kocsival érkeztek oda menekült családok Gyurgyevoból. Ezek közöl némelyek azt mondák , hogy az oroszok a Dunán átkeltek s Ruszsukot jobb oldal­ról megkerülve, hátulról bevenni megkísértették. Má­sok tudni akarák, hogy a törökök nagy osztályokban át menni készültek a Dunán s ekkorig már Gyurgyevot is bevehették. E mellett mindkét oldalról a parti ütegek erős kerereszttüzet kezdtek gyujtógolyókkal, s mind Ruszsuk, mind Gyurgyevóban több ház meggyűlt. Ezek azonban csak magán hírek voltak; ekkor megjelent a következő hivatalos bulletin : „Bukarest, jan. 29. (febr. 10) A csapatok főparancsno­kának parancsára ép most hajtatott végre Schilder fő­hadsegéd vezénylete alatt egy éjjeli hadi vállalat a török flottilla ellen, mely mindennemű járművekből állván,Rustsuk ágyúi alatt állomásozott. Az előző napokon az ellen a maga hajóit egyetlen pontra öszpontositotta s a nagy tevékenység, mely a kikötőben s a járműveken észrevétetett, azon szán­dékot gyaníttatá, hogy mielőbb ki akarnak indulni. Az ellenséges járművek ezen összehalmozását felhasználva a tbk 27 és 28. a közti éjjel egy 12 ágyús üteget a legna­gyobb csendben a Radaman sziget felé s a flottillával szemközt közel a Duna partjához Costande és Glekoff ezre­desek és Tideboehl, a tbk segéde által felállíttatott, mely viradatkor a tüzelést egész erélylyel megnyitotta. „A törökök, észrevétlen megrohanva, e közel támadásra csak a harmadik lövés után felelhettek. „Ők ekkor az erőművek ágyúit az orosz ütegre fordíták, de a sietség s ijedés mellett nem okoztak lényeges vesz­teséget. Az egész 3 halottat tesz ki. „Az oroszok tüzelése ellenben a legnagyobb ro­mbolá­­sokat tette a török flottillában. A gőzös, mely részt vett a harczban, 3 erős töltést kapott, félig elrombolva s csak támaszok által fentartva lehete látni. Hat nagy jármű hasz­­nálhatlanná tétetett, szintúgy nagyszámú kisebb hajók.“ Továbbá a félebbi bukaresti tudósítás így szól: „A gyorskocsi épen az­nap (csütörtökön), még mielőtt tényleges , legalább félhivatalos , hanem csak magán tudósításaink voltak, ment el innen, s péntek este ismét vissza kellett volna térnie. De miután még most (va­sárnap d. u.) sem jött meg, ezért nő az aggály, hogy a csütörtöki esemény után még további komoly dolgok fordultak elő, mit növel az éjszaka hozott számos se­besültek érkezése. Orosz tisztek maguk vallják, hogy a Dunánál naponként nagyobb kisebb ütközetek fordul­nak elő. Ők teljesen méltányolják a törökök soha nem sejtett ellentállási képességét, vitézségét és harczvágyát. Az oroszok hatalmasan csalódtak , midőn azt hitték, hogy az 1828-as törökökkel van dolguk, változtak az idők s velők az emberek. A Satellit febr. 14-ről pedig e tudósítást hozza: „A határról jövő tudósításaink hírkép jelentik, hogy a törökök rohama Gyurgyevo ellen sikerült, s most ők e város urai. Szintúgy tegnap azt beszélék , hogy Kalafa­­tot az oroszok bevették. 8000 halott maradt volna a csatatéren, a törökök 60 ágyút s minden podgyászukat elvesztették a rohamnál s a maradék csak bajjal tudott a Dunán visszamenni. A harcz késő éjjelig tartott. Schilder téik, bal kezében a zászlót s jobbjában a kardot tartva, az orosz gránátosok élén állt, s őket a rohamba vezette ! Valamint a gyurgyevoi, úgy a kalafati roham is mese. És most veszünk b­i­z­t­o­s­­ tudósításokat Krajovából. „Ott fegyvercsend uralkodott. Kalafat egész a Dunáig Viddin felé körül van véve. Szalishiától Mag­­lavitig és Tsuperzsenitől a Duna-torkolatig az oroszok állnak, mint ezt utasok beszélik, a 7. és 8-ki csatározá­sok jelentéktelenek.“ Konstantinápolyi, febr. 9-ki tudósítás szerint a török kormány nagyon el van foglalva egy új szállít­­­mány kiállításával az anatóliai hadsereg számára , miu­tán csak tegnapelőtt ment el mintegy 8000 gyalog és 5000 lovas , öt angol és öt franczia hajóktól kisérve: 6000 ember ebből Várnába szállíttatik, a többi Ba­­tumba megy. A P­a­­­r­­­e ellentmond azon sz.­pétervári magán híreknek, mintha a czár személyesen akarna a Dunához menni. Hozzá­teszi, mikép Paskievits­ig is csak úgy menend oda , ha egy gárda hadosztály oda indíttatik, ellenben a nagy csapatindítások valósulnak. B­e­rlin­i tudósítások jelentik, hogy Riga és M­e­­mel közt egy orosz hadsereg fog felál­­líttatni. Ennek nyilván czélja, egy angol-franczia kiszálló hadtest ellen az orosz keleti tengerpartot vé­delmezni. Sz. Pétervárott csapatok vannak öszponto­­sítva, hogy a Riga és Sz. Pétervár közti partrészt otal­­mazzák. Fölteszik, hogy idő lágyultával a keleti ten­geren felállított csapatok nagyobb kiterjedést nyerend­­nek éjszak felé. Perzsiai hírek a sah érzületét ismét kétségesnek tüntetik fel. Kanikoff jan. 2-kán Reis­­szel ismét Teb­­rizbe visszatért s számos törzskara Teheránban volt. Dolgorucki­ng ismét visszanyerte régi befolyását s igen féltek tanácsai és cselszövényeitől. Nagy bámulatot gerjesztett a perzsa udvarnál, hogy dec. 18-án, Sz. Miklós napján, az orosz miniszter egy lakomán, melyet souverainje tiszteletére adott, roszullét miatt az angol követ Thompson által képviseltette magát. FŐVÁROSI ÉS VIDÉKI ÚJDONSÁGOK Budapest. A pénzügyiminisztérium legköze­lebb két határozatot bocsátott ki ; az első a letétemény őrzéséért járó illetőséget, a másik a jövedékadó-büntető eseteit illeti. Az első szerint a letétemény őrzéséért járó illetőséget nem kell ugyanezen pénznemben fizetni, mely­ből a letétemény áll, hanem hogy a törvény rendeletének elég létetett, ha a törvényesen elhelyezett letétemény ér­tékéért az illetőség folyó pénzben, a 20 frtos kamatláb szerint fizettetik. A másik határozat szerint pedig oly egyének, kik a hamis árujegyek (etiquettek) készítését és terjesztését azon szándékból eszközük, hogy az áruk mint belföldiek könnyen becsempésztethessenek s ez által a jövedéki hatóságok kijátszathassanak , mint bűnrészesek és a jövedéki áthágásban eszközök akként büntetendők , mint e hamis árujegyek megrendelői és vevői. — Az erdőrontások tárgyalására vonatkozó beadványok bélyegmentessége megengedtetett. — Főtisztelendő H­a­a­s Mihály pesti tankerületi felü­gyelő ur f. hó 14-én ismét jelét adá azon buzgóságnak és ügyszeretetnek, mi­nt az oktatás ügyének jó szellemévé tevé. A pesti nagygymnasium osztályait örvendeztető meg ugyanis látogatásával s az osztályok rövid vizsgálatai alatt valamint szakismeretei, úgy szelíd buzdító modora által a tanulók tiszteletét és szeretetét nyeré meg . A vizsgálat eredménye kielégítő volt. Mást nem is várhatni oly oktatók tanintézetében, kik a nevelés és oktatás szent ügyének való hivatással és meleg szeretettel élnek. A kegyes t­ atyákat mint e tér leghűbb munkásait, mint oly szellemű és érzü­letű férfiakat ismeri a haza, kik előtt a magyar méltányló tisztelettel hajol meg, kik nemcsak az elmét élesítik és rakják meg a tudomány kincsével, de kik a szívbe is be­oltják a szépnek, jónak magvát. Tankönyveiket kellőleg méltányló az ítészet. A t­ atyák az uj tanrendszer óta szá­mos iskolai hasznos munkákkal gazdagíták a nemzeti m­ű­­veltséget és irodalmat. A főt. felügyelő fáradhatlan buzgóságáról s buzdító nemes példájáról e lapok is értesítik már több ízben a közönséget. — Adjon az ég a hazának számos oly értelmes és lelkes gazdatisztet, mint a nagy­ lánghi és a vidéke­­beli gazdatisztek. Ez óhajtásunk, erősen hiszzük, visz­­hangra találand minden magyar kebelében, ki e sorokat ol­vassa, ki értesülni fog a felől, hogy a Nagy Lángh vi­dékbeli gazdatisztek f. hó 16-án II. Lánghon tartott tánczestély alkalmával a Garay árvák részére száz ezüst frtot adományoztak. Ez öszveget Láng Fer­dinand tiszttartó ur küldé be hozzánk s mi azt őszinte kö­szönettel és őszinte örömmel fogadtuk, azon tisztelt osztály kebelében, melynek gazdászatunk s igy anyagi erőnk e­­melkedésére lényeges, közvetlen befolyása van, az öntuda­tos lelkesedésnek, az értelmiségnek ily jelét találhatván fel. —Köszönettel fogadtuk M­a­g­y­a­r Imre ur küldemé­nyét is, ki Köbölkuton tiz p­artot és 49 krt gyűjtött a Garay-árvák részére. A gyűjtő ívén három gyermek ne­vét is találjuk, e gyermekek — Palóczy László unokái. — Ismét két előfizetési ív hívja fel az olvasó­közönség részvétét. Az egyiket Müller Emil könyvnyomdabir­tokos nyitja meg Sue Jenő „A Kalandor és Kéksza­­k­ál“czímű jeles regényének Halmágyi Sándor által eszkö­zölt fordítására; a másikon Oláh László nyit előfizetést a végrendelkezési és örökségi ügyekre vo­natkozó összes törvények rendszeres és kimerítő magyarázatára, mely mártius elején jelenendik meg. E korszerű munka előfizetési ára 1 frt 30 kr, postán küldve 1 frt 45 kr p.p. A felemlített 3 köt­e­tetes igen érdekes regény előfizetési ára 2 pfrt. Sue e re­gényének, melynek , mint e nagy regényíró minden művé­nek társadalmi iránya van, egyik fő érdeke a történeti események hű rajzában is keresendő. Az olvasó a XVII-ik század történetéből, hogy úgy mondjuk, egy darabot nyer e három kötetben. — Liszt Ferencz a magyar zenéről és czigányokról franczia nyelven egy kimentő munkát irt. E mű, valamint annak magyar és német fordítása Pesten Heckenast G. ur­nái, díszes kiadásban jelenendik meg. ■— Nem emlékezünk, melyik lap szólalt fel a múlt évben azon anomália ellen, hogy kiadó­ könyvárusaink az általuk megvásárlott művekre előfizetést nyitnak és míg, mint mondják , az eredmény kétessége mellett a munkát kellőleg nem díjazhatják, a többi írókat, kik, hogy mun­­kájuk után hasznot lássanak , az előfizetés vagy aláírás útjához folyamodni kénytelenittetnek , e térről leszorítani igyekeznek. Több oldalról érkezett panasz folytában kény­­telenittetünk ezen , általunk akkor is teljesen osztott fel­szólalásra visszaemlékezni. A vidék, mint értesítetünk, elárasztatik ily előfizetési ívekkel, s ha az iró hív­ja fel részvétre a közönséget, annak helyén kimerültséget, sok helyt e folytonos ostrom miatt elkedvetlenedést talál. Mert, fájdalom, kevés azok száma, kik az iró iránti részvétben magasabb felfogásból fakadó kötelességet és többet keresnek mint egy munka megjelenhetésének elő­mozdítását. A kiadók, kik oly munkát úgy sem szereznek meg, minek korszerűsége és kelendősége felől meggyő­ződve nincsenek, ne kívánják előleges fedezését azon költségeknek, mik után részökre a szokásos könyvárusi százalékok járnak s ha a megvásárlott munka üzlet tár­gyává jön , ez üzletben ne igényeljenek előleges hasznot a kiadandó művek megjelenése előtt, és hagyják legalább e­zért nyíltan az általuk úgy sem nagyon dotált írók szá­mára. E kérésünk méltányos , jogos. — F­á­n c­s­y , több idő óta , súlyos beteg. E betegség jelenleg csak e jeles művész személye iránti rokonszenvnél fogva kelti fel a közfájdalmat; helyét a színpadon , a hús­­vétig tartó szerződéseknél fogva Tóth töltheti be. De ha Tóth eleresztetik, ha Fáncsy akkor is megbetegedhetik, mi­dőn szakmájának , nehéz szerepeinek csak ő leend­ő szín­padon egyetlen személyesítője , ha majd hosszasan tart­ható betegség miatt a színpadra mindazon darab nem ke­rülhet, mikben Fáncsy és Tóth oly jelesek, mit teend, kérdjük, az igazgatóság, a rendezőség? A színházi sza­bályok , mint a tegnapelőtt közlött m­e­gnyug­­tató hivatalos nyilatkozatból érthetjük, a karok tagjait kisegítő szerepek átvételére kötelezik ugyan, azonban szabadjon azon kételkednünk, hogy a kardalnokok között volna egy is , ki például Jago szerepét elvállalhatná. De hibázhatunk, mert megh­atott, hogy mortalibus nihil ar­­duum est. * Tegnapelőtt Levieux bűvész lépett félhangosan előre kidicsért mutatványaival­­ a nemzeti színházban. Előadta „mindazon műremekeket, melyeket az egyiptomiak a Pharaok korában végrehajtottak,“ t.i. h­angiroztatott, mar­­chíroztatott, passíroztatott, dansiroztatott mint annak a rend­je; még a „double vue“ sem hiányzott, melyet a magyar for­dító az ötnyi hirdetményen „kettős kilátás“nak keresztelt. Legügyesebb volt a karikajáték. Többi mutatványairól ko­­ránsem mondhatni, hogy oly rendkívüliek, jobbat is, szeb­bet is eleget láttunk már­­ Pesten is. L­e­v­i­e­u­x úr egyébiránt szeretetre méltó egyéniség, csupa illem és ud­variasság. Hogy a közönség nagyobb része nem tud fran­­cziául, arról ő nem tehet; ez nem is okozott nagy hát­rányt, mert Levieux úr azért mégis érthetővé tudta magát tenni. Olaszul sem tudnak sokan, mégis meg kell érteni, sőt tapsolni. Meglátjuk, az utóbbi előadások rend­­kívülebbek lesznek-e ? — Az ez idei utolsó festészakadémiai bál nem szombaton 25-kén, hanem hétfőn 28-kán tartatik meg. Vidék Erzséb­et­város febr. 12-kén. Újságaink legérdekesbike az, hogy városunkban a néhány éven ke­resztül zárva volt gymnasium megnyittatott. Azon kérel­münk , hogy a múzsák ismét lakhassanak városunkban , ezen kérés, Haynald Lajos püspök úr ő nagysága által fölkaroltatván, gymnasiumunk a magas kormány kegyes­ségéből megnyílt. Közin­tézet. Nemzeti s­z­í­n­h­á­z. Február 21-dikén, nagy számú közönség előtt, adatott. . . . „Bizony talán dráma?“ Feljebb ! „Népszínmű ?“ Feljebb ! „Tehát ope­ra?“ Még feljebb! „Nincs egyéb hátra, mint vagy ballet vagy valami virtuóz zenész előadása. . . .“ Hi­ába talál­gatsz, jó olvasó , azért csak inkább megmondjuk , hogy február 21-dikén — farsang ideje lévén úgyis — a nem­zeti színház egy kis tréfát csinált magának s álarczba öl­tözködött, a­mennyiben t. i. álarcznak tekinthetni, midőn műcsarnok műcsarnoknak praesentálja magát. Egy „p r­o­­f­e­s s­o­r“ lépett fel, ki egyszersmind „levantei bűvész“ (keleti bűvész nem lett volna oly sokatmondó , mint levantei). Bűvész ugyan jó rím lehet művészre, mi azonban mindamellett elég gyarlók vagyunk a bűvészetét sehogysem bekebelezhetni a művészetbe, mely utóbbinak a nemzeti színház — bátortalan kis véleményünk szerint — képviselője . . . volna. Van még több is oly elfogult ember e világon, mint mi, kik nem átallanak hasonló véleményben élni s kiknek ál­lítása szerint legalább egy kis vígjátékot is kellett volna előadatni, hogy az eredeti rendeltetésnek némi színe meg­maradjon ; hogy tehát ezeknek gyengéd idegzetét meg ne sértsük, hallgatunk e rovatban a látott előadásról, miután sokan makacsul ragaszkodnak ahoz, hogy a színházi rovat­ban mindig csak igazán színházba való előadásokról legyen szó. Fájdalommal jelentjük egyszersmind, hogy ha ezentúl valami természethistóriai ritkaságok vagy Carlo Rappók, Toldi Jánosok , Miss Babák vagy effélék találnak a nem­zeti színház falai közt szemléletül kitétetni , mind­ezen érdekes esetekben adósoknak kellene maradnunk a jelentéssel (ezen rovatban t. i.)—s ez ügyben jelenleg is kénytelenek vagyunk az újdonságokra utasitni olvasónkat. Emlékezetnek okáért azonban ide tesszük szóról szóra a TUDORÁHT ÉS IRODALOM­ 17(170). Uj Magyar M­u­z­e­u­m. Egyszersmind a ma­gyar akadémia közlönye. Szerkeszti Toldy Ferencz. 1854. Első vagy januáriusi füzet. Pesten Emich Gusztáv kiadása 8-rét 96­­. Midőn az Uj Magyar Muzeum­nak átalakított belrendezetü s több állandó rovattal ellátott 1854-iki első füzetét örömmel üdvözöljük, kénytelenek vagyunk egyszersmind sajnálkozásunkat kifejezni az iránt, hogy ez első füzet csak akkor jelent meg, midőn már a má­sodiknak kellett volna megjelenni. E körülmény nem­csak annyiból kellemetlen, hogy minden elkésés — ki­vált folyóiratnál — általában véve sajnos dolog, de még inkább azért, hogy a közönséget könnyen elidege­nítheti ezen, főleg nálunk mellőzhetlen szükség gyanánt mutatkozó s az avatott szerkesztésnél fogva nem elég­gé méltányolható vállalattól. Mielőtt ennélfogva ré­­szenkint előadnék olvasóinknak ez első füzet érdekes tartalmát, legyen szabad a kiadó hivatalt felkérnünk, gondoskodjék , hogy ezentúl minden következő füzet azon határidőre bocsáttassék forgalomba, mely a pro­gramaiban meg volt ígérve. Az Új Magyar Múzeum, melynek most az aka­démiai közlöny is bekebelezett részét képezi, miként az első füzet után ítélhetünk, négy állandó főrovatból áll: az első a sajátképi értekezések , szabad dolgozatok tá­ra ; a második a magyar tudós társaság közlönye; a harmadik az irodalmi napló ; a negyedik a tárcza. Lás­suk e rovatokat egyenként. Az első rovat, előszó gyanánt, hozza először Toldy Ferencz mint felelős és tulajdonos szerkesztő nyilatko­zatát az Uj M. Múzeum eddigi s ezutáni munkálko­dásáról. Ezen nyilatkozatról, mely a m. é. nov. és dec. füzetek boritékán is megjelent, már régebben emlékez­tünk. — Második czikk: U.­j évi elmélkedés, ugyancsak a szerkesztőtől, ezen sokat jelentő jeligével: „tu ne cede malis.“ E rövid czikkben (3—5) a leg­jobb van elmondva legjobban. A nemzeti irodalom fényére utalva, nemzeti irodalmunk mostani ál­lását történelmi szempontból felmutatva, az esz­­méltető buzdítónak nem kell többé czifra szóvirágokhoz folyamodnia, s így a kétkedés maga sem veheti többé képzelgésnek és üres biztatásnak a jövendőre utalást, ígéri ezután szerző, hogy folyóirata ezentúl bíráló szem­léjét adandja azon mozgalmaknak, melyek a tudomány, irodalom s az ezekkel karöltve járni kellő művészetek terén az utolsó négy éven át észrevehetők voltak. „E téren találkozzék“, úgymond, „mint közmunkás vagy mint részvevő élvevő a nemzet összesége , nagy és ki­csiny de nem akarjuk e szép értekezést meg­csonkitni; nagyobb szolgálatot teendünk azáltal, hogy azt a „Magyar Múzeumból a jeles szerkesztő engedel­­mével e rovatunkba egész terjedelmében át fogjuk venni.­­ Az itt adott ígérethez képest „a hazai iro­dalom , tudomány és művészet szemléje 1849-től 1853-ig“ czim alatt megindul a birálatos szellemű czikksorozat, kielégítendő a tudományszerető olva­sót, bizodalmát keltendő miveltségünk jövője iránt s végre tudományosságunkra is előmozditólag befolyan­dó. A bevezetésben Oxenstierna grófnak 1750-ben „Ode aux Hongrois“ czimű­ verse, egész terjedelmében, közöltetik, melyben felszólítja a magyarokat, vívjanak ki magoknak a mivelődés pályáin még nagyobb dicső­séget, mint minőt vívtak a csaták mezején. Igaza van a szerkesztőnek, midőn megjegyzi, hogy e lelkes felszó­lítás „mintha az idők fordulata által nemzetünk öntuda­tában most (száz év múlva!) lelne viszhangot,é­s óhajt­juk, találkozzék magyar író, ki a svéd államférfi fran­czia költeményét magyarra fordítván, az egész magyar közönségnek élvezhetővé s igy közhasznúvá tegye. Re­méljük, hogy mind az Uj Magyar Múzeum, mind más lapok szerkesztőségei szívesen közlenék a sikerült fordítást. A feljebb említett czikksorozatnak a januári füzet még csak első számát hozza, ezen czim alatt : időszaki sajtó (8—23), „11“ aláírással. — Ezen czikk szerzője rövid áttekintést ad a magyar időszaki sajtóról 1849-től 1853-ig; kevés szóval kiemeli a fo­lyóiratok történelmi jelentekét általában, s támadását és kifejlését különösen nálunk ; áttér azután az 1853- diki magyar lapirodalomra, adván ennek statistikáját, s jellemezvén az egyes folyóiratokat. A jellemzést illető­leg, azt nem mondhatjuk részrehajlónak, s ajánljuk — tájékozás végett — minden olvasónk különös figyelmé­be, a­mi nézi az adott statistikát, ebből rövid számki­vonatot adunk. 1853-ban összesen 17 magyar folyóirat jelent meg, ezek közöl részint kizárólag, részint na­gyobb részben szépirodalmi 8; tudományos 2; nevelési 1; gazdasági 1; egyházi és vallási 2; kizárólag hírvivő 1; politikai 2, t. i. a Budapes­ti Hírlap és a Pesti Napló. A nevezett 17 magyar folyóirat közöl meg­szűntek : a „Budapesti Viszhang, a Szépi­ro­­dalmi Lapok és a Napi Tudósító; maradt te­hát 1854-re 14 folyóiratunk. A czikk végén több nem ma­gyar folyóiratnak magyar viszonyokra vonatkozó érde­kesebb közleményei vannak felemlítve. A következő érte­kezés, G­y­u­l­a­y Páltól: „Petőfi Sándor és lyr­a­i költészetünk“ (24- 43) , melynek azonban e fü­zet csak első három számát hozza, oly adatteljes és egy­szersmind kritikailag beható monographia készül lenni, minőt nem gyakran lehet alkalmunk olvasni. Bevárjuk azonban, mig az egész kijövend, s akkor ismertetjük részletesen olvasóinkkal. — Szólanunk kell még gróf Kemény József „M­ikó-ujvár em­léke“ czimű történelmi értekezéséről (44—61), melynek azonban a jelen füzetben szintén csak ele­jét vesszük. — Ajánlva van az értekezés gr. L­á­­zár Miklósnak, mint kinek az — a tisztelt szerző sza­vai szerint — eredetét köszönheti, miután az ő közlé­sei folytán győződött meg szerző felől, hogy Mikóuj­­vára Mikó Ferencz halála után nem Csíkszékre (mint Ben­kő József állitá), hanem annak fiára s özvegyé­re szállott. A czikknek eddig kiadott első része a kér­déses vár leírását s építtetése történetét tárgyazza; to­vábbá czáfolja azon meséket, melyek Mikó Ferencz halálára nézve elterjedtek s a történetírók által is fel­vetettek ; végezetül hiteles adatok nyomán kimutatja, mily oknál fogva vette I. Rákóczi György Mikó Feren­­czet üldözőbe. Üdvözöljük a derék tudós grófot az Uj Magyar Múzeum munkatársai között! „Magyar akadémia“ czíme alatt találkozunk az U­j Magyar Múzeum második főrovatával, mely a töb­biektől nemcsak hivatalos közlönyi jelleme, de helyes írása által is különbözik. A januári füzetben C­z­u­c­z­o­r Gergely értekezésének a magyar hangtanról két folytatása (61—74 és 79—90) jelent meg, me­lyekben nyelvtudósunk általában az önhangzók fontos­ságát fejtegeti; áttér azután különösen a rövid a hang­viszonyainak s változatainak példákkali felvilágosítá­sára. A titoknok megújítván 1840-ben tett s elfogadott indítványát a nyelvjárások ügyében, kéretnék fel az igazgatóság, miszerint az osztály valamelyik tagját küldené ki időről időre a hazának külön vidékeire oly czélból, hogy a nevezetesebb és tanulságos­ nyelvjá­rásokat behatólag és rendszeresen igyekezzék észlelni, átvizsgálni s azokról lehetőleg kimerítő s ehhez képest közzé is tehető tudósításokat adni (nyelvjárási főtarto­mányokul a székelyföldet, s az éjszaki, közép és déli palóczok vidékeit emlité fel, kiküldendő tagul pedig leginkább C­z­u­c­z­o­r Gergely rendes tagot ajánl( az indítványozó) , az ülés ez indítványt minden részeiben helyeselvén, az igazgatóságot az évenkénti szünidőben eszközlendő­­utazások költségeinek kirendelésére sür­getve kéri (90—91). — Podhraczky József érte­kezésében,I. Geiza király „Magnus“ nevéről (74—78) történelmi adatok hozatnak fel annak kimutatására, hogy a „Magnus“ nem kereszt­neve volt I. Geiza ma­gyar királynak, hanem az csak annyit jelent, mint fő vagy idősb. A harmadik főrovat, t. i. az irodalmi napló , hazai irodalmunk legújabb termékeiről hoz könyvészeti jelen­téseket (91 — 94). A negyedik főrovat, a Múzeum tárczája, ezúttal két részből áll : egyik, a históriai forgácsok XIX-dik szá­maként, 1570-ből származó magyar köriratú pecsét leírását tartalmazza R­á­t­h Károlytól; a másik, készü­lő munkák czíme alatt, egy igen részletes lajstromot képez azon magyar irodalmi művekről, melyek január­ban készülőben valónak, felemlítvén a Franczia és Né­metországon legközelebb várható jelentékenyebb mű­veket. Nem sokára — reméljük — lesz alkalmunk a febru­ári füzetről szólani. — s. 18(171). Alban esis che Studien, Von J. G. von Hahn. Wien. 1854- In der k. k. Hof-und Staatsdruckerei. Magas 4-rét. 760 1. Térképpel s egyéb mümellékletekkel. Ára? A felczimzett munka — már magában véve is ma­radandó becsű a tudományra nézve — a legújabban felgerjesztett érdeknél fogva Törökország s ennek né­pessége iránt, közfigyelmet érdemel. Szerzője, cs. kir. consul (ezelőtt Janinában, most Szyrában Görögország­ban) bevezetőleg az országot s ennek lakosságát írván le, olvasóinak nyújt igen terjedelmes úti vázlatokat (40—128. 1.), aztán a nép erkölcseinek rajzait mon­­dákkal (143—194. 1.), melyekhez nagy számmal nép­dalok mellékelvék, eredetiben és fordításban. Ezenkí­vül a szerző az uralkodó két fő nyelvjárásról, melyek­nek hangrendszerét ő első határozó meg, lehető leg­pontosabb nyelvtant és szótárt, habár csak vázlatosan, munkájához csatolt. Utazók számára bizonyos Mar­tin úr még egy német-albanéz szótárral tolda meg azt. A térkép kimerítő és pontos, a műmellékletek is be­csesek. A munka kiállítása, a nyomat h­ibátlansága, mikép azt e nyomdától méltán várhatni, kifogástalanok. Ajánljuk e munkát mind általában azoknak, kik Törökország népeiről részletesebb ismereteket óhaj­tanak maguknak szerezni, mind különösen nyelvé­szeinknek.

Next